2014. május 12., hétfő

FIZIKAI ERŐSZAK

Ballagunk belefele szépen a nácizmusba, diadalmas léptekkel.
Idáig is ott kísértett a fizikai erőszak réme, de a közelmúlt politikai történései mintha felerősítették volna a folyamatot, mintha az összes tahó hirtelen arra a felismerésre jutott volna, hogy a jobboldali győzelem megnyitotta az utat az erőszakos akaratérvényesítés előtt, hiszen az ellenfél szervezettsége nulla és a demokratikus oldal – minden ellenkező híresztelés dacára - egyébként sem a fizikai erőszakról híres.


Megvan ennek a mentalitásnak a történelmi előzménye, visszatekinthetünk akár a múlt század elejéig is, amikor a jobboldal a gyilkosságig menő erőszakkal lépett fel politikai ellenfeleivel szemben, aztán később is úgy alakult, hogy a Tanácsköztársaság vörös terrorjának kivételével szinte mindig a jobboldal alkalmazta a hétköznapi fizikai erőszakot.


Nem kétséges, közelebb állunk Kievhez, mint Londonhoz, de még az is lehet, hogy nemzeti érzelmű honfitársaink legszívesebben a hutu-tuszi konfliktust tekintenék irányadónak, - már aki nem az Endlősungot tartja megfelelő megoldásnak, természetesen korszerűsített változatban.
Már csak nehogy véletlenül a kokerók kimaradjanak a fincsiből…


A kommunizmus vérzivataros esztendeiben a magyar állampolgár elengedhette a lányát este a barátnőjéhez és nagy valószínűséggel haza is tért, anélkül, hogy előtte három évet nehéz testi munkásként kellett volna eltöltenie valamelyik szicíliai bordélyban.
A gyűlölt diktátor meg testőre legnagyobb bánatára a Margit-hídon kiszállt a kocsiból és gyalog ballagott be munkahelyére, a mai Képviselői Irodaházba, de a május elsejéken sem ment előtte és mögötte három-három gorilla, hogy találkozhasson azzal a tíz gorillával, akik a hálás népet alakították, mint ma.
És a gépkocsijáért sem adott volna több pénzt a beépített acélpáncélra való tekintettel a fémkereskedő, mint az autókereskedő, mint manapság, és még csak le sem köpték, mert a csőcselék csak akkor bátor, ha bátorítják és ha azt vélelmezi, hogy megússza büntetés nélkül.
Az a rendszer a szó mai értelmében nem volt jogállam, de a saját jogszabályait kínosan betartotta és betartatta, és meglehetősen következetesen ragaszkodott az erőszak állami monopóliumához.


Az elmúlt negyedszázadban ez az elv feledésbe ment, megjelentek a jobboldal politikai szabadcsapatai, megjelent a nyílt erőszak.
Nem, nem csak a Magyar Csordára kell gondolni, talán még az a kevésbé veszélyes, mert azok az egyenruhájukkal magukra írják, hogy nácik, ez messziről látható.
Ők a söpredék, a náciknak az a rétege, melyet éppúgy meg lehet venni két konzervvel meg hat kiló szavlejárt száraztésztával, mint a putrik öntudatos választópolgárait, buták, mint a sár, fel nem ismernék, hogy mire használják őket, egy istennek sem.
De neki lehet küldeni őket bármikor a cigánynak, a zsidónak, a liberálisnak, a komcsinak, jelentsenek bármit is ezek a kifejezések.


Az igazi veszélyt a Fidesz szervezett csőcseléke jelenti, a harcedzett, adrenalinfüggő futball-huligánok, akiknek Orbán sorra építi a szentélyeket, melyekben már nincs szükség játékosokra, elég, ha néhány szerepjátékos imitálja a mozdulatokat, és időnként az arra kijelölt szereplő belegurítja a hálóba a labdát.
Ők mutatták meg magukat 2006-ban a televízió-székház előtt, ők verték szét a fővárost, hogy megmutassák a demokratáknak, hogy ki a kakas a szemétdombon.
Nem spontán összeverődött bandáról van szó, hanem szervezett, központilag irányított erőről, akik úgy viszonyulnak a Magyar Gárdához, mint hajdan az SS az SA-hoz.
Ők léptek fel hihetetlen bátorsággal a Fidesz-székháznál a negyvenkilós bölcsész-lányok ellen, ők Orbán ötödik hadoszlopa, akikkel bármikor el tud végeztetni bármilyen piszkos munkát.


Nem kétséges, szervezettek és hatékonyabbak bizonyos szempontból, mint az énektanárnők és a békés eladónők, akik közül sokan csapdába is esnek, mert az erő mindig imponál, ha bevallják, ha nem - erről a pszichológusok sokat tudnának mesélni.
Félelmet tudnak ébreszteni, a társadalomban pedig el képesek ültetni a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzését, az egyén meghúzza magát, mert fizikai félelmet érez.
Tudja, a társadalom ma nem védi meg, hiszen éppen azokat verték először szét államilag, akik az ő védelmükre esküdtek fel, és mára a Rendőrség gittegyletté vált, a rendőrök pedig kiszolgáltatottabbak, mint az állampolgár.


Ennek megfelelően egy célkitűzésük maradt: a túlélés, ezért nem kockáztatnak, nem konfrontálódnak, és az már csak hab a tortán, hogy sokan közülük a rendbontókkal értenek egyet, azok érdekében járnak el, mint legutóbb például Pásztor István eseténél.
A három napja felszerelt segéd-próbarendőr is tud annyit, hogy a fizikai erőszak bármely formája bűncselekmény, mégsem védte meg a Köztársasági Elnök vendégét, hanem csak szemlélője volt az eseményeknek, mikor a negyvenegy éves matróna köpdöste a határon túliak egyik vezetőjét, mellesleg a Fidesz támogatóját.


Értem én, hiszen ha nő létemre negyvenegy éves koromra én is úgy néznék ki, mint Coventry szőnyegbombázás után, én is haragudnék a világra, de a világ dolga az lenne, hogy megvédje magát tőlem, meg a hasonszőrűektől.
Vagy itt a földmutyi áldozatává vált mintagazdaság, melyből újonnan kijelölt bérlői boldogan tárcsáztatják ki a veteményt, jóllehet ügyükben még nem született jogerős ítélet.
Ez nem zavarja az új földesurat abban, hogy ott rugdalja a tüntetőket a szántóföldön.
Azok meg kicsit hőbörögnek, de hagyják magukat, mert jogállamban élőknek képzelik magukat.
A tüntetőknek jogaik vannak, az új földesúrnak meg bakancsa.


Amikor elkezdünk csodálkozni azon, hogy a demokratikus oldal miért nem tud nagyobb tömegeket megmozgató tüntetéseket szervezni, hát ezek a dolgok is ott szerepelnek az okok között, melyekről szemérmesen nem beszélünk.
Pedig kellene, hiszen pár évvel ezelőtt még minden lelkiismeretfurdalás nélkül vittem magammal a tizenkét éves unokámat a tüntetésre, - ma már a tizennyolc évest meggondolom, hogy hívjam-e, hiszen nem tudom, hogy minek teszem ki, abban pedig egy percig sem bízom, hogy a jobboldali kormány majd megvédi, ha már a baloldali sem védte meg, mert el volt foglalva valamiféle elvont és légies demokráciakép valóraváltásával.
A demokrácia lényege nem csak a szabad véleménynyilvánítás, hanem az is, hogy a társadalom megvédi az én szabadságomat mindenki ellen, aki a saját szabadságát az orrom hegyén túl képzeli el megélni.


Így állunk ma, a Gundelben meg valószínűleg azt gondolják, hogy őket nem fogja a golyó.
Pedig ha egy falka hiéna elszabadul, az nem csak az arra kóborló libákat, gazellákat tépi szét, de sok esetben az oroszlánokat is szétszereli, a mi hatalmasságaink pedig inkább sakálok, mint oroszlánok.
Érheti még meglepetés őket.

:O)))

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez az írás nem más, mintegy elborult elmeállapotú, kivénhedt, felpüffedt, vén hülye komcsi eszmefuttatása. Ugatérozik állandóan a demokráciáról, a demokratákról. Kik az ő demokratái? Olyanok pl. mint Gyurcsány? és hozzáhasonlók, akik kilopták a szemünket? Eladtak mindent? Ezek valóban demokraták! Ezek inkább kaméleonok! Mindig más bőrbe bújva más néven. Valóban: TOLVAJOK!RABLÓK!
S mer még erőszakról ugatni? A komcsik annak idején ugye simogatták politikai ellenfeleiket. Megsemmísítették! Elrabolták vagyonukat! Őket pedig földönfutvá tették, hogy aztán az olyan vérbeli komcsik, mint pupu kőgazdaggá váljon. Ilyen rohadékok a "demokraták" mint pupu.

Jutka írta...

Azt gondolom, hogy az előttem megszólaló" Névtelen" az, akiről éppen irtál Pupu. Ezek a gyülölködő mondatok , már kora reggel egy beteg elme eszmefutatásai. Sajnálom a családját ha van egyáltalán, mert ezek az indulattól fűtött mondatok, nem csak ránk vonatkozhatnak akik egyetértetnek Veled Pupu.

Neked5 írta...

Névtelen: ha ennyire képben vagy, a helyedben azért csak iderittyentettem volna a nevemet... Névtelenül mocskolni, köpködni kb az a szint, mint a jobbikos asszonyságé... Esetleg ha ilyen jól ismered,szemtől szembe nem mered megmondani? Az lenne ám a virtus, nem itt név nélkül gyalázkodni. Ja, és az irigység csunya dolog.
(ha én lennék a blogger, az ilyen tipusu kommenteket törölném,met nem vélemény hanem mocskolódás).

talalom írta...

Szegény névtelen! Ő az a marha,akit bármikor át lehet verni a kőlevessel, és még boldog is.
Hanem Pupukám! Benned is szunnyad valami kis hímsovinizmus! Mi az, hogy nő létére? Azt gondoljátok, hogy nekünk megfelelnek a csüngőhasú, ápolatlan negyvenesek, de akár hatvanasok is, csak mert fickándozik valami a hasuk alján?

hammurabbi írta...

Névtelen..
Ne legyél már ilyen "fennkölt" névtelen.
Rólad mondta Orbán,csak rosszul címezte:
"„Az ő szenvedélyük a gyűlölködés, a mi szenvedélyünk pedig Magyarország” – mondta Orbán Viktor a Fidesz-KNDP mezőkövesdi nagygyűlésén a baloldal erőiről. Orbán hozzátette: ő úgy ül az EU-s üléseken, „mint a matyó ember az ivóban, a csizmája szárában tartva a bicskát”.
Egyébként korántsem egyedül te vagy a hibás.
Orbán környezete, a talpnyalói igen, hiszen ő egy beteg, megalomániás, cezaromániás paranoiás elmebeteg - azok viszont, akik teljes gőzzel, önös érdekből segítenek neki az ország kifosztásában, lelketlen haszonleső bűnözők, vagyis ha eljön az idő, oda kell azoknak is kerülni, ahová valók.

hammurabbi írta...

Sajnos nem én írtam,de ide kívánkozik:
"Az amnéziás nemzet...

Az, amelyik elfelejteni kész a Don-kanyart. A csendőröket. A savany nyomort. A pökhendi dzsentri úrhatnámságot. A lerombolt országot. Márai igazságait. Kész felejteni mindent. A gettót, a szégyent. A morális lezüllést, a Volksbundot és hitler paroláját. Felejteni kész a Júdáspénzen visszakapott csonka Nagymagyarországot. Mely oldalt löki József Attilát, és már nem tudja Adyt. És tán már Radnótit sem. Amnéziás, Tőkésre hajazó, ócska, cinikus gazemberéra készül. Gyárilag elbutított, VV-n, Barátok közt-ön szellemileg tengődő nemzedékkel. Hígagyú cigányozással, újra masírozó rongyemberekkel. Félbolond nemzetvezetővel. Már átmosott agyú, a fasizálódás felé sodródó tömegekkel. Áruló, álbaloldali megélhetési politikusokkal. Minden elfelejtve hát... Oda a milliónyi emberélet adta tanulságok. Hiába tántorgott ki 3 millió, majd hiába folyt a vér 56-ban a pesti utcán. Illúzió volt 89. Illúzió Európa, és a Nyugat. Kiégett, elbutult, éhes lelkek. Bokázó, pénzéhes papok. Új földesurak. Szellemi pribékek.
Nem. Így nem szeretlek Magyarország. Ilyennek nem kellesz. Így nem akarlak."
A szívemből... sajna csak keveseknek.. a magyarság 97%-a elhülyült mára...

Moon River írta...

Pár napja komoly bajom volt (és van is), A Szobor vonatkozásában elhangzott "mozgástér" kifejezéssel. Amellett, hogy velejéig hazug és álságos, mert hát ha valakinek van mozgástere, akkor bizony van dögivel, és ne hivatkozzon arra, hogy sajna neki nincs. De a rémisztőbb: nem "életteret" akart mondani véletlenül?

Geza írta...

Ahhoz ketseg nem fer, hogy a magaat nemzetinek mondo oldal (sajnos az emberek tobbsege), eroszakos es mindenfajta brutalitasra kepes. Vannak aktiv barmok es vannak a TV nezok, akik meg ma is konnyes szemekkel tekintenek vissza a 2006-os zavargasokra, es eszukbe sem jut utanagondolni a megvezetett emberek primitiv randalirozasa es az oket mozgato aljas erok intim osszefuggeseire. Ezek azok az emberek, akik itt elnek koztunk nagy szamban. Ok nem mennek ki az utcara, de eroszakossaguk eleg ahhoz, hogy pozitivan viszonyuljanak a "szabadsagharchoz" es persze innen mar csak egy lepes a "megfelelo" iranyba torteno voksolas.

Bar szerintem a demokratikus oldal reszerol az utcai megmozdulas altalaban nem egy jo otlet [soha ne felejtsuk el, hogy ezt az egeszet azok a barmok kenyszeritettek rank], azert most megiscsak azt mondom, hogy az nagyon nagy baj, hogy a rengeteg jol arikulalhato ugy, amely nap mint nap felszinre jon, nem eleg arra, hogy par szaz embernel tobbet ossze tudjunk verbuvalni.

Netudki írta...

"Mária országa" vagyunk, és áll a mondás, hogy "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.".
Netudki.

Jenő Ludvig írta...

Névtelen! Csak ennyi telik tőled! Ejnye no! Te egy gonosz embernek látszó tárgy vagy!

Visszanéző írta...

Ki a jobboldal? A másodosztályú kommonisták és családjukból verbuválódott megmondóemberek ?
A kommonista Orbán papa a Kövér család apraja nagya Matolcsy, Pintér
stb. A közbüntényes Lovas úr, őszite barátja Bájer, Bukott Miépesek, MDF-ek. Ezek lennének a grál lovagok.Régi Fideszesek mert nemhajott a gerincük kirugva.EZ A MAI FIDESZ.

patyu45 írta...

Bármennyire is igaz, hogy a szellemi restség szüli a fizikait, de csak "is".
Mert bár szinte bizonyos, hogy számosan lehetnek azok, akik, ha elmentek volna, nem a "jobboldal" két reprezentására szavaztak volna, az is valószínű, hogy számosan meg igen.
Ezért aztán egy efféle önemésztő morfondírozásban is csak azok számítanak, akik elmentek szavazni, továbbá az a szomorú tény, hogy közülük többségben - józan ésszel el- és fel- nem foghatóan - annak a kettőnek a valamelyikére. Es ez a tény lesújtóbb minden fizikai erőszaknál!
Csak reménykedhetünk, hogy máj. 25-én ez az aktivitási arány - ha nem is billen át - némileg elmozdul balra. Annál is inkább, mert az az EU majdani erőviszonyait illetően számarányunkat meghaladóan is számottevő(bb) lehet.
Ha viszont nem igazolódik egy ilyes tendencia, az őszi önkormányzati választások "eredményeire" és következményeire már gondolni is végképp kétségbeejtő.
Mert amennyiben azt is újfent beseprik, az intézményesített kuss már akkora lesz, hogy a "fizikai erőszak" a hatalom számára - a "jóságos imázs" rombolójaként - a legkevésbé sem lesz kívánatos, sőt...
A szellemi restség viszont annál jobban tobzódik majd!

kiskató írta...

Mindenkivel egyetértek, kivéve Névtelen-t. Nem véletlen a névtelensége...Pupu Te meg természetesen esmeg nagyon jót írtál..!

Visszanéző írta...

A balos szavazók restek,asszisztáltak Orbán győzelméhez is!Pedig az a havi 1-2 ezer forint nem segített ha megnézték mennyit hagytak a közértben,ugyanazért az áruért. Jobbosok fegyelmezettebbek összetartóbbak ,így megérdemelten nyernek."Cél" lényegtelen de együtt mozdulnak.Nem tohonyák és mástól várják a sülgalambot.

hello írta...

A felhergelt, nekivadított, erőszakra, agresszivitásra zsigerből is alkalmas és bármikor aktivizálható emberszabású lények kiváló eszközei az állandó harcra lelki kényszert és késztetést érző Vezérnek.
Aki immár államvallássá emelte a gyűlölködést, a kirekesztést, az ellenfél ellenséggé átminősítését, és mint ilyent, célként megsemmisítendőt.

Ezzel pedig szabad utat nyitott a hétköznapi fasizmus megnyilvánulásainak is.
Hiénák meg még csakis jobbról vicsorognak. Az ilyen névtelenek is pl.

Borostyán írta...

Totál egyetértek...sajnos :(

Csaba J. Kulcsár írta...

No comment!

http://nepszava.com/2014/05/magyarorszag/magyarorszagon-nincs-ellenzek.html

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Többségében egyetértek a leírtakkal,kisebb részben nem.
Nem hiszek abban, hogy itt annyi antikommunista beállítottságú ember él. Nem hiszem, hogy az öszödi beszéd olyan mértékben felháborított embereket - sok százat! - hogy azok tv székházat, autókat kezdtek felgyújtani.
De tudom, hogy a 2006-os "sajnálatos események" a rendőrök elleni támadások és az azokat követő rendőri erőszak előre jól megtervezettek voltak.
Két pesti futball csapat megfizethető drukkereire épült az egész, - nem részletezem, mert nem akarok senkinek kellemetlenséget okozni. (nem kevés pénzbe került)

Nagyra tartom azt a tulajdonságodat, hogy a sírni való napi eseményeken is tudsz humorizálni. Tisztelettel: - morzsi -

D .Elemér írta...

Nagyon de nagyon jó írás !!!
ez igy is van