2014. január 2., csütörtök

SÜSÜ, AZ ÁRTÁNY

Az ártány szép, nyelvújításkori kifejezés.
A hajtányt hajtják, a cickány cick, az ártány meg árt, a disznaja, de nem is keveset.
Elröhigcsélünk kollektívan a grazi két kórterem közötti sípályáról, ahol a mi Eddienk, a turul elbeszélgetett Michael Schumacherrel, aki nem hallott még Mubarak és társai, legutóbb például Erdogan török miniszterelnök nehéz sorsáról, oszt most aggódhatunk érte, szegényért.

Persze, ha komolyabban belegondolunk a dologba, akkor inkább sírni lehetne okunk, hiszen a nép kollektív bölcsességének nincsen párja, az pedig azt mondja, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.
Márpedig itt a szél évek óta egyenletesen fújdogál, a haraszt zörög, mi meg hallgatózunk csendesen, hogy akkor most mi is van?
Érdekes ez a jelenség, olyan igazán magyaros dolog: amiről nem beszélünk, az nincs.

A Mi Reménységünkkel kapcsolatban két dologról nem lehet beszélni, ezekből az egyik a cigány származás, ami egyébként nem szégyen, hanem állapot, és mint ilyenről tulajdonképpen nem is lenne ok beszélni róla, ha nem lenne ez az idióta hárítás, amit előad itt a politika teljes vertikuma, szélsőjobbtól a balszélig.
Tulajdonképpen büszkék is lehetnénk rá, hiszen olyan ő nekünk, mint Obama Amerikának, csak nem annyira tisztességes, habár még Obamáról is kiderülhet, hogy kiosztotta a prérit bérbe a haverjainak, kenyai sógornője megkapta a popcorn-koncessziót, Michelle Obama meg a fél Napa-völgyet, már csak, hogy ne ők nyerjék a legtöbbet, ugye.

A magyarok túlnyomó többsége abban a téves feltételezésben él, hogy ha valakiről azt mondják, hogy cigány, az már önmagában is sértő.
Erre vannak is mindenféle szép kifejezések, például lecigányozni valakit, de persze a zsidók sem járnak jobban, mert őket meg lezsidózzák, sőt, anyukám mesélte, hogy a múlt század negyvenes éveiben még le is sváboztak embereket, ezért nem tanulhattak meg színsváb nagymamájuktól németül.
Pedig a származásnak nincsenek emeletei, az embereket pedig egyénenként, tetteik alapján kell megítélni.

Még mielőtt itt kapnék a pofámra, tájékoztatom olvasóimat, hogy amikor újonc katona korunkban a körletben családfakutatásokat végeztünk, volt közöttünk sváb, tót meg mindenféle náció, csak velem nem tudtak mit kezdeni, ezért aztán besoroltak az „egyéb” kategóriába, így aztán teljességgel pártatlannak tartom magam.
Nem azért írom ezt le ezerhatszázhetvenkettedszer, mintha abban a hitben ringatnám magam, hogy az érintettek elolvassák, majd magukba szállnak, csak az indíték jobb megértése végett, hogy tudjuk, aki a másikat lecigányozza, az önmagát felmagyarozza, jóllehet a nagyapja esetleg a II. Ukrán Front volt.

Baloldalon nem illemtudó dolog leírni valakiről, hogy milyen származású, a liberálisoknál meg egyenesen bűn, mert szerintük mindenki olyan származású, amilyennek vallja magát!
Mint a vonatban, mikor a szépasszony beszélget a szemben ülő utassal:
- Nekem már mindenféle nációval volt dolgom, csak még zsidóval és indiánnal nem!
- Asszonyom, hadd mutatkozzak be: Kohn Winnetou vagyok!
Sajnálatos, hogy ezt a szép elvet a deportált zsidók és cigányok nem tudták érvényre juttatni.
Szóval, nem kellene olyan rettenetesen szörnyülködni akkor, ha valaki megemlíti a Vezérlő Tábornok gyökereit, hiszen nem ezért nem szeretjük őt, hanem azért, mert ő maga egy gyökér, hogy a közismert szleng-kifejezéssel éljek.

Ha vállalná a származását, akkor ez még akár dicsőség is lehetne, pláne, ha nem egy kleptomániás szociopatát tisztelhetne benne bánatos népe..
És már itt is van a másik kérdés, mely szintén tabutéma a magyar közbeszédben, ez pedig a Nagy Kormányos pszichés állapota.
Nem mai téma ez sem, ezt is szemérmesen, lehunyt pillákkal, zsebkendővel két ujja közé csippentve vizsgálgatja a magyar közbeszéd, mint szűzlány a faxot, jóllehet egy ország röhög, mikor a délceg bandavezér hülyébbnél hülyébb fedőtörténeteket mesélve elvonul elemcserére.

Minap járta be – nem először - az internetet a hír, hogy a Mi Büszkeségünk Grazban melyik klinikán, melyik kórteremben milyen néven fekszik szoftverfrissítésen.
Nem dolgom, hogy ellenőrizgessem a dolog valóságtartalmát, de az sem igaz, hogy a médiának nem lenne dolga egy ilyen hírnek - mely szerint Magyarország miniszterelnöke manifeszt elmebeteg - utánajárni.
Ha nem lengette volna hónapokon keresztül a nyelvét, mint friss hadnagyok a kardot a tisztavatáson, levagdalva egymás füleit, nem is szólnék szót sem, de ideje lenne már keríteni egy szabóinast, akitől megtudhatná a világ, hogy a király meztelen.

Nem azért, hogy lejárassuk, hiszen e tekintetben önkiszolgáló - egyáltalán nem ez a cél, hiszen ha beteg, hát gyógyítani kell, de azért mindenkinek bele kellene gondolnia, hogy itt ülünk a Magyarország nevű autóbuszban, a volánnál meg egy pszichés kihívásokkal küzdő, mindenféle betegségtudatot és gátlást nélkülöző szociopata nyomja a gázt.
És ha csak egyedül lenne, de attól tartok, akad még a környezetében nem egy ember, akinek diagnosztizálásához nem kell pszichiátriai szakvizsga, elég csak felborzolt bajszukra, vagy kusza szemükbe nézni, mikor elönti őket a hazafias érzemény.

Ha valaki elmegy egy ABC-be szalámit szeletelni, előtte el kell mennie munkaalkalmassági vizsgálatra, hogy a majdani munkáltató tudja, amikor majd meghallgatja a balesetvédelmi oktatást, akkor képes lesz-e megérteni annak tartalmát, és rendeltetésszerűen használni a szeletelőgépet anélkül, hogy levagdalná az ujjait és közben verné a vevőket.
Ha valaki mentőautót, tűzoltóautót vezet, a jogosítványa mellé PÁV – vizsgát is kell tennie, ami azt tanúsítja, hogy valószínűleg képes értelmezni a bonyolult közlekedési helyzeteket és képes helyes döntéseket hozva azoknak megfelelően cselekedni.
Egy buszvezető mögött negyven ember ül, a szirénázó mentőautóban három vagy négy, a beteggel együtt.
A Magyarország nevű járművön tízmillióan ülünk, de senki sem követel papírt arról, hogy aki vezeti, az épelméjű, ép erkölcsi érzékű, szellemi értelemben egészséges ember.

Pedig a mai tudomány már ismer olyan eljárásokat, melyek segítségével igen pontos közelítéssel meg lehet állapítani egy ember elmeállapotát.
Nekünk meg minden pénzt megérne, ha egy nemzetközi orvoscsoport rohadt drágán, de alaposan, elfogulatlanul és kötelezően megvizsgálná, majd felelősséggel írásba adná, hogy a vizsgált páciens pszichikailag alkalmas-e az állam magasabb vezetői beosztásainak betöltésére.
Erre a vizsgálatra ki lehetne dolgozni a szükséges protokollokat, meg lehetne állapítani a kizáró okokat és meg lehetne teremteni a humánus körülményeket arra az esetre is, ha valaki elbukna a vizsgálaton.

Ha ezeket a problémákat nem kezeljük, akkor igaza van a kissé átalakított közmondásnak: ostobák közt a féleszű császár…
Egyéni képviselői indítvány – népszavazási kezdeményezés – aláírásgyűjtés – ez lenne a menetrend.
Nem kellene félni tőle…

:O)))

35 megjegyzés:

daczu írta...

Evoletnek tisztelettel

TUDOM, HOGY AZ ELŐZŐ BLOGHOZ TARTOZIK A BEJEGYZÉSEM, DE SZERETTEM VOLNA, HA ELOLVASOD EGY-KÉT RÉGEBBI HOZZÁSZÓLÁSOMAT IS.

Az ellenzéknek is "NAGYON KELL NYERNI" ahhoz -vagyis 2/3-nál többel-, hogy valamit tehessen.
A jelenlegi törvények mellett, ha Áder rosszul talál aludni, másnap feloszlathatja a parlamentet, és a kormányt, új választásokat írathat ki.
Ezért nem akarnak nyerni, mert félnek, hogy nem lesz 2/3-ad.
Tisztelettel daczu

2013. december 22. 22:24

Valaki megkérdezte a nagybajuszut? Amennyiben olyan unortodox gazdaságpolitikát folytatnának, ami a forint erősödéséhez vezetne nem lenne-e jobb? Rögtön javulna a devizahitelesek helyzete.
Azért nő a hiteleik tőkéje mert devizában van myilvántartva. A forintális értéke a mindenkori árfolyamtól függ. Erősödik a forint a devizákhoz képest, javul a helyzet.
Nem kellett volna annak idelyén egy-két csókosnaka forint ellen beszélni és nem esett volna az árfolyam 10-20%-ot. Ez azonban senkit nem érdekel. Majd megint keressük a bűnbakokat, ha nyer a fidesz. Mindenki hibás lesz, csak mi nem. Én, ha rajtam mulna, minden más indulóra szavaznék, csak a fideszre és a jobbokra nem.
Amennyiben a szavazók 60-70%-a változást kíván, hát menjenek el szavazni, és szavazzanak a fentiek szerint, még ha nem is tetszik az akire szavaznak.
Tisztelettel daczu.

2013. december 21. 9:52

2/3-dal kellene nyerni, és mivel nincs rá esély ezért nem hajt senki igazán.
Mivel a lakosság jelentős része külföldön talál megélhetést, csökkeni fog az álam bevétele. Nincs bevétel, nincs nyugdíj, nincs közalkalmazotti bér, nem kap fizetést a köztisztviselő, és nem tellik közmunkás éhbérre. Csak akkor nőhet a bevétel, ha a sarcot bővítik, illetve a "REZSIT" csökkentik.
Lesz éséglázadás, lesz lincselés, lesz önkény, lesz polgárháburú.
Csauseszkunak is volt olyan testörsége, hogy csak na. Agyonlőtték, nem volt hova meneküjnie.
89-90-ben megúsztuk, de nem tanultunk a dolgokból. Vér kell, és lesz is vérontás, "BÁR NE LENNE".
500 000 magyar dolgozik külföldön. Utóbb vinni fogják a családot is.
Csak az osztrákokhoz 50 000 költöztek átt ebben az évben.
Elfogyunk ebben a kis skanzenben, és aki nem megy el azt elteszik láb alól.
Gondoljunk csak az egészségügyre, vagy a 47 000 Ft-ra.
Az utolsó kapcsolja le a villanyt.
Tisztelettel daczu.

2013. december 28. 15:25

TUDOD, HA MÁR RÁTALÁLTÁL ERRE A BLOGRA, AKKOR EL KELLENE OLVASNI VISSZAMENŐLEG IS. TÖBBET TUDNÁL A BLOG ÍRÓJÁRÓL, ÉS A KOMMENTELŐKRÖL, ÉS A VÉLEMÉNYÜKRŐL IS.

Tisztelette daczu.

etele1 írta...

egy kis finom szalonrasszizmmus pupu-tól.

hiába mind emberek vagyunk :P

daczu írta...

Kedves Pupu.

Látom, te sem látsz más megoldást a leváltásra, csak azt, ha valaki kimonja, hogy bolond. Intézetben a helye.
A baj, hogy ez nem megy.
Az USA elnökei között, is volt egy-két tűlképzett "elmebeteg". A neveket had ne soroljam. A nép nevében indítottak pár háborút, csak mert úgy akarták.
A másik nagy baj az, hogy mi még mindíg a "szépasszonynak" hiszünk, és nem a "szemünknek", "zsebünknek" és a "tapasztalatainknak".
Baj az is, hogy nekünk az számít, hogy honnan jöttél, és nem az, hogy mit tettél és hova jutottál.
A legnagyobb baj, ami még csak most jön.
Átéltünk "TATÁRT, TÖRÖKÖT, LABANCOT", kihevertük.
Jött ez a "jóképű", és végez az egész magyarsággal 10-20 év alatt.
Annyira vágyunk a "SZÉPRE, JÓRA", hogy nem vagyunk képese két rossz közül a kevésbé rosszat választani, főleg, hogy mindkettőben volt már részünk.
Mint már írtam, el kell menni választani. Mindegy kire, csak a fideszre és a jobbikra ne.Nem baj ha több párt van a parlamentben.
Mi sem vagyunk egyformák, hát a pártok miért lennének.
Amennyiben 60-70%-a az embereknek változást akar, hát menjen szavazni, és szavazzon a fentiek szerint és lesz változás.
A másik nagy probléma az, hogy mindíg valami ellen szavazunk.
Most szavazzunk vakami mellet, és az legyen a "FIDESZ LEVÁLTÁSA".
Utánna megegyezés kell, mert nélküle ott tarunk maj ahol most vagyunk.
A nagyon nagy baj szerintem az, hogy erre képtelenek vagyunk. Kell egy kataklizma, ami felrázna, de látjuk, hogy a II világháború, 56 is kevés volt. ezért írom, hogy minerre képtelenek vagyun.
Mindíg másra várunk, kaparja ki az a gesztenyét.
Mi csak haszonélvezők szeretünk lenni.
"MOST ITT A HASZON, HÁT ÉLVEZZÜK".
Tisztelettel daczu.

PuPu írta...

Ostoba vagy te, kedves etele1, de az is lehet, hogy csak hülye vagy a szövegértelmezéshez.
De mindegy is, nekem elég, ha azok értik, akiknek agya is van...
:)

PuPu írta...

Nem bolond, és nincs intézetben a helye, legfeljebb büntetésvégrehajtási intézetben, kedves daczu, de az országot rábízni rettenetes melléfogás.
A te ötleteddel meg az a baj, hogy ha szétaprózódnak a szavazatok, akkor a Fidesz , a Szocik meg a DK lesz a parlamentben, de a többi kiesik.
Kétharmada meg a Fidesznek lesz.
A poszt meg nem választási esélyekről meg receptről szól, hanem a nemzet önvédelméről.
Azt hittem, hogy az autóbuszos hasonlatom érthető...

Catow írta...

@etele1: Egy kis finom szalontévedés tőled. Bocs, szalontéveddés. Győző valóban egy pszichopata és egy pszichó százat csinál, legyen bár magyar, vagy zsidó, vagy innuit, vagy cigány...

Róma, Budapest, izé, na mindegy... egyébként az a véleményem, hogy Felcsútot el kell pusztítani :P

Hiába, mind emberek vagyunk, bár vannak, akik csak félig :P

etele1 írta...

kedves pupu,

szerintem nem vagyok ostoba :P

ps: ha nem lényegi kérdés a származása, akkor miért lovagolsz ezen ennyit?

ugye-ugye: mégiscsak a bejegyzés két fő témája közül ez az egyik. A másik természetesen az elmeállapota.

Hát végül is megértem. Az úgykezdődött, hogy Gyurcsánnyalkapcsolatban hangzottak el ilyen kijelentések, úgyhogy végül is csak visszaütsz.

A gond az, hogy végül a fő tevékenység a sárdobálás. És mond sárdobálásból ki jött kieddig jobban?

... hm.... ha azt vesszük végül is.... ki is itt az ostoba? :DDDDD

Catow írta...

@etele1

Bakker, te tényleg nem ostoba vagy, hanem síkhülye.

hello írta...

Kedves PuPu, ezer bocsánat, hogy ezúttal egy mellékszál iránt érdeklődöm.
Nem voltam itthon, nyilván ettől maradt ki az életemből a már 2 posztodban is emlegetett szituáció Schumacherrel kapcsolatban.

Mit és hol lehet erről fellelni, hogy ne hülyén haljak meg?

Schumit ugyanis nagyon szeretem, amíg versenyzett, mindig neki szurkoltam. A Ferrari kapcsán a sportsikerein kívül is a RAIUNO-ból elég sok mindent tudtam róla, az emberségéről, a szociális érzékenységéről.
Most meg az életéért, az egészsége visszanyeréséért döbbenten drukkolva várom a híreket róla.

Zsófi írta...

Egyetértek PuPuval!

Régóta azt gondolom, Orbán egyetlen igazi pozitívuma a cigány-származása!
És tényleg (Obamához hasonlóan) büszkék is lehetnénk rá.
Ezt kimondani NEM rasszizmus! Épp az ellenkezője!
Hogy menifeszt elmebeteg-e, azt nem tudom megítélni, bár előítéleteim természetesen vannak róla. Már csak azért is, mert dolgoztam pár évet az elmeegészségügyben és a laikusnál kissé tapasztaltabb vagyok.
De azt semmiképpen sem gondolnám, hogy alkotmányos keretekbe lehetne foglalni a bármikori állami és kormánytisztviselők, vagy bármilyen szintű vezetők, választott tisztségviselők pályaalkalmasságának vizsgálatát!
Ez mélyen sértené a beteg-jogokat és az emberi méltóságot.
Amúgy, egy diagnosztizált elmebetegség (nem gyengeelméjűségre gondolok), ha kontrollálják nem tesz feltétlen alkalmatlanná egy-egy adott pozíció ellátására.
Erre a történelemben rengeteg példát találunk!
Konkrét esetek, konkrét vizsgálatok és eljárások lehetnek, ha aktuálisan szükségessé válnak. Törvényt erre - szerintem - nem lehet alkotni!
De ez persze szigorúan szubjektív vélemény.

PuPu írta...

Kedves hello!
Schumit síbaleset érte, Orbánt meg sífelszerelésben fényképezték, én meg azon poénkodtam volna, hogy szegény Schumi bizonyára a balesete előtt megbeszéléseket folytatott Viktorral, mert azokat szokta baleset érni, akik szóbaálltak vele.
Például Mubarakot megdöntötte a forradalom, legutóbb pedig a török látogatást követően zavargások törtek ki, Erdogan mioniszterelnök ellen tüntetett a nép.
Miután megjelent a hír, hogy Viktor Grazban fekszik egy klinikán, ezért jutott eszembe, hogy a sípályáját valószínűleg két kórterem között alakították ki...
Lehet, kicsit túlbonyolítottam?
:O)))

Civil48 írta...

PuPu, én többre tartalak még Gyurcsánynál is! Még akor is, ha te "két puppal a hátadon" írod a blogokat. Még nem tudtál olyan sort írni, mellyel ne tudtam volna egyetérteni. A várható következményekben pedig osztom "daczu" véleményét.
Üdvözlettel: Civil48.

PuPu írta...

Kedves Zsófi, bolti eladót sem lehet alkalmazni egészségügyi vizsgálat nélkül - gépkocsivezetőt sem, ha nincs rendben az orvosi vizsgálata, tízmillió embert rá lehet bízni bármelyik futóbolondra?
:O)))

Öreg írta...

Sajnos - mint PuPu többi írása - ez a cikk is igaz, az utalások is "ülnek." 3 dologhoz szólnék hozzá.
1. Nincs igazatok, hogy "etele 1"-et leostobázzátok. Ő nem hülye és nem ostoba. Egyszerűen csak troll, akinek az a szándéka, hogy megzavarjon egy gondolatmenetet. Az ilyet figyelemre sem kell méltatni.
2. Én fizikai, műszaki területen dolgozó voltam. 3 évenként kellett munkaalkalmassági vizsgálaton részt vennünk, ami a fizikális orvosi vizsgálatokon kívül (szem, hallás, EKG stb.) pszichológiai vizsgálatot is jelentett! (Érdekes módon, a mi kis vezetőink egyikét sem kötelezték erre.) Szóval nagyon is igaz PuPu erről alkotott véleménye.
3. Nagyon bátor írás, kicsit el is szégyelltem magam, hogy én ehhez képest mennyire gyáva vagyok. Talán az ilyen írások adnak majd egy kis municiót, erőtt, merszet a továbbiakban. Köszönöm!

hello írta...

PuPukám, nagyon köszönöm a válaszodat - ezek szerint nem maradtam le semmiről, csak olyan szinten aggódom Schumi életéért, hogy nem maradtak receptoraim a megjegyzésed értelmének a felfogására.

morzsi írta...

Kedves PuPu és kedves "Öreg"!
Szerintem igazatok van. - Egy ilyen kis ország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy pszichésen beteg irányítsa.
Erről jut eszembe, hogy 1994-ben, a választásokat megelőzően pár hónappal egy szocialista parlamenti képviselő azzal a törvényjavaslattal állt elő, hogy - csak az indulhasson a soron következő választáson, aki három hónapnál nem régebbi orvosi papírral tudja igazolni, hogy "beszámítható."
A javaslatot a magyar parlament egyhangúan leszavazta...
Vajon miért?
Üdvözlettel: - morzsi -

hello írta...

Ami az autóbusz vezetéséhez hasonlítva egy ország vezetésére való alkalmasság vizsgálatát illeti:
Az autóbusz vezetéséhez a megfelelő orvosi vizsgálatokon kívül a szükséges ismeretek és készségek megtanulására és az azokból való vizsga sikeres letételére is szükség van, csak utána ülhet valaki utasokkal a háta mögött a volánhoz.
Merthogy komoly felelőssége van a testi épéségükért, de meg az általa vezetett járműért is.

PuPu erre irányuló példája tehát tökéletes:
Túl a mentális, egészségi megfelelésen hol létezik olyan szakirányú képzés, amely a szükséges gazdasági, szociális, kulturális stb. ismeretekkel, megfelelő politikai erkölccsel, kellő felelősségérzettel felvértezi a politikusnak - sőt pláne miniszterelnöknek - állni akarókat?
Az ezekből előbb valamiféle vizsga letételéről már nem is beszélve: mindez csak már élesben, a társadalomra rászabadulva derül ki valakiről.

Oszt' hiába, ha sorozatos baleseteket is okoz, előbb nem, csak a következő választásnál lehet eltanácsolni, sőt, eltiltani a foglalkozása további gyakorlásától.
Már ha persze az a választás szabályos rendben zajlik le.

Névtelen írta...

A parlamenti képviselőknek ez nem érdeke. Ilyet szerintem aláírás gyűjtéssel, népi kezdeményezéssel, népszavazással lehet elérni talán.

Névtelen írta...

De teljesen egyetértek Pupuval.

kekec/éva írta...

etele1
Jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla:
http://negymadar.blog.hu/2010/11/23/megelhetesi_bunozes_5
Mindig is az volt a véleményem, hogy ez a "Magyarország jobban teljesít (Észak-Koreánál) szöveg nem különbözik a rasszra jellemző: "Nem vak ez a lú, hanem vakmerő"-től.

rézevőfiamór írta...

Ha másképp nem megy, népszavazással kell kikényszeríteni a _KIZÁRÓLAGOS_ egyéni választásokat, _VISSZAHÍVHATÓSÁGGAL_, a küszöb eltörlésével.

kétkedő írta...

Nos, a hűséges AB meg majd jól elmeszeli a népszavazást! Az sem reális lehetőség.

Moon River írta...

Nahát, ez remek. (..a fenébe is , hogy nem én írtam...). Nem mintha hasonlítgatni akarnék, csúful végződne. Szóval nyalom itt minden ujjamat és fogadd őszinte gratulációmat. Nyílt, őszinte, szellemes és végtére is miért kell mindig azon kushadni, hogy ami nyilvánvaló, arról nem beszélünk. Miért, hogy fene nagy az önérzet mindenkiben minden oldalon és mi végre is? Mi baj van a racionalitással, öltözzön akármilyen köntösbe? Tehát bárhogy is sajnálja bárki és vállvereget, vagy támad, mégis csak itt van elhantolva az eb és eléggé ebül is.

Névtelen írta...

Nocsak! a tolvaj kiált fogdmeget. Meglehet a bloggereket is meg kellene vizsgálni. Kiderülne: PUPU éppoly őrült, mint szívszerelme: Gyurcsány

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Hát, nem is tudom ?

Ez az ország nem egy normális ország !
Ilyen, máshol nem fordulhatna elő !

Egy ilyen vizsgálat igen hamar kiderítené, hogy az egész ország egy komplett orvosi eset !

Mert, ugye kifogadná el a másik által lobogtatott orvosi véleményt ?
Gyorsan szerezne olyat, ami neki kedvező, de legalább a másikat is besározza !
Dönteni akkor ki fogna ?
Azok akik a vizsgálatok eredményeit lobogtatták ?

Attól félek, hogy teljesen sz@rban vagyunk !
Kénytelenek leszünk mi is elmenni szoftverfrissítésre !

Üdv sphagin.

zorka írta...

etele 1,

" Az úgykezdődött, hogy Gyurcsánnyalkapcsolatban hangzottak el ilyen kijelentések" - szóval nem hangzottak el ilyen kijelentések, egyedül Deutsch Tamás,aki akkoriban még Für is volt, a Fidesz lángelméje jelentette ki, hogy "Gyurcsány ideggyenge". Azt hiszem, jelen esetben fokozottan érvényes a mondás, hogy nem azt kell nézni, hogy mit, hanem azt, hogy ki mondta.

Evolet Endervood írta...

daczu-nak!
Látom valamiért a hozzászólásaim tartalma és/vagy vehemenciája megütötte az ingerküszöbödet.Valami hasonló hatást kellene elérni az ellenzéki pártoknak az inaktív szimpatizánsok körében is.
Olvasva az általad bemásolt korábbi hozzászólásaidat, még ismerősnek is tűnnek, ugyanis egész véletlenül pont ez az a blog, amelyet valószínűleg egyedüliként visszamenőlegesen is "átnyálaztam", mert nagyon "eltalált". Bő egy éve (pontosan nem igazán tudom)követem ezt a blogot.Valószínűleg az új felhasználónév zavart meg, amit naivan azért hoztam létre, mert azt hittem, hogy így megúszom az ellenőrző kód használatát, amit nekem néha tovább tart eltalálni, mint megírni a kommentet.Pontosan nem értem, hogy miért idéztél ide régebbi hozzászólásokat..Ezentúl, hogy ne sértsek meg senkit, majd csak csendes szemlélődésre törekszem..

hello írta...

Sphagin, bocs, ez milyen nyelven van?
"Dönteni akkor ki fogna ?"

Még valami:
a helyedben nem általánosítanék, szerencsére nem mindnyájan egységesen szorulunk "szoftverfrissítésre".
Hogy tovább már ne is menjek, a bloggazdánk pl. garantáltan kiváló szellemi és mentális állapotban van!

csitri írta...

Kedves PuPu!

Ez a blog telitalálat, nem is ragozom..... kell az a szabólegény.

Sajnálatos módon az előző szösszenetet is csak most tudtam elolvasni, és oda írtam pár sort, amit eléggé fontosnak találok ( a kis szerény!) ahhoz, - no nem miattam, hanem a téma miatt - hogy ide áthozzam:

"csitri írta...

Két kritikai megjegyzés!
PuPu, te attól sokkal tájékozottabb vagy, mint sem a jelenlegi kritikád hiányosságait ne látnád.....DK-t illetően. Mert én bizony nem értem....mit vársz?
Bokrosék, Kunczéék ezerszer kijelentették, hogy mint párt, nem akarnak indulni a választásokon. De ha nem így lenne, akkor is...a DK még nincs olyan erős, hogy két ilyen kis támogatottságú szerveződést be tudjon vinni a parlamentbe...15 %-os !!!!!!!!! küszöbbel.
Minden más együttműködés pedig.....szerintem jelenleg is van, és ennek a kommunikációjára csak a másik két szervezet vagy annak vezetője hivatott....ők "támogathatják" véleményükkel a DK-t, fordítva ugye....nem lehetséges, mivel ők nem indulnak.....
Bokrost miniszterelnöknek? Ezt most hogy...: Mert ugye a DK kinyilvánította, hogy nyitott az összefogásra....ha most a DK miniszterelnököt jelöl....?????????
Szóval ez a kritika nincs átgondolva szerintem.......ugye ne gondoljak mögé mást?
Másik.....azoknak akik az elszámoltatást hiányolják......
Arra az aprócska kis tényre szeretném felhívni a figyelmet, hogy jogállamban !!!!!!! a bűnüldözésnek megvannak a szervei, és ez nem a kormány, a politikus! A politika dolga, hogy a jogállamot visszaállítsa. Egyébként Gyurcsány többször utalt rá, hogy a "felelősséget vállalni kell" ennek a maffiabandának, de ha ettől konkrétabb kijelentéseket tenne, akkor ...igen, azt tenné, amit ez a maffiózó.....rendőrséget, ügyészséget játszana. A helyreállítandó jogállamban meglesznek annak a törvényes szervei és törvénye útja, hogy ezek megkapják "méltó jutalmukat"

2014. január 4. 0:26"

Enikö írta...

Pupu, tényleg abszolút lépéskényszerben vagyunk, s ráadásul valóban egyszerü volna az eljárásmenet (ha pikáns is az ügy, vagy azzá lehet tenni - ld némelyik kommentelöt), dehát még a sokkal evidensebb összefogást! témában sem jönnek az aláírások!Sajnos. Ássuk szépen asírunkat, ahogy a szociális temetésröl szóló törvény elöírja. Ha kész lesz, belefekszünk....

http://www.peticiok.com/signatures/osszefogast/

Névtelen írta...

http://nepszava.com/2014/01/magyarorszag/tovabbra-is-tema-orban-elmeallapota.html

Névtelen írta...

"Bokrosék, Kunczéék ezerszer kijelentették, hogy mint párt, nem akarnak indulni a választásokon. De ha nem így lenne, akkor is...a DK még nincs olyan erős, hogy két ilyen kis támogatottságú szerveződést be tudjon vinni a parlamentbe...15 %-os !!!!!!!!! küszöbbel."
Tessék már végre megérteni, hogy a 15% az a párszövetségre vonatkozik.Ha a DK bevonná a MoMa-t és a Kuncze csapatát, az még mindig csak 5%-os küszöböt igényelne.

sphagin írta...

Kedves hello !

Boldog újévet !

"Dönteni akkor ki fogna ?"

Tudod belegondoltam, hogy a választók egy része, követelne egy vizsgálatot valakivel kapcsolatban, vagy eleve kivizsgáltatna mindenkit, ahogy PuPu is javasolja, akkor mi lenne.

Mert ugye ez a betegség bármikor felléphet és hiába van egy előzetes igazolás !

Akkor a másik tábor, egy másik szakértői vélemény alapján megcáfolná ezt és lehetne menni a döntésért a bíróságra.
Igen ám, de a bíróságok is elkötelezettek és nekik is van külön szakértőjük.
A bírósági döntést se fogadnák el azok, akikre nézve kedvezőtlen a döntés.
Jöhetne a következő fórum és végül a szavazás, esetleg a sorshúzás és innentől kezdve ott vagyunk ahol a part szakad. teljesen sz@rban vagyunk.
A döntést tehát mindenképpen a választóknak kell meghozni, ebben a kérdésben és nem lehet átruházni senki másra !
És még akkor nem is beszéltünk a szakmai okokról ! Azt ugyanis eldönteni, hogy ki a normális, azért elég nehéz és nem is biztos, hogy sok esetben ez lenne az elfogadható.
Az unortodoxia pl. a jelenlegi jobboldalnak egészen bejön, mások ezt őrültségnek tartják.

Tehát " Dönteni akkor ki fogna" amikor nem lehet dönteni, mert a megítélések, a felfogások a különbözőek.
Az egész demokrácia arról szól, hogy toleráljuk a mások érdekeit, nézeteit, vágyait.
Nem azt feltételezi, hogy döntsünk, hanem, hogy fogadjuk el a mások gondolatait és legyünk megértőek.
Egy végleges döntéssel nem lehet megoldani egy ilyen problémát.
Nagyon könnyen kiderülhet, hogy akik döntenek még zavartabban gondolkoznak, mint akiről döntenek.
Elég csak Galileire gondolni, de a társadalmi kérdések ettől sokkal bonyolultabbak és megfoghatatlanabbak.
Én aztán soha nem vontam kétségbe a PuPu szellemi képességeit !
Sőt !
Ez a vita azonban oda vezetne, hogy kölcsönösen mindenki ehhez az eszközhöz nyúlna állandóan, mivel a "betegség" bármikor felléphet.
Az erről szóló vita odáig fajulna, hogy végül kiderülne, hogy mi nem tudunk dönteni, de elfogadni sem a mások ítéletét !
Dönteni akkor ki fogna ?

Mert valahogy azért élni kell és országot vezetni !

Volt már Gyurcsány is elmeháborodottnak cimkézve és egyesek ma is ennek gondolják.
Orbánt is ennek vélik sokan.

Mégis döntenek a sorsukról a választók, mindenféle vizsgálat nélkül, mert nekik ez így felel meg és az felel meg, aki nekik "TETSZIK", ha beteg, ha nem.

A probléma, mi magunk vagyunk !

Mi vagyunk elfogultak a saját nézeteinkkel és elutasítóak a másokéval szemben.

Egységesen ránk férne egy "szoftverfrissítés" !

Mondom ezt akkor is, ha DK-s létemre egyetértek PuPuval, szinte minden kérdésben.
Csak, azt is tudom, hogy nem lehet győzni ebben a kérdésben, legfeljebb a TETTEIK alapján derülhet ki, hogy ki kerül a süllyesztőbe, a választók akaratából és ki emelkedik fel.

Remélem érthetőbb voltam ?

Varszegi Szilard írta...

Szerintem ez az írás is telitakálat, mint a többi. NEVÉN NEVEZI A GYEREKET.

Mindkét vonatkozásában. Cigány és elmebeteg. Ami öbmagában egyikse lenne baj, hiszen mindegyikből van bőven kishazánkban, "alkalmassági vizsgálat" nélkül is.

Kell az ilyen őszinte írás. Azért, hogy a "gyávábbja" is ki merje mondani, amit csak félve gondol. "De hiszen a király meztelen!" De nem elég kimondani, TENNI KELL ellene: Meg kell szabadulnunk attól a téveszmétől, hogy nem tehetünk semmit. Mert a DÖNTÉS LEHETŐSÉGE a kezünkben van. Az nem lehet, hogy országunkban az elmebetegek vannak többségben! Azt kívánom újévi jókívánságnak, ez az írás őszinte szókimondása adjon erőt a ma még gyáváknak a helyes döntéshez! Az Igazság kimondásához! Hogy Orbán nem alkalmas az ország vezetéséhez! B.U.É.K.!

György Balázs írta...

"Egyéni képviselői indítvány – népszavazási kezdeményezés – aláírásgyűjtés – ez lenne a menetrend."
Tulajdonképpen ez az ország azért nem jut semmire, hosszú évek óta, azért nem tud megszabadulni Orbántól, mert mindenki ezt a szamárságot erőlteti; Orbánt le kell szavazni!
Orbánt semmilyen képviselői indítvánnyal, semmilyen népszavazási kezdeményezéssel, semmilyen aláírásgyűjtéssel nem lehet eltávolítani!
Történelmi tapasztalat, hogy pszichopata diktátorokat csak fegyveres erőszakkal, a katonaság megnyerésével és a folyó politikába történő aktív beavatkozásával lehet eltávolítani.
Minden más megoldás, csak álmodozás!