2014. november 15., szombat

EGY A PÁRNA, EGY A STEMPLI

Elég hülye a világ, amerre nézünk, mindenütt csak a baj, a gond, a bizonytalanság.
A Közel-Keleten a zsidó-arab konfliktus a múlt évszázadban sem oldódott meg, az arabok egymást is ölik, Amerika csődöt mondott Irak után az összes többi országban, ahol megdöntötte a fennálló rendszereket és olyan szereplőket engedett a katonai és politikai színtérre, melyek naponta marnak bele a Nyugatba.
Ha meghallják a Boko Haram vagy az Iszlám Állam nevét, hát az amerikaiak meg az angolok verhetik a fejüket a falba, visszasírva Szaddam Husszeint, vagy Moamer Kadhafit.
Szinte hihetetlen, hogy az üstökösön landoló űrszonda korában embereket nyakaznak, gyermeklányokat rabolnak el és adnak el, mint az állatokat – és mégis, ez a szörnyű realitás.


Amerika csúfos kudarcot vallott Afganisztánban, és most éppen arrafelé tart, hogy kudarcot valljon Európában is – vagy lángba borítsa a világot.
Lehet, hogy Amerika a világ csendőre, de ha az, akkor leginkább Louis de Funesre hajzik.
Putyin meg fogott magának egy tigrist, mikor az besompolygott a vadászterületére.
Megragadta a farkát és egyelőre ráncigálja kifelé, miközben semmi kedve vele huzakodni, de fél elereszteni.


Kína – ahogy ezt már évezredek óta megszokta a világ – türelmesen várakozik, közben az USA már úgy eladósodott nála, hogy csak a Kínai Kommunista Párt elhatározásának kérdése bedönteni a gazdaságát.
Néha vet egy-egy pillantást Szibériára, - hátha ott elférnének, habár lehet, hogy Florida éghajlata jobban tetszene neki – Kína maga a misztikus rejtély.
Afrika szép lassan kezdi tanulni a mandarin nyelvjárást, miközben Európa el van foglalva azzal, hogy mi is akar lenni tulajdonképpen – egy rakás marakodó pincsikutya, vagy egy kissé még sovány, de erős sumo-versenyző.
Az embernek amúgy is nagy vágya, hogy kiirtsa önmagát, de – úgy látszik - lassúnak találta ezt önmaga megmérgezésével megvalósítani, így aztán lehet, hogy mégis a fegyveres megoldást választja, mint eddig még mindig.
Kár, hogy míg száz éve a tervezett emberveszteség százmilliós nagyságrendje elég volt a gondolkodáshoz, addig ma már milliárdos emberáldozattal kellene számolni, és akiből Mad Max lesz a végén, az hálát adhat Allahnak.


Az én házam az én váram, mondta a múlt század hőse, és bezárkózott a családjával, de már neki sem volt szerencséje, mert kirángatták belőle, elküldték embert ölni, feleségét és lányát odadobták idegen katonák matracának, gyermekét bedobták a felgyújtott csűrbe a lángok közé, őt magát lelőtték, elgázosították, kiherélték, ágyúval lőtték - úgyhogy sok szerencséje a szép elvvel már akkor sem volt – most sem lesz.
Az ember, az örök optimista azért úgy képzelte, hogy valamelyest javul majd a helyzet, a hatalom megszállottjai, a szociopata, pszichopata elmebetegek helyett jönnek majd olyanok, akik esténként libatepertőt csipegetnek, mosolyognak, szeretnek, ölelnek, gyermekeket nevelnek, nappal meg a világ jobbításán munkálkodnak, megfékezve a manifeszt elmebetegeket.


Nem hogy világméretekben, de még nálunk sem így történt, hiszen mit tanultunk mi akár az első, akár a második világháborúból?
Mit tanultunk a vörösterrorból, a fehérterrorból, a Holokausztból, Szálasi vagy Rákosi munkásságából?
Semmit, sajnos.
Kikaptuk most is rendesen derékba a faxt, ahogy mondani szokták kevésbé választékos helyeken, most éppen egy szociopata csuklóztatja az országot, naponta ezerszer veszélyeztetve családod meg a te biztonságod, jövőd, megélhetésed, és az országot magát.


Most éppen Amerikával huzakodik a felcsúti kocsmai Rambo stílusában, elfeledve a régi igazságot, hogy nincs olyan erős ember, akinél ne akadna még erősebb.
Tönkre akarja tenni a multikat, hogy aztán a piacot oda tudja adni a saját embereinek, akikről úgy gondolja, hogy majd hatalomban tartják, nemmellesleg akár hálájukat is kifejezhetik neki.
A stílus meg elképesztő.
Az amerikaiak kifogásait felsoroló listát papírfecninek nevezi, ami már önmagában is bunkóság, mert az iratot vagy amerikai tisztviselők adták át a magyar kormány képviselőinek és akkor nem fecni, ha pedig nem, akkor miért lobogtatja?
A legszebb brezsnyevi hagyományokat idézve a stemplit hiányolja a papírról, lassan oda jutunk, hogy mint Kabos Gyula Perczel Zitát, ő Obamát tanítja majd stemplizni – egy a párna, egy a stempli, egy lehelet, egy a stempli…
Szánalmas.


Neki nem az a probléma, hogy létezett-e milliárdos korrupció, hanem az, hogy nincs stempli a fecnin.
Mellesleg fenyegetőzik is: Aki a NAV működését megzavarja - akár azzal, hogy lemond vagy vádaskodik - az veszélyezteti az állam működését, hisz az állami bevételek beszedését akadályozhatja – mondja.
Nem az veszélyezteti az állam működését, aki az állami bevételeket elsikkasztja, vagy a sikkasztóval szemben nem lép fel törvényi kötelezettségének megfelelően, hanem az a korrupcióval vádolt magyar hivatalnok, aki lemond, vagy az állami hivatalnok, aki a tudomására jutott törvénysértést – kötelezettségének megfelelően – jelzi feletteseinek.


Persze nem csodálkozik itt senki, a maffiaállam előírásszerűen működik.
Amin csodálkozni lehet, az a derék magyar állampolgár, aki állandóan az ellenzéki politikusokra mutogat, miközben saját maga sem teszi kötelességét, melyet még ez a szégyentelenül alaptörvénynek nevezett papírfecni is tartalmaz – nem lép fel kötelezettségének megfelelően az ellen, aki egyszemélyi uralomra tör.
Ezt írja a jogszabály: Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására .
Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.


Nos, nem a jogszabály miatt lenne ez fontos, hanem a társadalom önvédelme miatt.
Miattunk, mindahányunk miatt.
Most megint feladott számunkra a történelem egy leckét.
Ezerszer buktunk már meg ilyen megmérettetéseken, most majd kiderül, most is elbukunk, vagy végre elkezdünk tanulni.
Nagy reményeim azért nincsenek.

:O)))


29 megjegyzés:

Maria Molnar írta...

Jo "cetli" de a pecset sem kutya :)

talalom írta...

Bocsi, off! Imádom ezt a macsekot a cápa, vagy mi szájába szorulva. Az én cicáim ennél bátrabbak, képesek a berni pásztor (kutya) szájában kutakodni, az meg néz kedvesen és mosolyogva, mint magyar ellenzék a székelyzászlóra.

Maria Molnar írta...

Kedves Talalom

Ha kozelebbrol megnezed a macsekot, nem mosolyog,de nem azert mert a "capa szajaban" van es be van szarva
Ez a macsek kidult szemekkel,megrokonyodve nez ki magabol,mert nem erti mi folyik vegbe korulotte a mai vilagban.
A capa egy sapka rajta hogy amikor valaki meg akarna tamadni elijessze az illetot,de sajnos ez nem sikerul neki soha :) Mindegy; a hangsuly a szemeiben van :) mondjuk arra gondol hogy wtf ?!
Na marmost; ha ez a macsek teljesen meg van riadva ettol a felfordulastol ami korbe veszi,gondolod van ideje foglalkozni a szekely zaszloval?Orul ha megorzi ep eszet es nem bonyolodik bele dolgokba amirol halvany goze nincs :) Koszi kellemes megjegyzesedet a macsek neveben is :)

Maria Molnar írta...

Talalom
Pedig mar nem akartam megeccer bebizonyitani hogy nem vagyok robot,de elhataroztam megeri a szenvedest,mivel felreertettelek-bocsi.A kutyad mosolyog mint az ellezek a szekely zaszlora mikozben a macskad kutakodik a szajaban.Igaz?
Lehet egy nap ossze kene ereszteni az en macsekommal,mert ugy latszik mind ketten beketurok es szarnak arra sok kiabalos emberre akikkel meg lennenek aldva itt-ott egy ket artatlan komment utan.
Mely tiszteletem a cicaidnak es udv a berni pasztornak. :)

kekec írta...

Pupu, köszi a nagyívű kitekintést, jó tudni, hogy nem csak nekünk van itthon gondunk, el van cseszve az egész világ.
De hát mit lehet várni egy olyantól, amit 6 nap alatt csaptak össze?

sphagin írta...

Én momentán azon vagyok elképedve, hogy ennyit érünk !

Többet vártam magunktól !

Ennyi sok ostoba embert egy rakáson ritkán lehet látni !

Hol voltak ezek eddig, mert látni néha lehetett egyet, kettőt, de ilyen tömény mennyiségben azért nem fordultak elő !

Inkább az "Egy bolond százat csinál" jelző illene ide.

A legnagyobb baj, hogy simán be is veszik ezt sokan és még tapsolnak is neki.
Mintha nem is maguk alatt vágnák a fát !

talalom írta...

JajPupu! Azért nem szeretem a vasárnapot, mert itt ülök, és nincs betevő friss Pupu-m. De félre ne érts, kellemes pihenést, viszlát hétfőn!

asta írta...

Kedves társaim!

Nem, értem és nem értem! Ott van az a passzus még a tákolmányban is... most PuPu is idézte.

Az értelme világos, pontos. Törvény kötelezne mindenkit arra, amit senki nem tesz, sőt nem is igen említ.
Szemünk előtt épült ki az egyeduralom és nincs egy alkotmány jogász, aki ezt a passzust értelmezné és ennek alapján felszólítana a törvény betartására.

A 2/3 ezt a törvényt nem írja felül. Számtalan tény, cselekvési forma szolgálhat bizonyítékul.
Tényleg mi történik ezzel az országgal?


Névtelen írta...

Hogy mi történik?
Egyszerű: orbánc lezülleszti az országot, mint tette Horthy és Szálasi, majd Rákosi.
Azigazi tragédia, hogy az elöbbiek külső nyomásra vagy támogatással tették. Ez meg a maygar nép segítségével.
Ebből nincs kiút.

Donáto írta...

Névtelennek 9:57!
Csak a vita kedvéért! Szerintem Rákosi nem lezüllesztette az országot, ahogy tette Horthy és Szálasi, hanem újjáépítette. Ne feledd, Rákosi a II. világháború után lett az ország vezetője, egy lebombázott, vesztes népnek adott földet, munkát, s uram bocsá, reményt.

asta írta...

Donatonak

Rákosi persze épített... egy kemény diktatúrát. Nem elfelejteni!

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Azt hiszem többen félreértenek. Nem a cápa szájában lévő "macsekről" írtál és nem Rákosi proletár diktatúrájáról. (Ő legalább vállalt valamit...)
Hanem arról, hogy ez az ország, ez a kis nép ezerszer veselkedett neki , hogy értelmes életet éljen, de mindig rosszul sikerült.
"Honnan tudnák a magyarok milyen a demokrácia, hiszen soha nem éltek demokráciában" (Csernok Attila: Komáromi pontonhíd)
Én reménykedem, hogy a jenkik most segítenek és helyes irányba terelik a szekerünket. Üdv: - morzsi -

Donáto írta...

"asta"- nak tisztelettel!
Azért én kíváncsi lennék, hogy az itt jelenlevők, 1948-tól, hátuk mögött egy vesztes háborúval, továbbá az SZKP és a Kinai Kommunista Párt sírig tartó "testvéri" támogatásával, milyen országot építettekl volna.:)

PuPu írta...

Nem hinném, hogy Rákosi szerepét összességében pozitívan kellene értékelni, jóllehet tény, hogy rendszere milliók számára biztosította a felemelkedést.
És mégis, az alkalmazott eszközök, módszerek, a sztálinista minta kritikátlan és szolgai követése, a koncepciós perek - mind-mind semmivé teszik a pozitívumokat.

Donáto írta...

Valóban nem. De olyan "háttérrel" nem lehetett mást csinálni.

nemóvatos írta...

Konkrétan?!
Talán ha tetszenétek észre venni a 17-én 18:00-kor adódó lehetőséget a Kossuth téren.
Jöhetnek a macsekok, a berni pásztorok, akár cápák is csak legyünk sokan.

Geza írta...

Igen Nemovatos, legyunk minel tobben! (Es lehetoleg ne essen az eso:)

PuPu, igen lenyeges a rakosi rendszerre vonatkozo utolso mondatod itt, a kommentek kozott. Ugyanezen okbol eluzendo lenne a mostani rendszer meeg akkor is, ha valoban az emberek szelesebb koret segiteneek jobb eletkorulmenyek koze.

Névtelen írta...

Pupu drága!
Szerinted ezeket ,hogy takarítod majd el?Ha OVI (ne adj isten)elmenne nyugdíjba,marad az a brigád akik részt vettek ennek a mocsoknak a felépítésében és haszonélvezői is.Tegyük fel,hogy jön egy karizmatikus vezető és minden nehézség ellenére meg is választják.Mit tudna tenni ennyi mocsokkal? (belátható időn belül). Mindenhol ott ülnek vezető pozícióban OVI által kinevezett emberek és piszkosul sok pénzen csücsülnek.Ott ülnek a médiában,bankok élén alkotmánybíróságban,ügyészségen-rendőrségben stb-stb.
A választópógárok nem fognak (egy esetleges) új rendszernek 10-15 évet adni,hogy demokratikus módon eltökörésszenek az ügyek felderítésével-tárgyalgatásával stb. Azonnali eredményeket akarnak majd.Azonnali eredményeket pedig nem lehet elérni tökvakargatva. És akkor a megvádoltak egekig hallatszó hangon is fognak rikoltozni,hogy ez nem demokratikus-nem liberális stb-stb.És jogosan. Itt térhetünk vissza a vörösterror "rémtetteihez"...Rákosihoz.. Igaz,hogy rengeteg vér tapadt a kezükhöz,igaz ,hogy félresiklott az egész. De ez az emberi természetből adódik.Maga az alapcél elfogadható lett volna. Imádom azokat az "időutazó moralizátorokat" akik a mai (!) erkölcsi fesőbbrendűségükkel ítélnek meg múltbéli cselekedeteket.
És most lehet nekem ugrani :-)

pleinair írta...

Amíg a tömegtájékoztatás monopóliuma Orbán kezében van, amíg az állami tv és rádió a hatalom eszköze, addig emberek sokasága nem lesz tisztában azzal, hogy hazudnak neki és a szemét is kilopja ez a tolvaj banda.
Első lépésként vissza kellene foglaljuk a Tv Székházat és a rádiót, de hogyan, hogy vér ne folyjon? A TEK nem tököl, mint a 2006-os rendőrség.

pleinair írta...

Nemóvatos, igazad van. A háború utáni konszolidációt nem lehetett volna szelíd demokrataként megteremteni.
Csak a politikai terror mértéke, a szélsőséges sztálinista módszerek és eszközök kritikátlan alkalmazása kifogásolható, nem kicsit, nagyon. De az újjáépítés és a munkásosztály felemelkedésének ténye ettől még vitathatatlan tény marad.

Góbé írta...

Adná a Teremtő, hogy már csak a Névtelen és Plenair által vázolt problémák legyenek, s a népfelség által kiválasztott vagy kikiáltott, arra érdemes, erkölcsileg nem amortizálódott, köztiszteletnek örvendő szakemberekből szakértőkből álló team-ra tudnánk bizni az ideiglenes kormányzást.
Megoldás van, 15 évet sem kell várni, s a terrort is el lehet felejteni.

Megállapitható hogy orbán és csapata a centrális erőtér meg az illiberális állam szlogenek mögé elbújva nem csak az alkotmány, de még a saját
alaptörvényébe ütközően egyeduralomra tör sok minden más között, a hatalmi ágak - ide számitva a 4.-et is, a média - fő és alrendszereinek vezető pozicióiba saját emberei bebetonozásával.

Ezt, és az ez irányba ható korábbi intézkedéseit, mint eszközcselekményt a kizárólagos hatalom megszerzésére törvénytelennek, igy semmisnek nyilvánitja az ideiglenesen felállt, a hatalmat gyakorló szerv. - ideiglenes nemzetgyülés, konvent, szenátus, a nem túl vének tanácsa, stb.- nem az elnevezés a fontos.

E döntéseket akár - releváns nemzetközi szervezetek megfigyelőinek bevonásával - népszavazás útján is meg lehet erősiteni.
Jó esetben 3-6 hónap alatt helyreállhat a demokratikus intézményrendszer s új, tisztességes választások kiirásával esély lehet egy rendezett, kulturált, európai, demokratikus mederben történő folytatásra.

hello írta...

https://www.youtube.com/watch?v=C2qrpwplkGI

talalom írta...

1. Mindenkitől maximális bocsi a macsekokért.
2. Rákosi ügyben kétlelkű vagyok. A vesztes háború után, egy lerombolt, kivérzett és ismét megcsonkított országban semmilyen más módszerrel nem lehetett volna földet osztani pl. És ne legyenek kétségeitek, minden városban keményen éheztek volna az emberek, ha arra lett volna bízva, hogy majd forintért árulnak élelmet. Csak gondoljatok arra, hogy harminc év után - amikor az utolsó 20 évben mindenkinek munkát, munkaviszonyt, táppénzt, fizetett szabadságot, nyugdíjat jelentett a téesz, milyen lelkesen verték szét, és szaladtak el egy fél traktorral. Dühöngve néztem '90 körül a nénikéket, bácsikákat. Az egyik a szemét törölgetve emlékezett a jóságos nagycscsasszonyra, akitől ünnepekkor csomagot kaptak, és előfordult, hogy cipő is volt benne! Az eszébe se jutott, de a riporternek se, hogy évtizedekig meg megvehette maga azt a cipőt, amire szüksége volt. Anyukám akkor még élt - vidéken nevelkedett, egy 8 gyerekes család legidősebbjeként. Nem éheztek,mert a nagypapa környékszerte kapós kovács volt, de állatfelcserként is működött. Dühöngve hívott fel, amikor hasonlókat látott a tévében. Egyszer a Schmidt nevű agitprop-titkárnő verte ki nála a biztosítékot. A magát történésznek tartó hölgyemény ugyanis a Horthy-rendszer demokráciájáról áradozott, megemlítve, hogy általános és titkos szavazás volt. Anyu ordított: nem tudja ez a b...k..., hogy falun a jegyző, meg a tanító előtt kellett aláírni az ívet (nem szavazólap volt, hanem a jelöltek íveit kellett aláírni), miről beszél? Az egyik sógornője meg arról áradozott, hogy aki feljött a faluból cselédnek, két hónapos szolgálat után aranylánccal tért haza. Anyu meg ráförmedt: tudod, hol "szolgált" az a szerencsétlen? Pedig nem kényeztette el a Rákosi rendszer: '52-ben államosították a boltot, amiből a család élt, volt, hogy három helyen is dolgozott, hogy enni tudjon adni nekünk (Apu beteg lett, nem bírta feldolgozni a dolgot).
Csak azért meséltem ilyen hosszan ezeket a történeteket, mert az egyik húga ma is vidéken él, és rajong OV-ért, hiszen a pap is azt mondja, hogy végre nincsenek uralmon a kommunisták. Csak tudnám, hol látott egyet is, meg mi a bánat baja volt velük, hiszen soha az életben nem lett volna nyugdíja (se), a gyerekei se tanulhattak volna abból a mesebeli gyönyörű faluból, ahonnan csak egy busz megy reggel, egy meg jön délután, és már a százat sem éri el a lakosok száma.(Az ő gyerekei sem otthon laknak, hanem a városban.) A lányáék 240 kilométerről jönnek "birkamenetelni", a fiáék meg szilárd DK-sok.
Csak azért meséltem ilyen hosszan, hogy vegyük számításba: jöhet ide akármilyen ember, lehet neki karizma, de lábizma, meg egyéb zsigerei is, falun ez a helyzet, és a történetek helyszíne még csak nem is a Nyírség, hanem Dunántúl. El kell még telnie akár éveknek is, mire itt lesz valamiféle demokrácia.
Rákosi egyébként pont abba szaladt bele, ami felé OV menetel. Ugye a proletárdiktatúrában sem volt szükség veszekedő pártokra, meg felesleges vitákra. A centrális erőtér működött, igaz, anno Központi Vezetőségnek hívták. (Bizottság később lett, Kádárék idejében.)

Névtelen írta...

Góbé (2014. november 16. 18:09)
Bár hihetnék benne.
De "talalom" (2014. november 16. 23:28) kb. reálisan írta le a vidék gondolkodásmódját,emlékezetét.
Sajnos nem vagyok optimista. Elmondom miért.
Kb. 1000 embert érdekelt 2013-ban az egyik (ha nem a legfontosabb),ami ha részben is,de legalább érintette az egyik legfontosabb kérdést: az oktatást.
"Olyan közoktatási rendszert akarunk, ahol senkinek sem kell befognia a száját, azoknak sem akik nem értenek egyet. Demokratikus a rendszer, ha mindenki eredményes tudást kap, megalkuvás nélkül" - mondta Loránd Ferenc.
http://eduline.hu/kozoktatas/2013/10/5/Orszagszerte_tuntetnek_szombaton_a_tanarok_Y3YTG1
Sajnos nem kapott túl nagy figyelmet.
Ez,bár látszólag kevésbé kapcsolódik az általad leírt "forgatókönyvhöz" ,mégis jól leírja Ovi célját,amit részben már el is ért.Már felnőtt egy generációnyi droid,akik kritika nélkül istenítik.Az agymosás pedig már az iskolákban elkezdődött.
"E döntéseket akár - releváns nemzetközi szervezetek megfigyelőinek bevonásával - népszavazás útján is meg lehet erősiteni."-írod.
Sajnos már a népbutítás olyan fokára értünk (és haladunk Ovi célja szerint),hogy pontosan azok akiknek érdekükben állna,tudatlanságuk-tájékozatlanságuk miatt pont ez ellen szavazna.

Sokan és régóta hangoztatjuk,hogy nem (csak) az a baj,hogy lopnak-korruptak.Nem (csak) az a baj,hogy mindenhol az ő lekötelezettjei ülnek... ezen mind-mind lehet változtatni, viszonylag rövid időn belül.Az a legnagyobb,nehezen és lassan megállítható- visszafordítható kár,ami a "zemberek" tudatával tett és tenni akar.Mára már átírták a történelmet is....és az emberek bevették.Szinte minden társadalmi csoportot átvágtak a palánkon,mégis maradt annyi szavazója,hogy újraválasszák.
Szóval,amíg az emberek maguktól,önálló akaratukból,tudatosan el nem zavarják nagyon nagy többséggel,addig itt valódi változás nem lesz.


Eszem ágában sincs terrort vizionálni (egy előbbi kommenthez írtam véleményként).

Végezetül egy érdekesség:
http://hvg.hu/w/20141112_A_sarkanyfogvetemeny
Ajánlom figyelmedbe Nagy István és Bodnar Viktor hozzászólását.

Góbé írta...

T Névtelen !

Teljesen egyetértek az általad felvetett aggályokkal, de látok kedvező körülményeket is. A falunépének legalább a FELE ma azt is látja, hogy amig volt Tsz., meg ÁFÉSZ, azoknak konzervüzeme, vágóhidja, meg épitőbrigadja, volt munka is, háztáji is, kereset is. Ma meg semmi sincs.
Orbán öt év alatt a különféle rétegeket egyenként fosztotta ki a többiek hurrázása mellett, senki sem gondolta hogy rá is sor kerülhet, aztán eljött az a pillanat is.
Ezért nem volt, nem lehetett soha össznépi megmozdulás.

Most hogy az USA komoly szivességet téve, fellebbentette világ és a magyarok előtt a függönyt az orbáni maffiaállamról, ugyanakkor teljes bizonytalanságban tartva őket,- nem tudják melyik balhéjuk "kivizsgálásával" tudnák lecsillapitani amerikát - teljes káosz, kapkodás a fideszen belül.
Ráadásul az internetadóval újra megmozditották a fiatalokat de most nincs Haha, Höok, meg egyéb szervezet, egy massziv több-tizezres tömeg van, nincs kivel tárgyalni, egyezkedni, megetetni, megvenni...

Ma még 2 millió "droid" élteti őket.
Ha most nem élünk a lehetőséggel, pár év múlva pontosan az általuk bevezetett "oktatási reformok" eredményeként a doridok megkétszereződnek, ennek megfelelően egy értelmes, élhető világ megteremtésének lehetősége megfeleződik.
Most "helyzet" van élni kell vele !

Más! Nem "fészbukkolok", de láttam hogy a szervezők un. rendezők jelentkezését várják. Budapesten van pár-ezer járandóságos Kádár-huszár, Kádár-smasszer, meg Kádár-lánglovag.
Jó részük ismeri egymást, korábbi tevékenységük, tapasztalatuk alapján hatékonyan tudnának közremüködni, főleg mert orbán nekik is osztott lapot még 2012-ben. Talán még van értelme ezt feltenni az oldalra.

Névtelen írta...

Góbé (2014. november 17. 7:33)
Szívből remélem,hogy igazad lesz.
más: Sajnos napi szinten van okom a pesszimizmusra. Ma sajna ez szomorít el:
http://www.borsonline.hu/20141117_elherdaljak_radnoti_miklos_hagyatekat

talalom írta...

Góbé! Igen, a falu népe látja, hogy amíg volt téesz, volt munka és élet is. De érdekes módon azt a következtetést vonja le, hogy a "kommunisták" szétverték a téeszeket, és most jött egy áldott ember, aki azt mondja, hogy a "munka társadalmát" építjük, jelentsen ez bármit is. Közben meg elmegy napszámba az új urakhoz, és eszébe nem jut tisztességes bért és munkakörülményeket követelni. Szidja a "gazdagokat" a kocsmában, aztán a választáson behúzza az urat, mert "mégis az adja a kenyeret". Na, ezzel kellene valamit kezdeni.

Góbé írta...

Talalom!

Jogos! De nem véletlenül emeltem ki, hogy a falu FELE... Bizzunk abban hogy az okosabb felének lesz alkalma a helyes oldalra népszavazni...

Varszegi Szilard írta...

Na ez az a téma, ami milliókat érint, de amire ezrek sem mozdulnak meg. Mind a másikra vár, hogy majd Ő fogja számára is kikaparni a sültgesztenyét, amiből persze már Ő is kivenné a részét.

Csakhogy: Mint ahogy sültgalambok sem repkednek, a gesztenyét is meg kell előbb sütni. Csak az után lehet várni az eredményt, ha teszünk is érte!

Nagyon sok jó gondolat, jó komment van itt együtt. Csak egy a baj: SENKI NEM A MÁSIKÉT TÁMOGATJA, hanem a magáét ajánlja! Mintha csak a pártok vetélkedését látmám! A naaagy vetélkedésben sikerült leanortizálniuk egymást, a helyett, hogy TÁMOGATTÁK VOLNA EGYMÁST.

Ma van egy kis remény arra, hogy a sok kárvallott egyén végre Együtt lépjen fel az orbáni maffiaállam ellen. Ehhez megkapta a Nép a külső segítséget: Amerika, Európa minden gondolkodója ÉRTI, LÁTJA, mi a baj nálunk. Csak az elvakított, agymosott "droidok" nem látják, hiszen már a történelmünk sem az igazat tanítja, hanem a diktátor által vizionált képet mutatja. Nem csoda, hogy ma már csak a Történelmi időket átélők ismerik az IGAZSÁGOT, de Ők sem merik bevallani. Vagy szenilisnek kiáltják ki Őket a mai hatalmasok.

Ma itt a lehetőség megmutatni, hogy van még Ember e hazában, akinek az agya tiszta, és van ereje szembeszállni orbán hatalmával.

Csak együtt érhetünk célt: ZAVARHATJUK EL EZT A VELEJÉIG ROMLOTT MAFFIAKORMÁNYT. Aki teheti, MA MENJEN KI A KOSSUTH-TÉRRE.

És ha elég hangos lesz az ORBÉNTAKAROGGGGY, eredménye is lehet. Na persze csak akkor, ha ütni fogjuk a vasat mindaddig, amíg tűzforró nem lesz!

Amerikának meg köszönjük meg a segítséget. De nem elég megköszönni: ÉLJÖNK VELE!