Töröm a fejem, mi lesz velünk ebben
az évben, merthogy egy rendes bloggernek olyannak illene lenni, mint egy jósnak
az antik Görögországban.
De – sajnos – ez a blogger csak olyan jós tud lenni, mint hajdani elődjei közül az a béljós, akitől ellopták már a belet is, ami megmaradt, az csak annak tartalma - egy nagy rakás khm… - mondjuk - sár.
Hogy az aktuális hatalom képviselőivel mi lesz, azt tudjuk, ők előbb-utóbb filmszínésznek állnak.
Számukra kedvezőbb esetben el fogják játszani a Fogd a pénzt és fuss című darabot, rosszabb esetben pedig a Talpuk alatt fütyül a szél felújítását, de hogy erre mikor kerül sor, azt talán maga a nagy Zeusz sem tudja.
Hogy a soron következő választásokkal valósuljon meg a választók álma, ahhoz az ellenzék ésszerű gondolkodására lenne szükség, de hát ahol nincs ész, ott az ésszerűséget is hiába keresgéljük, legyünk bármennyire is szorgalmasak.
De még csak nem is szorgalmasak, hiszen két hete a nyomukat sem látni, eltűntek, mint a büdösség.
Habár lehet, hogy ezzel csak jót tettek az ügynek, mert előtte meg nagyjából abból állt a tevékenységük, hogy az Általános Viszonyítási Alapot és Mindenért Hibást szidták, kezdve az MSZP járókeretes ifjúszocialistáitól a választmány politikai megatörpe elnökéig.
Bajnai a leírt politikusok nehéz kenyerét csipegeti, tettestársai közül a füvész időnként elrikkantja magát: Le Gyurcsánnyal!
Ez mind a tizenkét követőjének felettébb tetszik, Kónya meg ahányszor megszólal, annyiszor hibázik, ezért aztán inkább jó taktikai érzékkel olyan, mint egy karthauzi szerzetes.
Az aprószentek – Fodor, Schmuck, meg a fenetudjamégkik azzal fenyegetőznek, hogy majd országos listát állítanak százhat jelölttel, ami természetesen egyáltalán nem kizárt, hiszen kaphatnak jelölteket ajándékba, az se lenne csúnyább ajándék, mint a kopogtatócédula volt anno a kétfarkú kutya pártot alulról ütő, nagyon más politikát folytató pártnak.
Merthogy a cél – ne feledjük – a szavazatok szétporlasztása. l
Legyen minél több induló párt és egyéni jelölt, annál biztosabb a szervezett és fegyelmezett viktoriánus tábor győzelme.
Gyurcsány az egyetlen a ma magukat demokrata ellenzékinek definiáló politikusok közül, aki komolyan gondolta, hogy egy széleskörű összefogással győzni lehet, de a széles kör vezetői ezt másként gondolták, ezért aztán nevetséges manőverekbe kezdtek, melyek közül a legjobban az tetszett, amikor elkezdték felosztani maguk között a százhat választókörzetet.
Olyan hülye vadász ritkán akad, aki a még le sem lőtt libák terítéke felett folytatna komoly tulajdonjogi vitákat akkor, mikor még a lőállásokat se osztották el tisztességesen és a vadászok egymásra fogják a fegyvereiket.
Most éppen ott tartunk, hogy már mindenről lekéstünk, hiszen gyakorlatilag három hónap maradt a választásokig, ez pedig roppant kevés az üdvösséghez.
Innen már csak kétféle megoldás jöhet számításba.
Az egyik, hogy az ellenzék pártjai elindulnak egymás ellen is, Orbán győz, rosszabbik esetben kétharmaddal.
Helyi szinten létrejöhetnek megállapodások, de ezekben nemigen hiszek, mert a szocialista pártelit nem akar megállapodni senkivel, Bajnaiéknak meg még annyi zsarolási potenciáljuk sincs, hogy biztosak lehetnének benne, hogy a szocialisták legalább őket behúzzák a Parlamentbe.
Ha Mesterházyéknak olyanjuk támad, akkor megrántják a vállukat és Bajnai küzdhet ütőképes (kutyaütők…) csapatával – egyre kevesebb eséllyel – az öt százalékos szavazatarányért.
Marad a baloldali választó számára a DK és Gyurcsány, akitől viszont azt várja választótábora, hogy fogjon össze legalább Bokrossal meg Kunczéval, mert őket komoly politikusoknak tartják, míg Schmuckot bohócnak, Fodort meg nem erre a világra való, gyakorlati politika ellen beoltott politikai antitalentumnak.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy őket ki kellene rekeszteni az együttműködésből, de túlzottan kapacitálni őket, megadva nekik a lehetőséget Gyurcsány ellenfelének nyilvánítani magukat talán nem kellene.
Hogy aztán Gyurcsány meddig vacillál megint, azt csak ő tudja, kikkel kíván szövetséget kötni, azt meg még talán ő sem, hiszen ott üldögél egy-két doktriner liberális is a csapatában, pedig itt és most csak a kőkemény pragmatizmusnak lenne helye.
Kell bizonyos idő az embereknek, hogy átértékeljék politikai kötődéseiket, ezt az időt pedig meg kellene adni nekik, mert a választás előtt egy héttel már hiába mond bárki bármit, addigra már megszületnek a választói döntések a részvételről és a preferált politikai erőkről.
Addig még azért történni fog néhány érdekes dolog, például kis pénzosztogatás a választásokon indulóknak, hadd legyenek jó sokan, meg az Égigérő Fütyülő felállítása a Szabadság téren a náci megszállás tiszteletére, a megszállott nácik megnyerése érdekében.
A hármas és ötös kórterem között síelő és balesete előtt Schumacherrel megbeszéléseket folytató Vezér generálozása (generálozott generális…), meg kis nacionalista erőfitogtatás márciusban – pénz nem számít alapon.
És hát a Parlamenti Őrséget is el kell addigra még látni Kénkőköpő Birodalmi Lépegetőkkel, át kell adni legalább a Fradi új stadionját, közkinccsé kell tenni néhány dokumentumot arról, hogy Gyurcsány eladta az anyák könnyét Izraelnek, és ki kell üríteni a Budai Várat, hogy elférjen majd Kormányzó Úr Őfőméltósága, vitéz Kőbányai Orbán Viktor, a Legfőbb Hadúr és népes családja, meg a traktorok.
Persze sok ok nincs a röhögésre, de azért ne adjuk fel, mert ha feladjuk, akkor sem lesz jobb.
A béka is addig kapálózott a tejesköcsögben, míg csak vajat nem köpült, oszt kimászott, hát mi kevésbé lennénk kitartóak?
:O)))

16 megjegyzés:
Aki olvasta Boros Lajos "karácsonyi" pontjait az ÉS-ben. Az nyilván támogatja a Gyurcsány, Bokros, Kuncze összefogást.
..."Addig még azért történni fog néhány érdekes dolog",... most olvastam el Frei könyvét: 2015. Elgondolkodtatott.
Útkaparói szinten - ez nagyon alul van, a kátyúk, amiket belapátolgatok, talajszinten vannak- a következőket vizionálom.
Gyurcsány Ferenc összefog Bokros Lajossal, akit miniszterelnök-jelöltjüknek nyilvánítanak (és persze mindazokkal is, akik hajlandóak velük együtt harcba indulni), aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
Vagy ha nem, hát kisnyúl...
Az mszp meg mehet füvet kapálni.
Többek között azért is szeretem olvasni PuPu-t, mert az írásaiból kiérződik a majdani felelősségre vonás igénye, de ugyanabban a pillanatban már fel is ötlik a kérdés bennem: kitől várom, melyik politikai formáció lesz az, amelyik ezt hajlandó lenne megtenni?Nos, jelenleg nincs ilyen párt. Kiállt már valaki a közvélemény elé és azt mondta, hogy ezek és ezek a intézkedések nyilvánvalóan lopásról, hűtlen kezelésről szólnak, ezért haladéktalanul semmisé tesszük, ennek érdekében törvényeket módosítunk, amely vagyonelkobzással, börtönnel jár, aki közvagyont csal/csalt el és elítélték soha nem vállalhat állami tisztséget, önkormányzati tisztséget, stb, stb...Nincs ilyen párt, még a DK sem.Pontosan azért nem bírnak mozdítani bizonytalan szavazókat, mert ezt nem merik kimondani senki sem (most olyan pártra gondolok, akinek normális programja van és nem a JOBBIK). Minek szavaznának bárkire is, ha csak azt látják, hogy valakik lophattak négy évig és ha - esetleg -buknak, akkor boldogan élhetik világukat családostól -amíg vissza nem kerülnek a hatalomba, mert a buta nép visszateszi őket.Az egész nem ér enélkül semmit.Vegyék már észre a pártok, hogy a programok ebben a fázisban már a kutyát nem érdeklik, elszámoltatást várnak.Ne akarjon már senki egy tolvaj bandával demokratikusan bánni, ezeket el kell taposni..
Talpuk alatt fütyül a szél felújítására szavazok.
Szerintem a felelősségre vonáshoz 2/3-os többség kellene.
A DK ezt nemigen érheti el egyedül és így nem is ábrándozik erről.
Az is gond, hogy az egész törvénykezést, amit eddig meghoztak el kellene törölni és újat alkotni, mivel a tetteiket a regnálók, törvényekkel szentesítették.
Így törvényesen loptak, csaltak !
Egyedül a DK akar törvényes felülvizsgálatot, ami után jöhetne az elszámoltatás, ha sikerül az Alaptörvényt hatályon kívül helyezni.
Mert erre lenne szükség, ennek a kimondására !
Na, ettől irtóznak a többiek, mert ehhez nem nagyon fűlik a foguk, sok macerával és kiállással járna.
Meggyőződésem, hogy a DK el fogja ezt érni egyszer, csak nem most, mert erre még nincs egységes akarat.
Ennek több oka is lehet, de ez már egy másik téma !
Kedves PuPu !
Engem csak ez idegesít :
"Hogy a soron következő választásokkal valósuljon meg a választók álma, ahhoz az ellenzék ésszerű gondolkodására lenne szükség, de hát ahol nincs ész, ott az ésszerűséget is hiába keresgéljük, legyünk bármennyire is szorgalmasak.
De még csak nem is szorgalmasak, hiszen két hete a nyomukat sem látni, eltűntek, mint a büdösség."
Ahogy írod !
Üdv sphagin
Kedves PuPu! Mint mindig, mostani írásod is a 10-es kör közepe, élvezet olvasni, bár a téma inkább drámai. Mint egykori parasztgyerek viszont kénytelen vagyok Téged helyesbíteni. Az a bizonyos béka tejfölbe esett, ebből köpülték a vajat. A jó zsíros tejből is lehet talán, de a munka lényegesen macerásabb és a végeredmény bizonytalan. Persze nem lehetetlen a feladat, csak azt nem tudjuk, mennyire van a tej felvizezve.
"Szerintem a felelősségre vonáshoz 2/3-os többség kellene."
Persze, hogy az kell, de ha nem áll ki nyíltan és határozottan a felelősségre vonás mellett senki, akkor, nem is fog egyik párt sem közelíteni a 2/3-ad felé soha.Én sem kergetek illúziókat:egy pártnak sincs egyedül esélye a 2/3-ra, de azzal az illúzióval is illene leszámolni, hogy a törvényekkel alátámasztott lopást, szabadrablást "jófiú" módjára orvosolni lehet.Egy estleges ellenzéki győzelem esetén első lépések egyikeként már egyes büntetőtételek estén az elévülési időt "látatlanban" meg kell duplázni, triplázni. Bátorság kell ahhoz is, hogy például a földosztást is semmissé tenni, a pályázatokat felülvizsgálni, a szubjektív elemek alapján hozott döntést automatikusan semmissé tenni és amikor az EU panaszkodik, hogy ez nem jogszerű, akkor legyen valakinek bátorsága elmondani, hogy hölgyek urak :itt van egy pályázati anyag, ami alapján nyertek és ha ezek után sem fogadják el, hogy itt szimpla lenyúlás volt, akkor sorry, irány az EB, és ha az ország ellen ítélnek, akkor a vagyonelkobzásból majd álljuk a cechet.Mindenki AZ ÁLLAMFÉRFI-ről beszél, hát mutassa meg az a valaki, hogy mer ÁLLAMFÉRFI módjára viselkedni. És ugyanezt el lehetne mondani "ezer" másik ügy estében is.Ha azok akik ilyen törvényeket hoztak, nem kerülnek ezért a bíró elé, akkor fölösleges itt egy szimpla kormányváltásért tökölni, mert semmi értelme...
Drága PuPu!
A jósda az illusztrációként betett, szépséges görög Delphiben sem pontos jövendöléseket tartalmazott, csupán olyan homályos utalásokat, amelyek megfejtése, magyarázata többféle lehetőséget kínált.
A Te alapos helyzetelemzésedből levonható következtetések, amelyekkel magad is szolgálsz, az ókoriaknál sokkal konkrétabbak, bár ugyanúgy többesélyesek.
De ez nem a jóslatod hiányossága, csupán a szereplők ész- és jellembeli csökevényeinek, ill. más korlátainak következménye.
A szilvesztert egy, a közös jövőnkről reálisan és egyben konstruktívan együtt gondolkodni képes és hajlandó társaságban töltöttem. Nem állíthatom, hogy túlzott pozitív kisugárzás áradt belőlünk, viszont teljes meggyőződéssel énekeltük együtt éjfélkor, hogy "megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!"
De ezt rajtunk kívül sokkal-sokkal többeknek kéne így gondolniuk.
Kedves Evolet.
Te nem "magyar" vagy? Két magyar, ha összekerül három felé húz.
Elszámoltatásról ott beszélni, ahol az embereket, már nem is kilóra, de mázsára lehet venni....
Gyurcsány esetében is a saját pártja kihátrált mögülle, és segített a fidesznek "karaktergyilkolni". Így van fent, a "példamutatóknál". Akkor mit vársz az emberektől. Amit te eleresztesz az sajnos egy ócska "jobbikos" duma. Mivel a "rossz" törvény is a jog része, amíg meg nem változtatják, így csak úgy kidobni nem lehet. Amt te szeretnél a fidesz pont ezt csinálta. A nép "agya" odáig nem jut el, hogy most csak "ebből" választhat, és választania is kéne. Nálunk mindenki azt várja, hogy más kaparja ki neki a gesztenyét, nehogy megégjen a pici keze.
Sajnos nálunk mindenki a "szépasszonynak" hisz, és nem a saját szemének.
Tisztelettel daczu
Kedves PuPu!
Szilveszter napján keresgéltem a tv csatornákon, a Sas-kabarétól Hofi-ig minden volt. Agárdy Gábortól Feleki Kamill-ig rengeteg jó színésszel láttam jobbnál jobb kabaréjeleneteket, melyek kivétel nélkül az "átkosban" születtek, vagy a rendszerváltás után a baloldali kormányok alatt. - Te jó ég! - döbbentem rá, a jobb oldaliaknak NINCS humoruk!
És akkor eszembe jutott, hogy "akinek van humora, az mindent tud. Akinek meg nincs, a mindenre képes!"
Mekkora igazság nem?!
Tisztelettel híved: - morzsi -
daczu-nak
"Elszámoltatásról ott beszélni, ahol az embereket, már nem is kilóra, de mázsára lehet venni...."
Te nem is akarsz elszámoltatást?Te pontosan hogyan képzeled akkor egy esetleges kormányváltásnál az ország rendbetételét?Amennyiben Te lennél az a személy,akire ez a teher hárulna, te hogyan látnál hozzá?
"Mivel a "rossz" törvény is a jog része, amíg meg nem változtatják, így csak úgy kidobni nem lehet"
Arról írtam, hogy 2/3-al törvényt módosítani, nem azt mondtam, hogy törvényt "kidobni" és mivel 2/3 fényévekre van jelenleg az ellenzéknek,arra próbáltam célozni, hogy fel kellene valamivel rázni a választókat és ha ez nem a bűnözők felelősségre vonása, akkor szerinted mi?
"Amt te szeretnél a fidesz pont ezt csinálta."
Pontosan azt akarom, kamatostól visszaadni.Az olyan nagyívű kijelentésektől, mint például betemetni az árkokat meg kiegyezni a másik oldallal csak ásításra késztet.Ez nem Németország, ahol minden párt egyirányba akar menni, csak éppen más úton.Nálunk az egyik pont az ellenkező irányba akarja vinni az országot, mint a másik.Ilyen helyzetben kiegyezni nem lehet, mi lenne a közös pont?
Mit fogsz majd mondani,amikor egyszerű többséggel nyer az ellenzék és a mozgástere pontosan nulla lesz?Kibekkelsz még négy évet, hátha akkor majd jobban sikerül? Éppen azért kell az összefogás, hogy a 2/3 segítségével az aknákat hatástalanítani lehessen és itt a legkisebb aknák a 2/3-os törvények.Az igazi aknák a bebetonozott emberek különböző intézményekbe..Szóval nem is értem, hogy akartok itt ilyen langyos mentalitással bármiben is bízni,ennél kicsivel több tűz kellene mind a pártoktól, mind a választóktól..
PuPu! Nem Kőbányai, hanem vitéz Lóbányai Orbán Viktor. Kőbányai csak majd lesz, ha odakerül. Remélem, odakerül...
Itt a válaszz külön neked pupu,hogy mivel foglalkoznak.
Az öszöd beszéddel s a tömegoszlatással épp most a CSATT-ban,
Azt már nehezebb megmondani, hogy ez most
1) három hónappal a választás előtt a "nagy kibeszéletlen" kibeszlésére tett kisérlet, vagy
2) Gyurcsány alávágássa, azon az alapon,ha már úgyis elveszitettük a választást, legalább...
3) kinldás, mert annyira nincs mondandója az ellenzéknek, hogy kinjukban erről beszélnek.
ps: VIGYÁZZATOK DK-sok ez itt MEGVEZETÉS :p
Két kritikai megjegyzés!
PuPu, te attól sokkal tájékozottabb vagy, mint sem a jelenlegi kritikád hiányosságait ne látnád.....DK-t illetően. Mert én bizony nem értem....mit vársz?
Bokrosék, Kunczéék ezerszer kijelentették, hogy mint párt, nem akarnak indulni a választásokon. De ha nem így lenne, akkor is...a DK még nincs olyan erős, hogy két ilyen kis támogatottságú szerveződést be tudjon vinni a parlamentbe...15 %-os !!!!!!!!! küszöbbel.
Minden más együttműködés pedig.....szerintem jelenleg is van, és ennek a kommunikációjára csak a másik két szervezet vagy annak vezetője hivatott....ők "támogathatják" véleményükkel a DK-t, fordítva ugye....nem lehetséges, mivel ők nem indulnak.....
Bokrost miniszterelnöknek? Ezt most hogy...: Mert ugye a DK kinyilvánította, hogy nyitott az összefogásra....ha most a DK miniszterelnököt jelöl....?????????
Szóval ez a kritika nincs átgondolva szerintem.......ugye ne gondoljak mögé mást?
Másik.....azoknak akik az elszámoltatást hiányolják......
Arra az aprócska kis tényre szeretném felhívni a figyelmet, hogy jogállamban !!!!!!! a bűnüldözésnek megvannak a szervei, és ez nem a kormány, a politikus! A politika dolga, hogy a jogállamot visszaállítsa. Egyébként Gyurcsány többször utalt rá, hogy a "felelősséget vállalni kell" ennek a maffiabandának, de ha ettől konkrétabb kijelentéseket tenne, akkor ...igen, azt tenné, amit ez a maffiózó.....rendőrséget, ügyészséget játszana. A helyreállítandó jogállamban meglesznek annak a törvényes szervei és törvénye útja, hogy ezek megkapják "méltó jutalmukat"
Megjegyzés küldése