Az utolsóelőtti (az utolsót
Viktornak hívják…) magyar polihisztor elhunyta után derült csak ki, hogy voltak
rejtett képességei is.
A Népszabadság információi szerint Welsz Tamás ugyanis hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amely az MSZP megbízásából 2006 nyarán rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét.
A Népszabadság információi szerint Welsz Tamás ugyanis hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amely az MSZP megbízásából 2006 nyarán rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét.
Csodálatos ez a mi világunk, a létező világok legjobbika, melyben olyan dolgok esnek meg rendszeresen, hogy ha könyvben olvasná, akkor Alice Csodaországban hívhatná a csodadoktort a nyuszi barlangjába, mert az irigységtől ágynak esne.
Nekem már szegény megboldogult Rózsa Flores pályaíve is csípte a szemem, az én ízlésemnek jobban megfelelt volna, ha annak vége a Szegedi Fegyházban következik be végelgyengülés következtében, de úgy látszik, ebben az országban az ilyesmi illúzió.
Nálunk az ország mai vezetői Rejtőn nevelkedtek - tetszett nekik, csak a humorát nem értették - a szakirodalom pedig Mattyasovszky Hód – sorozata volt, melyet katonakorukban az őrszobán olvastak rongyosra, imígyen képezve magukat titkosszolgálati szakértővé.
Így aztán, amikor bejuthattak a cukorkásboltba, azonnal rávetették magukat a fincsire és kinevezték magukat titkosszolgálati hozzáértőnek, lecserélve a szakembereket a saját, náluk cseppet sem okosabb embereire és a pszichiátriai kihívásokkal küzdő Fat Bond vezetésével módszeresen szétverték a titkosszolgálatokat.
Persze ehhez kellett az is, hogy politikai ellenfeleik valamiféle idióta bűntudatot érezzenek azért, mert Rákosi hatvan évvel ezelőtt kivégeztetett néhány kommunistát, ezért aztán nem mertek határozottan fellépni a szervezet feletti irányítás átvétele ellen, beletörődtek, hogy a titkosszolgálat minden volt, csak titkos nem, és abba is, hogy a politikai ellenfél előbb tudott a szolgálatok belső ügyeiről, mint a kinevezett vezető.
A nemzetvédelmi szolgálatokból egy rakás trágya lett, a szakértelem – kívülnézetből megítélve – nullára redukálódott, belülről nézve még rettenetesebb lehet a kép.
Bátran bele lehet gondolni – elképzelhető az, hogy - mondjuk - az FBI vezetőjére rááll egy magán-titkosszolgálat, és politikusoknak jelent arról, hogy a célszemély hova utazott szolgálati ügyekben?
Vagy az, hogy kikérik például Bill Gates véleményét arról, hogy mit lépjenek Sarah Palin választási előkészületei ügyében, keressenek-e rá valami terhelőt?
Nálunk az ilyesmi nemcsak, hogy elképzelhető, hanem lassan már kötelező is lesz, hiszen a szocialista kormányok titkosszolgálatait irányító vezetők, a felügyeletüket ellátó miniszter ellen bűnvádi eljárásokat indítottak, az állami titkosszolgálati vezetőre dolgozó magán titkosszolgálatnak az állam kártérítést fizetett, a világ meg rajtunk röhög.
Az angol titkosszolgálat vezetőjét nagyon sokáig nem ismerhette senki, nálunk meg úgy hurcolják meg a titkosszolgálati vezetőket, mint a Tescóban lopáson kapott hajléktalanokat.
A magyar hírszerzés és elhárítás hajdan a szakmában sikeres és eredményes volt, ma szerintem nincs a világon senki, aki nekik vagy velük akarna dolgozni, márpedig ez a munka leginkább a legegyszerűbb információcserén alapul, ehhez viszont bizalom kell, merthogy ez egy kiemelten balesetveszélyes szakma.
Bizalomról mostanság beszélni is illúzió, amit meg tudni lehet, az leginkább egy rossz bohózatra emlékeztet, már évek óta.
Amikor a megfigyelési ügyben éppen bizonyítékot kreáló ügynök magára gyújtotta saját Trabantját, vagy amikor a bizonyítékot vásárló, Fideszhez szegődött volt műveleti igazgató lebukott, hát csak sírni lehetett.
Aztán amikor a bajszos mákgubó megsértődött, mert elzárták a szolgálatokhoz vezető információs csatornáit, azon meg röhögni, egészen addig, míg ki nem derült, hogy ebben az országban bosszút lehet állni azért, mert valaki a rá vonatkozó szabályok szerint akar dolgozni.
Ma már még ennél is beljebb vagyunk, ma úgy hullanak a hatalomra veszélyes népek, mint libák az égről a körvadászaton, a hatalom összevissza beszél és hazudozik, közben meg érdekes dolgok derülnek ki.
Ilyen például ez az őszödi ügy is, melyet ma éppen a szocialista párt egyik
szóvivő-menyecskéje tagadott – hogy kinek az információja vagy utasítása
alapján, az nem tudható.
Pedig ha ott volt a keverőpult közelében Welsz, akkor erősen gyanítani lehet, hogy ott volt a magyar titkosszolgálat is, ha ott volt a kazetta környékén Rózsa Flores, akkor ott volt a magyar titkosszolgálat is, csak azt nem lehet pontosan tudni, hogy kitől kapták az utasításokat.
Mint ahogy azt sem lehet tudni, hogy a Rendőrség melyik szervezeti egysége szállította az elhunyt polihisztort - kinek a parancsára, milyen utasítással indították útba őket.
Pedig ha ott volt a keverőpult közelében Welsz, akkor erősen gyanítani lehet, hogy ott volt a magyar titkosszolgálat is, ha ott volt a kazetta környékén Rózsa Flores, akkor ott volt a magyar titkosszolgálat is, csak azt nem lehet pontosan tudni, hogy kitől kapták az utasításokat.
Mint ahogy azt sem lehet tudni, hogy a Rendőrség melyik szervezeti egysége szállította az elhunyt polihisztort - kinek a parancsára, milyen utasítással indították útba őket.
Mindenesetre a választás után újjá kellene szervezni az egész magyar titkosszolgálatot, mert egy vagyonba kerül a fenntartása, de az eredményessége nulla, én pedig nem akarok arra pénzt költeni, hogy legyenek olyanok, akik segítenek a szocialistákat bekenni szarral.
Az a nagy baj, hogy sem a köztisztviselők, sem a közszolgálati munkatársak számára nem teremti meg a hatalom a feltételeket ahhoz, hogy ne kelljen nekik pártérdekeket szolgálniuk, hanem megengedhessék maguknak azt a luxust, hogy a hazájukat szolgálják, bármilyen hatalom regnál is éppen.
Ha ez így megy tovább, akkor előfordulhat, hogy egy szocialista választási győzelem után Hende bombáztatni fogja a Jókai utcát…
Szánalmas egy ország lettünk, szánalmas politikai szereplőkkel – sok lehet a rovásunkon, ha ilyet érdemeltünk…
31 megjegyzés:
Szó szerint haláli vagy.Iszonytató világban élünk. Én örülök, hogy nem sok lehet már számomra hátra. Csak a gyerekeinket sajnálom. Mi vár rájuk? Abban az "átkosban" minden jobb volt - még a rossz is.
Ez a rablóbanda mindent tönkretett ebben az országban,mert mindent a saját céljai elérésére használt.
mindenhova saját embereiket rakták és a cél nem a hozzáértés,hanem minél aljasabban tudjon viselkedni ellenfeleivel.Annyira buták és aljasak,föl sem tudják fogni mennyi kárt okoznak azzal,hogy az embereket egymás ellen uszították.Egy nemzet akkor erős,ha az emberek összetartanak és tudnak egymást segítve élni,dolgozni.
"én pedig nem akarok arra pénzt költeni"
Én sem szeretnék az ilyen vén, eszementekre költeni, mint blogíró. Mert mint tuggggggyuk mi fiatalok, áktív dolgozók tartyuk el az ilyen semmirekellő naplopókat. De hát nem lehet ellene tenni.
"Kedves" Névtelen!
Neked vannak szüleid, nagyszüleid? Szoktál rájuk úgy gondolni, mint "vén eszementekre"? Próbáld meg egyszer, és próbáld meg elképzelni azt is, mikor valaki a Te felmenőidet nevezi így!
A felosztó-kiróvó rendszert nem kívánom neked elmagyarázni, feltehetően úgyse értenéd - majd megérted, ha megéred...
Üdv: Vöröskarom
U.i.: Elnézést kérek a többiektől, tudom, hogy nem szabad etetni, de nagyon felhúzott.
Kedves PuPu!
Vitatkoznék Veled. Mert szerintem a magyar hírszerzés, elhárítás soha nem volt sem sikeres, sem eredményes.
Ez a "sport" hasonlóan a szívsebészethez, nagyon pénzigényes!
Tehát mitől lett volna jó?
Nálunk óvodás kortól arra nevelik a gyerekeket, hogy ne árulkodj, tehát itt beszervezni arra embert, hogy bárkiről információt szo9lgáltasson, erlég "strapás."
Szemben Nagy-Britanniával, ahol ha valakinek az MI5 felajánlja, hogy "legyen a munkatársa" - hovatovább nagyobb kegy, mint a királynő kézcsókja.
24 éve zajló cirkuszt láthatunk a parlamentben, hogy hozzák nyilvánosságra, ki volt a III/III-as ügynök. Miközben még senki nem vetette fel, hogy ki volt ebben az országban a nyilas pártnak, vagy a Waffen SS-nek a tagja,- pedig nem kevesen voltak...
Ez a III!III-masozás azt eredményezte, hogy 8 osztályt végzett ember nem lesz itt informátor, mert bármelyik pillanatban úgy döntenek a honatyák, hogy nyilvánosságra hozzák a titkosszolgálat ügynökeinek névsorát és neki annyi.
Az, hogy titkosszolgálat vezető lehetett (az Antall kormányban) az orvosegyetem gazdasági igazgatója, sok mindent elmond.
Egyáltalán, a rendszerváltás óta nincs "ellenség képe" a magyar kémelhárításnak. Mit tegyenek? A regnáló kormány már régen kitalálta, hogy politikai ellenfeleikre dolgoztatják őket. A Székely ügy, meg a most zajló Simon ügy is ennek az eredménye.
Persze jogállamban ezt nem lehetne megtenni, mert akkor úgy járnának mint Nixon elnök a Watergate üggyel.
Üdvözlettel: - morzsi -
PuPukám, asszem, könnyebb lenne felsorolni, hogy ez az oly kiváló nemzeti kormány mit NEM tett tönkre - és nem csupán az utóbbi 4 éves országlása alatt, de már ellenzékből is az által, hogy minden, az ország javát szolgáló kezdeményezésnek élből keresztbe feküdtek, különböző ellenakciókat szervezve.
Nem kell hozzá túlburjánzó fantázia, mi lesz itt, ha az összes mesterkedésük ellenére - a cél érdekében még a Jobbikkal is összebútorozva - valami csoda folytán mégsem ők maradnak hatalmon.
Egyébként szerintem minderről nem az ország tehet: ez a 93 ezer négyzetkilométer szerethető, gyönyörű hely, a glóbusz élhető darabja, csak az itt élők hatalomtól megittasult X része tette és teszi tönkre, változtatja a társadalom többségének sok tekintetben egyre nehezebben elviselhetővé.
"Olyan politikát próbáltam csinálni, ami a magyar embereknek jó" - nyilatkozta a Kossuth Rádióban Orbán Viktor.
Ez így igaz - már ha bekalkuláljuk és tudomásul vesszük, hogy az ő terminológiája szerint csupán kiket tart magyar embereknek... :-((
Az összes többi, azaz a társadalom nagyobbik fele, aki nem az ő híve, az nincs, nem tétel, nem érdekes.
Kicsi fiam, Névtelen!
Nem mintha túlzottan megrázna a süketelésed, de ha már aggódsz, hát ajánlanék neked egy egyezséget!
Te visszaadod nekem a munkaviszonyom során befizetett összes nyugdíjjárulékom, természetesen teljes valorizációval és méltányos kamattal, majd a pénz számlámra érkezését követő naptól kezdve megszünteted a nyugdíjam folyósítását.
Mindketten jól járunk, én tehetős leszek, hátralevő életem utazgatással és mindenféle neves fürdőhelyeken töltöm, és ha elpatkolok, akkor az unokám örököl.
Ha a te szüleid is meghalnak, - amit ne adjon az Úr - akkor lesz miből rendeznie a gyámodnak gyógykezelésed költségeit.
Mivel eddig abból ment nyugdíjba a nagypapád amit én befizettem, úgyhogy ha él még, akkor tájékoztasd, hogy el kell venni tőle is a lóvét, mert a PuPu követeli a datolyáravalót!
Az eddig kifizetett nyugdíjakat pedig visszafizetem neked maradéktalanul, nehogy ne jusson a nagyapád hasonló igényének kiegyenlítésére.
Ennek következtében aztán a te eltartási teóriád nemigen állja meg a helyét, de bizton számíthatsz rám, mikor majd a kukában keresed a kenyered derékig, hát majd sajnállak - vagy rád hajtom a fedelet..
Tudod, mi már tettünk ezt-azt ezért az országért, te meg ezidáig még csak azt élted fel, amit mi felhalmoztunk, úgyhogy lehetnél kicsit szerényebb is...
:O))))
Kedves Morzsi, a Kádár-rendszer elhárítása és hírszerzése is magas színvonalon állt, szakszerűen dolgozott, tagjai jó iskolába jártak, miután az orosz hírszerzés és elhárítás már a cári időkben is világhírű és felettébb hatékony volt.
A szakértelme miatt volt jó.
A magyar szolgálatok anno az oroszoktól tanulták a szakmát, ma meg a Kövérlacitól - olyan is a színvonala.
Attól még, hogy a Kedves Vezető maga is jelentett a katonai elhárításnak, még nem lett belőle James Bond, és Kövér is legfeljebb csak James Fat...
Nálunk az emberek imádják egymást feljelentgetni, erről a Gestapo is meggyőződhetett anno.
A titkosszolgálatok közül éppen a III/III- at odavetni prédának politikai döntés és szakmai hiba - bűn volt, mivel a magyar titkosszolgálat különböző részlegei szorosan együttműködtek, de a húgyagyúaknak fontos volt a bosszú, mert zavarta őket, hogy az elhárítás is csak röhögött rajtuk.
A titkosszolgálatok vezetőjének szakembernek illene lenni, de a rendszerváltáskor a megbízhatóság tűnt fontosabbnak, pedig a titkosszolgálatok tagjai nem politikát, hanem az országot szolgálják, csak a célt kell helyesen megjelölni nekik.
.O)))
Morzsinak... a magyar hírszerzés és elhárítás az átkosban volt sikeres és szakmailag megfelelő, csak a rendszerváltáskor az akkori tényleges szakembereket, akik valóban azok voltak, páros lábbal rúgták ki és megkezdődött az iratok közötti kurkászás, zsarolgatás, mocskos felhasználás, már amit megtaláltak, mert kétségem sincs, hogy az akkoriaknak volt eszük, csak idejük kevés és az igazán rizikós papírokat eltüntették, megsemmisítették.
Pupu megint nagyon jó az írásod, igazat adok abban, feltétlenül újra kéne gondolni és újjá kéne szervezni a titkosszolgálatokat, szigorúan csak szakmai alapon és rendszer/kurzusfüggetlenül, mint annyi minden mást is.
Ez így nem mehet tovább.
Javaslom Mark Twain idézet megfogadását mindenkinek, aki másnak írogat tételeket.
Névtelen
2014. március 28. 6:35-kor elkövetett beköpésére !
"Budapest Jó 15 évvel ezelőtt az akkor még ifjú Orbán Viktor a következőket mondta: az idősek felélik a fiatalok jövőjét. A Fidesz pártigazgatója egy lakossági fórumon nyuggereknek nevezte az időskorúakat. "
Nos ennek a gerinctelenség mértékegységének tetszik a másodikonja lenni, a megnyilatkozások alapján. Mellékelem az ocsmány hazudozókról
szóló kis összefoglalót a rohadék
nyugdíj"megvédők" "csinálását" is figyelembe ajánlva.
Orbán és a nyugdíjasok! - Orbán Viktor,Árok Kornél,Reggeli Gyorsban,Hivatásos Tűzoltók
Független Szakszervezetének,Duna TV-nek, - maca23 Blogja -
2011-06-04 09:21:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=maca23&pid=100348&blog_cim=Orb%E1n%20%E9s%20a%20nyugd%EDjasok!
Remélem az ilyen névtelenek is úgy járnak, mint milliók, akik befizették életük során a járulékokat, de a természetes korai elmúlás miatt már nem lehettek "nyuggerek". Tőlük a sors vette el a lehetőséget. De Orbán MaNyup rablása már kézzel fogható maffiózó csinálással elkövetett bűn.
Tehát további jó nyugdíj takarékosságot névtelenke !
"A magyar hírszerzés és elhárítás hajdan a szakmában sikeres és eredményes volt, ma szerintem nincs a világon senki, aki nekik vagy velük akarna dolgozni"
No kérem szépen, most jön az, hogy a csapos közbeszól. A csapos pedig én lennék, James Bond(és legkevésbé sem Fat Bond). Nicknevem nem éppen véletlen szüleménye. Az "átkosban" majd 2 évtizeden át voltam a titkosszolgálat tagja, hol mint hírszerző, hol mint elhárítótiszt. (Figyelem! Mielőtt még mindenféle "névtelenek" köpködni kezdenének: nem ú.n. ügynök, és még kevésbé III/III-as. Bár ott is voltak tisztességes emberek, nem is kevesen...). Amit PuPu az idézett mondatban leírt, igaz. Két-három diplomával rendelkező, több nyelvet beszélő, jó elemző- és kiértékelő képességekkel rendelkező emberek alkották a szakma krémjét, akik - ez személyes meggyőződésem, amitől semmi nem tud eltántorítani - HAZÁJUKÉRT DOLGOZTAK (amelyet akkor történetesen Magyar Népköztársaságnak hívtak, szemben a mostanival, amelynek nevéből nemcsak a népet, hanem a köztársaságot is eltüntették egyesek). Sokat kellett tanulnunk és kepeznünk magunkat, a magyar szolgálat minőség és szakértelem tekintetében állta az összehasonlítást a többiekkel. (Ezt nem mi mondtuk magunkról, hanem a velünk szembenálló szolgálatok rólunk alkotott jelentéseiből derült ki, amelyeket általában megszereztünk. (Ugyanúgy, mint ők is megszerezték a mieinket...) Munkánk nem volt könnyűnek mondható, emellett "kettős életet" éltünk, és az esetek többségében még feleségeink (férjeink) sem ismerhették életünknek ezt a titkos oldalát. Sokszor majdnem lehetetlen feladatokat kellett megoldanunk. Gyakran sikerrel vettük az akadályokat, de volt - nem is kevés - olyan eset is, amikor nem voltunk sikeresek. De egyet biztosan állíthatok: a magyar titkosszolgálat soha nem "maszekolt", és nem dolgozott - nem is dolgozhatott - "külső megrendelésre". Azonnal és páros lábbal rúgták ki azt, aki - akár szándéktalanul is - dekonspirált. Ahogy ezt a világ valamennyi, magát komolyan vevő titkosszolgálata teszi. Ugyanis ha nem így tesz, legfontosabb tulajdonságát veszíti el: a titkosságot.
Utóirat: Természetesen Mattyasovszky regényei sem véletlenül, hanem a szolgálat "népszerűsítése" céljából jelentek meg, nem kis mértékben a Bond-legenda "ellensúlyozására". Nem is mondható, hogy eredménytelenül, mint ahogy PuPu is írta, sokan rongyosra olvasták azokat, vélhetően Fat Bond is. De mint tudható, a regény és a valóság világa nem mindig egyezik egymással...
"...a világ meg rajtunk röhög." - Így.
Nocsak-nocsak...
Még a végén Szabó Gabi jovaros blogjának rendőrsztorija összeér a Pupujéval.
Jobb, mint egy "Esküdt ellenségek" sorozat. :D
A cikkben foglaltakra figyelemmel, nem tartom kizártnak, hogy egyszer megunják egyesek és olyan salakanyaggal elöntött aggyal, tizedelést hajtanak végre az Orbán rezsim pribékjei között, akik elvtelenül szolgálják még láb alól eltevést is végrehajtva az elvárásokat.
Ajánlom a nemzetmegvezető figyelmébe Ceaușescu elrettentő példáját.
Az őt kiszolgálóknak is volt bizonyos erkölcsi undor határuk a piszkos munka végrehajtása kapcsán.
Nehogy Orbán is szívinfarktus vigye el, és kedvenc autója a legközelebbi mentőegységhez, ahol már nem tudják újraéleszteni.
Jav: Orbánt
Kedves PuPu!
Nekem magyarázod, hogy a Kádár rendszerben milyen sikeres és eredményes volt a magyar hírszerzés és elhárítás? :O)))
Maradjunk annyiban, hogy a Varsói Szerződés országaiban a szovjet, a cseh és az NDK-sok voltak átlagon felüliek.
Olyan bizonyára nem fordulhatott volna elő mint mostanában a cigány sorozat gyilkosságnál, hogy a katonai elhárítás beszervezett ügynöke, részt vesz a bűncselekmény sorozat elkövetésében,- lásd Cs. István esetét.
Üdvözlettel: - morzsi -
hát igen pupu.
de ennél is nagyobb baj, hogy
1)az emeszpének nics semmi elképzelése arra nézvést, mihez kezdjen az országos bajokkal (azonkivül, hogy fújorbán).
2) a jobbikkampánya jelenleg egy nagyságrenddel professzionálisabb az emeszpéénél és csatolt részeinél.
Ugyan már névtelenek! Miért piszkáljátok puput, miért nem hagyjátok békén, hisz olyan szépen eljátszogat ő a kis homokozógödröcskéjében. Építgeti a homok- és légváráracskáját. Beszél hülyeségeket,de a kutyának sem árt vele. Csak nehogy úgy járjon a jövő hétvégén, mint 2002-ben Hofi Géza.
19:23-as névtelennek!
Ha arra gondolsz, hogy egy jobboldali választási siker esetén Pupu-t megüti a guta, nagyon tévedsz.
Kibírt ő már sok mindent ebben az országban és még sokat ki fog bírni.
Meglepetés nem érheti, hiszen tudja, hogy milyen színvonalat képeznek a vele nem szimpatizálók.
Ami szegény Hofit illeti. Hát az a színtiszta szerencsétek, mert Géza akkora "szálka" volt a "nemzeti konzervatívok" körme alatt, amit csak a teremtő tudott eltávolítani.
Kis névtelen fidesznyikek.
Nem volt saját homokozójuk az oviban, ahol csak ők építhettek volna várat... és most itt szapulnak minket. :D
Névtelennek
2014. március 28. 19:23 -kori firkára.
Hát ha már Hofi került szóba hát hallgasd meg. Mindig időszerű amit mondott.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=4rtrqydCmDY
És egy kis egyveleg Orbán dumájára ami ugyancsak ül a mai napig.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=en9gOz0UkQo.
További jó kínlódást ! El kéne azért nézni egy cicológushoz.
"Mindketten jól járunk, én tehetős leszek, hátralevő életem utazgatással és mindenféle neves fürdőhelyeken töltöm,"
MECSODA SZERÉNYSÉG!Ez most is így van, nem kell hozzá az én pénzem.
De javaslom, hogy többé ne állj a kocsiddal az ablakom alá, s ne csapkodd az ajtót, mert kiborítom rád a bilit.
kicsi fiad
Úgy látom, hogy a kampány végére úgy-ahogy sikerült szaporodnia a fidesznyik trolloknak.
Na igen. Országimázs Központ nehezen megy már... :D
Van ablakod?
Átmeneti állapot, élvezd ki - a járdán nem lesz se ajtó, se ablak, csak hideg, hó és szél.
Na, ott lesz igazán szar ráébredned majd, hogy mekkora hülye is vagy, kisfiam...
:O)))
Ezt nekem írtad PuPu? ;)
1ügyűnek:
Dehogy, trolletetés volt!
:O))))
Sajnos nem engedte, hogy 1ügyűként regisztráljam. :)
Szabó Gábor blogjában ma este én etettem a trollokat. Nehogy éhen haljanak a jövő hét végéig. ;)
És még meg sem vettük a seuso-kincseket, csak őrzésre vettük át. Mint mikor a szomszéd ezüstjét kérik kölcsön. Erre ment el 4,7 milliárd forint.
Daliás idők...
Amikor a Simon Sanyi és a Hevesi Tóth Feri történeteit tőlük hallhattam..
:)
Megjegyzés küldése