2014. december 31., szerda

BUÉK 2015

BUÉK 2015


Oázisban ül egy teve
PuPu az ő becses neve
Púpja közélettel tele
Elkötelezett e teve

Orbán kormányán a szeme
Sajnos, könnyekkel van tele
Pedig homok se ment bele
Viktor, egyen meg a fene!



BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK VALAMENNYI KEDVES OLVASÓMNAK!


2014. december 30., kedd

MÁMA MÁR NEM HASAD TOVÁBB

Bevezetőképpen hadd kérjek elnézést a kedves olvasótól, mert eltűntem, mint teve a homokviharban.
Nem ez volt a terv, szerettem volna írni, de teve tervez, Allah, meg a technika végez, az oázisban, ahol jelenleg dagonyázok képtelenek rendes netet szolgáltatni, de hitegetnek szorgalmasan.
Mindegy, a kedves olvasó megúszott néhány napi szenvedést, én meg megkaptam a büntetésem lelkiismeretfurdalás formájában.
Ez is olyan tipikusan magyar ügy, én szégyenkezem amiatt, ahogy mások viselkednek.


Mint ahogy a világ előtt is a mi képünkről ég a bőr azért, ahogy bölcs Vezérünk és szeretett kormányunk viselkedik.
Ami azért érdekes, merthogy ebben az évben az országlakók kevésbé lusta, ám annál ostobább része ájult hódolattal ismét szakított időt két cigányozás között, hogy az egyre punnyadtabb állagú, a saját nyelvére minduntalan rálépő Legfőbb Hadúrra, a harmadik honalapítóra bízza saját és gyermekei sorsát.
Hát, mit is mondjak, a döntés bölcs volt, csak az a furcsa, hogy én azóta összesen két élő emberrel találkoztam, aki bevállalta, hogy a Fideszre szavazott - közülük is az egyik pólóján ott volt a felirat: "A Fideszre szavaztam. Bocsánat!"
Hogy ezek az emberek mire számítottak, mikor belehelyezték a szavazóurnába szavazatukat, az maga a setét rejtély, jóllehet társadalmi helyzetüknél fogva már akkor is bizton számíthattak arra, hogy maguk is követik szavazatukat - egy másik urnába.

Nem volt egyszerű év 2014, az ország gurult szépen lefelé a lejtőn, a szegények száma majdnem olyan gyorsan növekedett, mint az uralmon levők pofátlansága.
Ők mára eljutottak oda, hogy már nem is szégyenkeznek, de egyenesen parádéznak a lopott holmival.
Milliós órák, értékes könyvek, lakások, házak kerülnek elő a semmiből, hiszen fedezetet állítani mögéjük egy sem tud, egy rendesebb vagyonosodási vizsgálat egy pillanat alatt összedöntené a hazugságvárat, de hát ettől nem kell tartaniuk az érdekelteknek, míg Vida Ildikót a magukénak tudhatják.
A szegény meg dögöljön éhen - na jó, jövő évig még húzhatja, de attól tovább aztán egy nappal sem!

Orbán csak egy hatalomtechnikai elvet tudott megjegyezni: Divide & Impera - oszd meg és uralkodj.
Namármost  nincs az az icipici rész, melyet ne lehetne legalább kétfelé osztani, ő meg a szecskavágás magyar bajnoka lett az idők során.
Először felosztotta íz országot nemzetre - mely nem lehet ellenzékben - és idegenszívűekre, majd a nemzetet kétfelé osztotta, jómagyarra és jobbik magyarra, mert azt tudta, hogy a magyar mértékletes nép, nem szereti a szélsőségeket, ezért hát csinált egyet jobboldalon, hogy lehessen ne szeretni azoknak, akik a mértékletesség hívei.
Ők csak a zsidókat, a cigányokat és a liberálisokat - jelentsen ez utóbbi bármit is - akarják kiirtani, de ahhoz ragaszkodnak, hogy ők mondják meg, hogy te ki is vagy valójában.

Aztán nekilátott, hogy kipróbált harcostársai segítségével szétverje a szocialistákat, utána pedig megossza azokat, akik nem túl sok okkal, de mégis demokratának tartották magukat.
Az eredmény kielégítő volt, a demokraták mára jobban utálják egymást, mint őt, sokszor hetekre-hónapokra elfelejtik, hogy ki is az ellenfél.
Idén ismét talált megosztani valót, a pártok és a nempárt-pártok képzeletbeli törésvonala mentén ügyködött egy sort, meghülyítve amúgy értelmes fiatalokat.
Elhitette velük, hogy a pártok rosszak, de a civilek, akik ugye azok, akik nem pártok, jobban tudják artikulálni a társadalom érdekeit, mint előbbiek.
Ez persze marhaság, mert hat-hét énekes mégcsak énekelhet egymás mellett, de ha kilencmillió ember egyszerre énekli a saját nótáját, abból csak hangzavar lesz, főleg, ha még karnagy sincs.
A demokratikus oldalon átmenetileg elfogyott a szétszabdalni való, talán még Fodor Gáborból lehetne két Orbán Viktort csinálni, a maradékból meg egy Farkasflóránt, de ez már nem érné meg - Gabóca több hasznot hajt egyben, mint szecskává aprítva...

A demokratikus oldal máma már nem hasad tovább, itt hát az ideje saját pártja széttrancsírozásának, merthogy a népnek érzékelhetően csípi a szemét a sok szemét.
Nem leszek meglepve, ha a lopott holmival púpozott szánból kidobnak egy-két  dolgot, hadd tépjék szét a farkasok.
No, nem a sült liba fog repülni, hanem valamelyik régi vagy újabb harcostárs, minként Rajk annak idején, aki áldozatát a Pártért és Sztálin elvtársért hozta.
Ha eljön a hosszú kések éjszakája, jusson eszetekbe, hogy ez nem nektek szól, hanem a párton belüli ostobáknak, akik azt hiszik, hogy büntetlenül lehet tervezgetni egy Orbán nélküli orbánizmust.


A múlt év nem érdemel több szót, a jövő év háromnegyede a magukat civileknek hirdető pártkezdemények szerencsétlenkedéseivel fog elmenni, Orbán közben bosszantja a népet, a demokratikus pártok megy szeppenten tűrik, hogy hol a fejükbe, hol a seggükbe rúgjanak egyet a produkció résztvevői.
Valaha arra voltunk büszkék, hogy a baloldal emberi minőség tekintetében messze felülmúlja a jobboldalt.
Ez ma is így van, de politikai alkalmasság tekintetében azért nincs mire kikeményítve lennünk - ünneprontás elkerülése végett ezt most nem részletezném.
Viszont a reményhal, ugye, ott úszik a láthatáron, mögötte két ősellensége, a rablócápa meg a szaromrája.
 

Azért ne adjuk fel...

:O)))


2014. december 22., hétfő

PÁRTZÁSZLÓK ALATT

Hát, persze, kínos lenne a tüntetések szervezőinek, ha kiderülne, hogy hangsúlyozottan civil rendezvényeiken hányan és hányan vesznek részt olyanok, akik amellett, hogy rokonszenveznek a tüntetés meghirdetett céljával – már, ha van olyan – de emellett rokonszenvezői valamely párt célkitűzéseinek is.
Ez már a szépemlékű MILLA tüntetéseinél is kiderült, merthogy ott verte magát a földhöz Juhászostól-mindenestől az összes szervező, meg a farvizükön tutajozó nagyeszű belvárosi értelmiség, de láss csodát, akkor sem szakadt le az ég, amikor a Szolidaritás aktivistái a saját zászlajuk alatt vettek részt a tüntetésen.

Jó lenne már tisztázni itt a viszonyokat.
Elsősorban a tulajdonviszonyokat, merthogy a tüntetés - mint rendezvény a társadalmi rend megváltoztatásáért - nem a szervezők tulajdona, a tüntetők meg még annyira sem.
Lehet, hogy nóvum lesz, amit állítok, de a tüntetés mindazon emberek közös tulajdona, akik egyetértenek a tüntetés deklarált céljával.
Akik a tüntetést szervezik, nem önzetlenségből teszik, mert ha abból tennék, akkor eszükbe nem jutna elküldeni valakit csak azért, mert a pártzászló felemelésével nyilvánvalóvá teszi, hogy az a szervezet, melynek tagjaként vagy szimpatizánsaként részt vesz a rendezvényen, azonosulni tud a rendezvény céljával.
Ha ott felemelik – mondjuk – a szocialisták, a DK, az Együtt, a PM, a MLP zászlait, akkor az azt jelenti, hogy a pártok egymillióra tehető számú szavazója, szimpatizánsa is ott van a téren.
A tüntetések szervezői persze ezt nem szeretik látni, mert ők azt a hitet táplálgatják magukban, hogy aki ott anyázza Orbánt, az mind az ő noname szervezetük és korántsem szerény személyük támogatója.

Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek.
Az összes tüntetésen ott voltam, hol ezzel, hol azzal, rokonnal, ismerőssel, de ettől én még nem szegődtem az első perctől kezdve gyanús mozgású MILLA hívévé, én maradtam annak a pártnak a szavazója, amelynek előtte is szimpatizánsa voltam, nemmellesleg nem értettem velük sem egyet mindenben, de ez a párt volt, amellyel adott pillanatban a legtöbb célkitűzésében azonosulni tudtam.
És így van ezzel minden épeszű ember, mert a pártok nem vallások, nem szekták, hanem érdekeket kifejező politikai csoportosulások.
Addig vagyok a hívük, míg az érdekeim és - véleményem szerint - az ország érdekeit szolgálják, ha ebben nem vagyok biztos, akkor otthagyom őket, mint Szent Pál az oláhokat.

Sajnos, a tüntetések szervezői nagyon nem akarják ezt érteni, vagy ha értik is, akkor is vágják a ritkabuta pofákat, merthogy nem áll érdekükben megérteni a helyzetet.
A tüntetések szervezői ugyanis politikai haszonszerzésre játszanak, merthogy helyzetértékelésük szerint eljött az idő a politika baloldalinak, vagy a politika demokratikusnak nevezhető térfelének újraosztására, és abból ők is – vagy leginkább csak ők – szeretnének a maguk számára kihasítani egy terjedelmes részt.
Az elképzelés érthető, és a demokratikus oldal szerencsétlenkedése meg ostobasága erre ad is némi reményt, de ez a szép célkitűzés nem fedheti el az alapvető célt, nevezetesen azt, hogy ha nem akarnak Orbán vagy Vona lágerében elméleti vitákat folytatni, mint hajdan a német kommunisták a szociáldemokratákkal Hitler lágereiben tették, akkor fontossági sorrendet kell állítani.

A társadalom persze vevő a demokratikus mázzal leöntött hablatyra, meg aztán az ember olyan, hogy bárkit-bármit is kell szidni, boldogan beszáll, elhiszi, hogy a pártok az okai a demokrácia igenbánatos sorsának.
Ha valaki a delikvens felé mutatna – te vagy a hibás, jóasszony, vagy te is hibás vagy, akkor igen meg lenne sértődve, miközben ő is ott óbégatott az összefogás ellen a helyi közösségben, ő is erodálta a pártját, mikor azt mondta, hogy ezek mind egyformák, mikor osztotta az észt a szomszédasszonynak.
Ma ott tartunk, hogy a magukat civilnek meghatározó kóklerek tarolnak, a pártpolitikusok meg megszeppenten nézik, amint kirúgják alóluk a sámlit.

Pedig nincs itt másról szó, csak új pártok alapításáról a régiek helyett.
A figurák egy része új versenyző, őket kár lenne elherdálni, mert sok a tehetséges, tenniakaró fiatal, de vannak itt civilként újrahasznosításra váró volt pártpolitikusok, a politikai életben maguk számára helyet és üzleti lehetőséget kereső üzletemberek, meg néhány idióta is, aki azt hiszi, hogy a politika az az ordibálás szinonimája.

A mai civil archetípusa Juhász füvész, aki a civil non plus ultrája volt, egészen addig, míg esélyt nem látott valamilyen említésreméltó pártpolitikai pozíció megszerzésére, akkor vetett egy kecskebukát és hipp-hopp, aranygyapjas, göndörszőrű pártvezér lett belőle – habár legutóbbi megnyilvánulásaival ezt-azt jóvátett nagyszámú bűneiből, melyeket az ellenzéki összefogás ügyében követett el.
A többiek sem gondolkodnak másként, úgyhogy én azt tudnám javasolni a pártok vezetőinek,hogy mosolyogva hagyják figyelmen kívül a zászlók elleni tiltakozásokat és tegyék a dolgukat, mert nem csak a pódiumról, de lehet ám a nézőtérről is követeléseket megfogalmazni.
A demokraták együttműködésre vannak ítélve, ha tetszik ez némelyik választott vagy önjelölt vezetőnek, ha nem.

A mai írás annak kapcsán született, hogy a „MostMi – Új országot építünk” elnevezésű tüntetésen az Operánál a Demokratikus Koalíció a rendezvényen belül saját zászlai alatt akar tüntetni, ez nem tetszik Várady Zsoltnak és Vágó Gábornak, amit tekintsünk magánügyüknek.
Már a tüntetés elnevezése is árulkodó, emellett hülyeség is, nem lehet tízmillió embert kettesével kipróbálni, hátha bejön valamelyik,
 hátha lesz belőlük nyerő páros.
A Demokratikus Koalícióról tudjuk, hogy milyen párt, vezetőjének erényeit-hibáit is ismerjük, a MostMi pedig egy MILLA reinkarnáció, pszeudo-szervezet, önmaguk által kinevezett – egyébként piszkosul demokratikus – vezetőkkel.
Ha Gyurcsány a nevét adja ehhez a rendezvényhez, akkor abban lehet bízni, hogy a demokráciát fogja szolgálni.
Váradyt országos ismertséggel rendelkező politikusként nem jegyzik, Vágó Gábort meg az LMP-ből ismerjük, ott emelgette buzgón a pracliját, ahányszor csak Orbán érdekeit kellett támogatni – hát mennyivel civilebb ő, mint például Gyurcsány?
Ő az a liba, amelyik a mellére írta, hogy kacsa vagyok…

De a lényeg itt a tüntetés.
Ha valaki azért nem jön, mert DK zászlók is lesznek ott, hát maradjon otthon, vagy álljon máshová a tömegben.
Ha szerinte a DK a gátja Orbán világgáküldésének, hát, csak sajnálni tudom.
De ugyanez a véleményem az MSZP-ről,- horribile dictu, a Magyarországi Munkáspárt 2006-ról is – és minden demokratikus pártról, melynek célja az Orbán-féle önkényuralmi rendszer megdöntése.
Ők a szövetségeseink.
Az ellenfél pedig a maffiaállam, annak vezetője és szövetségesei, a neonácik és újnyilasok.
Van ki ellen harcolni, nem kellene már megint a könnyebb megoldást keresni…

:O)))

2014. december 21., vasárnap

ELNÖKÖT VAGY ÁDERT

Amikor Áder beköltözött a Sándor-palotába, fel sem merült a kérdés, hogy mit kezdjünk a köztársasági elnök funkciójával.
Tudomásul vettük, hogy a beadásai rendben vannak, nem akarja ellopni a labdát a középcsatár elől, elvan ő a protokolláris feladatokkal, vezényszóra csinál valamit, amitől a látszat olyan, mintha itt demokrácia lenne, például visszaküld teljesen hülye törvényeket a teljesenhülye vazallus-nyájnak, mely aztán annyira megfontolja, hogy abban hiba nem lesz.
Aztán a sok strapában megkeményedett nyelve hegyével megnyomja ismét a szavazógombot.
Vakulj paraszt, vakulj Európa - Áder meg szétteszi karjait: látjátok, én mindent megtettem!
De most helyzet van, merthogy a kisgömböc úgy érzi, hogy még nem jutott el pályafutása csúcsára, tehát vagy őt, vagy a pályafutását meg kell koronázni.
És akkor itt ülünk már megint, nyakig a slamasztikában, merthogy az egész magyar közjogi rendszert át kell alakítani, mi meg hiába kutatunk, Vlagyivosztoktól-Belfastig nincs egy jelöltünk, akit a siker esélyével jelölni tudnánk a posztra, vagy ha van is, nyolcvan évre titkosítottuk.

Okos emberünk van, több is a kelleténél, de olyan, aki a praktikus ügyekben is potens lenne, sajnos nem sok akad.
Ma ott tartunk, hogyha valaki fel tud mászni egy pódiumra anélkül, hogy a seggéről a nyílt színen esne le a tojáshéj és ott lelkesült hangon fel tudja mondani a balliberális kiskátét, akkor mindjárt meglátjuk benne titkos reménységünket, ami a kisebbik baj, de ők is ezt látják saját magukban, ami a realitásérzék és a mértéktartás elvesztésére utal.
Ha okosabbak lennének, akkor tudnák, hogy a politikus úgy épül, mint Lázár Jankó vagyona: kockáról kockára, egyenletes pályaívvel.
Helyi politika – táskahordás – vegyes seggek nyelvvel illetése – az első három saját vazallus világrahozatala – pofontűrés - kis tülekedés, nyomulás, nyomakodás – első valamirevaló pozíció – saját táskahordó kinevezése – pofonosztás - pénznyelés…
Mindenesetre az illúzió, hogy köztársasági elnököt hirtelen felindulásból lehet jelölni, hiszen még Mátyás királyt is úgy választották királlyá a Duna jegén, hogy Szilágyi Mihálynak ez rengeteg pálinkájába és még több aranyába került.
Igaz, addigra a Családnak volt miből – van ennek tanulsága, elhiheted, kedves olvasó.

Az Eötvös Károly Intézet kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját, de sokkal okosabbak nem lettünk.
Ők a parlamentáris rendszert látják megfelelőbbnek a magyar társadalom számára, amiben nem biztos, hogy igazuk van, de lehet, hogy mégis.
A kérdést úgy teszik fel, hogy inkább intézmények vagy inkább személyek uralma alatt szeretnénk-e élni.
Nézetük szerint a Nemzeti Együttműködés öt éve látványosan bebizonyította, hogy szabadabb és biztonságosabb lehet az életünk, ha a mindig vágyak által vezérelt, mindig szeszélyes személyek uralmával szemben a sokkal kiszámíthatóbb, a morálisan megalapozott jog kontrollja alá helyezett intézmények védelme alá húzódunk.

Magam is hajlanék arra, hogy ezt az elvet valljam, ha nem a szemem előtt ürítették volna ki az intézményeket, ha a Vesta-szűz nyilvános megpocsékolása után nem a papnő infulájába törölte volna a csúnyáját a félőrült császár.
Lehet az oltárról lelopott monstranciával, vagy tóratekerccsel is agyonverni valakit, jelen esetben a sajátosan értelmezett Alkotmánnyal a Magyar Köztársaságot verték agyon.

A prezidenciális rendszer persze nem ördögtől való, elég jól elvan vele az USA, Franciaország, Oroszország.
Mindenhol más és más a tartalma, de az alapelv azonos: egyszemélyi vezetés alkotmányos kontroll alatt.
És ez az, ami megkülönbözteti a diktatúráktól, mert a diktatúrában a kontroll hiányzik, vagy a diktátor színjátékot csinál belőle a külvilágnak.
De az kétségtelen, hogy a döntések felelőssége nem oszlik el a hajnali ködben, a választó pedig büntetni képes, már amennyiben büntetni akar.
Ha rendesebben hasbaakasztották mindenféle ígéretekkel meg vegyes hazugságokkal, akkor persze megesik, hogy nem akar büntetni, de akkor is ez fordul elő, ha a politikai ellenfél impotens csőcselék benyomását kelti, ha képtelen szembesíteni a társadalmat a valósággal.

Nálunk bonyolultabb a helyzet, mert előfordulhat, hogy az ellenzéki pártok egy Köztársasági Elnök választására készülnek, legyen bármi is a funkció tartalma, de egy egyéni képviselői indítvány nyomán teljességgel alaptörvényesen Kormányzót, Gúnárt, Főinszeminátort vagy Nagykánt kell választanunk, aki szintúgy alaptörvényesen megkapja a pallosjogot, az első éjszaka jogát, meg hivatalánál fogva a flekktífuszt a kardokkal és a tölgyfalombbal.
Orbánnak ez lenne a legremekebb menekülési útvonal, mondjuk a kétharmad hat évre megválasztja, onnantól meg már csak létra és cukorspárga kérdése, hogy ki az ellenzéke.
A magyarnak meg tetszene a változás, mert magyarember zsigereiben hordozza a szolgaságot, elég csak megnézni azt a sok marhát, akik Horthy után nyáladznak, de Kádár is sikeres volt, és mai pártjaink sem a rohadt nagy belső demokratizmusukról nevezetesek.
Mindenesetre készülni kell a nagy eseményre, mert az utolsó pillanatban kapkodni már csak a választó hülyítése, arra meg ott van a kormánypártnak nevezett maffia.

Lehet, az újabb puccskísérlet 2016-ban lesz, az is, hogy 2018-ban – mindegy is.
Legyen bármikor is, kell egy köztiszteletben álló személy, aki képes a győzelem esélyével reális alternatívát nyújtani a dilis nemzetvesztővel szemben.
Nemzeti önvédelemből, elsősorban.

:O)))

MÁR MEGINT GÁZ VAN

Hát bizony, az egy dolog, amit a propaganda állít, másik meg a valóság.
Legszebb példa erre az iraki háború.
 A múlt hétvégén egy német lapnak adott terjedelmes interjúban is elismerte hazugságát az iraki tömegpusztító fegyverekről az informátor,
Rafid Ahmed Alvan al-Dzsenabi, akinek állításai kulcsfontosságúak voltak abban a 2002-es amerikai nemzetbiztonsági jelentésben, amely megalapozta az iraki háborút.
Az ő hazugsága volt a fő motívum, amelyre hivatkozva az USA és Nagy-Britannia 2003-ban megindította az Irak elleni hadmozdulatokat.
Tudtuk ezt eddig is, de most vált letagadhatatlanná a dolog, és ha a kilógó lólábat megrántanánk, a ló harsány hangon nyerítené az olaj szót.


Most éppen az ukrán válság során élünk át hasonló dolgokat, merthogy itt is egy dolog, amit a propaganda mond, egy másik meg a valóság…
Ha valaki csak a nyugati hírügynökségek jelentéseit olvasgatja, akkor igen szomorú kép bontakozik ki előtte a mai Oroszországról.
A pusztaság közepén ül a csontvázzá soványodott Putyin, egyik kezében egy ukrán szűz, kinek torkába vájja véres szemfogát, másik kezében meg az önkényuralmi kancsuka, azzal csapkod vadul.
A nép éhezik, Oroszország az összeomlás a küszöbön áll, ez a rém meg egy vízipipán keresztül földgázt szipuzgat, miközben a Nyugat segítségre nyújtott kezeire jó nagyokat ver egy balalajkával, vagy egy bábuskával, vagy mivel is…

Mert Oroszország belerokkant a szankciókba, melyek királynője a Déli Áramlat építésének akadályozása. 

És akkor tessék, miket olvas az ember:
„Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök a csütörtöki brüsszeli EU-csúcson azt mondta, hogy "Bulgária megadja az összes engedélyt a Déli Áramlat építésének a megkezdéséhez, és folytatja az építkezés előkészítését".
A miniszterelnök rámutatott arra, hogy várja a Gazprom reagálását.
"Amennyiben a Gazprom felhagy a tervvel annak ellenére, hogy Szófia megad minden engedélyt a megvalósításhoz, akkor ez az orosz fél bűne lesz, és nem a bolgároké" - tette hozzá Bojko Boriszov.


Vlagyimir Putyin orosz elnök december elsején Ankarában jelentette be, hogy Oroszország eláll a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításától, és helyette Törökország felé vezető szállítási útvonalat építene ki.
Az orosz államfő ezt akkor azzal indokolta, hogy Oroszország a jelenlegi körülmények között, az EU ellenkezése miatt, nem tudja megkezdeni az Ukrajna megkerülésével Dél- és Közép-Európába (ezen belül Magyarországra) orosz földgázt szállító Déli Áramlat tervének megvalósítását.” – írja a Napi Gazdaság.
Akkor most hogyan is vagyunk?
Bő két hét kellett, hogy a Nyugat hátramenetbe kapcsoljon, és visszatáncoljon tervétől, melynek amatőrségét talán csak bornírtsága múlta felül.
Pedig Oroszország még nem vett el semmit, csak éppen bejelentette, hogy nem ad, vagy nem úgy ad.


A döntéshozóknak minden szükséges adat a rendelkezésükre állt, egyszerűen elő kellett volna venni a jegyzeteiket, hogy Oroszország a részben vagy teljesen kieső európai piacot merrefelé tudja pótolni.
Törökországot évek óta hitegetik az Unióhoz csatlakozás lehetőségével, és az oroszok pontosan tudják, hogy összesen két csap elforgatásával jó nagy ribilliót tudnak okozni Európában.
Az egyik az Ukrajnán keresztül vezető vezeték csapja - tételezzük fel, hogy Ukrajna már megint elfelejt fizetni a gázért – a másik meg egy elosztóállomás a török határon, mellyel képessé teszik Törökországot az Unió déli részének ellátására.
Ehhez még palagáz sem kell, egy palatábla is elég kiszámolni, hogy mennyivel nő ezzel a törökök zsarolási potenciálja az Unióval szemben.
Ha a harmadik csapot is elzárják, itt Európában befagy a seggünk, hogy kissé rusztikus legyek, és elkezdjük irigyelni a libákat a magukon hordott pehelypaplan miatt.


Az érdek, amiért Ukrajnában már emberek ezrei haltak meg, nem ukrán érdek.
Ukrajnát mai állapotában – és még sok évig – az Unió akkor sem venné fel tagjai sorába, ha Putyin térdenállva könyörögne érte, a NATO tagsággal meg csak azt érné el, hogy nagyhirtelen vagy száz atomtöltetű rakéta célpontjává válna, ez hozzávetőleg elég is lenne az ukrán nép kiiktatásához, ha valaki a Pentagonban váratlanul megbolondulna.
De hát ezt tudják Amerikában is, mindössze errefelé él a nép boldog tudatlanságban, ködös, rózsaszín álmokat dédelgetve Nyomorpuszta alsón.
A világot nem a szép illúziók, hanem a pőre érdekek kormányozzák, a kormányok pedig csak azért hülyítik a népet, nehogy feltisztuljon a tudata néhány percre és kitörje az összes politikus nyakát.


Ha lesz Déli Áramlat, az nekünk jó lesz, mert ha Ukrajnában nem áll le a Nyugat, akkor hamar megérhetjük, hogy a következő fűtési szezonnak Ukrajna már a megújuló energiával  - uszadékfával, kukoricaszárral meg összedörzsölt kesztyűkkel - vág neki.
Ha nincs alternatív szállítási útvonal, akkor sajnos mi is.


Ezt csak azért írtam, mert zavar, hogy a legbárgyúbb hazugságoknak is bedől a nép, aztán még jónéhányan ismételgetik is a baromságokat, ami roppant helytelen.
Szóval, kedves olvasó, ha azt írják, hogy esik az eső, biztos, ami biztos, lógasd ki a kezed az ablakon, és győződj meg róla, hogy a Meteorológiai Intézet Főigazgatójának unokaöccse nem akar-e felvenni esőalapú támogatást az uniós alapból.


Éberség olvtársak, éberség!

:O)))

2014. december 18., csütörtök

TIZENHAT NAP ÉHEZÉS

A kétharmad leszavazta a Párbeszéd Magyarországért képviselőinek javaslatát, hogy a kormány oldja meg a rászoruló gyermekek étkeztetését a téli szünidőben is.
Ami azt illeti, meglepetést ez csak azért okozott, mert azt, hogy mindig a legszegényebbektől vesznek el, már megszoktuk, de valahogy a gyerekek sorsára idáig még érzékeny maradt a társadalom – úgy tűnik, hogy ennek most vége van.
Tüntetünk itt mi már mindenért, követeljük a demokráciát, harcolunk a diktatúra ellen – sokszor az az érzésem, hogy a különféle szervezők – a jövő önjelölt politikusai és prófétái – vért izzadnak, hogy megtalálják azt a témát, mely képes kimozdítani a társadalmat közönyéből, mely még képes valakit is felháborítani.

És akkor itt van a szeretet ünnepe, melyet ez a sohasemvolt keresztény szellemiségét aggódva kereső ország nyálcsorgatva liheg körül, itt a fény ünnepe, itt a mákosbejgli és a flódni, de szinte senki nem háborodik fel azon, hogy százezernyi gyermek ül üres asztalok körül, jobb esetben egy gyertya világánál, nagykabátban, egy fűtetlen szobában.
Ha van valami, ami ellen érdemes lenne tüntetni, hát valószínűleg éppen ez az.
Mert ez a nemzet szégyene, ez Magyarország erkölcsi állapotának hű tükre.
Persze, fontos a demokrácia is, de a demokrácia a fűtetlen lakások, üres kamrák világában éhendöglik, aztán az sem biztos, hogy majd újra lehet éleszteni.

Ez egy roppant egyszerű dolog.
Tizenhat napig nincs mit ennie a kisgyereknek, akiből sajátos táplálkozási szokásai mellett – nem reggelizik, mert nem éhes, copyright by Harrach, hivatásos keresztény – mostantól már nem ebédel és nem is vacsorázik, mert már megint nem éhes - épkézláb ember már soha nem lesz.
Az épkézláb emberhez fehérje, szénhidrát, rostok és vitaminok is kellenek az Úr igéje mellé.
A parlamenti kétharmados többség nem volt fogékony a bolsevista ötletre, meg aztán ilyen rövid idő alatt lehetetlen megszervezni, hogy a ráfordításokból az urakra jutó járandóságot hiánytalanul be lehessen szedni, így aztán egy laza mozdulattal lesöpörték az ötletet az asztalról.

Ott egye meg őket a fene rakásra, haladéktalanul, ahol vannak, ha lehet, még ma éjjel.
És amit elvontak a gyerekek szájától, annak ellenértékét költsék gyógyszerre a szemétládái.
De ott vannak például az egyházak is, élükön a katolikus egyházzal, akiknek ilyenkor hivatalból eszükbe kellene jusson a kisded a jászolban, akinek szerencséje volt, mert még anyatejre szorult és kaphatott. De ebben az országban, mely mindennek mondható, csak Szentföldnek nem, egy mai Mirjamnak nem lenne teje, merthogy ő is éhezik, fázik, nyomorult életét egyik napról a másikra tengeti, József, az ács meg munkanélküli és közmunkában söpri az árokpartot.
Az egyházak az elmúlt huszonöt évben gennyesre harácsolták magukat, hát teljességgel elképzelhetetlen, hogy az állami támogatás arányában dobják össze a gyermekek tizenhat napos étkeztetésére a pénzt?

Én, a magam végtelen naivitásában még azt is el tudnám képzelni, hogy mind a hárommillió nélkülöző és nyomorgó magyar kapjon egy tisztességes decemberi élelmiszercsomagot, vagy egy bőséges vacsorát a megcsúfolt szeretet ünnepén, ha már annyira rohadt nagy keresztények meg keresztyének vagyunk.
Hogy a tortára kerüljön hab is, a miniszterelnök lánya, aki éppen milliókért tanul külföldön, panaszkodik, hogy bántják a papát, az ő személyén keresztül.
Vagy tizenötmillióért tanul, plusz a járulékos költségek.
Apuka bérből és fizetésből él, anyuka háztartásbeli, jelenleg négy gyermeket tartanak el, merthogy anyagi gondjaik megoldását a családi pótlékra építették, meg anyuka őstermelő, - ahogy tudom, babot árul a Fény utcai piacon.
Más jövedelmük – szerintük – nincs.
Van egy-két kóbor ingatlan a tulajdonukban, a strómanok által ügykezeltekről most ne szóljunk, de azt azért bátran megemlíthetjük, hogy a házasságkötésre tekintettel a vejkó ki lett szépen sámfázva ezzel-azzal - plusz a lopott erdő, de a két ellopott telefon árát akár le is vonhatjuk.
Erről mondja ma Ráhel, hogy „férjemmel saját családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Hát, nagy dolog az önállóság, ez a százezer gyerek is önállóan, saját erejéből hal majd éhen.
De az is biztos, hogy ezeknek - Lázárnak, Rogánnak, Orbánnak meg a többi stricinek nincs lelkiismerete egy deka sem, viszont a pofátlanságuk, arroganciájuk mértéktelen.

 Ha egyszer kifogy a paprikaspray és egytől-egyig kihajigálják őket a Parlament ablakán, hát nem fogok értük egyetlen könnycseppet sem ejteni.
Merthogy a kisgyerek a jövő, a kisgyerek az ország jövője, aki ellene bűnt követ el, az az ország ellen követ el bűnt.
A bűnelkövetőket pedig meg kell büntetni, és a büntetésnek arányban kell állnia az elkövetett cselekménnyel.
Ők pedig mérhetetlen bűnöket követtek és követnek el az országgal szemben.
Megosztották a magyarságot, kifosztották az országot, elvették az emberektől az előrejutás reményét, a jövőt.
És most gyilkolják a szegényembert, mert ne legyen kétségünk, ez a politika az elesettek pusztulásához vezet.

A templomok ajtai már régen zárva vannak, most becsukjuk az Úr napján a bevásárlóközpontokat is, korunk elsőszámú közéleti tereit, hogy akit a fagyhalál fenyeget, még ide se tudjon behúzódni, egy tányér olcsó meleg levest venni.
Nem a plázákat, őket kellene becsukni, hogy rájuk rohadjon a műanyaglakat.
Nem vagyok bibliás ember, nem tudna valaki néhány veretes átok elmondásával kisegíteni?

:O)))

2014. december 17., szerda

OLIMPIA, VAGY AMIT AKARTOK

Hát, mégsem a Népstadionba építik bele az új stadiont, mellé csesznek egy újat, ezt meg majd (ha fagy) megerősítik, és atlétikai célokra hasznosítják.
És építenek mellé egy vizes-centrumot is, aztán majd egyszer, talán, jól jöhetnek, ha olimpiát rendezünk.
„Nem adtuk fel az olimpiai rendezés gondolatát, de ehhez most előbb meg kell erősödnie az országnak” – mondta Orbán Viktor arra az újságírói felvetésre, hogy ez az új sportközpont akár egy jövőbeni kandidálást is szolgálhat.

Merthogy tulajdonképpen már csak ez hiányzik a magyarnak, meg két jó nagy seggberúgás – utóbbinak komoly realitása van, míg az olimpia-rendezés egy bomlott elme fekete rakétákkal lebonyolított szellemi tűzijátékának tekintendő, közvetlenül a kényszermunkán keresztül megvalósítandó teljes foglalkoztatottság mellől.
Tulajdonképpen nem is lenne ezzel baj, hiszen már a rómaiak is úgy tartották, hogy cirkusz kell a népnek, márpedig a mai kor cirkuszai a különféle arénák és stadionok, melyben az élsportolóknak nevezett akrobaták szórakoztatják a közönséget.

Van azonban egy aprócska különbség Róma és Budapest között, a rómaiak azt írták fel a falra, hogy Panem et circenses – kenyeret és cirkuszt, Budapesten pedig nem írnak sehova semmit - azt is titkosítják nyolcvan évre - de kenyeret aztán végképp nem.
Cirkusz van dögivel, porondmester is akad egy-kettő, amfiteátrumokat is építünk, és ha minden jól megy, a néhai Népstadion mellett felépül a Nemzeti Colosseum is, mely egyelőre nem kap nevet, várja, míg az ország hálás népe kiköveteli a Vezér jussát, hogy róla legyen elnevezve a sport e felszentelt csarnoka majdan.
Már látom is lelki szemeimmel a pompás avatóünnepséget, Wittner Mária, mint a Nemzeti Vesztaszűzek Nemzeti Anyja szotyolát áldoz, bedob egy marékkal a Vezér szájába, ő megforgatja pofazacskóiban a takarmányt és a héját úgy köpi kifelejbe, mint egy megvadult szecskavágó – gyönyörű, felemelő kép, - kormányfő és az orrodat is tisztíccsa…

Milliárdok mennek a szent célra, de a bolondnak is megéri, még ha a hetvenezres stadionban hétszáz ember se lézeng, ennek is a fele szabadjeggyel.
A bolondnak megéri, a normális meg elgondolkodik.
Egyrészt az élsportról, melynek a sporthoz annyi köze van, mint sasmadárnak a libatöméshez.
Nem kétlem, van igény a mutatványokra, de ez már inkább cirkusz, mint sport, elnézegetjük, de éppen az, ami a valódi sport célja, meg sem érinti az embereket.
Ül Józsi a televízió előtt és elnézegeti a kajakozókat, biztatja is őket vadul, lélekben velük húzza a lapátot, de ettől még vizet az átlag hetente egyszer, ha lát a kádban, a lapátot meg utálja, mert azzal csak dolgozni kell.
Mondjuk a sörösüveg emelgetése határeset, mert az hoz valamit az izomzaton, csak szorgalom kérdése.
De hogy ez a sok haszontalan létesítmény a felnövekvő ifjúság érdekét szolgálná, az nettó hazugság.

Ez még talán az élsportolók érdekét sem szolgálja, annál inkább a sport környékén, a sportból élők érdekét – a stadionok építéséből sápot húzó politikusokét, a sportolók körül fontoskodó léhűtőkét, akik kihasználják a fiatalokat.
Ilyen-olyan szövetségi funkcionáriusok, szurkolói szervezetek, biztonsági szolgálatok, baráti vállalkozások – mindenkinek leesik egy kis pénz a közösből, mellyel immáron el sem kell számolniuk azoknak, akik kézhez kapják.
Hát mi ez, ha nem felhívás a szabadrablásra?
Mindemellett belevágnak egy marék port a társadalom szemébe – legyen mindennap testnevelés, de ha esik az eső, akkor terem híján, a folyosón kell bohóckodniuk a gyerekeknek a nulladik órában.
Aztán lehet kiizzadtan és kissé büdösen beülni a padokba, hogy el lehessen leplezni a tényt, hogy a mai helyzet egy hibbant diktátorocska hobbiját szolgálja, melyből egyébként tovább gazdagodik.

Ennyi pénzből rengeteg dolgot meg lehetett volna, és meg lehetne oldani, kezdve az aprófalvak bölcsődéitől a tornatermekig, tanuszodákig, ahol a gyerekek mindegyikét meg lehetne tanítani úszni, tömegsportot szolgáló pályákig,  kis, a helyi igényekre méretezett sportcsarnokokig.
És az iskola sport megszervezésére is lehetett volna fordítani belőle, az átlagos képességű gyerekek sportoltatására, egyéb nevelési célokkal egybekötve.
Például a drog elleni harccal, a személyi higiénia fontosságának megértetésével, a bajtársiasság, a szolidaritás és a közösségi gondolkodás megértetésével.
Nem az élsport fogja felvirágoztatni az országot, hanem az, ha egy iskolában minden diáknak tud kínálni testnevelője olyan sportot, melyet szívesen és kedvvel fog űzni, melyben sikeres lehet, a sakktól az asztaliteniszen keresztül a természetjáráson át a kerékpár-túrákig, a röplabdán és kézilabdán át a labdarúgásig.

Orbán gladiátorokat akar képezni az amfiteátrumokba, fizetett szórakoztatókat, az országnak viszont egészséges ifjúságra és egészséges polgárokra lenne szüksége.
OIimpia - Pocakvezér Országában.
Nevetséges, hiszen a távolugrást ki kellene iktatni a programból – ne lássa ország-világ, hogy a seggünk kilóg a gatyából.
Persze szükség van élsportra is, hiszen az ember csodálja a teljesítményt, a karja libabőrös lesz, mikor egy olimpiai győzelemnél megszólal a magyar himnusz.
És mégis, nem ez a legfontosabb.
Ezt az átlagembernek nem kell látni, de egy politikusnak mindenképpen.
Ha ezt nem látja, nem lát az mást sem…

FÉKTELENÜL

Ismét túl vagyunk egy tüntetésen, vagy kettőn?
A fene tudja, újabban a menetrend az, hogy a tüntetők két csoportra bomlanak, a tömeg elmegy szónokokat hallgatni, míg a kisebbség elmegy a rendőrökkel huzakodni, úgy téve, mintha be szeretnének jutni a Parlamentbe.
Hogy aztán ott mi a fenét akarnak csinálni, az titok, gyanítom, ők is éppoly tanácstalanok lennének, mint 2006-ban azok voltak, akik bejutottak a tv székházába, de ott legalább meg lehetett a tv-macit keresni, és felelősségre vonni az árulásért, hiszen az egész átkos korban mást sem csinált, csak köpött.
De hogy a Parlamentben…
A Beszari már régen hazahúzta a csíkot páncélozott alsógatyájában, a büfé nem árul túrórudit, a köpéshez is hiányzik a motiváció, hiszen már a képviselők is hazaballagtak.
Legfeljebb a népfelség elvét lehetett volna gyakorolni, sorbaáll a nép és egyenként a fejére teszi Szent István koronáját, mely soha nem volt az övé, de ez lényegtelen is.
A korona ki van tömve Magyar Nemzettel, mert amikor Viktor a fejére tette, akkor a fülének egy idő után fárasztó volt tartani a felségjelvényt, de ígérete van rá, hogy mire a koronázásra kerül a sor, addigra bele lesz applikálva egy bukósisak-bélés.

A cirkusz jól sikerült, az ATV riporterét lefújták paprikasprayvel, ő ezen kissé felpaprikázódott, de aztán kiöblögette a szemét.
Hogy mi értelme van a rendőröket nyektetni, azt senki sem tudja, szerintem ez csak arra jó, hogy akiknek ez érdekében áll, azok elmondhassák, hogy az egész tüntetés csak a csőcselék erődemonstrációja - más haszna nincs.
A tüntetés maga kissé eklektikus volt, valakinek az a fixa ideája, hogy menetelni kell, még szerencse, hogy brekegni nem kell hozzá.
Így aztán a nép masírozott és jelszavakat skandált, azokat is már ismertük a régebbi akciókról, lehetne újabbakat is óbégatni, például „Orbán Mihály – majomkirály!”, vagy „Orbán majma mind ártó, legártóbb a Szíjjártó!”, és így tovább.
A szónoklatok színvonala is vegyes volt, volt közöttük megható, volt közöttük okos, de volt közöttük olyan beszéd is, mely azt tanúsította, hogy lehet veretes névvel is égbekiáltó ostobaságokat mondani.
Aztán jött a Milla-záradék, legyetek jók, menjetek haza, találkozunk másodikán, mikor majd megint elmondjuk ugyanezt.
Valaki mondja már el a szervezőknek, hogy szép dolog az egyéni ambíció, de azért egy ilyen rendezvényt meg kell szervezni, rendezni, a szónokokat kordába kell szorítani, a témák számát be kell határolni csakúgy, mint a beszédek időtartamát.
Nagy tisztelője vagyok Iványi Gábor lelkésznek, de beszéde kissé hosszúra sikeredett, ez egy ilyen rendezvényen hiba, bármennyire is értékes minden szava.
Szóval a résztvevők sokan voltak, mindenfélét akartak, de itt csak akkor lesz továbblépés, ha egy ilyen tüntetésen egy, vagy két követelést fogalmaznak meg, és a tömeg ezeket támogatja, mert aki sokat markol, keveset fog, mondja a népi bölcsesség, feltehetőleg nem a lányok fenekére gondolván.

Meghallgathattunk húszféle unalomig ismert, megvalósíthatatlan életvezetési tanácsot.
Például az összes képviselő vonuljon ki a Parlamentből, meg, hogy nem kellenek a pártok, továbbá rendszerváltást is követelt a saját érdemeit kihangsúlyozni nem hezitáló szónok.
Ez a követelése még kielégítést nyerhet, hiszen a parlamentáris demokrácia már éppen megszűnt és csak percek vannak hátra a Magyar Királyság megérkeztéig.
Már szórópisztollyal fényezik a lovat fehérre, melyen majd Őfelsége I. Viktor Miháj, Isten kegyelméből Magyarország uralkodója felvágtat a koronázási dombra, majd egy arany tolvajkulccsal az ország négy égtája felé suhint, fején a korona, csingilingiznek rajta a fityegők, de gyönyörű is lesz…
Valaki azt is elmondhatná a szervezőknek, hogy nem kellene ezeket a tüntetéseket mindig ilyen Tesco-gazdaságos módon megoldani, hazafelé beugrunk tüntetni egyet – lehet esetleg nappal is tüntetni, továbbá ahelyett, hogy három egymást követő napon hármat tüntetnénk, lehetne egy nagy tüntetést szervezni, hadd örüljön Nagyurunk, mikor az ablaka alatt zeng az Orbántakaroggy!


A miniszterelnök egyébként régen járhatott Grazban, mert válogatott hülyeségeket beszél, miszerint itt nincs szükség semmiféle ellensúlyra, mert az csak egy imperialista trükk, amerikai találmány.
Annyiban igaza van, hogy ellensúly csak annak kell, aminek súlya van, neki meg a nemzetközi politikában olyanja nincs.
Belpolitikailag meg már mindegy, ami neki hátravan, azt a kis időt építkezésre kellene felhasználni, de ennek jelét se látom, sajnos.
Viszont a mi pávatáncosuk ismét belelendült a táncba, most éppen hátrafelé akar sasszézni egyet – nemzetközi felügyelet alá akarja helyezni a paksi beruházást, értsen ezen bárki bármit.
Egy biztos, hogy ettől te még nem fogod megtudni, hogy ez az attrakció mennyibe fog fájni neked.
De hát nem is kell neked mindent tudnod, - nem igaz?

:O)))

2014. december 15., hétfő

MATRICA A HALÁLÚTRA

Hát, ezért nehéz tárgyilagosnak és mértéktartónak maradni, ezért nehéz amellett érvelni, hogy a parlamentáris demokrácia a pártok munkájára épül.
Hogy a Fidesz erkölcsileg egy húsz éve ki nem mert pöcegödörrel van egy kategóriában, azt tudjuk.
De az, hogy az ellenzéki pártok sem képesek – tisztelet a kivételnek – nyilvánosan szót emelni a harácsolás ellen, az azért szomorú.

Merthogy a Pitiáner Parlament megszavazta, hogy a képviselőkre ne vonatkozzon az útdíjfizetési kötelezettség, ami a szarevésnek már egy olyan foka, mely eséllyel pályázhatna a Guinness Rekordok Könyvébe is.
Tudjuk mi, hogy a képviselők nem szentek, tudjuk azt is, hogy öt forintért Dorozsmáig baxxák a kecskét, tudjuk azt is, hogy megvehetők, kilóra, mint a kacsa, de hogy egy nem volt, amelyik felállt volna, hogy elmondja: Jótestvéreim, ezért minket a választók úgy fognak seggberúgni, hogy mehetünk vissza autófényezőnek meg válóperes ügyvédnek, nem lesz ennek jó vége!
Depedig egy sem volt, kivéve egy pártot, mely bejelentette, hogy képviselői nem kívánnak élni ezzel a kedvezménnyel, ha a népnek fizetnie kell, vele fizetnek ők is.

Gyurcsány nem vett részt a szavazáson.
Már éppen elkezdték volna a nyakába varrni az útadót is, mikor kiderült, hogy csak azért nem vett részt a szavazáson, hogy a máj zavartalanul el tudjon válni egyéb anyagoktól, nyilvánosan is kiderüljön, hogy a Jobbik a Fidesz fiókintézménye, és ezen az sem segít, hogy Vonának kalmopyrint kellett szednie ma a náthája ellen.
Hogy ott volt Gyurcsány vagy nem, ez teljességgel mindegy, ha ott van, akkor nem egy jobbikos támogatja a nagy ötletet, hanem kettő vagy három.
Mikor a Jobbik bekerült a Parlamentbe, már megmondtuk itt néhányan, hogy abban a pillanatban, ahogy a Fidesz szorult helyzetbe kerül, mellé fognak állni, és ennek egy percig sem lesz gátja rettenetes szociális érzékenységük meg példanélküli igazságérzetük.
Ez a realitás, a többi csak duma.

Viszont el lehetne gondolkodni azoknak a Fidesz-szavazóknak, akik még nem váltak zombivá, csak hittek a szép szavaknak, hogy akkor most hogyan is vagyunk.
Hogy akarnak-e együtt menetelni nettó neonácikkal, akarnak-e a maffia támogatói lenni mindhalálig, vagy hajlandók elspekulálni azon, hogy esetleg egy másfajta jobboldaliság jobb lenne nekik is, meg az országnak is.
Érdemes összevetni az ígéreteket a valósággal,
a megszorításokat a rezsikamuval, a jövő évtől várható harácsokkal.
Ha az ember beleolvas az Orbán által bevezetett adókba, hát azt hiszi, hogy a hetvenhét magyar népmesét olvassa, merthogy egy olyan országban, ahol az emberek higiéniai állapota egyenesen kétségbeejtő, a szappant meg a sampont adóztatni, hát ilyen nincs, vagy ha van, akkor az egy bomlott elme terméke lehet.
Az ország gazdaságát kétféleképpen lehet rendbetenni: vagy a bevételeket kell növelni, vagy a kiadásokat csökkenteni.
Az, ha a népet éhendöglesztjük, nem igazán optimális módja a bevételnövelésnek, márpedig jelenleg ez folyik.
Igaz, a temetési költségek optimalizálásával javult valamelyest a gazdaságosság, kivéve, ha Mari néni összeesik útközben, mikor a hátán cipeli Jóska bácsi furnér-koporsóját a temetőárok felé.
Egészen addig fog ez folyni, ameddig a parasztban el nem dől a borjú és nem látogatja meg Csányi klimatizált tehenészetét vagy Orbán az üzemeltetőnek nemrég átadott disznóhizlaldáját részben melegedés, részben pörkölt- alapanyag beszerzés céljából.
Mit tegyünk, a magyar nép nem túl igényes, nem ragaszkodik a sült libához, jó neki a malacka is, meg érdekli is, hogy milyen az a nemrég kitenyésztett vándormalac, mely az országban utazgat fel-alá, meg-megállva egy támogatásfelvételnyi, vagy földbérletnyi ideig.

A másik megoldás a kiadáscsökkentés, de hát arról szó sem lehet, hiszen az a pénz Orbáné és vazallusaié, hogy fussa félmilliós laptop-táskára, uszodával ellátott lakásra - kettőre-háromra a Pasa-parkban, meg van még egy – két falu stadion nélkül, megaztán Lázár sem lakott még jól.
Ilyen nehéz időkben kell valamit vetni a talpasoknak is, nehogy azok is megbolonduljanak és lepaktáljanak az ellenséggel.
Nem könnyű királynak lenni, de majd a pallosjog hoz valamit a dolgon, - vannak itt magasra nőtt figurák, majd hozzáigazítjuk őket a magyar átlaghoz, melynek etalonját a Parlament Nándorfehérvári termében őrzik marcona TEK-vitézek - az etalon 165 centi és szalajt....

Vannak útszakaszok, melyeket halálutaknak nevez a nép – ez a parlament és Orbán megváltotta egy ilyenre az autópálya-matricát, ez az út a politikai halálba vezet.
Csak ússzuk meg vér nélkül…

:O)))

2014. december 13., szombat

KAPUFA

Legyünk erős rés, ne pedig bástya, pontosabban idézve az MSZP kapu akar lenni és nem erőd, mondta Tóbiás József az MSZP pártértekezletén, majd a résztvevők elénekelték az Örömódát és hazaballagtak.

Hogy minek is örültek, azt egyelőre a párt ideológusai próbálják megfejteni, pedig a rejtvény nem túl bonyolult, van az úgy, hogy az ember örül annak is, hogy él, és hogy éppen megfelelő számú luk van rajta, melyek közül az erre rendeltek szelelnek.
Ez a nyitott kapu remek költői kép, fantáziadús ember lehetett, aki kitalálta, különösen úgy, hogy a pártelnök még kicsit cifrázta is a képet:  "Az erőd bezárkózik. A kapu nyitva van. Én egy jövőbe mutató, erős, vitákkal teli, építkező MSZP-t látok. Mi akarjuk a változást. Ne rettenjünk meg a hétköznapok változásaitól sem" – mondta, majd elégedetten hátradőlt.
Hát a fene tudja, szerintem a szónok alapvető tévedésben van a kapuk funkcióját illetőleg, ugyanis a kapu immanens tulajdonsága a zárás, egy rendes kapu kint tartja azokat, akiket kint kell tartani, de módot ad arra is, hogy belül kerüljenek azok, akiknek ezt az építmény – adott esetben akár egy bástya - gazdája lehetővé teszi.
Az a kapu, mely nem tartozik épülethez, állandóan nyitva van, nem kapu, csak két félfáján bánatosan leffeg a pusztában, mintha egy Jancsó filmből emelték volna át pártértekezleti felhasználásra.

Namármost itt van ez az erőd is, melyet eme pártelnöki dekrétummal megtagadtunk.
Ha belegondolunk a dologba, akkor talán gyermekkorunkig kell visszamenni és felidézni a „Három kismalac meg a farkas” című mesét.
Ez arról szól, hogy a három kismalac külön-külön házat épít megának farkaseledellé válás ellen.
Az első kismalac szalmából építi a házát, jön a farkas, felfújja azt a randa pofáját és Fúúúúú – elfújja a kismalac feje fölül.
Malacunk hanyatt homlok bemenekül a második kismalac deszkákból összerótt házába, de aztán meggondolja magát és inkább elmegy  a francia hátterű Meridiam-csoport ügyvezető igazgatójának, onnan nézegeti bánatosan néhai szalmakunyhója eltaktikázott maradványait.

A farkas felkeresi a második kismalacot is, mely anyagi okokból kifolyólag deszkákat használt házacskája felépítéséhez, arra is ráfújt – Fuúúúúú, és bár az nem repült a szélbe, de recsegtek-ropogtak a deszkák, látszott rajta, hogy nem sokáig bírja egyedül a viharokat, ezért átrohant a harmadik malachoz, aki örökség útján egy kőházhoz jutott, mondván, álljanak ellen közösen a rút, csorgó nyálú, örökké éhes toportyán-féregnek.
Hát, nem egyszerű erre rábírni az örököst, de végül azért...
A dög ide is eljön, de az elődök által összetapasztott kövekre hiába fúj nagyokat – Fúúúúúúúúúú! Fúúúúú!!!  FÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!!! – azok meg sem mozdulnak, még a kapu fölül sem esik ki a kő, melyre az van vésve, hogy „A baloldal bástyája”.
A baloldal bástyája omladozva ugyan, de áll, miként Katalinban az anglikán vallás, vagy, hogy is van a vonatkozó szólásmondás.

A farkas odamegy a kapuhoz is, de az nem a Szocialista Párt kapuja, nem áll tárva-nyitva, nem lehet ki-be szaladgálni rajta a malac-lak és a farkasodú között még a pénztárnokoknak sem, merthogy teszi a dolgát, miként a bástya is.
Aztán persze a malacok furfangosak, a farkast zsákba gyömöszölik, belehajigálják a lobogó forróvizes üstbe a haverjaival együtt, majd beledobják Sukorónál a Velencei-tóba, gereznáját meg elküldik Brüsszelbe, ahol tarisznyát varrnak belőle, abban küldik vissza a baráti nagyhatalom atommagjait, melyet etetés céljára küldött a rothadó Nyugatnak.
Az meg mosolyog, emlékképet is készít – halszem-optikával – majd megvonja a vállát: nincs harag, nem igaz?
Próbálkozni lehet, ti is azt teszitek…

Na, akkor ennyit az erődről, meg azokról a pártelnökökről, akikre éppen egy sorozatgyilkos vadászik, de ő a kapukat akarja nyitogatni.
Ha viszont nem vadászik, akkor még nagyobb a baj…

Viszont voltak az értekezleten tagadhatatlanul pozitív momentumok is, például az államelnök majdani választásával kapcsolatban.
Hogy- hogy nem, az épkézláb gondolatok a szocialistáknál soha nem a pártelnöknek jutnak eszébe, valószínűleg a megválasztásuk utáni percekben megkapják ezek ellen a védőoltást, melynek hatása a posztról történő eltávolításuk után - mely Bizánc és a Kreml emlékét idézi – lemúlik, és a volt pártelnökök ismét megokosodnak.
Most is ez történt,
Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke azt mondta: az MSZP szervezzen mozgalmat, és követelje, hogy 2017-ben - Áder János köztársasági elnök mandátumának lejártakor - a nép válassza az államfőt.
Értékelése szerint Magyarországon az elnöki rendszer kiépítése folyik.

Ez utóbbi nem lenne baj, hiszen az elnöki rendszer is egy államszervezési modell, de a jelenlegi gyakorlat alapján ez egy olyan államelnök lenne, mint görény a libaólban.
Diktatúrák alkonyulatával azért az emberek szeretnének garanciákat kapni az egyeduralmi törekvésekkel szemben.

Lendvai Ildikó volt pártelnök mozgalom indítását szorgalmazta, szerinte ki kell alakítaniuk a szabad Magyarország intézményrendszerét, és alternatív alkotmánybíróságra, alternatív ombudsmanra lenne szükség
Igaza van.

Harangozó Gábor országgyűlési képviselő azt kérte pártjától, ne utasítsa el mindig a változásokat.
Úgy folytatta az atv szerint, hogy az MSZP minden reformjellegű intézkedést "élből" elutasított, ilyen volt a banki különadó is, holott szerinte a pénzintézetek valóban nagyon nagy profitot realizáltak még a legnagyobb válság idején is.

Hát, szóval én inkább azt szorgalmaznám, hogy ne nevezzük reformjellegű intézkedésnek a fosztogatást, érintsen az magánszemélyt vagy gazdálkodó szervezetet, hanem teljes vagyonelkobzás mellett csukjuk be azokat a várbörtönbe, akik ide juttatták az országot, akik rászabadították az országra ezeket a janicsárokat.

Elég volt a töketlenkedésből, a demokrácia és a határozatlan, gyengekezű, doktriner liberalizmus, meg az elvtelen látszat-szocialistáskodás összekeveréséből, a mutyinak becézett gazdasági bűnözésből, a maffiából.
Itt az ideje kitakarítani ebben az országban.
Törvényesen, határozottan, következetesen.

Ha valaki ki tudott – legalábbis ki szándékozott – törölni a történelmünkből negyvenöt évet, hát mi se hezitáljunk, ha az utolsó öt-hat évet ki kell radírozni.

Persze vigyázzunk, ki ne lyukadjon a papír…

:O))))

2014. december 12., péntek

OTT, AHOL AZ MSZP SZÉKEL




Eladó az MSZP székháza a Jókai utcában.
Költözik a pártapparátus, első lépésként mennek a képviselői irodaházba, aztán, ha így folytatják, a következő választás után továbbmennek.
Nézni is rossz, de egyrészt legyünk optimisták, másrészt meg maradjunk a témánál, a pártszékháznál.

A Jókai utcai pártszékház létrehozása a szocialisták megújulási törekvéseinek jegyében Gyurcsány Ferenc nevéhez kötődik.
Már amikor az ötlettel előállt, akkor sem kaptam röhögőgörcsöt, sőt, úgy éreztem, hogy baloldali elkötelezettségem onnan kapott egy sallert, ahonnan nem vártam volna.
Két dolognak tulajdonítottam az új székház iránti igényt, az egyik az volt, hogy Gyurcsány feltehetőleg nem olvasta Parkinson székházakra vonatkozó törvényét, mely szerint a tökéletes tervrajzú épületig csupán az összeomlás szélén álló intézmények jutnak el.
Nem kétséges, a Köztársaság téri hajdani pártközpont messze nem volt tökéletes alaprajzú, ráfért volna egy kis renoválás is, de használhatónak azért használható volt.  
Jómagam Medgyessy megválasztásának napján jártam ott utoljára, és el kell, hogy mondjam, választási győzelmet ünnepelni remek hely volt.
Egy fikarcnyi negatívumát nem éreztem annak, hogy kissé ütött-kopott volt az épület, sehol semmi korszerű króm, üvegfal, mozgólépcső, helikopter-leszálló, hanem csak egy épület, mely a baloldalhoz ezer szállal kötődött, merthogy ez volt a Köztársaság téri Pártház.

És ez volt a másik ok.
Mikor beléptél a főbejáraton, mindjárt a szemedbe ötlött a márványtábla azoknak a hősi halottaknak a neveivel, akiket 56 csőcseléke vadállati kegyetlenséggel gyilkolt meg, húzott végig drótkötéllel a téren, akit lábánál fogva akasztott fel, majd kitépte a szívét. 
Voltak, akiket nem öltek meg, de a tudatunkban minden halott mögött ott álltak ők, a túlélők is.
Oda képzeltük az emléktáblára az alkalmazottat, akit nő létére a bátrak ott rugdaltak, pedig csak egyszerű gépírónő volt, dolgozhatott volna éppen akár a Belvárosi Vendéglátó Vállalatnál is, a borbélyt, meg a kiskatonát, aki óriási szerencsével túlélte a géppisztoly-sorozatot.
Ott volt Mező Imre neve is, aki Kádár barátja volt, és akinek sorsa miatt – többek között - Kádár az lett, aki, amit ő úgy fogalmazott meg, hogy „voltam, ahol lennem kellett, tettem, amit tennem kellett.”
Történelmi levegője volt annak az épületnek, jellemző a korra is, merthogy ez a Budapesti Pártbizottság székháza volt, a rendszerváltás után tette meg központjává a Szocialista Párt, vállalva ezzel a gesztussal a politikai örökség egy részét, magát a baloldaliságot, melyet ma olyan vadul keres mindenki, mert menet közben valahogy eltűnt.

Érteni vélem én Gyurcsányt, ő egy korszerű, áramvonalas párttá akarta formálni a szocialisták pártját, és miután saját legnagyobb erénye és hibája is egyúttal az érzelemvezérelt gondolkodás, így az átalakítást is – ha már a gyakorlati lépéseket nem volt képes átverni a döntéshozókon, hát legalább szimbolikus tettekkel akart lépni egyet a megoldás felé.
Az MSZMP a múlt, dobjuk hát ki, és bizonyítsuk be, hogy az MSZP már egy másmilyen párt, melynek s legfeljebb szavakban van köze a múlthoz, és azok a szavak is inkább az elhatárolódást szolgálják, mint a történelmi folyamatosság fenntartását.
Ehhez a szemlélethez a vértehetségtelen politikus Nagy Imre a megfelelő történelmi személyiség, nem Kádár, és a párt székháza ehhez útban van, hiszen előtte ott volt a halomra lőtt kiskatonák szobra, a vérfürdő és a csőcselék emléke, a Tuskólábú és a cábár kurvák hada.
Némelyikük finnyás orrát sértheti a Köztársaság térnek még a neve is, ott, a parlamenti padban.

Pedig múlt nélkül nincs jövő, baloldali politikát nem lehet baloldali hagyományok, eszmék és idolok nélkül csinálni, mert a nemzedékek egymásra építkeznek, alap nélkül meg csak légvárat lehet építeni – akár a Jókai utcába is, adott esetben.
Érdekes, ezt a jobboldal pontosan tudja, csak a mi oldalunk ilyen szerencsétlen ebben a kérdésben, pedig olyan helyzeti előnye van, mely szinte behozhatatlan lenne, hiszen a rendszerváltás előtti harminc év bármelyik történelmi előddel bírja az összevetést, Ferenc Józseftől Horthyn és Szálasin, Rákosin át  a mai rablóbandáig.
Mégis, a baloldal ma tetszhalott állapotban van, senki sem mer tisztességesen beszélni a múltról, ami nem is csoda, hiszen Gyurcsány már elnavigálta magát és híveit a baloldalról, csak a hívek még nem tudják, hogy megszűntek baloldalinak lenni.
Ő egy erős szociális érzékkel rendelkező centrumpártot szervezett, mely éppen azért, mert mindenkit képviselni akar, nem fog képviselni senkit.
A szocialisták meg megpróbálnak egy lyukból fújni hideget is meg meleget is, szóban vissza akarnak térni a baloldalai gyökereikhez, de ha lehet, akkor a baloldali elvek nélkül – olyan zsenánt ezzel a sok büdös szegénnyel egy követ fújni, akkor inkább politizáljunk a parlamenti büfében.
Ezzel együtt saját libatolvajaikat is meg szeretnék tartani, mert a pénzt a mai napig tőlük várják, mindegy, mi a forrása.

A Jókai utca a szalagcímek dacára már régen nem a Szocialista Párté, hanem a hajdani pártpénztárnok Puch László érdekkörében van, a szocialistáké a hitel visszafizetésének kötelezettsége.
A párt képviselői elüldögélnek a Parlamentben, Gyurcsány elcseveg a belvárosi liberálisokkal, ha olyanja támad, akkor a nyakunkra szabadítja a világ legkártékonyabb megélhetési liberálisát, Fodor Gábort.
A nagypofájú Szanyi, akiben benne volt egy Marosán lehetősége, Brüsszelben baxxa a rezet, hadd ne cizelláljam legutóbbi idétlenkedéseit, mindenesetre, ha a hülye meggondolatlanság fájna, hát hangosan sikoltozna.
Közben támadt az országban három-négymillió koldusszegény ember, akiknek az érdekeit nem képviseli senki, akiket a jobboldal otthagyott és otthagy az árokszélen, és amikor feléjük tipeg a baloldal, hát elfordítja a fejét és befogja az orrát.

A Jókai utcai székházra meg majd kiírják, hogy KIPSZER, de még lehet belőle KÖZGÉP székház is, majd lepacsizzák egymással a szilárd elvi alapon politizáló Baranya megyei pártelnök, meg a Fidesz veszprémi képviselőjelöltje.
Bejáratott utak vannak, semmit nem kell újra kitalálni, ők legalább becsülik a tradíciókat.
Te meg csóró, szomorkodjál, annyit érsz te, amennyid van.

:O))) 


2014. december 11., csütörtök

CSALÁSI PÓTLÉK

No, ezt aztán nem vonhatja meg senki, mert ezt a politikai és gazdasági elit kapja ilyen-olyan jogcímeken, él is belőle, mint Marci Hevesen, vagy inkább,  mint Lőrinc Felcsúton.
Elvonni sem lehet, erre egy istennek sem talál jogcímet, sem Vida Ildikó, sem Polt Péter, legyen bármilyen pofátlan a csalás, csináljon bár a Bazilika közepére a potentát, kutya sem ugat utána.
Ebben az országban ki lehet felejteni a vagyonbevallásból szankció nélkül egymilliárd forintot, legfeljebb baráti társaságban elröhigcsél rajta az elit, ami attól elit, hogy ők tudtak legügyesebben legtöbbet lopni abból a pénzből, melyet te fizettél be Ildikónak, abban a hiszemben, hogy az ország működtetését biztosítod belőle.
Hát nem egy született lúzer vagy?
Az ilyenre nem szabad pénzt bízni, az ilyentől el kell venni az utolsó fillérig a lóvét, úgyis csak felzabálnád vagy elinnád, valld be!

Persze vannak helyek, ahol azért van még illemtudás, ahol a vállalkozások termelésből meg saját fejlesztésekből élnek, ahol a vállalkozó ugyan időnként rácuppan az állami tőgyre, de alapvetően azért nem a te pénzedből él.
És nem ennyire vígan, mint itt, ahol a nagyvállalkozót lassan már csak idézőjelek között illik emlegetni, hiszen nagy részük csak arra vállalkozik, hogy elkölti a te pénzed.
Ezek a helyek nem errefelé vannak, a történelem úgy hozta, hogy szinte valamennyi ilyen hely tőlünk az Atlanti Óceán felé esik.
Nálunk meg te esel – pofára.
És még szerencséd van, ha az elit elitje a vissza nem térítendő állami támogatásból légkondicionált libafarmot épít, ahol a libák zeneszóra totyognak, tollruhájuk tisztításáról a Patyolat gondoskodik, míg szállításukat a Főtaxi gondoskodik, tollfosztásmentes személyi biztonságukat pedig a Tizedes Security szavatolja.
Ez legalább egy termelő beruházás, melyben ugyan embert nemigen alkalmaznak, mert egyrészt az élőmunka drága, a közterhei még drágábbak, a tetejébe Julcsa, ha mardossa a gyomrát az éhség, képes élve kitépni a combját a drága állománynak és nyersen is magába tömni – hol vannak már a szegény, foltozott, de tiszta ruhájú, becsületes magyaremberek?

De hát az elit az már csak ilyen, alapvetően rajtad élősködik, mióta a világ világ, meg még három nap, legfeljebb korlátozni lehet telhetetlen bírvágyát, átnevelni reménytelen.
Ha az ilyet börtönbe zárod, akkor már másnap van csicskája, extra kajája meg menyasszonya.
Tulajdonképpen az, ami nem tetszik nekem, hogy finom legyek, hogy szakadt volna anyjukba a fejük a rohadtaknak, az a gátlástalanságuk, mellyel a legszegényebbeket fosztogatják még most is, amikor a nyomor már elöntötte az országot, és minden jóérzésű ember rettegve várja a telet: hányan fagynak meg idén az utcákon, hányan a fűtetlen lakásokban, hány embernek nem jut kenyérre, lakbérre, meleg ételre.
Szinte szadista kéjjel sanyargatják a legnyomorultabbakat, az éhhalállal fenyegetik őket látszólag olyan célok megvalósítása érdekében, melyeket akár helyeselni is lehetne, ha a célokhoz vezető út nem zsarolással és fenyegetéssel lenne kikövezve.

Most éppen a családi pótlék megvonására találtak új ötletet.
Mivel 2015 szeptemberétől kötelezővé válik a gyermekek óvodába járatása, egy változtatás - az iskoláztatási támogatáshoz hasonlóan - megvonná a családi pótlékot azoktól a családoktól, akiknek a gyermeke legalább húsz napot igazolatlanul hiányzik az óvodából.
A megvonás átmeneti, ha a gyermek ismét jár az intézménybe, azt újra folyósítják.

Tulajdonképpen helyeselni lehet a gyermekek óvodai nevelését, hiszen nekem is az a véleményem, hogy mire egy kisgyerek iskolába kerül, addigra már bőven lekéstünk a neveléséről.
Jobb azt minél előbb kezdeni, hiszen a megfelelő szókincset, viselkedésmintákat, fegyelmet-figyelmet  ki kell alakítani, nem szólva arról, hogy a rasszizmus ellen is így a legegyszerűbb fellépni – már, ha a helyi hatalmasságok is célnak tekintik.

Mégis azt hiszem, hogy a kényszerítés nem a legjobb megoldás, mellesleg általában hatástalan is azoknál, akiknek leginkább szükségük lenne gyermekeik fejlesztésére.
A magyar állam által alkalmazott módszer leginkább az idomításhoz hasonlítható, megalázó és rohadt kényelmes megoldás.
A pszichológusok szerint rendkívül erős belső késztetéssel járnak a biológiai motívumok, például az éhség, a szomjúság.
Magyarán, aki éhezik, az mindent meg fog tenni azért, hogy ezt a helyzetet felszámolja, márpedig ahol egy család a családi pótlék nélkül éhezik, akkor annak megvonása kényszerítést jelent, amire nemigen van itt felhatalmazva még az állam sem, legyenek bármennyire is tiszteletreméltó törekvései.
Azt gondolom, hogy talán többre lehetne menni azzal, ha azokat, akik óvodába járatják a gyereküket, inkább valami többletjuttatással ösztönözné a társadalom a helyes magatartásminta követésére, például az óvodások, napközisek szülei a családi pótlék mellé kaphatnának havi rendszerességgel élelmiszercsomagot, zsírt, lisztet, cukrot, sót, krumplit, talán futná a rávaló az alapvető élelmiszerek áfájából.

Ma szabályozták az önkormányzatok által adható támogatás maximumát is, felső korlátot szabtak  az önkormányzatok által havi rendszerességgel nyújtható támogatásoknak, az öregségi nyugdíj legkisebb összegében.
Bizonyára csőstül akadnak az ország minden táján önkormányzatok, ahol a havi rendszerességgel adott támogatások meghaladták a képviselői költségtérítések összegét is, mégis, már megint a legszegényebbekre figyelnek árgus szemekkel.
Én meg azt várom, hogy mikor határozzák meg az országgyűlési képviselők javadalmazását a segélymaximum valamilyen többszörösében, mikor alakítják át a családi pótlék és a gyermekek utáni adójóváírásokat rászorultsági alapú juttatásokká, mikor jön el az a nap, amikor azoktól próbálnak elvenni, akiknek nagyon van, és azoknak adni, akiknek nagyon nincs.

Mindegy, talán majd az M0 körgyűrűn szedett autópályadíjból tervezi ezt Viktor, de lehet, hogy tévedek…

:O)))

2014. december 10., szerda

LŐRINC DROGTESZTJE

A népi bölcsesség szerint a dinnyével szokta ezt tenni nevenapján Szent Lőrinc, ettől kezdve nem is érdemes dinnyét venni, mert az ettől kezdve nem dinnye, hanem tök.
Szent Lőrinc egy mértéktartó, decens szent, mert amit a dinnyével tesz, azt suttyomban teszi, évente csak egyszer, előtte a dinnye rossz minősége nem az ő lelkén szárad.
A szerencsétlen szentet a rómaiak roston sütögették, de az is lehet, hogy lefejezték, ezek az ókori népek viszonylag változatosan tudtak végezni ellenfeleikkel, habár Jóbarát óta nekünk sincs okunk a panaszra, lehet, fogjuk mi még hallani a zsír diszkrét sercegését.

Ellenben Szent Lőrinc hazánkfiaira nézvést nem túl jó emlékeket idéz.
Tisztelete akkor lendült fel, amikor I. Ottó 955-ben Augsburg mellett, Lech mezején éppen augusztus 10-én, azaz Szent Lőrinc ünnepén verte rommá a - nálunk mosolygós engedékenységgel kalandozónak nevezett, a valóságban rabló, gyilkoló és fosztogató - magyarokat.
Hős vezéreiket kivégezték, a sereg maradéka hazapucolt és a kalandozásokat ezzel befejezettnek nyilvánították.
Úgy tűnik, mai kalandozásainknak is lassan vége szakad, de azért ne kapkodjunk az örömmel, várjuk meg Bulcsú, Lehel és Súr kinyiffantását, melyet a hajdani eseményeket példának tekintve valószínűleg ismét egy német uralkodó fog elrendelni.

Ellenben Lőrincünk nekünk is van, nem is akármilyen.
Ellentétben a mártír szenttel a mi Lőrincünk nem diakónus, habár ha a Fideszt vallásnak tekintjük, akár lehet is püspöke segítője, útban a rostély felé.
Viszont a mi Lőrincünk sokkal szorgalmasabb vértanú elődjénél, hiszen ő minden nap belepisil a közéletbe, sőt -  időnként bele-beledurrant a nulláslisztbe is.
Ha egyszer itt Nemzeti rostonsütés lesz, akkor azért fel lehet majd tenni neki egy-két érdekes kérdést. Ezt én például úgy képzelném el, hogy felkötöztetek vele egy létrát a terepjárója tetejére, majd megmutatnám neki a minket távolból követő osztrák rendszámú Mercedes típusú személygépjárművet, melyet maga a Télapó vezet, mosolyogva hosszú szakálla alatt, majd a 8106-s számú főút 16-os kilométerszelvényénél megállítanám az autót és eltépném a létrát rögzítő cukorspárgát.
Innentől kezdve kapna rá tíz percet, hogy meséljen, ha eléggé érdekfeszítő a történet, akkor meghosszabbítanám ezt az időt.
Ha nem, diszkréten elfordulnék, nem bírom én már a csúnya dolgok látványát.

Ami azt illeti Mészáros Lőrinc ab ovo csúnya látvány.
No, nem azért, mert nem kupálódott ki eléggé az elmúlt évek alatt, egyik vállalkozása, a kormányváltás óta ötszázszorosára növelte bevételét.

Ez azért nem semmi, Lee Iacocca is így gondolhatta, mikor elküldte felvételi kérelmét a Puskás Akadémiára, melynek rektora - bizonyos Mészáros Lőrinc - válaszlevelében elutasította a felvételi kérelmet.
Indoklásul azt hozta fel hogy az Akadémia nem vállalja olyanok gazdasági képzését, akik herda természetűek, akik képesek saját fizetésüket egy dollárra csökkenteni ezekben a vészterhes időkben.
A buta digó bánatában végleg vissza is vonult.

Mészáros Lőrinc azért csúnya látvány, mert ő az utálatos kép a demokrácia templomában, ő mindannak megcsúfolása, melyben a nyolcvankilences rendszerváltó nemzedék hitt.
Ő az álmok megcsúfolásának megszemélyesítője, a rohadt, barbár maffia hatalmának jelképe.
Mészáros ugyanis ki van rakva a templom közepére, hadd lássa mindenki, hogy az alcsúti despota mindent megengedhet magának, még azt is, hogy egyik strómanját nyíltan mutogassa a világnak.
Mindenki tudja, mi Mészáros szerepe, mert ez a szerencsétlen még buta is, mint a sár.
A falusi suttyó csicskásának hálátlan szerepét vállalta fel, és láthatólag azt hiszi, hogy őt nem fogja a golyó, mert vélhetőleg azt hiszi, hogy ő meg a Vezér golyóit fogja – de téved.
A vezérek csillaga is leáldozhat, de arra szoktak figyelni, hogy tanú ne maradjon erre a szomorú időpontra.

Mindenesetre a mi Lőrincünk megbukott némi vagyonbevallási trükkökkel, és azt találta mondani magyarázatképpen, hogy vagyonnyilatkozatának kitöltésekor hibázott, megfeledkezett egy kisebb összegről.

A kisebb összeg egymilliárd huszonhét millió forint, ami egyébként nem lehetetlen, már csak azt kellene kideríteni, hogy miről felejtett el ezen kívül beszámolni a Vezér malacbőr pénztárcája, jobbkeze, melyet speciális és bonyolult feladatokra használ, ha nincs éppen kéznél csicskásai valamelyikének nyelve…
Ha ezeket elengedi az ország elszámoltatás, felelősségrevonás és teljes vagyonelkobzás nélkül, akkor ez a nép nem méltó az önálló állami létre.
No, majd meglátjuk, de azért azt ne feledjük, hogy ez a három-négymillió koldus országa.
Bátran tessék dühösnek lenni, van miért…

:O)))