Sőt, szerintem egyiket sem kell szeretni, mert jobb esetben mindegyik rajtunk akar kísérletezni világmegváltó társadalomszervezési elképzeléseivel, laboratóriumnak nézve az országot, benne tízmillió kísérleti patkánnyal.
Rosszabbik esetben emellett lopni is akar, visszaélve pozíciójával, a legrosszabb esetben ellopja az országot és ostoba cselédet csinál belőlünk.
No, persze csak, ha hagyjuk, mert nincs az az idióta diktátor-palánta, akinek szeme előtt álmatlan éjszakáin ne ködlene fel néha az a golyóverte fal, mely előtt egy szomszédos ország diktátora álldogált az oda rendszeresített családi gazdálkodó társaságában, aki amúgy nem gondterhelt traktoroslányt alakított, hanem mérnök-akadémikust.
Ő is népe felvirágoztatója volt, ő is szembeszállt szövetségesével, ő is állandóan a függetlenségét bizonygatta, neki is tapsolt a nép az utolsó napig - és ő is lopott, mint a gép.
Persze ő is csak biztonsági megfontolásokból, mivel egyébként övé volt az ország, tokkal vonóval - nálunk ehhez még a gyanta is hozzájön.
Éppen a minap találták meg a vagyon egy részét - a Magyar Nemzet Online szerint 50 milliárd euro értékű aranyat – elásva, aztán ez vagy igaz, vagy nem, de állítólag nálunk is el van ásva néhány ezer hektár föld egy Cinege utcai kert sarkában...
Mindenesetre ahhoz, hogy elvegyük a diktátor-jelöltek kedvét attól, hogy amfiteátrumot építsenek a Népstadion helyére, ahol majd a liberálisok vívnak szocialistákkal, majd a maradékot, meg az elfajzott konzervatívokat feletetik a vérmókusokkal, miközben az egyeduralkodó remekül szórakozik - ahhoz erőt kell mutatni.
Márpedig a népi bölcsesség azt mondja, hogy egységben az erő, bár ez ügyben a demokratikus oldal inkább az „egységben a kétség” szép elvét próbálja bevezetni, de a népi bölcsesség már kiállta az idő próbáját, sőt, a „sok lúd disznót győz” közmondással erre még rá is erősített.
Erőre pedig szükség van, mert a diktátorok és az egyeduralomra törők csak az erő nyelvén értenek, lásd Sztálin példáját, aki, amikor jelezték, hogy a Pápa helyteleníti valamelyik politikai lépését, akkor állítólag visszakérdezett: És hány hadosztálya van a pápának?
Namármost nem minden összefogás, amit annak neveznek, merthogy azt nem nevezhetjük összefogásnak, ha egy párt kiválaszt valamilyen amorf katyvaszként üzemelő politikai alakzatot, vagy felkarolja egy romjaiban heverő valamikori párt maradványát, hogy demonstrálja a demokratizmus melletti elkötelezettségét, de azért ne kelljen egyezkednie senkivel.
Ehhez szövetségesnek jelentkező politikai hulladék-figurákat a politikai élet másodvonalából mindig fog találni az, aki ehhez a színjátékhoz partnereket keres, hiszen a politikai halálnál lényegesen jobb a politikai vazallus élete.
Itt-ott csak leesik valami, ha nem is a színhús, legalább a csont, és lehet reménykedni a csillagok egy kedvezőbb konstellációjában, a feltámadásban.
A valódi összefogás a diktátor ellen azt jelenti, hogy a politikai élet valamennyi demokrácia iránt elkötelezett, diktatúraellenes szereplője részt vesz benne, kivétel nélkül.
Nincs finnyáskodás, nincs primitív gyerekeskedés, nincs alma játszik, körte nem típusú kiszámolósdi, összefogás van.
Ehhez persze kellenek bizonyos politikai képességek, legelsősorban az, hogy a résztvevők legyenek képesek felnőtt módon gondolkodva átmenetileg felfüggeszteni egymás iránt érzett ellenszenvüket, rendeljék alá politikai elképzeléseiket az egyetlen valóban fontos célnak, a diktátor eltávolításának és a demokrácia helyreállításának.
Na, ez nehezebb, mint kapát-kaszát ragadni, mert még mielőtt mást legyőzünk, saját magunkat és prekoncepcióinkat kell legyőznünk, ez pedig fránya nehéz tud lenni.
Szép példája ennek Giczy György cikke a Népszavában.
A volt jobboldali pártelnök arról értekezik, hogy az emlékezetes október 23.-i rendezvényen a baloldal tulajdonképpen nem fogadta el Bokros Lajost, „aki frissen alakult pártját jobbközép, konzervatív beállítottságúnak aposztrofálta. Márpedig az ott összegyűltek az ilyen politikai kategóriákat nem hallgatták szívesen, még akkor sem, ha ezek a szavak történetesen az MSZP egykori pénzügyminisztere részéről hangzottak el.”
Én másként emlékszem, ott voltam, és szerintem Bokrost egyértelmű rokonszenvvel fogadta a tömeg. Jómagam például sokkal több, a sajátommal közös gondolatot véltem felfedezni a beszédében, mint egyes baloldali szónokok mondanivalójával.
Akik nem arattak valami túlzott közönségsikert, azok közül egynek sem volt bajsza.
Azért Giczynek van néhány igazsága a cikkben, mert az kétségtelen, hogy ebben a kiélezett politikai légkörben legnagyobb hiány bizalom tekintetében van.
És mégcsak nem is a baloldal-jobboldal között, hanem elsősorban a politikai rokonságon belül.
Nincs az a konzervatív politikus, Giczytől Bokrosig, Dávid Ibolyától Pusztai Erzsébetig, akiben kevésbé bízna meg egy szocialista politikus, mint egy DK-s politikusban, de sok esetben fordítva is igaz ez - nem szólva a liberálisok belső és külső utálkozásairól.
Tulajdonképpen ezzel Viktor el is érte a célját.
Megosztott ellenzék – egységes kormányzati szavazótábor, ez a sikere titka, és ezért meg is tesz mindent, mi meg kontrázunk ennek az őrült prímásnak, szinte mindahányan.
Mert a pártvezetők utálkozása ragadós, ha Bajnai ejt egy-két igaz könnyet a helyzet miatt, melynek előállításában oroszlánrésze volt, akkor hívei is zokogni kezdenek, ahelyett, hogy kupáncsapnák a túl sokat és túl következetesen hibázó pártvezért, mert következményeknek a mi térfelünkön is illik lenni.
Persze alsóbb szinteken azért vannak még normális emberek és normális viszonyok, nálunk helyben például gond nélkül együtt tudnak dolgozni a demokraták, mondjon akármit is pártvezetésük.
Kevés az idő, nincs lehetőség holmi éveken keresztül tartó bizalomépítésre, fel kell tételezni egymásról a jószándékot - bemondásra, mint az ultiban.
Aztán akik nem méltók a bizalomra, azoktól majd meg kell válni, de ez az a pont, amikor mindenkit hívni kell.
Három évre félre kell tenni a pártpolitikát, ezalatt a demokrácia helyreállításával kell foglalatoskodni, le kell folytatni a puccsisták pereit, hogy soha többé ne legyen ebben az országban senkinek lehetősége sem erőszakosan, sem alkotmányosan egyszemélyi hatalom kiépítésére.
Szociáldemokratát, kereszténydemokratát, demokrata fórumosokat, a munkáspárt 2006 tagságát, mindenkit, aki a demokráciát az Alkotmány alapjain tudja elfogadni.
Nem, nem az Alaptörvénynek nevezett illegitim puccstörvény, hanem az Alkotmány alapján, melyre felesküdött minden politikus, az is, aki aztán egyéni ambíciói érdekében szétverte.
Óriási ma a választók, a pártok tagságának és szimpatizánsainak szerepe.
A pártapparátusok hajlamosak a taktikázgatásra, a pozícióharcokra, de erre ma nincs idő.
Mielőtt Orbánt kényszerítené a nép a távozásra, előtte saját pártjainak vezetőit kellene ésszerű magatartásra kényszeríteni.
Vagy világgázavarni.
Túl nagy a tét.
:O)))
20 megjegyzés:
Kedves Pupu!
Ma reggel hallottam Juhász fűvész röfögését az ATV-ben. Na ezzel a majommal aztán igazán lehet összefogni. A Gyurcsány a hibás szlogenjét hangoztatva először nem is értette a műsorvezető állítását az összefogás szükségességéről. Ez komplett bolond. Ilyen humanoid akarja vezetni az Orkbán elleni összefogást? A Kedves Vezető tökéletes munkát végzett. Sikerült elemeire robbantani az ellenfeleit. Nem kell félnie egy jó darabig a golyók lyuggatta faltól.
A jelenlegi politikai pártok közül, az egy DK kivételével, egyik sem akarja elzavarni Orbánt. Ennek okairól lehet polemizálni, de attól még ténynek tűnik.
Kedves PuPu!
Sajnos teljesen igazad van, az újfajta nyitásnak (már az újranyitást értem) még csak nagyon halovány és elmosódott körvonalai látszanak..
Tény és való, a pártapparátusok pártpolitikát folytatnak és a politikusok jó része is azt folytat, mert ugye a pénz beszél..
Ami Orbán elzavarását illeti, abban viszont el kéne gondolkodni egy kicsit. Mármint arról, hogy kikre is támaszkodhat a jelenlegi ellenzék, ha sikert akar elérni. A felső réteg kilóra meg van véve az egykulcsos adóval, kivéve néhány fanatikus demokratát, aki nem bánja, ha majd némi pénzzel kevesebbet visz haza havonta.. A Középosztály, amelyik lassan lecsúszik, meg van véve a rezsicsökkentés témával és valószínűleg a háta borsódzik a gondolattól (mert a viszonyokat nem látja át), hogy visszajöjjön a "gázáremelés" időszaka..
A legszegényebb réteg pedig el van zárva az információktól, legjobb esetben a napi megélhetéssel van elfoglalva és nem is igen érti, mitől lenne neki jobb, ha mondjuk nem a felcsúti géniusz lenne hatalmon (semmivel,ezt eddig huszonhárom éve tapasztalja).
Így aztán, ha nem tud az említetteken kívül (vagy azok valamiféle mozgósításával) mindenkit maga köré gyűjteni, akkor a demokratikus ellenzéknek esélye nincs a váltásra. Hogy ezt azután mikor ismerik fel mondjuk akár az MSZP-ben, akár másutt és mikor szorítja hátérbe a pártpolitizálást, annak csak a jóisten a megmondhatója, vagy még az se..
Kedves PuPu !
Attól félek, hogy a világgá zavarással sem jutnánk előre !
Az utánuk jövők se biztos, hogy jobbak lennének, ha lennének.
Nekünk még a rossz politikusból is kevés van, hát még a jóból.
Azt azután meg is ölnék egy kanál vízben, ha tudnák.
Ki törődik itt az "zemberekkel" ?
Törődjön mindenki magával, oszt jónapot !
El lett ez k@..a eléggé és ezt viszont a "szövetkezőknek " köszönhetjük !
Sikerült bebizonyítani nekik, hogy Orbánnal egy szinten állnak.
Semmi jó nem jut az eszembe.
Üdv sphagin
Kedves PuPu és fórumozó társak!
Mi itt igazán nem először elemezzük és latolgatjuk ennek az úgy tűnik, neverending storynak a mibenlétét és kifutási lehetőségeit.
Ahogy azt is, hogy ki is akarná valójában leváltani Orbánt, és ki csak mórikálja magát e téren.
Akiknek nagyon elegük van Orbánból és rendszeréből, is el kell ismerniük, hogy sokkal jobban ismeri az emberek alaptermészetét, mint a politikai vetélytársai. Alapoz is erre a tudására rendesen.
Ettől találta ki az egyfordulós választást. Egy olyan országban, ahol alapból ketten háromfélét szoktak akarni, nem volt nehéz kiszámítani ennek a következményét. És ez nem csak a politikusokra, de a népre is igaz. Ettől látszik egyre inkább holmi hagymázas álomnak egy valamiféle teljes ellenzéki összefogás a demokratikus oldalon.
De megkockáztatom: akik ezt követelik és skandálják, se biztos, hogy végiggondolják a dolgot.
Mert higgyünk a csodában, és gondoljuk tovább a történetet PuPu elmélete alapján.
Mondjuk, rátör a nagy megvilágosodás kegyelemteli állapota ezen ellenzéki szereplőkre, valamint a választókra is (ehhez képest a sziklából vizet vagy bort fakasztani szóra sem érdemes csodatétel), és legyőzik a választáson a Fideszt a Jobbikkal az oldalán.
Oszt' mi van másnaptól?
Mivel merre indulnak a győzelem részesei?
Hiszen ahányan, annyiképpen csinálnák. Ez már kiderült.
Egyrészt a "Tákolmány" sutba hajításától - bár még e téren sincsenek közös nevezőn - még senki éhezőnek nem lesz 1 szelet kenyérrel se többje.
De meg onnantól ki merre akarná húzni az ország szekerét? Merthogy számos kardinális kérdésben nem egyfelé. Elemi erővel törne fel nem épp lovagias körülmények között a bizonyítási igény, melyik formáció is közülük a legények eleje. Hogyan döntenék el?
Mi meg csodálkozhatnánk, hogy még sincs szerencsénk.
Még mielőtt teljes nihilistának tartanátok, én csak egyelőre (?) azt és úgy látom, ez velük nem fog menni.
De nagyon szeretném, hogy ne legyek jó jós.
Kedves Pupu!
Majd minden ötleteddel egyetértek. De hozzáteszem, sok mindent
másképpen csinálnék.
Az alaptétel nálam az lenne, hogy a "suszter maradjon a kaptafánál." Vagyis, - mindenki olyan dologban hozzon döntést, vagy törvényt, amihez ért.
Így nem fordulhatna elő az, hogy abortuszról döntően férfiak mondják meg, hogy mikor lehet és mikor nem.
Nem módosíthatná a KRESZ-t olyan ember, aki életében nem ült biciklin. (Most ugye kerékpáros mehet szembe is a forgalommal! Ó!)
Nem alkothatna földtörvényt az, akinek soha nem volt földje, vagy nem vezethetné Sz. Miklós az egészségügyet, aki életében nem adott be egy injekciót, etc, etc.
Üdvözlettel: - morzsi -
Meg kell,hogy mondjam Nekem nagyon tetszik Bokros L.javaslata! Azt mondja Ő,hogy most nem az a fontos,hogy ki hány fővel tud majd a parlamentben frakciót alakítani,hanem az,hogyan lehet Orbánékat eltakarítani a rendszerükkel együtt! Azt mondja, Ő is,amit Gyurcsány F.is,hogy egy egyéni jelölt,egy lista és egy miniszterelnök jelölt! Kb 2.év kell ahhoz,hogy úgy-ahogy rendbe lehessen tenni ezt az országot,-ha nem is teljes egészében-mind alkotmányosan ,mind gazdaságilag és akkor lehet egy igazi demokratikus választást kiírni,ahol minden párt,egyesület,cívilszerv. megméretetthetné magát,aki akar índulni!Ebből Én azt következtettem ki,hogy 2014.ben ha a jelenlegi ellenzék nyeri meg a választásokat,akkor a parlamentben egyetlen frakciót alkotnának,amíg azokat az intézkedéseket meg teszik,amelyek feltétlenül szükségesek. /tákolmány helyett vissza a 89' alkotmány alapjaihoz az jelenhez kapcsolódó módosítással;új normális választási törvény,a társadalom és a gazdaság hosszú távu fejlesztésének a program kidolgozása,azaz reformok!Csak azt nem tudom,hogyan lehetne ezt megértettni-nem a néppel,mert azok szerintem értik-a jelenleg egymással viaskodó,egymásnak üzengető pártvezetőkkel!?Ha valóban Bajnainak és Mesterházynak is az a célja,hogy az országért akarnak dolgozni,akkor le kellene mondaniuk a me.jelöltségről és egy 3-ik személyben gondolkodni,akit a társadalom nagy többsége elfogadna! /itt nem Tétényi Évára gondolok,mert Őt nem tartom alkalmasnak erre a posztra,sem szakmailag,sem politikailag!/Nem igaz,hogy nincs ebben az országban egy ember,aki megfelelne!
Morzsi 10:54 hozzászólásához egyszerű kiegészítő.
Ne ellenőrizhesse, ne kérhesse számon, ne büntethesse:
- erkölcstelen az erkölcsöst
- felelőtlen a felelősségteljest
- bizalmatlan a bizalommal rendelkezőt
- becstelen a becsületest
- manipulátor az átláthatót
- információgazdag az információszegényt
- romboló mester az építészt
A kis cinizmus lassan öl, a nagy cinizmus gyorsan, de nem csak a bizalmat!
Kedves Pupu!
A Giczy féle megállapításra én is felkaptam a fejem, mert amit Bokros mondott, a közönség tetszéssel fogadta! (A TV-n ez jött át!)
Ezt Te belülről is így észlelted. Vajon mi a célja Giczynek a hazugsággal? (költői kérdés csak...)
A Bajnai azt mondja, hogy vissza kellene térni a 23-a előtti bizalom kialakításhoz,…vagy valami ilyesmi.
Nekem van egy saját "kiben is bízom meg?" egyszerű kiválasztási stratégiám.
abban bízom, AKINEK nyugodtan HÁTAT merek fordítani!! :)))
(…mert hátat a hátnak vetve küzdünk,… nem vágja belém a kést,ha elfordulok,…)
… ha ezek szerint "szortírozom" a politikusokat, akkor Bokrosnak, Kunczénak, Gyurcsánynak, … a DK-s vezetőségi tagoknak hátat merek fordítani. Nekik IGEN!
… Kónya Péter is belefér,… elhiszem neki, amit még a bohóc tüntetésen katonaként mondott:
"…Az Alkotmányra és a nép szolgálatára esküdtem fel, amely eskümet minden körülmények között megtartom!"
Erre szeretném emlékeztetni,amikor cselekszik, és erre emlékeztetem a képviselőket is!
Ők is az Alkotmányra és nem az alaptörvényre esküdtek fel!
Emlékezzenek erre! Ezt lehet számon kérni tőlük!
A Bokros javaslat, - mely szerint kb. 500 nap alatt helyre lehet állítani a demokratikus jogállamot, működőképes pályára lehet állítani a gazdaságot, lehet normális, a választók akaratát egy az egyben tükröző választási törvényt megalkotni, majd ez alapján szabad, demokratikus választást kiírni,- normális, méltányos, földönjáró, mindenki által támogatható, még a mai kormányt támogatók számára is!
Nem kell Őt szeretni,… de ha valakinek ezekben a kérdésekben nyugodtan hátat fordítanék és elfogadnám ezen program lebonyolítójának, (minelnöknek, még akkor is, ha inkább nőt szeretnék) akkor az Ő lenne!
Vele kapcsolatban nincsenek fenntartásaim.
Benne látom azt a nagyvonalúságot, bátorságot, tapasztalatot,nagylekűséget, szakmai tudást, az önös célok háttérbe szorítását, ami egy ország vezetésére alkalmassá teszi, ami miatt hajlandó vagyok kompromisszumra is,…mint választó!
(Kiválasztásban jó vagyok!! :))) )
Mint tudjuk, a válsztók döntenek,…ha mindenki elmegy szavazni!
...ahogy így olvasgatom az egyes beszámolókat a vidéki eseményekről, … a választók összefognak,…azzal, aki erre hajlandó,… ez most a DK,…
Bajnai tavaly okt. 23-án azt mondta, hogy amikor az emberek hazamennek, mondják el a képviselőiknek, pártjaiknak, hogy széles összefogást akarnak, akár a pártvezetők, képviselők ellenére is!
(burkoltan az volt már akkor is benne, hogy a választók kellenek, a pártok és vezetői nem…)
Üzenem neki! …
Mi is!
Megy ez nélkülük is!
Mármint BG és MA nélkül is!
Met az a szemlélet, amit képviselnek, hazug szemfényvesztés! … és ki az, aki szereti, ha hülyének nézik?
Ja,… ha én építeném a csapatot, Juhász és Szigetvári lenne az első, akiket kitennék,…dehát én nem vagyok Bajnai,… meg az is lehet, hogy nem is Bajnai építi a csapatát,…mittudom én ?!?
Az MSZP pedig úgy szánalmas, ahogy van,… és maradt,…neveket nem is érdemes sorolni, mert még kivételt sem tudok találni,...
Hogy a pártok mit szeretnének,az lehet nagyon érdekes,és pár ezer politológusnak meg betűvetőnek elemezgetni való.De ami ott lapul milliók fejében,az dönt.Szerintem megvan az eredmény.O.
"Két-fordulós választás" kell!
Az első 2014-ben a második 1,5-2 év múlva.
Aki ezt felvállalja és ezzel áll ki a választók elé, annak lehet esélye a közös, "orbánleváltó" erőket vezetni és sikert elérni.
Azt látom problémának, hogy e stratégia helyett a "demokratikus ellenzék"(?) --főleg a magukat legnagyobbként aposztrofálók-- egymással versengő elképzelésekkel kormányzásra szeretnének felhatalmazást kapni.
Nem fognak kapni!
Minimum azért mert "zavaros" a viselkedésük, és egyes megnyilatkozójuk.
(Itt jegyzem meg, hogy szerintem Bajnait eluralta Juhász és Szigetváry nyomulása és az elfogadottság visszaesésének ez a doktriner magatartás az oka. Nekik így is megéri.)
Jobban tennék ha a programok versenyét a "második" fordulóra hagynák.
Örülök, hogy PuPu ráirányította a figyelmet Bokros úrra és még inkább örülnék, ha a választók és a komoly politikusok is felfigyelnének a gondolataira.
Csak úgy mellékesen egy érdekes hír s HVG-ből:
VÁLSÁGBAN AZ MSZP
Kifogáskeresés
2013. november 13., szerda • Szerző: Rádi Antónia
Meglovagolja-e az MSZP-elnökkel szembeni elégedetlenséget a párt belső ellenzéke – ez a tétje a szocialisták választmányi ülésének. Az MSZP néhány nap alatt választási bukással fenyegető válságba sodorta magát, és nem jobb a vele szövetséges ellenzéki erő állapota sem.
Király Júliát, vagy Bokros Lajost, vagy Kuncze Gábort miniszterelnök jelöltnek!
Pupu az örülünkvincenten a Hol van az ellenzék poszthoz találtam ezt a hátborzongató hsz-t:
Lasombra 2013.11.12. 20:20:50
... a helyzet az, hogy a fidesz dönti ránk a szart.
csőstül. naponta jönnek a témák, amiktől fizikai képtelenség egyenként elhatárolódni, ellenkampányt indítani, tematizálni, meggyőzni, kiplakátolni, megvitatni. más se teszünk mi itt a vincén (Viccországban rovat), de mi sem győzzük.
ezt a fidesz is nagyon jól tudja, ismert stratégiájuk, hogy amikor valami igazán nagy disznóságra készülnek, akkor bedobnak valami bődületes ökörséget villanógránát gyanánt, és az attól elhomályosult tekintetek elől rejtve szépen beterjesztenek, törvénymódosítanak, megvonnak, kiutalnak, összevonnak, megszüntetnek stb.
egy átlagos felszereltséggel és a média lefedettséggel és műsoridővel felvértezett ellenzéki párt, ha minden munícióját erre lőné el, akkor jönne Kocsis Máté, és cinikusan feltenné a kérdést, hogy "Vajon ezeknek a pártoknak mi a programjuk? Hisz folyton csak kritizálnak, de róluk nem tudhatunk semmit, hogy mit szeretnének."
oh, wait... jött is Kocsis Máté, és fel is tette a kérdést.
én azt mondom, hogy szerintem valami Pareto-elven válasszák ki a pár legnagyobb disznóságot, és tolják azt erősen. de mindenbe belekapni, ezer frontos háborút vívni butaság. abban csak veszíteni lehet. koncentrálni kell az erőket, és a saját hangot megtalálni, nem örök követő üzemmódban a fidesz kottájából zenélni.
szerintem"
Az a hátborzongató benne,hogy akár egy mszp frakció tag is írhatta volna a semmit-tevésük igazolására.
Nos:
Ha ellenzékből ennyire nem képesek reagálni, mi a francot akarnának csinálni a hatalomban, amikor nem csak reagálni kellene, hanem napi 1000 problémát megoldani?
Ahogy Mesterházy is képtelen volt 23-án reagálni.
Bokros meg minden demokratának szimpatikus volt - kár, hogy ő egy harctéren baltával csonkoló sebész, aki meg sem próbálja zsongítani az alanyokat. A magyarok erre meg nem vevők - ezt Orbán többszörösen bizonyította.
Szóval egyre megalapozottabbnak tűnik Gyurcsány kijelentése: 2014-ben nem!
".. a pártvezetők utálkozása ragadós, ha Bajnai ejt egy-két igaz könnyet a helyzet miatt, melynek előállításában oroszlánrésze volt, akkor hívei is zokogni kezdenek, ahelyett, hogy kupáncsapnák a túl sokat és túl következetesen hibázó pártvezért, mert következményeknek a mi térfelünkön is illik lenni"
Bajnai tavaly október 23.-i beszédében arra biztatta hallgatóit, hogy gyakoroljanak nyomást vezetőikre és vegyék rá őket érdekeik képviseletére.
Az E-14-PM és az Mszp tagsága az összefogás szándékát DK-val közös kitelepülésekkel demonstrálja. Pártelnökeivel szembemenve csöndben teszi a dolgát. Eközben a fejünk fölött megy a hazudozás, gyűlölködés, kirekesztés. A tagság türelme végtelennek látszik, a kupáncsapás szentségtörő gondolata föl se merül bennük. Pedig ideje lenne a polgári öntudat feltámadásának.
Kedves PuPu !
"Hogy rohadna meg aki idejuttatta mind...!"
Egyetértek !
Üdv sphagin.
Azt írod, kedves Pupu, hogy a Műegyetem rakparti rendezvényen „akik nem arattak valami túlzott közönségsikert, azok közül egynek sem volt bajsza”. Én ott voltam, úgy láttam, hogy Gyurcsányon sem volt bajusz. Hát akkor, ez így hogy?
Zsuzsanna!
Nem azt írta, hogy egyik sem aratott közönségsikert, akinek nem volt bajsza....
:-)
Első perctől ezt szajkózza a Demokratikus koalíció,Gyurcsány ferencel az élen.Úgy tűnik sokkal erősebb szavazói nyomásra van szükség ez ügyben.Első sorban az MSZP és az E-14PM vezetőinek meggyőzésében.A szavazók kezében van a teljes összefogás létrejötte.
Hol van "az a Pupu", aki ezt a blogot írta? Mert EZ MINDEN SZAVÁBAN IGAZAT ÍR. A "mai" meg cáfolja a TEGNAPIT. Nincs itt valami gubanc? kedves PuPu?
Megjegyzés küldése