2014. november 5., szerda

VIDA ILDIKÓ NE MONDJON LE

Vida Ildikó mondjon le?
Nem, Vida Ildikó ne mondjon le!
Lemondani annak kell, aki olyan cselekményt követett el, mulasztott, vagy mellyel beosztásánál fogva olyan kapcsolatban állt, melyet törvény nem rendel büntetni, de a jó erkölcsbe ütközik, vagy a képviselt szervezetet olyan színben tünteti fel, mely felveti az irányítás szakszerűtlenségének kérdését.
Olyan dologért, melyért személyes büntetőjogi vagy fegyelmi felelősséggel ugyan nem tartozik, de melyért vállalja az általa irányított hatóság bármely alkalmazottjának bármely tettéért, mulasztásáért az erkölcsi felelősséget.
Ilyen például az, ha egy rossz döntés miatt a vonat belerohan egy állomáson a várakozó utasok közé, összedönti az állomásépületet és negyven halottat kell kibányászni a romok közül, de nálunk szigorúbb világokban ennek súlyosabb következményei is lehetnek, például a japán vasutakat felügyelő miniszter akár fel is vághatja a hasát.
Mindenesetre nem megy el előtte nyaralni a barátnőjével.
Így hát Vida Ildikó ne mondjon le.
Hát akkor mit csináljon szegény Elnökasszony?
Ugye fonóba már nem járhat, libatollat se foszthat, combjai közé kapva a gágogó áldozatot, tán tépést még csinálhatna a botrány sérültjeinek, de arra is olcsóbb megoldásokat kínál a kötszeripar, így éppen azt csinálja, amit a felettese megparancsol neki: bujkál, kussol és sunnyog, majd kis idő után beismer.


Akkor ugye az ő ügyét tisztáztuk, de valamiért mégis mindenki azt zengi kórusban, hogy Vida Ildikó mondjon le, ami – ennek utána beláthatjuk – teljesen helytelen cselekedet lenne.
Mert ennyi erővel mondhatnánk neki azt is, hogy vágja fel a hasát, jóllehet a dolog felettébb igazságtalan lenne, hiszen van őneki főnöke, aki ellátja őt irányelvekkel, hát kövessen el ő mataharit vagy mit is a papírvágó késével, közvetlenül az után, hogy megkapta szegény Vida Ildikó tájékoztatását az ügyről.
Varga Miska monnyon le?
Amúgy talán indokolt is lenne, hiszen azért nem mindennapi ügy, hogy a világ egyetlen szuperhatalma megüzente, hogy országunk legfontosabb pénzügyi szervezetének vezetője korrupció vádjával ki lett tiltva Amerikából.
Sajnálnám pedig Varga Miskát, hiszen olyan rokonszenves kinézetű, mint Don Quijote, csak Sancho Pansa hiányzik mögüle, habár az ő pocakos árnyéka már így távolból is felsejlik a korrupció ködében…
De hát tehet arról a Miska, hogy makulátlan előéletű (beosztottja korrupciós ügybe keveredett?
Mit keveredett, végrehajtotta a parancsot, ahogy illik!
Merthogy – mint tudjuk - Donna Ildikó szintén tagja volt a neves kollégiumnak, mely Magyarországon lenyomja Oxford snassz Balliol College – ét is, és egyelőre csak remélni lehet, hogy tagjainak egyen-nyakkendőjét előbb-utóbb megfonhatja a szorgos magyar nép.
Ez a pozíció igen erős, mintha hajdan valaki Lenin mellett állt volna az Aurórán…
Hogy Miska lenne a felelős?
Ugyan, hiszen ő még csak nem is caporegime a Családban, egyszerű contabile, akinek semmiféle döntési jogosítványa nincs, van őneki főnöke, aki nélkül szellenteni sem mer, nemhogy utasítani bárkit is a Családban…
Hát akkor ő kövessen el szeppukut?
Nem lenne igazságos, hagyjuk őt is életben!
Már persze csak addig, ameddig hallgat, mert ha beszél, könnyen leeshet neki is a létrája a kocsi tetejéről, drótozza oda bármennyire is gondosan…

Akkor, ugye az ő ügyét is tisztáztuk, akkor hát ki marad hátra?
A Consigliere nem jöhet szóba, ő csak jobbnál jobb tanácsokat ad, ha van ideje két nyugdíjas-hasbarúgás között, marad hát felelősnek maga a Don.
Ez a szép tulajdonképpen a diktatúrákban, hiszen a mi diktátorunk is olyan, mint hajdan az Illetékes Elvtárs volt, csak rajta ma nem mer senki röhögni, mint Koltai Róberten hajdanán.
Merthogy a létra, ugye, meg a hirtelen felindulásból elkövetett szívroham, meg a két rendőr között elkövetett öngyilok, ugye, melyek közül egy sem fűződik konkrétan senki nevéhez, de azért jobb félni, mint megijedni…
Nem kell itt más felelősöket keresgélni, a műfaj maga zárja ki ezt az opciót.
Diktatúrákban ugyanis minden kérdésben a diktátor dönt.
Ha ő úgy dönt, hogy stratégiai megállapodást akar kötni a rohatt népnyúzó multival, akkor az rohanjon farokfelcsapva kötni, ha kell, akkor akár vitézkötést is, különben baj lesz ám!
És támogassa az alapítványt - majd megmondjuk melyiket -, meg rendeljen drága tanulmányokat a kijelölt tudós társaságtól, szóval csurogjon az az arany visszafelé dús sugárban a megfelelő zsebekbe!
Ha viszont valaki az ő tudta nélkül akar stratégiai megállapodást kötni, akkor annak annyi, hiszen már ellenzéki vezető korában megmondta a sukorói beruházás ügyében vele tárgyalóknak, hogy rosszallja, hogy a kormánnyal egyezkedtek, hiszen szerencsejáték-ügyekben is ő az illetékes, és aki nem vele tárgyal, az pórul jár.
Ez is történt.
Átmenetileg.

Most meg belőle lett átmeneti, mint egy kabát.
Átmenetileg még ő a miniszterelnök, de a helyében már elkezdenék töprenkedni azon, hogy milyen polgári foglalkozást válasszak Tonga szigetén.
Talán esélyes arra, hogy lenyomja Musashimaru Koyo tongai származású sumo-bajnokot, alkatilag mindenképpen.
Gondja nem lesz, hiszen a mai király elődjének és bátyjának, V. György királynak Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök a Don előterjesztésére odaadományozta még  2011-ben a  Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét „a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele érdekében végzett tevékenysége és a magyar ENSZ BT-kampányhoz nyújtott támogatása elismeréseként.”

Szóval,  ha valakinek, hát neki azonnal le illene mondania, de hát erre ne is számítsunk, a Mi Vezérünk, Napunk és Csillagunk nem járt illemhelyre.
Viszont jussanak eszünkbe azok, akiket soha be nem igazolódott vádakkal pórázon vezetgettek fel-alá, tönkretéve életüket örökre.
Ami azt illeti, ha Fapál államtitkár és a többi megalázott megérdemelte ezt a bánásmódot, akkor az lenne a helyes, hogy se Vida Ildikó, se Varga Mihály, se Orbán Viktor ne mondhasson le, hanem tegyenek ők is egy-két délceg lépést vezetőszáron, a legfőbb ügyésszel kéz a kézben, merthogy neki is lett volna ebben az ügyben dolga.
Aki azt követeli, hogy Vida Ildikó mondjon le, az elkendőzi a lényeget.
Orbán Viktor mondjon le.
Utána lehet vádat emelni az egész banda ellen…
Csak sorban, sorban, mint a kuplerájban...

:O)))


36 megjegyzés:

Kapat írta...

Valóban már régóta megértek a vezetőszárra! Sajnos akik újra megválasztották őket, nem így gondolják. A normálisabbja kevés volt a változtatáshoz, a birkák pedig otthon maradtak.Megint ide jutottunk!! Lett volna esély elküldeni őket a fr...ba, de még erre sem volt képes ez a tunya,közönyös buta, bírka nép. Természetesen azokra gondolok, akik nem mentek el szavazni. Minden nap várjuk az írásodat kedves PuPu, mert tökéletesen leírod, amit érzünk. Valóban nem a jellemtelen, pénzéhes megélhetési "lakájok" lemondatása a megoldás. Ha meg is történne (mert valakinek el kell vinni a balhét), busásan kárpótolná őt (őket) a Nagyvezír és minden menne tovább. Azért egy picit reménykedem, hogy ezt nem ússzák meg szárazon! Túl nagy falatot harapdálnak. Orbánnál a zabhegypróba negatív, nem véletlen, hogy a TEK nem tágíthat mellőle. Mennyibe is kerülhet ez nekünk?

pleinair írta...

Lehet, hogy Vida Ildikó lesz a dominó hatást kiváltó első elem? Ha kicsikét meglökjük, rásegítünk egy hatásos tüntetéssel, talán dől az egész láncolat és maga alá temeti a Körösztapát.

Barnamedve írta...

Kapat, megmondanád, miért birka az, aki otthon maradt és nem ment el szavazni? KIRE lehetett volna jó lelkiismerettel szavazni? A másik oldal ugyanolyan, sőt meglehet, hogy még sokkal rosszabb. Azt, hogy az ország idáig jutott, legnagyobbrészt a jelenlegi ellenzéknek köszönhetjük. Ajánlom Bartus László írásainak elolvasását a nepszava.com oldalon. Az ott leírtak eléggé egyértelműek. Mellesleg már 2010-ben ez volt a helyzet: amikor a jelenlegi "ellenzék" volt hatalmon, akkor sem álltak a helyzet magaslatán. Ezt honorálta a nép jelentős hányada már akkor is: azzal, hogy nem ment el szavazni. Azzal pedig ne gyere, hogy ők legalább kevesebbet loptak, az élet elviselhetőbb volt. Az ugyan igaz, hogy minden viszonyítás kérdése. Viszont ezek alapján csinálhatták volna sokkal jobban is a dolgukat. Mielőtt fideszes elfogultsággal vádolsz: 2002-ben és 2006-ban is az MSZP-re szavaztam.

magyarmagyar írta...

Én sem szavaztam, most életemben először. Ha megerősítem a béna ellenzéki (???) banda bármelyik részét, akkor a hülyeségeikhez asszisztálok. A csüngőhasúra soha nem szavaznék. Akkor kire??? A bénakacsáknak kell az a pofon, hogy észhez térjenek, gondoltam én. Nem tértek észhez!
A másik dolog, hogy a csüngőhasút választásokon csak kétharmaddal érdemes megverni, mert minden marad a régiben. Lásd Gyurcsány vergődését!
A jó magyaroknak meg még nem volt elég az addigi pofozás. Akkor tovább, hátha mire a hasbarúgáshoz érnek, akkor már fájni fog, és felébrednek.
Sajnos úgy gondolom, hogy ha most ebben a pillanatban minden tökéletesen jóra fordulna, ideális kormány kerülne hatalomra, akkor is legalább 30 év, mire az eddigi sebeket be lehetne gyógyítani.
Ennyi idejük viszont a mai értelmes, boldogulni vágyó fiataloknak nincs. Pár év alatt nyugaton megalapozza az életét, aztán legfeljebb kimennek utána a szülők is. Az értelmes,agilis, dolgozni és élni akaró részük már jórészt kint van. Aki kint jár egyetemre, egy se fog hazajönni.
Nem 56 kivándorlóiért kéne sírdogálni! Ők is nagy veszteség voltak, legalábbis egy részük. De a mostani helyzet ennél máris sokkal rosszabb!
Talán túl pesszimista vagyok, de úgy látom, végleg kiírtuk magunkat a történelemből. A magunkfajta vén hőbörgők kihalnak lassan, aztán marad a selejt, akit az orrkarikán oda vezetnek ahova akarnak. Az utolsó meg lekapcsolhatja a villanyt.

asta írta...

magyarmagyarnak

Megértem az indokaidat, bár nem vagyok biztos benne,hogy igazad is van.
A nem szavazók elérték, hogy ma olyan helyzetbe kerültünk, amiből már jól kijönni nem lehet. A nem szavazók elérték, hogy ma már nincs más megoldás, mint ki kell inni a méreg poharat fenékig. Mert kétsége ne legyen senkinek: itt háború van. Olyan háború, amelyben nem győzhetünk. Az irányítás pedig olyan kézben van ( olyanoknak adták oda), akik egy újabb Trianonba vezetnek bennünket.
A nem szavazók képtelenek voltak fontossági sorrendet felállítani.
De most már mindegy... A nem szavazók most nézhetik, és követelhetik, hogy Vida Ildikó mondjon le...mintha normális országban élnénk. Vida Ildikó mondjon le... és nem beszélünk a többiekről. Helyes! Okos! Mert van ám azon a listán még pár ember... azokról most szó sem esik. A nem szavazók pedig visszahúzódnak a csigaházba és onnan lesegetik, hogy fogják kicsinálni a hazánkat. Hogyan fogják előbb megvonni az EU-s pénzeket ( norvégot már buktuk), aztán hogyan dobnak ki az EU-ból...

Egy kicsi és nagyon kitett országnak bölcs és erős diplomáciával kéne rendelkezni... ehelyett van egy kakastaréjunk a vezér jóvoltából. Csupa tapló, bunkó tudatan mindenütt..( ld. inekciós Tállai vagy melyik..)

Szokás szerint a nem szavazók megint csak akkor fognak felébredni, mikor már a belük is kifordult a hasba rúgásoktól... akkor aztán mint mindig, megint vissza a csigaházba sebeket nyalogatni és vinnyogni.

Bocsánat!

Kapat írta...

Mindenkinek szíve joga eldönteni, mit tesz! Nekem is az, hogy erről véleményem legyen. A következmény mégis az lett, hogy az ország szavazóinak 1/4-e adta nekik ajándékba a kétharmadot. Most pedig közösen szívunk!

Attila írta...

Barnamedvének

Ha a passzív szavazók egy része elmegy és valamelyik kamupártra ikszel, akkor ma nem lenne az a sokat emlegetett 2/3, ami valójában a leszavazók 44,5 %-át jelenti. Sajnos a választókban ez fel sem merült, át sem gondolták ezt a lehetőséget, pedig akkor nem módosíthatnák úgy a dolgokat, ahogy nekik tetszik. Nem volt jó az emuttnyócév kormányzása sem, de ne feledjük: minél rosszabb, annál jobb!

Kibic37 írta...


asta köszönöm, hogy leírtad az én véleményemet is a nem szavazókról. Még talán kiegészíteném Bartusnak szóló "gratulációmmal" is, aki szvsz jelentős ideológiai támaszt nyújtott a nemszavazók táborának (bojkott!!!). Az eredményt látjuk, tapasztaljuk ahogy írtad is.

A poszthoz:
Beteljesülni látszanának Magyar György próféciái Orbán szerencséjéről? Tény, hogy a kondukátor uralkodása során ekkora lekvárban még nem volt. Ebből jól kijönni már nem lehet. Kíváncsi lennék, hogy tudatának valamely zugában felbukkan-e egy halvány kétely, hogy talán mégsem kellett volna az egész világgal összerúgni a port? Vagy a hatalmas egó ezt is maga alá gyűri? (Tartok tőle, ez utóbbi eset forog fenn...)

Egy kormányfő hasonló helyzetben - mint már azt sokan elmondták - egyetlen módon tudná tisztázni magát. Azonnali hatállyal felfüggesztené a NAV egész vezetését és uniós szakértők bevonásával szigorú vizsgálatot rendelne el. Hogy ez mind a mai napig nem történt meg, ékes bizonyítéka annak, hogy ő is fülig benne van.

"Sérójától kandel a mácsó ..." :)

Góbé írta...


Barnamedve!, Magyarmagyar!

Természetesen mindegyikőtöknek, sőt minden nem szavazónak szive-joga hogy csalódottságában bosszút áll a DK-n az együttön, a pm-en, az mszp-n de még az lmp-n is, - ki mit választott.

Azt az érzést sem sajnálom tőletek amikor demonstrative távolmaradtatok, valamiféle elégtételt érezhettetek, mint aki jól megmondta...

Az emócionális hozzáállásotokkal párhuzamosan azonban hiányolom az ésszerüséget a racionalitást.

Nem kell, nem kellett matematikai zseninek lenni ahhoz, hogy aki egy csöppet is odafigyelt mit csinált a fidess 2010-2014 között, annak ezerrel el kellett volna menni szavazni BÁRKIRE a dem. oldalon, akinek esélye volt a parlamentbe kerülésre, azon megfontolásból hogy orbánék nehogy mégegyszer kátharmadhoz jussanak.

Ti meg még büszkék is vagytok mulasztásotokra...Ha már igy alakult igen súlyos és kemény gondolatok fogalmazódtak meg benn irányotokba, mert talán csak pár ezer szavazaton - többek között a tieteken is - múlt hogy orbánéknak újra, bár illegitim, csalással szerzett de mégis valós 2/3-a lett.

Bartust évek óta rendszeresen, de már egyre kevésbé olvasom. Két nagy problémám van vele, az egyik a tartalmi csapongása, a másik stilisztikai.

Az utóbbi hónapokban egyre zihláltabb. Egyre inkább az látszik, aki nincs azonos véleményen vele, nem követi a próféciáit, az az ördöggel cimborál, ellenség. Most éppen Gyurcsány lett nála a feketebárány, aki alapjában véve mióta ismerjük, igazán nem változott, 10 éve ugyanazon elveket, gondolatokat hangoztatja. Bartus Lacin viszont egyre kevésbé tapasztalom a következetességet. - Számomra felfoghatatlanul pl. megdicsérte az mszp/tóbiás győzelmi ömlengését a nagy zakó után, merthogy megelőzték a DK-t.

Sajnos úgy látom csupán hangoztatja a demokratikus elveket de nem igazán tartja be azokat.
A stilisztikai gondom csupán annyi, hogy amit 2-3 szóban meg lehetne fogalmazni, azt 4-5 többszörösen összetett körmondatba fogalmazza meg.

sphagin írta...

1455
Kedves PuPu !

Egyetértek !
Ne mondjon le Vida Ildikó !

Tartóztassák le !
A többivel együtt !

A gondom az, hogy mi jöhet utána ?
A rendrakás se lesz egy sétagalopp !

Köszönjük a tapsikolóknak és a "Béke menetnek" !

Kibic37 írta...


Kedves Góbé!
Nagyon a szívemből szóltál. Már ami Bartust illeti. Írásainak valamikor híve, sőt rajongója voltam. És pontosan ugyanezen szempontok alapján töröltem az Amerikai Népszavát kedvenceim sorából, amiket írsz.
Szerintem a pasas pszichopata. És kártékony. Nem kicsit, nagyon!

morzsi írta...

Kedves PuPu!
Ha a rendszerváltás utáni kormányokon fut végig az emlékezetem, akkor csak azt látom, hogy csupa olyan ember vezette ezt a nyomorult országot, akinek ezért, vagy azért, de le kellett volna mondania.
Csak egy-két példa. Az első Orbán kormányt követően a Vadai Ágnes vezette Grippen bizottság elnöke, aki le merte írni, hogy "a bizottság bűncselekmény gyanujára utaló információt nem talált..." (Ma már Bayer Zs. le meri írni, hogy 20 ezer dollárt kapott azért. hogy lobby-zzon az F-16-os vadászgépek megvásárlása mellett.)
Még korábban, mikor először elhangzott a parlamentben, hogy X,Y vállalkozása "vissza nem térítendő kölcsönt kap a magyar államtól:"
Vagy az "olajszőkítés" ügyek, amelyben majd mindegyik megyei rendőrfőkapitány "benne volt."
A Keller László. Aki húsz elvesztett perese ügy után, nekikezdett a 21-iknek, - s vitte azokat tovább egészen 41-ig.
Vagy a 2006-os őszi események helytelen kezelése...
Az új "alaptörvény" elkészítése, ami ugye szembe megy az alkotmányjog megalkotásának alapvető szabályaival...
Meg a stadionok!

Ha az érintettek, akkor lemondanak, ma nincs az országban Rajtad, rajtam, "sphagin"-on, "talalom-"-on - és az itt kommentelőkön kívül ember, aki vállalhatna kormányzati tisztséget, mert mind besározódott!

Tényleg! Alakítsunk kormányt! Itt a blogban!
Én megelégszem egy minisztériumi asztalos állásával, de csak akkor, ha én készíthetem az alaptörvény asztalait... életem végéig:D:D:D

asta írta...

Morzsinak

Nem tudom tagja voltál-e valamikor régen, még a reménykorszakban, az Index polfórum Téboly kormányának... sajnos már nem elérhető, mert a fórumot mindjárt az elején, az uralkodó színre lépésének első fél évében kiirtották...
Na akkor nagyon jól szórakoztunk és nem is sejtettük, milyen sekélyes a fantáziánk ahhoz képest, ami ma a szemünk előtt zajlik.

Mi is voltál PuPu? Már nem emlékszem... csak ara, hogy én valamiféle sameszod voltam:)))Bocsi a nosztalgiázásért:)

Régi szép idők....!
Egy biztos: mi itt együtt sokkal jobban elirányítanánk az országot... minden szakértelem hiányában is.
Kéne pl. egy igazmondási részleg benne egy hazugság elemző géppel.

Névtelen írta...

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/419556_az_internetadonal_is_nagyobb_aljassag_keszulodik

Andor Mihály 2014.11.05.04:09

Barnamedve írta...

Mindenkinek szíve joga, miként vélekedik a szavazásról távolmaradókról. Birkának nevezni őket azért nincs joga senkinek, mert sokunk részéről ez épphogy nagyonis tudatos döntés volt. Nem mulasztás, nem lustaság, nem bosszúállás a pártokon és még sorolhatnám. Tényleg nincs kire szavazni. Ha ezt nem látják egyesek, Bartus László írásain kívül ajánlhatom pl. a mai Tuareg-bejegyzést is. Nincs különbség a két oldal között! Na, ezért nem fogok - egyébként egy előre megjósolt és bekövetkezett végkimenetelű, elcsalt választáson - bármelyikre is szavazni. Majd ha pl. a lenyúlt magánnyugdíjpénztár miatt az MSZP vagy más ellenzéki párt hatalmas tüntetést szervez...etc. (szóval tesznek is valamit a jelenlegi rendszer ellenében), akkor számíthatnak a szavazatomra. Amíg csupán megélhetési politikusosdit játszanak és elősegítik a jelenlegi hatalom bebetonozódását - nos, addig biztos nem.

grund írta...

Góbé!
Nálad a pont! Tökéletesen egyetértek veled...

Barnamedve írta...

Még egy fontos momentum: Magyarországon sajnos már régóta csak valaki(k) ELLEN lehet szavazni. Nincs pl. egy épkézláb liberalis párt a palettán.

Névtelen írta...

Köszönöm Barnamedve!
Az ember már annak is örül, ha valahol nem szapulják az egyszerű pórnépet és főleg annak örül, ha nem rajtuk kérik számon azt, amit máshol és másképp kellene!!!

házi feladat írta...

Tanulni soha nem késő!
http://www.youtube.com/watch?v=iccscUFY860

Kibic37 írta...


Barnamedve 12:56

Elolvastam, nálam nem nyert. Ugyanaz a kicsinyes acsarkodás szelleme hatja át, ami ma az egész ellenzéket jellemzi, és amiért sokak számára taszítóak a pártok.

Szívesebben látnék olyan irományt, amelyben a közös cél kap hangsúlyt, és nem a vélt vagy valós tüskék dajkálása.

asta írta...

Újra bocsánat kedves Névtelen és Barnamedve

Tudom kellemetlen a szembesülés, de gondolkodjatok csak szépen azon, miről is beszélünk. Ki is a felelős, hogy ilyen kormányunk van: Mi, kedveskéim! Egyedül mi. Azért is mi, hogy hagytuk eddig fajulni a dolgainkat.
Mégis kitől várjátok, hogy bármi is megváltozzon? A pártoktól? Orbántól? Gyurcsánytól vagy a jóságos Atyaúristentől? Az szegény ott trónol a magasban és nézi, hogy végre segítsünk magunkon, hogy ő is megsegíthessen!
Lehet persze finnyáskodni, hogy ez se tetszik, az se teszik, széplelkeskedni, azután pedig panaszkodni és panaszkodni, hogy mégis megetették veletek a pisis túrós tésztát. ( ha ismeritek a viccet..)

Micsoda közhelyet kell ide írnom: mindenki a maga sorsa kovácsa. A politikusok pont annyira pofátlanok, amennyire a megbízók ( mi) engedjük nekik. Ha a legelső kis disznóság elítélés, megvetés, ellenzés nélkül marad, a politikus olyan állatfajta, amely azonnal tovább lép egyet. Ha arra sincs reakció, még tovább. Orbán négy éve lépked a szemetek előtt a szakadék felé. Szóltatok neki? Nem. Még akkor sem, amikor pedig nyugodt és törvényes keretek között tehettétek volna. Én megértem, hogy nem mindenki forradalmár fajta. Én sem vagyok az.

És most aztán lehet nézegetni, mit tegyünk. Hagyjuk tovább a szakadékba masírozást, vagy forradalmasdit fogunk játszani?
Jól megcsináltátok.

Barnamedve írta...

Kibic37 13:52
Ajánlom Tuareg (és az OGYM) többi irományának tanulmányozását is. Ott leír egy közös minimum célt, amivel még egyet is lehet érteni. Miért nem csatlakoznak hozzá, támogatják az ellenzéki pártok??? (Nem csak) szerintem azért, mert a status quo nekik nagyon is megfelelő.

asta 14:03
Kitől várom a megoldást? Ha már pártokra lehet/kell szavazni, mert a demokráciának pont ez a lényege: akkor értelemszerűen a pártoktól.
Szavazásnál alapvető feltétel, hogy egyáltalán legyen olyan párt, amelyiknek programjával egyet tudok érteni - legalább a főbb irányvonalak tekintetében. Az MSZP ennek kb. megfelelne (szavaztam rájuk 2x is) - jobb híján, ha már nincs liberalis párt. Nyilván a 10 millió állampolgárnak nagyon sokféle érdeke van, teljesen személyre szabott pártok nem létezhetnek. De teljesen biztos vagyok abban, hogy a szavazástól távolmaradók nagy részét nem volt olyan párt, amelyik legalább kicsit is meg tudta volna szólítani. Passzivitásukhoz ez is hozzájárult. Ezen a helyzeten pedig - akárki akárhogy csűri-csavarja - a választópolgárok nem, csak a politikusok tudnak változtatni. Ilyen értelemben igenis "szóltak" a választók 2010-ben: nem jártok jó úton, nem szavazunk rátok. A mai ellenzék ebből képtelen volt levonni a megfelelő következtetéseket.
Másrészt meg vagyok győződve arról, hogy jelenleg mindkét oldal egy ligában játszik. Egyik sem jobb a deákné vásznánál: nem az ország, hanem a saját érdekeiket nézik. Mégis mi a búbánatos francnak kellene nekem ehhez asszisztálnom? Amúgy nem vagyok forradalmár alkat én sem. Amit lehetett, megtettem: pl. nyilatkoztam a magánnyugdíjpénztárban maradásról. Ennél többet szerinted mit lehetett volna?
Valóban, mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Nos, én folyamatosan dolgozom a saját életem jobbításán, a majdani tisztes nyugdíjas koromat készítem elő (mert ebben csak magamra számíthatok, az államra aligha). Ennél többet önerőből képtelen vagyok tenni. Az országnak pedig lehet, hogy tényleg a szakadék mélyéig el kell jutnia ahhoz, hogy végre felébredjen. Ez történt Németországgal is a 2. világháborúban - nézd meg, most hol tartanak. Félreértés ne essék, nem kívánok háborút az országnak. De valami nagy-nagy stress kell, ami talán elindítja a megújulást. Valami nagyon el lett szúrva, talán még 1989-ben. De nem gondolom, hogy akár a diagnosis, akár a therapia elsősorban a szavazópolgárok feladata lenne.

Anikó írta...

Igen, megintcsak ez így igaz Pupu ahogy írod, ezek csak a cselédek, a piszkos munkát végző takarítók, akik a pofájukat adják az ügyeknek a tv-kben.
Ez a Vida is meg az a szerencsétlen macskajancsi Varga is, hogy a többit most ne soroljam fel név szerint, tudjuk kikről van szó, miniszterektől a főpolgármesteren keresztül az államtitkárhelyettesekig, az önkormányzati vezetőkig, de az utolsó Papcsák meg az a görögdinnyés - nem jut eszembe a neve, de feltűnő értelmes képű, no és Zsiga Marcelig bezárólag mindegyik.
Mert mindegyik a maga helyén ugyanazt csinálja kicsiben, mint a Don nagyban.
Ők a feláldozható gyalogok, akikkel majd felmossa a padlót Napunk és Csillagunk /tudod kié???/
Ezek a szerencsétlen hülyék, akik pontosan tudják, hogy törvénytelenségeket követnek el, csak azt hiszik, hogy olyan közel kerültek ezzel a tűzhöz, hogy majd az ő seggük is meg lesz mentve, ha úgy adódik, hát tévednek.
Csak illúzió a szerelem... hogy közel a tűz, de nem, nem.
Az olyan messze van, mint ide a Mars.
Alig várom, hogy vezetőszáron vezetgessék őket ide-oda, fel és alá, ország-világ szeme láttára, de tudod ki is legyen még ott a többi között azon a vezetőszáron a Don után rögtön??? Valami Polt nevű senkiházi, akinek még a diplomáját is vonják vissza, mintha soha nem is lett volna.
Mert ami itt történik ebben az országban minden szinten, kormány, főpolgármesteri, önkormányzati szinteken, az én szememben egyenrangú a náci és nyilas háborús bűnökkel, és ugyanolyan elbírálást is igényel.
Szerintem.

Feltűnt az Alkotmánybíróság hirtelen színeváltozása is az utóbbi időben érdekes nyilatkozatokat tesznek... hogy ők nem is... meg nem úgy gondolták... stb.
Hánynom kell.

magyarmagyar írta...


Blogger asta írta...



"Szokás szerint a nem szavazók megint csak akkor fognak felébredni, mikor már a belük is kifordult a hasba rúgásoktól"

Sajnos csak akkor. Én veled együtt el sem aludtam, de ettől még minket is rugdosnak.

"akkor aztán mint mindig, megint vissza a csigaházba sebeket nyalogatni és vinnyogni."

Remélem nem így lesz, de ha igen akkor tényleg megérdemeljük.




2014. november 6. 10:26
Névtelen Góbé írta...


" Barnamedve!, Magyarmagyar!

Természetesen mindegyikőtöknek, sőt minden nem szavazónak szive-joga hogy csalódottságában bosszút áll a DK-n az együttön, a pm-en, az mszp-n de még az lmp-n is, - ki mit választott."

Nem a bosszúállás vágya vezérelt amikor nem mentem el.

" Azt az érzést sem sajnálom tőletek amikor demonstrative távolmaradtatok, valamiféle elégtételt érezhettetek, mint aki jól megmondta..."

Semmiféle elégtételt nem éreztem, csak mély szomorúságot.

" mert talán csak pár ezer szavazaton - többek között a tieteken is - múlt hogy orbánéknak újra, bár illegitim, csalással szerzett de mégis valós 2/3-a lett."

Elmisztifikálod kissé a kétharmadot. Ez tét volt 2010-ben, mert ha akkor nincs, nem szabdalhatták volna szét az országot. De most? A tákolmány kész, ügyészség-bíróság zsebben, alkotmánybíróság a levesben (már a csontjaikat is leszopogatták). Kevés olyan dolog maradt amihez igazán kéne a 2/3. Vityka legfeljebb nem lesz királynak nevezve, attól még valójában már az. Nem üzenhetnének hadat. Egyéb? Megmondta a csüngőhasú: a parlament működik ellenzék nélkül is, egyszerű többséggel az összes agyrémük átszalad a parlamenten, mint kés a híg sz@ron. Az ellenzéki képviselők puszta léte pedig legitimizálja ezt az egész vándorcirkuszt. Ez a 2/3-os vonat 2010-ben elment sajnos.


2014. november 6. 12:56
Névtelen Barnamedve írta...

" Még egy fontos momentum: Magyarországon sajnos már régóta csak valaki(k) ELLEN lehet szavazni."

Milyen régi vágyam, hogy csak egyszer az életben úgy szavazhassak: - Szép volt fiúk-lányok, csak így tovább!


2014. november 6. 13:52
Blogger asta írta...


" Jól megcsináltátok."

Az egész hsz.-ben kevered a mi és a ti névelőket. Te is ott voltál végig, úgyhogy következetesen a mi névelőt használd légy szíves. Egyébként ötlet a megoldásra? Csak nehogy Hofit idézd: " Elszabtuk, hát elszabtuk. Utólag már szabhatjuk.





magyarmagyar írta...

Barnamedve, Anikó! Mélységesen egyetértek minden szavatokkal, sajnos nagyon is igazak.

Barnamedve írta...

Kedves magyarmagyar,

ez - úgy látszik - kölcsönös. :-) Köszönöm az érzést, hogy nem csak én gondolkodom így.

asta írta...

A mi, az mi vagyunk, minden, a ti, azok, akik nem szavaztak, mert ők erkölcsösek:))))

Én szavaztam, mert szerintem, aki nem, annak nincs joga most nyafogni, mert a fennálló eredményhez ő is hozzá járult. Vastagon!

Miközben természetesen be kellett fognom az orrom és meggyőzni magam, hogy van rossz és még rosszabb... aki nem szavazott az a még rosszabbra szavazott.

Akkor most tessék: lehet elmesélni, mit tudunk most tenni... azaz a szavazás helyett most mit fogsz tenni?

Csigaház? Elefántcsont torony? Vagy csinálja meg más helyettem? Vagy mi?

Várom a megoldási javaslatokat. Nemet már tudtatok mondani...akkor most hogy néz ki az igen?
Hm????

Kapat írta...

asta-val tökéletesen egyetértek!

Megkövetem mindazokat, akik magukra vették az általam "bírkáknak nevezett nem szavazókat"!
Hogy finomabban fejezzem ki magam, (véleményem igazolásaként) ide írok egy idézetet, egy igazán hiteles embertől:
"Aki elfogadja a rosszat és nem tesz ellene semmit, az ugyanúgy részt vesz benne, mint az, aki segít elkövetni." (Martin Luther King)

asta írta...

Barnamedve
A pártok is mi vagyunk! A megoldás is nálunk van. 26 éven át néztük a büntetlen harácsolást... nem volt egy szavunk se... az eredmény itt áll előttünk. Lehet gyönyörködni... mert ez is mi vagyunk.

Változtatni csak magunkon tudunk. Pl. azzal, hogy vissza szállítjuk a tolerancia szintünket a normális szintre és kiköveteljük magunknak a megfelelő tiszteletet. Ha mindent elviselünk, ha nincs egy szavunk sem a legnagyobb disznóságokra, akkor még ennél rosszabb is lesz.
A pártok is emberekből állnak, akiket le lehet cserélni, vagy sokkal szigorúbb követelményeket kell megfogalmazni velük szemben. Elsősorban öntudatos polgárrá kell válnunk, aki tudja, hogy ez a hely a miénk, a mi hazánk és mindenhez közünk van, ami itt történik.
Ebbe a fogalomba semmiképp sem tartozik bele a nem szavazás. Az az alattvalók mentalitása.
Újra bocs... de ezt nem árt tudatosítani.

Barnamedve írta...

Úgy látszik, nem tudjuk meggyőzni egymást. Nem haragszom semmiért. Az első hozzászólást csak azért írtam, mert nem vagyok birka - ezért kérem, ne is nevezzen senki annak. Csak még egy-két gondolat:

Gyilkos galóca mérgezést nem lehet légyölő galócával gyógyítani (szavazzunk a kisebbik rosszra?). Az egész rendszer úgy van felépítve, hogy a demokratikusság látszatát kelti - holott itt szoros együttműködés van a két oldal között. Pár parlamenti helyért bármire képesek az ellenzékiek. Ha minden törvénytelenség elkövetésekor kivonultak volna 2010 után az utcára, még tisztelném is őket. Természetesen szavaznék is rájuk. No de így... Tennék én a rossz ellen, de ha egyszer nem lehet?

Öntudatos polgár... Van egy mondás: vagy megszoksz, vagy megszöksz. Erősen gondolkodom a másodikon, mivel az elsőre képtelen vagyok.

Érdekes, a fidesznél az alattvalók mentalitása a szavazás...

Szerintem ne üssük tovább egymást, nincs értelme.

lorinczy írta...

Örülök, hogy örülünk és hogy örülsz. Ez maradt nekünk. Nem akarom tovább ragozni, nincs értelme. Nézzetek körűl kik voltak a netadó tüntetésen? Először láttam f I a t a l o k a t!!!! Értitek, fiatalokat!!! A fiatal nem lát, hall mást, hogy még nem volt normális kormányunk , minden szar, ami volt,a lejáratott ellenzék pro minensei ugyanolyan gazemberek gyülekezete, mint a kormány. Te,mint fiatal, kire szavaznál, kiben bíznál ? Azokban , akik kevesebbet loptak, vagy azokban, akik többet , de jobban hazudnak? Tudom, itt már közülünk senki sem fiatal, de mi rontottuk el, ez az egész a mi nemzedékünk hibája, hogy elhittük vezdetöink elhivatottságát, az orszàgépítő szándékukat. A Rákosi, a Kádár korszak alatt meg kellett volna érnie annak a nemzedéknek, akire most van szükség, de ez nem jött össze. A politikus meg olyan , amilyennek hagyjuk.Mi neveltük ki ezeket a szar alakokat, nekünk feladatunk kiiktatni őket.Mit lát a fiatal nemzedék? Fiatal Demokraták Szövetsége-- ott a helye papirforma szerint -vagy nem???? Az MSZP-ben, amely semmire sem jó, de az apja arra szavazott? A többi ballib párthoz csatlakozzon akik szintén nullák??? Nem, a mai fiatal kimegy külföldre, Te meg old meg, amit elcsesztél , mert a TE d ol g o d, öregem. Így állunk, és vagy sikerűl felállítani a fotelból a kiváró értelmiségit, vagy forradalom lesz (112),vagy kisnnyúl. Hosszú voltam , de megyugtatásul ritkán szólok hozzá. Ezt a bagázst teljesen hivatalosan már rég el lehetee volna küldeni a francba, és elszámoltatni őket Polt úrfi akarata ellenére is. Persze, ha van hozzá ész és mersz.

Góbé írta...


T. magyarmagyar!, Barnamedve.

Előljáróban elnézést kérek, a korábbi irásomban nem a bántó szándék vezetett, talán egy csipet malicia volt benne.

Mindössze azt akartam megvilágitani hogy nem ildomos érzelemből politizálni amely egy átlag halandónak jó esetben 4 évente adatik meg. A választásoknak eredménye szokott lenni, mely a részvételtől és a szavazatok milyenségétől függ. A közvélemény-kutatások sejttették, hogy nagyon erős a fidesz, az újabb kétharmadot kellő mennyiségü ellenszavazat tudja csak megakadályozni. Ez egyszerü matematika.

Viszont T. magyarmagyar úgy vélem Te becsülöd le orbánt, meg a kétharmadát is. Egyrészt, csak számolj utána hány meg hány törvényt tettek kétharmadossá biztos ami biztos alapon, mellyel ha ma nincs meg nekik, a saját kezüket is megkötik. .

Másrészt, ugyan nem királlyá lesz, de nagyon félő hogy rövidesen egy francia, de inkább azeri, vagy Dél-Amerikában honos elnöki kormányzást fog bevezetni. Rendeleti kormányzást, a mainál is üresebb parlamentszerüvel, ami csak arról hozhat törvényeket hogy milyen fát ületessenek a Kossuth térre.

magyarmagyar írta...

Góbé írta...


T. magyarmagyar!, Barnamedve.

" Előljáróban elnézést kérek, a korábbi irásomban nem a bántó szándék vezetett, talán egy csipet malicia volt benne."

Semmi gond, szerintem egyikünk se sértődött meg. Nekem nem szokásom, mert ha értelmes érveket olvasok akkor elgondolkodom és nem felháborodok. Ha meg valami hülye troll böfög, azon csak mosolygok.

" Viszont T. magyarmagyar úgy vélem Te becsülöd le orbánt, meg a kétharmadát is. Egyrészt, csak számolj utána hány meg hány törvényt tettek kétharmadossá biztos ami biztos alapon, mellyel ha ma nincs meg nekik, a saját kezüket is megkötik. ."

Sztán akkor mi van? Tákolmányellenes? Fordulj bizalommal a tákolmánybirkákhoz. Törvénytelen mert kétharmados lenne? Tegyél feljelentést a poltinál, a Ksz. utalvány meg felvehető a portán. (Ksz. - Kalap sz@r). Esetleg fordulj az EU bírósághoz. Néhány év alatt megállapítják a jogsértést, kiszabják a bírságot amit majd Te velem és az összes adófizetővel együtt kipengetsz. Nem becsülöm én le a csüngőhasút! Aljasságokban nagyon is profi. A kétharmadossá tett törvényei meg legfeljebb az utána jövők kezét kötik meg.


" Másrészt, ugyan nem királlyá lesz, de nagyon félő hogy rövidesen egy francia, de inkább azeri, vagy Dél-Amerikában honos elnöki kormányzást fog bevezetni. Rendeleti kormányzást, a mainál is üresebb parlamentszerüvel, ami csak arról hozhat törvényeket hogy milyen fát ületessenek a Kossuth térre."

Franciaországban azért demokrácia van, meg némi szellemi és egyéb vagyonka is.
Azerbajdzsán meg olajon és gázon ül, a fegyveriparáról nem is beszélve!
A latin-amerikai banánköztársaságokban legalább van banán. Bár ahogy Venezuelát elnézem, még így is el lehet baltázni.

Nálunk se ásványkincs, se szellemi tőke lassan, se semmi. A mezőgazdaságunkat az EU földalapú támogatása, az ipart meg az autógyárak tartják életben. Ami fejlesztés van, az szinte mind EU pénzekből létesül. Igen, még a stadionok is!

A többi lófütty és esti fény...



2014. november 6. 17:41

NewTiborc írta...

Kedves Nemszavazók!
Sajnos bármennyire is fáj az igazság, bizony, bizony birkák vagytok. Ugyanis ha a vezérürü nem mozdul, akkor csak toporogtok a saját sza...tokban. Ráadásul most meg igyekeztek másra kenni a kakit. Amikor végre egy ember őszintén elmondta az igazságot és kisérletet tett a mocsok felszámolására, akkor hányan álltatok ki mellette? Egyikőtök sem. Szó nélkül hagytátok, hogy sározzák jobbról és balról, nehogy megszünjön a zavaros. Most meg sírtok mint a fürdős kurva, hogy nincs kire szavazni. Annak idején a jelenleginél sokkal kisebb hibákért törtetek, zuztatok, most meg kussoltok és mást vádoltok. Most aztán meg lehet sértődni, csak arra vigyázzatok, hogy a vezér meg ne sértődjön rátok mert akkor kutya világ lesz.

Donáto írta...

Nem szavaztak, nem szavaztak... késő bánat.
Jó hír viszont, hogy Simicskó István sportért felelős államtitkár kijelentette, hogy jövőre több pénzt költ az ország uszodák építésére és hozzáfüzte, - hogy megvédjük az értékeinket!
Majd kicsit hátrább lépett és az első ezüst kávés kanalat a jobb külső zsebébe rejtette és eltávozott. :D:D

Barnamedve írta...

NewTiborc 18:46

: ) vagy kicsit részletesebben: : - )

Ha már személyeskedés: mondjam azt, hogy én pedig azt gondolom birkának, aki ilyen helyzetben elmegy szavazni? Mi a bizonyíték arra, hogy a szavazattal - bármelyik pártra adták is le - nem ezt a színjátékot segítik elő, amit ma "parlamentáris demokráciának" csúfolnak Magyarországon? Nekem aztán tényleg nincs szükségem vezérürüre. Elég fejlett vagyok ahhoz, hogy saját életemet irányítani tudjam. Valamilyen szinten mindegy az is, hogy épp ki van hatalmon, nem függök a kormánytól. Csak hazaszerető emberként utálom azt a helyzetet, ami jelenleg fennáll.

A politikusokat pedig nem úgy tartom egyformáknak, ahogy PuPu a mai írásban elemzi. Az ott leírt különbségek tényleg fennállnak. Viszont az ellenzék az elmúlt >4 évben semmit nem csinált. Évek óta kellene kiabálniuk, hogy az alkotmányt megpuccsolták. Nem teszik.

Mellesleg hogy lehetett volna kiállni az "őszinte ember" mellett, amikor otthagyta a süllyedő hajót? 2006-ban rá szavaztam. Meghálálta a belé vetett bizalmat? Nem mondhatnám. 2010-ben pedig szavaztam volna arra a pártra, amelyik kicsinálta? De ismerős ez a gondolat: mindegy, mit csinálnak, a fidesz helyett még mindig jobbak - szavazzunk rájuk! Honnan is ismerős, ejnye... csak nem a fideszhívők gondolják ennek pont az ellenkezőjét? Akkor ki is a birka?

Végül pedig arra, hogy a jelenlegi ellenzéki oldal hatalmon mennyire figyel oda a népre, egy jellemző példa: 2002-ben a választások után írtam egy levelet Medgyessy Péternek címezve. Gondoltam, hogy nem ő olvassa majd, de valahogy hátha meggondolják a benne foglaltakat. Az 1% felajánlásához javasoltam, hogy legyen több, központilag előirányzott cél (az egyházak mellett). Nos, azóta is csak a parlagfűmentesítésre lehet felajánlani, ráadásul a mostaniak azt is lenyúlják... No comment.

Részemről a vitát ezzel lezárom.