Miközben az Orbán seggébe beleájultak ugrálva tapsolnak,
miközben a szélsőjobb a turullal a fellegekben szárnyalva sohasemvolt és soha
meg nem valósuló Magyarországról álmodik, miközben a magukat demokratáknak
tartók egymást gyilkolják meg sem szerzett pozíciók elosztása közben, addig az
ország szinte észrevétlenül egy tüchtig kis koncentrációs tábor lett.
Nem a zsidók, nem a cigányok, mégcsak nem is a magyarok, részére, mert ebben az
országban jelenleg nem emberek csoportjait helyezik el koncentráltan – erre
majd később kell sort keríteni – nálunk ma kétfajta koncentráció folyik, a
szemünk láttára és mégis észrevétlenül, szinte visszhangtalanul: a hatalom és a
tőke koncentrációja.
Ki van ez találva rendesen, hiszen az egyik nincs a másik nélkül, a tőke és a hatalom párban járnak, kéz a kézben, egymást segítve és támogatva.
Te meg cseléd leszel a saját vackodon, egy senki, egy behelyettesíthető, eldobható niemand.
Ha valaki azt merte volna jósolni valaha is, hogy ez lesz a rendszerváltásból, hát mindenki harsány röhögésbe kezdett volna, hiszen az elképzelések gyönyörűsége lenyűgöző volt: itt egy nyugati típusú polgári demokrácia jön majd létre.
Ebben minden magyar állampolgár minimálisan is a Német Szövetségi Köztársaságban a felső-középosztályban megszokott életszínvonalon fog élni, a hétköznapokban csirke, vasárnaponként libamell lesz a menü, munka után sör, meg haverok, buli, fanta, - az ország dolgaiba meg nem csak az a nyolcszázezer komcsi szólhat majd bele, hanem mindenkinek a véleménye számít, még azoké is, akiknek nincs is véleményük.
Eltelt húsz év, az ország vagyonát szétcincáltuk, széttéptük és széthordtuk, mint foxi a lábtörlőt, a traktorokat kerekenként, a gyárakat villáskulcsonként, a földeket gatyamadzag-parcellánként, elképesztően felelőtlenül és ostobán.
De ez nem volt elég, a nyakunkba ültettünk egy új uralkodó osztályt, mely még csak nem is a szocializmus kulturáltabb rétegeiből került ki, hanem a gátlástalan ügyeskedőkből, a pofátlan bűnözők közül, ahogy ez már a nagy társadalmi változások esetén lenni szokott.
Minden településen a helyi kiskirályok osztogatták a közpénzeket, a stallumokat, húsz éven keresztül olyan volt az ország, mint Csák Máté földje, de Csák Máté nélkül, - a vad, úri tatárok saját rezsire fosztogattak.
A vagyon is szanaszéjjel forgácsolódott, mint a szegény embernél, aki hat lányt csinált nagy kilátástalanságában, és mire mindegyiket kiházasította, egyszem fiának nem maradt semmi.
A nép ügyeskedett, próbált megélni, de a folyamatot, melynek elszenvedője, mind a mai napig nem ismerte fel.

A folyamat pedig arról szól, melyről – ha máshol nem is – a Marxista-
Leninista Esti Egyetemen hallania kellett volna, ha odafigyel, de úgy látszik,
hogy nem tartotta érdemesnek a tanulást, pedig igen ráfért volna.
A kapitalista társadalomban a közismert mondás szerint a nagy hal megeszi a kishalat, ami a nagy hal számára jó hír, míg a kishalak számára eléggé elszomorító, hiszen névváltozással is jár: míg ezidáig mondjuk keszegnek hívták, mostantól eledel lesz a neve – jobb esetben, mert az is lehet, hogy az új neve hulladék lesz.
Éppen ez folyik most, - most jelölik ki új uraitokat, a nagybirtokosokat, bankárokat, nagyvállalkozókat, azt a párszáz embert, akinek a szava számít majd ebben az országban.
Akiknek szeme rebbenésére ugrik majd a képviselő, mert ha nem, akkor a jövő ciklusban már nem is képviselő, hanem – ahogy Gyurcsány jövendölte – autófényező…
A hatalom is koncentrálódik, a független kiskirályok helyett a vazallusok ideje jött el, a vazallusi lánc pedig hosszú, hiszen minden vazallus maga is számos vazallus ura és parancsolója, és az ő vazallusai is rendelkeznek vazallusokkal.
Aki pedig nem rendelkezik hűbérúrral, az egy senki, egy megvetett ronin, mindenki lába kapcája.
Azt gondolná az ember, hogy ez nem nagyon tetszik az embereknek, de persze téved, hiszen az emberek rohannak egy fületlen gombért eladni magukat, miközben a büszkeségükről és a szabadság iránti elkötelezettségükről szónokolnak, a hősi múltat emlegetve.
Kertész Ákos kimondta az igazságot, nem is bocsátották meg neki…
Gyurcsány ellen sem azért megy a hajtóvadászat, mert csúnyán beszélt, hanem azért, mert veszélyezteti az új rend felépítését, mert ez az őrült komolyan veszi a demokráciát.
Hiba, - a demokrácia akkor működik jól, ha elfedi az egyenlőtlenségeket, nem pedig akkor, ha csökkenteni szeretné.
Frei Tamás műsora Argentínáról és annak folytatása remekül megmagyarázza, hogy miért és hogyan tesznek koldussá egy országot mielőtt kifosztanák és újraosztanák saját tőkései, mindenkinek ismerni kellene, hogy legalább tudja, miért fog nyomorogni, ha ma még talán vígan él is.
Nem sok ok van az optimizmusra, amikor anno Demján a gazdasági problémák megoldásáról beszélt és a kínai béreket emlegette, nem tréfált.
Mi meg mégis nevetgéltünk.
Kár volt…
:O)))

16 megjegyzés:
Kedves PuPu, amikor akár a MLEE-n, akár a vállalati politikai szemináriumokon tanították a kapitalizmus ismérveit nem ez, hanem az a kötelezően hozzáteendő szöveg ragadt meg a hallgatókban, hogy a kapitalizmus haldoklik - és szinte egyöntetű volt a reakció: "de szép halál!"
Aki kijutott a Mariahilfer strasse árubőségét látni, pláne ilyen halál után epekedett.
Aztán 1990 után a tömeges elbocsátások, a munkanélküliség óriási méretűvé válása, a közbiztonság, az életminőség rohamos romlása testközelbe hozta mindazt, amik hallomásból ismerősek lehettek, de a 78. magyar népmese szintjén kezelték a valóságtartalmát.
Így nincs mit csodálni azon, hogy (amint a rendőrséget 2006 őszén) a magyar lakosságot gyakorlatilag készületlenül érték a vele történtek.
Össze kell(ene) szednie magát, hogy képes legyen megfelelően ellenállni a folyamatnak. Na, ez egyrészt még várat magára, másrészt ahhoz tudatosabbá és szervezettebbé kell(ene) válnia.
Ám, akik ezért tehetnének, inkább egymást fűrészelve rivalizálnak - mint Te is írod, "meg sem szerzett pozíciók elosztása közben".
Vessetek a mókusok közé, de - egyelőre(?) - nem bír felülkerekedni az optimizmusom e téren.
A foxi-maxi (Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem) legtöbb "hallgatóját" nem annyira a tananyag, mint a jó sok tanulmányi szabadság érdekelte. Ugyanannyi járt hozzá, mint az egyéb felsőfokú tanintézeti kurzusokhoz. Ja, és felsőfokú végzettségnek is számított, mint akár, mondjuk, egy bölcsész diploma megszerzése. Vagy nem jól emlékszem? :-))).
A helyzet reménytelen, de nem komoly. Vagy fordítva...
Én nem reménykedem.
Hát kedves PuPu, ez is olyan telitalálat, mint általában az írásaid. Örülök, hogy megtaláltalak, ellenben szomorkodom, hogy nem látlak a Kapcsolaton..
Amúgy sajnos az igazság az, hogy az ML tanfolyamokra (középiskola és esti egyetem) valóban inkább muszájból jártak az emberek.. Mert tudod, a brigádnaplóba csak be kellett írni valami ideológiai fejlődést... Pedig, ha figyeltek volna, ha már ott voltak....
Egyszerű "mezei"közgazdászként tettem a dolgomat, egy mezőgazdasági nagyüzem pénzügyi vezetőjeként.
Bizonyára rosszul lettem bekötve, de engem nem csábított a nyugat, az árubőség, nem hittem el, hogy "odakint" a kerítés is kolbászból van. Voltak is parázs vitáim kollégákkal, családtagokkal.A többséget sajnos sikerült hipnotizálni, és mindjárt el is kezdtek délibábos álmokat dédelgetni, amelyben kis hazánk maga lesz a kánaán, és mindenki dúsgazdag lesz és földbirtokos vagy gyáros, vagy bankár. A józan eszüket szélsebesen eltemették, és mire felébredtek, már nem volt munkahelyük, elvitte a bank a házukat, ellopta a terményüket a náluknál is szerencsétlenebb. És jött a nagy sötétség, a kilátástalanság, a nyomor. Időnként az éppen regnáló "elit" némi koncot hajít közénk (ugyan fogjuk már be a pofánkat), és tovább rabol. Mert hogy nem volt elég nekik az általunk létrehozott, és a körülményekhez képest jól működő termelőtőke szétrombolása, továbbfolytatják a nép rabszolgává tételét. Csinálják mindezt úgy, hogy törvényesen nem tudunk ellene tenni! Megkérlek kedves PuPu, ne vedd egy kalap alá az áldozatot és az elkövetőket. A magyar népet elaltatták kb. 25 éve. Egyébként egyetértünk. A kiút azonban nem látható, ma nincs olyan politikai képződmény, amely ne függne valamilyen módon a rendszer tényleges uraitól.Üdvözöllek: Szalai Veronika
Az is elég lett volna ha megnézik a Hyppolit a lakáj című filmet.Például amikor a nacsasszony a vállalkozó férj háta mögött rúgja ki a mérnök alkalmazottat.O.
Kedves PuPu !
Az Argentínai hasonlatod igen találó.
Frei Tamás pedig időben csinálta meg a filmet, de minek. Még aki párhuzamot is vont volna a két ország között, az is csak tudomásul veheti a dolgokat, tenni ellene semmit nem tud.
Lám Gyurcsányt is kiközösítik, mert nem azt és úgy akarja mint a mutyizgatók. Aki nem áll be a sorba, az mehet Brüsszelbe, jobb esetbe. Rosszabb esetbe pedig, ne gondoljunk bele, még a fejünkre ütnek.
Most már csak az a kérdés, hogy mi lesz ebből ?
Mi tud kijönni ebből ?
Valamilyen nagy rakás, az biztos ........ !
Üdv sphagin.
Még, hogy koncentráció! Miről beszélünk?
Olvasom a mai újságot benne a következő hír: a F. kongresszuson 1241 szavazatból, 1240 szavazattal újra választották O.V.-t...
Hát ez világcsúcs. Ekkorát még azért Putyin sem tudna dobni.
Hogy érthetőbb legyen, - mintha Usain Bolt a 100 métert 7,6 mp alatt futná! Ellenfelek nélkül!
Az elmúlt száz év hullámveréseit ma egyetlen kortárs gondolkodó sem látja tisztán, maximum részleteiben éleslátó...
Mit is várhatunk el máról-holnapra pórnéptől?
...
Én mégis optimista és reményteljes vagyok, mert látom a fiatalok profizmusát (persze a léhaságot is).
Bölcsen és egyenrangú partnerként, szerényen kell segítenünk az értelmes fiatalokat, ehhez persze a közelükbe kell lennünk (például igényt felmérni), ami nem könnyű, hiszen irgalmatlanul kritikusak...(ha ezt tapintatból folyton-folyvást nem is hangoztatják harsányan!!!)
Jó a blog - gratulálok!!!
Kedves dmolnar 9:27!
Véleményem szerint Pupu blogjai azért nem olvashatók a kapcsolat.hu közösségi portálon, mert nem akarja, hogy Boxoló nicktársa éhomra Tőle is megkérdezze:
"Jöttél szopni?"
Pupu nagyon érzékeny ember! Lehet, hogy pontosan ez a kérdőmondat éppenséggel megint a koncentrációs táborra emlékeztetné - bár ezt nem tudhatjuk, viszont feltételezhetjük.
Én már többször felvettem magánlevélben is, hogy Pupu adjon ki könyvet az írásaiból, esetleg a hozzászólásokból+egyéb levelekből :-)
Szemléltessük ezt a történelmi helyzetet kortárs módon mi magunk, így legalább nem lesz nehéz húsz-harminc év múlva egy másik generációnak mázsás teherként vállalni azt, ami nem is az ő vétke, így legalább FELVÁLLALT hagyatékként megörökölheti a közösen bevállalt bűnöket...a korábbiakat meg úgyis feldolgozatlanul kapja 'nászajándékba'.
Nincs nehezebb dolog az önismeretnél, az önreflexiónál!!! E nélkül azonban soha nem ismerhetjük meg pontosan a másikat, még egy családban sem - hát még a társadalomban...
Én támogatnám Pupu kortárs szociológiai történelemkönyvét lekiismeretem teljes érzékenységével, ezen kívül még keresnék hozzá komoly pénzügyi támogatókat is!!!
A könyvet időzítsük az idei karácsonyra, mert ez amúgy is a szeretet ünnepe :-)))
S.O.S. Kedves D. Elemér burkolómester - ugye ismeretlenül is számíthatok a támogatásodra Debrecenből, vagy Egerből(?) - Pupu könyvének kiadása ügyében?
Hasznos olvasmány:
http://regenyiras.net/tudastar/jogdijak.magyarorszagon
ÉN LEMONDOK A JOGDÍJAMRÓL, Pupuné Asszonyság javára!!!
Kedves Dmolnar!
Be kell valljam, én inkább azt csodálom, hogy Te még ott vagy, hiszen virtuálisan elég jól emlékszem Rád a hsz-aid alapján, amelyek jó ízlésről tanúskodtak.
Miután 2011-ben jó sokan csapatostul ott hagytuk a kapcsolatot, azóta csak 1x néztem be oda, és lehidaltam a látványtól:
a főmodi a maga 5-6 nickjén jól elbeszélgetett önmagával a forgalom látszatának fenntartása érdekében, továbbá TÖBB EZER olyan fantom tagot tartanak nyilván az oldalon, akiknek évek óta egyetlen aktív megnyilvánulásuk SEM volt! Akik pedig már rég kiregiztek, ugyanúgy ott maradtak a listában, mint a pártszavazás idején az MSZP-jében a korábban már kilépettek és elhalálozottak is!
NO COMMENT!
PuPu szerintem nagyon jól teszi, hogy egy ilyen közeget bojkottál!
1990-ben fiatal főnököm, aki von Haus aus keményvonalas kommunista volt, a Münnich Ferenc Társaság oszlopos tagja lett. A választásokra kiadott plakátjukon ez szerepelt: Ha nem akarod újra süvegelni a nagygazdákat és el akarod kerülni a zsellérek sorsát, szavazz a választáson ránk. Nem gondoltam, hogy ebből valaha is realitás lesz.
PuPu, komoly problémám támadt, hasonló, mint Karinthynak, amikor álmában két macska volt, és játszott egymással. Nekem ugyanis egyre gyakrabban tűnik úgy, mintha Te én lennél... :-)
Hát, ha te is a dúskeblű női hölgyeket kedveled, kedves James...
:O)))))))
Nem! Pupu, ezt nem jól tudod, James Blond az elöl-hátul ellaposodott nőket imádja, hosszú fekete hajjal, míves nyelvtudással :-)))
A bibircsók sem hátrány!
Kedves Pupu!
Segitségedet kérem, ma már szinte az egyetlen vagy akinek a irásait tudom még olvasni. Már nem tudom nézni sem az Olgát sem más hasonló müsort.Bolgár úrtól is egyre inkább elegem van. Ma este kikapcsoltam a Tv.-t Mindenhol ugyanazok a fazonok es mondják... mondják ugyanazt .Irigylem azt a hozzászolót aki még bizzig a fiatalokban, mert sajnos ugylátom ,hogy az Ejjel-nappal Budapest nevű nivótlan müsor kell nekik,vagy a 6-ik valóságshow, minden ami messze van a valóságtól.
Milyen érdekes ugye, hogy a FIDESZ alatt nincs utcai provokáció? nem verik szét a fél Budapestet,és most az egy müanyag szobor szétveréséért fel vannak háborodva kedves MSZP vezetők. Bajnai is mosakodik, hogy nem tudta... Ugyan már, miért nem tud gerincesebb lenni?
PuPu, minden stimmel, így az is, hogy én is a dúskeblűeket kedvelem... No meg a demokráciát...
Megjegyzés küldése