2014. július 19., szombat

REKULTIVÁLT MSZP

Szombat este van, kilenc órakor a teraszon még mindig 29 fok a hőmérséklet. 
Ha valamit, hát az ilyen időjárást talán az Úr is pártmegújításra találta ki, de, hogy nem bloggerkedésre, az tutifix.
Mindenesetre a szocialisták éltek a remek lehetőséggel és megújították magukat, lett is délutánra dínom-dánom, fecerunt magnum áldomás, lett új pártelnök, elnökhelyettes, alelnök - három is, ahogy illik.


Úgy látszik, egy párt jelentőségének csökkenésével fordított arányban növekszik vezető tisztségviselőinek száma.
Ilyen tekintetben azért még van tartalék a szocialistákban, hiszen segédalelnököt és vice-alelnököket, továbbá pártsámánt és új pártpénztárost nem választottak, ami nagyon helyes is, hiszen mire is menne a világ, ha mindenhol új arcok fogadnák a betérő barátokat!
Benéz például Simicska, aki már például ezt a Velez gyereket is nehezen szokta meg, pedig róla tudhatta, hogy bármi baj van, akkor a háttérben ott áll a fiatal versenyző régi atyai barátja - hihetetlen rutinja van a pártpénzek terén, - ha most a pártpénztárnoki irodában új arcot találna, hát megnézhetnék magukat a szocik.


Merthogy a hatalom kérdése párton belül is a régi recept szerint megy, akinél a pénz, annál van a hatalom is, márpedig ameddig nincs tisztességes pártfinanszírozás, addig minden pénz útja a pártpénztárnok környezetében található zsebek egyikébe vezet.
De így semmi gond nincs, igazán indokolt az új pártelnök szinte parttalannak mondható optimizmusa.

Magam is úgy gondolom, hogy amikor a gazdasszony a libát a hóna alá csapja, majd az optimista jószág fejét saját szárnya alá hajlítja, másik kezében a kést lengeti, akkor még mindig van esélye a már régen domesztikált optimista jószágnak, hogy felszárnyaljon a magas égig – megengedem, az esély mértékéről lehet vitatkozni...

Tóbiás pártelnök megígérte tagságának, hogy a szoci név megint szép lesz, méltó régi nagy fényéhez, mit rákentek a századok, lemossák a gyalázatot.
Székfoglaló beszédében csupa-csupa megújulást valószínűsítő dolgot mondott, aztán meghatározta önmagát – ki nem fogja senki találni, hogy kivel szemben: Gyurcsánnyal szemben.
Nem, nem Orbánnal szemben – Gyurcsánnyal szemben.
Hosszasan taglalta, hogy mire kapott felhatalmazást és hogy mit nem akar, éppencsak azt nem mondta, hogy nem akar olyan lenni, mint Gyurcsány, de hát ezt felesleges is lett volna mondania – már első pártelnöki nyilatkozatából is világosan kiderült, hogy erre esélye sincs.


Úgyhogy, business as usual, megnyugodhatunk, az új pártelnök feltűrte az inge ujját, éppencsak, hogy  a tenyerébe nem pökött, ezt majd talán később, mikor a szervezetet a régi megyei elnökök megújítják.
Botka lett a választmány elnöke, mecsoda meglepetés, - ő továbbra is úgy ül Szeged ormain, mint egy türelmes dögkeselyű, mely megvárja, míg a csorda utolsó állata is elhullik és csak utána tárja ki szárnyait.
Azt hiszem, ezt a témát már így is túltárgyaltuk, a pártveteránok Deák Ferenc Köre sem hozott megváltást, ebből meg az a tanulság, hogy a parttalan humanizmus sehova sem vezet, legfeljebb a Politikatörténeti Intézetbe, amelynek élére majd kerül az izgága Földes helyett valami Fidesz-konform történész, aki a zsebében megtalálta szocialista gyökerét, oszt akkor megnézhetik magukat!
Méghogy Deák Ferenc! Méghogy kör!
Csapják a hónuk alá a járókereteiket oszt ballagjanak el ütemesen, Kovács, maga meg ne zavarja itt a megújulást az állandó tenniakarásával, meg a kiterjedt nemzetközi kapcsolataival, maga üljön le!
Na!


Valószínűleg lesz új logo, visszajön valamilyen formában Baja, de hát ez legyen már a szocialisták baja…
Tíz óra van, befejezem az írást, a teraszon most huszonhét fok van.
Igyatok hideg vizet, sokat, egyetek jó hidegre hűtött görögdinnyét, ilyen hőségben hamar felszalad az a vérnyomás, és ehhez még csak a szocialistákra se kell gondolni.

:O)))

15 megjegyzés:

Levanszarva Mégaszaris írta...

Biztos, hogy nem a Bourbonok családi vállalkozása ez a maszop nevű izé? Mert a tanulékonyságuk alapján...
No mindegy, ennek a második (majd a harmadik, negyedik) kétharmadnak legalább az az előnye meg lesz, hogy ez az izé végre elfoglalja méltó helyét az MDF, kisgizdák, SZDSZ, Petrusovics szocdemek és még sokan mások mellett mme Toussaud műintézetében!

PuPu írta...

:O))))

Visszanéző írta...

Ha az embereket nem engedik magukhoz mint "Jézus a kisdedeket"nincs változás.Míg az a fontos,hogy mit csinál a DK, PM és nem a Fidesz legázolása a közös "CÉL" Kár a közéletben megjelenni a bal tömörüléseknek.

Anikó írta...

Szerintem az MSZP-nek vége, a "haláltusáját" vívja, szét fog esni atomjaira.
Ezeknek nincs útjuk, nincs ötletük, programjuk, csak az unalomig puffogtatott üres lózungok, na azok vannak.
Hol vannak az igazi BALOLDALI elképzelések??? azt se tudják már mik azok.
Óriási tévedésben vannak, ha Gyurcsánnyal akarnak szembemenni, meg a többi demokratikus formációval.
Tóbiás egy erélytelen, karizma nélküli, színtelen-szagtalan valaki, akit el tudok képzelni egy irodában ülve aktákat tologatva, de nem egy "baloldali értékeket" képviselő párt élén, egyáltalán semmilyen párt élén, szerintem hatalmas mellényúlás az elnökké választása.
Figyeljétek meg, innentől szót sem érdemelnek, figyelmet meg pláne nem.

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Írásod kapcsán az jutott az eszembe, hogy politikusok nem születnek, hanem azzá lesznek.
Egyszer egy kerületi rendőrkapitány mondta, hogy amikor felveszik a rendőröket, azok mind absztinensek. De két éven belül mindegyik alkoholista lesz!
Na valahogy így lehetnek a politikusok is, - mikor aktivistaként elkezdik pályafutásukat, csupa lelkes fiatal ember, aki a "népért tűzön vízen át..." meg hogyishívják izé.
Aztán beleszoknak a politikusi létbe Hogy a "lé" határozza meg a tudatot stb, stb.
Nagyon elkeserítő számomra, hogy 25 év alatt, sem bal, sem jobb oldali kormányok nem tettek az égadta világon semmit a korrupció, vagy a rasszizmus felszámolása érdekében.
Tetteikben csak a "nemzeti értékek" megvédésére, "lenyúlására" tellett.
Istenem, most a szocik vannak éppen soron a kimúlásban? De kár! Penig olyan helyes emberek voltak közöttük mint Mesterházy, meg Baja. És milyen ötletgazdagság jellemezte a baloldalt! Esélyegyenlőségi Minisztérium... (hogy nem szakadt rájuk az ég!)
Nem baj, ezek is, meg azok is egyszer eltakarodnak. Csak az a baj, hogy jönnek majd utánuk mások...
Tisztelettel: - morzsi -

csakafidesz? írta...

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt PuPu!
Ha nem tévedek, Ti mindannyian konzekvensen baloldalra elkötelezett emberek vagytok.
Az, hogy Gyurcsányt kritikátlanul imádjátok az rendben van. Én magam is kedvelem, csak nem kritika nélkül!
Azonban ne felejtsétek, hogy Gyurcsány - aki valamikor szintén az MSZP-ben volt magas tisztségek viselője - anno ugyanúgy elkövette azokat a hibákat, amit most az MSZP új vezetésének vakon megelőlegeztek.
A legnagyobb hiba mégis az, hogy mindannyian a Kedves Vezető kottájából játszotok.
Ez ám az igazi zene füleinek!
Nincs annál szebb, mint amikor az ember karba teszi a kezét és csak azt figyeli ahogy az ellenfelei kérés nélkül felzabálják egymást.
Legyünk annyira szolidárisak és adjunk esélyt az MSZP új vezetésének, hogy csendben, "testvéri" bántás nélkül dolgozhassanak, hátha ezzel megteremthető lesz a sokak által óhajtott egység a baloldal létező nagyobb pártjai között.

100 nap minimum nekik is kijár. Utána meg lehet őket majd kérdezni, hogy mire jutottak és hogyan és merre akarnak tovább haladni.
Előre itélkezni - a jövőre vonatkozóan prejudikálni - az nem vezet sehová.
Aztán, hogy Tóbiás József milyen pártelnök lesz, hamarosan kiderül.Lehet, hogy pozitív csalódás lesz mindannyiunk számára, mert vezetőnek keményebb és konzekvensebb lesz, mint amilyenek az elődei voltak.
Ha jól belegondolunk nem is nagyon tehet mást, minthogy gatyába rázza ezt a szétzilált társaságot. Ha nem ezt teszi, akkor a sorsa már előre meg van pecsételve.
Ahogy Ti is fogalmaztatok, a párt nagyon könnyen elsüllyedhet a feledés mocsarában.

Erzsébet írta...

végül is nagy választási lehetőségük volt, Tóbiás és Tóbiás közül választhattak, így Tóbiásnak sikerült nyernie...
Van itt kérem szürkeállomány, és széles látókör, na meg fene nagy társadalmi támogatottság...
Gratulálok

PuPu írta...

Jár a lófax, az jár nekik, meg a szájuk, kedves csakafidesz!
Száz nap múlva választás lesz, a belüket ki kellene dolgozniuk, majd csak jól figyelj, mi lesz belőle!
És, hogy milyen pártelnök lesz Tóbiás, azt remekül ki lehet következtetni bemutatkozó beszédéből, melyben nekiment Gyurcsánynak és kizárta annak lehetőségét, hogy a szocialisták segítséget nyújtsanak a másik két partnerpártnak a frakcióalapításhoz.
Ez a harminc éve reménység rosszabb, mint az öregek, ennek a zsigereibe ivódott a szervilizmus meg a kamarilla és mutyipolitika - jaj, csak Laci bácsi meg ne haragudjon!
:)

csakafidesz? írta...

T.Erzsébet és PuPu!
A politikában ismert az a mondás, hogy: - "Soha ne mond azt, hogy soha!" Egy elhagzott szó vagy mondat lehet, hogy csak addig érvényes amíg elhangzik!
A Tóbiás bármit is mondott, nem ő egyszemélyben a párt. Ez úgy is felfogható, hogy TJ kongresszus plénuma előtt elmondta Gyurcsányról a magánvéleményét. Ehhez legalább annyi joga volt, mint ahogy Ti is elmondtok róla minden rosszat, ami csak el lehet mondani. Egyszerűen nem szeretitek!
Neki sem kötelező mindenkit szeretni.

A baj nem is itt van. A baj, hogy a politika haladónak mondott (bal)oldala többnyire profi és amatőr zsigeri politikusokból áll. Ezen az oldalon a praktikum megközelítését nem a racionalitás, hanem az érzelmek túltengése határozza meg.
Ti pl. mit vártok ettől a megközelítéstől?
Lehet ennek valami pozitív hozadéka?
Csak nem azt gondoljátok, hogy az MSZP-ból majdan kiábrándult szavazók mindannyian a DK-ra szavaznak majd? Egy túrót! Néhány százalékuk igen, a többiek meg majd ide-oda, lehet olyan is, aki a Jobbikra voksol. A jellemző azonban az lesz, hogy jó részük otthon marad.
Abban pedig senki se reménykedjen, hogy az emberek tömegesen lépnek ki a MSZP-ből és lépnek át a DK-ba.
Szerintem várjuk meg, hogy mit hoz a közeljövő és azután itélkezzünk.

Amíg a politikában uralkodó általános felfogás nem változik, abban ne is reménykedjen senki, hogy itt bármi változás is lesz.
Ami pedig az önkormányzati választásokat illeti, azt már akkor elvesztettük, amikor egyesek addig feszítették Mesterházi-húrt, amíg az elszakadt. Az volt a vég kezdete. Vannak itt sokan, akik családon belül is mesterien tudják szítani a "családtagok" közötti ellentéteket. Ezek aztán csodálkozva konstatálják, ha anyázásra anyázás a válasz.

Lassan aztán tényleg aktuálissá válik az ország átalakítása alkotmányos monarchiává.
Megkezdődhet az Orbán uralkodóház hatalomgyakorlása.
A királynak könnyű dolga lesz, mert a kormányt élete végéig és még talán azon túl is a FIDESZ adja majd.

Erzsébet írta...

T. csakafidesz!

Azért van egy óriási különbség. Hogy kinek hol jár a szája és milyen pozícióban van. Most választották meg Tóbiást (nagy volt a tolongás, így megtalálták a legtökéletesebbet) elnöknek, és ez volt az első bemutatkozása és mondatai az elnöki székből... Mi csak egy kis tingli-tangli szimpatizánsok vagyunk, nem pártelnöki megválasztás után nyilatkoztatunk ki.
Ilyenkor (szerintem) jobban vette volna ki magát egy olyan megnyilvánulás, hogy most aztán annyi a fidesznek, és béke jobbot nyújt a szövetségeseinek... Hát ez nem úgy hangzott, hanem úgy, hogy mindenki le van szarva, majd ők megmutatják... Hát hajrá fiúk, megint narancssárgába fog borulni az ország ilyen hozzáállással, és hát így tényleg marad csakafidesz...

öregszeder írta...

Kár le gyurcsány-fanozni bárkit azért, mert hülyeségnek tartja, ha valakinek csak az a programja, hogy mindenért a Gyurcsány a hibás. Az, hogy ez hülyeség, egy vélemény ,amit nagyon könnyű megvédeni. A lefanozást már nem annyira könnyű megindokolni észérvekkel. Érzelmileg igen, de az nem a tárgyszerű vita kategóriája. A "baloldali"-nak tartott pártoknak szerintem most leginkább hitelességi problémáik vannak. Mindegyiknek. Elsőnek a DK-t említeném, mert az az egyszerűbb. Velük két gondot látok, ami leamortizálta a hitelességüket. Az első az az, hogy tavaly ősszel összebútorozott a másik kettővel, holott világos volt mindenki számára, hogy ennek az az ára, ha meghazudtolják saját, addig fennen hangoztatott és gyakorlatban alkalmazott tiszta értékrendjüket. Mert a cél érdekében meg kell hozni ezt az áldozatot. Véleményem szerint a cél nem szentesíti az eszközt, ezért gondolom súlyos értékválságnak az összefogást EZEKKEL. A másik problémájuk az első mellé, hogy a véleményformáló sokmindenkik közt az a divat, hogyan lehet őket minél kifacsartabb logika felhasználásával fikázni. Itt az a baj, hogy nem tudnak ellene védekezni, csak szépelegni. Ezért kár feladni a cél érdekében az értékrendünk következetes képviseletét, hiszen akkor már nem hiteles a magyarázat semmire. Persze mindez csak az én véleményem róluk.
Szigetváriék talán még egyszerűbbek, mint a DK, mert ők egyszerűen valahogy hatalomra akarnak kerülni, bár koherens, világos értékrendjük nincs. Legalábbis én ilyen elveket, értékrendet nem ismerek. Van némi zöl és liberális doktrinerség összezagyválva némi "konzervativizmus"-sal. Amivel Bajnai elindult, abból ennyi maradt. Bajnai meg kiszorult a játékból. Ez semmire nem elég, ezt ők is látják, hát Gyurcsányoznak egy kicsit ezerrel ők is. Na és akkor mi van? Sikerül szétzilálni az ellenzék hatékony fellépését a kormánnyal szemben. Kinek jó ez? Talán majd nekik, ha ők is kapnak valami koncot Orbántól, mint az LMP.
Az MSZP- nél ott látom a gondot, hogy már azt sem tudják, kinek a pártja kéne legyenek. Osztály alapon már nem jó az ideológia, hiszen a klasszikus munkásosztály a rendszerváltáskor az elsők közt volt szétverve. Akkor kiknek az érdekeit képviselje? Az a baj, hogy nem tudják. Ez világosan kiderült Mesterházyról is és szerintem ugynez a baja Tóbiásnak is. De sebaj, egy kis Gyurcsányozással egy darabig el lehet húzni Segíthetne nekik az a több évtizedes haladó munkásmozgalmi múlt a hátuk mögött, ha nem hagyták volna azt besározni ócska kommunistázással, ha a valóban elkövetett hibákért bocsánatot kértek volna. Bár ezt szerintem a békés rendszerváltással megtették. Ha valaki nemzetellenesnek tartja őket, akkor ez lehetne egy megfelelő válasz rá. Nemúgy, mint a most rehabilitált horhtysta-nyilas jobboldal, amelyik többszázezer magyar állampolgár haláláért, az ország beviteléért egy vesztes háborúba, majd kirablásáért is felelős. Ha a múltjuk valódi értékeit nem szégyenlenék, hanem csak a hibáit, akkor az MSZP ma is tudná, mit kellene csinálnia és kit képvisel.

Levanszarva Mégaszaris írta...

Csakafidesz!
"Ha nem tévedek, Ti mindannyian konzekvensen baloldalra elkötelezett emberek vagytok."
De kurvára tévedsz!
Én például jobboldali konzervatív vagyok, viszont DEMOKRATA!
És ez az amiért soha semmi közösséget nem vállalok a finesz nevű bagázzsal!

Geza írta...

Csak egy rovid megjegyzes, alatamasztando, hogy az mszmp mai allapotaban mit varhatunk ettol a parttol (persze, nem minden egyes tagjatol - ld. pl. Lendvai Ildiko - csak a politikajukat most meghatarozo vonaltol).

Persze a Tobias gyerek is odatette magat ma reggel a szobor ele es nyilatkozott is (talan a Hir TV-nek ...), es ott megmondta a frankot, hogy ugyanis (tartalmilag idezve), oe azt nem szereti, hogy ha van egy orszagban egy kontroverzialis ugy, akkor azt miert akarja a hatalom erovel megoldani. Ugyhogy, ha ez a fiu csak sablonokat mondana, azt meg csak valahogy elneznem tole, de hogy erre az ugyre ezt mondja, az arrol tanuskodik, hogy neki loszrt sem szamit a valosag es a tortenelmi tenyek, meg ami az egesz borzadaj mogott van, csak az, hogy "kiegyensulyozottnak" latszodjek. Ugyhogy a blogban errol a fazonrol leirtak teljesen ulnek, soet ...

csakafidesz? írta...

T.Rézevő fia mór!
Először is a nicknevemet próbáld meg helyesen leírni. A kérdőjel ugyanis a névhez tartozik.
Ha mindezt megtetted, akkor magadtól rájössz hogy te is nagyot tévedsz abban, hogy nekem bármi közöm is lenne a Fideszhez.
Javaslom olvasd el az ezt megelőző hozzászólásaimat és azok majd megerősítenek ebben.

T.Géza!
Érdekes vélemény, csak érthetetlenül állok előtte. LI volt az aki az akkori MSZP-n belül Kiss Péter oldalán állt pontosan Gyurcsánnyal szemben.
Gondolhatjátok, hogy azóta sem lett Gyurcsány-fan.
Ami pedig TJ-et illeti. Érthetően, hogy most ő áll az érdeklődés középpontjában. Mindenki azt figyeli, hogy mit mond és az előitélet vele szemben is vastagon működik.
Lehet, hogy neked is és a blogírónak is igazatok van, de hagyjuk az időre az itélkezést. Ne törjünk pálcát senki felett csak azért mert nekünk ő nem szimpatikus.
Egyébként felteszek egy kérdést. Ti kit választottatok volna elnöknek, ha bárki is megkérdez benneteket?
Na ugye! De nem is tudhatjátok a választ!
Már többször is elhangzott: - nem mindig abból lesz jelölt, aki a legalkalmasabb, hanem abból aki ezt elvállalja.
Tóbiás egy "tökös" gyerek mert elvállalta. A többit meg majd meglátjuk. Vagy nem.
Bízzunk benne, hogy ennél roszabb már nem lehet!

Névtelen írta...

Nagyon örülök, hogy Tóbiást választották. Számomra ő Fantomas, gyermekkorom ijesztő alakja. A kaméleon párthoz remekül illik.