A MI SASMADARUNK

Hát – csóválta meg bánatos fejét a Vezér – sok jövőnk már nincsen, úgy tűnik.
Amit lehetett, azt már elloptuk, a számlákat feltöltöttük, a vazallusokat kifizettük, már minden kommunikációs baromságot feltálaltunk, mégsincs könnyű helyzetünk.
Már hiába Gyurcsányozunk, semmi hatása nincs, legjobbjaink elhulltanak a csatatéren, Schiffer, a titkos csodafegyver ötletei is bedöglöttek, éppen most ment világgá tőle Osztolykán is – a fene tudja, merre tart a világ.Lehet, ezeknek a cigányoknak sem lesz elég a szavlejárt száraztészta, ha így folytatódik a dolog – telhetetlen fajta, nem vitás...
Mondd, hű szolgám – fordult bánatos tekintetű, mopszlikutya jellegű spindoktora felé – hogyan tovább, merre van az előre?
Mert az azért lássuk be, mégiscsak méltánytalan lenne, hogy most, amikor ilyen szépen összeraktuk ezt a paksi ügyet is, hagyni kellene, hogy esetleg mások belepiszkáljanak?
Arról nem is szólva, hogy ki tudja, nem kerül-e a hatalom közelébe valami genetikailag sérült demokrata, aki komolyan veszi a korrupció és az állami vagyon fosztogatása elleni harcot és nem csak taknyolgat vagy mutyizik, ki a franc szeretne pórázon sétálgatni?
Ez még akkor is kínos, ha bekalkuláljuk, hogy ha minden nap húszezresekkel fűtöm a kályhát, akkor is hosszabb ideig lesz nálam meleg, mint a paksi új blokkok reaktoraiban.
Ne kockáztassuk a jövőt!

A Főtanácsadó nem tétovázott – jelzem, azért a pénzért én sem tétováznék – összevonta szemöldökét s szólt: Akié a múlt – azé a jövő!
Tegyük magunkévá a múltat s ölünkbe hullik a jövő!
És ami a legfőbb, a dolog költséghatékony, párszázmillió ráfordítással ki tudjuk simogatni természetes szövetségesünk, mondhatnánk jobbszélünk képviselőinek lelki ráncait.

Meg talán az sem lenne baj, ha a már teljesen elszemtelenedett zsidókat is kissé helyreraknánk, nehogy azt higgyék, hogy az új holokauszt – emlékhely, a Józsefvárosi pályaudvar rámpái véletlenül épültek strapabíróra, valósághűre, nézegessék legalábbis gyanakodva, kis szorongás se ártana!

És építsünk emlékműveket, - itt egy Horthy–szobor, ott egy Tiszapista, és akkor még ott van a Szabadság tér ügye!
A Vezér arca felderült, újonnan megszerzett szavazók ezreit látta lelki szemei előtt, nyert választást, Gyurcsányt a Sándor-palota pincéjében, a falhoz láncolva, még hívei nyelve által jólkarbantartott ánusza is belebizsergett a gondolatba…
Így aztán most lesz emlékművünk, mégsem egy Tigris-tank, mint hírlett, sokkal méltóságteljesebb, szebb: a Birodalmi Sas lecsapni készül Gábriel arkangyalra, kinek kezéből már a Fidesz régebben kilopta az apostoli kettőskeresztet.

Az emlékmű szimbolikája egyértelmű: a Horthy-rendszert megtestesítő angyalt éppen meggyakni készül a sas, miként Emesét a turul, vagy Lédát a hatty, ezzel biztosítva a nemes és büszke magyar faj fennmaradását a vesztett háború után.
Az angyal – modellje állítólag Selmeczi Gabriella lesz – két karját a könyörgés ősi mozdulatával emeli Istene felé, kit a Birodalmi Sas testesít meg.
Eredetileg az emlékmű timpanonján – merthogy az is lesz neki - ülő Hitler szart volna az arkangyalra, de ezt az ideológusok egyelőre még korainak tartották,
Lesznek oszlopok is.
A tizenhárom fallikus szimbólum a kormánypárt vezérkarát jelképezi, akik aggodalmasan figyelik a nász beteljesülését.

Orbánék szerint kissé mások a hangsúlyok.
Mint az Origo írja Orbán nyílt levele szerint "hazánk német megszállásának 70. évfordulója jó alkalom arra, hogy a közösség veszteségeit elismerő, fájdalmukban osztozó, jóakaratú emberek fontos és közös lépést tegyenek a tisztelet kultúrájának irányába". Azt is írta, hogy "alig hinném, hogy az áldozatok emléke felé tett főhajtás bármilyen magyarázatot igényel. Ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése."

Ez persze értelmetlen baromság, sunyi szarmaszatolás, de hát a cél tulajdonképpen ez is lenne: áldozatoknak mutatni a tetteseket és egybemosni őket az általuk halálba hajszoltakkal.
Nem csak a zsidókkal, még mielőtt valaki tévedésbe esne, de a háború többi katonai és polgári áldozatával is, akik szintúgy annak a rendszernek voltak áldozatai, melynek vezetőjének ugyancsak a Szabadság téren van faragott képe a protestáns templomban, a reformátusok nagyobb dicsőségére.

Azt kellene ennek az emlékműnek bizonyítania, hogy Magyarország nem tettes volt saját állampolgárainak halálbaküldése során, hanem áldozat - a gaz nácik áldozata.
Meg azt, hogy leigázottak voltunk, mindenféle mozgástér nélkül, de tulajdonképpen nem is tudtunk semmiről, naivak és gyanútlanok voltunk.
Pedig nagy szívességet tett Szakály Sándor, a kurzus történésze, aki minap idegenrendészeti eljárásnak nyilvánította Kamenyec-Podolszkíj majd húszezer áldozatának legyilkolását, hiszen ennek kapcsán egyértelműen kiderült, hogy Horthy és emberei (?) tudtak a sorsukról, ennek utána rakták vagonba és adták át a németeknek a vidéki zsidóságot.

Kigondolói azt is szeretnék ezzel az emlékművel közölni a világgal, hogy a német megszállással Magyarország elveszített szuverenitását, amit majd csak az első szabadon választott országgyűlés megalakulásával nyert vissza.
Marhaság, ócska szerecsenmosdatás.
Horthy meg tudta akadályozni a pesti zsidóság deportálását, meg tudta volna akadályozni a vidéki zsidóságét is, de akkor még nem üzenték meg neki a nyugati hatalmak, hogy ha nem állítja meg a deportálásokat, akkor kötelet kap – ettől aztán hipp-hopp, vissza is tért a szuverenitás.

Amikor a Szovjetuniót megtámadtuk, akkor még érvényben volt Sztálin ajánlata, hogy amennyiben kimaradunk a háborúból, úgy annak befejezése után támogatni fogják területi igényeinket Erdélyre.
Jószándékuk bizonyításaképpen visszaadták az 1848-ban Világosnál zsákmányolt zászlókat.
Horthy elfelejtette megnézni a térképet…

Szóval, nemigen mondhatjuk el, hogy bűntelenek lennénk, és ezer emlékmű sem fogja elfedni az ostoba magyar politikát, a vesztett háborúért viselt felelősséget, az ukrajnai megszállás alatt elkövetett rémtetteinket, a magyar zsidóság halálbaküldésének szégyenét.
Ha már német megszállás, akkor talán arról is beszélhetne Orbán, hogy ha ez nemzeti tragédiánk, akkor hogyan hagyhatják a megszállás ellen harcoló Ságvári Endre emlékének meggyalázását, Pataki István és Pesti Barnabás emlékének elsorvasztását, hogyan tűrhetik el a nyilasok mozgolódását, az újjáéledő antiszemitizmust, rasszizmust.
Jövőnk csak akkor lesz, ha múltunk is lesz, és annak a múltnak tisztának és hitelesnek kell lenni, olyannak, amelyből tanulhatnak a minket követő nemzedékek.
   
Attól tartok, az emlékművön tollászkodó birodalmi sas szarik a fejünkre, az emlékmű meg csak a bajt csinálja.
Magyarország első számú történésze sztálini allűrökkel intézi az ország dolgait.
Jobb helyeken az ilyeneket párnás cellákban tárolják.

:O)))