A
pártok – a mienknél szerencsésebb országokban - a társadalmi osztályok, csoportok,
politikai-gazdasági érdekérvényesítésének eszközei.
Az ugyanis könnyen belátható, hogy olyan állam még nem született az ismert
történelem során, mely minden tagjának személyre szabottan tudná kielégíteni
igényeit, elvárásait.
Az állam azt sem tudja, hogy polgárai mit szeretnének tulajdonképpen,
kell tehát valamilyen mód az igények artikulálására.
Mindemellett sokszor az emberek maguk sem tudják, hogy mit akarjanak, mire van
reálisan lehetőségük, és az igényeik kielégítése milyen következményekkel jár.
Erre találták ki a politikai pártokat, melyek programjukban megfogalmazzák a
teendőket az általuk képviselt emberek érdekeinek érvényrejuttatása, vágyaik
kielégítése érdekében.
Olyan ez, mint egy vendéglő - ha nincs rendes étlap, előbb-utóbb vendég sem
lesz, akkor pedig a vendéglős éhenhal, a szakács, a pincér munkanélküli lesz, a vendéglő meg becsukhat.
Viszont ha van étlap és lehet választani ropogós sültliba, pacal, kaviáros
palacsinta meg Turbigo-módra elkészített marinírozott hal között, akkor a
vendég boldogan turkál a finomságokban, a pincérek kövérek és jólfizetettek, a
vendéglős meg gazdag.
A pártok felkínálják saját ételsoraikat, a választó meg választ közülük, aztán
vagy jóljár, vagy hasra esik, hogy választékos maradjak – mindenesetre viseli
döntése következményeit - kövér lesz, vagy sovány, mint a gencsi nyúl.
Mondom, ez más, boldogabb országokra érvényes, mert nálunk nincsenek politikai
pártok, nálunk szekták vannak, melyeket mi valamilyen rejtélyes oknál fogva
pártoknak nevezünk.
A wiki szerint a szekták alapvető jellemzője, hogy kizárólagosan egy vallás vagy vallási
tanító tanításait, dogmáit követik, és elítélik, elutasítják a rajtuk kívül
álló vagy tőlük különböző gondolkodást, nézeteket.
Az emberek, felekezetek egy csoportja nem feltétlenül jelent szektát.
Akkor válik szektává, amikor a tanító vagy az egyház vezetője azt mondja, hogy mindenkinek
az ő tanításait kell követnie, és a tagoknak más tanításra nincs szükségük,
illetve az üdvözülést csak az adott egyház tanításai jelenthetik az emberek
számára.
A szektákat - nálunk a pártokat - csalhatatlan vezetőik irányítják, akiket
híveik minden támadástól megvédenek, és támadásnak minősül a hirdetett eszmékben
való kételkedés is.
Van imígyen oszlopszentünk, félbevágott oszlopszentünk hóna alatt labdával, van
oszlopszentipari tanulónk, és vannak aprószentek, de van nekünk sátánista
szektánk is, melyet ahelyett, hogy szétzavarnánk, hagyunk elpofátlanodni.
Mindegyik pártra egységesen vonatkozik, hogy lapul, mint macska a kamion kereke
alatt, egyik sem akarja tisztán meghatározni és közkinccsé tenni sem jellegét, sem az
általa támogatni kívánt társadalmi csoportot, mert retteg attól, hogy ha így
tesz, akkor szavazatokat veszít.
Szerintem nem ezen kellene aggódnia, hanem azon, hogy langyos álláspontja miatt
nem fogja megnyerni még azok támogatását sem, akiknek egyébként létérdekük
lenne egy erős érdekérvényesítő szervezet hatékony működése.
Ha végignézzük a pártokat, hát bizony, elcsodálkozhatunk.
Itt van a Fidesz, mely deklaráltan minden magyar pártja, de ha nem azt nézzük,
hogy mit hirdet, hanem hogy mely társadalmi csoport vagy csoportok érdekeit
képviseli, akkor hamar rájöhetünk, hogy bizony-bizony, ez csak a nagytőke és a
felső középosztály legfelső rétegének pártja, az ő gazdasági érdekeiket
képviseli, beleértve Magyarország egyik – ha nem a legmódosabb emberének
érdekeit is.Viktor a keresztneve.
Elképzelem, hogy mennyire fájhat neki, hogy nem mutathatja meg büszkén a vagyonát,
habár mára azért már elszemtelenedett, miként Beríja, és közömbös képpel köpi
szembe a társadalmat, anélkül, hogy félni látszana a meglincseléstől – de hát
persze ettől még szecskát apríthatnak majd belőle.
Hívei meglehetősen ostobák, és egyszer csak rájönnek, hogy mekkora majmot
csinált belőlük a Száznokiás Szent Hátizsák tulajdonosa.
Márpedig az ostoba ember, ha zabos lesz, akkor ütni fog, mint a bolondóra.
Szavazói ma még nem tudják, hogy a szavazólapon behúzott keresztjeikkel
Demjánt, Csányit, Lázárt, Mészáros Lőrincet és a többi állami csecsen felhizlalt
tolvajt támogatják – és persze a szerény politikust, aki talán még ma is a régi
VW Golfot szerepelteti a vagyonbevallásában.
A Jobbik szimplán nyilas párt, de ezt vadul tagadja.
Ez a párt azokat képviseli, akik azt gondolják, hogy a régi recept alapján be
lehet fejezni a hajdan kudarcba fulladt kísérletet és a zsidók kifosztásából
munka nélkül is meg lehet vagyonosodni – emellett rettegnek a cigányoktól.
Nem azért, mintha olyan rettenetes dolog lenne az ellopott baromfi – egyszerűen
taszítja őket a nyomor és érzik, hogy ezeknek az embereknek már nincs
veszítenivalójuk, ezeket már rohadt nehéz megfélemlíteni, főleg, ha majd a
nincs nekihajtja őket a vannak.
Őket sem a koldusok támogatják a háttérből, hanem tehetős emberek, ócska,
poshadt eszmékkel fertőzve.
Őket egyszerűen világgá kellene zavarni, mert magával a létükkel követnek el emberiségellenes
bűncselekményt.
Mellesleg ők sem tudják, hogy kinek az érdekeit képviselik, csak menetelnek, ordibálnak,
gyűlölködnek rettenetes tehetetlenségükben.
Az MSZP meg elfelejtette, hogy honnan jött és nem tudja, hogy hova tart, kit
képvisel, milyen társadalmat szeretne felépíteni.
Vezetői viszolyognak a kelkáposzta és macskahúgyszagú lépcsőházak népétől, a
nép sem lelkesedik értük – nem trendi ma prolinak lenni, pedig a társadalom ma
prolibb, mint a Kádár-rendszerben volt, mert akkor a polgárosodásának legalább
a feltételei adottak voltak.
Nincsenek már eszméi, nincsenek vállalt hagyományai, a vezetői meg
csodálkoznak, hogy mi lett a valaha legszervezettebb pártból – a legbarátságosabb
verzió szerint is egy torzsalkodó nyugdíjasklub.
Most éppen az LMP mögé akarnak beállni, erre meg már nincs is mit mondani, aki
ezt kitalálta, az bátran keresse fel Orbán Viktort és nyalja ki a seggét, adekvát
válaszként korunk kihívásaira.
Gyurcsány meg vacillál, hogy mit is kezdjem a DK-val, mert magában azzal az
elképzeléssel, hogy egy táborba tereli a bárányt, a rókát meg a kecskét, sokra
nem lehet menni - kellene valakiket képviselni is.
Lehet szövetséget kötni bárkivel valamilyen cél érdekében, de önmagában az
együttműködés nem érték, hanem eszköz.
A cél - egy modern, nyugatos társadalom létrehozása - viszont
túl nagy, túl elvont, mást ért rajta Bauer, mást Debreczeni és mást a választó, ha egyáltalán ért rajta valamit, - gyanítom, hogy csak a bérekre gondol.
Az LMP Orbán gyártmánya, - ügyes, nem mondom, sokan beszopják a zöldre festett
hiéna farkát, mert zöldnek lenni ma trendi.
A multik rabszolganépe menedzser-jelmezeikben
hihetetlenül megfontoltnak és korszerűnek érzi magát, büszkén roppantja össze a szelektíven
gyűjtött PET- palackot - ezzel rendben van ő is, meg a társadalom is.
Nem veszi észre, hogy környezetet védeni minden pártban lehet és kell is, egy
zöld párt meg éppen olyan, mintha a levegővételre is külön pártot szerveznének,
miközben a nép éppen éhendöglik, a hegyoldalak erdeit kivágják, mert rezsit
ugyan csökkentettünk, úgyhogy úszómedencét fűteni már olcsóbb, de a
szegényember három gyereke megfagy a fűtetlen lakásban, mert neki nincs
adójóváírása sem, nemhogy tüzelője.
Kit képvisel az LMP?
Azokat, akik macskatápra egy hónap alatt többet költenek, mint a szabolcsi
falvak szerencsétlenjei a gyerekeikre tudnak költeni.
A szocializmus egyik pozitívuma az volt, hogy a tőkés rettegett attól, hogy
saját munkásai vonzóbbnak tartják a létbiztonságot, az osztályok közötti
átjárhatóságot, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátást, mint a
szabadságot, mellyel élni anyagiak hiányában lehetetlen.
Most a tőkés nem retteg semmitől, hanem gátlástalanul fosztogat, és nincs ma
erő, mely féken tudná tartani kapzsiságát.
Nincs párt, nincs szakszervezet, mely felvállalná a társadalom nyolcvan
százalékának érdekképviseletét.
Talán egyszer majd lesz, remélhetőleg nem nyakig vérben fog megszületni…
:O)))
17 megjegyzés:
PuPu, ha jól érzem, közelednek az álláspontjaink... ;)
Azért annyi terjedelmet amennyit az LMP., Bajnai is megérdemelt volna.
Már csak a közelebbi teljesség kedvéért.
nemóvatosnak:
Természetesen, de az Együtt-PM soha nem volt valódi párt, még annyira sem, mint a többiek, leginkább gazdátlan politikusok utolsó renényének nevezném a formációt, mely alkotóelemeire esett és mára már az alkotóelemek sem léteznek.
Hol a Milla?
Hol a Szolidaritás?
Hol a PM?
Hol van Bajnai?
Merthogy az, hogy nem vesz részt a parlamenti munkában, az nem program. ugye - de hát ezt te is tudod, nemde?
Én is sajnálom, egyébként.
:O)))
Az összes között az MSZP az, akiről nyugodtan kijelenthető, hogy elárulta a NÉP-et. Mindegyik mond valamilyen elvi alapot a politikájához, és igér valamit a szavazóinak, kivétel az MSZP. Ez utóbbi még arra sem veszi a fáradtságot, hogy legalább EGY olyan mondatot mondjon, melyet megért az (elvileg) társadalmi bázisa. Túl fiatal a vezetője, hogy megértse, és felfogja, a Fidesz még nagyon sokáig teheti, amit tesz, mert ott tudják, a félelem és a tudatlanság elszigetel, és a robbantáshoz is kell egy robbantómester.
Lenyűgöző választék.
Vajon a 40 %-nyi passzív választópolgárból mennyien jutottak el ezekig a felismerésekig, és a lustaság helyett ez tartotta őket távol a szavazástól?
Lehet, hogy mindennek a földig le kell omlania ahhoz, hogy mások, valakik alulról újra kezdjék felépíteni a szakszervezeti mozgalmat is, a pártokat is?
Megjegyzem, egy barátom ezt már jó ideje hangoztatja, látván a hervasztó fejleményeket.
Mindenesetre kíváncsi lennék, hogy 100 év múlva Mo. e téren hol fog tartani, de nem fogom megtudni, mert esélytelen, hogy matuzsálemi kort érjek meg, plusz nem igazán hiszek a reinkarnációban... sem.
"..akiket híveik minden támadástól megvédenek, és támadásnak minősül a hirdetett eszmékben való kételkedés is..."
Mifelénk már keményebb a helyzet: támadásnak minősül már egy kérdés is...
...az utolsó mondat után: de!!
"Nincs párt, nincs szakszervezet, mely felvállalná a társadalom nyolcvan százalékának érdekképviseletét." - Így !
Nem hiszek az összeesküvés elméletben. Nem akarok hinni az összeesküvés elméletekben!
Mégis, az elmúlt napok netes sajtótermékei, ill. a Vasárnapi Hírekben (is) megjelent találgatások okán – mármint, ki mosdat kit, ill. ki kinek az útját söprögeti – elég lehangoló kép tárul elénk. Talán csak összeesküvés elmélet – talán, sokkal több… Én nem tudom. 46 éves fejemmel még mindig túlontúl naiv vagyok. 4 éve, amikor a második Orbán-kormány megalakult – annak ellenére, hogy tapasztalhattam, mi folyt az első „uralkodásuk” idején – mégis reménykedtem, hogy a 2/3-os többségüket jó célok érdekében fogják használni… Hogy mi lett belőle, tudjuk jól. Most itt állunk a következő 4 éves etap küszöbén. A kép lehangoló.
Az MSZP már azt sem tudja kinek nyaljon (Fidesz vs. LMP), Bajnaiék szerteszéjjel… A legszimpatikusabb nekem a DK. Sajnos, az emberek (és ennek okaiba nem feltétlen mennék most bele, de tudnék példát mondani, hogy miért is…) Gyurcsánnyal még mindig nincsenek megbékülve...
Köszönöm a reakciódat kedves PuPu.
Hogy mennyire esett szét az Együtt-PM. a következő választások során és után meg fogjuk tapasztalni.
A parlamentben pedig ezzel a felállással --attól tartok-- nem munka lesz, hanem cirkusz.
Munka meg tennivaló a "terepen" lesz és itt lehet eredményt elérnie annak akinek agya, szíve meg lába lesz hozzá.
Várok és reménykedem.
Pupu de nincsenek munkások sem, nincs munkásosztály sem, ami potenciálisan fenyegetné a tőkést, ezért nincsenek igazi szakszervezetek sem és ehhez kapcsolódó mozgalmak sem !!!
Egyhamar nem is lesznek.
Nem tudom, énnálam fogy-e a spulniról a cérna, de egyre ingerültebben hallgatom, ahogy a Klubrádió is, de már Olga is elkezdett irritálóan "helyezkedni", türelmetlenül viselkedni leginkább a DK-ból megszólítottakkal szemben.
De nemcsak velük: néhány Klubrádiós reggeli műsorvezető pl. Szelestey Lajosnak a Mo.-ot nem éppen hozsannázva dicsérő külföldi lapszemléiben elhangzottakra is olyan stílusban reagál, mint akinek remeg a gyomra azt meghallgatni is, és szíve szerint mihamarabb elhallgattatná ezeket az infókat.
Szánalmas.
Ki is nyomom a gépemen rögtön.
Kedves Pupu, ezt néhány hónapja kellett volna ezerrel harsogni. Talán más lett volna a választás eredménye.
Kedves Zsanna Hozsanna,
olvass bele az egy évvel ezelőtti - mondjuk a 2013 áprilisi - posztjaimba, nem hinném, hogy most tört volna rám a felismerés.
De én csak egy egérszürke mezei blogger vagyok, kis halacska a nagy tóban, párt sem áll a hátam mögött, szerkesztőség sem - egyszemélyes vállalat vagyok.
De arra azért büszke vagyok, hogy amit írok, azokat a posztokat egytől-egyig fel lehet vállalni.
Csak példaképpen:
http://www.pupublogja.hu/2013/04/sok-huho.html
vagy
http://www.pupublogja.hu/2013/04/tokolodes.html
Nem vagyok vátesz, de elkötelezett demokrata és baloldali vagyok, akinek ennyire telik a lehetőségeiből.
Sajnálom én is...
:O)))
Kedves Pupu, igazad van, bocs. te megmondtad. Csak hát nem értem, hogy ilyen sokan vakok és süketek voltak. Sok elvesztegetett idő.
Szerintem egyszerűen csak csaltak a számolásnál. Több helyen nem volt tagja a szavazatszámláló bizottságnak a kormányváltó szövetség delegáltja.
Naná. hogy ezt kihasználták és csaltak. Üdv.
Névtelen, ki kell, hogy ábrándítsalak. Én benn voltam egy bizottságban, és nem először csináltam. Érdemben itt nem lehet csalni. (hanem a törvényekkel, médiával stb.) Most ilyen többség akarata (nem 2/3!)ezt tudni kell, és meg kellene tudni változtatni.
Megjegyzés küldése