OLDALAK

2014. április 5., szombat

AKI HAZUDIK

Ilyen gyermekmondóka-szerű bölcsességek jutnak az eszébe az embernek: Aki hazudik, az lop is, aki lop, az csal is…
Merthogy ez a kampány a maga tömény valóságában mutatta meg a Fidesz – pontosabban Orbán Viktor leglényegét.
Két változat képzelhető el vele kapcsolatban: vagy egy maga kreálta álomvilágban él és azt fogadja el valóságnak, vagy csak egy hazudós kis pondró, aki pontosan tudja, hogy mit csinál, de miután semmiféle erkölcsi gátlása nincs, így tudatosan veszi hülyére bambaképű híveit, akik bele vannak ájulva nagyeszű vezérük szent seggébe.


Hogy mi kell ahhoz még két halott és a cselédvegzálás után, hogy meglássák benne azt, aki - a fene se tudja.
De az is lehet, hogy tetszik nekik, ami itt folyik, mert ez a természete közegük.
Végtére is a szar a legjobb étel, állítja egy békemenetnyi légy.
Persze könnyen elképzelhető, hogy Orbánnak (tudatosan nem írom, hogy a Fidesznek, mert Orbán maga a Fidesz egyszemélyben, nélküle ez a csoportosulás nincs…) semmi köze nincs a két halálesethez, de az emberek nagyrésze mégis azt hiszi, hogy van, Orbán pedig nem tesz semmit, hogy a gyanút eloszlassa.
Pedig el lehetne oszlatni, most mégis azt olvashatja az ember, hogy az ügyészség szerint nem valószínű, hogy az ügy minden részletét nyilvánosságra fogják hozni, márpedig ez esetben felmerül a kérdés, hogy miért fontosabb ennek, az ő verziójuk szerint egyszerű, köztörvényes ügynek a takargatása, mint egy hatósági eljárásban bekövetkezett rendkívüli haláleset körülményeinek tisztázása?


Orbán szinte minden a kampányban kiejtett szava hazugság volt, nem mondott semmit arról sem, mit kívánna tenni, ha újraválasztanák, nem állt ki televíziós vitára – és nem azért, mert félt, hanem azért, mert akkor esetleg számot kellett volna adnia kormányzása négy évéről, az pedig mindennek mondható, csak dicsőségesnek nem.
A kampány közben, csak úgy félkézzel eladósította az országot, méghozzá elképesztő mértékben, vagy fél évszázadra előre.
Semmit rólunk, nélkülünk, tartja a közismert elv, mely Magyarországon – Orbán szerint - mára úgy módosult, hogy te csak húzd az igát ökör, én meg majd megmondom, hogy merre.


És most csalni is akar, hiszen ne mondja senki, hogy az természetes, hogy egy budapesti kerületbe százas nagyságrendben jelentkeznek át szavazók vidéki településekről, azt se mondja természetesnek senki, hogy a településeken közmunkásokkal vakartatják az ellenzéki plakátokat, arról se meséljen senki, hogy természetes, ha kormánypénzen létrejött kamupártokkal akarják a szavazatokat szétporlasztani – ez a választás nem a demokrácián, hanem a csaláson alapul.
Ha valaki valamilyen konkrét esetben a választási bizottságoknál panaszt tesz, panasza sorsa a panasztevő pártállásától függ – ha Orbán híve, akkor helyt adnak neki, ha ellenzéki, akkor elutasítják.
Az Unió pedig hallgat, amikor egyik tagállamában belorusz típusú választást tartanak.


És mégis, el kell menni szavazni, mert hinni kell abban, hogy az emberek nem egy ilyen országban szeretnének élni, és ezt valahogy kifejezésre is fogják juttatni.
Orbán lányának esküvőjén elloptak egy mobiltelefont, erre a személyzettől DNS mintát vettek.
A vendégektől nem, mert azok minden gyanú felett álló polgárok, hiszen ők kamionnal járnak lopni, kamion meg nem volt a lakodalmi sátorban – de Orbán és bandája azért lehajol az aprópénzért is.
A tolvaj természetesen a cseléd, a Horthy idők beidegződése szerint, és ezek az urak pontosan ismerik ezt a sztereotípiát, hiszen szinte valamennyien cseléd meg zsellérsorból, vagy még annál is alacsonyabbról kapaszkodtak fel a mai uborkafára, ahol azzal vannak elfoglalva, hogy bizonyítsák a „nincs rosszabb úr a cselédnél” ősi igazságát.
Az embernek nagy kedve lenne magának is DNS mintát adni, bele a szemük közé, egy nagy sercintés kíséretében.


Holnapig sokat tenni már nem lehet, de azt azért még el lehet mondani néhányszor ismerőseinknek, hogy az értelmes ember hol találja a szavazólapon azt a politikai formációt, melynek tagjairól lehet sok mindent mondani, de azt, hogy ne lenne demokratikus, azt még véletlenül sem.
És ez a tisztességes politizálás alfája és omegája, mert ez dönti el a legfontosabb dolgokat.Ez dönti el, hogy polgár és demokrata, vagy cseléd szeretnél lenni.
Ez dönti el, hol akarsz élni, milyen élet kell neked.
Ez dönti el, milyen jövőt szánsz az utódaidnak, hogy fogsz élni, ha megöregszel.
Ez a választás dönti el azt is, hogy a továbbiakban majd pártok programjai között választhatsz, vagy egy ázsiai bonsai-despotára kell adnod a szavazatodat, ha úgy–ahogy élni akarsz.


Gondold ezt végig, és menj el választani.
Ha tudod, vidd magaddal az ismerőseidet, barátaidat is.
Ja!
És tizenhetes a szavazatodra érdemes pártlista száma…

:O)))

84 megjegyzés:

  1. Plusz a pártlista mellett a másik lapon, a körzet egyéni jelöltjei közül is mindenki azt a személyt X-elje be, aki azt a politikát képviseli, amilyen rendszerben élni szeretne!

    VálaszTörlés
  2. Aki úgy gondolja, hogy ez az egész "etvasz" amit úgy hívnak, hogy magyar politikai elit, nem ér meg annyit, hogy 5-15 percet is gyalogoljon érte a szavazó helységig, - kérem, hogy gondolja meg! Mert a gyerekei, vagy a megszületendő unokái jövőjéről fog dönteni ha elmegy.
    Kérem, hogy mindenki menjen el szavazni.
    Üdvözlettel: - morzsi

    VálaszTörlés
  3. Kedves Pupu!

    Nagyon vártam a mai írásodat, kíváncsi voltam, van-e még valami muníció a tarsolyodban - hát persze, hogy volt!
    Kicsit aggódva várom a holnapot, de a szívem mélyén valami azt súgja, ez a mindenhonnan ránk ömlő "Csak a Fidesz" ugyanazt a hatást fogja elérni, amit anno a "Rosszabbul élünk, mint négy éve". Bízom az emberek értékítéletében, bölcsességében, hogy ebben a végletesen megosztott országban többen vannak, akik felfogták, megértették az elmúlt négy év történéseit, s hogy tudnak újabb négy évre előre nézni, hogy milyen világ vár rájuk, ránk, ha ez folytatódik.
    Üdv.: Vöröskarom

    VálaszTörlés
  4. Jó cikk, reméljük a legjobbakat, különben nagy ..zarban kell hagynunk polgártársainkat. Nálunk Ajkán a kampányzáró beszélgetésen ez hangzott el: "Mészáros Tamás annyira rossznak látja a helyzetet, hogy ha a választások a Fidesz győzelmével végződnének, minden negyven év alattinak azt tanácsolná, hogy azonnal menjen el az országból." http://ajka.ma/main/post/a-bizonytalanok-meggyozese-lehet-a-gyozelem-zaloga-id-2206

    VálaszTörlés
  5. Már csak azért is MINDENKINEK el kell mennie szavazni azzal együtt, hogy tisztában vagyunk a választás valóban demokratikus, tisztességes lehetősége ellen ható tényezőkkel, hogy TISZTA LEGYEN A LELKIISMERETÜNK: bármit is hoznak ki eredményként, ami rajtunk múlott, annak eleget tettünk!

    VálaszTörlés
  6. Tisztelt Vöröskarom !

    Jómagam is a negatív kampány ellenhatásában bízok, amellett, hogy a kedves nemzetmegvezető minden rétegbe kellő képpen belerúgott, hogy ezért akikre rárontott, most joggal kirúgják a bársonyszékből.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon becsülöm Mészáros Tamást, de megegyezhetünk abban, hogy neki sincs mindig igaza. Reménykedem abban, hogy a választáson való részvételem nem csupán annyit fog érni, hogy én, és mindenki más, aki váltani akar, csupán azt éri el, hogy jelenlétével legitimálja a választási demokráciát.
    Egyébként arra a meglátásra, hogy jeleseink honnan kapaszkodtak fel, eszembe jutott az 1955-ös Sissy filmben látott jelenet a Milánói Scalaban, amikor az olasz nemesség, a cselédjeit küldte az osztrák uralkodópár megcsúfolására. Majd rémessé vált a fortély, mert a császár és felesége fogadta a lakájokat, külön nevesítve. Így aztán lehetett később rémüldözni, mekkora tahóként vonult be a nevük a köztudatba. Nos, nem érzem túlságosan erőltetettnek a párhuzamot, és kéretik majd vissza az utolsó aranyozott WC kefe is.

    VálaszTörlés
  8. Legyetek optimisták. Én is bizakodva várom a holnapot.
    Abból indulok ki, hogy 2010-ben volt csúcson a fidesz.
    Az akkori szavazóiknak legalább a negyedébe (szerintem a felébe) rúgtak bele akkorát, hogy kizárt dolog, hogy a közvélemény kutatók 40-50%-os támogatással riogassanak.
    Szerintem 94-hez hasonló pofára esés lesz ebből, hisz rengeteg fideszes fog átszavazni a jobbikra.

    VálaszTörlés
  9. "A tolvaj természetesen a cseléd, a Horthy idők beidegződése szerint, és ezek az urak pontosan ismerik ezt a sztereotípiát, hiszen szinte valamennyien cseléd meg zsellérsorból, vagy még annál is alacsonyabbról kapaszkodtak fel a mai uborkafára, ahol azzal vannak elfoglalva, hogy bizonyítsák a „nincs rosszabb úr a cselédnél” ősi igazságát.
    Az embernek nagy kedve lenne magának is DNS mintát adni, bele a szemük közé, egy nagy sercintés kíséretében."

    Ez dönti el, hogy polgár és demokrata, vagy cseléd szeretnél lenni.
    Ez dönti el, hol akarsz élni, milyen élet kell neked."

    Menj el szavazni!

    VálaszTörlés
  10. Kedves PuPu!
    Több embernek ajánlottam már a blogod! Olvassák és terjesztik is! Így talán többen leszünk Kormányváltók!

    VálaszTörlés
  11. Csak úgy belegondoltam "ha" a 90-es évek elején, egy pszichiáter megvizsgálja, diagnosztizálja, - majd azt mondja, hogy... adjanak neki egy másodosztályi futball csapatot, a Kaposvárt, vagy a Szolnokot (itt kérek bocsánatot a kaposvári és szolnoki lakosoktól) és nem lesz vele több baj, nem lesznek rohamai...
    Akkor ma nem lenne békemenet meg CÖF. nem lenne Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, TEK, Média Tanács, nem tudná senki, hogy ki az a Garancsi István, vagy Zsigó Róbert.
    És április elsején nem kezdte volna el "áldásos" működését a Nyelvstratégiai Intézet.

    VálaszTörlés

  12. "Az Unió pedig hallgat, amikor egyik tagállamában belorusz típusú választást tartanak."

    Szívesen hallanám Cohn Bendit véleményét, bár lehet, hogy időközben úgy lett velünk: ha a magyarok nem állnak ki magukért, akkor ő és az Unió se tehet sokat értünk.
    A médiatörvény módosításában is csak látszateredményeket értek el.
    Amíg ennek a népnek ez a minden hájjal megkent Orbán kell, addig nem avatkozhatnak be az ország törvényes "rendjébe".

    Annak ellenére, hogy a választási törvény törvénytelen, egyoldalúan elfogadott, és eleve csaláson alapul, mást nem tehetünk, el kell mennünk szavazni.

    Talán ha az ellenzék demokratikus pártjai önérzetesek lettek volna, ha még időben határozottan és következetesen kikérték volna maguknak, hogy hülyének nézzék őket és az egész országot, akkor ki lehetett volna kényszeríteni a választási törvény módosítását.
    De lehet, hogy akkor sem. Mindenesetre hatalmas visszhangja lett volna a csalásra épített v. törvénnyel szembeni ellenállásnak.


    VálaszTörlés
  13. József Attila:

    A számokról.

    Tanultátok a számokat?

    Bizony számok az emberek is,
    mintha sok 1-es volna az irkában.
    Hanem ezek maguk számolódnak
    és csudálkozik módfelett az írka,
    hogy mindegyik csak magára gondol,
    kükönb akar lenni a többinél
    s oktalanul külön hatványozódik,
    pedig csinálhatja a végtelenségig,
    az 1 ilyenformán mindig 1 marad
    és nem szoroz az 1 és nem is oszt.

    Vegyetek erőt magatokon
    és legelőször is
    a legegyszerűbb dologhoz lássatok-
    adódjatok össze,
    hogy roppant módon felnövekedvén,
    az istent is, aki végtelenség
    valahogyan megközelítsétek.

    Holnap "összeadódunk", így leszünk erősek!
    Rettegj orbán!

    VálaszTörlés
  14. Az Országgyűlés 859 törvényt fogadott el 2010 és 2014 között, többet, mint a rendszerváltás óta bármelyik ciklusban.

    Három ellenzéki javaslatból lett törvény
    http://www.atv.hu/belfold/20140313-csak-harom-ellenzeki-javaslatbol-lett-torveny-az-elmult-evekben/hirkereso

    Orbánt senki véleménye nem érdekli (talán egy-két haveré esetleg) és most ahhoz, hogy egy képviselő képviselni tudja valaha is valaki érdekeit, először újra demokratikus köztársaságot kell létrehozni. Kormányváltást egyik kis párt sem tud elérni. Kormányváltásra csak a Mesterházy vezette pártok szövetségének van esélye. Ha Orbán marad, Magyarország a legnagyobb értékét veszíti el, a képzett aktív adófizető lakosságának nagy részét. A határok nyitva vannak, az országot a legképzettebb, munkahelyek teremtésére képes vállalkozó szellemű emberek tömege fogja elhagyni.
    VÉGLEG.
    Ez Magyarországot mérhetetlen nyomorba döntheti.

    Ezt kell megakadályozni, ezért kell a kormányváltókra szavazni.

    VálaszTörlés
  15. Elképesztő, ugyanakkor kiválóan tükrözi a jellemző mentalitásukat, hogy még az utolsó előtti napra is jut újabb a szemét ötleteikből:

    http://hvg.hu/itthon/20140405_Kordonokkal_akadalyozzak_Bajnaiek_rendezv#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

    Körbekerítette egy építési cég azt a közterületet, ahol a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM tartotta volna vasárnap az eredményváró buliját. A párt a főváros VII. kerületében lévő Madách utcába szervezte a vasárnapi rendezvényét, amit hetekkel ezelőtt be is jelentettek a rendőrségen, ennek ellenére szombaton kordonokba ütköztek – közölték a hvg.hu-val az Együtt-PM sajtóosztályán.

    A párt rendezvényért felelős munkatársai még március 15-ét követően bejelentették a rendőrségen, hogy az április 6-i eredményvárót a Madách Imre út és a Rumbach Sebestyén utca kereszteződésénél lévő területre tervezett választási központjukban tartják, a sátrakat és a pódiumot vasárnap tervezték felállítani. Az Együtt-PM a héten kiadott közleményében az szerepel, a szervezet „politikusai – szavazatuk leadása után – (…) 16 órától folyamatosan érkeznek a választási központ helyszínére”, továbbá sátrakat húz fel a párt a közterületre, ahol a médiának is helyet biztosítanak.

    Az önkormányzatnak eszébe jutott építkezni

    Az Együtt-PM szervezői viszont szombaton reggel azt tapasztalták, hogy a megjelölt helyszínen egy építkezési cég kordonokat húzott fel, hogy a közelben folyó felújítási munkálatokat ebbe az irányba folytassa. A képen jól látszik, hogy a megállni tilos tábla hatálya április 5-e 18 órától április 7-e reggel 4 óráig tart. Tehát pont szombat éjjeltől hétfő hajnalig.




    VálaszTörlés
  16. EZ FONTOS LEHET:

    A kormányváltó szövetség öt pártja demokráciavonalat működtet a választás napján, április 6-án, amelyen a választási visszaélések gyanújáról lehet majd bejelentést tenni - közölte az Együtt-PM Szövetség szombaton.

    A kormányváltó szövetség pártjai a választások tisztasága érdekében úgynevezett demokráciavonalat működtet április 6-án, a választások napján - áll az Együtt-PM Szövetség közleményében. Eszerint a 06 1 577 6272-es budapesti, vezetékes számot párthovatartozástól függetlenül bárki hívhatja, aki a választás napján olyan cselekményt észlel, melyről azt gyanítja, hogy a választási eljárási törvénybe ütközik.

    VálaszTörlés
  17. Kedves Barátaim!

    Ma "szabadnapos nyugdíjas" vagyok, s mint ilyen, rengeteg időt töltök a hálón. Nézzétek, mit találtam:

    http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/04/05/onnek-is-lehet-orban-mellszobra-a-nappaliban/

    (Külön felhívják rá a figyelmet, hogy nem esőálló, tehát ha valaki a kertjébe szeretné helyezni Hófehérke barátai közé nyolcadikként, az meg se nézze!!!)

    További kellemes napot kívánok mindenkinek: Vöröskarom



    VálaszTörlés
  18. gyömbéres-fahéjas szilvalekvár2014. április 5. 16:48

    Hello 10:30
    A lelkiismeret és a szavazási jog párhuzama - zseniális felvetés! Legalább az is megsejthető, mennyi szavazónak van lelkiismerete, később meg még az is kiderülhet, ha van lelkiismeret - akkor az miféle!!!
    Továbbá: a politikus lelkiismerete miképpen hat a szavazóra és a szavazóké hogyan hat a politikusokra!
    Érdekes téma lehetne!!!
    Még nem olvastam ilyet még gyermekien naív képregényes formában sem...

    VálaszTörlés
  19. a hazuggal és tolvajjal szemben a legjobb védelem a közös érdekeinnk védelme egy tisztességes és feladatához méltó, a közérdek védelmére elkötelezett és arra felkészültsége alapján képes személy/szervezet által.

    ehem... akkor lássuk. tudsz példát olyan pártra az emúlt huszonnégy évből, amelyre ez a leirás ráillik?

    VálaszTörlés
  20. AKI HAZUDIK

    Had idézzek egy … izé két klasszikust.
    Az első.
    Ilyen gyermekmondóka-szerű bölcsességek jutnak az eszébe az embernek: Aki hazudik, az lop is, aki lop, az csal is…
    Teljesen igaz, csak egyetérteni tudok vele.
    Nagy igazság!!! Jó lenne ha mindenki észbe tartaná, és ez alapján szavazna.
    Most nézzük a másikat.
    „ elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.”; „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”
    Gyurcsány Ferenc

    Na akkor van nekünk két hazug, PuPu szerint lopós, csalós is.
    Te kit választanál ???
    Esetleg keresel egy becsületes politikust ???
    Az hogy becsületes politikus nekem olyan oximoronnak tűnik.

    VálaszTörlés
  21. Aki bevallja hibáit, már fele annyira sem hibás, legalább megbizható, aki ezzel szemben, azt állitja, sohasem hazudott, de azt is mondja, ne azt nézzék, mit mond, hanem , hogy mit csinál, na az várhatóan , hazudik, amig él.
    Ha választunk, és válasszunk, ha nem akarunk cselédek lenni, csak az elöbbit válasszuk, magyarul, százszor Gyurcsányt, s soha orbánt.

    VálaszTörlés
  22. Néhány információ az alábbi 3 és 1/2 perces videón kampánycsendsértés-ügyben:


    http://www.origo.hu/valasztas2014/20140405-a-kampanycsend-es-a-szavazas-szabalyai.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-top&utm_campaign=sec

    Nincs kampánycsend. Kivéve, ahol igen


    VálaszTörlés
  23. Tudod, Írókéz, egyrészt a 2006-os "hazudtunk"-szövegnek az agyonsulykolt, erősen korlátozott értelmezése a fideszpropaganda-gépezet már igencsak szétrágott csontja, másrészt csak úgy mellesleg: talán nem mondok újat, hogy a holnapi választáson ráadásul Orbán ellenfele nem Gyurcsány Ferenc, hanem a kormányváltó célú szövetség miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila.

    Ha pedig megnézed az utóbbi 4 évet, nem akármilyen teljesítmény volt ennyi vaskos és szemérmetlen hazugsággal megetetni a magyar népet.

    VálaszTörlés
  24. Kedves hello

    Nekem azt tanították, ha egy kosár almába van egy rohadt attól a többi is megrohad.
    Az Orbánt se akarom védeni, látja mindenki, hogy mit művel, akinek szeme van.
    Nem kellene egy olyan pártra szavazni, amelyikben nincsenek gazemberek.
    Nagy a választék, mindenki találhat kedvére valót.

    VálaszTörlés
  25. "Csak" az a baj Írókéz, hogy ebből a bizonyos "nagy választékból" a néhány ismerten kívül MIND Orbánék által gründolt kamupártocska, azzal a világos céllal, hogy minél jobban próbálják széthúzni a mezőnyt, hogy akárhány szavazatot sikerüljön általuk eltéríteni a valódi konkurensüktől. Ennek érdekében hány mlliót - vagy milliárdot - osztogatnak szét nekik a TE PÉNZEDBŐL IS? Qrvára megéri nekik, gondolj csak bele! Hogy neked is megéri-e, az érdekli őket szerinted?

    Amúgy ha már a példabeszédeknél tartunk, én még azt is tanultam, hogy az vesse valakire az első követ, aki maga bűntelen. (Nem szó szerinti idézet, de ez a lényege.) Te ennek megfelelsz?
    Ja, és jó keresgélést, hogy találj ilyen szeplőtelen társaságot!

    VálaszTörlés
  26. Seres Máriára adjátok a szavazatotokat! Ő becsületes, CSODÁKAT MŰVELT MINT POLGÁRMESTER. Egy nő egyébként is jobban kormányoz.
    Ezt a sok fasz férfit pedig el kell zavarni.Ezek csak bajnak vannak itt, csak lopni-csalni-hazudni, s a saját számlájukat hizlalni tudják. NEM KIVÉTEL A BALOLDALI ÖSSZEFOGÁS !!!

    VálaszTörlés
  27. helló!

    már kellőképpen szomjasak vagytok? nem kell már sokáig várnotok, holnap szoptok!!!!!!!!!mint a torkosborz

    VálaszTörlés
  28. Kedves Írókéz (19:40), azt írod, "nagy a választék" - kifejtenéd ezt bővebben? Ha a két "legnagyobbat" és a "jobbnál jobbat" elvetjük, marad az LMP - nem gondolom, hogy holnap a választók közel fele őket választaná. A többi cca. 13-ról tudsz valamit??? Mármint, hogy ha egyikük nyerné a választást, ki lenne a miniszterelnök, milyen elképzelése van a jelen (nem túl rózsás) helyzet kezelésére - nevezzük kormányprogramnak - stb. Sok helyen olvasom, hogy a "Jobbik azért lenne jó, mert még nem lopott" - tudod, miért nem? Mert még nem volt olyan pozícióban, még nem volt rá lehetősége.
    A magam részéről nem szívesen ugrok sötét éjjel bekötött szemmel szakadékba...

    Üdv.: Vöröskarom

    VálaszTörlés
  29. Fidesznyik-Jobbik-LMP tengely szavazó delegáltjai nem győzik majd számolni az orrbefogó embereket az urnáknál... :D

    VálaszTörlés
  30. Kedves Naiv Demokrata !

    Pár perccel előzted meg Havast, aki műsorában ajánlotta a befogott orral való szavazást. Telepátiás kapcsolatban vagytok ? :-)

    VálaszTörlés
  31. Na, akkor azoknak, akik a magukat jobbiknak tartókra voksolnának: a mérleg egyik serpenyőjében a tendenciózus gyűlöletkeltés, az uszítás, a kirekesztés, az idegengyűlölet, a rasszizmus, a fajelméletek, a fasiszta nézetek újraélesztése, Magyarország legtragikusabb történelmi időszaka tanulságainak semmibevétele stb., a másikban pedig mindössze annyi, hogy még
    nem bizonyosodott be, az államkasszakulcs megkaparintása mit váltana ki belőlük.
    Túl nagy ár lenne ennek a boldogabb sorsra érdemes országnak, hogy ilyen árat fizetve kelljen erről tudomást szereznie!

    VálaszTörlés
  32. Vajon hány ilyen "névtelen" szorgoskodik majd holnap is a legkülönbözőbb csalások érdekében, hogy ilyen qrvára biztos a maguk győzelmében?

    VálaszTörlés
  33. Másik Névtelen!

    Te tényleg komolyan azt hiszed, hogy aki egy kettőezer fős faluban szokatlan módszereket alkalmazott a szegénységből való kitörésre és az értékteremtő közfoglalkoztatásra: például sörös dobozokból napkollektort építettek, szobabicikliből pedig áramfejlesztő gépet, jobb agyféltekés rajztanfolyamot is indítottak, máskor a közmunkások házszámtáblát készítettek, melyeket sok egyéb kézműves termékkel együtt a település érdekében értékesíteni igyekeztek, ettől már alkalmas egy ország vezetésére???

    Szűzmáriám, hogy mik vannak!
    Szegény Magyarország!

    VálaszTörlés
  34. Kedves Írókéz!

    „hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni!”
    „nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni!” (Gyurcsány)
    Javasolnám olvasd el az egész szöveget és ha nincs szövegértelmezési problémád, akkor fogsz tudni választani.
    (Néhány Orbáni gondolat)
    A – „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"
    mondatra pedig azt kérdezném – Mert? Értsem úgy hogy hazudik miniszterelnök úr?
    Mert nekem ebből ez következik
    „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése (...) Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik – mondjuk a skandinávoknál el tudom képzelni –, de egy ilyen félázsiai származékoknál, mint mi vagyunk: ha van erő, amely jó irányba tart, akkor van összefogás, ha nincs erő, mindenki szanaszét húz."
    Az összefogás pedig szerintem szándék és kompromisszum készség kérdése.
    Az amikor erő hatására kell bármilyen irányba menni az diktátum.
    „Én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát.”
    És ki is nyilatkozta, hogy a problémája mi volt.
    Orbán vagy dilettáns, vagy megrögzött hazudozó.
    Ezért ne folytassa.
    "Fújjátok meg a kürtöket és nyergeljetek, mert holnap reggel indulunk! „
    Talán ebben értek vele egyet. Szerintem is induljon és mennyen a p****ba.

    VálaszTörlés
  35. En a kormanyvaltok biztos gyozelmeben hiszek, mivel a fidesz az elmult negy ev soran
    gazdasagi teren nem fejlesztett semmit, az EU-tol kapott penzeket a talpnya;oi kozott osztotta szet. Politikai teren viszont Orban (fidesz) diktaturat vezetett be, amit gyozelme eseten es ebbol nem is csinalt titkot, folytatni kivanja.
    Orban a demokracia hiveit, ostoba modon, osszefogasra kenyszeritette es ez a fidesz bukasat fogja eredmenyezni.

    VálaszTörlés
  36. "Aki hazudik, az lop is, aki lop, az csal is…"

    Most aztán blogíró jól eltalálta saját jellemzését!
    Ennél egyszerűbben, tömörebben nem is foglalhatta volna össze. Csak azt nem értem, miért van az, hogy más szemében meglátja a szálkát, s a saját szemében miért nem látja meg a gerendát? Ja, hogy épp a gerendától nem lát?!

    VálaszTörlés
  37. Kedves civilhuszár!

    A telepátia a legjobb közvélemény kutatás. :D
    Na, irány szavazni. ;)

    VálaszTörlés
  38. Nincs semmi diktatúra!
    Csak demokrácia van!
    Majd most megmutatjuk mennyien vagyunk!
    Csalni, hazudni az mszp és dk szokott.
    Az mszp és dk csak vádaskodni tud.
    Jobban élek, mint 4 éve!!!!!!!!!
    Elmegyek és szavazok a fideszre!!!!

    VálaszTörlés
  39. Névtelen!
    Nem értesz te ebből az egész dologból semmit.
    Talán, ha a négy évben történteket összevetve súlyozni tudnád már nem lennél ilyen elfogult.
    Tudom a képesség nem minden embernek van birtokában.
    Ezért ha még jó a látásod,és a hallásod szorítkozzál érzékszerveidre.

    VálaszTörlés
  40. Névtelen, 2014. április 6. 7:12-re

    Ranschburg Jenő: "A szemét ott ül a Parlamentben" - FN24
    fn.hir24.hu/itthon/2011/01/12/ranschburg/

    Az alkotmány, törvények, Fidesz arcra változtatása az éjszakai sunyi munkával is, a hatalmi ágak kinyírása igazolja az öreget. Nem beszélve a MaNyup, MNB vésztartalék, Takarék pénztárak lerablásáról, trafik, földmutyi aljasság végrehajtásáról.
    Ezekre szavazni ?
    Csak hasonszőrű, vagy szektás hívők teszik!

    VálaszTörlés
  41. Névtelen, gyáva, fidesznyik trollok:
    http://a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/934/2927/original.jpg?w=480&h

    VálaszTörlés
  42. Kedves Társak, ugye nem hiszitek, hogy ez(ek) a névtelen(ek) csak úgy saját inspirációból irkál(nak) ilyenkor ide? Ahogy persze egyéb fórumokra, bolgokhoz, hírekhez is, ahol láthatóan a demokraták és az ásatag nézetek és azoknak megfelelő politikai módszerek ellenzői vannak többségben!
    Hátha sikerül neki(k) valakit megingatni, eltántorítani, megfélemlíteni - próbálkoznak.

    Magyarországon legalább azon az 1 négyszetméteren: a szavazófülkében ma garantáltan demokrácia van!
    Használjátok ki, éljetek vele!
    Hogy a jövőben ne csak ott lehessen!

    VálaszTörlés
  43. helló, jól írtad, ott dől el a választás, csak a végeredményt is fogadd el, s majd gondolkozz azon, hogy miért is történt.
    Az emberek legnagyobb terjedelmű érzékszerve a bőre. És ez alapján döntenek. Győzzön az igazság!

    VálaszTörlés
  44. pupu, baj van. az emberek úgy tűnik annyira félnek, hogy szavazni sem mernek elmenni.

    ps: ez szarkazmus volt.

    ps2: vesd össze az én véleményemmel. amelyzserint az ellenzé elintézzte, hogy ennek a választásnak _ne legyen tétje_

    VálaszTörlés
  45. Szerintem is óriási teljesítmény lesz, ha az eredmény a kormányváltók győzelmét hozza annak ellenére, hogy a Fidesz átszabta a választókerületeket, maximálisan önmaguk felé lejtő választási törvényt csinált, hogy a külföldön dolgozó magyarok nem, csak a külhoni magyarok szavazhatnak levélben, ez utóbbival úgy és annyit csalhatnak, amennyire szükségük lesz, hogy a média és a hirdetési felületek szinte mind narancsos érdekeltségek, ahová a demokraták nem, vagy csak hatalmas pénzért juthatnak stb., stb.

    Mindenezek ismeretében is ígérhetem, hogy amennyiben - még sincsenek csodák-alapon - a felsorolt fideszpraktikák győznek, nem fogom elfoglalni a hidakat, felgyújtani a várost, nekitámadni a rendőröknek stb.

    VálaszTörlés
  46. Most így szavazás előtt.... sok tétje van a mai napnak, de elsősorban az, hogy magunkat fogjuk minősíteni. Ha Orbán győz, vagy pláne 2/3-t kap, akkor ez az ország és a népe nem méltó arra, hogy szabadság szerető, gerinces életre való népnek nevezzék. Akkor ez a nép szolganép. Ázsiai származék, aki csak az erőből ért, mint a barom...
    Tegnap hallottam egy ideológiát: az ember arra szavaz, aki eteti... mondta ezt valaki, akitől tényleg nem vártam volna. És ez az ember nem fogta fel mit mondott. Nem fogta fel, hogy csak a kutya szolgálja azt, aki eteti. Az igazán értékes ember képes megteremteni magának az ételét. Sírni lett volna kedvem.
    Ugye mi nem vagyunk ilyenek? Annyira szeretném hinni! Este kiderül.

    VálaszTörlés
  47. Kedves Névtelen 9:36, "Az emberek legnagyobb terjedelmű érzékszerve a bőre. És ez alapján döntenek." - kifejtenéd, mire gondoltál? (Van bőr a képükön???)
    Üdv.: Vöröskarom

    VálaszTörlés
  48. Névtelen 2014. április 6. 9:36-hoz

    Igen, az emberek a bőr lenyúzást már nem fogják bevállalni, mert arra sem és sok mindenre nem adtak felhatalmazást a főgengszternek. A hatalommal visszaélést, minden választáson büntette a nép.

    VálaszTörlés
  49. asta: a demokráciának nem az érzelmi zsarolás a lényege. már rájöhettetek volna, de gondolom beragadt a lemez...

    VálaszTörlés
  50. Mégis miből gondolják ezek a vérnarancsok, hogy például egy benzinkutas rájuk szavaz, mikor a megélhetése került veszélybe?
    Itt büntetni fognak az emberek.
    Nem kicsit, nagyon.
    Bajnaiban pozitívan csalódtam ma. Nem sz*rozott. Lebontotta a kordont, amivel odapofátlankodtak a meghirdetett rendezvényükre.

    VálaszTörlés
  51. naiv demokrata:

    még igazad is lehet ;)

    ...habár akkor az összes közvélemnykutató bolondgombát evett... ilyen részvételi adatok mellett...

    VálaszTörlés
  52. SZAVAZTUNK AZ egész család
    +nagyszülök
    a 17- re
    !!!
    ha nagyon szoros lesz az már jó a győzelem kétes ., de a remény van rá mert akkor a felcsuti patásnak lehet adni asz ivet
    nem az lesz amit akar vágatni kell mint a HAVAT
    Kormányváltás !!!

    VálaszTörlés
  53. Kedves MINDENKI!!!!
    Szavaztunk!!! Külföldön élő fiam is...Vette magának a fáradságot és elment a követségre . (sűrű káromkodások közepette).Megmondom őszintén:izgulok. Izgulok, hogy felnőttünk-e már. Tududnk-e felelősen dönteni, vagy várjuk a sültgalambot.Vásárban voltunk délőtt.Természetesen a választás volt a téma. Minden standnál..., még a WC-ben is. Javasolnám a közvéleménykutatóknak, hogy helyezzék át székhelyüket és hallgassanak bele, hgy miről (és hogyan!!!) beszélnek a hétköznapi emberek!!!Meglepődnének..

    VálaszTörlés
  54. Kit zsarolok, mivel?! Ha ki is tudod fejteni,össze meauculpázom magam.

    Igen vannak érzelmeim ezzel kapcsolatban....vagy inkább vágyaim, amelyhez érzelmek is társulnak. Szeretnék normális országban élni.... de azt nagyon.
    És ezért már megtettem, amit én magam megtehetek. És te?

    VálaszTörlés
  55. " de elsősorban az, hogy magunkat fogjuk minősíteni. Ha Orbán győz, vagy pláne 2/3-t kap, akkor ez az ország és a népe nem méltó arra, hogy szabadság szerető, gerinces életre való népnek nevezzék."

    ha ez nem érzelmi zsarolás, akkor mi?

    ha Orbán győz, az azért lesz, mert nem volt képes a baloldal --hiteles-- alternativát állitani. nem azért mert a "nép gerinctelen" és "méltatlan".

    egyébként neharagudj, de aki azt hiszi, hogy --másnak-- kell méltónaklennie arra, hogy --őt-- támogathassa, az egy kicsit el van tévedve.

    VálaszTörlés
  56. Nos Etele, én elhiszem, hogy szkeptikus vagy. Sőt meg is értem... én sem vagyok boldog, hogy életemben először az MSZP-re szavaztam, de megtettem.
    Hogy miért? Mert szerintem az, aki 4 év alatt nem tudott rájönni, milyen hatalom karmaiba kerültünk az megérdemli a sorsát. És az az én szemeben kutya, akit a gazdája etet. ( hogy az előző párhuzamomra utaljak vissza) Azt még megértem, ha legalább zsíros falatokat kap, de aki még azt sem... hát...És itt még nem is beszéltem emberi méltóságról, egyenes gerincről, demokráciáról... csak a puszta létről. Az amőba szintről.

    VálaszTörlés
  57. Pedig jó lenne, ha a nemzeti címkézéssel elindított kisajátításnak vége lenne.

    VálaszTörlés
  58. Aki nem látta, ajánlom figyelmébe, érdemes rászánni 1/4 órát:

    http://www.atv.hu/videok/video-20140404-alfoldi-robert-eb

    Sok, bármely oldaliak számára elgondolkoztató dologról beszél.

    VálaszTörlés
  59. nézd asta, ez egy tökéletes kitérő válasz volt. igazán nagyon ügyes vagy.

    ps: a szavazók is kitérnek.

    ps2: a kitérő válaszok elől.

    VálaszTörlés
  60. Nagy hiba becsületesnek tartani azt akinek még nem volt alkalma olyan helyzetbe kerülni,hogy lophasson.Seres Mária kezdetben azt hangoztatta,hogy ő nem akar politikus lenni,nem tudom ki kényszerítette.

    VálaszTörlés
  61. Nem, Etele, ez nem érzelmi zsarolás, sokkal inkább annak a reménye, hátha az emberek hajlandók GONDOLKOZNI, azaz mernek a saját tapasztalataiknak jobban hinni, mint a minden forrásból beléjük sulykolni szándékolt hazug, a valósággal szöges ellentétben levő lózungoknak.

    Mert akik mégsem, akkor ténykérdés: tetszik nekik, hogy Orbánék döntsék el róluk azt is, egyáltalán magyaroknak számítanak-e, hogy ne csak egzisztenciálisan függjenek tőlük, de beleszóljanak a privát szférájuk legkülönbözőbb részleteibe is stb.

    VálaszTörlés
  62. Ha kitérnek, az is jellemző... mindenesetre nekem nagy csalódás lesz. Nem...nem a politikusokban.
    Régen egyszer megpróbáltam és nem voltam képes elmenni innen, azóta egyszer sem bántam. Most igen. Nem kicsit... nagyon. Nekem már nincs több dobás....késő bánat.

    VálaszTörlés
  63. hello: ha abban reménykedsz, hogy gondolkodnak, akkor talán bánj velük felnőtt módra, vedd figyelembe mire van szükségük, és bizonyitsd be nekik, hogy te azt tudod szállitani... és csak te tudod szállitani. ja, és utána szállitsd is le. na ez a demokrácia. nem az, hogy ha nemrámszavazolnácivagy.

    asta: jó, menj. de előre szólok: külföldön egy jottányival sem könyebb. ott például kapsból másodosztályúként.. ha nem harmad, vagy negyedosztályúként kezded... és küzdhetsz, hogy felkerlülj az elsőosztályba. vagy mehetsz másik külföldre "zsoldosnak".. remélhetőleg erős gyomorral...

    VálaszTörlés
  64. A demokrácia arról szól, hogy mindenki maga gazdálkodik a szavazatával.
    Hogy esetleg személyesen csalódott vagyok egyik vagy másik emberben a leadott szavazata miatt, az mindegy, nem érdekes.
    A felelősség a szavazat gazdájáé.
    A jó persze az, ha a delikvens talál valami kis összefüggést leadott szavazata és a sorsa között, - ez általában nem így van, és még évtizedek kellenek, hogy esetleg egyszer majd így legyen.
    Az élet egy olyan tehetségkutató, ahol nem csak nyerni lehet, hanem veszteni is, - akár egy egész majdani életet is...
    De mindenki csak a saját szavazatáért felel.
    :O))))

    VálaszTörlés
  65. Etele, ezt nyilván nem rám értetted, mert én nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármit ígérhetnék és azt teljesíteni tudnám.
    Ami meg a politikusok ígéreteit kontra a nép igényeit illeti:

    A jelen helyzetben amit a kormányváltók győzelmük esetén pl. garantáltan rögtön teljesíteni tudnak, hogy nem kell tovább félnük azoknak, akik az elmúlt 4 évben a rezsim egzisztenciálisan megfélemlített.

    AZONNAL megszüntetni a nyomort sajnos SENKI nem tudja, de ilyet ők nem is ígértek, az felelőtlenség lett volna.
    A KÜLÖNBSÉG ott van, hogy folyamatában viszont ez az egyik nagyon fontos céljuk, miközben a jelen hatalom valóban nem az út szélén hagyta, hanem berugdalta őket az árokba!

    Ki fog derülni, hogy azok a választópolgárok, akiknek pedig nem jutottak nagy, zsíros falatok a fideszbödönből, mennyire fogadóképesek a realitásokra, vagy továbbra is az agyzsongító mesékre vevők.

    VálaszTörlés
  66. Etele, az meg rohadt nagy csúsztatás, hogy "ha nemrámszavazolnácivagy."

    ILYET EMIATT SOHA SENKI NEM ÁLLÍTOTT!

    Már tegnap este írtam, de akkor újra, mik is a hazai újnácik ismertetőjegyei:
    a tendenciózus gyűlöletkeltés, az uszítás, a kirekesztés, az idegengyűlölet, a rasszizmus, a fajelméletek, a fasiszta nézetek újraélesztése, Magyarország legtragikusabb történelmi időszaka tanulságainak semmibevétele, sőt, tagadása stb.

    Ezek olyan TÉNYEK, amelyekkel magad is szembesülhetsz a hírekből sajnos.

    VálaszTörlés
  67. Most olvasom:

    "A tisztánlátás az élet olyan ajándéka, amely gyakran megkésve érkezik."

    VálaszTörlés
  68. Kevés a részvétel 2010-hez képest.
    Eltévedt a békamenet ? Orbán nem fizetett most ötezret a megjelenésért, és nincs napi teljes ellátás utaztatással, zabával egybekötve ?

    VálaszTörlés
  69. Vöröskarom írta: "...Sok helyen olvasom, hogy a "Jobbik azért lenne jó, mert még nem lopott"

    Hátperszehogynem... rájuk "csak" aranyeső hullt, mert legalább annyi óriásplakátra meg egyebekre futotta, mint a negytesójának, a fidesznek...
    Honnan dől a lé nekik?
    Erre még egyetlen okoska sem tudott válaszolni...

    Az meg - hogy még nem lopott - önmagában nem biztosíték arra, hogy nem is fog...

    VálaszTörlés
  70. lusti: lopás ügyben ugyebár magadból indulsz ki. nektek baloldaliaknak már a véretekben van a lopás. cigány

    VálaszTörlés
  71. Kedves cigány, köszönöm, hogy aláírtad a hozzászólásod, de jobb lenne, ha a Név/URL cím mellett jelölnéd be a karikát, majd ott azonosítanád magad!
    A lopás meg nem az ember vérében van, hanem a zsebében, mint ahogy az éhendöglött kis zöld agyevő sem a véredben lakott, hanem a koponyádban...
    :O)))))

    VálaszTörlés
  72. Miért? mindig a cigányok mellett pofázol? Nem lenézendő a cigány.
    Ne légy ideges az idáig feldolgozott adatoktól!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  73. Bar ez igazabol varhato volt, nagyon sajnalom magunkat. Be kell latnunk, itt nem or orban faszirol van szo, hanem az agyaat elhagyott szomszedainkrol, esetleg csaladtagjainkrol. Remelem, Ti/mi megleszunk valahogy, ez az undorito banda pedig csak elparolog egyszer. Mondanom sem kell, hogy ezek utan latni a primitiv hugyagyuak beszolasait (meg a veluk szemben a kesztyut felvevoket) meeg jobban irital. [Azert megsugom nekik, hogy ok fogjak legjobban megszivni a kovetkezo eveket - de hat nekik ugyis annyi. Ha valaha felebrednek a komabol, valoszinu ejjel/nappal szembekopdosik magukat.]

    VálaszTörlés
  74. GYŐZÖTT A JOBBIK!
    HÁT ÍGY JÁRTATOK!
    4 ÉV MÚLVA KÖZÜLETEK SOKAN ELPATKOLNAK, EZÉRT SOHA TÖBBÉ NEM LESZ ESÉLYETEK GYŐZNI!
    DE FEL A FEJJEL, LEHET IS SOPÁNKODNI EGY ÚJABB 4 ÉVIG!

    VálaszTörlés
  75. jaja pupu! neked akkor sok van a zsebedben, csak úgy látom a fejedben nincs elég.
    Az ábrándozás az élet megrontója. De hát csak ábrándozz, azt még szabad.

    :D)))))))))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  76. Gejza!
    az agyadat te hagytad el, meszes, vagy csak zsugorodott, mindegy.

    VálaszTörlés
  77. A mai feldolgozottság végére érve sem lesznek az adatok véglegesek, azt csak ápr. 25. tájára ígérik, ezzel együtt alapjában véve már látható az eredmény.

    Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar választópolgárok mentalitása itt tart. Részint a szavazási hajlandóságban, másik szempontból pedig a saját helyzetük és az országé megítélésében.
    Az okokat és a tanulságokat elemezni mind a politikusoknak, mind a politológusoknak jó sok elfoglaltságot fog adni.

    Innentől marad az az általunk itt korábban elég sokat latolgatott verzió, hogy be fog bizonyosodni, a Fidesz eddigi gazdaságirányítási módszerei sokáig nem tarthatók. Ami 2 verziót eredményezhet: vagy maguktól váltanak egy józanabb irányba, vagy rájuk dől és a nyakukba folyik az egész cucc, amitől viszont a legelkötelezettebb hívő tagozatuknál is meg fog szólalni a vekker.

    Miközben már holnaptól indul az EP-választási kampány.
    Remélem, a demokratikus pártok kellőképpen felplankolják, hogy miközben a Jobbik kivinné az országot az EU-ból, habzó szájjal köpködve rá, ám a képviselői helyekért maga is ezerrel fog pedálozni, mert azért ugye jól jön az ott megkereshető pénz az övéiknek is! :-((

    Na, szóval hajrá Magyarország!!!

    VálaszTörlés
  78. Szerintem itt a legvilágosabban követhetők az eredmények:

    http://valasztas2014.hir24.hu/eredmenyek/terulet/?maz=01

    VálaszTörlés
  79. Hát, kedves Barátaim, bár délelőtt még reménykedtem, de be kell látnom, hogy súlyosan tévedtem Magyarország lakosságának megítélésében - lehetséges, hogy egész idő alatt én mentem szemben a sztrádán??? Tudomásul kell venni, hogy ennyire vagyunk képesek: holnap reggeltől minden nap tükör előtt fogom gyakorolni a bégetést és a szemellenzővel való közlekedést. És kiemelten kell gyakorolnom a megértést és a megbocsátást azokkal a győztes "névtelenekkel" szemben, akik egyre jobban, foguk fehérjét egyre inkább mutatva lepik el a blogot.

    Kívánok mindannyiunknak békésebb, szebb, nyugodtabb előttünk álló négy esztendőt: Vöröskarom

    VálaszTörlés
  80. Kedves Pupu!
    Hatalmasat tévedtem. Azt hittem értelmesebb emberek lakják ezt az országot. Azt hittem, hogy magánnyugdíj ellopása, trafik mutyi, stadion építések felnyitják az emberek szemeit. Nem.
    A valóság rosszabb, mint ahogy azt Kertész Ákos megírta.
    Gratulálok a magyar választóknak az éleslátásukhoz:(:(:(

    VálaszTörlés
  81. Es persze a legnagyobb problema, hogy ezzel a rezsim valoban legitimme valt. Abszolut nem szamit, ha ezt a nagy gyozelmet meg par tizezer szekely fan tovabb tupirozza. Nem latom a megoldast. Ebben a helyzetben az EP meg az onkorm. valsztasokra keszulgetni, enyhen nevetseges. Mindenki idomulni fog, az EU sem fog mast tenni. Ez a barom, meg igazolva latja magat. Mint egy valodi remalom.

    VálaszTörlés
  82. Sajnálom, hogy a LEGNAGYOBB MAGYARNAK évszázadokon átívelő igazsága va n. Bár ne lenne igaza:Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel.
    Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi! De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen.

    VálaszTörlés
  83. Geza, az a baj, hogy az Mszp-vel kezdődő díszes társaság nem tanul még a saját kárából sem. Ahelyett, hogy elismerték volna a választás "legális" voltát, már a szavazás értékelésekor ki kellett volna állni azon félmillió magyar szavazópolgár mellett,akiket bírói ítélet nélkül megfosztottak a szavazó joguktól, amikor nem engedték részükre a levélben szavazást. De EZEK még ahhoz is hülyék!
    És igaza van Pupunak a 2010-es választás utáni blogok idézésében:
    "Ezek ugyanazok" Még egy ilyen elcseszett, ványadt választási"küzdelmet"!!!!M?ég egy elsőéves kommunikációszakos se produkált volna megbuktatás veszélye nélkül.
    Ezek tisztára a "vesztes kommunikációs csapaton ne változtass" technikához ragaszkodnak!
    Legalább a 2/3 ellen küzdhettek volna,ha már nem akarták Orbán szarát elpucolni!

    VálaszTörlés
  84. Jóóóóó látni, mikor a lényegre tapintok... és névtelennek meg úgy fáj, hogy csak fuldoklásra futja :))))

    VálaszTörlés