2013. augusztus 30., péntek

FOGD RÁ A NYUSZIRA!

Márhogy hiúsítsd meg a demokratikus ellenzék valódi összefogását, helyette vágj optimista pofát a semmihez, nevezd azt megállapodásnak és gyárts hozzá hülye ideológiát.
Majd a várható következményekről jelentsd ki, hogy értük - nálunk a nyuszit Gyurcsánynak hívják -  Gyurcsány a hibás.
A semmi felfújásához gyártott ideológia az, hogy a jelenlegi helyzetben minden baloldali választó meg tudja találni a számára megfelelő politikust a két pártlistán.
Szavazni tud a számára kedves politikai irányzatra, habár ebből a jelenlegi választék jóval szűkösebb, mint a képviselői helyeket ambicionáló ellenzéki politikusok száma, lévén, hogy az MSZP és az Együtt állítólag összefésülték programjaikat.
Így aztán jelenleg az egy programhoz van ugye az MSZP, a Milla, a Párbeszéd Magyarországért, a Szolidaritás – ezek egy része formálisan nem is párt, más része meg pszeudopárt, de mindegy is.
Ellenben most szembe kell nézni azzal az igen érdekes  helyzettel, hogy a fennen hirdetett Nagy Ellenzéki Egység és Összefogás megteremtése során elfelejtettek olyanokat figyelembe venni, akik mögött valóságos támogatás áll.
Igaz, Kéri László úgy véli, hogy ezekre nem kell túl sok energiát pazarolni, ha akkora a pofájuk, mint amekkora, akkor nyugodtan induljanak külön listán, állítsanak a százhat választókörzetben önállóan jelölteket, méressék meg magukat külön, legfeljebb elvesznek a rájuk adott szavazatok, kit érdekel?
Hiszen a DK csak két-háromszázezer szavazóval rendelkezett a legrosszabb periódusában is,  mondta Kéri László a Fidesz-éra félidejéről írt könyvének címéhez méltó gránitszilárdsággal, de kit érdekel ez, hiszen Orbán kétharmada harmincezer szavazó létén vagy hiányán múlt legutóbb is…
Meg aztán különben is, az MSZP-nek bele kell törődni, hogy kis párttá vált – igaz, ezt 2010-ben mondta ugyancsak Kéri, valószínűleg ezért aztán ma ő a baloldali orákulum – vannak szerencsés életpályák…
Mindenesetre úgy tűnik, hogy a véleményformálók egy része meglepődéssel és némi sértettséggel észlelte, hogy ez a nyughatatlan Gyurcsány úgy viselkedik, mint egy valóságos párt tagságának felelős elnöke, aki elvárja, hogy a demokratikus erők összefogása során demokratikus eljárások érvényesüljenek, és pártja kapja meg ugyanazokat a lehetőségeket, mint amelyeket az összefogás összes résztvevője megkapott.
Kálmán Olga szeme nagyra nyílt és elkerekedett, mit egy csészealj, mikor kiderült, hogy Gyurcsány pártja számára nem a szocialistáktól, nem a szocialisták részére – mondjuk ki nyíltan – lemutyizott helyekből kér alázatosan néhányat, hanem pártja részese akar lenni az összefogásnak, és saját jogán szeretne részt venni a munkában, a munka eredményének parlamenti helyekben megtestesülő elosztásában.
A szerepét tévesztett műsorvezető szerint, ha Gyurcsány pártja pártként, ő meg felelős pártelnökként viselkedik, akkor Orbán hatalomban tartásáért tulajdonképpen őt terheli a felelősség!
Ezt elmondta vagy ötször, nehogy a magvas megállapítás elkerülje a nézők figyelmét.
Azt se nagyon akarta megérteni, hogy ha két pártlista kétszeres esély a jó szereplésre, akkor három miért háromszoros, jóllehet ha hozzám fordul, a kommentelőim közül is tudok mutatni neki olyanokat, akiknek se Bajnai, se Mesterházy nem rokonszenves, nem is fogja nekik adni a szavazatát, ha a fene fenét eszik, akkor sem.
Megjegyzem, a többpártrendszer már a két listával fel lett találva, innen kezdve a listák száma már nem minőségi, nem elvi, csak technikai kérdés.
Viszont mindenki boldogan adta volna a szavazatát egyetlen közös szervezetre, a közös szervezet jelöltjeire és egy közös, a tetűirtást levezénylő miniszterelnök-jelöltre.
Nehéz ezt nem megérteni, de a magyar, magát  véleményformálónak tartó elit azért megoldja a problémát, és hegyeket hord össze hülyeségből, merthogy nagy úr az egzisztenciális szűkség.
Viktortól semmit nem várhatnak, oszt ha az Úr akarja, a kapanyél is elsülhet, és akkor - ha most jól helyezkedünk, be lehet majd állni a sorba kezünket nyitott marokkal, kilencven fokban előre nyújtva…
E tekintetben azért be kell vallanom, hogy irgalmatlan nagy csalódás Kéri László számomra felelőtlennek tűnő szereplése, mert tisztességes embernek tartottam, minden tévedése ellenére, de olyan tanácsokat osztogatni, mely esetleg két-háromszázezer, vagy ki tudja mennyi szavazat elvesztéséhez vezethet, az már nem tévedés, hanem tudatos károkozás.
A másik ilyen nagy csalódásom Kálmán Olga, aki érezhetően kilépett szerepéből és beállt politikacsinálónak, amit még egyszer-kétszer megtesz, és ő lehet a baloldal Liebmann Katikája, csak a haját ne feledje időben szőkére festetni!
A helyzet ma ott tart, hogy már látni, hogy a demokrata egység megteremtésének elmulasztásáért a felelősséget Gyurcsány nyakába kívánják lőcsölni.
Le merem borítékolni, hogy nagy, szívhezszóló elvi dumák kíséretében olyan ajánlatot fognak tenni, melyet még a halántékához szorított pisztolycsővel sem lehet elfogadni.
Híre járta már napok óta, hogy a DK helyeit ahhoz a feltételhez kívánják kötni, hogy Gyurcsány nem szerepelhet a listán.
Ilyet egy párt egyszerűen nem fogadhat el, ilyet ok nélkül nem találhat ki senki, egy ilyen feltétellel érdekeket szolgálnak ki, és ez az érdek nem az ország, nem a demokrácia és nem a DK érdeke.
A cirkuszokban a manézs azért kör alakú, mert a nagyvadakat nem célszerű sarokba szorítani, úgy látszik, ezen Mesterházyék, Bajnaiék, Orbánék még nem gondolkodtak el.
Hát így állunk, még csak egy miniszterelnök-jelöltünk sincs, pedig még egy alsógatya eladásához is megvesznek arcokat, jóllehet a gatyát a népek a fenekükre húzzák.
Megvesznek egy neves teniszezőt, egy síbajnokot, egy golfozót és ő lesz a márka arca.
Franc megette, nálunk a márka arcának valószínűleg kilóg a nyelve és rángatózik a szája.
A miniszterelnök-jelölt esetében az a mondás, hogy dehogyis nincs jelölt, hiszen kettő is van!
A miniszterelnök-jelölt nem libacomb, ebből a kettő kevesebb, mint az egy, - például ha két szerelmed van, házassági szándék tekintetében az is kevesebb, mintha csak egyet szeretsz…
Meg aztán felettébb gazdagok is vagyunk, megengedhetjük magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk Bokros Lajost, az ő konzervatív demokratáit, Schmuck Andor szépkorúit, Fodor Gábor liberálisait.
Ha ezek valamiért a szocikra szavaznak, akkor jó, ha nem akkor menjenek bátran, ahová akarnak – de persze propaganda-szinten minden egyes szavazatra szükség van Orbán leváltásához.
Gyurcsány azt kérte, hogy aki idáig türelmes volt, az most már legyen még kis ideig türelmes, hát próbáljuk ehhez tartani magunkat.
Nem lesz könnyű.


:O)))

22 megjegyzés:

Névtelen írta...

Már nagyon régen...ha Kérit meglátom a képernyőn, kikapcsolom a tv-t....mint most is...úgy látom nem tévedtem.
Azt mi már hetek-hónapok óta "tippeljük2, hogy ez a két selyemfiú előhúzza a "Gyurcsány a hibás" aduászt.
A DK azért jött létre, hogy azok az emberek is találjanak maguknak helyet, akiknek még egyenes a gerincük, és szeretnék, ha az is maradna. Gyurcsány mai kiállásával "megnyugtatott" bennünket, nincs veszélyben a gerincünk.

Névtelen írta...

Kérivel kapcsolatban már régen nincsenek illúzióim ("miért akkora baj, ha a Fidesz 2/3-ot szerez?"), Kálmán Olgát pedig ma írtam le végleg, a Gyurcsány-beszélgetés közben.
Ha itt lesz valaha valódi ellenzéki összefogás, abban nincs helye a jelenlegi álellenzéknek.
Forrás közben feljön a seprő, majd 2018-ra talán leülepedik.

Avi írta...

Sajnos megint igazad van. Kéri nálam is a 2/3-os dumájával húzta le magát a klotyón. Csodálkoztam is, hogy ismét ő az "ellenzék" tuti tippek adója. Kálmán Olga riportját még nem láttam de ha így van akkor ő is mehet a francba. Ugye az a variáció még fel sem merült, hogy beépített emberek zúzzák szét az ellenzéket?
Aki Bartust olvassa pontosan tisztában lehet ezekkel a dolgokkal. Ő már régen az ATV-t a Klubrádiót nem mint ellenzéki médiát, hanem az állítólagosan általuk leváltani akaró disznoóltakarító és bandájának kiszolgálójának tartja. Eddíg kétségeim voltak emiatt de lehet, hogy újra át kell gondolnom a véleményemet ezirányban.

Névtelen írta...

Ha az egyetlen nyílt és őszinte beszédű pártnak nem lehet frakciója a parlamentben, akkor szemfényvesztés az Orbán leváltására hivatkozva ellenzéki összefogásról beszélni. Ez a Gyurcsány (Bokros, Kuncze, Schmuk) nélküli összefogás nem más, mint színtiszta átverés, Orbánisztán helyett egy új sunyiságra alapozott, másik igazságtalan hatalom megteremtése. Ha Gyurcsányt kigolyózzák, nem megyek el szavazni.

Lusti írta...

ßsssszus PuPu... végemvan... megláttam a képet és megakadt a torkomon a kávé a röhögéstől...

vadvirág írta...

Kedves PuPu!
Megint - mint mindig - minden szavaddal egyetértek. Kéri 2010 óta nálam is le van írva.
Igaza van Gyurcsánynak a tegnapi sajtótájékoztatóján. Maximálisan egyetértek. Ha külön indulnak, nem fogom elveszettnek tekinteni a szavazatomat (Kérivel ellentétben). Mert legalább világosan ki fog derülni, hogy mekkora a valódi támogatottságuk. És 2018-ig megerősödnek. (Hacsak a két "fütyi" bénázása miatt nem lesz időközi választás a következő ciklusban.)

Lusti írta...

"...azt kérte, hogy aki idáig türelmes volt, az most már legyen még kis ideig türelmes, hát próbáljuk ehhez tartani magunkat.
Nem lesz könnyű..."

A férjem végtelenül türelmes ember... de már nincs sok hátra abból a végtelenből... és ha ő egyszer kinyitja a száját, akkor a kutya a nyakamba ugrik, hogy védjem meg... Most ott tartunk, hogy a férjem feje vörös, áll a szoba közepén, mint a rhodoszi kollosszus, a kutya meg ugrásra készen...
Csak szólok, hogy ez az az állapot, amikor még két kimenetele lehet a dolognak... megkönnyebbült sóhajtás, vagy cunamiként elsöprő ordítás...

Szóval izmaink ugrásra készen, de már nagyon kezdünk tejsavasodni...

(a félreértések elkerülése végett, nem ver minket az uram... ő így néz meccset.. :)

Ui.: Szerintem nem baj, ha Kálmán Olga olyan, amilyen... ezek a kérdések/érzések megfogalmazódnak a nézőkben is, vagy a körülöttük lévőkben... szerintem az a jó, ha ezekre a kérdésekre elsőkézből tudjuk meg a választ és nem találgatásokból következtetünk...

nyuszinagyanyó írta...

"Láttyátok feleim szümtükkel mik vogymuk":
http://hvg.hu/itthon/20130830_Bajnai_szivarogtatas_MSZP_Egyutt

relaxáció felelős írta...

OFF
Egy kis pihenő napi relaxációs zene:
Snufi - Nem veszhetsz el 3:13
http://www.youtube.com/watch?v=kowhPo15_uU
ON

útkaparó írta...

Na, akkor sorban a dolgokat.
Egynek itt van szerény személyem, akinek se a Bajnai, se a Mesterházi nem jelent alternatívát. Bajnai dumájától még a gyújtóláng is kialszik a gázbojleremben, Mesterházi meg még kicsike a feladathoz, csak ő ezt nem érzi.
Aztán itt van a Kéri, akire kár szót vesztegetni. Jó lesz, ha Orbánnak kétharmada lesz, mondta valahogy így, emlékeztek?
Meg itt az a körüludvarolt, kitüntetett madám, aki osztja az észt az ATV-n. (Figyeltétek, hogy felteszi a kérdést és mire a válaszadó a lényeghez ér, egy ezredmásodperccel előtte bemondja a lényeget? Minek az ilyennek alany? Legyen neki onewomanshow-ja.) Ahogy PuPu mondja, szereptévesztésben van szegény.
Na, az a kérdés marad, hogy ha Gyurcsány bejelentkezőre (Kéri) nem kell figyelmet fordítani, csináljon egyedül, amit akar, akkor hol is az a korábban meghirdetett ernyő-összefogás? He?

Névtelen írta...

PuPu elméletét részben osztva, előre tekintenék:
Mesterházit és az MSZP-t egyelőre engedik erősödni, növekedni és akkor fogja a FIDESZ a Puch féle teóriával (multtal) taccsra tenni amikor már mindenki az ellenzéki oldalon annyira odakötötte magát, hogy nem lesz idő a egy tiszta erőként újra szerveződni, összeállni.
Azt tartom járható és eredményre vezető útnak, ha Bajnaiék Fodorékkal, Ungárékkal,( ők ismerik az Orbán-Simicska észjárást, ld.:dr Kende: A Viktor) Kunczéékkal, Bokrosékkal, Schmukkékkal.... haladéktalanul tárgyalni kezdenek.
Ha a belépője idején Bajnai komolyan gondolta, hogy nem fog beszállni a GY.F.-et ostorozók táborába akkor a DK-t sem engedhetik át az MSZP-nek.
Meg kellene "környékezniük" az LMP-t is.
Nem szabadna feladni lelassulni, hisz' eddig is az volt a baj, hogy az MSZP állandóan be tudott előzni (igaz sokra nem ment vele, de zavarórepülésnek, suta nyilatkozatok kiprovokálásnak azért jó volt)

éva írta...

Orbán nem támadja Mesterházyt - ez nálam elég bizonyíték arra, hogy nem tartja ellenfélnek. Kevés dologban értek vele egyet- de ebben igen!
Bajnai meg eltájolta magát,amikor jobbközépen tömegeket várt, és ezért jobbra sasszézott.
Nálunk a jobboldaliság kizárja a mérsékeltséget és a normális ésszel gondolkodást is.
Azt viszont nem szeretném, ha az ellenzék tovább osztódna, ezért jó lenne, ha a resztli demokratikus koalícióba tömörülne.
Schmuck nem teljesen hülye, nem próbálkozik egyedül - már összeállt Árok SZEM-jével. Érdekes lesz figyelni, hogy az Mszp-hez vagy a DK-hoz csatlakoznak?

Névtelen írta...

"Aztán itt van a Kéri, akire kár szót vesztegetni. Jó lesz, ha Orbánnak kétharmada lesz, mondta valahogy így, emlékeztek?"
- És emlékeztek arra, hogy manapság azt lódítja, hogy ő soha nem mondott ilyet?
"Mesterházi meg még kicsike a feladathoz, csak ő ezt nem érzi."
- Mesterházy inkább Puch bábja, és ő azt nem csak érzi, hanem tudja is (hiszen pártelnökké is Puch tette meg).
- Bajnai pedig a mögötte szorosan álló füvész fiú és a PM-es (ex LMP-s (a Politika mégsem lehet Más) pártocska, melyet eddig meg sem mértek, mert olyan kicsi volt) tagok "Gyurcsány a hibás"-os fóbiáját kénytelen átvenni, mert egyébként úgy érzi, hogy nem áll mögötte csak nagyon kevés támogató. Pedig a Bajnai féle (Haza és Haladás) gazdaságpolitikához a DK-é áll a legközelebb, de mint már a hírekből hallottuk, Bajnai kijelentette, hogy a DK-nak Mesterházyékkal kell megegyezniük...
- Kálmán Olgának minden tiszteletem, de már régebbről ismerjük ezt a kiszorítósdit. A legkisebb pártokkal a rendszerváltás óta az MSZP és a Fidesz is úgy viselkedett, hogy kijelentette, a kispárt tagjainak szavazataira szüksége van, de a pártra, melynek a szavazóit lelki zsarolással magához akarta kötni, arra nincs szüksége. S az így ellehetetlenített pártra ráfogják, hogy ha nem áll be önként a nagyy párt alá hara-kiri-t elkövetve saját magán, hogy ő a hibás az összefogás megbukásáért.
Mesterházy miniszterelnöksége esetén nincs biztosíték arra, hogy ne térjen vissza a 2009 előtti időszak (Puch-vezérelte kormányzás), vagyis akkor érezhetik majd az emberek, hogy egy Orbán-Simicska rezsim helyére egy Mesterházy-Puch rezsim kerülne, ami egyik kutya, másik eb.
Vaúúúú, én beszéltem...
dogbakszi

Névtelen írta...

éva írta...
"Schmuck nem teljesen hülye, nem próbálkozik egyedül - már összeállt Árok SZEM-jével. Érdekes lesz figyelni, hogy az Mszp-hez vagy a DK-hoz csatlakoznak?"
- Vigyázat! Minden csatlakozó párt közös pártlistára jelentkezésekor, pártonként 5%-os támogatottságot kell, hogy szerezzen, mert máskülönben kiesnek, vagyis 5% alatti támogatottságú kispártok csak egy nagyobb párt mellett tudnak bejutni, ahol a kettőjük támogatottságának számtani közepe több, mint 5%. Ezért Schmuck hiába állt össze Árok SZEM-jével, ha kettejük támogatottsága nem éri el a 10%-ot.
dogbakszi

Névtelen írta...

Egy hozzászóló már fentebb említette, hogy ha Kéri van a TV-ben, kikapcsolja.Én is így vagyok ezzel.Ez nagy szó, ezt eddig csak Szíjjártó Peti volt képes nálam elérni "fénykorában".Kéri szűk látókörű és elfogult.Elfogultság valamilyen szinten minden emberben van, de aki politikai elemzőnek vallja magát,az tartózkodjon ettől.Szóval Kéri hiteltelen.
Kálmán Olga dettó, csak ő még nem ilyen nyíltan csinálta eddig.A figyelmes néző már eddig is észrevette, hogy Mesterházyt és Gyurcsány lekezelte (évek óta),Bajnaival meg úgy bánik mind a hímes tojással.Szóval Olgika is elszállt magától,kár érte..
Amint Gyurcsány megszólal, azonnal látszik, hogy messze a két vetélytárs felett van minden téren, de Gyurcsány tud számolni is.Tudja, hogy Mesterházy lesz a jelölt, ezért meg akar vele állapodni, meg is fog.Ha mégsem, nyugodtan induljon külön, sokan fogunk rászavazni.Bajnaiék pedig még vaksibbak mint hittem:Nem látják, hogy ezzel a megállapodással belesétáltak a csapdába.Először azt hittem, hogy az MSZP meghátrál, de ha végiggondolom, nagyon jó üzletet csináltak.
Egyébként én abban bízom, hogy Mszp-DK megegyezik és rá szavazhatok, de ha nem,akkor 1000% hogy DK-ra húzok!

Névtelen írta...

Névtelennek 2013. augusztus 31. 14:28
3 vagy több párt esetében már nincs különbség-jelen törvények szerint a bejutási küszöböt tekintve.Minden esetben 15%.

obsitos írta...

Kéri ezt müveli már 2006 óta, mérhetetlen károkat okozva nem csak a baloldalnak hanem az országnak is . Emlékezzünk rá nagy magabiztonsággal prófétálta, hogy milyen jó lesz nekünk ha a Fidesz kétharmaddal nyer. Pöfesszkedő öntudattal, gúnyosan, lekicsinylően, sunyin a kákán is csomót keresve bírál minden baloldali megnyilvánulást és tudálékosan megmagyaráz minden jobboldali aljasságot. A fő céltáblája azonban hosszú évek óta Gyurcsány. A szociális népszavazás eredménye felett érzett örömének szapora ismétlésével kezdődött a folyamat ,ahogy az alcsuti jószágigazgató elrendelte.Kálmán Olga is már régen bulvárt csinált a műsorból. Piaci kofa szintjén okoskodik ,műsorvezetés helyett erőszakosan,mindenkinél okosabbnak képzelve magát, politizálni próbál.

etele1 írta...

Azt hiszem pupu az igazi alap problémát nem látod :p

Jelen felállásban az e2014-nek esélye sem lesz jobboldali szavazatok begyűjtésére, hiszen egy sor körzetben nem indul. Habár azt el lehet várni a "mi szavazóinktól" ahogy B ésM fogalmazott, hogy kétfelé szavazzanak... de a bizonytalan jobboldaliaktól azt, hogy az emeszpére szavazzanak aligha lehet elvárni.

Tehát ez a két párt mostantól ugyanazt az egy szavazóbázist szóólitja meg: ez két balközép hangot jelent, mert az E2014 sem tűnhet markánsan liberálisnak... mivel akkor elriaszthatja a baloldali szavazók egy részét. Markáns baloldaliság megnem nagyon fekszik az emeszpének csak Szanyi hiszi azt hogy az odamondogatástól belőle népvezér lett.

Harmadiknak beszáll majd a DK.

A DK az E2014-gyel és az LMP-vel együtt a __liberális táboron osztozna__ de az alig bir eltartani egy pártot, nemhogy hármat.

bubu64 írta...

Kedves Pupu! Nagyon jó az írásod ismét.
Légy szíves ne vegyétek Schmuck Andort egy csapatba Kunczéval, Bokrossal, Fodorral. A közelükbe se jöhet a 222 nap a választásokig Andor.Egy celeb.

bubu64 írta...

http://hirszerzo.hu/hirek/2010/8/12/162256_melyik_bolygorol_jott_kozenk_schmuck_andor

PuPu írta...

Schmuck Andor kétségkívül képes arra, hogy megszólítson egy szavazói réteget, a nyugdíjasoknak azt a részét, amelyik vevő az ő stílusára.
Politikai szövetségek megkötése során pedig ez a mérvadó, nem pedig az, hogy tetszik-e az adott politikus fizimiskája vagy, hogy milyen a bulvárhoz való viszonya, - egyébként is több ember van, aki Lakodalom Lajost kedveli, mint aki Beethovent, legyen erről bármi is a véleményünk.
Schmuck Andor a maga sajátos stílusában demokratikus elveket hirdet, ezt kell értékelni, és nem azt, hogy ezt időnként talán nem egy angol lord stílusában teszi.
Nem házasságot köt, aki politikai szövetségeseket keres...
https://www.youtube.com/watch?v=Ba8ow85err0
Ha ő tud hozni százezer szavazatot, akkor választási szempontból kb. hússzor annyira értékes, mint aki ötezret képes hozni, merthogy a választás a szavazatok számáról szól, nemde?
:O)))



Pogány A. Ferenc írta...

Én már Gyurcsány Ferenc lemondását a miniszterelnökségről az MSzP árulásának tartottam.Ma egy erős egységes támogatással rendelkező,szervezett fegyelmezett pártot épített ki,megfelelő aktivistákkal mozgósítható bázissal.Ráadásul következetesen ajánlotta első perctől az ellenzéki összefogást! Remélem nem fog bekövetkezni ismételten az MSzP árulása!