2014. november 5., szerda

SZERESSÜK EGYMÁST, GYEREKEK?

Ha csak kicsit is le szeretnénk egyszerűsíteni a pártok és politikai szervezetek egymáshoz való viszonyáról vallott nézeteinket, hát akkor a klasszikus mondattal élhetünk: Szeretni egymást? Lószart, Mama!
Pedig szeretni olyan édes, miként erről a Luxemburg grófjából is értesülhettünk hajdan.
Azért jutott eszembe ez a dolog, mert ismét kitört a gyalázat szegény Kiss Péter utódjának megválasztása kapcsán.
A szocialisták jelöltet állítottak, a többi, magát demokratikusnak tartó párt meg az első adandó ürügy kapcsán megkezdte a kihátrálást a jelölt mögül.

Nem, nem mondták azt, hogy ne szavazzatok rá szimpatizánsok, nem álltak be a jobboldal mögé, csak csendesen fanyalogva kinyilvánították, hogy a jelölt nem az ő jelöltjük, ők meg nem állítanak jelöltet,  a szocialisták helyi jelöltjét meg nem támogatják.


A jobboldal természetesen megtalálta, hogy mivel lehet a jelölt karakterét vidáman gyilkolászni, ez hozzávetőleg azzal van egy súlycsoportban, mintha egy hetvenéves embernek felrónánk, hogy részt vett harminc évvel ezelőtt egy november hetedikei ünnepségen.
A dolog logikus, a „Szovjetunió”, „Lenin”, „KGB”, „ügynök”, „orosz” kifejezések a jobboldali harcimarcik részére remek hívószavak is egyben – amikor a politika műveltségéről elhíresült jobboldali szavazómassza meghallja ezeket, akkor felkapja rá a fejét, mint katonaló a trombitaszóra és folyamatos halálhörgéseket hallat.
Nálunk például a rendszerváltás után átkeresztelésre került a tíz négyzetméteres Dosztojevszkij tér is, de meg is érdemelte a rohatt komcsi a sorsát, leszedtük az utcanévtábláját a villanyoszlopról, vagyunk mi muszkavezetők?
Naugye.

Szóval, a pártszakadások általában mély érzelmi nyomokat hagynak a szakadtakban, onnantól kedve örök harag, nincs haverfelvétel, régi barátok mehetnek a levesbe, de az új barátokra is gyanakodva nézünk, mert belőlük is régi barátok lesznek előbb-utóbb, oda kell érzékenyen figyelni az életre.

Ez egy olyan ország, ahol vagy egyszerre lépsz a többiekkel, vagy botorkálj magányosan szociális temetésed felé, nem állnak szóba veled.
Ha együtt kellene hazatolni a kenyereskocsit, hát dögöljön éhen inkább a család, mint hogy ezekkel együtt toljuk.

Ha ez a helyzet megállna az egérszürke mezei párttag szintjén, hát egyszerűbb lenne a dolog, de nem áll meg, sajnos, itt pártelnökök és komoly pártpolitikusok is acsarkodnak sértetten, mintha óvodások lennének.

Mert nem szeretjük egymást, mert itthagytak/elutáltak bennünket, mert mindahányunkat manipuláltak, mi meg hagytuk magunkat manipulálni, és falat húztunk a közös lakásban, hogy ne is lássuk egymást.
De – természetesen - azóta is egyre csak egymást figyeljük és irigyek vagyunk arra, ha a másik átmenetileg könnyebben veszi a levegőt, ahelyett, hogy azonnal megfulladna a rohadt áruló.

Tudom én, az ellenségképzésnek közösségformáló ereje van, aki ezt nem hiszi, az nézze kicsit Orbán vitézkedését, aki életében még nem volt öt percig sem ellenség nélkül, de szép ember is lett belőle, sukár a csávó, csak a nyelvét lengeti időnként, de hát ezt teszi a teve is szerelmi vallomásként, akkor miért is rónánk fel neki?

És hát, ha választani lehet, hogy a legyengült antilopnak (és nem csak az anti…) a hiéna legyen az ellenfele, vagy egy másik kérődző, hát igen hülye tehénnek kellene lennie annak, amelyik leszármazottai fennmaradását a hiénával való ellenségeskedésre építi.
A túlélés kulcsa, hogy jól válaszd meg ellenségedet, vagy sutyiban egyezz ki a hiénával, akkor hosszú életű leszel a politikai szavannán – pártod már régen nem lesz, de te még mindig ott rághatod a füvet zavartalanul, esetleg egyszer-egyszer a látszat kedvéért megiramodva.

Száz szónak is egy a vége, a szocinak nem kell szeretnie a DK-t, a DK-nak nem kell kedvelnie sem őt, sem a többi demokratát, azok meg hadd utálják nyugodtan mindkettőjüket - a lényeg, hogy egyetlen dologban értsenek egyet: a diktatúra lebontásának minden mást megelőző programjában.

Ha ebben egyetértenek, akkor viszont dolgozzanak is ennek megfelelően, mert csak ez vezethet hosszú távon eredményre.
Most például elméleti esélye van Orbán parlamenti kétharmadának felszámolására.
Kis rés a diktatúra pajzsán, hát azonnal bele kellene tolni a feszítővasat és azon dolgozni, hogy az a pajzs tovább már ne érjen semmit.
Aki nem ezen dolgozik, hanem sértett pofával moralizál, az egy marha.

A II. Világháborúban Churchill, aki természetesen vad antikommunista volt, képes volt szövetségre lépni Sztálinnal, pedig hát éppen rossz politikusnak nem volt mondható.

Így aztán felismerte a fontossági sorrendet, majd a győzelem után kifejtette véleményét a kommunista világról, de nem keverte a sorrendet, még véletlenül sem.

Nincs formális megállapodás a szocialistákkal, mert Tóbiás keménykedik?

Kit érdekel, ő sem volt véletlenül vegetált húsz évig a harmadik vonalban, nem kell vele törődni – de a pártja jelöltjét akkor is támogatni kell, ha a molinóra azt írja, hogy forró szívvel, hideg fejjel akar győzni a Horthy-restauráció és a szegényellenesség ellen vívott harcban.
Nincs helye a nyafogásnak, fanyalgásnak, sértődösködésnek - a célt kell szem előtt tartani.
Egyetlen liba sem lesz kövérebb attól, ha a többi csontsovány.

És kár a régi barátságokat felszámolni azért, mert a pártvezetők pozícióharca más-más táborba sodort bennünket, ideje valahogy beletörődni, hogy nem kell nekünk mindenben egyetérteni, ezt hagyjuk meg az ellenfélnek.

A baloldal már MSZMP korában is arról volt híres, hogy békésen vitatkozva, de megfértek benne mindenféle szellemi irányzatok, és bár ma már jobb, ha demokratákról beszélünk, mégis jó lenne, ha az elv maradna: külön pártokban, de egységesen harcolnánk a diktatúra ellen.
Aztán, majd ha győzünk, el lehet mondani azt is, hogy mit kínálunk mást a társadalomnak, mint a többiek.

De addig együtt kell haladni, még ha ezt egyes pártvezérek nem is szeretnék felismerni, ha meg akarnak alkudni a hatalommal, ha csak a saját pozíciójuk a fontos.

Volt már itt példa arra, hogy a pártok tagjai felülbírálták a pártvezérek torzsalkodását, ha kell meg kell ismételni ezt, akár helyi szinten is.
Ezen kell dolgozni Újpesten és Veszprémben is, és a jövőben mindenhol az országban…
Olyan nehéz ezt megérteni?

:O)))

21 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fanyalog a halál PuPu... Először is ki lett választva a jelölt, mindenféle egyeztetés nélkül. Fanyalgás még akkor sem volt... Aztán volt az együttműködés felbontása, fanyalgás még ekkor sem volt... aztán jött a kérdés, hogy beálljunk e mögéjük, segítsünk e... na erre meg már válasz sem volt... szóval mindenki azt csinál amit akar, hisz mint megtudtuk, csak egy baloldali párt van, az pedig az mszp... nem ártana mondjuk, hogy ha meghallanák legalább egyszer a nép hangját... én így most sem baloldali sem jobboldali nem vagyok... :-) és vagy elmegyek szavazni, vagy nem, mert jelenleg egy demokratikus jelölt sincs, csak populisták...

hello írta...

PuPukám, nem akarnálak keseríteni, de ahogy sajnos sok egyébben eddig se hallgattak Rád, max. a magad lelkiismeretének megnyugtatására hangoztatod mindezt, és már nem először, mint tudjuk mi itt, akik a rendszeres olvasóid vagyunk.

Névtelen írta...

Az MSZP úgy meg van csontosodva, mint egy múmia, ragaszkodnak a szervezeti
működési szabályzathoz, meg egyéb csodálatos regulákhoz.A formát megőrizték, de teljesen kiüresedett,nem a dolgozó emberek
érdekeit szolgálják.Ez a Falus doktor ide oda állítása és az egyéb baloldali pártok közötti manipulációk mind visszavették az emberek érdeklődését, mert csak a hatalom megragadását pontosabban a saját mandátumuk védelmét látták a képviselők részéről, nem az emberek érdekeinek szem előtt tartását.A célt elvesztették szem elől a nagy módszertani vitákban.
Az egyszerű munkát kereső emberekkel, a nélkülözőkkel nem törődtek.Humán oldalon vannak nagy hiányosságok, lásd hideg kórházi szobák,eü helyzete,orvoshiány, most a pedagógia háttérbe szorulása,a nyomorgó nyugdíjas tömegek érdekeinek fokozatos megsértése,kedvezményeik- ingyenes utazás 65 év felett - szűkítése.Ezek mind egyenként is kormányváltó hibák.Ezt kellene megérteni.Ezek ellen kell felszólalni.Ehhez politikai kultúra kellene.És belső elszánás.

magyarmagyar írta...

"Kis rés a diktatúra pajzsán, hát azonnal bele kellene tolni a feszítővasat és azon dolgozni, hogy az a pajzs tovább már ne érjen semmit.
Aki nem ezen dolgozik, hanem sértett pofával moralizál, az egy marha."

Aki nem ezen dolgozik, az nem marha hanem szimplán ugyanolyan hazaáruló szarházi mint a csüngőhasú.

Noel írta...

Pupu, egyre inkább az az érzésem, hogy ennek a rezsimnek a megdöntése ( de legalábbis a működésének korlátok közé szoritása) csak néhányunk számára fontos, a (jelenlegi) ellenzéki pártok politikusainak már nem annyira, legfeljebb néhány sajtó tájékoztató erejéig. Elég néhány parlamenti plenárist végigdühöngeni. Azt a szellemi punnyadást végignézve...( És erre nem mentség (csak részben), hogy nagyon korlátozottak az ellenzék lehetőségei, még azzal a kevés lehetőséggel sem élnek, amivel lehetne. (Apropó, látta valaki Mesterházi Attilát plenáris ülésen, amióta leköszönt a pártelnöki és frakcióvezetői tisztségeiről?)
Az újpesti időközi választás körül zajló történések, politikusi megnyílvánulások nagyon szemléletesen mutatják a demokratikus ellenzék állapotát. (Ha úgy tetszik, afféle állatorvosi ló)

sphagin írta...

Hát, kedves PuPu !

Egy normálisa helyzetben igazad van, illetve lenne !

Csak sajnos nem normális a helyzet !

Adva van egy párt, amelyik arra blazírozik, hogy egyedül ő a baloldalon a választható erő, a többiek meg, ugye liberálisok !

Innen nézve a dolgot, miért segítenének egy ilyen pártot, a többiek maguk fölé, mint vezetőt, mert ezt hangoztatják az MSZP-ben.

Ilyen hozzáállással pedig egy hangyányi esély sincs az orbáni 2/3 megszüntetésére.

Ha a baloldal vezető ereje nem törekszik a 2/3 megszüntetésére, sőt, még a látszatát is kerüli annak, hogy erre törekedne, akkor a "nem vezetők" mit tehetnek ?

Támogatják azt az elképzelést, hogy eszed nem eszed, csak az MSZP jelöltjére lehet szavazni, ha demokráciát akarsz !

Pont akkor, amikor éppen ezekkel a lépésekkel bizonyítja be egy párt, hogy ő sem különb, mint a FIDESZ !

Ő sem akar demokráciát, csak másokra akarja rákényszeríteni a saját akaratát még ellenzékben is !
Mi lenne, ha hatalomra kerülnének ?
Népi demokrácia ?
Már megint ?

A tévedésed tehát, szerintem, ott van, hogy az egyik erőszakosat nem szabad lecserélni egy másik erőszakosra, mert csöbörből vödörbe kerülünk !

Nem lehet támogatni csak azt, akik tényleg a demokráciát szeretnék visszaállítani.
Ezért pedig az MSZP-nek illene a legtöbbet tenni, már csak azért, hogy el is higgyék neki.
Hogy hitelesnek látszódjon !

Ha nincs ezen a téren megújulás, akkor magunk alatt vágjuk a fát és nincs akit támogatni tudnánk.

Ez a fő dilemma, most és itt jelenleg.

PuPu írta...

Hát, kedves sphagin, most nem értünk egyet.
Egy demokráciában olyan, hogy vezető párt nincs.
Vannak mindenféle pártok eltérő támogatottsággal és van mindegyiknek szavazótábora, állandóan változó támogatottsága.
Most tekintsünk el attól, hogy ma egyik magyar pártnak sincs programja, de ha lenne, akkor én akkor is azt támogatnám, amelyik nekem rokonszenves, ha a másikat tízszer annyian támogatják, merthogy nem biztos, hogy mindig a többségnek van igaza, lásd: a négy teknősbéka tartja a Földet szép elképzelését a középkorban.
Ettől persze taktikai megfontolásokból el lehet és kell is térni, ha például azon múlik, hogy a neonácik bejussanak egy testületbe, vagy a diktatúra megerősödjön, akkor azzal kell együtt szavazni, aki ezt aktuálisan meg tudja akadályozni.
A politika nem szobrász-műfaj, kőbe vésem, oszt ezer évig áll, hanem az állandóan változó helyzet értékelésére adandó, állandóan változó válasz.
Mely az alapértékek tiszteletbentartása mellett elsősorban a célszerűség elvét követi, tehát ha az kell, hogy ne legyen kétharmad, akkor a szocikkal szavazol, miközben hidegen hagy Tóbi handabandázása.
Szvsz gondold végig, nem szabad doktrinernek, sem inkvizitornak lenni, az élet maga a változás és alkalmazkodás.
És ma a mai helyzethez alkalmazkodó döntést kell hozni - szvsz...
:O)))

hello írta...

Kedves Sphagin, momentán az újpesti és a veszprémi időközi választás tétje az lenne, hogy marad-e a parlamenti 2/3-uk.
PuPu ennél messzebbi célból nem írt immár egymás után két posztjában is ez ezen való bénázást ostorozva.
Ettől még az általad gúnyosan emlegetett "népi demokráciától" olyan messze vagyunk, mint a kedves vezető rezsimje a valódi demokráciától.

hello írta...

Bocsánat az off-ért, de ezt muszáj idehoznom:

> http://444.hu/2014/11/05/legalabb-ket-hete-hazudik-a-kormany-vida-ildiko-kitiltasarol/

Névtelen írta...

Az MSZP korábbi és jelenlegi vezetése jellemtelen, megbízhatatlan, tehetetlen, kompromisszumképtelen, önző, írígy bagázs. Hosszú idők óta csakis és kizárólag saját boldogulásukkal vannak elfoglalva.
Senki és semmi más nem érdekli őket. Mit várhatnánk tőlük???? Ilyen körülmények között ki áll melléjük szívesen? Ki akarja őket vezető erőnek? Még a sajátjaik sem!!!! Sajnos ez van. Lesz valaha más?

Góbé írta...

PuPu!, Sphagin!

Ha kedves akarok lenni, azt mondom, mindkettőtöknek igaza van..., ill. van valami igaza.... De most nem vagyok kedves, úgyhogy azt mondom nincs igazatok!

Ha a megboldogult Kiss Péter nyomán a morális és egyéb alapon is a szocik állithatnak elsősorban jelöltet, ezt illik tudomásul venni és főleg támogatni, nem pedig azon az alapon "hogy a múltkor kibaxtál velem, most visszalövök" stilusban továbbmélyiteni az ellentéteket. A DK-ban nagyot csalódtam, tőlük legalábbis elvárható lett volna egyfajta nagyvonalúság, lojalitás, főleg úgy hogy ez semmibe nem került volna nekik. Ez, ha úgy tetszik példamutatás is lehetett volna tobiék, meg szigetváriék felé, kár hogy nem éltek vele.
Nincs talán egy hete, hogy több 10.000 magyar mozdult meg a rezsim ellen, ezek meg, mintha mi sem történt volna, egymás fülét meg f..szát húzogatják a homokozóban.
Viktátorék meg éppen most intézményesitik az állami rabszolgaképzést a középfokú oktatás " racionalizálásának " cimén... Gratula pártjainknak!

Visszanéző írta...

Mindenki OV rendszert szeretné megbuktatni.!!! Más-Más kottából játszik mindenki.De a Himnuszt akarják ,hogy felcsendüljön.
EZ NEM MEGY Eredmény OV marad.Korlátlan ideig.Esély a változásra nulla.
S miért is ??? Mert az embereket kéne képviselni. EZ nem hálás feladat

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Értelek és értettelek, csak, hogy írtam és azzal kezdtem, hogy nem vagyunk egy normális helyzetben.

Én úgy vélem, hogy az MSZP jelenleg nem a demokráciáért küzd, hanem a "vezető szerepéért" !
Nem gondolkozik demokratikusan és nem törekszik erre.

Sőt, még a magukat baloldali pártnak vallókat se tekinti baloldalinak !

Szerintük a baloldalt, MSZP-nek hívják !

Nem engem kellene tehát arról meggyőznöd, hogy egy demokráciában nincs vezető erő, hanem az MSZP-t, akiknek az volt a legnagyobb választási sikerük, hogy legyőzték a DK-t !
Ők lettek a "vezető erők" !

A demokrácia értelmezésében persze vannak gondok, de főleg a gyakorlati megvalósításban látom a fő gondot.
A demokratikus oldalon nincs őszinte megnyilvánulás és a DK-n kívül nem látok demokráciában gondolkodókat, legfeljebb csak szavakban.
A pártok félnek a megszűnéstől és a jelentős választói veszteségtől.
Úgy érzik, hogy egymás rovására tudnak csak erősödni és igyekeznek ezért magukat kedvezőbb pozícióba hozni, a többiek rovására.

Nem hiszem, hogy ne tudnák megérteni, mondjuk a PuPu aggodalmait és ne tudnák, hogy a tetteik mivel járnak, mondjuk, hogy a FIDESZNEK marad a 2/3-a.

Ennek ellenére úgy ítélik meg, pl. az MSZP-ben, hogy nem kell az összefogás és nem kérnek a közösködésből és úgy is cselekszenek.
Akkor aki pl. PuPuval ért egyet, az mit tehet ?

Szerintem tudomásul KELL vennie ezt, mert nem tehet mást !

Ez nem doktrínerkedés, meg inkvizítorkodás, hanem egy adott helyzet kényszere a számára.
Ez ellen csak az MSZP tudna tenni valamit és azok, akik nem akarnak együttműködést, még a demokrácia érdekében sem.
Ilyen pl. az LMP, a PM, az MSZP, és mondjuk a DK is, ha a JOBBIKról van szó.
Mert a DK nem hisz a JOBBIKnak, akármilyen demokratikusnak is tünteti fel magát és nem tartja jobbnak a FIDESZTŐL egy fokkal sem.

A DK pedig, hiába ért egyet PuPuval pl., egyedül csak a vizet gereblyézheti és ha nem veszi tudomásul azt, hogy nem akarnak együttműködést a többiek, akkor azt is megkaphatja, hogy egy erőszakos párt !

Egy biztos, hogy jelenleg egy nem normális helyzet van, ahol a pártoknak nincs esélye leváltani Orbánt.
Igaza van Gyurcsánynak, hogy jelenleg az ellenzék olyan gyenge, hogy nem tudna helytállni egy rendkívüli helyzetben.
Mondjuk, ha a FIDESZ összeomlana !

Az ország egy darabig béna kacsa lenne, mert nem lenne kormányzó képes alternatíva.

Góbénak írom, hogy a DK részéről meg volt a nagyvonalúság, mert nem indít jelöltet, ahogy meg is állapodtak. Pedig a szövetséget és ezzel a megállapodást is, lezártnak lehetne tekinteni, mert ebből ez következik.
Az MSZP akarta, hogy így legyen !
Arról már ne is beszéljünk, hogy az MSZP is lehetett volna nagyvonalú és bizonyíthatta volna a demokratizmusát. PL: azzal, hogy leül egyeztetni a többi párttal is, a kialakult helyzetben.

Egyébként valljuk be, hogy az önkormányzati választás se egy sima dolog volt.
Megvoltak az egyes jelöltek, de a támogatók már nem nagyon igyekeztek a másik pártnak segíteni és olyan is előfordult, hogy ellene dolgoztak, tisztelet a kivételnek.
Már az is elég volt, ha a támogató pártok szavazói otthon maradtak és máris megszületett a meglepetés,: a baloldal még ott is veszített, ahol nyerni illett volna !

Már ekkor nem működött a demokráciáért való küzdelem, hanem a hátsó szándék dominált.

Nehogy már megerősödjön más is és fölénk nőjön ugye !

Kedves PuPu !

Nincs gondom az írásoddal és jónak, főleg igaznak is tartom, csak, most nincs meg a reális feltétele ennek a megvalósítására.

Sok párt nem akarja ezt még az ellenzéki oldalon sem.
Nem ennek az érdekében munkálkodik, ki ilyen, ki olyan indok alapján.

És persze van aki nem tehet mást, mint, hogy tudomásul veszi ezt.

Mint mi is és a miénk marad a morgás joga.

még nem jött el az ideje írta...

A türelem rózsát terem.
http://www.youtube.com/watch?v=xUOIi-HpkmY

Balu írta...

Édeseim!
Hetek, sőt hónapok óta itt "rugózunk" azon, hogy össze kéne fogni!
Minek?
Hogy Schiffer András és Vadai Ágnes csillogó szemekkel álljanak a kamerák elé és belebúgják a mikrofonokba, hogy együtt harcolnak a szegény emberekért?(A legszimpatikusabbnak, a DK-nak csak annyira tellik, hogy "aláírás-gyüjtésbe" kezdenek.)
Honnan tudják ők, hogy mi az szegénynek lenni?
Vagy fogjunk össze a kereszténydemokratákkal és "számoltassuk el a a bankokat?"

Négy hónappal ezelőtt, egy külföldön dolgozóval beszéltem, aki azt mondta, hogy azért nem ment/megy el szavazni, mert egyik párt sem tesz semmit az "utca emberéért." - Akkor magamban megvetettem azt az embert. Ma már teljesen megértem.
Miniszterek állnak a kamerák kereszttüzében és szemrebbenés nélkül hazudnak bele a képünkbe, hogy nem tudták, hogy Vida Ildikó, meg... meg álljon elő az Egyesült Államok a bizonyítékokkal... meg a Vámosi-Nagy Szabolcs, hogy ő mindig feddhetetlen embernek ismerte Ildikót...

Közben az ország talán legerősebb vállalatának vezetője, nem meri átlépni a magyar határt, nem megy külföldre nyaralni, mert nemzetközi elfogató parancs van kiadva ellene...

Szégyellem magam a helyükben is.

kekec írta...

Pupu, csak az a fene4ség, hogy nem előbb kellene győzni, és utána megmondani, hogy mit csinálnának másként, hanem fordítva . Előbb kellene megmondani mit csinálnának másként - és azzal lehetne győzni.
Egyébként meg amíg az mszp-nek fontosabb, hogy a DK-t győzze le, mint a fideszt - nehéz őket tolerálni, hát még támogatni!

Góbé írta...

Sphagin!

Mind a DK-t és főleg Fletót pozitiv jelenségként éltem, és élem meg, főleg miután a gagyi mszp elárulta és kihátrált mögüle.
Érteni vélem és értékelem visszafogottságát, a "szövetséges, baráti" pártokkal szembeni toleranciáját. De az általam korábban szintén pozitiv minősitésü Vadai megnyilvánulása megdöbbentett. Most tényleg ők is beszállnak a tóbiás által kezdeményezett ócska civakodásba?
Az mszp, a pm., meg valami "együtt" is van talán, már rég leirta magát nálam. Rosszul viselem, hogy a DK-ban is csalódnom kell most. Legalább Fletó megszólalni, kiigazitana...

lorinczy írta...

Spaghin! Meghökkentően jót ìrtál! Az Mszp nem változott, ugyanolyan kisstílű politikusok gyülekezete, mint volt. Nekik a hatalom a fontos, hogy tovább üzhessék kisded játékaikat, mint korábban. Már csak ezért is véres rongy a DK a szemükben, mert a mi álláspontunk az üvegzseb politika. Rájuk nézve nem túl kecsegtetö.....

sphagin írta...

Góbé !

Nem tudom, hogy Vadai mi alapján nyilatkozott és azt sem, hogy miként hangzott el az omniózus megdöbbentő megnyilvánulás a részéről.

Ahogy én ismerem Vadait, nem szokott felelőtlenül hablatyolni.

Egy biztos !
Tóbiásnak is meg kell adni a megfelelő választ, hogy észhez térjen !
Halkan írom le, hogy ismerve az ellenfelet, illene olyan jelöltet találni, amely nem támadható és nem feladni a magaslabdát !
Az is egy opció lehetett volna, hogy a baloldal egészét tekintik és onnan merítenek a jelöltek közül, hogy a győzelmi esélyeiket növeljék, természetesen az Orbán 2/3-t pedig csökkentsék. Ezáltal még frakcióhoz is juttathatnának más baloldali pártot is, amivel az Orbán ellenes tábor erősödne !

Erre belemennek egy ilyen jelölésbe, ráadásul nem is egyeztetnek senkivel !
Coki mindenkinek, mi vagyunk a vezető erő, ugye !
Felelőtlen nem lehet senki egyik
pártban sem, mert a következményeit együtt szívjuk meg !
Ha ma az ellenzék össze tudna fogni, úgy őszintén, akkor Orbánt el tudnák zavarni.
Lenne rá ok és támogató, kívül belül.
Sajnos ehhez nem a Tóbiásfélék, Schifferfélék, Fodorfélék, stb. kellenének.

Névtelen írta...

jo vagy pupu

lorinczy írta...

Ezelőtt két-három éve elhangzott egy mondat-azzal főzzünk, amink van!-mekkora felháborodást váltott ki! Izzott az internet! Ilyen leves lett belőle. Nem tud az ellenzék összefogni, mert nem akar.