ÉLETMINŐSÉG 2.0

Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.

Julcsa néni anno nyolc osztályt végzett, Kati ángyi sem közgazdászprofesszor, a beszélgetésben mégis szó esik a GDP arányos fejlődésről, az ország eladósodásáról, meg arról a drága szép emberről, aki ezekben a nehéz napokban sem tamponnal próbált könnyíteni az ország helyzetén, hanem helyette a miniszterelnökök egy új válfaját teremtette meg, bemutatva a gáti ugribugri című magánszámát.

Mindenesetre az biztos, hogy az embereket teljességgel meghülyítette a média, és az azt lassan egy évtizede aktívan és hatékonyan manipuláló Fidesz, mely időnként elő- előhúzott egy közgazdasági mutatót, mellyel - éppen elfoglalt kormányzati pozíciójától függően - igazolni akarta politikai ellenfelei teljes kormányzati alkalmatlanságát vagy saját gigászi eredményeit.

Aki nem az akváriumok kék guramijának memóriájával rendelkezik, annak emlékeznie kell, hogy a szoclib koalíció kormányzása alatt másról sem szóltak a hírek, hogy bár az ország GDP- arányos fejlődése ugyan pozitív, de ó, jaj! - elmarad Szlovákia teljesítményétől!

Szlovákiától, a tótokétól, a tutajosoktól, hogy értse mindenki, hogy mennyire szakadmány egy ország voltunk, még ha ezt így nem is lehetett direktben a szomszéd meg a szocik pofájába vágni…

Aztán jött a választás, kétharmados felhatalmazással, jöttek a nagy dumák, és ma ott tartunk, hogy Szlovákia és közöttünk nyílt az olló, ők fejlődtek, mi meg– jóindulatú jobboldali közgazdászok szerint - még mindig stagnálunk, pedig azóta elfoglalta az országot a szittya fergeteg indiai szárnya, és mégis.

Vagy mégsem, vagy hogy is.

Mindenesetre ettől még nem innék gyufát, mint a hajdani cselédlányok, hiszen pontosan tudom, hogy egyetlen közgazdasági mutató nemigen mond semmit egy ország állapotáról, azt csak sok más mutatóval való viszonyában, azokkal együtt értékelve lehet hitelt érdemlően az ország állapotára vonatkoztatni.

Aki egy közgazdasági mutatóra hivatkozva fújja a győzelmi harsonát, az bizony pofánhazudja választóit, így kovácsolva politikai tőkét magának.

Van viszont egy mutató, melyet politikusaink gondosan kerülnek, nem beszélnek róla, ha mégis, akkor sem szép, egyszerű és közérthető magyar szavakkal, ez a mutató pedig az életminőség.

Nálunk az életminőség mérésének jószerivel még módszertana sincs, nem teszik közzé az erre vonatkozó adatokat – igaz, Európában sincs túl nagy hagyománya a dolognak, mindössze tán tíz éves múltra tekinthet vissza az, gondolom, ott sem élnek-halnak érte a politikusok.

Merthogy az életminőség az az egyetlen mutató, ami a kisember számára is tisztán és komplexen mutatja az ország állapotát, melyet az állampolgár a saját bőrén érez.

Van olyan fontos, mint a GDP növekedése, sőt, szerintem fontosabb - már persze országukért felelősséget érző politikusok számára, mert azok számára, akik a hatalmat saját vagyonuk gyarapítására kívánják felhasználni, kimondottan terhes kötelesség lenne szembenézni az adatokkal. Nem is teszik, ami azt illeti.

Merthogy ez egy szubjektív adat, mely azt fejezi ki, hogy az állam polgárai hogyan érzik magukat a bőrükben, saját országukban egy adott pillanatban, és ezt a véleményüket nagyon nehéz manipulálni.

Persze van egy meglehetősen vékony zombi-réteg, aki még a saját csupasz csontjain is hajlandó elxilofonozni, hogy az a drága ember a mi jótevőnk, de talán még ők sem merik azt mondani, hogy jól érzik magukat 2013 Magyarországán.

Az életminőség sok összetevőből alakul ki, ezek között vannak szubjektív és objektív elemek, de ha az ország állapotára akarunk következtetni, akkor makroszinten ennek nincs jelentősége, az ország attól, hogy Kovács Lali mikroszinten elissza a segélyt, makroszinten nem lesz gazdagabb és boldogabb, ellenben Kovács Lali lehet, hogy átmeneti boldogsághoz jut – ebből is látszik, hogy nem egyszerű ez a probléma.

Az életminőség elégedettséget fejez ki.

Elégedettek vagy elégedetlenek lehetünk a létbiztonságunkkal, szociális helyzetünkkel, munkahelyünkkel, elégedettek lehetünk a politikai helyzettel, a kormányzás színvonalával, a kultúrához való hozzáférés lehetőségével.

Ugyancsak vizsgálni lehet a család helyzetét, gyermekeink iskoláztatási lehetőségeit, a társadalmi mobilitást, lehet vizsgálni a közbiztonságot, a jog vagy igazságszolgáltatás minőségét, a közbiztonságot, a különféle intézményekbe vetett bizalmat – ezer és ezer szempontot.

Ezt akár évente lehetne vizsgálni, az eredményeket közkinccsé tenni, hogy hadd nézzen szembe a társadalom és a hatalom is azzal, hogy hol tartunk.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a 2012-es nemzetközi felmérés azt mutatta, hogy a társadalom általános elégedettségét tekintve az Unióban Bulgáriával kettesben vagyunk az abszolút sereghajtók.

Nem lenne baj, ha nem csak ötévente nézhetnénk tükörbe, még ha a kép, amit látunk, nem is túl kedvező – viszont ez hiteles lenne, nem valamelyik politikusunk lilagőzös ábrándját kellene valóságként szemlélnünk.

Talán be kellene vezetni az évente megejtendő mérést, hátha segítene valamicskét rajtunk, mert jelenleg az a helyzet, hogy győzelmi fanfárok hangja mellett döglik éhen az ország fele.

Kár értünk – szerintem.

:O)))