2013. október 31., csütörtök

JÁTÉKBÓL ÍRTAM

TUDNI KELL SZÉPEN ÖREGEDNI
ÉLETVEZETÉSI TANÁCSOK TÚLKOROS KAMASZOKNAK ÉS AGGBAKFISOKNAK

            Soha ne add fel.
Ha nem megy valami így, hát majd megy úgy - ha nem megy ma, hát majd megy holnap!
Ha már nem tudsz magasra ugrani nem baj, ugorj fel a járdára, vagy mondd azt: hopp és lépj fel!
·    
        Soha ne hagyj abba semmit.
Az ember apránként hal meg, amivel felhagysz, azzal egy darabot odavetettél magadból az enyészetnek!
·    
        Soha ne felejts el nevetni.
A nevetés a legjobb prevenció minden létező betegség ellen, kivéve a köhögést, mert az ellen a hashajtó használ.
·    
        Soha ne felejts el nevetni - önmagadon.
Hogy az ember mekkora hülyeségeket képes csinálni néha!
Arról nem is beszélve, hogy felettébb ügyetlen is – kész egyszemélyes kabaré.
Magadat ingyen nézheted, nevess hát bátran!
·    
        Soha ne fényezd magad leszármazottaid, szomszédaid, ismerőseid előtt.
Rólad már úgyis él egy kép bennük, ezt megváltoztatni pedig már nincs időd.
Meg aztán minek is?
·     
 -      Soha ne használd a „kell” szócskát, és meglásd, kisüt számodra a nap.
Engedd át magad a boldogságnak, hogy te már csak azt csinálod, amihez kedved van.
Ezt a pontot jelenleg az anyukám teszteli, idáig kiváló eredménnyel.
·      
-       Soha ne hagyj ott semmit arra való hivatkozással, hogy drága.
Ha megkívánsz valamit, szerezd meg.
Pénzbe kerül? Na és?
Spóroltál már eleget életedben, a vágyad meg már úgysem egy negyvenkét lábas jacht, azt a fél kiló epret vagy az üveg jó whiskyt meg lelkiismeretfurdalás nélkül tedd magadévá!
·     
 -      Soha ne hagy magad fosztogatni.
Gyermekeid, unokáid nélküled is meg fognak élni, az ő luxusuk miatt ne mondj le a te kis luxusaidról.
Ők meg küzdjenek, te is ezt tetted hajdan.
·     
-       Soha ne mondd semmire, hogy ehhez már te öreg vagy.
Ne szégyelld, ha beleszerelmesedtél valakibe, ha most ismerkedsz a számítógéppel, ha megveszel egy szokatlan fazonú vagy színesebb ruhát, mert igaz ugyan, hogy az öreg kutya már nehezen tanul új kunsztokat, de azért tanul, és a jutalomfalatok is tetszenek neki!
Azért persze viselkedj a korodnak megfelelően, mert a társadalom kivet magából, ha viháncolsz vagy nyeherészel, a társadalom ugyanis öregebb és házsártosabb, mint te vagy.
·      
-       Soha ne várd meg, míg mások megdicsérnek, ha erre vársz, az egész életed egy nagy várakozással telik.
Ha tudod, hogy valamit jól csináltál, hát dicsérd meg magad bátran.
Javasolt formula: „Fasza csaj vagy Julis!” vagy „Tökös gyerek vagy, Jóska!” – nemi identitásodnak megfelelően.
Ha utóbbit idáig nem tudtad eldönteni, most már ne erőlködj, ahogy esik, úgy puffan, tedd, mi jólesik.
·    
 -      Soha ne csak a holnapra tervezz, legyenek hosszú távú terveid, ez nem pénzkérdés.
Írd meg például az emlékirataidat, ne törődj vele, hogy az első mondataid ügyetlenebbek lesznek, majd a történeted kihozza belőled a teljesítményt.
De mondhatod valamilyen hangrögzítőre is, azt is remek szórakozás lehet!
Ha pesti vagy, nyaraljál Pesten – vagyonokat fizetnek ki emberek, hogy megnézzék a turista szemével a várost, nézd meg te is, neked ez szinte ingyen van.
Használd ki a lehetőségeidet, vonatozz egyet egy évben, ha ateista vagy, nézz meg egy misét, ha katolikus vagy, menj el egy zsinagógába és beszélgess bátran bármiről - bárkivel, de ne akaszkodj rá senkire, ne koldulj szeretetet.
Szeretnek téged önmagadért is, hidd el, hiszen kedves, rendes ember vagy, nemde?
·    
-       Soha ne gondold, hogy az élet igazságtalan, hogy neked több, vagy más járt volna.
Ez nem jelenti azt, hogy számodra nem lett volna jobb, ha többet, vagy az igényeid szerint mást kapsz az élettől, de hát ma már nem mindegy?
Neked ezt dobta a gép, vond meg a vállad, és mosolyogva szedd össze az életedből a szép perceket, a lélekemelő pillanatokat, emlékezz azokra, akiket szerettél, emlékezz a gyereked utánad nyúló pufók kis kezére akkor is, ha éppen lelketlen vagy gonosz veled, mert az, akkor gyönyörű volt.

-    
      Soha ne keseredj meg, az élet szép és egyszeri!
Szeresd az életet, mert csak ha szereted, halhatsz meg nyugodt méltósággal majd egyszer, a remélhetőleg nagyon távoli jövőben…

 Aztán úgyis újjászületünk, remélhetőleg nem hangyának, mert az strapás.
Én a lajhárt preferálom…

:O)))

2013. október 30., szerda

AKI ÉRTI, CSINÁLJA - AKI NEM, AZ TANÍTJA

Persze a világ felfordult, ma olyanok is csinálják, akik tanítják, bár nem értik - de minimálisan is félreértik.
A médiáról és a médiamunkásokról van szó.
Havas Henriket elnézegetvén jutott eszembe, hogy miért is lehet ez jó neki – már persze eltekintve a pénztől, amit köztudomásúlag nem vet meg – nagyon helyesen egyébként.
Merthogy a pénznek normál menetben lenne egy értékmérő funkciója is, de Magyarországon jelenleg nem normál menetben mennek a dolgok, és a pénz nem értéket, hanem gátlástalanságot, erőszakosságot, kapcsolatokat és pofátlanságot mér.
Havas Henrik hosszú időn keresztül az ország egyik legsikeresebb újságírója volt, hogy érdemmel vagy érdemtelenül – ezt most ne is firtassuk, mindenesetre sokan szerették, néhányan tisztelték is.
Tulajdonképpen a rendszerváltás dobta őt felszínre, mert bár előtte is tíz éven keresztül újságíróként küzdött a kommunisták ellen, de a rendszerváltás után új tartalmat kapott valláserkölcsi alapokon álló élete, és napról napra harcosabb lett.
És egyre beképzeltebb, szinte már önmaga karikatúrája, akin egy idő után már mindenki röhögött – mentségére szóljon, hogy nem is oly túl régen időnként még ő is tudott nevetni a saját dolgain.
Ma már nem annyira, mára már teljesen beleájult saját nagyszerűségébe.
Minap Vadai Ágnessel készített interjút az ATV-n, ahová vélhetőleg harcos baloldali elkötelezettsége és a demokratikus ellenzék győzelmének elősegítése érdekében hívta meg műsorvezetőnek a tulajdonos történelmi egyház,. 
Némelyik egyház attól válik egyházzá, hogy a vallási közösség vezetői elkezdik a pénzt hajtani, és onnantól kezdve történelmi, amikor a hatalomhoz törleszkedése behozta számukra az első milliárdot.
 Gyurcsány meghívását hősünk nagy kihívásnak tekintette volna, mert azt feltételezte, hogy Gyurcsány úszni fog a boldogságban, ha lehetőséget kap arra, hogy magának a Nagy Havasnak nyilatkozzon – de nagy kár, hogy Gyurcsánynak nincs kedve kitenni magát a nyegle és már kissé kopott médiasztár felszínt karistoló és előítéletes fanyalgásainak.
Merthogy Havas utálja Gyurcsányt, nem kicsit – nagyon.
Gyurcsányt meg ez nemigen érdekli, habár vélhetőleg van véleménye az időnként szereptévesztésbe eső, többnyire kinyilatkoztatásokkal operáló és pedagógusba átmenő médiamunkás tevékenységéről, de neki nem vele van dolga, hanem a választóival.
Így aztán a média közkedvelt Henyója éppoly bánatos, mint Gyurcsány összes többi irigye, akik érzik, hogy hiába a cím, a cafrang, a fanyalgás - a kanyarban sincsenek hozzá képest.
Tulajdonképpen számára az lenne a kedvező felállás, ha a médiatudományok címzetes egyetemi docense társaloghatna a levitézlett és kellőképpen utált politikussal, kioktatgathatná a világ és a politika lényegéről és működéséről, hisz az embert vágyai vezérlik, mint a dal is mondja.
Sajnos, nem teljesülhet minden vágyunk - még az ilyen nagy emberek vágyai sem - az élet merő kiszámíthatatlanság.
Ha ló nincs, Vadai is jó, azzal legalább el lehet társalogni, mint macsó libapásztor a libával – gondolta vélhetőleg a sztár – majd elvetette magát a fotelben, és hogy mindjárt tudatosítsa is a felállást, elfelejtette néhány mondaton át köszönteni riportalanyát, aki nemmellesleg nő is.
Jajjj, - csapott egy idő után a homlokára Havas, - hát nem elfelejtettem, hogy itt van velünk a riportalany, a hogyishívják is?
És elkezdte volna szép szelíden Vadai földbedöngölését, de valahogy ez a mi Henrikünk nincs túl jó passzban mostanában, mert ha abban lenne, akkor bizonyára nem becsüli ilyen látványosan le pofozóbábúvá átminősített riportalanyát.
Akkor tudja róla, hogy a magyaron kívül hat nyelven beszél, tudja, hogy jogász és közgazdász, tudja róla, hogy címzetes egyetemi tanár, ami egy kicsivel jobb csak a címzetes egyetemi docensnél, akkor - talán - nem kezd vele riportkészítésbe kissé avas panelok előrángatásával, akkor utánanéz a témának, amiről beszélgetni akar.
Így aztán, mikor a fagyi visszanyalt, akkor a médiamogul, a címzetes egyetemi docens ott állt, mint borjú az új kapu előtt, miközben szép csendesen és sercegve égett, mint a Reichstag.
Azért a végén erőre kapott és természetesen visszaélt azzal, hogy ő irányíthatja a beszélgetést, és megkísérelte roppant nagy demokratának nyilvánítani magát, miután engedte riportalanyának egy bővített mondat erejéig kifejteni a véleményét Havas kissé ingatag alapokon álló kinyilatkoztatásairól.
Majd ugyanezzel a lendülettel kortesbeszéddé próbálta silányítani azt a választ, melyből kiderült, hogy csak a levegőbe beszélt, esetleg a szél himbálta az állkapcsát.
Szánalmas volt, mint ahogy az a jópofizgatása is, melyben kifejtette korábban, hogy mekkora kihívás lesz neki Gyurcsánnyal riportot készíteni, merthogy nem tudja, hogy lesz képes elfogulatlan maradni.
Vadaival nemigen tudott mit kezdeni, tán ha megpróbálja az ő combját is fogdosni, mint Görög Zitáét, akkor zavarba jön, de az is lehet, hogy csak nyakonvágja.
Én azt mondom, talán most kellene abbahagyni ezt a riportkészítést egyenes adásban, a riportkönyv az jobb műfaj, azt lehet csiszolgatni, cizellálgatni, minek azt erőltetgetni, ami már nem megy.
Hagyni kell a fiatalokat is élni.
Tudni kellene szépen öregedni…

:O)))

2013. október 29., kedd

KUNCZE

Ha az ember ránéz, úgy jár, mint az öreg paraszt az állatkertben a zsiráf kifutója előtt: csak nézi, a nyakorjánt, csóválja a fejét, majd végül szent meggyőződéssel kijelenti: ilyen állat nincs is.
Kuncze ugyanis rokonszenves politikus.
Ha egy állatmenhelyen a hálás eb-tekintetek kereszttüzében egy kisgyerek kezét fogva fényképeznék, hát szem nem maradna szárazon, de fénykorában az első virágzásukon túljutott, öregecskedő  asszonyok többsége is el tudta volna őt képzelni, mint másodvirágzása bajszos és sármos, szorgalmas méhecskéjét.
Ennek dacára a férfiak is kedvelték, már persze azok leginkább, akiknek volt esze és humorérzéke is, mert díjazták tiszta logikáját, egyszerű, sallangmentes beszédstílusát, pikírt és mindig célba találó megjegyzéseit, humorát, dörmögő hangját.
És kedvelték, hogy időről időre megsimogatta politikai ellenfelei buksi fejét, egy-egy odavetett mondatával majmot csinált belőlük, pontosabban megmutatta a választóknak az adott politikusban rejlő majmot.
Egy-egy megjegyzése bevonult a magyar anekdotakincs mellett a magyar nyelv törzs-szókincsébe is, mint például a „mártíriusz” kifejezés, mely metszően pontosan mutatta be Révész Máriusz képviselő viselkedésének leglényegét a 2006-os sajnálatos események idején.
Miután azóta emberfia nincs, aki röhögés nélkül tudna ránézni a menet közben már a fejéről leoperált, óvszer-kinézetű gézkötés nélkül vitézkedő mamelukra, nem kell csodálni, hogy - mondjuk így: - nem helyezte szíve közepébe a kimérten udvarias szabaddemokrata pártelnököt.
Merthogy ne feledjük, liberális ő, a javából.
Sőt, mondhatnánk így is: ő a magyar liberális, szemben azokkal a túlhabzó doktrinerekkel, akik magukat ilyen-olyan okok folytán liberálisnak képzelik.
Nekik sincs könnyű dolguk vele, mert túl éles a kontraszt a liberális tábort képező ezernyi veszekedő és hadonászó ideológus, és a két lábbal a földön álló, higgadt, okos - de nem okoskodó – politikus között.
Ha hallgatja az ember, kedve kerekedne liberálisnak lenni, ha a liberalizmus csak politikai párthovatartozás, nem pedig létforma és gondolkodásmód lenne.
Így hívei - pártállásra tekintet nélkül - azok a liberális gondolkodású emberek, akik szeretnek a valóság talaján álldogálni, akik belátják, hogy akik körülöttük politizálnak, élnek, halnak, azok is emberek, erényekkel, hibákkal, nemegyszer apróbb és talán nagyobb bűnökkel is.
Politikai karrierje töretlen volt, és hogy jó politikus vált belőle az is bizonyította, hogy tudta, mikor kell odébblépnie pártja élettől elrugaszkodott, kompromisszumképtelen és meggyőzhetetlen hőbörgői éléről.
Mivel egyszer otthon fenéken rúgta a sült liba körül settenkedő macskát, az Úr azzal büntette, hogy a szocialistákat utalta ki neki politikai szövetségesül - azóta valószínűleg már személyesen kötné a partedlit a macska nyakába és kívánna neki jó étvágyat.
Viszont ennek következtében eltekinthetett az ellenségek keresésétől is, habár azok jelentkeztek keresés nélkül is, merthogy a „liberális” kifejezés igen hamar egy kategóriába került a „húhaanyád”-dal.
Ez valószínűleg idegennyelv-oktatásunk több évszázados sikertelenségének köszönhető, mert magyarul mindenki azt szeretne csinálni – a lehető legkevesebb korlátozás mellett – amit akar, viszont liberális az anyád!
A jobboldal piszkosul utálja, ennek oka talán az, hogy többször is előfordult már, hogy a televízió Orbán mellett mutatta, Orbán mellett fotózták - és hát lássuk be, a vizuális összevetésből a rucaseggű vezér nem jött ki túl jól, pedig még csak meg se szólaltak, tisztelt hölgyeim és uraim!
Kuncze a Csepel-szigeten egy kis faluban lakik, ahol hosszabb időn át, mint a Kató férje funkcionált, ami már magában az elfogadottságát jelzi egy olyan faluban, ahol a búcsút meg kellett ismételni, ha nem esett emberhalál.
Nem szállt el az agya, mikor nagy ember lett, pedig én mondom, kellhetett önfegyelem a szomszéd elszántott húsz centije több  generációra visszamenő történetének türelmes meghallgatásához, de neki volt.
Aki elégedetlen volt vele, mint a térség képviselőjével, az szidta, mert míg minden képviselő legalább egy operaházat meg egy nyári sípályát „intézett” a falujának, addig ő ebbe nem szállt be – hát látott még a világ ilyen élhetetlen svábot?
A politizálást akkor sem hagyta abba, amikor az SZDSZ visszaadta lelkét a Teremtőnek, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnökeként, fékezett habzással politizálgatott, ezenközben betartotta a nyugdíjasokra vonatkozó főszabályt: dolgozz halálodig, de ne azt csináld, amivel aktív korodban foglalkoztál - így ő a gazdasági élet helyett a médiát választotta.
Műsorvezető lett a Klubrádióban, valószínűleg akkor érlelődött meg benne erre az elhatározás, mikor ő volt a riportalany és elszörnyedt a sok tehetségtelen médiamunkás ügyetlensége hallatán.
Szerette a hallgató, jól elvolt ő is választott új szakmájában - játékában, mígcsak egyszer fel nem kérték, hogy egyesülete nevében mondjon beszédet egy október 23.-i rendezvényen.
A felkérésnek eleget is tett, elmondta a gondolatait.
Kendőzetlenül, mint szokta, ütősen, mint szokta, meggyőzően, mint szokta, ezért aztán bosszút álltak rajta, mint szokták.
Elvették a műsorát, márpedig ez ugyanabba a kategóriába tartozik, mint amikor szándékosan összetörik a kisfiú kedvenc tűzoltóautóját, vagy kitépik a kislány macijának kezét.
Kisstílű, ócska húzás, ennyire nem kellene aggódni a frekvencia miatt, mert még pár ilyen, és mire lesz frekvencia, nem marad hallgató.
A hivatkozás kitelepítésére az volt, hogy választási kampányban politikus ne vezessen műsort.
Nagy kár, hogy nincs választási kampány, ha lenne, se tiltaná semmi, hogy egy aktív politikus a saját műsorát tovább vezesse, merthogy Kuncze státusza nem változott semmit.
De azt mondta, hogy Ma az ellenzéki erők együttműködése kimerül a várható vereség kis hasznaiból való osztozkodásban. Abban, hogy ki hány helyet kap a közös vereség vigaszlistáin. Én ezeken a listákon egyetlen helyet sem kérek, sem magamnak, sem a szabadelvűeknek. Mert ezt a harcot nem lehet összefogásnak álcázott osztozkodással megnyerni.
Az nem összefogás, ha az osztozkodó pártok legfőbb szempontja, hogy a választási vereség után, ha pár fővel is, de külön frakciót alakíthassanak a parlamentben. Olyan ez, mintha külön sírhelyért küzdenének a közös temetőben.”
Na, ezt nem lehetett neki elnézni, hiszen annyira igaz és annyira plasztikusan mutatja be a helyzetet, hogy utána már mindenki annyiszor mondja el, hogy „Tisztelt Hölgyeim és Uraim!” meg, hogy „optimistábbnak kell lennie ennek a tömegnek!” – ahányszor csak akarja, mindenki csak röhög rajta és keresi, hogy hol dugdossa a fejfáját.
Kuncze úgy kell a magyar politikába, mint egy falat kenyér.
Térjen vissza, - akár az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjeként, akár belügyminiszter-jelöltjeként, mindegy.
Nem neki van szüksége a belpolitikai szerepre, rá van szüksége a demokratikus oldalnak, az országnak.
Mondja azoknak, akik elvették a játékát: Ti akartátok!
És térjen vissza!
:O)))

2013. október 28., hétfő

HA A FÖLD ISTEN KALAPJA

Ült az Úr egy szép, nagy, dunyhajellegű felhő szélén, a lábát lógatta lefelé, dúdolgatott:
Lóg a lába, lóga,
Nincs már semmi dolga,
Mert ha dolga vóna,
A lába nem lógna!
Majd meg akarta vakarni a tarkóját, de ebben megakadályozta a Föld, mely köztudomásúlag Isten kalapja, stenkalapja, meg a rajta díszelgő, bogáncsból, szamártövisből és árvalányhajból kötött bokréta, mely viszont maga ez az istenverte kis ország.
Az Úrnak még az ő szent vére is kiserkent a mutatóujján, de miután az ellátásához neki kellett volna soron kívül kötszert is teremteni, csak legyintett egyet, a szájába vette a sérült testrészt, kicsit megszopogatta, majd elégedetten hátradőlt – a vérzés elállt.
Aztán szemügyre vette a bánatos bokrétát és megállapította, hogy talán mégis el kellene fogadnia az etiópok ajánlatát, mert ez a bokréta igencsak cserére szorul, és Etiópia is szép ország, lehetne éppen ennyi erővel az is bokréta a kalapján.
A bogáncs és a kutyatej már teljesen kornyadt állapotban van, a szamártövis sem funkcionál rendesen, már a tövise sem a régi.
Az egész bokréta tele van levéltetvekkel meg sáskákkal, a tövis után meg állandóan kapkod a szamár.
Az árvalányhaj olyan peckesen lengedezik rajta, hogy a bokrétán defilirozó galacsingörgető bogarat a frász kerülgeti miatta, jóllehet a büszkeség lengedező jele poros és foszlott, csakúgy, mint a dicsőség, mely sosem volt, de melyet jelképezni akar..
Az Úr elnézegeti a lepukkant kalapdíszt, aztán halvány kis mosolyra húzza a száját – szerencsétleneket jól megpróbáltam mostanság, na, egye fene, küldök nekik néhány szép, napsütéses napot, hadd feledjék el kis időre, hogy hova vetette őket szomorú sorsuk!
Így aztán kisütött a nap, nyár lett az őszben, én meg – családi kirándulás keretében – elmentem a Tisza-tóra.
Nem bántam meg.
Hogy mennyivel megnyugtatóbb egy gyönyörű őszi nap a Tiszán, mint a magyar politikusok négyévszakos idétlenségei, elmondani is nehéz!
Gyönyörű színek, olajosan nyugodt víz, a partokon a csendesőrültek lógatják a kukacukat, lesik meredten a buktatókat, láthatólag boldogok.
A ladikon a motor brümmög, újabb ok az örömre, nem kell evezni sem, a parton halászlé meg törpeharcsa-hegyek, szóval az élet szép - kár, hogy a bőrdzsekim beleraktam valami büdös vízbe a csónak alján, így aztán a hazafeléúton mindenki fintorog, de hát szépasszony sincs szemölcs nélkül, ugye…
Otthon aztán mindenért megfizettem.
Nézegethettem, amint Bajnai és Mesterházy olyanok, mint a viccben a nyuszika, aki ül az erdőszélen, reszelgeti a körmöcskéit és beszél hülyeségeket – komolyan mondom, már nem is dühítő, inkább csak kiábrándító.
Megtudhattuk, hogy Bajnai találta ki, hogy az ellenzék együtt ünnepeljen, hogy bár semmi nem szól amellett, hogy Gyurcsány szerveztette volna a kiabálást, de azért neki kellene bocsánatot kérnie a nemtudommiért, de ez utóbbi egyre inkább mindegy is.
Megtudhattuk, hogy bele akartuk fojtani a szót a szónokba, szóval szerezhettünk új ismereteket és kaptunk életvezetési tanácsokat.
Én ugyan nem esküdtem össze senkivel, de amikor körülöttem mások is elkezdték követelni az összefogást – merthogy ez egy teljesen legitim eljárás egy politikai nagygyűlésen – elkapott a hangulat és én is óbégattam kicsinyt, mert egyetértettem ezzel a veszedelmes követeléssel – ez most büntetendő?
Ha ezt a hangversenyt nem Orbán emberei vezénylik, hát legyek lelógó farkú oroszlán a gárdafőkapitány hátán, vagy sábeszgoj a Jobbiknál!
Merthogy az nem létezik, hogy két ilyen komoly politikai pályát bejárt ember ne ismerné fel a helyzetet, hanem a saját hülyeségeiket skandálva bele akarnák fojtani a szót a demokratikus szavazók tömegeibe, - éppencsak azt nem óbégatják, hogy Gyurcsány takaroggy, de ahogy elnézem őket, ezt meglehetősen nehezen állják meg.
Nem is tudom, hogy lehetne megértetni velük, hogy a lehető legszélesebb körű összefogás az egyetlen reális lehetőség Orbán világgá zavarására, minden egyéb megoldás csak színház, méghozzá nem is dráma, hanem csak valami könnyű kis nyári limonádé, tingli-tangli komédia, - csak az eredménye lesz drámai.
Úgy tűnik, azt sem látják, azt sem hiszik el, hogy a következmény saját számukra is felettébb kellemetlen lesz, mert Bajnai a választás után azonnal megy a politikai süllyesztőbe, neki ezzel befellegzett, mehet Csányihoz vezetni a légkondicionált tehénistállót, hátha a marhák még hallgatnak rá – de énekelnie tilos lesz, mert attól tutira elapad a tejük.
Mesterházy is elbúcsúzhat a politikai karriertől, ő lesz a szocialista Fodor Gábor, a pártelnök meg Botka, aki ugyan semmivel sem jobb, mint Mesterházy, de szép nagy marha ember, majdcsak elvergődik valahogy.
Miért hagyják ezt a szocialista párt tagjai?
Miért hagyják a nagy öregek, Lendvai, Kovács László, meg a többiek, akikről azt hisszük még ma is, hogy becsületesek?
Nagy csalódás lenne, ha kiderülne, hogy velük is a mutyibábszínház kétpárti vezetői báboznak…
Na, mindegy, van még egy – két szép napunk, aztán visszaáll a rend, jönnek a sötét, esős, kiábrándítóan szomorú őszi napok, és ha mostanság nem történik valami, akkor a tavaszi napsütésnek sem lehet majd felhőtlenül örülnünk.
De persze, míg élünk – remélünk!

:O)))

2013. október 26., szombat

SVÉDTORNA

A svéd közszolgálati televízió műsorában főszereplővé sikerült válnunk.
A műsor a szélsőjobb európai előretöréséről szólt, melyet a svéd alkotók általános jelenségként jellemeztek, megjegyezve, hogy a szélsőjobb előretörése és az antiszemitizmus napjainkban Magyarországon a legerősebb.
Ez természetesen azonnal kiverte a biztosítékot a magyar kormánypártnál, de az egész magyar jobboldalon is, az érintettek értetlen ábrázattal kapkodták a fejüket jobbra-balra, mint pigpongasztalt leső liba a szerva után – keresték, hogy a svédek kiről is beszélnek.
Hát, ami azt illeti, nem is könnyű meghúzni a határt - eddig tart a jobboldal, innen kezdődik a szélsőjobb – egy olyan országban, melyben a hivatalban levő miniszterelnök a nemzeti ünnepen katonai díszsorfal előtt hirdeti híveinek, hogy hadrendbe kell állni, hogy aki nem az ő pártját támogatja az ellenség.
Aki a csőcselék rendzavarását megfékezni szándékozó, törvényes módszereket és eszközöket használó rendőrséget, mint tömegbe lövő vadállatokat jellemzi, és aki önmagát a törvényességet felrúgó, tomboló, gyújtogató, a Parlamentet körbehugyozó csőcselékkel azonosítja.
Aki ilyesmit legutóbb megengedett magának, azt Hitler Adolfnak hívták, aki – csakúgy, mint a hivatalban levő magyar miniszterelnök – türelmetlen puccsot kísérelt meg a törvényes hatalom ellen, aki ugyanúgy elbukta kísérletét, és akit aztán a veszélyt felismerni nem képes választópolgárok később ugyanúgy törvényes választáson jutattak hatalomra, mint a mai magyar miniszterelnököt.
Aki ezután egy labilis jogi helyzetet felhasználva új alkotmányt fércelt össze, lebontotta a jogállamot, a végtelenségig centralizált vezérelvű államszervezetet épített ki, minden pozícióba a saját embereit ültetve és bebetonozva velejéig antidemokratikus rendszerét.
Ezer a hasonlóság, talán csak országunk mérete és Vezérünk kvalitásai, emberi kisszerűsége szabják szűkebbre a magyar kísérlet kereteit, és ezek – meg a világpolitika csillagainak szerencsés konstellációja - akadályozzák meg, hogy Magyarország tüchtig kis fasiszta állam legyen.
Namármost, ha ilyen kezekben van a hatalom, akkor hol is húzódik a szélsőjobb határa?
Orbánon innen, Orbánon túl?
Merthogy az ne tévesszen meg senkit, hogy legitim eszközöket használt fel egy illegitim rendszer kialakítása érdekében – legálisan birtokolt pisztollyal is lehet gyilkosságot elkövetni - anno Hitlert is megpróbálták beleszuszakolni a jogállami kategóriák keretei közé, hogy aztán keserves árat fizessen érte az emberiség.
És bár Orbán úgy aránylik Hitlerhez, mint veréb a libához, de arra azért elég, hogy a magyarok életét megkeserítse, hogy az országról alkotott képet a pöcegödör mélyére lökje, hogy visszalökje az országot vagy nyolcvan évvel a múltba, erkölcsileg-anyagilag egyaránt.
Súlyosítja a helyzetet, hogy a műsorban a megkérdezett Heller Ágnes ezt ki is mondta, sőt, példákkal illusztrálta is a helyzetet.
Heller Ágnes egyébként is állandóan ott van a célkeresztben, Orbán hatalma éppúgy nem kedveli, mint ahogy ellenséges valamennyi független szellemmel, kézbentarthatatlan, valódi értelmiségivel szemben.
Most sincs ez másként, nekem nagyon úgy tűnik, hogy Heller Ágnes mostanában nem fog szolgálati autót kapni sofőrrel, de havi egy-két milliót sem.
Mint ahogy a másik megszólaltatott, Alföldi Róbert sem, holott tehetnek Orbán mamelukjai bármit, tarthatják magukat bárkinek-minek, ma akkor is Alföldi Róbert Magyarország első számú kultúrpolitikusa, tetszik ez Orbánnak vagy sem, akkor is.
És hát bizony, a svédek megállapítása a magyarországi neonácizmus, a nyilasok mai utódainak előretöréséről megcáfolhatatlan valóság, mint ahogy az is tény, hogy a kádári sötét elnyomatás éveiben sem a nácizmusnak, sem a rasszizmusnak, sem az antiszemitizmusnak nemhogy csak tere, de divatja sem volt.
Igaz, akkor azok a társadalmi viszonyok sem álltak fenn, mint amelyek ma jellemzik az országot.
Akkor is voltak ugyan szegények és gazdagok, de a társadalmi olló nem nyílt olyan tágra, mint manapság és nem éltek milliós tömegek kilátástalan jövőtlenségben, gyermekeik nem éheztek, nem kellett kilátástalan helyzetük megoldásának csodáját embertelen eszmék hirdetőitől várni.
Akkortájt nem azt mondták az embereknek, hogy a dologtalan cigányok elveszik, vagy a hazafiatlan zsidó bankárok elcsalják tőlük a pénzüket, hanem azt mondták, hogy dolgozzunk mindahányan azon, hogy aki dolgozik, az megéljen – és akik dolgoztak, azok valóban meg is éltek.
Ma némelyik baloldali párt azt hiszi, hogy a társadalom betegségeit azzal lehet orvosolni, ha ugyanakkorákat vagy nagyobbakat ígér/hazudik, mint a kormánypárt, de ezzel csak a szélsőjobb megerősödését segíti elő, hiszen nekik ezt – tekintettel hatalomban töltött éveikre – ugyanúgy nem hiszi el senki, mint a kormánypártnak, míg a neonácik ilyen tekintetben szüzek.
A választó akár azt is képzelheti, hogy akár még megoldást is kínálhatnak a bajaira, hiszen mástól elvenni valamit a magyar ember mindig szeretett, és ilyen tekintetben szinte mindegy is, hogy a kifosztandó gazdag, mint Krőzus, vagy szegény, mint a templomi segédegér.
A gazdaság az alapja mindennek, a nyomorgót könnyen el lehet vinni embertelen rémálmok felé, az embert, aki elfogadható anyagi körülmények között él, aki jövőt lát maga és gyermekei előtt, azt nehéz elvinni a szélsőségek felé.
Orbán csicskásai persze már megint nem a valósággal foglalkoznak, hanem a tükröt szeretnék összetörni, mely a valóságot mutatja.
Nem fog sikerülni.
Nem a svéd közszolgálati televíziónak kellene erről műsort készíteni, hanem a magyarnak.
Őszintét, okosat, a problémával őszintén szembenézőt, nem szarkenegetős egyrészt-másrészt műsort.
Meri valaki megcsinálni?

:O))))

2013. október 25., péntek

ELLENZÉKI ALTERNATÍVA FELMUTATÁSA

Na, ez az, amit soha nem gondoltam volna, - nevezetesen azt, hogy szégyellnem kelljen magam az MSZP politikája miatt – most mégis itt tartunk.
Az október 23.i megemlékezés – úgy tűnik – maradandó sebeket ejtett a Szocialista Párt jelenlegi vezetőinek és a tőlük anyagi függésben leledző holdudvarának  harmatos lelkén, lelkükben gyász, sértettség és bánat honol, nem igen tudják megemészteni, hogy a kiszemelt áldozat nem akarja könnyen adni a bőrét.
És eljött az a nap is, amikor azt kell gondolnom, amit soha nem gondoltam volna, hogy ez a viselkedés nemcsak, hogy Orbán Viktor pozícióját erősíti, de könnyen meglehet, hogy az inspiráció sem saját kútfőből jön, hanem a csavaros futballista-észjárás terméke.
Merthogy ez a viselkedés nem a magyar baloldal, nem a magyar demokraták céljait, érdekeit szolgálja, az teljesen biztos.
Mondjuk ki kereken: a Szocialista Párt és a Bajnai nevével fémjelzett csapat vezetői egyértelműen azt a benyomást keltik, hogy lepaktáltak Orbán Viktorral, eladták neki a baloldalt, tokkal - vonóval.
Nem a baloldali, nem a demokrata gondolkodású emberek, nem Magyarország és a magyarok érdekeit képviselik, hanem a saját érdekeiket, a következő ciklus parlamenti tagságának árát akarják ezen a módon kiegyenlíteni, a kétharmad-egyharmad mutyik lehetőségét akarják prolongálni.
Ezt látszik alátámasztani az idegeskedésük, fejetlen kapkodásuk, politikustól nevetséges magatartásuk az után, hogy szembetalálkoztak a választók akaratával.
Mert nehogy azt képzelje bárki is, hogy komolyan gondolják, hogy azok, akik az összefogás szót skandálták, azok mindahányan a DK ügynökei voltak, hiszen nem hülyék ők, csak erkölcstelenek.
Ha lehetett a tömegből látni, hallani, hogy az MSZP zászlót lengetők, a liberálisok, a változást váró konzervatívok és a DK hívei együtt skandálva követelték az összefogást, akkor ezt a színpadról még jobban lehetett érzékelni, és aki azt állítja, hogy ez csak a DK követelése volt, az egyszerűen hazudik.
Nem lehetett ez kellemes élmény, belátom.
Mert veszélybe került a mutyi, és nem csak az a mutyi, melyet Bajnaival, a szocialisták újsütetű Semjén Zsoltjával kötöttek, hanem az a mutyi is, melyet valószínűleg a háttérben kötöttek mások másokkal, a szebb jövő reményében.
Meg is zavarta az érdekelteket ez a helyzet, látszik ez a kapkodáson, az apolitikus húzásokon, a hisztiskurvás toporzékoláson.
Amilyen pitiáner módon kirúgatták Kunczét a Klubrádióból, ahogy Gyurcsányt ekézték, amilyen hisztérikusan nyilatkoznak, ahogy csatasorba szólították összes élősködőjüket, amilyen  hülyeségeket nyilatkoznak az összefogással kapcsolatban, az maga az önleleplezés, maga a beismerés.
Beismerése háttéralkuk létének, beismerése az egyéni érdekek előtérbe helyezésének, beismerése az árulásnak.
Beismerése a választópolgár lenézésének, a politikai manipulációnak, melynek irányítói feltételezett hitükkel ellentétben nem ők, hiszen ma már ők is csak bábok Orbán kezén.
Ha végre tudják hajtani feltételezett feladatukat, a választások biztos elvesztését és Orbán hatalmának legalizálását – az is jó, ha nem, csak éppen szétverik a demokratikus ellenzéket – az még jobb.
Azt mondják mai nyilatkozatukban, hogy lezárták a tárgyalásokat, „a kormányváltó szövetség pedig kizárólag az Orbán-kormány működésének megalkuvást nem ismerő ellenőrzésére, a kormányzati munka konstruktív bírálatára, illetve az emberek gondjaira adott szakpolitikai megoldások felmutatására fordítja energiáit"
Ja, meg az ellenzéki alternatíva felmutatására koncentrálnak – ez olyasmi, mint az Úrfelmutatás, felmutatják Mesterházyt, Bajnai csilingel, a választó meg térdrehullva imádja.
Vagy kisnyúl.
Meg a diktatúra konstruktív bírálata…
Bakker, mintha csak a liba az őt püspökfalaton lövő vadász konstruktív bírálatát hirdetné – ezek az emberek nemigen tudhatják, mekkora hülyeségeket beszélnek.
És azt se nagyon tudják, hogy mit akar a demokrata választó, - aki lehet, hogy ma még maga sem tudja, hogy kit választ, de azt már biztosan, hogy kit nem – és nem lennék meglepve, ha ezt a pártot Szocialista Pártnak hívnák.
Gyurcsány ma felkínálta azt is, hogy nem indul képviselőjelöltnek sem, ha egyetlen listát és egy pártelnök-jelöltet állít a demokratikus oldal, de ez sem felelt meg Mesterházy főnökeinek, akik a félreértések elkerülése végett nem a választók, mégcsak nem is a párttagok.
Mesterházy létének ugyanis csak egyetlen értelme van, ez pedig a Fidesz győzelmének biztosítása.
Ez pedig csak akkor halálbiztos, ha a monolit Fidesszel szemben szétaprózott ellenzék áll, mert egy egységes ellenzéket a mai állapotok szerint, ha egy cerkófmajom vezet, akkor is van elméleti esélye a győzelemre – erről a Vezér gondoskodott áldásos tevékenylégével.
Most hirtelen mindenre lett pénz, a maradék baloldali média is megtáltosodott, hirtelen együttműködő partner lett a Táncsics Alapítványból, a politológusok meg egymást félretaszigálva iparkodnak bizonygatni, hogy a legjobb összefogás az, melyből lassan többen maradnak ki, mint akik benne vannak.
Sajnálatos, hogy ide jutottunk, sajnálatos, hogy ide jutottak és sajnálatos, hogy úgy tűnik, fenékig kell ürítenünk a méregpoharat.
Talán a Szocialista Párt tagsága tudna ezen a helyzeten segíteni, de ebben azért ne reménykedjünk.
Lehet, hogy csak abban a rengeteg fiatalban bízhatunk már, akik ott voltak a Műegyetem Rakparton – nekik talán a politika már nem vallás, hanem az érdekeik érvényesítésének terepe lesz, és ők talán már azt is világosan érteni fogják, hogy mi is az érdekük.
Hát azért ne adjuk fel, ahol nagy a szűkség – közel a segítség, mondják a falvédők, márpedig azokra bölcs dolgokat szoktak ám hímezni!


:O)))

ERKÖLCSI ÉS LOGIKAI ALAP NÉLKÜL

Magyar Kornélia írt egy cikket a nol.hu – n, melynek eszmei mondanivalója az volt, hogy a DK feljött a víz felszínére, jelenleg – szerinte – három százalékon áll, (hogy mely választói csoportban, ezt nem cizellálta), és hogy „sziszifuszi munkával – és politikai ellenfelei tétovaságával – elérte, hogy ma minden korábbinál élesebben merül fel a kérdés: Gyurcsány pártjának kihagyásával vagy beemelésével mekkora kockázatot vállal a szövetség.
Mondta ezt akkor, amikor a DK támogatottsága a biztos pártválasztók körében éppen meghaladta az Együtt2014 támogatóinak számát, és akkor még nem is beszéltünk a politikai csoportra jellemző trendről.
Magyar Kornéliának sikerült sziszifuszi munkával nevetségessé tenni magát, mértékadó politikai elemzőből a politikai szatócsbolt butuska eladójává küzdeni le magát, aki nem a tényekből kiindulva elemez, hanem az elemzéséhez próbálja igazítani a tényeket.
Kár érte, szép reményekkel kecsegtetett, lehetett volna belőle akár politikai elemző is.
Miután először leírta, hogy a pártok mindegyikének jogában áll eldönteni, hogy kivel akar együttműködni, közvetlen ezután leírta, hogy az együttműködésből kihagyott pártoknak is joga van ezzel ellenkező véleményt képviselni, ami nagyon helyes megállapítás.
Ha ezt tették – jól tették, és aki azt mondja, hogy a DK és a liberálisok szavazóbázisát nem vétek kihagyni egy ilyen kiélezett helyzetben az együttműködésből, az vagy hazug, vagy ostoba, vagy gazember – vagy egyszerre mind a három.
És az sem különb, aki egy egységes jobboldali tömbbel szemben odaállítana versenyeztetni egy szétforgácsolt ellenzéket, ennek belátásához nem kell politológusnak lenni, sem politikai elemző intézetet vezetni, ehhez elég hat osztály, meg a józan ész és némi tisztesség.
Hogy egy elemző - ebben a politikai helyzetben - azt írja, hogy az összefogásból kirekesztettek csak azt tették, amit rövid távú politikai érdekeik meg politikai túlélésük parancsa diktál, ehhez aztán huzat kell az ábrázaton – aki kopog az ajtón, az a víziló, jött a szaküzlet címéért.
Miért pont rövidtávú politikai érdekeik, miért nem a demokratikus oldal hosszútávú és mindent felülíró érdeke, a diktatúra felszámolása motiválja őket?
Gyurcsány politikai jövője mióta elhagyta a szocialistákat, a saját kezében van, elég ügyesen sáfárkodik a tehetségével, - lám, már Magyar Kornélia szerint is három százalékon áll a pártja, Kuncze meg elvan ma is pártpolitikai karrier nélkül – mienk a veszteség e tekintetben.
A többiek meg legfeljebb végső kétségbeesésükben elmennek politikai elemzőnek, ahogy elnézegetem ezt a szakmát, bőven elférnének, nem kellene a nyomasztó szellemi fölény miatt pszichiáterhez járniuk, legfeljebb kevesebbet keresnének a többieknél, míg csak rá nem jönnének, hogy melyek a jövedelmező gondolatok.
Az is írta Magyar Kornélia, hogy Gyurcsány elszámította magát, mert „hetek óta építgetett, javuló pozícióit bizonyosan rontja, és nem javítja, ha nyilvánosan megszégyeníti és felbőszíti annak a pártnak az elnökét, amellyel szövetségre kíván lépni.
Vagy talán azt remélte, hogy ezzel a performansszal (is) erősödik, és így végül is mindegy, hogy Mesterházy Attila üvölt-e vagy sem, hiszen a számokat látva majd térdre kényszerül.
De Gyurcsány téved: ezért a szerdai akcióért az összes ellenzéki pártot meg fogják büntetni a baloldali választók, összességében mindenki rosszabb helyzetbe fog kerülni..
Álmodik a nyomor - a demokrata szavazók az MSZP-t fogják büntetni, mint ahogy folyamatosan büntetik Bajnait is - joggal egyébként.
És büntetik az MSZP-t is, merthogy egy fikarcnyival sem nagyobb a támogatottsága, a párttal szemben felszínre törő társadalmi ellenszenv egy fikarcnyit se csökken, míg a választók honorálják a DK egyértelmű és világos álláspontját, kérlelhetetlen diktatúra-ellenességét, tiszta politizálását.
Van itt még egy kis probléma Magyar Kornélia cikkével.
A cikk írója véres erőlködéssel elfeledkezik a kialakult helyzet előzményeiről.
Ez a történet ott indult, hogy Bajnai bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, mozgalmat indított, mely széleskörű demokrata összefogást hirdetett.
Azt mondta ő is, meg az összes többi baloldali párt is, hogy a diktatúra elleni összefogásban a demokrácia minden hívének helye van, mert csak együtt lehet leváltani Orbán jól bebetonozott rendszerét.
Ettől lett egyébként Bajnai szövetségének is a neve Együtt2014, jóllehet a kirekesztés csírái már akkor megjelentek, amikor az új szövetség nevében a politikailag noname Juhász meghirdette, hogy majd ők megmondják, hogy ki vehet részt az összefogásban – vicces volt.
Aztán a szociknak eszükbe jutott, hogy miért pont Bajnai - jóllehet inkább volt az ő miniszterelnökük, mint Gyurcsány gazdasági minisztere, - s innen már nagyüzemileg jött a kirekesztés meg a mutyi.
Merthogy ha Gyurcsányra gondolnak, egytől-egyig becsinálnak.
Ahogy megy az idő, egyre inkább kiderül, hogy joggal, merthogy akkorák a kvalitásbeli különbségek, ha zongorázni tudnám, én lennék Arthur Rubinstein, ha egy liba megrepülné, lenyomná a Gripent..
A DK ma már támogatottabb az E14-nél, már a cikkírónak is vért kell izzadni, hogy valamiféle indokát találja a DK kirekesztésének.
Mellesleg ez a cikke kiábrándító, Selmeczi Gabikás magaslatokban szárnyalnak az olyan megállapításai, mint " De Gyurcsány téved: ezért a szerdai akcióért az összes ellenzéki pártot meg
fogják büntetni a baloldali választók, összességében mindenki rosszabb helyzetbe fog kerülni."
Lószart mama, hogy klasszikust idézzek, inkább tisztul a kép.
Vagy talán az teljesen lehetetlen, hogy az MSZP hibázott?
A cikk logikája szerint ez azért nem lehet, mert az MSZP a legnagyobb párt a baloldalon.
Lehet, de majd egyre kisebb lesz, ha így folytatja.
A tanyasi ökör is szép nagy, okosnak mégsem mondható, az MSZP pedig Gyurcsány miniszterelnöki lemondásától kezdve hibát hibára halmozott, ezt teszi most is.
Egy politikus legnagyobb hibája, ha érzelemből politizál, márpedig az MSZP mostanság éppen ezt teszi, a tetejébe ezek az érzelmek Orbán érzelmei.
A nép érzelmeiről lehetett tájékozódni a megemlékezésen, ahol nem az volt a hiba, hogy a résztvevők felálltak a színpadra a mutyibrigád mellé, hanem a hiba maga a mutyi volt, melyben egy megszeppent napközis és egy éppen az árulás gyanújába keveredő politikus a nép feje felett akart kiegyezni egymással – vagy a hatalommal? - majd egyszer kiderül.
Ennél is meglepőbb, hogy a politológusok egy része is elkezdett Orbán kottájából énekelni, és mintha egyre korpásabb lenne a hajuk…
Ami pedig az erkölcsi felháborodást illeti, nem lenne baj némi önvizsgálatot tartani, és levonni néhány konzekvenciát.
Vonatkozik ez politikusokra, politológusokra egyaránt.

:O))) 

2013. október 23., szerda

OSZD MEG ÉS FOSZD MEG

Minden jogától, vagyonától, nyugalmától, örömétől.
Már a népet, az alattvalókat, ez a sikeres recept.
Merthogy, ha fordítva próbálkozol, akkor a dolog kétesélyessé válik, és én még olyan rablót nem láttam, aki örült volna annak, ha menet közben kiderül, hogy a ketrecharc-válogatottól akarta elkérni a pénztárcájukat.
Vezérünk egyébként is vonzódik a katonásdihoz – minél kisebb valaki, annál harciasabb, erről Napóleon is tudott volna mesélni - így pontosan tudja, hogy a bekerített ellenséget először részekre kell osztani, majd a részeket egyenként már könnyebb szépen, sorban megsemmisíteni, mint az egész alakulatot.
A Hősök terén az 1957. május elsejét idéző rendezvény remekül sikerült, a pódiumon álló szónok mögött a nemzeti zászlók erdeje mellett katonák is silbakoltak, mutatván: az erő velünk van.
A szónoklat unalmas, történelmi tekintetben hazug és csúsztatásokkal teli percei után viszont meghallgathattuk Orbán jövőnkre vonatkozó szavait, melyek egyetlen célt szolgáltak: hívei harci szellemének felkorbácsolását.
Meghallgathattuk, hogy az országban a sötét erők már megint szervezkednek, fenekednek, volt tovaris helyett Tavares, volt közénklövetés kilátásba helyezése – esetleg nem csak gumilövedékkel - volt minden szép és jó, gondolom a nemzeti egység jegyében, melynek egy ritka pillanatát éppen ünnepeltük, mindössze a szónok feledkezett meg róla.
Nincs kétség – nincs egység.
Mindenesetre arra jó volt ez a rendezvény, hogy megmutatta Orbán vízióját az ország jövőjéről.
Ennek alapján győzelme esetén folytatódik a harc, ellenség meg majdcsak akad.
Ha nem akad, hát majd kijelölünk, de a harcnak folytatódnia kell, mert ez a lét értelme, (lásd: A Halál ötven órája…) meg a győzelem, habár ez utóbbi nem is annyira fontos talán.
Az a lényeg, hogy ameddig a nép harcol, addig nincs ideje a Vezér tolvajlásaival foglalkozni, ellenben ájult tisztelettel kell hallgatni közkinccsé tett baromságait, és szemet illik hunyni viselt dolgai felett.
Itt, ameddig Orbán él, vagy ameddig nem akad egy tökös politikus, aki vádat merne emeltetni ellene, addig harc lesz, addig félelem lesz, addig a demokrácia ide látogatóba sem fog járni.
A beszéd önleleplező, ócska populista, militáns és gyűlöletre hangolt duma - azt bizonyítja, hogy ez már nem politikai harc, hanem az ellenfél teljes fizikai megsemmisítésére indított akció verbális bevezető szakasza, utoljára ilyet Hitler engedett meg magának.
És ünnepelték.
Ez volt a legmeghökkentőbb dolog, merthogy ez az ember hároméves uralma alatt azoktól, akik ott álltak vele szemben a téren, csak elvett.
Elvett pénzt, munkahelyeket, nyugdíjalapot, elvette gyermekeik jövőjét, elvette a nyugalmat, a demokráciát, a szabad véleményalkotás lehetőségét, a félelem nélküli élet lehetőségét, elvette a földet, elvette a múltjukat, elvette önbecsülésüket, és mit adott helyette?
Félkész stadionokat, lerohasztott fővárost, munkanélküliséget, négymillió nyomorgót, százezer éhező gyereket, embertelenséget - olyan társadalmat, melyben a közmunkással üldöztetik a hajléktalant.
Rasszizmus, antiszemitizmus, lassan már fundamentalista keresztény társadalom, melyben a klérus a pénz gyűjtésével van elfoglalva, a szegények és elesettek istápolása helyett.
De tapsolták, és ábrándos tekintettel ünnepelték.
A birkák jegyzéket küldtek a külügyminisztériumnak, melyben kifejezték felháborodásukat azért, mert egyesek a jobboldali szavazótábort hozzájuk hasonlították, holott ők legalább tiltakozva bégetnek, mikor a vágóhídra hajtják őket, míg Orbán hívei egyszerűen nem találnak összefüggést kedvencük tettei és a saját bánatos sorsuk között.
A másik rendezvény a Műegyetem-rakparton volt, a szónokok a demokratikusnak mondott ellenzék vezetői voltak, közöttük rég nem látott kedves ismerősök is, mint Kuncze Gábor, Bokros Lajos – okos emberek, jó volt hallgatni őket.
A résztvevők a célban egyetértettek, a célhoz vezető útban viszont már nem annyira.
Ez okozott is némi feszültséget, merthogy tegnap Mesterházy és Bajnai aláírták a maguk kis mutyi-szerződését, és bejelentették, hogy ezzel részükről lezárták a kérdést, lehet mindenkinek az ő jelöltjeikre szavazni.
Nem volt jó ötlet ezt közhírré tenni, ugyanis a rendezvény résztvevői nem értettek egyet a megoldással, és amikor Mesterházy beszélni kezdett, akkor elkezdték hangosan és ütemesen követelni az összefogást a többi demokratikus erővel.
Nehéz a pártelnök élete.
Kuncze és Bokros beszéde remek volt, Gyurcsány is hozta a szokott formáját, ő megígérte, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog az ellenzéki egységért, ennek Mesterházy valószínűleg nagyon örült.
A nagygyűlés résztvevői meg láthatólag és hallhatólag a DK elnökével rokonszenveztek.
Amikor a rendezvényre tartottunk, az unokám egyszercsak felrikkantott: ott megy a Gyurcsány!
És valóban, a feleségével kézenfogva ballagtak a Duna felé, gyalog, mint az összes többi tüntető, sehol egy páncélozott BMW, sehol egy testőr – jó volt látni, hogy számtalan negatív tapasztalata dacára sem lehetett megfélemlíteni.
Az eszén és a karizmatikus személyiségén kívül valahol ebben is lehet a titka, - bizalmat ad és bizalmat kap.
Ami nagyon érdekes volt, hogy a résztvevők egy nagyobb csoportja a beszéde után hazaindult, csak a vak nem látja, hogy ő az, aki vonzza a figyelmet, akire kíváncsiak az emberek, akit szívesen hallgatnak.
No, majd meglátjuk, lesz e valami hatása a mai eseményeknek, mindenesetre Orbán felszólította híveit, hogy ideje elkezdeni szervezkedni, mozgásba hozni a választási gépezetet.
Nem szégyen az ellenféltől tanulni, talán ezen az oldalon is el lehetne kezdeni a munkát.

:O)))

2013. október 22., kedd

ÜNNEPSÉGEK - ÜNNEP NÉLKÜL

Holnap, csak Pest megyében (Budapestet nem számolva bele természetesen) vagy negyvenöt helyen tartanak ünnepségeket, a Nagy Októberi Zűrzavaros Forradalom emlékére.
Hozzávetőleg olyan a feeling, mint amilyen a hajdani, szépemlékű november hetedikéken volt, csak most nem oszt senki pénzt a plebsnek.
Nincs herdálás elvtársak, a dolgozó örüljön, hogy munkája van, a munkanélküli meg örüljön annak, hogy él – aki nem dolgozik, ne is egyék!
Persze a nép is értékén kezeli az ügyet, de azért élvezi a cirkuszt, ha már kenyere nincs is, vagy alig van - ápolja a tradíciókat, jó pofát vág az ünnepélyes átadásokhoz, melynek divatját éppen most készül visszahozni a Vezér és Kancellár.
Tegnap átadták a felújított Zeneakadémiát, az ünnepi hangversenyt személyesen ő adta.
Saját szerzeménye került előadásra: Új magyar szimfónia korgó gyomrokra és herefonra.
A címben szereplő hangszeren az un. megmarkolva csavargatásos technikával kell játszani, hozzáértő kezeknek remek hangokat lehet kicsalogatni belőle, különösen a felsőbb regiszterekben lehet brillírozni vele…
Az ünnepségek résztvevőit a hajdani május elsejék lelkesítő módszereivel toborozzák, nevezetesen kiállt a párttitkár és üdvözölte a megjelenteket egyenként - szervusz, Szabó elvtárs, hát te is itt vagy?
Ez a rövid mondatocska aztán szorosan kapcsolódott népünk másik nagy ünnepéhez, mert aki nem volt ott, annak volt, hogy nem jutott már boríték november hetedikén, a párttitkár elkötelezett bornírtságának, vagy slampos nagyvonalúságának függvényében.
Könnyű volt neki.
Oszthatott sör és virslijegyeket, de ma még könnyebb, mert a pártkorifeus leginkább állami megrendelést osztogat, a tömeg odaterelését meg rábízza az érdekeltté tett munkáltatóra – cuius regio – eius religio, ugye…
Namármost magyarember azt sem tudta tisztességesen ünnepelni, hogy földet kapott, emberhez méltó élethez jutott, a gyerekeinek jövőt és kitörési lehetőséget adott az a rendszer, hát most akkor ugyan, mit is ünnepelne?
Ja, - a szabadságot – ugye?
Hát ez meg olyan, hogy a teve is repülhet, szabadon szárnyalhat, mint a liba, ha meg tudja fizetni a repülőjegyet, de ha nincs rá pénze, akkor a szárnyalási engedélyét akár meg is eheti – a kérődzők remekül elvannak felszeletelt papíron is.
Repülni meg csak akkor fog, ha kirúgják a Málha és Tevetalp Kft szorgos kollektívájából, mert túl sokat pofázott…
Ünnep az, amit az egyén maga is ünnepnek érez.
Olyan egyéni vagy kollektív emlék, mely felemelő érzelmeket kelt lelkében, olyan eseménysorozat, mellyel azonosulni tud, mely legalább elvi síkon példát mutat és eszményt ad számára, mert olyan általános emberi értékeket mutat fel, mint a bátorság, a hűség, a szabadságvágy, a közösség – beleértve a nemzeti közösséget is - iránti elkötelezettség.
Mondjuk erre 1956 ab ovo alkalmatlan, de ma már azok az elemei sem alkalmasak az ünneplésre, melyeket kis farigcsálással akár alkalmassá is lehetett volna tenni a funkcióra.
Lássuk be, 1956 hőseinek ethosza elkopott, szétfoszlott, köddé vált, még ami szép volt azokban a napokban, azt is összekente szarral az aktuálpolitikai felhasználás.
Körülményes megint felteríteni az oltárra azt a terítőt, melybe a részeg sekrestyés berúgott állapotában becsinálván a fenekét törölte, hiába van rajta a monstrancia…
A szomorú ebben az, hogy 1956 emlékét nem a kommunisták tették tönkre, hanem azok a véglények, akik kisajátították az ünnepet.
Kádár és rendszere a konszolidáció után igen visszafogott volt, mikor ’56 került szóba, nem gyalázkodott, nem ágált senki ellen, de a rendszerváltás után az addig mélyen kussoló „hősök” aztán adtak az emlékeknek, hogy a fal adta a másikat.
A Kádár-féle értékelés minden egyes elemét igazolták, egymást sem kímélték, közben pénzért meg lakásokért tülekedtek, gusztustalanná és nevetségessé téve azokat az eszméket, melyekről mellesleg ünnepélyes hangon öblögettek giccses emlékműveik meg költséghatékony kopjafáik előtt.
Lotyóból csináltak zászlóanyát, gyilkosból hőst, aki pedig az események idején hitt a tiszta forradalomban, maga is elrémülten menekült a közelükből, mert akihez-amihez hozzáértek, az maga is szennyes lett.
Az utolsó csapás 56 emlékére a forradalom – vagy nevezzük bárminek is – ötvenedik évfordulója volt, amikor az Orbán-puccs gátlástalan őrült dramaturgja jónak látta, hogy ezen a napon próbálja dűlőre vinni a dolgokat, a stadionok ultráinak és a jobboldal néhányezer idiótájának és néhányezer megtévesztettjének segítségével, tovább szaggatva a társadalom már amúgy is rongyosra tépett - gyalázott szövetét.
Mára már nincs mit ünnepelni, igaz, ma már erre nem is gondol senki, helyette a pártpolitikusok ígéreteinek kirakodóvására zajlik.
És a szélsőjobb flottatüntetése.
Mert azért azt ne feledjük, hogy szélsőség nem attól szélsőség, hogy nincs még nála is rosszabb, undorítóbb, kártékonyabb, de ettől még a szélsőség szélsőség, a diktatúra diktatúra marad, soha nem változik demokráciává.
Hogy nem ünnep nem csak az én véleményem, a blogomban tartott saját kis közvéleménykutatásom szerint a válaszadók tíz százaléka sem tartja annak.
De munkaszüneti nap.
Március 15. sok-sok éven keresztül nem volt munkaszüneti nap, de mindig ünnep volt, mikor kisgyerekként feltűztük a kokárdát, kisütött a lelkünkben a nap.
De addigra már százegynéhány év eltelt az események óta.
Talán száz év múlva ez lesz a sorsa 1956-nak is.
Várjuk meg együtt!
:O)))

AKTUÁLIS VERS MINDENKINEK

ADY ENDRE: A HŐKÖLÉS NÉPE


Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kíméletlenség
rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró khánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohase szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz,
S ki egyszer rúgott a magyarba, 
Szinte kedvet kap a rúgáshoz.

Ma is itt ül lomhán, pelyhüdten,
Fejét, jussát, szívét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznának,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a csodák ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet
Adna neki egy dárdányi,
Úri kis kíméletlenséget

Hogy néhány maradt sereghajtó,
Törötten fogyva azt ne vallja,
Ezért a népért úgyis mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.



2013. október 21., hétfő

IDE A PÉNZT!

Remek nyilatkozatot fogadott ma el a magyar parlament, ütőset, bátrat, mely emellett úgy duzzadt az erkölcstől, mint Józsi nadrágja, mikor hazakísérte Julcsát a bál után, oszt nekitámasztotta az istálló falának.
A nyilatkozatban szociálisan végtelenül érzékeny kormánypárti képviselőink megvédték a rezsicsökkentést, melyet a gonosz Európai Unió vadul támad, de aggodalomra semmi ok!
A Vezér már felsorakoztatta csapatait a gyepűn, a vitézek kardjukat lengetve felesküdtek, csak úgy mennydörgött a vitam & sanquiem – zabról nem esett szó, mert azt Reménységünk már régebben ellopta!
Az ellenség egyelőre hallgat, mint megszeppent napközis, hiszen mit is lehetne mondani a kormánypárti kezdeményezők ütős vádjaira, mikor annyira nyilvánvaló az igazságuk!
Ahogy szemrehányó tekintettel belenéznek az Országház üléstermének éji homályába, csak beismerően lehet bólogatni a vádra, mely szerint a szocialista kormányzati rémuralom idején – 2002 és 2010 között - a gáz árát tizenötször emelték, míg az elektromos energiáét – óh, irgalom anyja, ne hagyj el – kilencszer!
A benzin árát meg a kormányváltás óta negyvenkétszer, igaz, ha benzinnel akarunk fűteni, akkor valószínűleg repülni is tudunk majd, - ezt később meg fogják adóztatni…
A szocialisták a szokott módon és előírásosan viselkednek – bamba pofával néznek maguk elé, bűntudatukban még a gomb nyomkodásáról is elfeledkeznek, mikor szembesítik őket a szörnyű ténnyel - aktuális reárontásukkal nemzetükre.
Eszük ágába nem jut, hogy legalább a hülye választót tájékoztassák, hogy hé, Julcsa, Jóska, normális országokban nem ám egy egyébként semmihez sem értő focibuzi babrál az energiaárakkal, meg az életeddel, hanem azok a világpiaci árak és a beszerzési lehetőségek függvényeként, bejáratott és az idő által igazolt automatizmusok szerint alakulnak.
Itt is így alakultak, egészen addig, míg ez a megkergült a lego-erőgép át nem vette a hatalmat, és azt nem képzelte, hogy ő Hódító Robur, esetleg a Világ Ura.
Az sem jut eszükbe, hogy megkérdezzék a pocakos vezénylő tábornoktól ( deutáljuk az ilyeneket…), hogy mondd, Jóbarát, mennyibe került egy köbméter gáz akkor, amikor átvetted a hatalmat és miért kerül most, rezsicsökkentés után még mindig vagy húsz százalékkal többe, mint akkor?
Nem lett volna egyszerűbb nem emelni az árakat?
Vagy azt nem lehetne rányomtatni narancsszínű mezőben a számlára?
A rezsicsökkentés igen fincsi populista dolog, csak vannak hátulütői.
Ha elrendeljük, hogy a takarmányboltos ezentúl rezsicsökkentve adja a kukoricát a libáknak, akkor – ha nem figyelünk oda – először a takarmányboltos adja vissza lelkét teremtőjének, majd a libák fordítják égnek igen hasznos és esztétikus lúdtalpaikat.
Rezsicsökkentés előtt voltak a Fidesz prominensei, a többi szemetet meg összeszedték a kommunális vállalkozások, ma már vannak települések, ahol nem gyűjtik a hulladékot, megteremtve ezzel az Orbán-éra kívánatos településtisztasági és közétkeztetési modelljét.
Nem kell túl nagy fantázia megjósolni, hogy nem túl sok idő múlva már csak a Cinege utcában működik majd a szemétgyűjtés, de ott is tilos lesz a páncélozott VW kukához nyúlni.
Volt már itt ilyen, még Rákosi apánk korában, hogy mindennek az árát eltérítették az előállításához szükséges ráfordítások költségeitől, de nem igazán jött be.
Viszont bevezetni minden marhaságot könnyebb, mint kivezetni a rendszerből, hát még, ha választás előtt is állunk, hiszen ilyenkor dolgos népünk szomjúhozza a sikert, ábrándosan tekint a szebb jövőbe, jóllehet a segge kilóg a gatyából.
Örül Mariska néni is a rezsicsökkentésnek, jóllehet a villanyt már régen kikötötték, gáz arrafelé sose volt, csak ha a csorda vagy a Gárda arra ballagott, a fa árának rezsicsökkentésére csak minden választási évben kerül sor, szemétdíjra se futotta soha, még az önkormányzatnak egy szemetes-konténerre sem, de azért Mariska nénit hasba lehet az ilyen idiótaságokkal akasztani.
Meg el lehet mondani, hogy csak ezerötszáz vagy hány köbméterig jár a gázfogyasztásra rezsicsökkentés, így aztán az országgyűlési képviselő is azonos helyzetben van vele, hiszen majd a Fidesz áldásos munkájának eredményeként, ha lesz egyszer villanya meg gáza, akkor akár ötszáz forintot is spórolhat majd - egyformán tíz százalékot ő is, meg Orbán apósa is.
Szóval fontos dolog a rezsicsökkentés, de végre ma megnyugodhattunk, - óva intettük Európát attól, hogy belepiszkáljon a jogainkba, mert mi a jogainkat életünk árán is megvédjük.
De addig is, holnap átadjuk a felújított Zeneakadémiát, mely ismét hajdani szépségében ragyog.
A felújítás horribilis költségeit lényegében az Európai Unió fedezte, tizenhárom milliárd forintból durván tizenkettőt adott, a maradék egymilliárd háromszázmilliót kellett fedeznünk, a project tíz százalékát.
Na, ez ellen nem hoztunk országgyűlési határozatot, mert kapni szeretünk, és ismerjük az ősi dakota közmondást: ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el.
Az ostoba hepciáskodások és a támogatások elfogadása között pedig semmiféle összefüggés nincs, örüljenek, hogy adhatnak, mert tartoznak nekünk.
Tartoznak a tatár, a törökök elleni védelemért, az egri ostrom alatti puskareparálásokból is vannak még kifizetetlen számlák, plusz ezer év kizsákmányolása, a keresztény hit védelmezői díja, Trianon, Mohács, Muhi, Világos - szóval csak csengessenek, míg még békésen tehetik, világos?
De szép is lett volna egy avatóhangverseny, mondjuk az Unió vezetőivel együtt ünnepelve!
Álom, ábránd, festett egek...
Két nap múlva október 23.-i ünnepség, szerintem Gyurcsány másszon fel a pódiumra, a többiekkel együtt és tartson rövid beszédet: Na, ezt aztán nem én, ezt ti kúrtátok el, - nem kicsit, nagyon!
Aztán elegánsan biccentse meg a fejét és a választásokig ne is igen álljon velük szóba, amíg csak ők nem kérik.
A nép már tudja az okát – meg fogja tapsolni érte.
:O)))

2013. október 19., szombat

BOMBA BARTUSRA

Valami túl nagy visszhangja nem támadt, hogy a jobboldal elhatározta, eltakarítja a kommunikációs térből az Amerikai Népszava főszerkesztőjét, Bartus Lászlót.
Régóta szálka lehet már ő a jobboldal körme alatt, de ameddig a médiapaletta színes volt, addig ő is csak egy volt a baloldali véleményformálók közül, még ha cikkei, posztjai időnként vihart is kavartak.
Mert kavartak, ez nem kétséges, manapság népszerű kifejezéssel élve ő megosztó személyiség, aki a kifejezéseket sem nagyon válogatja, megírja azt, amit gondol az adott témáról, személyről, helyzetről.
Azért is van rengeteg olvasója, mert elemzései pontosak, jövendölései, prognózisai beteljesülései láttán számos neves politológus magábaroskadtan, bánatosan néz maga elé, csendesen csikorgatva fogait.
Nem minden esetben kell vele egyetérteni, de minden esetben érdemes elgondolkodni az írásain, elemzésein, mert ezer eset bizonyította már, hogy jó érzékkel fogja meg a problémák lényegét, remek stílusban elemez, elkötelezettségéhez pedig a legkisebb kétség sem fér.
Anélkül, hogy akár egy lépést is tett volna, mára ő került célkeresztbe, és ahogy látom, nem kimondottan élvezi az űzött vad szerepét.
Nem ő változott, a körülmények változtak meg körülötte, átalakult a magyar média.
Már amennyiben átalakulásnak lehet mondani azt, hogy az internetes felületeken túl minden néven nevezhető médiumra rátette a kezét a Fidesz, a baloldal pedig ottmaradt kommunikációs lehetőségek nélkül.
Egy ideig ezt nehezen lehetett észlelni, de mára egyértelműen kiderült, hogy még az olyan patinás lapok, mint például a Népszava függetlenségét is megnyirbálták, - hiába, aki fizet, az rendelheti a zenét.
A palettán az internetes felületek is átrendeződtek, a hajdan a baloldalhoz közel álló Index egyértelműen jobbra tolódott, még azok az újságírói sem kellettek egy idő után, akik hajlandók lettek volna a kenyérért megkötni a maguk kis kompromisszumait.
Az internetes világban két mértékadó balliberális portál maradt talpon, a másik a Galamus.
Hogy ezek fenntartása mennyi nehézséggel jár, azt nem tudom, de mindkét portál tartott már rövid üzemszünetet, ameddig össze tudták szedni a pénzt a folytatáshoz.
Rajtuk kívül csak a magányos bloggerek egymástól elszigetelt egyedei írnak buzgón, bármiféle erkölcsi vagy anyagi elismerés nélkül, nekik valóban csak olvasóik érdeklődése a fizetség.
Úgy tűnik, most eljött az ideje az internet jobboldali domesztikálásának is, ehhez pedig az út a jelenlegi véleményformálók ellehetetlenítésén keresztül vezet.
Közülük is első Bartus László, mert őt utálja legjobban a jobboldal, és mivel általában átlát a pitiáner trükkökön, ő a legveszélyesebb is a jobboldali kommunikáció számára.
Ezt az embert anyagilag szinte lehetetlen megfogni, egzisztenciálisan nem lehet fenyegetni, miután Amerikában él becsukni sem egyszerű, habár nem megoldhatatlan, de ez aránytalan veszteségekkel járna, így hát erkölcsileg kell tönkretenni.
Ez azért kecsegtet a siker esélyével, mert rengeteg politikust, üzletembert és egyéb emberszabásút sértett már vérig, rengeteg ellenségre tett szert, akik mind-mind lelkesen tapsolnának – sok esetben nem csak erkölcsi – pusztulásának.
Nem szereti őt a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, nem szereti a szélsőjobb, nem szereti a Fidesz, de nincsenek érte oda a szocialisták sem, bizonyítva ezzel azt, hogy rendes emberről van szó.
Így aztán most nekimentek.
Orbánék ha valamihez, hát emberek tönkretételéhez remekül értenek, szokásuk a piszkos munkákat másokkal intéztetni – erre a feladatra most a Goj Motorosokat találták meg.
Nőügyekkel csak akkor lehetett volna ellehetetleníteni, ha előkerül néhány felvétel egy édes együttlétről Selmeczi Gabikával, de ez még a photoshop korában is meredek akció lett volna, így hát a kiiktatásával megbízottak eldöntötték: ügynök lesz!
A Goj Motorosok hát előhúztak egy kartont, meg egy jelentést, a Hit Gyülekezetének vezetője, Németh Sándor pedig meglebegtette, hogy vannak dokumentumai Bartus ügynökmúltjáról.
Az előmutatott „bizonyítékok ezer sebből véreznek, némelyik eleme a dokumentumoknak olyan, mint mikor a Krisztus megfeszítéséről készített filmen az egyik lator csuklóján a keresztfán megcsillan egy karóra, kicsit kiábrándító.
De hát ne csodálkozzunk, a titkosszolgálatoknál is világgá zavartak mindenkit, aki értette a szakmáját, utódaik meg most éppen ott tartanak a felkészülésben, hogy Mattyasovszkyt olvasnak és Hódnak képzelik magukat, egyelőre gyufaszálakat rágva…
Bartus dühöng – jogosan, a Goj Motorosok meg ráléptek a fékre, de a feladat egy részét azért már teljesítették. a megvádolt feje felett jó ideig ott lebeg majd a gyanú árnyéka, - a jobboldal erről majd szilárd rendszerességgel gondoskodik.
Bartus László egyszemélyes intézmény a baloldalon, kiiktatásával sokat nyerne a jobboldal, amely most már az internet maga alá gyűrésén munkálkodik, egyre szűkítve a felhasználók mozgásterét.
A felhasználók véleménycseréjének fórumait is szűkítik, megszünt a Népszava blog-rovata, a nolblogon hetekig nem lehetett kommentelni, a bloggereknek akadozott a belépési lehetőség, szóval nem volt a portál kimondottan felhasználóbarát.
Ha nincs Bartus, nem lesz Amerikai Népszava sem, márpedig lassan oda jutunk, hogy hasonló portált a honi pályán nemigen találunk, viszont egyre több a baloldali retorikát alkalmazó jobboldali, sok esetben populista szélsőjobboldali portál, az emberek pedig hihetetlenül könnyen manipulálhatók.
Nehéz rendet tenni a fejekben, ha egy megjelenő hírrel, véleménnyel szemben nincs hitelesnek tekinthető, megbízható kontroll-lehetőség, ha nincs olyan felület, ahol megmagyarázzák legalább a net népének azt, hogy ami vele történik, az nem svédtorna, hanem az ilyet kerékbetörésnek hívják.
Ezért kellene, hogy védjük meg Bartust, ezért kellene, hogy bloggerek és olvasók álljunk ki mellette, ne hagyjuk, hogy elkoptassák a becsületét.
A Fidesz nagy mestere annak, hogy ellenfeleit egyenként vadássza le, tudnának erről mesélni ellenfelei és hajdani szövetségesei is.
A módszer ismert, nem kell bedőlni neki.
És el kell kezdeni törni a fejünket azon, hogy hogyan kellene ezt az áldatlan média-állapotot felszámolni.
Biztosan lenne megoldás, meg kell keresni!


:O))))

A PUKK, A SIMLICSKE MEG A FERKÓ

Már megint nem bír magával ez az izgága Gyurcsány – hát már megint nem magáraharagított jobbról-balról mindenkit?
Hát nem tanul ez (kis „e”-vel) semmiből?
Pedighát gyakorlatilag ebbe bukott bele, merthogy ez a tény, lássuk be!
Kit is érdekelt volna anno, ha a magyar Szocialista Pártot a Mormon Egyház egy kihelyezett tagozatává alakítja, az sem zavart volna senkit, ha a taggyűléseken kötelezővé teszi, hogy a tagok a vudu vallás szabályai szerint áldozzanak kakast Damballa istenanyának, kit érdekelt volna?
Legalább addig sem foglalkoztak volna a párt pénzügyeivel, meg a pártpénztárnok informális hatalmának túltengésével, ami viszont a mai kor magas erkölcsiségű politikájában a bűn maga, a Sátán fertelmes megidézése, melyet éjnek évadján ad elő a halálraszánt magyar politikus, mikor a fekete liba tizenkettőt gágog, tizenkétszer mormolva maga elé a kegyetlen szót: pártfinanszírozás!
Ezt a bűnt követte el Gyurcsány is, mikor a hegyével lefelé a Lenin-sarok asztalába szúrt ötágú sárga csillag előtt elmennydörögte a félelmetes szavakat, melyeknek azonnal meg is lett a következménye.
Másnaptól vihetett be magának tisztasági csomagot a pártközpontba, benne szappan, vécépapír, Krasznaja Mockba kölni, ha írni akart, akkor ceruzát és géppapírt is vihetett.
A fűtést gazdaságosra – tizenöt fokra csökkentették, a világítást kikapcsolták, telefonját lecserélték egy R-1 típusú készülékre (ereggy fiam, Józsi, oszt mondd meg a Szekeres úrnak, hogy talán nem célszerű mégsem poszthumusz előlökni generalisszimusznak vitéz Jány Gusztávot...
Hirtelen kiderült, hogy semmire sincsen pénz, kivéve a távoli végeken, ahol a pártpénztárnokhoz közel álló pártvezetőkhöz azért csurgott némi pénzmag, és voltak a párt központi apparátusában is olyanok, akik egy jóllakott napközis elégedett ábrázatával sopánkodtak a pénztelenségen, de annak akkor és ott nem volt jelentősége.
Nem tűnt fel semmi, Gyurcsány addig is gebe volt, nem segített rajta az isten madárteje sem, hogy kicsit megemberesedjen, pedig a szocialista korifeus olyan, mint az utálatos tábornok – pocakja van.
Aztán később, mikor a kormányfői posztról való lemondása után a megyei elnökök megpuccsolták, kiderült, hogy mégis van a dolognak jelentősége.
Szóval pártfinanszírozás.
Tulajdonképpen ez az, ami nálunk a nagyüzemi korrupció melegágya, mondhatnám ez korrupcióban a Krupp Művek, ez a szó jelzi a magyar pártpolitikának és közéletnek nevezett eb sírhantját.
Merthogy történelmileg nálunk úgy alakult, hogy az első szabad választások idején, míg a nép életrevalóbb része a közvagyon magánvagyonná konvertálásával volt elfoglalva, addig az égőtekintetű alkoholista őrültek és a könyvtárak mélyéről zavaros ideológiát tartalmazó, csak általuk olvasott és részben plagizált könyvek kihelyezésével előcsalogatott ideológusok államot gründoltak.
Ennek hogyanjába és mikéntjébe most ne is menjünk bele, legyen elég annyi, hogy megszervezték az ingyenességre, aszkétizmusra és önkorbácsolásra alapozott „Krisztus koporsójának Őrei” egyesületet, melynek tagjai a megalakuló hatszáztizenkét párt pénztárnokai voltak, akik összejöveteleiken rituálisan leköptek egy-egy pénzérmét, - azt már senki sem hallotta, hogy közben elmormolták az „apád-anyád idejöjjön!” varázsigét is…
Ezzel párhuzamosan, hogy a bölcs nép igényeinek megfeleljenek, megállapították a pártok finanszírozásának keretösszegét, mely szerint minden párt a rá szavazó minden választó után kapott egy zacskó Zizit, választási évben ezt még megtoldották egy kis bögre pattogatott kukoricával – ez a szabályozás van érvényben ma is.
Magánszemélyek a pártnak adhatnak támogatásként legálisan két Fruttit, a magáncégek meg egy kakasos nyalókát.
Az elv az volt, hogy a pártok finanszírozása nem kerülhet többe az országnak, mint a hajdani MSZMP működtetése, de hát a szép terv mindjárt ott megbicsaklott, hogy kiesett a nyolcszázezer párttag tagdíja, merthogy akkor még ez a fogalom is létezett.
Nem volt ez sem kevés pénz, de azt tudjuk, ha egy gyerek van, azt még csak megetetjük valahogy, de ha száz, hát annak mindnek már nem jut olyan vastagon a vaj a kalácskájára.
Természetesen hamar kiderült, hogy a demokratikus politizálás költséges dolog, az állami finanszírozás arra sem elég, hogy a MÉH-telepekről kibányászott selejt stencil-gépeket üzemeltessék, nem szólva az apparátusok működtetéséről, a haverok tanácsadói megbízásairól, a pártközpontok Audijairól, a legfrissebb telefonokról, a pártpénzből vásárolt BOSS öltönyökről, apuka kőbányájáról, a tesó nyomdájának árbevételéről, erről-arról, okosságokról.
Így aztán a pártok elkezdtek gondoskodni saját bevételeikről, feltűntek a pártközeli vállalkozók, akik arra vállalkoztak, hogyha kapnak állami megrendelést, akkor abból méltányos összeggel, de a kettős könyvelés gondos kikerülésével támogatják azt a pártot, mely őket támogatta.
Az ilyen módon feketepénzzé átlényegült bankjegyeket pedig erre felkészült bizalmi apparátus kezelte, ez az apparátus a pártpénztárnokból meg a feleségéből állt, aki részben otthon a dunyhába varrta, részben a Kajmán-szigeteken nyitott számlákon helyezte el azt a pénzt, melynek töredékéből, kedves olvasó, unokáid, déd és ükunokáid, köbükunokáid is vígan élhetnének, míg csak világ a világ, plusz három nap.
De hát a pénz az olyan dolog, amiből soha nem elég, és a pártpénztárnok egymaga képtelen lefedni szorgos tevékenységével az egész országot, így aztán mindenfelé megbízottjai dolgoztak, hozták az üzletet, melyből természetesen elszámolták alkotmányos költségeiket, melynek összegét – szintúgy mindenféle belégek, bizonylatok és egyéb felesleges bürokrácia nélkül zsebretették.
A befolyt pénzekből meg a pártpénztárnok annyit nyúlt le magánhasználatra, amennyit nem szégyellt, hiszen nyilvántartás vagy elszámoltatás az ügyletek természetévből kifolyólag nem lehetséges.
A maradék lett a párté.
Működött is szépen a rendszer, olyannyira, hogy a pártok között állítólag megállapodás is született, hogy amelyik párt hatalmon van, azé az állami megrendelések kétharmada, míg egyharmadával a mindenkori ellenzék gazdálkodik.
A szerencsés vállalkozó meg az árbevételéből „visszacsurgatott” tizenöt és negyven százalék közötti összeget, attól függően, hogy az őt felkaroló pártember akart-e a tárgyévben kocsit cserélni, vagy nem.
Aztán persze a szisztéma finomodott, a szocialisták a kisipart támogatták, sok kicsi sokra megy alapon, míg a Fidesz áttért a nagyüzemi módszerre, melyben a kisvállalkozók már tudják a dolgukat, csak a zsebet kell megmutatni, melybe a boríték pottyanhat, de a lényeg náluk a nagyvállalkozók pumpolása.
A legutóbbi hét szűk esztendő idején Demján, Csányi, Nyerges és őket közelítő kaliberű társaik tartották lélegeztetőgépen Orbán pártját, melynél a pénz nem mozoghatott Simicska és a vele szimbiózisban élő pártvezér tudta és haszna nélkül.
Nem tízmilliós tételekről van szó.
Most el lehetne poénkodni azon, hogy mekkora marha is a magyar média, mikor két szirszar gellérthegyi lakást tényfeltár, mikor itt száz és százmilliárdokról van szó, mint ahogy arról se nagyon olvashatsz, hogy a kormányváltás utáni adósságtörlesztésbe te is beszálltál, kedves olvasó - de nem éredemes.
Mikor például a forintot bedöntötte a Fidesz, vagy amikor a visszanemtérítendő támogatásokat osztogatták te is fizetted és fizeted az árát az állam által felvett kölcsönök kamataiban,Európa legmagasabb ÁFA- kulcsában, az elmenekülő fiatalok alacsony jövedelemszintjében, az orvosi ellátásod színvonalának csökkenésében - csak nem veszed észre, mert az egészet leborítják neked egy szép, nagy, nemzetiszínű lepedővel.
De nem volt véletlen az sem, hogy Sukorón nem lehetett konkurenciát támasztani Demján Pozsony mellé tervezett kaszinójának sem, hogy csak a legismertebbekről essen szó.
Mindenesetre mikor valamelyik politikus nagyon felháborodik, és a hazát kezdi el emlegetni, kezdj el gyanakodni és a felháborodás mögött keresd a pénzt.
Gyurcsány ebben a szisztémában rendszeridegen elem és állandó veszélyforrás.
Neki van pénze, és ami van, az elég neki, megadja az anyagi – és a politikai - függetlenséget.
Emellett idealista, hisz a becsületben és a tisztességben, ezzel olyan a politikusok között, mint liba a tyúkólban.
Kormányzása idején megpróbálta a pártfinanszírozást legális és átlátható keretek közé szorítani, a Fidesz meg tárgyalgatott róla, állítólag meg is állapodtak, aztán egyszerre csak kijelentették, hogy meggondolták magukat – gondolom, a nemzet üdvére való hivatkozással.
Megpróbálta Puch pártpénztárnok hatalmát is korlátozni, de ehhez nem volt meg a belső támogatottsága, mert akiknek ebben a kérdésben szava volt, azok többsége ellenérdekeltté vált a dologban, így aztán nem is változott semmi.
Őszintén szólva – amekkora pénzek itt a háttérben mozognak – az a csoda, hogy még életben van, és egyáltalán nem csodálkoznék, ha az ágyára nem egy lófejet tennének, de egy egész lovat ejtenének, mikor alszik – muraközit, mondjuk.
A pártfinanszírozás azért jó ürügy, mert elfedi a lopást, felmentést ad a résztvevőknek, hiszen nemes cél érdekében korrumpálódnak, amit meg elvesznek a befolyó pénzekből, arra remek érv az általuk viselt kockázat honorálása.
Most megint belepiszkált Gyurcsány a darázsfészekbe - nincs veszélyesebb ember a becsületes embernél.
A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújtott be a pártfinanszírozás szabályait megsértők büntethetőségéről.
Olyan ez, mintha egy cérnaszálon kardot lógatnának az érdekeltek feje fölé, nem is nagyon várom, hogy elfogadják.
A népet meg nem érdekli a dolog, mert legtöbben nem ismerik a rendszert, ezért el sem hiszik talán, hogy a jobboldali szentek, vagy a baloldali remek elvtársak ilyen dolgokat művelhetnek.
Pedig dehogynem.
Úgyhogy, kedves olvasó, ha arról olvasol valahol, hogy a pártfinanszírozást milyen remekül szabályozta a Fidesz, mindenki elégedett vele, akkor sürgősen és pártfüggetlenül tapogasd meg a pénztárcádat.
Garantálom, laposabb lesz, mint gondoltad…

:O)))

2013. október 18., péntek

BARÁTI TŰZ

Baráti tűznek a katonák azt nevezik, mikor a saját csapataik lövik őket halomra.
De azok legalább csak tévedésből.
Tüzet nyitott az MSZP nehéztüzérsége, mellettük áll Bajnai Gordon és időnként azt kiabálja, hogy Bumm! meg, hogy Durr!
Valamiért hirtelen fontossá vált, hogy a demokratikus ellenzék október 23.-i közös rendezvénye még véletlenül se váljon az összefogás és az egység jelképévé, mert az ilyesmi veszélyes lehet Orbán kiskirályságára.
Még a végén azt hihetné a nép, hogy az együttes fellépés együttes gondolkodást, szándékot és cselekedetet sugall, még a végén olyan ábrándokba ringathatná magát, hogy a többiekkel együtt erős, hogy le tudja magáról rázni azt a bilincset, melyet a demokrácia és a magyarság ellenségei kezére-lábára pattintottak.
Még a végén kárbaveszne a gondos tervezést követő precíz kivitelezés.
De nem megy azért ez olyan könnyen, a Vezér éber, mint dögkeselyű a szavanna felett, és azonnal észreveszi, ha kiszemelt ebédje még mozdul egyet, esetleg össze akarná szedni magát.
Ma már nehezen tudom elképzelni, hogy azok a politikusok, akik a mai ellenzék legnagyobb és önbevallásuk szerint második legnagyobb pártját vezetik, maguktól váltak ilyenné, mint amilyenek, ennek taglalásától most eltekintenék.
Mindenesetre most hirtelen kiderült, hogy mennyire fontos azt közölni a választóval, hogy ez a rendezvény nem ám valami Nagy Összeborulás, mert itt csak a szocik borulhatnak, és ők erre a célra Bajnait választották, aki volt olyan ostoba, hogy a saját pályájukon, a kamarillapolitizálás rögös terepén próbálta meg felvenni velük a harcot – hacsak nem egy színes, szélesvásznú kosztümös kalandfilm kardozós jelenetének felvétele folyt, mert ez sem kizárt.
Mindenesetre Bajnai ma már tudja a helyét, belátta, hogy ha már nem lehet Bánk bán, akkor neki meg fog felelni az ötödik alabárdos hálás és jólfizetett szerepe is, aki majd Mesterházy színrelépésekor fegyvere nyelével hármat koppant a világot jelentő deszkákon és bejelenti a trónkövetelő érkezését.
Mesterházy meg majd toppant néhányat, mint a veréb, kardot ránt, hősies pofákat vág, és úgy csinál, mint aki a seregeit Waterloo felé vezeti, holott az ő helye már ki van régen jelölve a Szúnyogszigeten, a zakója ujjába pedig belülről egy címkét varrtak: használat után eldobandó.
De azért a négy év boldogság az biztos.
És ez a lényeg.
Ha pedig az osztozás a továbbiakban nem kétharmad-egyharmad, hanem csak négyötöd-egyötöd, az is több a semminél, legfeljebb kevesebb részre kell majd osztani a ránk eső egyötödöt, ugye.
Hirtelen beszélhetnékje támadt a Néma Leventének, Botkának, és Puchnak, Szanyinak is kellett egy-két mondatot mondania – utóbbinak a brüsszeli stallumért - és láss csodát, mindahányan Gyurcsánynak mentek neki.
Azt taglalták, hogy kár rá és pártjára szavazni, hiszen ők tálcán kínálják a megoldást – épp csak azt nem tették hozzá, hogy szépen csillog az ezüstérem is.
Na, igen – nekik.
Gyurcsány meg még ma is azt gondolja, hogy a kényszer majd egybetereli Orbán ellenfeleit, de szerintem téved.
Ezek a politikusok nem ellenfelei Orbánnak, ezek a politikusok kiszolgálói az önkényuralomnak, akik nem harcolni akarnak, hanem mint a bableveses rosszleányok, már régen hanyattvágták magukat és várják, hogy végre pocsékolja meg már őket a Vezér, hadd sikkantsanak aprókat, hogy most finom, most ne hagyja abba.
Gyalázat, ezek a baloldal árulói, az egyszerű nép árulói, ócska pártbürokraták.
Gondolom, felolvastatták maguknak a történelemkönyvből a Bethlen-Peyer paktumot, és mivel hallották, hogy Orbán Bethlen politikai karakterét kezdi magára vonatkoztatni, úgy gondolták, hogy akkor ők sem lesznek rosszak Peyernek.
Hihetetlen, ahogy a történelem képes ismételni magát, hihetetlen, hogy mi meg soha, semmiből sem tanulunk.
Most ott tartunk, hogy az ünnepség szónokainak nem szabad együtt a színpadra állniuk, szigorúan csak egymás után jelenhetnek meg, beszélhetnek, és mély csalódást okozna, ha Gyurcsány beszéde alatt nem hibásodna meg a hangosítás.
Közben azért a többiek is erőlködnek, hiszen Schmuck Andor is beszállt a rombolásba, mert úgy vélte, érdekesebb, ha nem mond semmit annál, amit esetleg mondani tudna.
Talán igaza is van, csak kár a nyugdíjasaiért.
Tulajdonképpen a legjobb az lenne, ha mindenhol helyi szinten szerveznék az Orbán leváltására elkötelezett vezetők az együttműködést, mert a jelenlegi helyzettől már csak egy lépés, hogy a választó legmélyebb lenézése jegyében Puch ürgepörköltet főzessen nekik.
De persze azért türelmeskedjünk, hiszen csodák mindig történhetnek, most se zárjuk ki a lehetőségét.
Közben a jobboldal nekiment Bartusnak, aki a baloldalon egy egyszemélyes intézmény, az Amerikai Népszava lelke.
Szorgalmasan bekenték szarral, mondván, hogy ügynök volt, de ügyetlenül, mert a vödör véletlenül a saját nyakukba borult.
De jellemző, merthogy ma, mikor már Magyarországon egyetlen független médium sincs, ezt is el akarják lehetetleníteni.
Kár lenne.
És ez még nem is a kampány, mi lesz itt még később?
Azt hittem, minél közelebb a választás, annál inkább Orbán lesz a gondok okozója - erre tessék.
Ki gondolta volna?

:O)))