2014. szeptember 7., vasárnap

AZ ELLENÁLLÁS NAPJA

A tegnapi tüntetésről szerettem volna írni.
Minden tiszteletem és megbecsülésem azoké, akik részt vettek rajta, de meggondoltam magam.
Talán majd az önkormányzati választás után jöhet el annak az ideje, hogy beszélgessünk azokról a dolgokról, melyek oda vezettek, hogy egy kétmilliós városból kétezer embert lehetett odavinni egy demokrata rendezvényre.


Mindenesetre nem lehet mindent Orbánra fogni, vagy pedig be kell bizonyítani, hogy azok közül az emberek közül, akik az ellenzéket vezetik, kik Orbán emberei.
Nem, nem újabb összeesküvés-elméletekre van szükség, hanem konkrét tényekre, tényeken alapuló elemzésekre – kíváncsi vagyok, hogy lesz-e a demokratikus oldalnak ereje az önmagával való szembenézésre, vagy maszatol tovább.

Hát akkor beszélgessünk ma a kutyaütők helyett a kutyákról, akik a politikusoktól eltérően az ember legjobb barátai.
A kutya egy állat, ezt a politikusról a politikailag korrekt beszéd jegyében nem mondjuk ki, pedig némelyikükkel kapcsolatban Brehm igencsak nyalogatta volna a szája szélét, mikor megírta „Az állatok világa” című korszakos munkáját.
A kutyának négy lába van, ezekkel halad előre a terepen, és bár időnként barátkozási szándékkal oda- odakotor hozzánk is a mellső mancsaival, ezek nem specializálódtak semmiféle egyéb feladatra a baktatáson, futáson és ugrándozáson kívül, legfeljebb még kotor velük, mikor rókára akar vadászni.


A politikus alacsonyabbrendűségének bizonyítéka, hogy a mellső két lába elkorcsosult, nem tud rajtuk futni, habár egy bársonyosabb forradalom idején el lehetne végezni a kísérletet - mi van, ha kitépik a két hátsó lábát?
A két elkorcsosult politikusi végtag az idők folyamán specializálódott, ezekkel mindent ellop, amit elér, ellentétben a kutyával, amelyik ha lop is, csak a szájával teszi ezt, a lopott kolbászt pedig a lehető legsürgősebben megeszi.
Ez is ellentétes a politikusi viselkedéssel, a politikus a lopott holmit eleinte Nokiás-dobozokba rakta, ma már azonban minimálisan is kamionokban szállítja biztonságos helyekre.


Ami hasonlóság, az a tartalékok képzése, - a kutya a megmaradt csontot elássa, majd elfelejti, míg a politikus először megsétáltatja a lopott pénzt mindenféle bankszámlák között, majd különféle megbízható helyeken parkoltatja, esetleg vesz belőle ingatlant, gyémántot, Microsoft – részvényt – és sosem feledkezik meg róla.
Ezek a helyek olyanok a politikusnak, mint hajdan Amundsennek a Déli sarkról visszafelé vezető útr mentén elhelyezett raktárai – a túlélés biztosítékai.


A kutya időnként ugat, a politikus állandóan – ez a legalapvetőbb kommunikációs különbség kettejük között.
Tartalmilag a differencia nem egetverő, talán csak annyi, hogy a kutya, akkor ugat, ha valamit közölnie kell a falu másik végén lakó kutyával, a politikus meg ugat, ha kell, ha nem.
Mindketten egyszerű dolgokat kommunikálnak, egyik azt ugatja, hogy betörő jár a kert alján, a másik meg azt, hogy csak a Fidesz.


Ellenben mindkettőnek csorog a nyála, ha kilátásba helyeznek számára egy zsírosabb cubákot, mindketten, ha kell, pitiznek is érte, a politikus pedig, ha megkapja, még a farkát is csóválja.


A nőkhöz való viszonyuk sem hasonlít, a politikus egyszerűen keresztüllöki a kutyán a nőt, ellenben a kutya előbb gondosan és aprólékosan megszaglálja, és csak utána lökdösi a szukát, de eszébe sincs ezért azzal vádolni szegény gazdasszonyát, hogy vak, sőt, büszke is arra, hogy milyen sasszemmel választja ki számára a legfinomabb csontokat.
Keresztüllökésről kutya-politikus viszonylatban szó sem lehet.


Mindketten szeretnek ugyanis zabálni, a politikus kedvence a töltött libanyak szépasszony módra, míg a Bodri azt szereti, ha a libanyakban egészben totyog a liba, ami nem is csoda, mert míg a kutya maga készíti az eledelét, addig a politikus előbb ellopja a rávalót, majd másokkal készítteti el azt a lopott pénz ellenében, mert rongyrázás nélkül nem élet az élet.
A jobb pedigrével rendelkező politikusok meg sem elégednek a libával, mondván, proli állat, összecsinálja az udvart, mígellenben a fácán magasról szarik mindenki fejére, e tulajdonságával is hasonlítva a fideszes politikusra, mint arisztokratikus állatfajra.


A kutya néha elkóborol a háztól, főként, ha megérzi valahol egy csinos szuka csábító illatát – ilyenkor kerítéseken mászik keresztül és átrágja magát tíz centis tölgyfaajtókon is.
A politikus nem tesz ilyet, ő ha megérzi a nő illatát, akkor – ha nem akadályozza benne egy kutyán áteső asszony sivalkodása – pórázra veszi és magával viszi országmentő útjára akár a ködös Albionba is, ezzel is demonstrálva, hogy a föníciaiak találmánya milyen erős, de láthatatlan kapocs tud lenni férfi és nő között.
Mindkettőnek az kell, hogy érezzék az illatot - a politikus a nő illatát, a nő pedig a pénz szagát…


A kutya a gazdájához hűséges, míg a politikus az érdekeihez, melyek között a fent említett pénz előkelő helyet foglal el, de behelyettesíthető ez pénzre konvertálható hatalommal, esetleg mindenféle materiális javakkal, trafikkal, földdel, állami megrendelések értékesítésének jogkörével.
A kutya szereti a gazdáját, még akkor is, ha az esetleg politikus.
Elviseli annak gusztustalan bűzét, hatalmaskodását, elviseli a hálátlanságát, az önzését, még azt is, hogy ostobának nézze, pedig ő legalább egyedül is hazatalál, míg a politikust haza kell zavarni.


Úgyhogy, míg a kutya egy értelmes állat, addig a politikus nem annyira, ez abból is látszik, hogy ostoba Petőfi-versekkel vakítja a parasztot (Fázunk és éhezünk, s átlőve oldalunk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk…) – mára már a fene se hisz neki, csak a mentalitását vette át a hazafi…


Hát akkor ennyit mára a kutyákról, meg a politikusokról.
Hogy melyikük tisztességesebb, percig sem lehet kétséges…

:O)))

32 megjegyzés:

Unknown írta...

Hát te is fiam Brutus?
Egyet értek veled PuPu barátom. A posztból kicsengő mondanivaló nem tekinthető elszigetelt, ritka véleménynek. És mégis kevés, nem éri el a politika ingerküszöbét, mintha süketek és vakok lennének. Vagy azok is? Ezt biztató jelenségként is értékelhetjük: a túléléshez szükséges a való világhoz reálisan kapcsolódni. Amint látjuk, ez az úgynevezett
"elit" nem képes erre. Lehet,hogy külső behatás nélkül eltűnnek egy szép napon? Látható, hogy a saját érdekeiket sem képesek felismerni, nem is értem, hogyan gondolhatnánk azt, hogy az ország érdekében is hasznosak lehetnek.

rézevőfiamór írta...

Pontos!
(én sem tudok ellenállni a kutyáknak)
P.s.:Kéne nyitni egy politikusképző iskolát. Egy nagyon kis részüknél (IQ60 fölöttiek) valószínűleg hatna a klikker tréning és egyéb etológiai alapú módszer. De a többinél is egy-két év alatt el lehetne érni a parforce módszerrel legalább a szobatisztaságot.

csakafidesz? írta...

T. PuPu!
Szellemes írás, akinek kedve van az talán még szórakozhat is rajta.
Nekem egyetlen bajom van vele.
Mindenkit "egy kalap alá vesz." Pedig, ha a dolgok mélyére nézünk azért itt-ott látható némi különbség. Ha más nem, akkor nagyságrendek tekintetében óriási.
Aztán, hogy valamit a kutyákról is mondjak. A jól nevelt, egészséges idegzetű állat a gazdájába még akkor sem harap bele, ha az fájdalmat okoz neki és nem piszkít a saját vackába.

Ez viszont nehezen mondható el bizonyos politikusokról.

Van akit e-tekintetben megengedően meg lehet érteni de van akit nem.
A rendszerváltozáskor a múlt rendszer kedvezményezettjeinek egy része úgy vetette le magáról a pártját, ahogy más a gatyáját szokta. Ők voltak akik helyzetbe kerültek, mert megtévesztettnek állították be magukat, gyorsan hívők lettek, gyónni és áldozni jártak, no meg elfoglalták a szépen kialakított új irodáikat.Ők vezették be azt a divatot, hogy az ellenfelet állandóan ostorozni kell, mert minden bajnak ők voltak az okozói. Ezért aztán a becsületesebbje megszívta, mint a torkosborz...hogy egy másik állat is képviselje megát ebben a történetben.
Tehát a politikus is ember annak minden gyarlóságával és hibájával. Az általánosítás azonban nem vezet sehová, ez már a médiában is sokszor bebizonyosodott.Tárgyilagosan kell szólni, ha valaki hibázik és nem kell agyonhallgatni azt, aki valami hasznosat tesz.
Ehhez természetesen a kormányhoz és ellenzékhez egyaránt lojális médiára lenne szükség.
Ez-az ami viszont ebben az országban - tisztelet a kevés kivételnak - 25 éve nem volt és talán nem is lesz soha.
A bátor kiállás az kifejezetten nem magyar jellemvonás.
A maszatolás már jobban megy. Ha ütök egyet jobbra akkor azonnal megteszem balra is , mert ki tudja, hogy holnap mi lesz és jobb a "békesség".
A kutyák ennék sokkalta racionálisabbak. Akit szeretnek azt őszintén szeretik, néha összemarakodnak a koncon, de nincs belőle hosszú ideig tartó harag és értik a módját, hogy miként lehetnek egyre eredményesebbek a velőscsont megszerzésének területén.

Geza írta...

Bocs, az egyik "nem tetszik" en voltam. Bar az igaz, hogy manapsag kevees politikuskent tevekenykedo emberrol lehet elmondani, hogy beleillik abba az idealizalt kepbe, amit az ember elkepzel errrol a szakmarol, de tovabb erositeni a "mind egyforma" kepet szerintem nagyon rossz idea, hiszen ez egyertelmuen a fennallo primitiv es erkolcs nelkul funkcionalo berendezkedesnek hasznal. Egyebkent meg a politikusok (az ellenzekiek is) olyanok, amilyennek a nep valassza. Ugyhogy a nepnek semmi joga nincs ugatni.

PuPu írta...

Az ember viszonyaiban az, aki.
Tehát ha a kutyát a kutyával hasonlítjuk össze, akkor is más a kép, ha a politikust a politikussal, akkor is, ha meg a kutyát a politikussal, akkor is.
Egyelőre a kutyák vannak nyerésben...
:O))))

Unknown írta...

Találó írás, még ha a cím mást sugallna is.

Az Ellenállás Napja bizony kutyául nem sikerült. Lehet, hogy a kutyák jobban csinálták volna: Falkába verődnek és úgy ugatnak.

Míg a politikusok külön - külön. Az pedig köztudott, hogy magányos kutyaugatás nem hallatszik az égig, de még az emberek ingerküszöbéig sem. A politikusoké mégúgyse.

Ha így haladunk tovább, a KUTYÁK kiütéssel győznek a politikusiok felett.

Jutka írta...

Szép idő volt, a város tele volt mindenféle programokkal.(Opera előtt, Lipócia, Népliget csak a legfontosabbakat emlitsem. Kirándulni is nagyon jól lehetett.......Csak a legelszántabbak mentek el a Tüntetésre. Én is a Tv ben néztem, mivel a délelötti programtól igencsak elfáradtam.
Pupu és további kedves társaim, ez van.Elfásultunk.Az eddigi tüntetéseinknek mi volt az eredménye? Új szinház... Opera előtti tüntetés..... stb. Utána mindenki hazament és nem történt semmi sem. Most sem fog.
Ez van.

csakafidesz? írta...

Vannak dolgok amiket lehetetlen és értelmetlen összehasonlítani.
Emellett mégis van meghatározhatatlan számú mutató, ami valamilyen összevetésre módot ad.
Egyetlen példa; nevetséges összehasonlítani a kaukázusi farkasölő kutyát a selyempincsivel.
A szembeötlő méretbeli különbség megkérdőjelezheti az egyéb tulajdonságok összevetését.

Ha ezt átfordítjuk a politikára akkor hasonló a helyzet.
Hol azonos fajsúlyú a nokiásdoboz a kamionnal?
A morzsák öszegyűjtése hol hasonlítható a birodalmi központok kiépítésével.
Ezek nagyságrendileg nem azonos kategóriák.
A politikusok egy kalap alá vétele emiatt elhibázott.

A kutya pedig ebben a "kutya-világban" könnyedén szerezhet behozhatatlan előnyt, mivel a
hűség és megbízhatóság teljesítését olyan körülmények között végezheti el, hogy közben semmiért nem kell vállalnia a felelősséget.

Mert azt be kell látnunk, hogy embernek lenni nem egyszerű feladvány.
Emiatt aztán embert csak az emberrel lehet összehasonlítani.
Az összevetés szempontjai pedig végtelen számúak.

Jutka írta...

Talán mégy egy megjegyzés.
Az utóbbi időben már nagyon untam az Ujságiró klubot az ATV -n .
Most mégis hiányzik. Leginkább a Mészáros Tamás. Ami helyette van nem érdekel. Olga is egyre idegesitöbb. A Falus interju meg egyenesen kiábránditó volt legalábbis amiket az Olga kérdezett. Falus jól türte, és szimpatikus volt, de ez nem tudom elég lesz e a Tarlós leváltásához. Nem elég. Ezt már most boritékolhatom.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

A minap megdöbbentem.
A PM tagságáról írtak, amit 300 főben lett megjelölve, pontosabban 2-300 főben, tehát lefelé kerekítve.

Ehhez képest akkora az egójuk, hogy az csak na !

Szerepelnek is ahol csak lehet.
Azt is mondhatnánk, hogy futtatják őket, mert ugye, ők legalább hangoskodnak.
A többiek még ezt sem teszik.
A MILLÁBÓL is csak Juhász maradt ránk, a többiből meg Szigetvári.

No comment.


Arra gondoltam, hogy igen sok embernek jó ez így, ahogy van.
Nem tetszik neki, de azért jól elvannak, mert ahhoz már lusták, hogy tegyenek is azért, hogy jobb legyen.

Okolják itt Gyurcsányt és a "régieket", mondván, hogy ők, ha eltűnnének, akkor lenne valami.

Egy nagy lótusz-faktusz, az lenne !
Ezektől mi ne várjunk semmit.
Itt mindenki arra vár, hogy más kaparja ki a gesztenyét neki.

Ha mégis akad aki tenne valamit, akkor a többi hangoskodó nekimegy, már csak azért, hogy ő is nagynak látszódjék.

Ennyik vagyunk, sajnos.

Üdv sphagin.

nemóvatos írta...

A kutyák például ha megéreznék, hogy egy kutya valami nagy vadat próbál becserkészni a Kossuth téren; biztos oda sereglenének és vagy elzavarnák az addig próbálkozót vagy összeállnának és együtt ejtenék el.

A politikus nem így tesz. Ezért (is) van igaza PuPunak.

Persze ha a politikus is visszahívható lenne, más volna a helyzet.

Kibic37 írta...


nemótvaros-nak

"Persze ha a politikus is visszahívható lenne, más volna a helyzet"
Ha ez működhetne, akkor nagyon sok minden más is működhetne, ami a maffiaállamban elképzelhetetlen.

PuPu írásában nem is az a legelszomorítóbb, amit ír, hanem az, hogy nagyon átjön rajta a már őt is egyre inkább hatalmába kerítő reménytelenség.

Rejtőről is az a monda kering, hogy reménytelen helyzetben is a belőle áradó természetes humorával tartotta életben társaiban a reményt.

csakafidesz? írta...

T. nemóvatos!
Azért néha nem árt egy kicsit óvatosabbnak lenni.
A kutyák Mo-on úgy általában nem falkában jelennek meg...vadkutyák meg az állatkerten kívül nincsenek.
A Kossuth téren nem jellemzőek a kutyák számára prédául szolgáló vadak.
Ez a "politikus nem így tesz" kifejezés túlzottan általánosító.
Emlékezz a DK múltkori összejövetelére, amikor kiebrudaltak onnan egy álítólagosan baloldali "zavarkeltőt". Ehhez hasoló máskor is , máshol is előfordult már.
Az pedig, hogy Te a PUPu-val értesz egyet az egyedül a Te dolgod!
"Persze ha a politikus is visszahívható lenne, más volna a helyzet" tételesen cáfolható. Nem lenne más, sőt sokkal roszabb lenne.
A kiskapukat, kibúvókat ugyanis senki sem bontaná le. Mindenre lépésre lenne előre kidolgozott ellenlépés és az ország állandóan a visszahivogatás lázában égne. Ez aztán tényleg a semmibe vezet.

Civil48 írta...

Talán nem mindig csak szapulni kellene az ellent, hanem sulykolni kellene hogy mit akarunk helyette és hogyan! Nem gondolod PuPu, hogy ez lehet az oka a fásultságnak? A kérdés akár költői is lehet.

PuPu írta...

Civil48-nak.

Nézd, ez egy összetettebb dolog ennél.
Ha politikus vagy, akkor kell, hogy legyen víziód, hogy milyen országot is akarsz, de mellette kell egy terv arra, hogy ezt hogyan tudod elfogadtatni a választóiddal.
Legfeljebb a DK-nál látható némi nyoma ennek, a többi párt - már elnézést, de kamupártnak tűnik, élen az LMP-vel, őket követik a Liberálisok, mind a hatan.
Az Együtt-PM-ből az Együtt egy egymással is rivalizáló két ember létrája a hatalomba, a PM mint olyan megszűnt, a Szolidaritás vezetése egymással van elfoglalva, a szocialisták pedig saját maguk szétverésével.
Közös program, közös cél pedig nincs, hacsak Gyurcsány ellehetetlenítésének nemes feladatát nem nevezzük annak, de amilyen tehetségtelenek, ezt is neki kell majd elvégezni...
:)

nemóvatos írta...

T. csakafidesz!

Kutyás célzásom Nálad nem talált. Másoknál talán igen.

Mondjuk az egyéni képviselők szabályozott visszahívhatósága (talán a kezdeti visszahívási láz miatt is) nem engedné magukba és frakciójukba fordulni a képviselőket.

hello írta...

Pici gyerekkorom óta nagyon szeretem a kutyákat, tapasztataim szerint megfelelő bánásmóddal legtöbb esetben taníthatók, kedvesek, játékosak, hűségesek, empatikusak, felvidítják, megvigasztalják az embert. Vagyis igazán szeretnivaló társak.

Tény és való: igencsak sokfélék, a tulajdonságaik fajtától függően, de akár még egyazon fajtán belül is meglehetősen különbözők is lehetnek.

Ez utóbbi megállapítás ugyanúgy áll a politikusokra is.
Ezzel együtt, ha az általános tulajdonságaikat kéne listáznom, a pozitív jelzőkből kevesebb jutna nekik, mint 4 lábú barátainknak.

pleinair írta...


Csakafidesz,

"Vannak dolgok amiket lehetetlen és értelmetlen összehasonlítani."

A kutyák helyében én is kikérném magamnak, hogy magyar politikusokhoz hasonlítsanak, vagy akárcsak egy lapon említsenek velük. A kutyának ugyanis van szégyenérzete, van lelkiismerete, ezt tapasztalat alapján állíthatom.
Az összehasonlítás alapja nem a mennyiségi, hanem a jellembeli minőség.
A én egyik, négykilós kutyámnak akkora lelke és kutyaöntudata van, mint egy bernáthegyinek. Úgy is viselkedik. :))
Az egykalap alá vétel pedig jogos. Ez a kalap nálunk a politikusok 90%-át lefedi, csak páran lógnak ki alóla. Kiszorítják őket, mert mások, mint ők. Igazak. Lásd Gyurcsányt, Molnár Csabát, és még az egy kezemen megszámolható baloldali emberek elenyésző csoportját.

pleinair írta...

Csakafidesz,

"Vannak dolgok amiket lehetetlen és értelmetlen összehasonlítani."

A kutyák helyében én is kikérném magamnak, hogy magyar politikusokhoz hasonlítsanak, vagy akárcsak egy lapon említsenek velük. A kutyának ugyanis van szégyenérzete, van lelkiismerete, ezt tapasztalat alapján állíthatom.
Az összehasonlítás alapja nem a mennyiségi, hanem a jellembeli minőség.
A én egyik, négykilós kutyámnak akkora lelke és kutyaöntudata van, mint egy bernáthegyinek. Úgy is viselkedik. :))
Az egykalap alá vétel pedig jogos. Ez a kalap nálunk a politikusok 90%-át lefedi, csak páran lógnak ki alóla. Kiszorítják őket, mert mások, mint ők. Igazak. Lásd Gyurcsányt, Molnár Csabát, és még az egy kezemen megszámolható baloldali emberek elenyésző csoportját.

pleinair írta...

Helló,

:))))))))))))))))))))))))

Egyetértek!

dmolnar írta...

Jó, nagyon jó

csakafidesz? írta...

T. Mindenki!
Érdekes volt ez témaválasztás, mert a hozzászólásokból kiderült, hogy mi "mezítlábasok" miben különbözünk a politikusoktól illetve, hogy ők miben különböznek tőlünk.
A kutyákat most szándékosan kihagyom, mert nekik tulajdonképpen annyi közük van az egészhez, mint "hajdúnak a harangöntéshez".
A reakciókból megállapítható, hogy sokaknál még mindig a régi reflexek működnek.
Ez arról jutott eszembe, hogy valamikor régen a gyári öltözőszekrények ajtajának belső részén a szokásos meztelen női poszterek között lógott egy két pontból álló belső szabály, ami így szólt:
1./ A főnöknek mindig igaza van.
2./ Ha a főnöknek nincs igaza, akkor azonnal az 1. pont lép érvénybe.

Hát ennyit erről. Aki veszi a fáradtságot és egybefüggően elolvassa a hozzászólásokat magától is rájön, hogy miért.

Az egy kalap alá vételről. Nincs egy kalap. Tisztesség van és tisztességtelenség.
PuPu blogjában így fogalmaz: - ...a politikus a lopott holmit eleinte Nokiás-dobozokba rakta, ma már azonban minimálisan is kamionokban szállítja biztonságos helyekre."
Én az egyenlőtlenségek felemlítésekor feltettem azt a kérdést, hogy van-e különbség a Nokiás doboz és a kamion között.
Mivel nem kaptam a kérdésemre választ, akkor itt és most ezt megválaszolom. A különbség az, hogy egy kamionban - annak nagyságától függően - minimum sacc/kb 10-30000 Nokiás doboz fér el. Akkor hol van a tisztesség és hol a tisztességtelenség. Ezeket a kategóriákat egyáltalán lehetséges egymáshoz hasonlítani?
Ha ezeket az összehasonlításokat más tekintetben is megtesszük, ott is a Fidesz van nyerésben!
Egy pillanatra visszatérve a kutyákra. Az emberek gyakran hangoztatják, hogy minek menjek el szavazni, hiszen az egyik kutya a másik eb.
Mit gondoltok, kitől származik ez a mondás - függetlenül attól, hogy ez a demokrácia kialakulásánál régebben keletkezett. Ennek az "újkori" változata bizonyosan az örökké fanyalgóktól, mindenre bólogatóktól, akiknek semmi sem elég jó! Emlékezzünk. A Medgyessy-Gyurcsány éra idején mindenki boldogan tologatta a dugig teli bevásárlókocsikat aztán jött a Fidesz beledurrantott a nulláslisztbe és a hálás publikum 2/3-al öt választotta anélkül, hogy előtte bármit is letett volna az asztalra. Illetve egyedül csak annyit tett, hogy Gyurcsányt lemondásra kényszerítette.

Ezek után beszéljünk arról, hogy van-e különbség köztünk és a politikusok között.
Mi magyar állampolgárok személyiségi jogunkat gyakorolva választunk magunknak képviselőt, de ugyanúgy ha bennünket egy közösség jelöl és megválaszt, lehetünk akár képviselők is.
Ebből aztán az következik, hogy mi sem vagyunk alábbvalóbbak náluk és ők sem alávalóbbak nálunk. Talán nincs is semmi különbség közöttünk. Ja, hogy azért mégis! Hát persze, mert mi megmaradunk, egymagunkban ők pedig egy érdekalapú közösség tagjaivá válnak.
Nekünk nem marad más lehetőségünk, hogy erős kritikával illessük a kiválasztottak nekünk nem tetsző megnyilvánulásait és bátorítsuk és bíztassuk azokat akik "a mi akaratunkkal" szemben határozzák meg önmagukat.
Megfogalmaztátok már, hogy a helyükben ti mit tennétek? Szerintem nem. De vélelmezem, hogy ugyanazt és ugyanúgy!
Mi sem vagyunk szentek. Azt tesszük, amit másoktól látunk, szeretünk és gyűlölünk, más esetben dicsérünk vagy gyalázunk. A véleményünket igazán csak sejtetjük, de nem mondjuk ki. Valaki ez azért teszi, mert családtag(ok)ról vagy jót, vagy semmit, vagy nem meri, mert fél a következményektől.

PuPu azt írja: "Ha politikus vagy, akkor kell, hogy legyen víziód, hogy milyen országot is akarsz, de mellette kell egy terv arra, hogy ezt hogyan tudod elfogadtatni a választóiddal."
És mi van akkor, ha nem vagy politikus (pedig lehettél volna, de meg se próbáltad, hogy az légy!). Akkor még elképzelésed se legyen az országod jövőjét illetően? Ki gondolja komolyan, hogy ha egy vidéki tanár választható politikussá lép elő azonnal elkezd különféle terveket készíteni. Egy túrót! Erre kell lennie egy csapatnak, akik szakértő tudásukkal ezt megteszik helyette.

csakafidesz? írta...

folytatás:
Végül a visszahívhatóság kérdéséről. A probléma felvetése már önmagában is képtelenség és megvalósítása nagyon sok pénzbe kerül.
Aztán felvetődhet néhány kérdés is. Ki kezdeményezheti egy választott képviselő visszahívását? Milyen testület - parlamenti bizottság, képviselői aláírások összegyűjtésével maga a parlament stb. - vonhatja meg a bizalmát a nép által választott képviselőtől? Egyszerű a válasz, csak maguk a választók!
Ha ez a feltevés megáll, akkor tartani kell egy bizalmi szavazást. Ha a választók a nemtetszésüket kinyilvánítják a képviselő megy, de kell helyette egy másik. Időközi választást kell tartani, jelöltállítással, kampánnyal és urnás szavazással.
Aztán arról nem is beszélve, hogy a távozó képviselőt időarányos kártérítésben kell részesíteni.
Álláskeresési idő, végkielégítés és még mit tudom mi.
És mi van akkor, ha a 4 év alatt mindegyik képviselőre legalább egyszer sor kerül.

A DK és vezetőinek dicsőítése pedig jelenleg még egyáltalán nem időszerű. Az a csapat - minden szimpátiám ellenére - aki Budapesten csak 2-3000 embert tud, összerántani egy mondanivalójában fontos rendezvényére az pillanatnyilag nem rendelkezik elég bizalmi tőkével és nagy mozgósító erővel.
Ez viszont ténykérdés.

csakafidesz? írta...

Módosítás!
Az első rész 4.bek.8.sora helyesen így szól:
...és bátorítsuk és bíztassuk azokat akik "a mi akaratunkkal" megegyező módon határozzák meg önmagukat.

civilhuszár írta...

Én nem is megyek veszettül nyálverő Fideszes politikus közelébe, mert mit lehet tudni, hogy be van- e oltva.:-)

kekec írta...

Ha mán kutyák: Bejegyezték a Kétfarkú Kutya Pártot. Tehát bővül a választék.
Baloldali politikusok esetében pont fordított a folyamat: lassan egy, csak egy Ferilegény marad talpon. A többi meg szépen leamortizálja saját magát.
Falus mellett tényleg nem fog szerepelni a DK logója? Vau!

kandúrka írta...

Hello 11:33
Nem macskaimádó vagy?
Azt hittem!
:-)))))))

hello írta...

Kandúrka, kislány koromban volt macskám is, sajnos ellopták, de a kutyák az igazi kedvenceim.

Más kérdés, hogy a "nagymacskák": oroszlán, tigris, puma stb., látványa le tud nyűgözni, hosszan tudok gyönyörködni az elegáns mozgásukban, a szemük, a pillantásuk szépségében.
Kölyökkorukban pedig egyszerűen elbűvölnek. Ahogy a pici állatok szinte mind, madaraktól fölfelé.
Nem véletlen, hogy az abonyi és a gyöngyösi állatkertbe is elmentem a kisoroszlánokat megsimogatni!

JBA írta...

Szabadságon vagyok.Gondolkodom, olvasok, gondolkodom. Úgy gondolom, ide kívánkozik M.Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége, A Nagy Menetelés, 21-ből:

"...a szerkesztő...aláírásokat gyűjtött...hogy közkegyelmet harcoljon ki a politikai foglyoknak...jól tudta, nem segít a foglyokon. Igazi célja nem az volt, hogy kiszabadítsa a foglyokat, hanem, hogy megmutassa, vannak itt még emberek, akik nem félnek. Amit csinált, az színház volt. De más lehetősége nem adódott.Nem választhatott a tett és a színház között. Kétféleképp dönthetett:vagy színházat játszik, vagy semmit nem tesz."
Vannak itt még emberek?

JBA írta...

Szabadságon vagyok.Gondolkodom, olvasok, gondolkodom. Úgy gondolom, ide kívánkozik M.Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége, A Nagy Menetelés, 21-ből:

"...a szerkesztő...aláírásokat gyűjtött...hogy közkegyelmet harcoljon ki a politikai foglyoknak...jól tudta, nem segít a foglyokon. Igazi célja nem az volt, hogy kiszabadítsa a foglyokat, hanem, hogy megmutassa, vannak itt még emberek, akik nem félnek. Amit csinált, az színház volt. De más lehetősége nem adódott.Nem választhatott a tett és a színház között. Kétféleképp dönthetett:vagy színházat játszik, vagy semmit nem tesz."
Vannak itt még emberek?

hello írta...

JBA-nak: VANNAK!

Ugye nem tudsz olyanról, hogy valamelyik DK-s jelöltnek nem sikerült összegyűjtenie az ajánlásához szükséges aláírásokat?

Pedig ugye nem kétséges, hogy ezek a listák milyen térfélen landolnak?
Ezzel együtt.

Tüske Zsófia írta...

mégis, kivel kellene itt közösen akciózni, amikor a Demokrata oázis tuaregje abban a pillanatban karaktergyilkosságba kezd, amikor Hell Nagy István kilép a DK-ból, mivel nem tartja vállalhatónak a jó Pásztor támogatását? Díszcigányoknak nevezi azokat, akik nemtetszésüket nyilvánítják, hívei undorító téglázásba és árulózásba kezdenek, és ehhez egy szava sincs?
Most őszintén, van itt egy olyan - vállalható formáció, akiről azt lehet feltételezni, hogy elkötelezetten képviseli majd az ország lakóinak érdekeit és nem csak pont úgy viselkednek, mint a fidesz? Éhségmenetel a millióit eltitkoló pártelnökhelyettes, egyik nagyobb hazug képmutató a másiknál, akinek csak a szavazók kellenek, de az érdekeiket mér eszükbe sem jut képviselni. Tudomásul kellene venni, hogy a bizalmat az EGÉSZ politikai elitünk elvesztette és erre rá is szolgált. Nincs alternatíva, mert egyik formáció a másik után megy le kutyába. Laissez faire, laissez passé.