ÉNEKSZÓ ÉS TÁNC KÖSZÖNTSE!

Mármint május elsejét, a munkásság és a dolgozó parasztság nagy nemzetközi seregszemléjét!

Köszöntjük – jük-jük a Csepel Autógyár –ár-ár felvonuló –ló-ló dolgozóit -it-it!

Hangulata volt a dolognak, az kétségtelen!

Apámmal már kora hajnalban elindultunk, hogy a Gyárkémény és Kemenceépítő, Hő és Savszigetelő Vállalat dolgozói ne szenvedjenek hiányt a héliummal töltött színes léggömbökben, nagy vaskarikákra kötöztük a felfújt léggömböket, aztán a gyülekező időpontjára átvitték mindet a felnőttek a gyülekezési helyre, ahol már bömbölt a hangszórókból a zene, remek tavaszi hangulatú indulók, az ismerősök nagy nevetések közepette ugratták egymást, a gyerekeiket kézenfogták, vagy a nyakukban cipelték.

Kaptunk kis papírzászlókat, nemzetiszínűt meg vöröset is, aztán – miután apám nem volt egy felvonulós típus, meg hát hajnal kettő óta talpon volt, hát hazafelé vettük az irányt.

Ha egyedül ment – többnyire pedig egyedül ment, mert nekünk azért a korahajnali indulás strapás lett volna – akkor mire felébredtünk, ő már otthon volt, hozott léggömböket, azok meg vígan táncoltak a plafonon.

Felemelt bennünket, lehalásztuk a madzagokat és boldogan cipeltük a zsákmányt, azzal rohangáltunk a lakásban fel-alá, meg a gangon, hadd lássák a haverok ezt a mérhetetlen gazdagságot!

Aztán néztük a televíziót, hallgattuk Kádár elvtárs ünnepi nyilatkozatát, az Öreg mindig vidáman - és ami a fő, röviden - beszélt, többnyire arra bíztatott minket, hogy óvjuk, őrizzük és becsüljük meg eredményeinket, „vívmányainkat”, mert azokat mi hoztuk létre, az mind a mi munkánk eredménye, legyünk rájuk büszkék!

Persze erre mindahányan legyintettünk, duma, mondta a melós, és még ma sem érti, hogy mi az, amit elveszített, pedighát mára olyan, mint a vándor, aki útközben valamennyi csomagját elveszítette, de ettől cseppet sem lettek könnyebbek a léptei.

Hol van már a Csepel Autó, hol van a többi környékbeli nagyüzem, hova lett a Csepel Vas és Fémmű?

És hova lett a munkásosztály, hova lettel a vasmunkások, a bányászok, a tsz-parasztok, hova lett a bátorságuk és az öntudatuk, hova lett a tartásuk és a gerincük?

Hol van már az az idő, amikor a kétkezi melós, ha sérelem érte felballagott a Pártbizottságra, ököllel verte az asztalt, hogy hogyan bánnak a melóssal, aztán ha csak csepp igazság is volt a panaszában, akkor általában az ő javára dőlt el a dolog.

Mikor egy kongresszuson valaki egyszerű munkásokat említett, akkor hozzászólt egy asszonyka, aki azt mondta, hogy nem jó a kifejezés, mi nem egyszerű munkások, mi nagyszerű munkások vagyunk, nézzen csak széjjel az országban, aki nem hiszi.

És igaza volt, de mára körülbelül ez is maradt meg neki, meg a Miranda –formula első mondata: Joga van hallgatni…

Amikor a rendszerváltozás hajnalán a koporsó mellett felolvasták 56 halottainak nevét, vagy kétszáz embert soroltak fel, köztük rengeteg nettó bűnözőt, gyilkost, szadista kurvát, - ha most eltemetnénk a rendszerváltozást, akkor kora hajnalban el kellene kezdeni a olvasni a rendszerváltás következményeibe belehalt tisztességes munkások és parasztok, tanárok és  egyéb értelmiségiek hosszú-hosszú névsorát, mellettük  külön koporsóba kellene temetni az önbecsülésünket, a jogainkat, a kiszámítható jövőnket, az álmainkat.

Felnőtt koromban meg tíz évig nem jártam felvonulni, mert katona voltam, a katonaság egy ideig április negyedikén vonult fel, aztán úgy a hetvenes évek elejétől akkor sem, jól elvoltunk erőfitogtatás meg kardlengetés nélkül is…

Aztán néha-néha a feleségem elhurcolt magával, a helyi ünnepségre, később meg a munkahelyeimen nem szerveztünk önálló megjelenést, aki akart elment a falusi majálisokra, ott iszogatott főnök és beosztott, párttitkár és tanácselnök testvéri egyetértésben, de legalábbis annak látszatában..

A gyerekek játszottak, a kajajegyekre virsli és sör járt, a melósnak meg a szája járt – remek alkalom volt ez kifejteni nézeteit a cég, meg a világ dolgairól, a sör növeli a hasat és a bátorságot.

Este a televízióban a Felvonulók kérték című kívánságműsor ment tradicionálisan, és miután a felvonulók rengetegen voltak, a kérések száma is rengeteg volt, így aztán a szerkesztők elég jó kis műsorokat tudtak összeválogatni.

Persze a beszaribbja kötelezőnek tekintette a felvonuláson való részvételt, - úgy kezelte, mint ma a Békemenetet az állami csöcsön lógó kisegzisztenciák - mert attól tartott, ha májusban nem vet, novemberben nem arathat, ami aztán vagy igaz volt vagy nem.

Vagy azért nem kapott jutalmat november hetedikén, mert egy különlegesen jó memóriájú ám rosszindulatú vállalati párttitkárra tett szert, vagy egyszerűen csak pocsék munkaerő volt.

Mindenesetre autentikus forrásból (tőlem) származó információ szerint ilyen központi elvárás nem volt, az ingyenvirsli meg a sör viszont vonzó volt, még azoknak, vagy azok szüleinek is, akik ma a sör-virsli kombón szoktak poénkodni…

Az már csak hab a tortán, hogy általában a bánatos budai kispolgárok csattogtatták akkortájt is legbuzgóbban bokáikat a főnöknek meg a párttitkárnak, a tisztességes melós mindig meg merte mondani a véleményét.

Ha nem akart felvonulni, akkor Dutrával sem tudták volna odavonszolni.

Szóval, szép tavaszi ünnep volt, mára legfeljebb a sör és a virsli maradt belőle, - az se ingyen - meg a gyerekekkel a majális, a kirándulás a tavaszba.

Ez se rossz, de ennek már semmi köze nincs a munkásosztályhoz, a parasztsághoz, képviselőikkel együtt eltűntek ezek a fogalmak is.

Ma munkavállalók vannak, meg mezőgazdasági idénymunkások, ők meg éppen el vannak foglalva a megélhetésükért folytatott kilátástalan és szervezetlen egyéni küzdelemmel.

Lenin, ha látná, rohanna az Aurórára.

Hogy ez aztán a fejlődés útja, vagy csak egy vargabetű a történelemben – ki tudja?

Mindenesetre, amíg ez ki nem derül, addig jó szórakozást a majálisokon, örüljünk a gyerekek, unokák piros kis pofijának, és reménykedjünk valami nagyon szép, nagyon kellemes, nagyon nyugodt jövőben…

:O)))

GUSZTUSTALANOK

Van pofátlanság, van mélységes pofátlanság, van mértéktelen pofátlanság és van Orbán Viktor.

No, meg a sameszai persze, a két fegyverhordozó, Lázár és Navracsics, akik naponta végrehajtják a természet törvényeit meghazudtoló hőstettet: felnéznek derekukig érő Vezérükre.

Ritka gusztustalan népek, ha még megérkezik hozzájuk erősítésképpen Rogán, ahhoz már egyenesen Daedalon kell a felkészületlen magyarnak.

A Vezér viszont egyre magabiztosabb, idáig csak levitálni próbált a Nándorfehérvári teremben és esetenként titkon kipróbálta halottak feltámasztását kézrátétellel.

Ennek köszönheti egyik kedvenc elítéltje, hogy ma ő tervezgetheti kockás papíron, hogy hova kerüljön a Kossuth téren a Horthy - Orbán lovas-szoborcsoport, őt egyértelműen Viktor hozta vissza a politikai halálból.

Eleinte azt hittem, hogy most majd a Dunán való séta, a vízenjárás attrakciója kerül sorra, de olvastam, megint előkerült a belvárosi gyalogoshíd terve, ebből arra lehet következtetni, hogy beszari vezérünk még nem tartja megfelelő kiképzettségűnek a TEK embereit, és tart az ellenséges békaemberektől, depersze ez azért nem tartja vissza őt semmitől, meg amúgy is, építik már Wolfsburgban a páncélozott, tengeralattjáró mikrobuszt.

Viszont elhatalmasodott rajta a kór, és elszemtelenedett, miként hajdan Berija - ő is azt hiszi, hogy nem fogja a golyó.

Ami azt illeti, a fogorvosát rendesen kistafírozta, már csak kitüntetni kell, mint tette ezt a cipészével első regnálása idején, de nem kell kapkodni, annak is eljön az ideje.

Lehet, arra épít, hogy majd a világ legdrágább fogaival el tudja kapni a felé repülő lövedéket, emberfelettit az emberfelettitől jeligére…

Ma szóba került a dohány-kiskereskedelem szabályozása, miután kiderült, hogy a Fidesz a Párt ügyévé tette a dohányárusítást, persze csak a gazdaságosan üzemeltethető településméretek esetében, mert azért lesz falu, ahonnan egy csomag cigarettáért be kell utazni a szomszéd városba, de kicsire nem nézünk – ez alól a Vezér természetesen kivétel.

Kiderült, hogy a koncessziós pályázatok elbírálását választókerületi elnökök meg megyei választmányok végezték, így aztán kevés esélye volt, hogy hajszál kerül a levesbe és figyelmen kívül hagyják Lázár és Rogán intelmeit, melyek szerint szoci vagy LMP-s még véletlenül se kapjon trafikot.

Innen már csak egy lépés a munkahelyi pártalapszervezetek feltámasztása, meg a megyei párt-végrehajtóbizottság visszahelyezése jogaiba, a párthatásköri lista pontosítása.

Kis trafikot a települési pártbizottság hagyhat jóvá, de az autópályák mellett kialakításra kerülő Nemzeti Szivarda üzemeltetőjének személyét mindenképpen a Megyei Pártbizottság első vazallusának kell előzetesen jóváhagynia.

Mára az is kiderült, hogy a vazallusokat nem lehet olyan helyzetbe hozni, hogy ne kenhessék meg a kalácskájukat kaviárral jó vastagon, ezért aztán Lázár samesz a kiskereskedelmi árrés emelésére tett javaslatot, első nekifutásból tíz, majd a miniszterelnöki instrukció után – ne szarakoggy Jamesz, hamár lúd, legyen kövér! – felemelte javaslatát tizenkét százalékra!

Az Orbán-család majd a dohány-nagykereskedelemben fogja kifejteni áldásos tevékenységét, az üzletet majd Sepsi László, a másik büntetett előéletű haver fogja vezetni, ennyi minimum megjár neki!

Lázár persze minden eddigi teljesítményét alulmúlóan pofátlan és agresszív volt, poénkodott egy sort a szocialisták rovására, kicsit a pofáraesett pályázók rovására, miszerint ő elég befolyásos, de azt még ő sem tudja elérni, hogy minden koncessziót szoci-közeli vállalkozók nyerjenek el.

Annyira gusztustalan volt, amennyire csak egy kivakarózott szolga gusztustalan tud lenni.

Igaz, neki egy akkora segg nyalása után, mint amellyel kezdte, egy vezéri segg maga a megkönnyebbülés…

Pökhendi és cinikus módon viccelgetett vagy harmincezer ember rovására, akik nem is oly sokára munkájukat és kenyerüket vesztik.

Azt is mondta, hogy ez az intézkedés arra is szolgál, hogy megvédje az embereket önmaguktól – na, itt kaptam először sikítófrászt, hiszen ez maga a tömény bolsevizmus, ezt a magyar munkásmozgalom már a múlt század közepén meghaladta.

Lázár meg valahogy ottfelejtődött Sztálin és Bulganyín között félúton, ő az, akitől minden vak néni retteg, mert ide-oda vezetgeti a két szemben levő járda között, ha akar átmenni, ha nem…

Azt akarták – mondta – hogy minél nehezebb legyen dohányáruhoz jutni, mert ő a dohányzásnak nem híve.

Én meg az ő híve nem vagyok, pedig nem is dohányzom.

Nem tudom, de nem elképzelhetetlen, hogy a szotyola egészségtelenebb a dohánynál, ki tudja - koleszterin-problémák, plakkok, stroke, miegyebek okozója, csak még nem kapott ezért a felfedezésért Nobel-díjat senki.

Ellenben a szotyi az nem szenvedélybetegség, de ahogy a hatalomvágy, úgy a dohányzás is az.

Én már csak tudom, láncdohányos voltam, tizenhárom éve dobtam el a cigarettát, de addig, míg nem vergődtem magammal zöldágra, addig elmentem volna egy doboz cigarettáért kézen járva is Kiskunhalasra a Sepsikerhez.

Hárommillió dohányos életét keserítik, ezt ők egészségvédelemnek nevezik, holott a dohányos embert a guta ütögeti, mert nem elég, hogy ennek áremelés lesz a vége, de még autózhat is a bagóért, valamint tudja, hogy akkor már megint a hülyének nézés minősített esete forog fenn.

Ezt meg nem szeretik az emberek, és nem vigasztalja őket, hogy a villanyszámla háromszáz forinttal olcsóbb lesz átmenetileg havonta, ha a cigaretta meg száz forinttal lesz drágább – naponta.

Mindenesetre én valami koherenciazavart érzékelek a Fidesz által hirdetett magasztos antinikotinista elvek és a választókerületi potentátok családja és strómanjai által birtokolt dohánykoncessziók kapcsán.

Hát, majd meglátjuk, várjunk mostmár türelemmel, amelyik politikus elveszti a nép iránti alázatot, az a választást is el szokta veszteni.

Már, ha lesz választás, ugye, de az is lehet, hogy nem lesz.

De akkor mindegy is, akkor úgyis elnyomják a csikket a hátukon.

:O)))

ÉLETMINŐSÉG

Nincs ma kedvem a politikához.

Tulajdonképpen lassan semmihez sincs.

Amerre nézek, csak mocsokkal, bűnnel, iszonyú gondokkal találkozom, egyre kevesebb a nevetés, a jókedv, egyszerűen ebben az országban nincs már lassan mindek örülni.

A környezetem is vergődik, jóllehet nem nyomorog senki sem a családból, de mindenkit nyomaszt a létbizonytalanság, az örökös megfelelési kényszer, a holnaptól való félelem.

Nem azért, mert bármelyikük is lusta, vagy ostoba lenne, hanem azért, mert az élet végletesen kiszámíthatatlanná vált.

Ma még van munkád, holnap megjelenik a német vagy holland tulajdonos, vagy a magyar állam, aki leépít, összevon, átszervez, megszünteti a számára gazdaságtalan tevékenységet, törvényt módosít, rendeletet hoz - az pedig, aki hétfőn még munkaterülete elismert specialistája volt, holnaptól munkanélküli páriává válik.

Ez pedig akkor sem öröm, ha az ember még számít valakinek a munkaerőpiacon, de ha elhagyta a negyvenet, akkor senki és semmi lesz máról holnapra, amit - még ha vannak tartalékai is - akkor sem könnyű feldolgozni.

Minél szorgalmasabb valaki, annál nehezebben viseli a tétlenséget, minél inkább beledolgozta magát egy szakmába, annál nehezebben áll át más munkaterületre, és hát, ahogy az öreg fát is nehéz átültetni, egy koron túl az ember is megsínyli a változást, tartsa magát bármennyire is rugalmasnak és nyitottnak az új dolgokra.

Ehhez jönnek még a mai nyugdíjrendszer anomáliái, merthogy bármennyivel is áll nyugdíj előtt valaki, hiába van ezeréves munkaviszonya, bármennyire is tudja mindenki, a kormányt is beleértve, hogy ha megszakad, sem fog munkát találni, mégsem fejezheti be méltósággal a munkát, előtte még megszégyenítő kuncsorgásokra, megalázó koldulásokra készteti empatikus kormányunk.

Szélsőséges esetben előfordulhat akár az is, hogy valaki harminckilenc év munkaviszony után utcát kell, hogy sepregessen közmunkában, hogy annyi jövedelme legyen, amiből fenn tudja tartani saját életét.

Ami azt illeti, semmi oka senkinek itt az optimizmusra, a helyzet nemigen fog javulni - a kormány akármit is kommunikál, a legelesettebbekkel fizetteti meg Rogán Tóni pelenkatartó hátizsákjának árát.

A nyugdíjrendszer alól Orbán kirúgta a lábait, nemsokára olyan emberek lépnek be a rendszerbe, kiknek nyugdíjára már nem lesz fedezet, így aztán majd annyi nyugdíjat kapnak, amennyi jut.

Egyre rosszabb a helyzet az egészségügyben, ott már mindenkinek fáj valami, legyen az orvos, beteg vagy szakdolgozó.

A beteg várólistán várja a halált, az orvos éhenhal, a szakdolgozó meg vergődik máról-holnapra, közben mindahányan hallgatják az államtitkár győzelmi jelentéseit, mert itt nem lehet megmondani senkinek sem az igazat, ha kedves a pozíciója - itt győzni kell, ha beledöglünk is.

Áder például ma felszólított, "Vegyük észre a hétköznapok teljesítményét, hogy Magyarországon nagyon sok remek teljesítmény születik!"

Hát rendben van, észrevesszük.

Van mit és kiket észrevenni, hiszen egy tarlón böngésző liba is jobban áll élelmezés dolgában, mint itt az ország harmada, ők, hogy még élnek, az maga a csoda.

Egyébként is jobban áll, merthogy van fészke, amit nem terhel bankkölcsön, van élelme, és ha fűteni kellene, akkor egyszerűen odébbáll.

Innen még odébbállni sem könnyű, legfeljebb a fiataloknak, akik mennek is világgá sűrű tömött sorokban, ha statisztikailag nem is, de a valóságban mégis tovább rongálva az amúgy is egészségtelen felépítésű korfát, merthogy egyre kevesebb aktív dolgozónak kell eltartania egyre több inaktív embert, öreget, beteget, gyereket, meg a sok léhűtőt, akik beképzelt magabiztossággal osztják az észt mindenféle minisztériumok ma még biztonságosnak tűnő szobáiból.

Meg is értem Orbánt, hogy foggal-körömmel ragaszkodott a munkahelyéhez, hiszen ő is nehéz helyzetben van, belépett a munkerőpiacon jelentkezésekor válaszra sem méltatott ötvenesek sorába, emellett saját bevallása szerint is csak a miniszterelnökséghez ért.

Néha elborzadok, mikor ez eszembe jut – Úristen, mi lenne velünk, ha nem értene hozzá – tízmillió csontváz csörömpölne a Békemeneten…

A legvidámabb barakkból egy depressziós, beteg, ócska ország lett, ahol az utcán nem mosolyog rád senki, viszont bármikor agyonverhetnek, ahol az emberek már csak röhögnek a különféle mutyikon, adóemeléseken, idióta magyarázatokon, melyek szerint nálunk van Európa legigazságosabb adórendszere, meg hogy minden gazdasági mutatónk javul, mert már nem csak az ő kis vállalkozásuk ment tönkre, hanem a nagy cég is, melynek beszállítói voltak..

Meg a rezsicsökkentés törvénybe iktatásának tervén, legfőképpen a temetések költségeinek csökkentésén –majd a jövőbeni hóttakkal - mikor úgy érzik, eljött az ideje - megásatják saját sírjukat, fejüket letakarhatják a zsebkendőjükkel, hopp a sírba, a statisztikai hivatal meg majd közzéteszi a legújabb győzelmet alátámogató mérését.

Az okosok már régen mondják, hogy egy ország helyzetének legfontosabb mutatója az, hogy milyennek érzik az emberek életük minőségét.

Fontosabb ez a GDP arányos gazdasági növekedésének adatainál, mert boldog országot csak boldog emberekkel lehet építeni.

Persze, azt azért előre illene tisztázni, ki is az ország – mintha Viktor már bejelentette volna: az állam én vagyok!

Mindenesetre az életminőség meglehetősen szubjektív mutató, nem kétséges, vannak olyanok, akik Viktor nevével ajkukon boldogan halnak éhen.

De azért erre nem lehet társadalmi berendezkedést alapozni – vagy igen?

:O)))

SOK HŰHÓ...

Érezte már mindegyikük a büdösséget, tenni kellett valamit, hát úgy csináltak, mintha tennének valamit.

Bajnai elment a szocialisták választmányi ülésére, aztán Mesterházy bejelentette, hogy most aztán majd jönnek az együttműködés napjai.

Derék, úgy legyen.

Persze ezt is elkúrták – nem kicsit, nagyon, - hiszen ugyan a két potentát ott pózolt, mint a tizenhat éves Julcsa a facebookon a macskájával, de a színpad mégis ásítóan üres volt.

Sajnos a tökölődésükkel már eljátszották bizalmi tőkéjük javát, az meg, hogy most ketten egymás mellé álltak és kéz a kézben gyakorlatilag nem mondtak semmit, az leginkább csak rontott az egyébként is gyászos képen.

Ha valós eredményt akartak volna felmutatni, ami a tömegek számára is értelmezhető, akkor ezen, de inkább egy másik, csak az összefogásról szóló rendezvényen ott kellett volna állni együtt, egy pódiumon az összes párt és szervezet képviselőjének, Bajnaitól Bokroson át Kónyáig, Mesterházytól Gyurcsányon keresztül Vajnai Attiláig, még Juhásznak is, Fodornak is, a baloldali szakszervezeti vezetőknek is, mindenkinek, akinek célja a diktatúra felszámolása.

És úgy kezdődött volna, hogy Magyarok! A demokraták közös miniszterelnök-jelöltje a mai naptól Kukutyi Matyi, gratuláljunk neki, verjük le az ő vezetésével a diktatúrát, vezessen győzelemre minket!

Mellesleg ez remek alkalom lett volna arra is, hogy végre nevén nevezzék a diktatúrát és befejezzék az ezzel kapcsolatos szarmaszatolást.

Ehelyett Bajnai – csakúgy, mint az összes többi ellenzéki vezető - ismét azzal van elfoglalva, hogy Gyurcsányhoz viszonyítva pozícionálja magát és közben butaságokat beszéljen, éppen csak a körmüket nem reszelgetik hozzá, mint Nyuszika a viccben.

Azt mondta Bajnai: „…az MSZP a megsemmisüléssel fenyegető 2010-es választási eredménye után „elismerésre méltó vezetői teljesítménnyel” rendezte sorait.
A szocialista párt az elmúlt három évben növelni tudta támogatóinak táborát, számuk az elmúlt néhány hónapban 1,2 millió szavazó körül tetőzött, mindez ismét az ellenzék megkerülhetetlen pártjává tette.”   Meg azt is, hogy „…tavaly októberi zászlóbontása után az Együtt 2014 a korábban pártot választani nem tudók, vagy nem akarók jelentős tömegeit tudta megszólítani: néhány hónap alatt 600-700 ezer szavazót, így ma a demokratikus ellenzék második legnagyobb ereje.”

Hogy a klasszikust idézzem: lószart Mama!

Az MSZP egy - másfélmillió szavazója akkor is megvan, ha Mesterházy letolt gatyával és nyelvét lógázva, mint a Vezér szokta, szaladgál a Parlament folyosóin - Bajnai meg örüljön, hogy politikailag még életben van, mert azokkal a nagyon furfangosnak szánt trükkjeivel, melyekkel a népet szórakoztatta, lassan teljesen sikerült magát leamortizálni.

Bár lenne meg az általa vizionált szavazótömeg, a fejünknek sem kellene fájnia.

De nincs meg, most meg aztán végképp béaszott nekünk a szentkuti búcsú - a rezsicsökkentésnek nevezett trükk hallatán a legbutábbak ájult örömmel dőltek a vezér seggébe, rossz nézni, hogy mennyire ostoba a magyar.

A realitás az, hogy az MSZP-nek van stabil szavazótábora, Bajnainak maradt még némi személyes reputációja, szavazója annyi van, ahányan bíznak benne, ezek száma meg az ellenzéki pávatánc lépéseinek számával egyenes arányban csökken.

És vannak a DK és a Szolidaritás szervezett szavazói, rajtuk kívül meg sehol senki, pontosabban sehol senki, aki kifejezésre juttatta volna a pártpreferenciáját.

Azért nem lehet egy ilyen világtörténelmi attrakciónak csak úgy, minden előzmény nélkül nekimenni, ezért aztán alapvetettek is a résztvevők.

A szocialisták új stratégiát fogadtak el, mely szerint a stratégia célja az is, hogy a bizonytalan szavazók előtt is világossá tegyék, az ország állapotáért Orbán Viktor miniszterelnök felelős.

A ma még párt nélküli, bizonytalan választók megnyerése, a meglévő szimpatizánsok elkötelezettségének erősítése és a szocialisták üzeneteinek hatékonyabb közvetítése a célja az MSZP stratégiájának, amelyet a párt választmánya szombaton fogadott el.

Tudnám, miért jut eszembe a régi vicc, mely szerint Csapajev megérkezik a haditanácsra, mögötte adjutánsa egy bazi nagy bőröndöt cipel.

Kérdezik tőle a résztvevők, mi van a bőröndben, elvtárs?

Hát a stratégiánk, válaszolja az adjutáns.

Csapajev kinyitja a bőröndöt, kivesz belőle két kiló krumplit, két kupacra osztja, majd rámutat az egyik kupacra: ezek vagyunk mi, elvtársak, a másik kupac meg a gaz ellenség, elvtársak!

Mondjuk Bajnai sem volt nagyobb stratéga, ő meg azt mondta: a győzelemhez „több dologra is szükség van: mindenekelőtt el kell jutni a bizonytalanokhoz.

További 22 ezer aktivistára van szükség, hogy ezzel is garantálni tudják a választás tisztaságát, ezen felül a választás finiséhez további aktivistákra lesz szükség, hogy a mozgósítás is hatékony legyen, és hogy a Kubatov-listák segítségével működő fideszes mozgósítást is ellensúlyozni lehessen".

Hurrá.

Kérdésem márt csak az, mit csináltak ezek a derék politikusok az elmúlt másfél évben, de persze optimista vagyok, az Együtt 2014 nyolcszázezer szavazójából csak futja erre a huszonkétezer bátor aktivistára, akik reggel hattól délután négyig az állásukat féltik, négytől hétig meg valóságos választási oroszlánok.

És lenne még egy – két kérdésem, csak olyan lényegtelenek, hogy például ki viszi a zászlót, meg, hogy ki akar itt egyáltalán nyerni?

Egy év sincs hátra, és a Fidesz tarsolyában – mit tarsolyában, zsákjában – még számtalan válogatott szemétség lapul, ma például hírül adták, hogy a választásokon induló képviselőjelöltek személyenként egymillió forintot kapnak az államtól.

A Fidesznek egy körzetben egy jelöltje lesz, a magát demokratikusnak nevező, de szerintem meg ostoba ellenzéknek kettő-három, meg lesz még ötven egyéni jelölt, akinek nagyon kellene a pénz, mert üres a családi kassza.

Így aztán kap mindegyik száz - kétszáz szavazatot, azt se az ellenzék kapja.

Hát mindegy, drukkoljunk, és ha kérnek, dolgozzunk, végtére is vak tyúk is talál szemet, továbbá az Úr akarja, a kapanyél is elsül – már csak az a kérdés, mit akar az Úr?

Majd Viktor megmondja, de nagy a gyanúm, hogy soha nem lesz ebből a kapanyélből mesterlövész-puska…

:O))))

SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT SAMESZOK

A diktatúrák sajátja, hogy mindenki fél mindenkitől.

Legelsőbb is a diktátor retteg alattvalóitól, aztán szépen, sorban a többiek is, kollegáiktól, bűntársaiktól, mindenki mindenkitől,  lépegetve lefelé a ranglétrán.

Aki a létra legalján áll, annak talán már nincs is kitől félnie,  csak még nem tudja, de jaj lesz a többieknek, ha rájön, és kirúgja alóluk a létrát.

A félelem bizalmatlanságot szül, senki nem bízik senkiben, ezért hát mindenkit ellenőrizni kell, nem követ-e el meggondolatlanul – vagy netán szándékosan? – bűnt a Vezér és a ranglétrán közvetlenül felette állók ellen.

Mert az éber ellenőrök pontosan tudják, hogy ők milyenek, és ha ők eladnák magukat egy hízott libáért, akkor a ranglétra alsóbb fokain állók méginkább, hiszen létük alapja és szabályozója - ranglétrájuk - két kövön áll, melyek alól folyamatosan pereg a homok.

Az egyik kőre rá van írva, hogy önérdek, a másikra meg, hogy félelem.

Percre sem lehet lazítani az éberségen, a diktátornak és aljanépének folyamatosan rajta kell tartani szemüket az eseményeken.

Az ilyen vertikálisan felépített bűnszervezeteket állandó kontroll alatt kell tartani, a legkisebb megingást sem lehet eltűrni, minden szinten mindenről tudni kell,

Az aprajáról általában, a középkáderekről konkrétan és a prominensekről aprólékosan, az eltévelyedéseket pedig azonnal szankcionálni illik..

Egy komolyabb város polgármestere pedig már valaki, aki megéri, hogy fokozott figyelmet fordítsanak rá, és kizárják a lehetőségét minden gyermeteg tévedésnek.

Azt pedig, hogy a szervezet felső vezetésének tagja fordít személyes figyelmet arra, aki a polgármesteri székben követi őt, az utód tekintse kitüntetésnek, hiszen – bár kiskorúnak és ostobának, továbbá megingatható hűségűnek minősítették – mégiscsak nem akárki foglalkozott arra érdemtelen személyével.

Arról nem is szólva, hogy ez a sötét alak, ez a Gyurcsány ki tudja, mit tesz vele, ha nincs ott a megnyugtató védelem a háta megett!

Lehet, rontást küld rá, lehet, szemmel veri, de az is lehet, hogy miközben kimegy az ajtón, akkor szándékosan rálép a küszöbre, majd a bal vállán keresztül háromszor hátraköp és elmormolja a varázsigét:

Orbán, Áder, Lázárjankó.

Törjön reátok a kankó!

Aztán lehet hónapokig az ember csúnyáját higanyos kenőcsökkel kenegetni, meg önmegtartóztatni, holott erre Fideszes potentátnak eddig azért még nem kellett vetemednie!

Így aztán, mikor Gyurcsány Hódmezővásárhelyre ért, az őt meghívó polgármester irodájában régi jó cimborájába, Lázár Janóba botlott, aki Fleto láttán boldogan felrikkantott: MEGLEPETÉS!

Namármost az ember ezen igen jókat kellene, hogy röhögjön, de valamiért mégis szánalmasnak és kisszerűnek, emellett udvariatlan taplóságnak látja a dolgot.

Ha vendéget hívok, akkor nem hívom oda a keresztapámat, aki a vendégemet felettébb utálja, akkordban gyalázza, nem élek vissza azzal, hogy tudom, hogy a vendég kultúrember.

Ha vendéget hívok, és éppen csőtörés van, akkor előre tisztázom vele, hogy lehet, hogy csak akkor tudunk találkozni tezsvér, ha átgázolsz a szaron, vállalod így is a találkozást, vagy inkább helyezzük át máskorra?

Persze ez illúzió, a Fidesz vezetőinél nagyobb bunkókról a bolsevik dalárda sem tud énekelni, igaz, hogy ezek drágábbak is, legalábbis az országnak igen sokba kerülnek.

A találkozó mellesleg rendben lezajlott, helyi ügyekről esett szó.

Gyurcsány alvás közben is el tud a maga részéről kulturáltan beszélgetni akár egy cerkófmajommal is, ha akar, egyébként meg nem háborúba ment, hanem a választókkal társalogni.

Nagyon csodálkoznék, ha Lázár Janiban ismerné fel az ő potenciális választóját.

Lázár viszont elégedett lehet, sikerült megakadályozni a fenyegető gyurcsányista összeesküvést, nem engedte kísértésnek kitenni a bánatostekintetű városvezetőt, aki – ha nem figyel éberen – talán bedől a szirénhangoknak és a hódmezővásárhelyi városházára kitűzi a vörös lobogót, vagy a franc se tudja, hogy a rókaravaszságú Gyurcsány most milyen lobogó alatt harcol.

Ő ugyan azt mondja, hogy nemzetiszínű alatt, de az nem lehet, mert azt a Vezér már ellopta és hazavitte, majd az alaptörvényt módosítani is kell már lassan.

Azon azért hemperegni lehet a röhögéstől, hogy a mai napig, ha megjelenik Gyurcsány valamerre, akkor a Fideszes potentátok összerondítják a lábuk szárát és automatikusan elkezdenek hülyeségeket beszélni.

Valahogy annyira szánalmas ez az egész...

:O)))

A DOHÁNY A LÉNYEG!

Hát bizony, szar a helyzet így választások előtt egy aggódó kormányfő számára.

Egyrészt ott van a teljességgel kiszámíthatatlan választó, aki ül otthon a televízió előtt, kezében egy sörösüveg, tele vízzel – legalább a feeling legyen rendben – szomorkodik kedvenc csapata, a Barca szégyenletes vereségén, gombócból is sok, amit kaptak.

A szünetben közéletivé válik és megkérdezi: akkor anyukám, mit veszünk a rezsicsökkentésből felhalmozott pénzünkből?

Amikor meghallja, hogy havi két üveg sört, de abból az egyik kell a virágok leveleinek lemosásához, akkor maga alá süpped, de végül megérti, hogy a fényevés felé vezető úton az egyik fázis a dísznövények fogyasztása, így a meglévő készlet ápolása súlyos önérdek.

Viszont keresi az okát, hogy miért is kell neki - aki egy békebeli vasárnapon megehetett hajdan nyolc rántotthusit is sorbakapcsolva és leöblítve két-három stb… üveg sörrel - ma így élnie.

Az éhes ember nem biztos, hogy helyes eredményre jut, ezért hát motiválni kell, gondolja a gondterhelt miniszterelnök, mert hátha nem lesz neki egymagában vonzó temetési költségeinek csökkentése – hát, majd meglátjuk…

Ellenben arra nagyon kell vigyázni, hogy a csorda nehogy szétszaladjon, legalább azok maradjanak együtt, akik úgy csinálnak, mintha már megnyertük volna őket, hát nekik is kell egy kis csalamádét szórni, hadd erősödjön bennük a fülkeforradalmi elkötelezettség.

Miután már ő és vazallusai mindent, ami nem volt lebetonozva meg ami le volt, azt is ellopták,  komolyan meg kellett mozgatnia fantáziáját, hogy valamiféle rendesebb ötlet eszébe jusson.

Olaj?

Nem lehet, arra ma már mindenki figyel.

Hol vannak már a régi szép idők, mikor Pintér kölcsön-Wartburggal járt begyűjteni a pénzeket a Kakastól és társaitól a Aranyháromszögbe!

A földpályázat még bejöhet, ott van például az a zöldeskedés Kishantoson, az éppen jó lesz - annak a négyszázötven hektárjából legalább tíz hű szolgámat ki tudjuk fizetni!

Az egykori mezőfalvi állami gazdaság területéből kihasított szántóföldönhúsz éve kezdte meg működését a helyi civil szervezetek tulajdonában lévő nonprofit kft.

Központja az a Hantos községtől néhány kilométerre lévő egykori földesúri kúria, amely ma már a Mezőföld Népfőiskolai Társaság tulajdonában van, és amely körül az állami földek bérbevételével 1992-ben indult meg a biogazdálkodás.

Igaz, gazdaságosan működtek, igaz, jártak ide tanulmányozni a nagyüzemi biogazdálkodást messzeföldről, de kit érdekel ez, ha a dohány nem a mi zsebünkben landol?

Hogy erre rámegy a biogazdálkodást oktató Népfőiskola is?

Na és! 

Majd lebontjuk azt a vedlett kastélyt, építünk a helyére egy helyre kis stadiont, oszt nyírhatják ott a műfüvet, azt sem kell műtrágyázni, az aztán teljesen bio, az tuti.

Aztán a fejére csapott!

A dohány!

Ez a megoldás kulcsa!

Régebben a háborúk befejeztével a hadirokkantaknak trafikengedélyeket adtak, ellensúlyozva veszteségüket.

Most a fejéről a talpára állítjuk ezt az elvet, már előre odaadjuk a háborús rokkantaknak a trafikot, hogy mikorra elveszítjük a háborút, ne maradjanak kifizetetlenül véletlenül se!

Természetesen nem kell azt a majdani hadirokkantnak személyesen üzemeltetnie, végezheti ezt megbízottja útján is, feleség, unokatestvér, szerető, szerető gyermek mind szóba jöhet, egyre kevésbé finnyáskodunk, ha valakinek nem tetszik, lehet az ügyészséghez fordulni!

Így aztán létrejött a dohányárusítás állami monopóliuma, aztán a tevékenységet kissé kibővítették, nehogy má’ ne legyen gazdaságos.

Most, hogy a pályázatokat elbírálták, már várom, hogy bevezetik a szeszárusítás állami monopóliumát is, és az értékesítésre keresnek egy minden követelménynek megfelelő hálózatot - ostobák lennének, ha nem vennék észre a nemzeti érzelmű trafikosokat!

Még a libáknak is ide kell majd járni, ha szotykos körtéből akarnak berúgni!

Mecsoda ország, mecsoda erkölcsök, mecsoda lóvék, mecsoda hányadék ez az egész…

Most aztán már nem egészségtelen a dohányzás, sőt, minden faluban és városban legalább egy nemzeti dohányzószalont kell majd nyitni, ahol a helyi családorvos vagy kórházigazgató felesége fogja árusítani a cigarettát, mely az újabb kutatások szerint roppant egészséges.

Mostantól kezdve a statisztika is javulni fog, hiszen kötelező tüdőszűrést csak a proszektúrán végeznek majd, de azt is sugárártalom nélkül, hidegsebészeti eljárással – fejlődik az ország.

Vezérünk nem kockáztatott, a dohánybizniszről ismereteit vérprofitól, magáról a Nagy Sepsitől szerezte, aki szinte a fiát látva benne felkarolta az akkor még tapasztalatlan, de tehetséges ifjú maffiózót, aki családjával együtt az elítélttel együtt lovagolt.

Saját  lova – állítólag - az elítélt istállójában ropogtatta az elítélt zabját, az elítélttel iszogatott, bográcsozgatott, sütögetett hajdan, még a maffia aranykorának idején.

Akkor még nem mondott ilyeneket: "Teljesen mindegy, hogy Fideszesek vagyunk, MSZP-sek, LMP-sek vagy Jobbikosok, azért most már húsz évvel a rendszerváltás után el kellene jutnia Magyarországnak oda, hogy bűnözőkkel nem ülünk le egy asztalhoz, bűnözőkkel nem egyezkedünk, az ellenfeleinkkel szemben a bűnözőkkel nem fogunk össze.  Rendes ember ilyet nem csinál"

Mondjuk én nem is állítottam soha, hogy a Vezér rendes ember lenne.

Talán ez is lehet az oka, hogy amikor a kiskunhalasi rendőrkapitány, Kastyják János jelentett feletteseinek Sepsi viselt dolgairól, akkor a bűnöző (nem, nem akivel együtt fényképezkedett, az a Fekete Sereg vezére volt…) magas politikai kapcsolataira hivatkozva telepofázta Kiskunhalast, hogy kinyírja a rendőrkapitányt – és valamilyen csoda folytán így is történt.

Az országos rendőrfőkapitányt akkor éppen Pintérnek hívták, a megyeit meg Gergényinek, nem is csoda, hogy elaludt a nagy hőbörgés ellene…

Sepsi gennyesre kereste magát a dohánykereskedelemből, aztán egy alkalmas pillanatban bedöntötte a céget.

Viktor mindig tudta, hogy éppen miben van a dohány, és nem volt rest lehajolni soha a legkisebb csikkért sem, de mára aztán minden gátlását elveszítette.

Amikor a Fidesz pártközpontját egy elítélt gyilkos „védi” anorexiás diáklányoktól, akkor minden hülye számára roppant meggyőző kell, legyen a miniszterelnöki erkölcsi oktatás.

Tulajdonképpen ebben az országban már semmin nem lehet csodálkozni, kivéve a választópolgárokon, akik boldogan mantrázzák Orbán idétlenségeit.

De lassan már rajtuk sem nagyon.

Biztosan elrabolták és átprogramozták őket a zsidó ufók…

:O)))

SZÁMVETÉS

Ott állt egy üres koporsó mellett és pofázott.

Butaságokat, természetesen, mert amire ki lett hegyezve a beszéde, nevezetesen, hogy az oroszok menjenek haza, az már régen lefutott meccs volt, megállapodással, menetrenddel - emellett ágálhatott volna bármennyit a történelmi megagiccsen, ha Iván azt mondja, hogy kuss, akkor a száját sem nyithatta volna ki.

De hát az ő bátorsága egy oroszlánéval vetekedett, bátran kivetette magát a földszinti ablakon, melynek ablaka alatt, ha elsétált a kakas, a nagypapa felkiáltott: itt vannak a csendőrök!

Kockázatvállalásra ehhez nem volt szükség, hiszen ott állt a háttérben a pártállam belügyminisztere, az alkotmánybíró apósa, aki az első aranyhala volt pályafutása során, akit éppen mostanában készítenek elő neki elfogyasztásra, marinírozott állapotban, hadd csípje az ecet a farkát az akadékoskodónak.

Vicces volt a szőrös képével, amint ott handabandázott, mint aki nem tudja eldönteni hirtelen, hogy akkor ő most Che Guevara vagy Petőfi Sándor.

Az ember kedvtelve nézegette, mert olyan benyomást keltett a többi fiatallal együtt, hogy tisztakezű, okos, kedves emberek, akiknek el kell nézni az apró hazugságaikat, hiszen azok csak az előadás részei, a tiszta szándékot kell nézni, meg az igyekezetet.

Az azért kicsit viszolyogtató volt, hogy éppen ő handabandázott legjobban a rendszer névadója ellen, akinek tulajdonképpen naponta kellett volna megcsókolni a kezét vagy a sírkövét, hiszen a faluszéli halmozottan hátrányos helyzetű család az ő rendszerében kapta meg a lehetőséget a tanulásra, felemelkedésre.

Kétségtelenül a család és az ő igyekezete is benne van az elért eredményekben, de lehetett volna bármennyire fia és testvére a győzőknek, ha nem engedik be a medencébe, sosem lehetett volna belőle egyetemet végzett elsőgenerációs úszóbajnok.

Persze egy fiatalba bele lehet nevelni a törekvést, sőt, a törtetést is, de azt hiszem, hogy a gyors felemelkedéshez társuló intelligencia csak kivételes adottság, aminek ő soha nem volt a birtokában.

Ezért is, meg a tizenöt centi magasságkülönbség miatt haragszik ilyen engesztelhetetlenül ellenlábasára, aki viszont szerencsés volt, mert adottságai lehetővé tették, hogy természetes intelligenciája érvényre juthasson.
A rendszerváltás aztán hamar kihozta belőle az otthon látott és elszenvedett viselkedésmintákat, előhozta és évről-évre erősítette negatív tulajdonságait.

Azt ígérte, hogy az ő generációja majd megmutatja, hogy hogyan kell tisztán, demokratikusan politizálni, és az ember ennek reményében még azt is elnézte neki, hogy időnként szélsőségesen kritizált.
Ahhoz azért pofa kellett, hogy párttitkár gyermekeként, a meghaladott rendszer haszonélvezőjeként, ifjúgárdistaként  szélsőséges kritikákat fogalmazzon meg.

Neki volt - soha semmiféle erkölcsi gátlás nem korlátozta tetteiben.

A kezdet kezdetén fiatal szervezete támogatására kapott pénzből mindjárt nekilátott a társadalmi problémák megoldásának, szobatársaival együtt vettek belőle a maguk számára BOSS öltönyöket, melynek mandzsettáján, büszkén hordták a cég logóját, mit a szendvicsemberek nyakukban a reklámtáblát.

A következő húzása már izmosabb volt, megegyezett az MDF-el, a keresztény erkölcsiség akkori bajnokával, hogy a pártszékházként államilag kiutalt MN. Tisztiházat pénzzé teszik, majd osztoznak rajta.

Így is történt, ebből vették meg apukának karácsonyi ajándékképpen a kőbányát, meg ebből alapítottak nagyratörő cégeket, melyek aztán később Kaya Ibrahim portfoliójában végezték, tetemes adóhiányt maguk mögött hagyva.

Ez sem szép ugyan, de ami még szebb az saját társai kisemmizése és átverése volt.

A szervezetnek, mely a székházat az államtól nemzeti ajándékképpen kapta, éppen annyi jutott, mint a hetedik gyereknek, akiről már csak apukája tudott gondoskodni…

Megúszta, mint addig és azután is mindent, viszont azokat, akik számonkérték rajta a pénzt, vagy/és a demokráciát viharos gyorsasággal megszabadult, csak Simicska volt örök.

Akikkel kezdett, már régen beálltak mellé csicskásnak, mert arra azért gondosan ügyelt, hogy akik valamiféle értékes tudás birtokában voltak, azoknak kegyvesztettség esetén is jusson kalács, kis libacomb párolt káposztával, esetleg torta, ha nassolni kívánnának.

Kevés jellemes ember volt körülötte, őket arról lehet felismerni, hogy ma a nevüket sem tudja senki, míg a senkik és a senkiháziak nevét mindenki.

Mondhatnánk azt, hogy ez a kollégium belügye, de nem az, mert ő nekünk szabadságot, demokráciát, tiszta közéletet ígért, ehelyett itt ülünk, nyakig a szarban, a fejünkön ez a szerencsétlen szociopata járja vitustáncát, miközben lop, csal és hazudik, szerencsétlen választói meg fizetik a mulatság számláját.

Ha sorbaültetnénk a politikusokat és megkérdeznénk tőlük, hogy ugyan barátom, áldásos tevékenységetek eredményeképpen mivel lett jobb a világ Kádár óta, hát igencsak kellene törni a fejüket.

Igaz, akkor is volt szegénység – de hol volt az a mai szegénységhez képest?
Akkor volt lehetőség tisztes szegénységben élni, ma az a kérdés, lehet e élni?

Ma sokszor az sem tud tisztességesen élni, aki pedig nagyon szeretne, mert a fűtetlen szobában ott sír a két-három éhes gyerek, hát el kell menni és ki kell vágni valahol egy fát, hogy legalább meleg legyen.
Akkor a szegényember gyereke elmehetett iskolába, és ha jól tanult, akkor mehetett akár egyetemre is, ma meg még a középosztály gyermekeiből sem lehet jogász vagy orvos, legyen bármennyire is okos, mert a család – a középosztálybeli család - nem bírja a taníttatás költségeit.

Akkor az egészségügyi ellátás állampolgári jogon járt, és bár akkor is volt hálapénz, de azt legalább nem követelték előre, ma meg lehet, lassan orvos sem lesz, aki elfogadhatja…

Akkor az étel olcsó volt, a közlekedésért jelképes díjat kellett fizetni, ma meg, ha a buszon kinyitja a sofőr a rádiót, akkor pótdíjat kell fizetni.

Akkor a szülést anyagilag is támogatták, beleértve a gyermekruhák állami dotációját, a maihoz képest nevetséges bölcsődei-óvodai díjakat.
Akkor az állam épített lakásokat és kiutalta azt polgárainak, nem svájci frankban felvett hitelre.

Akkor volt létbiztonság, volt munkahely, volt szakszervezeti üdülés, beiskolázási segély, támogatás a szegényeknek, ma meg van rezsicsökkentés a gazdagoknak.

Akkor élt a magyar falu, ma meg beledöglik a zsellérlétbe.

Akkor a kultúra kapott támogatást, ma meg a miniszterelnök haverjai, akkor iskolák, könyvtárak épültek, ma meg a neonáci adrenalin-függőknek stadionok.

Akkor olcsó volt a könyv, a színház és mozijegy, a televízióban remek tévéjátékokat, filmeket lehetett látni, ma meg Sarka Katát.

Akkor Aczél György döntötte el, hogy mit támogat, mit tilt, és mit tűr az állam, ma meg huszadrangú senkik akarják előírni, hogy harmincadrangú senkik műveit szeressük.

Aczél legalább értett ahhoz, amit csinált, ma meg elég valamelyik szomszéd országból idetolni a képét valakinek, oszt máris nekiláthat magyarságot tanítani nekünk.

Akkor egy volt az ország, és mi büszkék voltunk magunkra, mi magyarok a keleti blokk irigyelt és a nyugati közösség elismert példái voltunk.

Ma az ország romokban hever, értékek már csak nyomokban léteznek, a társadalmat pedig kettészakította ez a szociopata.

Nem őt egyedül hibáztatom, mert partnerek nélkül ez nem ment volna.

Sajnos, az ország népe olyan, mint a francia férj, akitől a felesége a rajta fekvő szomszéd alól kérdezi: most nekem hiszel Drágám, vagy a szemednek?

Sokan mondták, a társadalmi változások során a vért nem lehet megspórolni.

Nem hittem nekik, végtére is a XXI. században élünk.

Mára meg kellett tanulnom, hogy nem mindahányan - vannak, akik leragadtak a múlt század negyvenes éveiben.

Sajnálom magunkat.

:O)))

HOGYAN MANIPULÁLD MAGYARODAT?

Milyen a jó titkosszolgálat?

Hát elsősorban is titkos.

Mert ha nem titkos a titkosszolgálat, akkor az nem titkosszolgálat, hanem gittegylet, melyen egyaránt röhög gazdasági és politikai bűnöző, politikus és ellenzéke, meg az állampolgárok értelmesebb része is.

Ha valaki politikusként abba a helyzetbe kerül, hogy befolyása van az ország titkosszolgálatának tevékenységére, és ezt a hatalmát arra használja fel, hogy a szolgálat munkáját ellehetetlenítse, megnehezítse vagy transzparenssé tegye, az a politikus nettó hazaáruló.

Természetesen vonatkozik ez a legfrissebb titkosszolgálati cirkuszra is, melynek során a volt titkosszolgálati vezető egy találkozóját egy mára bűnözőként gyanúsított férfival arra kívánnak felhasználni, hogy bizonyítsák a szocialisták és az alvilág összefonódását, hadd borzongjon bele Mari néni két libatömés között böngészve kedvenc kormánypárti újságját.

Merthogy Mari néni még az Angyalon (Simon Templar), meg James Bondon nőtt fel, márpedig ott a titkosszolgálati ügynök hófehér szmokingban, egyik kezében pezsgőspohárral, másik kezében a gyönyörű, hosszúcombú kémnő dús keblével (ehhez ragaszkodnék, ez a gyengém…) védi a gyengéket és elesetteket, miközben szükség esetén harmadik kezében megvillan a Beretta/Magnum, merthogy a pezsgőt tartó keze (naná, hogy az!) - mint kiderül - műkéz!

Az biz’ olyat nem tenne, hogy leül egy alvilági alakkal, egy bűnözővel cimborálni, nincs az az isten!

Mari néni el sem hinné, hogy ha az általa elképzelt világ és a valóság közötti eltérést el tudná zongorázni, akkor ő lenne Arthur Rubinstein.

A valóságban ugyanis a titkosszolgálati munka leginkább abból áll, hogy a szolgálat munkatársai egy AIDS-betegek számára fenntartott menhely pöcegödrében turkálnak csupasz kézzel, reggeltől estig, gázálarc, hepatitis elleni oltás és veszélyességi pótlék mellőzésével.

De végzik a dolgukat, mert a titkosszolgálat azon kevés helyek közé tartozik, ahol nem lehet hivatástudat nélkül dolgozni, eredményt elérni meg még annyira sem.

Ha valaki úgy képzeli el Laborc és Portik találkozóját, hogy megjelent Laborc és bemutatkozott: Sándor vagyok, Laborc Sándor, az nagyon téved.

Laborc a dolgát tette, minisztere utasítására felvette a kapcsolatot Portikkal, aki – közvetítőkön keresztül arra ajánlkozott a miniszternél, hogy adatokkal szolgál rendőri korrupciókról.

Hogy miért éppen ő találkozott vele?

Mert vannak bűnözők, akik nem szeretnek beosztottakkal tárgyalni és valószínűsíteni tudják, hogy információik olyan fajsúllyal rendelkeznek, mely ki tudja mozdítani irodájából akár a titkosszolgálat vezetőjét is.

Ez történt, - meg az, hogy Laborc végighallgatta Portik mondókáját és informálisan elfogadta Portik felajánlkozását arra, hogy adatokat gyűjt a szolgálat részére.

Nem kell elfeledkezni arról sem, hogy az állam elleni bűncselekmények veszélye abban az időben nem fikció és nem utópia volt, az Orbán-puccs napjait élte a végtelenségig felforgatott ország, bármikor bármi megtörténhetett volna, és sok esetben meg is történt.

A történet egyébként nem folytatódott, csak ma folytatódik annyiban, hogy folyik körülötte a politikai habverés.

Ne legyen kétsége senkinek, a célpont nem Laborc, még csak nem is minisztere, a célpont továbbra is Gyurcsány, mert Egyeske képtelen elviselni, hogy egyetlen ellenfele, akitől fél, minden erőlködése dacára még mindig életben van politikailag.

Is.

Ez ellen próbál most is tenni, és szerintem ez már kissé beteges.

Az ügy első interpretációjáról persze szinte azonnal kiderült, hogy hazugság, a hanganyag nem támasztja alá, hogy Laborc bármilyen – akármilyen törvénytelenséget kért volna Portiktól.

Nem kérte bizonyítékok kreálására, egyszerűen azt kérte, ha van tudomása olyan esetekről, melyek során bizonyíthatóan bűncselekmény történik, arról tájékoztassa a szolgálatot, mint mondta: „… tehát bennünket alapvetően az érdekel, az a felület, ahol politikusok, bírók, ügyészek, valamilyen módon befolyásolva vannak”.

Ez persze engem is érdekelne, mert lássuk be, akkortájt azért született egy-két igen furcsa ítélet a közéletet érintő kérdésekben, és valahogy ennek kedvezményezettjei mindig a jobboldal – konkrétan a Fidesz prominensei voltak, lásd a „ne mi nyerjük a legtöbbet” taggyűlés – tagok gyűlése ügyét, ahol személyesen Orbánt húzta ki a bíróság a már szája széléig érő szarból.

De van ilyen ügy nem egy, a televízió-székház ostromlóinak ügyében hozott alibi-ítéletektől az UD Zrt. által elkövetett államellenes bűncselekményeken keresztül az MDF-es politikusok ellehetetlenítéséig.

Most Orbán úgy érezte, hogy taktikailag megérett a pillanat arra, hogy Gyurcsányt kiiktassa a választási küzdelemből, bekenje szarral, hadd magyarázkodjon, egyben megfélemlítse Bajnait és a szocialista politikusokat, hogy őket is belekeveri az ügybe, legalább a gyanú szintjén.

Orbán nem is számol rosszul, mert életem nagy csalódása, Bajnai máris reagált, természetesen gyermeteg módon hagyva magát manipulálni.

Az Együtt 2014 azt nyilatkozta: „a válságkezelő kormány időszakában Laborc Sándornak már nem volt alkalma politikai befolyásával visszaélni, hiszen éppen Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején távolították el hivatalából. Bár a sajtóban ma napvilágot látott konkrét esetről a miniszterelnöknek nem volt tudomása, a most nyilvánosságra került leiratok utólag is igazolják, hogy Bajnai Gordon helyesen döntött, amikor megvált Laborc Sándortól, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójától”.

Hát, ha én Bajnai munkatársa lennék a portással bezárólag, ez lenne az a pont, amikor eldobnám az egeret és hanyatt-homlok menekülnék, mert ez az ember nemcsak beszari, de gerinctelen is.

Mondjuk Mesterházy sem különb, ő meg azt mondta: „elfogadhatatlan, hogy bárki politikai céljai érdekében próbálja felhasználni a titkosszolgálatokat, vagy, hogy bűnözőket biztasson ellenfelei lejáratására”

Mondjuk ilyen nem is történt, de valamiért fontos volt, hogy ő igazolja vissza a Fidesz hazugságait.

Azt is mondta, hogy „a titkosszolgálatokat nagyon messze kell tartani a pártpolitikától”.

Ez viszont butaság, a politika minden esetben pártpolitika is egyben és az államellenes bűncselekmények jelentős részére politikusok – pártpolitikusok – közreműködésével kerül sor.

Elképesztő, hogy azok az emberek, akik az ország vezetésére jelentkeztek be, ennyire könnyen manipulálhatók legyenek és ennyire féljenek kiállni az igazság mellett.

Szokás szerint egyedül Vadai Ágnes volt tökös az érintettek közül.

Ő támogathatónak ítélte a Párbeszéd Magyarországért rendkívüli parlamenti ülés összehívására irányuló kérelmét, és felszólította a kormányt, hogy anonimizálás nélkül tegye közzé a történteket bemutató teljes és valós dokumentációt, valamint hogy a tisztánlátás érdekében hozza nyilvánosságra az UD Zrt.- hez köthető lehallgatások teljes dokumentációját is.

Az ellenzéki képviselő – aki még szocialista politikusként 2010 és 2011 között az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt – sürgette Pintér Sándor belügyminiszter nemzetbiztonsági bizottság előtti nyílt meghallgatását is.

Természetesen a Fidesz veri a vasat, Kocsis Máté budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott: ami történt, bizonyíték arra, hogy a baloldali kormányok akár az ördöggel is képesek cimborálni hatalmuk megtartása érdekében. Kocsis elmondta, hogy szakértők vizsgálják, Laborc milyen bűncselekményeket követett el a találkozóval összefüggésben, illetve magukon a találkozókon, és adott esetben megteszik a szükséges jogi lépéseket. Épp ezért a botrány nem ért véget, szerinte az ügy inkább még csak most kezdődik.

Szerintem is így van, és nagyon remélem mindannyiunk érdekében, hogy a Fidesz el tud számolni vádaskodásával.

Mindenesetre a mai titkosszolgálati vezetőknek könnyebb a dolguk, ha az alvilág vezető személyiségeivel akarnak találkozni, nem kell presszók teraszán ücsörögniük, meghívatják magukat a kormányülésre, ahol akár a Keresztapával is találkozhatnak, persze, csak a kötelező kézcsók után…

Hova jutott ez az ország…

:O)))

BETÉPVE

Ami azt illeti, nem tartozik kedvenceim közé Juhász Péter, az Együtt 2014 politikusa, korábban a Milla vezetője, még ennél is korábban a könnyű drogok liberalizációjáért küzdő Kendermag Egyesület elnöke.

Nem azért, mert a drogliberalizációért küzdött, hiszen pontosan érzékelhető, hogy neki nem az az életcélja, hogy az utcasarkon szabadon csavarhasson egy spanglit, hanem az, hogy politikai tényező, hogy úgy ne mondjam, „valaki” legyen.

Bár a közismert vélekedés szerint, ha politikus akarsz lenni, akkor keress egy tömeget, mely éppen tart valahonnan valahová és állj az élükre, de úgy tűnik, ez azért csak addig válik be, ameddig oda nem manőverezed magad eléjük, mert utána az is fontos, hogy sűrűn nézz hátra, jönnek e még utánad egyáltalán?

Juhász élete eddig egy merő tömegkeresés volt, talált is néha egyet-egyet, de idővel mindegyik szétszaladt, mint nyuggernek a csigák a földre ejtett kosárból.

Ettől is vált veszélyessé ez az ember, mert aki ennyire szeretne valaki lenni, az rendszerint minden árat meg is fizet érte, ha van a közelben pénztár, ahol fizetni lehet.

Márpedig a mai politikában nem nehéz ezt megtalálni egy ellenzéki politikusnak, ugyanis van, akinek már nem kell pedálozni a pozícióért, de annál inkább kell tekerni a pozíció megtartásáért, mert tudja, hogy a pozíciója elvesztése esetleg sokkal fájdalmasabb veszteségekkel járhat együtt – már, ha van igazság a földön és van csak egyetlen tökös baloldali politikus is még a pályán.

Juhász politikai tényező a minap megjelent egy olyan rendezvényen, melyen a kevés számú résztvevő szót emelt a marihuána orvosinak nevezett alkalmazásának engedélyezése mellett, ami – amennyiben magánember lenne – rendben is volna, de az Együtt 2014 egyik vezetőjeként megjelenése mást, többet sugall, mint előéletének tudatos felvállalását.

Azt sugallja a választóknak, hogy Bajnai szervezete fel kívánja vállalni a drogliberalizációt, ami ebben az országban a politikai öngyilkossággal egyenlő.

Persze el lehet vitatkozgatni azon, hogy a könnyű drogok liberalizációja áldás lenne a haza számára, vagy maga az erkölcsi fertő, de nem hiszem, hogy mai helyzetében erről éppen Juhász Péternek kellene győzködni a népet.

Ez az ország nem Hollandia, és nem is lesz még néhányszáz évig, ami nem biztos, hogy baj, hiszen Hollandia már régen az Újvilággal kereskedett, mikor mi még mindig a küldöttek miszlikbe aprításával foglalkoztunk az országgyűlésben, nemes felhorgadásunkban.

Sajnos, azóta csak nyílt a kulturális olló, a hollandok méginkább európaiak lettek, mi meg valahogy állva maradtunk, ami nem baj, csak kellemetlen, mint női hölgyek rózsás popsiján a pattanás.

Nem egészséges fejlődési lépcsőket átugrani.

Hacsak a legutóbbi ötven évet vesszük is, ami vékony kultúrmáz és polgári mentalitás rákerült a magyarra a kádári elnyomatás nehéz évei alatt, az öt perc alatt lekopott és kibukkant alóla a primitív szittya, az önsajnáló, mindig másra mutogató, rosszindulatú és irigy lúzer, akinek kell egy vezérkolompos, mert önálló gondolata annyi sincs, mint egy birkának.

Szóval, itt senki nem hiszi, hogy önmagáért felelni kell, hogy ő is el tudja dönteni, hogy drogozik vagy nem, és nem is nagyon téved, hiszen ha ebben az országban valaki felelősséget vállal, annak luxusadót kell fizetni, mert ez egy szabad ország, melyben szabad emberek azt csinálnak, amit szabad.

Mindenesetre a mai helyzetben a drogliberalizáció annyira hiányzik az országnak, mint üveges szlováknak a hanyattesés, vagy mint költöző libának a GPS.

Ha valaki végiggondolja az egyénre és a  társadalomra káros drogok listáját, akkor ennek élén azonnal belebukik fejjel az alkoholba, és ha kijózanodott, akkor bátran megállapíthatja, hogy a kétmillió alkoholista országában a házi alkohol-előállítás liberalizálásához a könnyű drogok liberalizációja úgy viszonyul, mint tigrishez a házimacska.

Merthogy magyarember számára ezerszer kedvesebb egy feles szilvából, legyen akár az kóser szilva is, mint a vadkender szívása.

Emellett kevésbé macerás is, - kisujjat lazán eltart, takkó szittyó - kupica emel, bedönt, lenyel, krákog, böffent, szép az élet!

Úgyhogy ha Juhász politikai tényező eredményt szeretne elérni, akkor össze kellene kapcsolnia a marihuánát a pálinkával, mint például a tequilát a sóval, esetleg a benne érlelt kukaccal.

A divatot kellene befolyásolni, de hát szerintem Juhász politikus mindenféle befolyásolásra alkalmatlan, őt befolyásolás helyett károkozásra optimalizálva alkották meg szülei, akiknek első dolguk volt beoltatni a kisdedet politika ellen.

Így aztán most az Együtt2014-et két, sőt háromfrontos harcra késztette, egyrészt most egy darabig bizonygatniuk kell, hogy mint szervezet, ők nem támogatták és nem is fogják támogatni a drogliberalizációt, emellett harcolniuk kell Mesterházyval és a gaz Gyurcsánnyal, aki a mai napig képtelen megérteni, hogy már régen főbe kellett volna lőnie magát, de legalábbis nyelvet kellene nyújtogatnia, mint a minigigásznak.

Vannak eo ipso kártékony figurák, Juhász államférfi is ezek közé tartozik, már csak azt kellene eldönteni, hogy ingyen ilyen, vagy fizetnek is neki ezért – ez utóbbi enyhítő körülmény lenne.

Gyerekek, család, háttérben egy pénzéhes nő, stb…- az ember nem állat, empatikus és megérti...

Rajta nem csodálkozom.

Bajnain annál inkább - talán ő lehetett az, aki éjfélkor a temetőben sántikált.

Késő este a temetőben sétál hazafelé a púpos.

Elé ugrik egy törpe és azt mondja neki:
- Hé, te púpos mi az a hátadon?
- Hát egy púp.
- Kell az neked?
- Hülye vagy, kell a halálnak.
- Akkor add nekem.
A púpos felegyenesedik, boldogan fut a városba, ahol találkozik a sántával.

Elmeséli neki csodás gyógyulásának történetét.

Erre az is rohan a temetőbe, hogy találkozzon a törpével.
- Szia sánta! Mi van a hátadon?
- Semmi.
- Akkor nesze - itt egy púp…

:O)))

TÖKÖLŐDÉS

Mesterházy írt Bajnainak és Gyurcsánynak, Bajnai írt Mesterházynak és morcos lett, mert Mesterházy írt Gyurcsánynak is, Juhász-füvész közben szorgalmasan vetette a vadkender-magokat, ezzel próbálva maga mellé állítani a köztudottan laza és cseppet sem képmutató magyar népet.

Ha már mindenki ficergett, hát Gyurcsány se bírta ki nyugton, nekiveselkedett és ő is írt – ő Erdő Péter bíborost választotta levelezőpartnerül - nagy taktikai érzékkel választások előtt támadva a klérust, akiket megpróbált a néhai szakállas bácsik helyzetébe pozícionálni.
Ha már úgyse támogatnak, legalább dühöngjenek, és fújjanak kénköves lángot minden rajtuk található, sokat próbált lyukon…

Hogy Erdő Péter kinek írt, az egyelőre rejtély, de hogy nem rázta meg mélyebben Gyurcsány levele, arra ciánkálit mernék venni.

Egyvalaki hallgatott üdítő kivételként, ő pedig Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője.

Igaz, ő dolgozik is, szervezete létezik és működik, nem merül ki a tevékenysége nyugdíjasklubok üzemeltetésében vagy pártprimadonnák szerepelgetésében.

Persze az ő propaganda-szakemberei is gyengék, mint a nyári harmat, hiszen hiába főz egy vendéglős jó ételeket, ha a vendéglőjét nem tudja eladni a piacon, miközben az, aki ürgepörköltet és nutria-kolbászt árul, dögre keresi magát.

Agyamra mennek ezek mind.

Minap nagy tehetetlen mérgemben már kedvenc libám tollát is megtéptem, mert egyszerűen nem igaz, hogy ezek az egyébként nem buta emberek nem látják, mire megy ki a játék – vagy esetleg vannak, akik nagyonis látják.

Bokros bezzeg azonnal átlátta a helyzetet, és így nyilatkozott: „Történelmi bűnt követ el, aki azzal, hogy nem hajlandó szövetségre lépni a többiekkel, lényegében biztosítja a rezsim túlélését. Az ország nem bír ki még négy év Orbán Viktort.”

Azt is mondta, ha lesz ellenzéki összefogás, akkor frissen gründolt pártja indul a választásokon, ha nem, akkor csak az Európai Parlament választásán.

Ezzel a sok tökölődéssel és taktikázgatással mára Bajnai is többé-kevésbé leamortizálta magát, pedig szponzorai felfedése óta igencsak oda kellene figyelnie arra, hogy milyen nyilatkozatokat tesz, meg, hogy meddig húzza még a határozott, egyértelmű, tiszta állásfoglalást

Különben is kényes helyzetbe manőverezte magát, hiszen a Milla elolvadt alóla, maradt neki belőle Juhász, sokra megy vele.

Ha a Szolidaritás kilépne mögüle – mondjuk, éppen az időhúzásra hivatkozva - hárman maradnának, a harmadik Oszkó lenne, akinek természetesen nem fog tetszeni Bokros szereplési vágya sem, hiszen a bajuszkirály igencsak jónevű és nemzetközileg is többszörösen bizonyított közgazdász, míg Oszkó egyetlen erénye, hogy a Gyurcsány által szállított kifogástalan anyagot nem szabta el.

Ez se semmi persze, de azért mert egyszer eltalálta a labdát, még nem kellene labdazsonglőrnek képzelnie magát, persze ő ezt másként gondolja.

Bajnai ma már csak akkor tudná visszahozni a sírból álmait, ha átértékelné a szerepét, mint egy eltévedt GPS - újratervezés.

Mondjuk, azt mondaná, hogy egyezzünk meg Bokrosban, akit a szocialisták is el tudnának talán fogadni - ha jó volt Gyulának, legyen jó Attilának is alapon.

Emellett jó lehet egy hazal jobboldalinak is, szerintem Gyurcsány is jó kompromisszumnak tartaná - végre el lehetne kezdeni dolgozni.

Mert ami ma az ellenzéki oldalon folyik, az nem munka, az alibi-tevékenységek halmaza, önsmirglizések, önáltatások özöne, választási haszon nélkül.

Meg spekulálgatások, hogy megéri-e egyáltalán harcba szállni 2014-ben.

Vagy várjuk ki, hátha 2018-ra Viktor már teljesen beketyeg, vekkerrel a nyakában vezényli a lovasrohamot Brüsszel ellen, az ország népessége meg egyharmadával lecsökken éhenhalás okából kifolyólag?

Itt ma minden úgy történik, ahogy a Fidesz akarja, itt ma arról beszélnek, amiről a Fidesz beszélni akar, itt ma a választó csak nézhet, mint a birka, hogy magukat államférfiaknak tekintő politikusokban annyi felelősség sincs az ország sorsa iránt, mint aranyhörcsögét nevelő kisgyerekben kis kedvence, vagy Ludas Matyinak elkonfiskált libái iránt.

Pedig – már ha lenne valaki, aki a választási felkészülést irányítja, de nincs ilyen - már az egész országnak ellenzéki akcióktól kellene zengeni, minden településen és minden nagyvárosban állandó műsorral kellene szórakoztatni a Fidesz kampánystábját, hetente csinálni a székház-foglaláshoz hasonló, a közvéleményben nyomot hagyó eseményeket, feljelenteni Orbán Viktort a 2006-os puccskísérlet miatt, a demokrácia felszámolása és egyszemélyi hatalomra törés miatt, a költségtérítési hiénákat csalás miatt, a zöldeknek meg ott kellene hisztériázni a Kossuth tér fái miatt.

Össze kellene vetni Kubatov mai szerepét Torgyán hajdani szerepével a Fradi körül, kriminalizálni a szurkolótáborokat, megvádolni őket hivatalosan is a 2006-os puccskísérlet miatt, követelve egy hatékony törvényt a randalírozás ellen.

Rá kellene ragasztani a kormányra a „gazdagok kormánya” címkét, és még ezer dolgot, alacsony költségvetéssel, magas hatékonysággal.

Még csak hazudni sem kellene, csak kitalálni, megszervezni, megvalósítani.

Persze, ez munkával jár, méghozzá unalmas aprómunkával, öregasszonyokkal való bíbelődéssel, ennél azért egyszerűbb elmondani egy-egy beszédet magánegyházunk hívei előtt, aztán fürdőzgetni kicsit a hazai medence langymelegében, bizton tudva, hogy a mi medencénkben nincsen cápa.

És kellene csapatot és szervezetet építeni, mert ki a fene fogja megmondani az esetleges társadalmi aktivistáknak a kampányban, hogy mi lesz a teendőjük, ki fogja koordinálni a munkájukat - vagy majd az is, ahogy esik, úgy puffan?

Azt mondják, nem kell szervezet, választók kellenek, csakhogy azok nem úgy nőnek, mint a dudva, azokat meg kell keresni, fel kell keresni és meg kell győzni, hogy érdemes elmenni a választásokra és a mieinkre szavazni, mert ha győzünk, az pozitív változást hoz az életükbe – és meg is kell tudni mondani, hogy mi lesz az a pozitív változás.

Ehelyett van a tökölődés, a szavazóbázis és az aktivisták mélységes lenézése és elhanyagolása.

Van ember, aki komolyan azt képzeli, hogy ezeket elég lesz majd decemberben, a két ünnep között szervezni?

A szocialisták nagy előnye mindig a szervezettség volt, de hol van ez már?

Amikor a DK elvált a szocialistáktól, volt vagy tízezer tagja és szimpatizánsa, mára hova lettek ezek?

Hol a Milla, hol a 4K, hol vannak a többiek?

Tudna valaki a Párbeszéd Magyarországért formációról valamit, bármit is, ha képviselői nem ülnének a Parlamentben?

Baráti társaságokkal itt nyerni nem lehet, de ezek magjai lehetnének egy széles aktivista-hálózatnak. 
Nagy kár, hogy ebben a szedett–vedett seregben csak a tábornoki pozíciókra akadnak jelentkezők, markotányos vagy lövész senki sem szeretne lenni.

Bajnainak pedig el kellene mondani, hogy vagy csatlakozik, vagy ottmarad az út szélén, legőszintébb sajnálatunkra.

Egyszer végre színt kellene már mindenkinek vallani.

Szerintem már így is kifutottunk minden ésszerű határidőből.

:O)))