2014. november 23., vasárnap

DEMOKRATA SZAKÁCSKÖNYV

Hogyan főzzünk gyorsan-frissen, nem túl drágán demokráciát?
Végy egy szarba szökkent diktatúrácskát, aztán a csüngőhasú disznót a maga nyers valóságában húzd ki az ólból, csapd durván a társadalom asztalára, vedd elő a nagykést, visítás, hörgés, darabolás, aztán vedd a klopfolót és először verd egyenletes ütésekkel laposra, aztán vágd miszlikbe, majd forró olajban süsd ki.
A vagdalékból formázz újévi malacot, kend be a műved frissen kevert betonnal, a szájába ne felejts el citromot tenni, de vigyázz, mert még ebben az állapotában is képes zabálni.
A receptjét tartalmazó szakácskönyvet flambírozd, a szakácsoknál a konfitálás kerülhet szóba, mint hasznos konyhatechnikai eljárás, a kuktákat elég lesz blansírozni, de ne felejts el a vízbe kis szódabikarbónát tenni, nehogy elveszítsék hamvas narancssárga színüket.
Tálald a dögöt egy tükrön forrón, hadd menjen el az étvágyad önmagadtól is, köretként adj hozzá bolondgombát, díszítsd meg apró lakatokkal, bilincsecskékkel, de enni meg ne próbálj belőle, mert mérgező - öl, butít és nyomorba dönt!
A demokratikus szósszal való folyamatos locsolást ez esetben elmellőzheted, mert felpuhítja az eljárást, melynek eredményeképpen csodálatos módon beletörhet a fogad, belőled meg fasírt lesz, minden demokratikus mártás nélkül.

A hiánypótló művet azért teszem közzé, mert megelégeltem, hogy a magukat civilbarátnak tartó nagymamák és nagypapák, akik pedig megértek már egyet-mást, most olyan tanácstalanok, mint Hitler negyvenötben.
Állandóan recepteket követelnek, melyek alapján helyre lehet állítani a demokráciát, illetve új demokráciát, új köztársaságot, új oligarchákat lehet az újjászülető (ugyan mitől?) társadalom részére gründolni, olcsón, kockázatmentesen és költséghatékonyan.
Hát tessék, itt van egy recept a sok közül, kicsit durva, itt-ott kicsit véres, de recept – véreshurkát sem lehet vér nélkül készíteni, lehet, hogy demokráciát sem.
Hogy ez csak akkor van rendben, ha a vér nem képezi a saját tulajdonod?
Hja, kérem, forradalmárkodni veszélyes üzem, a forradalmár élete meg nem méznyalogatás…

Nagyon tetszik egyébként a sok kis gasztroangyal, aki képtelen szembenézni a helyzettel.
Ha vaddisznóból akarsz disznótorost készíteni, ahhoz a disznót le kell vágni, horrorisztikus körülmények között fel kell trancsírozni, van halálhörgés, csurog a vér – nem érzőlelkű demokratának való látvány, de tuti megoldás.
Ha valakinek ennél direktebb módon kell a szakácskönyvet magyarázni, jusson eszébe a Ceausescu házaspár átlényegítése tésztaszűrővé.
Az csak a baj, hogy a demokraták között kevés a böllérnek alkalmas ember, szelíd népek - de ha a nép bólogatna a disznótor ötletére, rögvest akadnának jelentkezők a jobb társaságból, akik még a fehérterror haladó hagyományaként tudnak bánni a böllérbicskával.
Az ötvenhatos sajnálatos események is demokratikus népmozgalomnak indultak, de estére már folyt a vér, bő egy hét múlva meg már bokáig vérben gázolt a csőcselék.
Így aztán, meglehet, a csöbör és a vödör klasszikus esete forogna fenn, ami a magyar demokraták egészségét tekintve meglehetősen egészségtelen lenne.

Hát, ez a megoldás a sok demokrata vegának – gyanítom - nem nagyon tetszene, - van-e más megoldás?
Szerintem még egy darabig van, merthogy a demokratikus játékszabályok látszatának fenntartására kényszerülő diktatúra szabályrendszere a jelenlegi tömeghangulatra alapul.
Mint az összeesküvés-elméletek nagy híve határozottan állítom, hogy a jelenlegi tömeghangulat előállítása a diktatúra műve, még csak azt se mondhatnám, hogy ők ennyire ügyesek, inkább arra tippelnék, hogy szorgos népünk ennyire buta, ennyire nem lát összefüggéseket a politika és a saját élete között.
Vannak pedig régi bölcsességek, például az „oszd meg és uralkodj”, de a nép ebben nem hisz, mert a hatalom olyan, mint a farkasok elől menekülő szán utasai, akik időnként oda-odadobnak egy szelet sózott húst a toportyánoknak, majd jókat röhögnek, mikor azok marakodás közben egymást ölik.

Pedig itt a megoldás kulcsa.
Nem szégyen az ellenféltől tanulni, főleg akkor, ha a gyakorlat már bizonyította is az elmélet igazságát.
Orbán azt mondta hajdan, hogy egyszer kell győzni, de nagyon.
Na, ezt a mondást kellene ízlelgetni, forgatni az agytekervényekben és nekiállni ennek érdekében dolgozni.
Merthogy ha egyszer nagyon megverjük a Fideszt, akkor az összes szemétsége, antidemokratikus trükkje ellene fordul, ami nagyban megkönnyítené a diktatúrával való leszámolást.
Börtönt meg lehetne építeni, bár nagy trógerek, de nem szeretnek osztozkodni, így viszonylag kevesen vannak.
Spandau is állt, mígcsak Rudolf Hess kilencvenhárom évesen meg nem halt, 2056 meg nincs is már olyan messze…

Namármost a választás időpontja nincs messze, Gyurcsány 2016-ra vizionál rendkívüli választást, és ebben egyetértek vele, merthogy a Vezér akkortájt akar majd Köztársasági Elnök, Kormányzó, Nagyturul, Gubernátor vagy Főfüttyentő lenni, ezt pedig nemigen tudja megúszni választás nélkül.
Arra kellene felkészülni, ehhez pedig el kellene hessegetni a bánatba ezeket a dilettáns gittegyleteket, pszeudo-pártokat, melyekbe most igaz szerelemmel beleszerettek a nagymamák.
Nem kell bántani őket, csak éppen nem kell mögéjük állni, mikor a hülyeségeikhez asszisztenciát toboroznak.
Ellenben a pártokban a tagságnak kézbe kell kapni a pártvezetéseket, véget kell vetni a taknyolásnak és egyértelművé kell tenni, hogy mindent, MINDENT megelőz a diktatúra lerombolása, és aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, az vezessen naplót, ne pártot.
Esetleg a váltóáram is szóba kerülhet…


Tessék befejezni az ábrándozást és el lehet kezdeni dolgozni, mert a párt és társadalmi szervezetek romokban hevernek, márpedig szakácsversenyt sem lehet nyerni, ha lyukas a habüst, nem ég a gáz, nincs tisztességes alapanyag, az alkalomra alkotott recept, és ha arra várunk, hogy a kukta majd felcseperedve felérje a fakanalat.
Dolgozni kell, és ha jól dolgoztunk, akkor jöhet a vacsoracsata.

:O)))

27 megjegyzés:

civilhuszár írta...

Eszembe jutott Józsi a disznó Moldovától, meg egy karikatúra, amelyen a tévékészülékből dől a moslék, a disznók vályújába.
A disznóólat pedig tényleg ki kellene takarítani.

Góbé írta...

Kedves PuPu !

Megéritetted a lelkemet, tényleg ez az egyik megoldás: belecsapni rendesen a lecsóba!
Minimum szivlapáttal, - ha nincs készleten, modernebb eszközzel, pl. baseball-ütővel.
Az meg főleg megszivlelendő, amit a demokratikus szószról mondtál!

Azért tovább is olvastalak, s persze az itt kifejtett recepted volna az igazán üdvözitő. Csupán az a félő, hogy kevés a pozitiv hozzávaló. Számitásba vehető pártjaink tagsága vagy oly csekély (Pm., Együtt,) vagy olyannyira lexart, háttérbe szoritott, a pártvezetés hegemóniáját elfogadó (mszp) hogy remény sincs változásra az új teljhatalmú diktátorunk megválasztásáig.

S akkor még számolni kell az esetlegesen sarokba szoritott fidesz patkány-mentalitásával: Minden-mindegy alapon fúj, prüszkül, harap, fertőz.

A korrekt, demokratikus "megoldás kulcsát" szépen megvilágitod. Erről beszél évek óta Fletó meg Bokros s még néhányan. De aggódhatunk, mikor áll e mögé 2,5 millió szavazó! Már nem csak "pártjaink", de a magukat "civileknek" vallók is egymást figyelik, egymásra licitálnak...
Volt 3-5, most már komolynak látszó megmozdulás. A tömeg, vagy inkább a NÉP, mindegyik tüntetésen túllépett a szervezőkön, szónokokon s nem hagyta sem korlátozni, sem megvezetni magát.

Erre talán lehetne épiteni, s szerintem most tényleg kellene egy Bokros vagy Fletó kvalitású egyéniség
aki korrekt irányba és mederbe tudja tartani az erőt, ami lassan-lassan megnyilvánul.
S szerintem itt jön a legfőbb kérdés:
Várunk-e éveket amig felbukkan a ködből valaki, vagy tudomásul vesszük a felhozatalt s a legalkalmasabbat kiválasztva megbizzuk hogy közösen takaritsuk el a gonoszt...

hello írta...

Drága PuPu, hányszor, de hányszor ösztökélted már az illetékeseket arra, hogy "Tessék befejezni az ábrándozást és el lehet kezdeni dolgozni", meg hogy "el kellene hessegetni a bánatba ezeket a dilettáns gittegyleteket, pszeudo-pártokat" - oszt' mikor hallgattak Rád?

Annyira, de annyira szeretnék ezúttal optimista lenni, hogy hátha mégis - a légáramban való lassú és bizonytalan libegés helyett - az a "papírtantusz" végre a helyére leesve célba ér nekik!

Kapat írta...

Egész életemben kerültem a disznótorok tájékát is. Esküszöm, erre a torra legyőzve undoromat, szíves örömest meghívatnám magam.
A nemes cél megedzi a lelket! :-)

irkomirko írta...

Kedves Pupu! Nagyon vizuális képet festettél a disznótorról, amit egyébként roppant gusztustalan gyilkolásnak láttam már gyerekkoromban is. Az olvasás végére érve mégis megnyugodtam, hogy ugyanazt hoztad ki belőle, amit én is váltig állítok, hogy Gyurcsány látja jól a dolgokat. A tömeg pedig továbbra is O.V. kottájából játszik.

Kibic37 írta...


Újpesten azért beszóltak neki: Karnagy úr! HAMIS!!!

Névtelen írta...

Az előző poszthoz írtam, de ide is áthozom, mert fontos:
Nem kell csodálkozni a tüntetéseket szervezők Gyurcsány ellenes kirohanásán, hiszen pl. a netadó ellen szervező Gulyás Balázs családja MSZP kötődésű, és mint ilyen, mélyen anti-Gyurcsányista! Csak ennyire "függetlenek" a civilek a pártoktól. Már most hazugság van, mi lesz később?

Repeti írta...

Az újpesti siker után még keményebben kell mindenkinek dolgozni, hogy Veszprémben is megtörjön a jég. Nem kétséges, a fityeszesek gőzerővel, foggal-körömmel fognak küzdeni a kétharmadukért...

Municiót adhat a további küzdelemhez számunkra Bruck András interjúja a Galamuson:

„Itt olyan mértékű bűnöket követtek el a magyar társadalom, a magyar nép ellen, amelyek semmilyen korábbi politikusi vétséggel semmilyen formában nem összevethetők.” - mondja Bruck András. Itt olvashatjátok:

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/423685_bruck_andras_a_demokratikus_rendszerekben_benne_az

Az sem ártana, ha mind többen küldenénk némi támogatást karácsonyra a Galamusnak. Aranyat ér ugyanis a munkájuk!

A Galamus éves előfizetési díja: 6000 Ft (félévre 3000 Ft; negyedévre 1500 Ft)
A támogatás összege: tetszőleges

Adatok:

Editor Galamus Kft.
Adószám: 23354812-1-41
Számlavezető: CIB Bank Zrt. - 1027 Budapest, Medve u. 4-14.

Normál (forint-) számla: 10700419-66493934-51100005
IBAN: HU67-1070-0419-6649-3934-5110-0005

Eurószámla: 10700419-66493934-50000005
IBAN: HU25-1070-0419-6649-3934-5000-0005

USD-számla:10700419-66493934-50100002
IBAN: HU04-1070-0419-6649-3934-5010-0002

Swift-kód: CIBH-HU-HB

PayPal-es támogatási lehetőségek itt:

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/a-galamus-csoport-tamogatasarol

megfejtett demokratikus előétel - ráérzéseel írta...

Nos, akik a nagy összefüggéseket képesek megfejteni, vagy csak ráérezni - ők már régóta csendben vannak, mert nem hiányzik nekik még az is, hogy üldözési mániával cimkézzék fel. Meg amúgy is tisztában vannak a társadalomban széltében-hosszában működő "óvó-védő rendszerrel..."

Kibic37 írta...


Repeti-nek

Bruck András már több írásával is felhívta magára a figyelmet. Kár, hogy nincsenek politikusi ambíciói és nem alapít pártot - én tudnám támogatni. Friderikusz pedig - az első útkeresési próbálkozásait leszámítva - régóta kedvencem.

Igen tanulságos interjú amit beidéztél. Több olyan pontja is van a beszélgetésnek, amit akár a következő szónokok is idézhetnének az elkövetkező tüntetések során. Némelyik talán még egy molinót is megérdemelne, bár inkább tekinthetők leszűrt tanulságoknak, mint hívó jelszavaknak.

Nekem nagyon tetszett például az a Pablo Iglesias idézet, miszerint "...ha a nép nem vesz részt a politikában, akkor törvényszerűen előkerülnek azok, akik majd megnyitják az ajtót a szabadságunk, a jogaink és a pénztárcánk elrablása előtt." Az a pasas is járhatott Magyarországon ...

De ez a dialógus sem piskóta:
BA: Amikor mégis lemegy Felcsútra, s a személyes megjelenésével tiszteli meg valami Mészáros Lőrinc-féle új sertéshizlalda átadását, ez egy hallatlan provokáció a magyar nemzettel szemben.
(...)
Friderikusz:– De mit akart provokálni? Vagy kit és miért?
BA:– Azt jelezte ezzel, hogy akkor veszem el a pénzeteket, amikor akarom, annak adom a pénzeteket, akinek akarom, és most én történetesen Mészáros Lőrincnek adom oda a ti pénzeteket. Ez a provokáció benne.

És még hosszan lehetne sorolni a kiemelt idézeteket.

El kell olvasni vagy/és meg kell nézni az interjút!

brumi írta...

PuPu, nem lehetsz ennyire naiv. Méghogy nem tudja megúszni a választást, ha KE akar lenni?! Hát eddig nem úgy alakította a törvényeket, ahogy akarta? És ezután mi akadályozná meg benne?

nemóvatos írta...

Amit mi tehetünk:
Nov. 25. 18:00 József nádor tér.
és utána is ahol és ameddig csak lehet.

Kibic37 írta...


Még egy gondolat, amit lehet nem jól értelmezek Bruck Andrásnál, a sorozatgyilkos-szindróma. Nekem az jött le, mintha Orbán szándékosan akarná előrehozni a végkifejletet, ezért követ el szándékosan hibákat. Pedig - maradva a sorozatgyilkosnál - ott többnyire arról van szó, hogy a gyilkos a bűnüldöző szerveket megalázni akarja demonstrálván: "Látjátok hülyék, úgyse tudtok elkapni beeeee!" Orbánban gyárilag ég a gyűlölet gyehennája. Esze ágában sincs mielőbb rendőrkézre adnia magát, ő ezzel is azt akarja kifejezni, hogy még ezt is megteheti. Akármit. Büntetlenül!!!
Egyébként nem hülye, hogy ne tudná, számára már csak egyetlen út létezik, előre! Ezért emeli a tétet folyamatosan, mint nevezetes elődje és titkolt példaképe. Reméljük úgy is végzi, csak - mit azt már többször kifejtettük itt sokan - kurvára nem mindegy milyen áron!

nemóvatos írta...

Kibic37-hez:(és persze Bruck A.-hoz is)

Csak nehogy a rendkívüli állapot kihirdetésének feltételeit akarja kiprovokálni, mert akkor mindent vihet szabadon.

Kibic37 írta...


nemóvatos-nak:

A pakliban sajnos ez is benne van. Nagyon is!
:((((((

moose írta...

Kicsit off, de talán elnézitek nekem:

A győzelem pillanatában Tóbiástól mennyivel elegánsabb lett volna a "rátelepedős" szöveg helyett pl. ez:
A DK-nak és elnökének köszönjük a kongresszusi bíztatást és a DK-s szavazatokat!

… ehhez viszont politikusi nagyság, nagyvonalúság és személyes (férfias) magabiztosság kellett volna, ami Gyurcsányban megvan, Tóbiásban meg nincs meg.
Ezért tartunk még mindig itt, azaz, hogy kinek nagyobb…. az egója?… "a lehetünk normálisak nem?" helyett,...hogy finom legyek.
A folytonos Gyurcsánnyal szembeni alulmaradást érzékelem,… ezt próbálják az ellenzéki "pártvezetőtársak" kompenzálni ezzel az ostoba acsarkodással.
Lehet MSZP-éknél gondolkodni egy alkalmas vezető(nő)n, ott ez legalábbis nem szempont… szerintem….

hello írta...

Ez is ITT tulajdonképpen off, de MUSZÁJ látnotok, mert egy előző poszthoz viszont nagyon illik:

Milliárdokat dobtak ki a hiperek a kormány kegyeit keresve

Milliárdokat költöttek a nagy kereskedelmi láncok arra, hogy az Orbán-kormány kegyeibe férkőzzenek a 2010-es különadók kivetése után - értesült a népszabadság. Mára azonban kiderült, ablakon kidobott pénz volt a kormánypárti holdudvarra elköltött sok milliárd forint. Nem jött létre a remélt kiegyensúlyozott kapcsolat.

A cikk szerint életük legrosszabb befektetéseként fogják elkönyvelni a Magyarországon működő hipermarketek és diszkontláncok vezetői a 2010 és 2014 között a Fidesz-közeli cégeknek, intézményeknek tanulmányokra, reklámra kiadott összegeket. „Egyszerűen semmit sem ért az egész lobbizás” – fakadt most ki az egyik legnagyobb hipermarketlánc vezetője zárt körben.

Érthető az elkeseredés: az anyacégnek nehéz lesz elmagyarázniuk, hogy a 2010 óta kifizetett milliárdokért cserébe azt kapták jutalmul, amit a kormány ellenségei büntetésből. A Fidesz által most benyújtott, illetve részben már elfogadott „lex multi” törvénycsomag a nagy láncok piacvesztését készíti elő. Piaci erősorrendben haladva a legnagyobb áruházlánc, a Tesco már 2010-ben is a kormánypárt célkeresztjébe került.
A „Pax Fidesz” jeleként 2012-ben a Tesco akkori vezetője már a kormányzat prominenseivel pózolt az akkori, később ugyan a GVH által már kartellnek minősített dinnyeakció nyitórendezvényén. A mosolydiplomácia jegyében a Tesco a Századvégtől megrendelte a „Tesco magyar gazdaságban betöltött szerepét” méltató tanulmányt, igaz, azóta sem tudni, hogy mennyiért.

A Spar például tavaly listaáron 1,2, előtte, 2012-ben pedig 1,3 milliárd forint értékben rendelt reklámot a Simicska Lajos érdekkörébe sorolt Inter Media Group (IMG)-től.
(Népszabadság)

Vöröskarom írta...

Kedves Pupu!

Kivételesen valamiben most nem értek egyet Veled: 2056 rettenetesen messze van!!! Gondolj csak bele: pont annyi idő, mint amennyit az "átkosnak" nevezettben eltöltöttünk - nem szeretném, ha a most 3 éves unokámnak ennyit kellene Zombilandben eltöltenie!

És attól tartok, az írásod végén az a lelkesítő, munkára biztató néhány mondat, ha el is jut a "címzettekhez", nem hiszem, hogy értő fülekre talál...

Üdvözlettel: Vöröskarom

Béláné Horváth írta...

Én megszavazom, hogy a börtön építését a Közgép kapja meg, kívülről kell kezdeni az építkezést, belül fejezik be, s kapun kifelé már nem mehetnek!

Repeti írta...

Kemény,kutya kemény! De el kell olvasni. és végig kell gondolni!

Bartus László: Vonyítás a csapdában

http://nepszava.com/2014/11/velemeny/bartus-laszlo-vonyitas-a-csapdaban.html

Repeti írta...

Már csak erre kellhet a Fidesznek a kétharmad: Igazából csak a választási rendszer jövőbeli megváltoztatása miatt lehet szüksége a kétharmados többségre a Fidesz–KDNP-nek:

http://www.origo.hu/itthon/20141124-mar-csak-erre-kellhet-a-fidesznek-a-ketharmad.html

Az ellenzéki egység Veszprémben is kulcsfontosságú lehet. 2014. április 6-án Navracsics Tibort a voksok 47,15 százalékával választották meg. Pál Béla, az MSZP jelöltje 27,64, míg Forgóné Kelemen Judit Andrea a Jobbik jelöltjeként 16,48 százalékot kapott. Abban az esetben, ha az ellenzéki pártok között bármilyen hallgatólagos együttműködés létrejönne, belátható közelségben lenne a mandátum megszerzése...

Repeti írta...

Újpest figyelmeztető jel, a többi a veszprémi elvtársakon múlik...
Videó:

http://index.hu/video/2014/11/24/mit_szolnak_ujpesthez_a_kepviselok/

hello írta...

Repeti, csak Rád való tekintettel végigolvastam Bartust, mert különben már jó ideje kerülöm, hogy tegyem.

A véleményem:
Elkakadt nála a tű annál a fixa ideájánál, hogy áprilisban bojkottálni kellett volna a választást.
Nem tudom, mert nem olvastam, voltak-e ott olyan kommentelői - egyáltalán van-e ott kommentelési lehetőség? -, akik felhomályosították volna mindazon következményekről, amit ez maga után vont volna, és ami nemcsak tökéletesen kontraproduktívvá, de súlyosan hátrányossá tette volna ezt a megoldást. Amit pl. itt mi annak idején elég részletesen kitárgyaltunk.

A másik:
Ezek szerint ő el van ájulva a gyönyörtől a civil tüntetések láttán, és nem jutott el olyan lehetséges összefüggésekig, amiket mi itt szintúgy kiveséztünk.

A harmadik: mi a francra vonatkozik ez, kikről ír, hogy "Gyurcsány előtt a demokratikus oldalon ilyen agresszív és mocskolódó csürhe nem volt"?

A negyedik:
Belehergeli magát - nem először - valami egészen penetráns stílusba!
Egy pszichiáter nagydoktorit írhatna belőle!
Csak pár sort hozok át belőle, mert kimásolni is undorodom:
"Miért akar Gyurcsány egyszerre lenni mind a két oldalon? Ez nem megy, pajtikáim. Ezért ha ezek bekapcsolódnak bármilyen tiltakozásba, az csak megfojthat bármit. Mintha vizet öntenének a tűzre.

Mindezt csak azért említem, mert Gyurcsány és csőcseléke rátelepedése még hosszú évekre veti vissza a kibontakozást, még a leverésre váró lázadást is. Gyurcsány a legnagyobb áruló".

Végül pedig direkt kéjeleg annak az apokalipszisnek a zaftos ecsetelésében, ahová elégedetten jövendöl minket tokkal-vonóval. Miután nem hallgattunk rá, pusztuljunk, nem kár értünk!

Szóval kösz szépen, Bartustól a jövőben is megkímélem magam. Akiknek a horror nem a kedvenc műfajuk, szintén csak ezt tudom tanácsolni.

Kibic37 írta...


Kedves hello!

Rövid időn belül a második eset, hogy ellopod a gondolataimat valami általam ismeretlen ezotérikus szerkentyű segítségével, és sajátodként prezentálod őket. Hát miféle dolog ez???? :)
Ezek után nekem nem hagytál mást, mint hogy egy-két gondolatot még hozzáfűzzek a Bartussal kapcsolatos írásodhoz.

Amennyire egyetértettem Repeti fórumtársunkkal Bruck Andrással kapcsolatban, annyira meglepett a Bartussal kapcsolatos véleménye. Bizonyára nem ismeri még eléggé.

Valamikor ott az AN hasábjain is igen színvonalas fórum élet folyt, amit Bartus a választások napján zárt be. Előzőleg a becsületsértések határát súroló vitái voltak a bojkottot ellenző fórumtársakkal, mivel semmiféle ellenvéleményt nem tűrt meg a deklaráltan vitafórumként induló oldalakon. Úgy látszik berágott a hazai baloldalra, amiért azok nem követték tanácsát. Főleg Gyurcsányra haragszik. Előtte az egekig emelte, majd a választások után a fasisztától a hazaárulóig mindennek elmondta. Most is ott lóg keresztre feszítve a főoldal négy képe közül az egyiken, amelyeket korábban naponta cserélt az aktualitásnak megfelelően, de ez az egy már hónapok óta ott van. El sem olvastam a Repeti által ajánlott cikket, csak óvatosan figyelmeztetni akartam fórumtársunkat, hogy egy nem kicsit kártékony jelenséggel állunk szemben. Köszönöm, hogy Te megtetted helyettem, és helyére tetted a pasit. Régi Kapcsolatos dumát idézve "nem is tudom hány ingerem van tőle"

pleinair írta...

Repeti,
és
Hellókám, téged Bartus egy-két kommented után úgy törölt volna, mintha sose léteztél volna.
Ezt tette velem is. Mikor vadul kapacitálta olvasóit, hogy bojkottálják a választást, páran vitatkoztunk vele. Túlzott erőszakosságát felelőtlenségnek tartottuk.
A vereség után orra alá dörgöltem azt a talán éppen a bojkottálók miatt hiányzó pár szavazatot, ami Kunhalminak kellett volna ahhoz, hogy a fidesznek ne legyen meg a 2/3-a.

Másodszor azért sértődött meg, mert miután nagyon ocsmány és féktelenül aljas módon szított gyűlöletet Gyurcsány ellen, megkérdeztem tőle: nem gondolja-e, hogy ha saját bevallása szerint, évekig az általa szélhámosnak tartott Németh Sándor csicskájaként tévedés "áldozata" volt, netán most, a bojkottal és Gyurcsánnyal kapcsolatban is tévedhet? Azonnal törölte a kommentemet, lehetetlenné téve, hogy a szövegemből hamisan, torzítva idézett mondatokra írt válaszára reagálhassak.

Az a baj Bartussal, hogy értékes részigazságai vannak, ezeket elemi erejű, mindent elsöprő indulattal zúdítja olvasójára, aki ettől egy idő után - ha nem eszmél rá - agymosott lesz.
Ez a féktelen Gyurcsány-gyűlölet is nagyon gyanús. Szerintem valakinek, vagy valakiknek a megbízatását teljesíti.
Vagy csak elmebeteg, aki nem lankadó dühhel üldözi áldozatát, és mániákusan ragaszkodik téveszméihez?
Rejtély.

Egy-két hónapja láttam, hogy a facebook oldalán valami kenőcs-féle forgalmazásában ügynökösködik. Talán anyagi gondjai vannak.
Hogy mentális gondokkal is küszködik, az valószínű.

hello írta...

Kedves jó Kibic, hát látod, van ilyen, hogy ugyanazon jelenség azonos impulzusokat vált ki amúgy is hasonlóképpen gondolkodni hajlamos emberekből.

Engem a kapcson gyakorta vádoltak - elsősorban persze a felejthetetlen emlékű főmodi! :-(( - az MSZP-s fősodorhoz képest sokszor az eretnek gondolkodásommal párosuló ami a szívemen, az a klavimon szókimondó stílussal. Büszke is voltam rá. Régi kapcsos társak, barátok ezt igazolni tudják.

Ha jól értem, Te is kapcsos voltál. Az jó edzőpálya volt a csökött, vaskalapos nézetekkel és a megtestesítőikkel folytatott polemizálásra - legfeljebb perceken belül megjelent a "főradír"...

Repeti széles körű tájékozottságát díjazom, ahogy a figyelmünkbe ajánlott olvasnivalóit is. Miután nem tette hozzá, miért is, mire is figyeljünk Bartus írásában, felteszem, számított rá, hogy reagálunk rá. Ez történt.

kekec írta...

Én is sajnálom az AN-t, többre is vihette volna a hazai közélet befolyásolásában, ha Bartusnak nem ugyanaz lett volna a baja Németh-el,
mint Orbánnak Kádárral: nem ő vezette a szektát.
Vagy egy hétig kellett volna aludnia rá, mielőtt felrak egy érdesebb cikket, vagy egy erőskezű domina-szerkesztőt kellett volna alkalmazni, aki előre kitörli azokat a feleslegesen sértő részeket, amiket a nagyobb viták után (néha) maga is megtett.
Ha már önkontrollja nincs, legalább a fórum kontrolljára (néha) hallgatott.
Mindazonáltal 1,5-2 évvel előre elég nagy hatásfokkal jósolta meg, ami bekövetkezett. Jó közösség volt ott- kár volt szétverni!
A bojkottal magam sem értettem egyet - nem elvi, hanem praktikus okokból - de azért az eléggé földhöz vágott, amikor a választás UTÁN minden "de nem volt legitim" hozzátoldás nélkül ismerték el az ellenzéki vezetők a választást legálisnak. Ehhez képest Fodor, már csak egy kis bolhacsípés volt, de az is hogy viszketett!