2014. január 8., szerda

NEHÉZFELFOGÁSÚAK

Hú, de izgultam volna ma egész nap, ha nem ismertem volna a Nagy Demokrata Bolhacirkusz művészeit!
Ültem volna izgatottan a babérjaimon és várom a percet, mikor megjelenik valamilyen semleges helyszínen – mondjuk a Syma csarnokban vagy az eddig még feledékenység következtében sem át nem keresztelt, sem át nem költöztetett, sem a Nemzeti Dohányboltokkal össze nem vont Nemzeti Múzeum lépcsőin - kéz a kézben Bajnai, Mesterházy, Bokros, Gyurcsány, Fodor, Kónya, Kuncze, Herényi, Schmuck, Vajnai, Ungár, Juhász, Karácsony – hagytam ki valakit?

Előttük egy kifeszített molinó, rajta a felirat:
MI NEM EGYMÁST SZERETJÜK, HANEM AZ ORSZÁGOT! LE A ZSARNOKKAL! DEMOKRÁCIÁT!
Majd együtt eléneklik a Himnuszt és vállukra emelik Király Júliát.
Vagy Bokros Lajost.
Vagy Surányi Györgyöt.
Vagy Kuncze Gábort.
Vagy bárki mást, aki tehetséges, és akinek személyében egy délelőtti értekezlet keretében meg tudtak állapodni, hiszen itt a dolomitszilárd elvek mára már igazán háttérbe szorulhattak volna.

Az ugyanis már tegnap kiderült, hogy az eddig egymással vetélkedő két alkalmatlan nem indulhat a győzelem esélyével, így valaki mást kell keresni, lehetőleg olyan valakit, akit nem Orbán Viktornak hívnak.
Király Júliával járnának a legjobban, a többieket emelgetni strapásabb, Schmuck Andor például ebből kifolyólag szóba sem jöhet.
Persze ez a megoldás csak az utópiák birodalmában állná meg a helyét, ahol sárkányok, orkok, és varázslók, zombik és trollok akadályozzák a hófehér csataménbe öltözött hős harcát a turulbanszületett Hókuszpók ellen, a mai magyar demokraták körében az ilyesmi elképzelhetetlen, hiszen ésszerű lenne.

A dolgok a realitásokon alapuló forgatókönyvek szerint folynak, így hát a táncosok, akik Viktor koreográfiája szerint abszolválják az előadást, a klasszikus pávatánc lépéseit adják elő.
Tegnap léptek egyet előre, mosolyogtak, így a mai logikus lépéskombináció a kettőt hátra, gonosz pofák vágásával egybekötve.
Ha én nevelhetném őket, akkor a klasszikus porosz iskola szabályai szerint ezerszer leíratnám velük, hogy az együttműködés nem azt jelenti, hogy a másik azt csinálja, amit én kitaláltam.

Ma estére világosan kiderült, hogy szocialista barátaink éppen ott tartanak, ahol hónapokkal ezelőtt tartottak, ugyanis azt képzelik, hogy a közös lista azt jelenti, hogy az általuk arra érdemesnek nyilvánított szervezetek indulhatnak az MSZP listáján, az MSZP feltételei szerint.
Hát nem is tudom, hogy lehet ezt finoman megfogalmazni, de szerintem ez inkább azt jelentené, hogy a résztvevő szervezetek súlyuknak megfelelően képviseltetik magukat egy olyan listán, melyet az a személy vezet, akinek személyében a résztvevő szervezetek, pártok megállapodtak.
Ezt a listát hivatalosan egy Összefogás Pártnak, vagy egy Demokrata Pártnak kellene indítani, melynek tagsága a fentebb felsorolt személyekből állna, és amelynek aktuális programja mindössze a demokratikus államrend helyreállítására, majd a szabad és demokratikus választások kiírására terjedne ki.

Nem kell itt sokat tudóskodni, hiszen ez az összefogás nem a közös, koalíciós kormányzást célozná, hanem csak egyetlen feladatra, a demokratikus államrend helyreállítására, esetleg a puccsisták felelősségrevonásának megkezdésére szerveződne, mert azt azért világossá kellene induláskor mindjárt tenni, hogy a Magyar Köztársaságban nincs helye egyeduralmi törekvéseknek, mégha a törvényeket megpróbálják hozzá is igazítani a tényekhez.
Aki ezzel nem ért egyet, az menjen isten hírével, nem fog hiányozni.

Ellenben azt tudomásul kell venni, hogy aki a közös listavezető lesz, annak minimálisan is két évre, de inkább háromra teljhatalmat kell adni, ami nem jelenti azt, hogy a döntéseket ne lehetne demokratikusan előkészíteni, de azt mindenképpen, hogy a végső döntést neki kell meghozni és a döntés után nincs helye további vitáknak.
Mondjuk ez a résztvevők kvalitásainak és jellemének ismeretében kissé utópisztikus, de megfelelő szankciókkal talán kikényszeríthető.
Azt is meg kell akadályozni, hogy bármelyik résztvevő szervezet döntő befolyást szerezzen a közös frakcióban, mert a zsarolhatóság zsarolásra sarkall, márpedig demokráciát nem lehet antidemokratikus eszközökkel megteremteni.
Na, de hol vagyunk még ettől?

Mint Makó Jeruzsálemtől, egyelőre még - vagy már megint – ott tartunk, hogy Gyurcsány részt vehet-e az összefogásban, mely kérdés a „tud e repülni a liba szárnyak nélkül” dilemmával egyenértékű.
Ezen rugóznak a szocialista politikusok leginkább, és közben nem veszik észre, hogy éppen hattyúdaluk kottáját körmölik.
Pedig – jobb, ha tőlem tudják – már elindultak a süllyesztő felé vezető úton, és ma már ott tartunk, hogy minden negatív megmozdulásukkal Gyurcsányt erősítik, aki egyébként jó taktikai érzékkel fizikailag is távol tartja magát tőlük – ki tudja, hátha fertőz a gyáva önzésük, államférfiakhoz méltatlan, kispályás viselkedésük, a valósággal való szembenézésre képtelen mentalitásuk.

A szocialisták most megpróbálják előadni ugyanazt, ami Gyurcsány lemondatásakor egyszer már bejött Viktornak, megpróbálnak bohózatot kreálni a listavezető kereséséből, de elárulom, nem fog összejönni.
Kilóg ugyanis a lóláb, a szándék, hogy senki más ne legyen alkalmas a posztra a szocialista pártelnökön kívül.
Sajnos, szocialistáink az elmúlt hónapokban sok-sok munkával elérték, hogy ma már mindenki látja, hogy ki az, aki egyértelműen alkalmatlan a feladatra.

A hét most terméketlen vitákkal fog elmenni, és hol van még a vita az egyéni jelöltekről, a közös listáról, a listavezetőről, a demokrácia reparálásának feladatairól – és a napok rohannak.
Ha rajtuk múlik, még a szavazófülke előtt is egymást ütik.
Ezen csak a tagság tudna változtatni, - már, amelyik szervezet rendelkezik ilyesmivel.
De erről beszélgetni kellene a pártok tagságának, kár, hogy itt a pártdemokrácia sem sokkal különb, mint az állam demokráciája.

Hát, majd meglátjuk, mindenesetre jó lenne elkezdeni kicsit sietni, mert közeleg a tavasz, még ötven-hatvan nap és rügyeznek a fák, már a trafikokba is be lehet majd látni, mert leszedik a portálokról a fóliát, jönnek a stadionátadások, Deutsch Tompika felavatja Brüll Alfréd szobrát, mely valami csodás véletlen folytán rá fog hasonlítani.
A Szabadság téren felállítják az Égigérő Nemzeti Rézfütyülőt, Selmeczi Gabika fogja a munka dandárját végezni.
Lesz itt minden, tűzijáték, konfetti, béremelés az inszeminátoroknak a kedves vezető nagypapájára való emlékezés végett, hogy senki ne felejtse, mitől is kétlábon járó termékenységi szimbólum a Mi Szeretett Vezérünk.
Mi meg várjuk türelmesen a csodát, hiszen ha az Úr akarja, a kapanyél is elsül…

:O)))

38 megjegyzés:

Geza írta...

Hat igen, erre lehetett szamitani, ugyhogy ettol sem szomorubbak, sem vidamabbak nem lettunk. Persze a dolgok meeg valtozhatnak, foleg akkor, ha a DK tovabb erosodik. Az aktivitas eleg nagy, beleertve a szavazokkal torteno kapcsolat kulonbozo formait is. En biztos vagyok benne, hogy a valasztasig visszamaradt par honap alatt a DK meg tovabbi ertekes szazalekokat fog osszegyujteni.

Ami a (kepzeletbeli) kozos jelolteket illeti, en egyiktol sem vagyok elajulva, bar ketsegtelen, hogy a Kuncze-nak vannak jo pillanatai [viszont amikor meglattam a nevet azon az alapitvanyon, amely most lenyegeben fideszes kezben van, es a vednoke volt a Hilton-ban rendezett undorito karacsonyi bohockodasnak, kicsit visszahokoltem - miert nem veszi a faradsagot ilyenkor egy olyan ember, mint a Kuncze, hogy nagy mediazajjal visszaadja a megbizatasat?].

Vegul, szerintem nem jo otlet az esetleges gyozelem eseten torteno "ideiglenes" kormanyzas, mert ez tovabb noveli az instabilitas prolongalasat, es azt implikalna, hogy gyoztesek meeg nem az "igazik", azok meeg ezutan jonnek. Ha gyozunk, akkor olyan helyzetet kell teremteni, amelyben az emberek lassan felebrednek, es egy ujabb negy ev mulva nem fogjak felredobni a visszaallitott demokratikus rendet.

törzsi írta...

noodsi bon...s, ha elfeljtkeznének a forgatókönyvről, akkor a szerző figyelmezteti őket.
PS nyilvánosságrahozná az öszödi jegyzőkönyv (egy részét, persze).
Az MSZP megérdemli, mert zsarolhatóváá tette magát, az érintettek meg ott sunnyognak.
Ócska hazaáruló banda lett.
Szégyellem magam helyettük.

törzsi írta...

(bocsánat, értelmetlen az eleje!)

1ügyű írta...

Szerintem elkésett egy olyan ideiglenes összefogás megalkotása, amely visszaállítaná a szabad választások demokratikus szabályait.
Hónapokon át kellett hallgatni, hogy az MSZP-E14PM paktum lezárt és további változtatásnak helye nincs.
Szánalmas, hogy az elmúlt két napban többször is hangsúlyozták ezek a paktumosok, hogy a DK 5%-on van.
Ha valóban 5%-on lenne a DK, akkor nem indult volna be ez a pávatánc.
A DK (szerintem) már legalább 15%-on áll és bizony ez az egész kabaré csak azért folyik, mert az E14PM már biztosan az 5% bejutási küszöb alatt van és az MSZP is lassan, de biztosan konvergál a DK támogatottsága alá.
Szánalmas, hogy máris azt hallani, hogy milyen feltételei vannak az MSZP-nek. Gusztustalan és undorító, ami megy. Komolyan azt hiszik, hogy ettől megtorpan a DK erősödése?
A paktumosok most már mehetnek a levesbe, de legalább is nehogy benyelje a DK ezt a csapda-csalit.
Ez az egész bolhacirkusz most csak arra megy, hogy M.A. és B.G. a saját hülyeségei után GY.F.-et hozza ki majd bűnbaknak.

xyz írta...

Mi van akkor, ha (ahogy a pálya lejtése alapján valószínűbb, a Fidesz győzelem estén) egyéni helyet csak egyet-kettőt kap az új koalíció, és csak listáról kerül be az "Összefogás"? A Mesterházy fogja eldönteni, hogy a Gyurcsány felszólalhat- e a Parlamentben? Akkor már sokkal többet ér, ha külön indul a DK, és több tere lesz az ellenzéki hangoknak. Gyurcsánynak nem szabad belemenni egy MSZP diktátumba!!

1ügyű írta...

A médiában folyamatosan azt szajkózzák (pl. Avar Jancsi), hogy Feri elriasztja a bal oldali választókat (ami nem igaz).
Arról bezzeg senki sem beszél, hogy sok-sok választó az mszp-t is elküldené a fidesszel együtt a fenébe.
Én még emlékszem arra, amikor arról cikkeztek, hogy milyen gazdasági összefonódások vannak az MSZP és FIDESZ között.

útkaparó írta...

Amit PuPu írt, az valóban egyszerű és célravezető lenne, éppen ezért nem fog megvalósulni :-(((.
Figyelmetekbe ajánlom TGM írását a legutóbbi ÉS-ben, hozzátéve a ma reggeli beszélgetését az ATV-ben, csak azért, hogy a körkép még elborzasztóbb legyen, már ami a jelent és a lehetséges jövőt illeti.

heuréka írta...

- MDF,...
- FKGP,...
- KDNP,...
- LMP,?... felkészül MSzP.
Kicsinálják ezek magukat minden külső segítség nélkül.
Csak minket hagynának békében!

Promen ad írta...



A Nagy Összefogóknak kellene a DK_hadsereg,de csak a hadvezér nélkűl !

Ennyre nem nézhetik hülyének a GF vezette sziklaszilárd és fegyelmezett tábort !

Nem fogják hagyni kiénekelni a sajtot a szájukból!

Erre mérget lehet venni !

Névtelen írta...

Nagyon remélem, hogy a DK fogja tudni kezelni ezt a helyzetet.
Már az vérlázító számomra, hogy az "összellenzéki összefogást" nem az összes ellenzéki kezdi meg, hanem a két tehetségtelen lúzer napokig egymással lesz elfoglalva, hogy például ki legyen a jelölt, akit majd ha többiek fenntartással fogadnak, akkor mondhatják, hogy ők nem akarnak megállapodni.Jelen támogatottsági adatok alapján az MSZP-nek 68, az E14-nek 20,a DK-nak 18 egyéni hely jár, tehát a listán is hasonló aránynak kell lennie.Listasorrend a- miniszterelnök mögött -Mesterházy,Bajnai,Gyurcsány.Ez a minimum a DK részéről, aminél kevesebbet nem fogadhat el.Ha ettől a DK drasztikusan hajlandó engedni az szavazatok tömegeibe fog kerülni neki, mert nem azért tartanak ki mellette, hogy a többi lúzert segítse, ezért erősen bízom benne, hogy nem hagyja cserben a szavazóit.A másik a külső jelölt:
PuPu! Ne adj ötleteket az ellenzéki médiának, hogy kiket kezdjen gyilkolni, bár az tény, hogy megnézném Kusza Szem összegabalyodott tekintetét, amikor megtudja, hogy Király Júlia lett a főnöke:-)))

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nem is tudom !

Igazad, persze, mint mindig !

Csak, nem tudok örülni neki !

üdv sphagin.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nem is tudom !

Igazad van, persze, mint mindig !

Csak, nem tudok örülni neki !

üdv sphagin.

Zsófia Tüske írta...

1ügyűvel teljesen egyetértek. Király Júlia viszont ismeretlen az országban, egy szűk kört kivéve, ráadásul az ország patriarchális szemlélete miatt a többség nem szavazna egy nőre. Nem kell kerülgetni szerintem a forró kását: ha a DK azt csinálja, amit eddig, kitart a programja és az elvei mellett, és Gyurcsányt jelöli kormányfőnek,viheti a baloldali szavazatokat. Miért? Egyszer már lemosta a pályáról Orbánt. Mára a többség számára kiderült, hogy hazugság terén az Mindig Igazatmondó viszi a pálmát. És bizony, az is kiderült, mennyire leamortizálta magát az MSZP minden téren, Bajnaival egyetemben, aki igen botor módon volt képes abba a tányérba nagydolgozni, amelyikből évekig evett minden kifogásolás nélkül. Én nem is értem őt, ha ennyire visszatetsző volt a számára, amit a Gyurcsány-kormány csinál, miért működött benne évekig egy szó ellenvetés nélkül.

moose írta...

PuPu mai blogja ismét szenzációs és ugyanilyen talpraesettek (t'k'sek) a kommentek is. :)

- Hónapok óta dühöngök azon, hogy a fene nagy ellenzék mind orbánt és rendszerét akarja leváltani!

Nekem elég lenne, ha a választókkal együtt a demokratikus jogállamra, az 1989-es Alkotmányra, a Magyar Köztársaságra szavazhatnék,… lásd PuPu Nemzeti Múzeum lépcsős javaslata,… molinóstól,… ezt kellene megértetni a választókkal, …. szavazzunk ezekre,ne valami ellen végre!

A valami ellen szavazás ugyancsak ellenséges megközelítés,… nem igaz, hogy nincsenek olyan témák, amivel meg lehet nyerni az embereket a saját jobb sorsuk érdekében való fellépésre!?!

Elvárom, hogy a demokrácia helyreállítói programmal indulók megígérjék és betartsák ígéretüket, hogy azok akik 2010-ben felesküdtek az Alkotmányra és megszegték esküjüket, gyorsított eljárással büntetőjogilag felelősségre lesznek vonva! (Az Alkotmányt azonnal ki kellene egészíteni egy nagyon világos bekezdéssel, hogy hová is lehet fordulni jogorvoslatért, ha a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló cselekedetekre ragadtatja magát egy kormány vagy képviselő csoport)?

Olvasom ugyanis, hogy a MoMa (Bokrosék) Alkotmánybírósághoz fordultak e tárgyban és az Alkotmánybíróság elutasította a beadványukat mondván, hogy a MoMa és a beterjesztők személyesen nem érintettek,… akkor meg ugye nem fordulhatnak Alkotmánybírósághoz!… na de akkor hová lehet fordulni, ha már a képviselőink sem fordulhanak?!?… ügyészség?!? … bíróság? … rendőrség?!?… ugye vicc lenne?!?

EU? … momentán lexarják!… mert ha nem xarnák le, akkor lenne EU-s protokoll a demokrácia fenntartásának figyelésére és intézkedésre!

Az MSZP és E14-PM hazafiasan cselekedne, ha azt mondaná, hogy megpróbáltak minden szemfényvesztő trükköt, de lebuktak a szervezetlen hazudozásukkal, mellébeszélésükkel,… látják, hogy ezt már az 50 alatti IQ-júak sem veszik be,…látják, hogy nem megy, … és becsukjuk a boltot.
"Nehézfelfogásúak"? Igen!… ezért csak úgy írtam, hogy megjöhetne az eszük, de nem fog!

Akkor meg!?! Mi a következő lépés?

A DK, MoMa a többiekkel együtt, kifeszíti a molinót a Nemzeti Múzeum lépcsőjén,…és HÚZZUNK BELE!…EZERREL!
... jöhet mindenki, aki komolyan gondolja, hogy a demokráciára szavaz és nem ellene!

Lássuk be,… ha VALAKI, akkor Gyurcsány tud kampányolni!
Ő abban jó, hogy ellenszélben tud jól repülni,… a vesztett helyzetből nyerőre állítja az állást!

Ehhez bizonyítottan ért, ezért támogatni kell,… és ennyi!

Bízni kell a választókban,mert igen, a választásokat a választók szavazatai döntik el!!

- Azért az is érdekes, hogy a DK regisztrált, tagdíjat fizető taglétszámát tudjuk, ... közel 10.000!

A többi párt nem meri felmérni a tényleges, tagdíjat fizető taglétszámát, mert lehet, hogy kiderülne, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki párt?!?… Hoppá!

Na ezért xarják össze magukat mindkét oldalon,… ilyen egyszerű! :)))

1ügyű írta...

A DK csak veszíthet (morálisan is), ha Mesterházy lesz az összefogás miniszterelnök jelöltje...
Remélem Gyurcsány Ferenc nem lép bele ebbe a medvecsapdába.

Anikó írta...

Rosszul vagyok ettől a mostani Mesterházys MSZP-től, hogy családilag, sőt baráti körileg nem fogunk rájuk szavazni, az már most holtbiztos, pedig eddig mindig rájuk ment. De ennek vége.
Azért is a DK-ra és Gyurcsányra fogunk !!!!
Mert minden szinten ellene beszélnek, lehet, sőt tudom, hogy mekkora baromságokat csinált a maga idejében, de egyrészt a párt mögött álló pénzembereknek meg az MSZP-n belüli különböző frakciók nyomásának, baromságainak is meg kellett felelnie, ahogy Orbánnak is az őt pénzelőknek, nyilván mára sokat leszűrt és tanult ezekből, akárki akármit mond, a piaci felhozatalból ma is ő a legnagyobb formátumú politikus, arról nem is beszélve, hogy Orbán ma is tőle retteg egyedül - most hallom a hírekben, a belügyminiszter az az "aranyos, drága, szimpatikus,hozzáértő pasas" most akarja nyilvánosságra hozni a teljes öszödi beszédet, hogy mindenki megismerhesse a maga teljességében.
Ezek még mindig itt tartanak, meg az "elmúltnyolcévnél"

Remélem Gy. elég fineszes fickó, meg különben is ismeri ezeket régről, mármint a politikai paletta minden résztvevőjét, csak nem eszi meg a baromságaikat, ezek együttvéve sem érnek egy fabatkát sem.
Ez egyébként nagyon szomorú ennek az országnak, mert nagyon kellene a tehetséges, komoly kvalitású politikus.

1ügyű-nek üzenem, hogy én is emlékszem azokra a cikkekre, hogy igenis vannak gazdasági összefonódások az MSZP-Fidesz között, lehet érzékelni is, hogy bizonyos témák tabuk, elhallgatják mindkét oldalról.

Anikó írta...

Király Júliával is egyet tudok érteni, meg a Surányi Györggyel is :-)))))

moose írta...

Szerintem nyugodtan hozza nyilvánosságra a belügyminiszter az öszödi beszéd körüli nyomozati anyagokat.

Akármi is van bennük, nem lehet akkora blamázs, mint amit most az MSZP-E14-PM és vezető politikusai előadnak, "kavarnak"!

Elfelejtik, hogy ők nem Rodolfók!

Rodolfó mindig figyelmeztette a publikumot, hogy "a kezemet figyeljék, mert csalok!"

… a tisztelt politikusokat meg csak úgy lépten nyomon "rajtakapjuk", hogy mellébeszélnek, lopnak, csalnak, hazudnak!… így a vastaps is elmarad! :))

Szánalmas dagonyázás, nem értik, hogy az a szöveg,ami tavaly "bejött", ma egy repedt pukit sem ér! A publikum kifütyüli őket,…és nem értik mi történhetett?!?

… pedig 2013. okt. 23. egy erős figyelmeztetés volt,… sajnálom, hogy nem értik,… akkor meg hogyan akarnak kormányozni, ha folyamatosan 3 majmot játsznak (néma,süket,vak)?

A Gyurcsány házaspár meg nyugodtan telelgessen,… ehhez, ami most folyik, úgysem kellenek,… tegyék azt amit eredetileg elterveztek!




Névtelen írta...

Ezek a nagy pofájú "összefogók" hamarosan sirva kérik majd, hogy beállhassanak a DK mögé...........

Szent-Királyi István írta...

Kedves PuPu, szívemből írtál -majdnem mindent.. A diagnózisod pontos, a receptet egészíteném ki. azt se sokkal: Annak a meghatalmazott kormánynak/személynek a gazdaságot IS rendbe kell tennie, mégpedig párhuzamosan a demokráciával.. mert a demokrácia megvalósításához IS PÉNZ IS kell.. tehát addig az országnak/nekünk élni, működni kell... és a sok rombolás némi építkezést is igényel.. ami szintén pénzt, azaz adófizetésre képes gazdaságot igényel..

Varszegi Szilard írta...

Egy idézetet tennék ide - saját magamtól, amit a Gyurcsány Ferenccel való Találkozónkon az erőviszonyokról említettem meg: "A választás napján a DK lesz az ellenzék legerősebb pártja". Akkor kiröhögtetek. Ma is azt mondom. De MA MÁR szinte minden gondolkodni képes ember ezt mondja! Mert a számok nem hazudnak! Egyedül a DK növekszik, a másik kettő lejtmenetben van. ezért lett hirtelen sürgős az összefogás gondolata! Nehogy KIMARADJANAK.

igaza van "névtelennek": "Névtelen írta...
Ezek a nagy pofájú "összefogók" hamarosan sirva kérik majd, hogy beállhassanak a DK mögé......"

Ma még van remény a megoldás megtalálására. De minden elqrt nappal kevesebb. Ideje lenne a tettek mezejére lépni.

Róna Pétert hallgatva azt mondom: Nincs alternatívája a megismételt választásnak! Csak egyenes, nyílt programmal lehet és szabad nekimenni a választásoknak. A Nép KORMÁNYZÁSRA adja a felhatalmazást. /ha adja/ Szerintem se azon kéne MÉG MINDIG tökölni, hogy ki hányadik a kistán és mennyi hely jár neki, /természetesen SÚLYÁNAK MEGFELELŐ!/ hanem mit fognak csinálni akkor, ha NYERNEK? Mert a neheze az után következik.

A szavazópolgárok által kikényszerített összefogás szartse ér, ha a résztvevők nem látják be az összefogás szükségszerűségét és nem képesek felülemelkedni eddigi álláspontjukon.

ez egy "kegyelmi állapot", amit ha jól lovagolnak meg, az ország sorsa fordulhat meg rajtuk! De ha kötik az ebet a karóhoz, nem lesz belőle csak hatalmas bukta. Az összefogáshoz egymás ELFOGADÁSA és nagyfokú kompromisszum-készség kell. Nem lehetnek kőbevésett igények, engedni kell MINDENKINEK. akár a DK-nak is a "tizenhatból".

Az itt elhangzottak azt bizonyítják: az egész ország demokratikusan gondolkodó népe EZT VÁRJA MOST Vezetőinktől. Bölcs önmérsékletet, józan belátást, és a közös munkához való hozzáállás elősegítése érdekében a mult hibáinak felhánytorgatása helyett a JÖVŐ ÉPÍTÉSÉNEK TERVÉT várjuk.

Ha ennek kézzelfogható eredményeit látni fogja a szavazópolgár, GOND NÉLKÜL fog szavazni az egyetlen állvamaradt ellenzéki jelöltre!

Kedves Vezetőink!
Ne tekintsétek az egyszerű embereket "kiskorúnak vagy hülyének!" Hamarabb jött meg az eszük, mint Nektek! Ne feledjétek el: Az összefogást MI KÉNYSZERÍTETTÜK KI belőletek!

etele1 írta...

MEGVEZETÉS következik :o)

szvsz ez az egész semmi más, mint figyelemelterelés arról,hogy az együtt bedobta a törülközőt és ezért mostt újra kell osztani a helyeket. Különbem nem egymással egyeztetnének ennyt.

Erzsébet írta...

Hír:
"Közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet is állít az MSZP és az Együtt-PM, amelynek értelmében Mesterházy Attila szocialista pártelnök lesz Orbán Viktor kormányfő első számú ellenzéki kihívója – erről döntöttek a szövetséges felek. Az új megállapodáshoz várják a Demokratikus Koalíció csatlakozását is, Gyurcsány Ferencék pártjával ezután kezdik meg az egyeztetést a részletekről.Közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet is állít az MSZP és az Együtt-PM, amelynek értelmében Mesterházy Attila szocialista pártelnök lesz Orbán Viktor kormányfő első számú ellenzéki kihívója – erről
döntöttek a szövetséges felek. Az új megállapodáshoz várják a Demokratikus Koalíció csatlakozását is, Gyurcsány Ferencék pártjával ezután kezdik meg az egyeztetést a részletekről."
Gyurcsány Ferenc facabookról:
"Most akkor hazamegyek"

PuPu írta...

Hát jöjjön, de szvsz Klára megvárhatja a hotelban, ő meg vegyen retúrjegyet.
Ez egy másik tévedése Mesterházyéknak, miszerint a DK a mai helyzetben zsarolható lenne.
ha zekbe a feltételekbe belemenne, Gyurcsány elveszítené hívei felét...

kekec/éva írta...

Erzsébet:
"Nagy az Isten állatkertje!"
Az Mszp nem hagy más választást Gyurcsánynak, minthogy nélkülük megcsinálja az összefogást egy normális, ésszerű, választható minielnökkel. Mert ha beáll Házmestery mögé - akkor tényleg kénytelen leszek más alternatívát keresni. A DK szimpatizánsok igen nagy részével együtt!

kekec/éva írta...

Pupu!
Így legyen ötösöm!

Erzsébet írta...

Kedves kekec/éva. a gyurcsányi bejegyzés nem fejez ki örömöt, inkább dühöt sugall.
Az isten állatkertje pedig valóban nagy. Ez nem hír.

yczimi írta...

Kedves PuPu!
Olvasva a hírt Mesterházy jelöléséről kormányfőnek, lassan hátra dőlhet a FIDESZ!

1ügyű írta...

Délelőtt még reménykedtem, hogy nem lesznek annyira idióták a paktumosok, hogy a sajtó elé állnak, mielőtt a DK-val leülnének tárgyalni.
Döbbenet számomra, hogy az MSZP-E14PM megint csak betol a DK és minden más maffia-kormányt leváltani akaró orra elé egy rongyos masnival becsomagolt ürülék kupackát és ezt akarja megetetni.
Mesterházy ki- és le- is írta magát, mint miniszterelnök jelölt.
A csomagra biggyesztett címkén pedig az áll, hogy "feltételek és megszabások a DK számára".
Na jó, most aztán tényleg pipa vagyok. Elegem van Mesterházyból és Gordonból is.

Névtelen írta...

Én pesszimista vagyok az "okos" néppel kapcsolatban.
Az elmult 4-évben OV annyiszor, de annyiszor a nyakukra tette a kést, hogy na. Történt valami? Volt komolyabb megmozdulás? Tüntetés, lázadás?
Nem. A legnagyobb a "CÖF" vonulgatása volt. Igaz azért "FIZETTEK".
Moose az "istenadta nép" IQ-ja 50 alatt van, és a Győzike műsora is jobban érdekli mint a saját sorsa. Az okosabbja az összefogás hiánya miatt már külföldön keresi a megélhetését. Félő ők már nem is jönnek haza.
Sírni szeretünk, de a kezünket megégetni nem.
Kaparja ki más a gesztenyét.
Én nem hiszek a bölcs népben.
Minél közelebb vagyunk az ukrán-román határhoz, annál erősebb a jobbik utáni vágy, pedig valamikor az MSZP szavazói voltak.
Mi itt pár 100-an, 1000-en akik olvassuk Pupu írásait, jól megtárgyalhatjuk a dolgot, de az kevés.
Majd ha "DÓZSA" talpasai az éhezéstől fellázadnak, és lépnek a saját érdekeikért. Vérnek kell folynia, hogy változás legyen.
"ÉN NEM SZERETNÉM", de félek, hogy enélkül nem fog menni.

krezirezi írta...

PuPu Mester :)
Gondolom, az állandó... noszogatás... hatására lett ilyen fallikus jellegű az opusz :)
Nekem bejött, mint általában, szeretem az ellentétpárokat - a keményen a miniszterelnökjelöltségbe beleáálló ... hogy is nevezted... Önelégült Szent Attis önmagának képes ellentéte lenni - ha nem lenne szánalmas, akár mókás is lehetne :)
Köszmintmindig :)

hello írta...

Tegnap este megígértem magamnak, hogy türelemmel kivárom a mai fejleményeket, addig nem írok. Nem sikerült megtartanom egy ma délelőtt kapott, általam is elismert személyiségek által jegyzett, szerintem túlzottan optimista hangvételű mail-üzenet miatt. Reagáltam rá...

Mert Veletek értek egyet, pláne, hogy a ma esti 7 órás híreket is meghallgattam.

Igyekszem összefoglalni a véleményemet:
- Ez a Bajnaira rátört, nagyhirtelen kibővítendő összefogásosdi csak arról szól, hogy végre felfogta: ők ketten simán csúfos bukta formájában mennének a levesbe.

- Odáig a tenger eszükkel és a kiváló politikai érzékükkel még mindig nem sikerült eljutniuk, hogy MINDEN demokratikus ellenzéki vezetővel EGYSZERRE kellene leülniük és gyorsan megállapodnuk, a különmutyikat elfelejtve.
Így viszont, ha megbicsaklik a dolog, jobb híján legalább a bűnbakgyártás sikerrel kipipálva!

- Aggódom Gy.F. állásfoglalása miatt, ugyanis ő már 2012. okt. 23-án (szerintem előre nagy könnyelműen) kijelentette, hogy neki M.A. is jó minelnök-jelölt.
Ezen már akkor is kibuktam, mert a DK híveit nem olyan nyájnak tartom, hogy gondolkodás nélkül követnék a kolomp hangját! :-((
Csak remélni tudom, hogy nagyon észnél lesz, ha azt látja, hogy valami vállalhatatlanba akarnák újfent belerángatni.

1ügyű írta...

Úgy látom, hogy holnap még bedob egy zacsikakit Juhász Peti, mielőtt Gyurcsány Feri bármit is reagálhatna.

Geza írta...

Kedves Hello:

Teljesen igazad van, a Gyurcsany Ferenc is beszel idonkent hulyesegeket. Az M.A. nevet felvetni lehetseges miniszterelnokkent balgasag volt. Mentsegere legyen mondva, Oe a B.G. nevet is bedobta. De ennel is idegesitobb volt, amikor az ov-vel torteno kozos teazasrol beszelt egy alkalommal. Szerintem az is egy nagy baromsag volt, mikor kijelentette, hogy Oe biztos nem akar miniszterelnok jelolt lenni. En is csak remelem, hogy a mostani helyzetbol tanul valamit (vagy ha nem, akkor a tagsaga ra fogja kenyszeriteni, hogy tanuljon - remelem).

moose írta...

Egeret szültek a hegyek!

Ezek után a DK és GyF helyében azt mondanám, volt egy határidő, amit végülis a MoMa Bokros-Pusztai Erzsébet videoüzenet tartalmazott, 2013. dec. 10, … a DK és én elfogadtuk,megerősíttük,… idő volt, … lexartátok,… így jártatok!

- a helyzet az okt. 22-i megállapodásotokhoz képest változatlan, (Csernus doki mondaná: assssszonyom, ugyan mitől változott volna meg??!!)… így javaslom, mindenki járja a maga útját,… szevasztok,… tavasszal, egy héttel a választás előtt találkozzunk,… hátha megjön akkorra az eszetek, mert a választóitoknak már megjött,…csak azt is lexarjátok,…így jártatok,… szevasz tavasz!

Választóként én ALKALMAS, személyében független MINELNÖK JELÖLTET AKAROK a Demokratikus oldalon! MA, BG nem az, … aki így bánik a jövendő szövetségeseivel, ilyen mértékben megpróbálja semmibe venni, lekezelni, előre megalkudni a fejük felett, az ország vezetésében is elköveti ugyanezt,… kösz' ilyenek nekem nem kellenek, szóba sem jöhetnek! Aki akar szavazzon rájuk,… remélem a DK nem sorol be,mert ha igen, akkor felesleges volt 2006 óta igazat mondani,… FELESLEGES VOLT az ÖSZÖDI BESZÉD,..

ELÉG volt a PANAMÁBÓL, az "előre lezsírozott dolgokból!" Elegem volt az árulásból!
Elegem volt abból, hogy azok, akik könyékig turkáltak(nak) a korrupció xarában, azok "osztják az észt"!

Amit mindennél jobban utálok, ha hülyének néznek,… sajnálom, de ezekkel így nem!

Amennyiben Bajnai és Mesterházy nem érti, hogy amit csinálnak megállapodás címén, az tisztességtelen VELÜNK, VÁLASZTÓKKAL SZEMBEN, akkor ALKALMATLANOK bármilyen KÖZ-pozícióra.

Kérdezem Bajnait: ha az üzleti partnere ebben a stílusban tárgyalna vele, kötne vele saját magánvagyona kockázatára üzletet?… Na ugye,hogy NEM...

Tájékoztatom őket, én mint választó, azok alapján, amit a tárgyalások során mutattak, messzire elkerülöm őket, az én szavazatomra ne számítsanak,… (sok kicsi sokra megy)…

Bajnai a legnagyobb csalódás, hiszen az egy éves kormányzása kivülről korrektnek és hatékonynak látszott,…

DK- Gyurcsány-MoMa- Bokros-Surányi Gy-Kuncze-Király Júlia hitelesek,…
Bennük bízom, bízom a tisztességükben, tenni akarásukban.

Meglátjuk, hogy mi választók mit tudunk elérni?

Szegszárdi Mihály írta...

Visszahívták a kikosarazott vőlegényt a lányosházba.
Jön a tavasz. Mesterházy szántani akar, de nincsen neki igáslova.

Szinai Janos írta...

Én is csak azt mondom, hogy ki, kik vállalják a felelőséget, hogy 2012 október 23. -a óta elb......tt több mint egy év alatt. Ha ezért vállalják a felelőséget a Házmestery és a Bajai Gordon plusz minden további tárgyalásra elhívják, a DK, MOMA, Szabadelvű és a Liberálisokat és csak egy közös mimiszterelnöki jelőlés után (aki biztos, hogy nem lehet a Házmestery meg Bajai mert ök mát fentiek miatt elvesztették nemcsak a szűzeségüket, hanem már az összes-ha volt - létező hitelességüket!) csak és csakis kizárólag az összes demokratikus ellenzéki párt és szervezet állíthat csak HITELES KÖZÖS LISTÁT és HITELES KÖZÖS JELÖLTEKET felsziget

juditida írta...

én sem szeretném, ha 2014-ben olyan szavazó cédulát kapnék, amin MA-ra kéne szavazni. Bízom Gyurcsány Ferenc kiváló megérzéseiben és abban, hogy nem megy bele olyan megalázó kompromisszumba, amellyel az eddigi eredményeit a DK-val lerombolná. A DK egy győzelemre hivatott párt, mert a vezetője is az. Hajrá DK !!!! Hajrá minden DK tag (én is ) és minden szimpatizáns ! Aki változást akar az a DK-ra szavaz! Jöjjön Király Júlia is !