OLDALAK

2014. december 9., kedd

DE SÜRGŐS, DE SÜRGŐS


Olyanok, mint a kamasz, akinek sejtelmesen beígért egy szép estét az érett faluszépe, nincs semmi türelmük, nem bírnak magukkal.
Nem mondom, nem kis üzlet, még ha a nagyját az orosz medve rágja is le a csontról, de az a negyven százalék sem kevés, ami ezeknek a hiénáknak juthat, ha megvalósul a paksi bővítés.
Ma aláírtak három megállapodást, melyek konkrét tartalmát nem kötik az orrodra, hiszen állambiztonsági kockázatot jelentesz, ellentétben a CIA-val, a KGB utódszervezetével, az Unió illetékes szerveivel, merthogy ezek mind-mind tudják, vagy tudni fogják a megállapodások tartalmát, a kisbetűs részeket is beleértve.
Te nem, hát hiszen ki vagy te?
Egy senki, egy rabszolga I. Eszement fáraó földjén, akinek elég, ha tudja, hogy hogyan kell a köveket hurcolni a Nagy Piramishoz, mely idétlen időkig hirdeti majd a Nagy Uralkodó dicsőségét.

Most éppen ennyit tudhatsz, nem többet: 2014 januárjában a kormány államközi megállapodást kötött Oroszországgal a paksi bővítésről.
Az egyezmény alapján két új atomerőművi blokk építését készítik elő, ezeket a tender nélkül kiválasztott orosz Roszatom kivitelezi, nagyrészt orosz devizahitelből.
A korábbi bejelentések az egyezményhez, illetve az időközben megkötött hitelszerződéshez kapcsolódva három megvalósítási megállapodásról szóltak:
- az egyik az erőmű tervezésére és építésére vonatkozó feltételeket,
- a másik a jövőbeni működtetés és karbantartás feltételeit rögzíti,
- a harmadik pedig az üzemanyag-ellátás és a kiégett üzemanyag kezelésének feladatait határozza majd meg.


Te viszont, hülye magyar, nem tudsz és nem is fogsz tudni semmit, hacsak meg nem írja a Washington Post vagy a Krokogyil, mert ez nem tartozik rád.
Egyrészt mert az utóbbi évek fényesen igazolták, hogy buta vagy, mint a sár, másrészt meg az összeg látszólag amúgy sem fér a pénztárcádba, de mégis, mint hajdan Rodolfo, a mi parlagi Cipollánk onnan fogja kifizetni – ugye csodálkozol?
Ha kevésnek bizonyulna, még a füledből is előhúz egy –két fabatkát, fafejből nem nehéz.
Pedig nincs min csodálkoznod, amiért ma nagy sietve aláírták a megállapodásokat, melyeket aláírni jövő decemberben sem lett volna késő, de hát addig annyi minden történhet még.
A viszonyok egyre bonyolultabbak, ki tudja, mit hoz az angyalka, márciusban meg az Angela, lehet, hogy selyemzsinórt.
Addigra meg kell kötni a megállapodásokat a magyar kivitelezők meg a Roszatom között, aztán lesz, ami lesz, majd jönnek a jogászok, oszt jónapot!

Akkor majd elmehet mindenki a sóhajba, olyan gazdag lesz, mint az a Gőzös nevű perzsa király, vagy hogyishíjják…
Olyan gazdag, hogy ez a beképzelt koldus Csányi a stadion kapujában áll majd szalmával kitömve, kezében hamutálcával, és minden meghívottat a hasába épített MP4-ről  köszönt.
Még ezt a szerencsétlen Simicskát is, aki zokogva törleszkedik majd a Kormányzóhoz, de hiába.
Mindenesetre nem egy nagy összegről van szó, csak tizenkét és félmilliárdról – bagatell.
Ha Mari néni meghallja, elégedett lesz vele, hiszen jár vele két nagy kémény, mely kellemesen bizsergető emlékeket ébreszt benne hajdani aratásokról, mikor a Jóska hanyattfeküdt, ő meg… – ehhh, de hagyjuk is, mindenesetre a tizenkettő nem sok, foga sincs több, oszt elfér a szájában.
Igaz, hogy ez euróban számítandó, hogy ne  mondjam, hogy devizahitel, és ha megy feljebb az árfolyam, hát lehet ebből még akár államcsőd is, de az is a Vezérnek játszik, hiszen nyomott áron felvásárolhatja majd, ami még nem az övé.
Vagy tesz egy ajánlatot, melyet nem lehet visszautasítani - mindenesetre az új KRESZ szerint az autó kötelező tartozéka lesz az izzókészlet helyett a tetőcsomagtartóra cukorspárgával  kötözött létra.

Ha anno, mikor ellopták a nyugdíjkasszát, a pénzt atomreaktorra fordítják, talán enyhített volna a dolgon, de hogy eltüntették a lóvét, ez azért nagy pofátlanság volt, kétségtelenül.
Az ellenzék kicsit toporzékol, meg felszólításokat intéz a kormányhoz, a kormány kiröhögi őket, nem ér rá velük foglalkozni, hiszen el van foglalva az első magyar akcióhősnő, Vida Ildikó produkciójával, akinek most be kell perelnie a Jóbarátot, vagy búcsút mondhat a pozíciójának.
Igaz, Magyarországon nem lehet beperelni, csak ha Obama megengedi, de az meg nem hülye, hanem Obama, emellett Amerikában sem lehet beperelni, hiszen Vida Ildikó ott is egy senki, de ott ezt ki is lehet mondai róla, míg nálunk ehhez diplomáciai mentesség kell.
Orbán majd most elmondja, hogy az amerikaiak gyávák és nincs is semmiféle adat a kezükben, hiszen Goodfriend nem mond le a diplomáciai mentességről, majd felhívást intéz Obamához: Gyere ki a hóra nigger, ha mersz!

Szóval a nemzetközi helyzet fokozódik, de lesz atomreaktorunk, majd tarthatunk benne krumplit, ha Putyin végképp el akarja takarítani ezt a szerencsétlent, ha már mi, mégszerencsétlenebbek nem vagyunk képesek rá.
Először bombázásra gondolt, de kikérte az orosz és a brit tudósok véleményét, akik megerősítették a rossz hírt, hogy ezek ellen nem használ a radioaktív sugárzás, a legutóbbi csótány-kísérletek legalábbis ezt bizonyították, de a patkányok is elég jó túlélési képességgel rendelkeznek.
Ha Angela nem kapkod kicsit, mire ideér hadat üzenünk az Egyesült Államoknak, oszt megnézhetik magukat a majmok.
Itt nem sokra mennek a repülőgép-hordozóikkal, Lakitelken már elindult a Nemzeti Búvár Kund Képzés és a vadlibák is velünk vannak, piroskáposztával!

Bátor népünk győzni fog!

:O)))

86 megjegyzés:

  1. PuPu, a vitriolos humorodat a keserű, tehetetlen düh hangja váltotta fel. Okkal-joggal.

    Sokan így érzünk, csak még mindig nem elegen. Te nagyon plasztikusan meg is fogalmazod mindezt. Ha rajtam múlna, minden postaládába (elektronikusba vagy a valódiba) minden posztodat eljuttatnám, hogy legalább, aki tud olvasni, fogja már fel, miben élünk, és mi várhat ránk.

    VálaszTörlés
  2. Miért nem adatik meg az, hogy ha már egyszer olyan szerencsések vagyunk, hogy az EU tagjai vagyunk akkor nyugodtan ülnénk a fenekünkön és élveznénk azt ami abból származik. Mi mindig kuruckodunk.....legalább a történelet ismernék kedves vezetőink.
    Ami a Vida Ildikóval történik az tényleg szappanoperába illik. Nem is értem a felháborodásukat az amcsiknak, ha ide egy ilyen szakértöt küldenek.

    VálaszTörlés
  3. :) Berágtál, PuPukám? Felbőszültél? Morc vagy és eleged is lett megintújfent? Megvigasztallak: nem vagy egyedül.
    Úúúúúgydeúgy belenéznék egy varázsgömbbe, ami beszél a jövőről.

    VálaszTörlés
  4. http://nol.hu/velemeny/a-paciens-neve-orban-viktor-1502889

    VálaszTörlés

  5. Kedves hello!

    Köszönöm, hogy idehoztad. Döbbenetes egy írás!
    "...személyisége nem ismeri a csalás szót erkölcsi, csak jogi értelemben, illetve ma már úgy sem..."
    Nem tudom, Te voltál-e vagy talalom, aki arról írt milyen trauma volt számára amikor rájött, hogy pusztán a szerencse kérdése volt anno, hogy Kádár lett MO első embere. Hát most is ugyanarról a szerencséről van szó, csak ellenkező előjellel...:(((
    Mert hogy ezért a pénzért kifoghattunk volna egy normális vezetőt is.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Kibic 37! Én írtam a Kádár-ügyet. A gond az, hogy ezzel arra is rádöbbentem, hogy miféle rendszer az, ahol a szerencse dönt? Most meg nem a szerencse döntött, hanem mi: a butaságaink, az előítéleteink, az irányítatlan düheink. Nem véletlen a többes szám első személy, mert a mi fenti tulajdonságaink is benne vannak a döntésben. Hacsak nem értünk egyet Orbánnal abban, hogy a nemzet kizárólag felnőtt, fehér, katolikus, heteroszexuális férfiből áll, - vagy éppen ellenkezőleg - a többi nem számít.

    VálaszTörlés
  7. Hát erre kellett a pisis Kocsis...

    Nem tudok már mit írni... gondolni se, belegondolni meg pláne nem.:(

    VálaszTörlés

  8. Kedves talalom!
    Kivételesen most nem értünk egyet.
    A massza - többes szám első személyben kezelve - adott. Paramétereit meghatározza a történelem, az utóbbi évtizedek oktatáspolitikája (bölcsődéig bezárólag!) és a közelmúlt politikai tapasztalatai. Tegyük ehhez hozzá azt a közhelyszerű megállapítást, amely szerint minden az emberi butaságra építő vállalkozás bombasiker, és máris oda jutunk, hogy tulajdonképpen morál kérdése, hogy egy tehetséges manipulátor - mint vezérürü - mit hoz ki ebből a masszából. Üvölteni tudnék, ha bele gondolok, hogy ugyanezekkel a kvalitásokkal egy morálisan egészséges, a demokráciának és a társadalomnak elkötelezett vezetővel mire jutottunk volna

    Demokráciafelfogásunk a béka feneke alatt (ugyan már honnan is tehettünk volna szert többre), és ez így is marad mindaddig, amíg az egész oktatási rendszerünket - hasonlóan a németek háború utáni újraszerveződésükhöz - gyökeresen át nem alakítjuk és ennek szolgálatába nem állítjuk.

    VálaszTörlés
  9. Ez a hazaárulás teteje.
    https://www.youtube.com/watch?v=u6xxFSXQTF0

    VálaszTörlés
  10. Őrjöngő Zsebdiktátor2014. december 10. 13:08

    Ha valaki netán még nem olvasta...

    http://hvg.hu/vilag/20141209_Mar_Romaniaban_is_az_Orbanrezsim_bukasar

    VálaszTörlés

  11. Névtelen-nek:
    Az RTL Klub helyében ezt az egyperces videót én minden nap bejátszanám az esti híradóban (vagy esetleg reklámidőben :)).

    VálaszTörlés
  12. Őrjöngő Zsebdiktátor2014. december 10. 13:57


    Szerintetek meddig él még a mi Kedves Vezetőnk??
    Emberi számítás szerint /túlsúly, alkoholizmus, klf. mentális és elmebajok, folyamatos stressz, az igazságtól és a néptől való rettegés,stb/ már nem lehet sok hátra.
    Nincs szervezet mely ezt sokáig bírná.

    Vagy úgy járunk vele , mint az egykori szovjet párt főtitkárokkal?Életben tarja az idők végezetéig az orvosi csapata?
    Egyes vélemények szerint, ha a diktátorok nem halnak erőszakos halállal, akkor nagyon sokáig kihúzhatják....

    VálaszTörlés
  13. Örjöngő Zsebdiktátornak:
    Talán a Jóbarát besegít egy kicsit, hogy mihamarabb megüsse a guta :))

    "András Lakatos
    · december 6. ·

    IMÁDOM, AHOGY ANDRÉ GOODFRIEND NAPONTA FELMOSSA ORBÁNÉKKAL PADLÓT...
    NAGYON TETSZIK, HOGY NAPONTA ALÁZZA A ROMOKBAN HEVERŐ FIDESZ PROPAGANDÁT, TÁJÉKOZTATÁST…
    EGYETLEN EMBER ELÉG VOLT AHHOZ, HOGY MOSOLYOGVA ZÚZZA SZÉT A HAMIS RENDSZER MINDEN MEGNYILVÁNULÁSÁT…
    MONDHATNÁM ÚGY IS, HOGY NEVETVE CSINÁL HÜLYÉT ORSZÁG-VILÁG ELŐTT ORBÁNBÓL, ÉS AZ ŐT KISZOLGÁLÓKBÓL…
    LÁM, EGYETLEN KIS EMBER ELÉG AHHOZ, HOGY HAMISKÁS MOSOLLYAL, A SARKÁBÓL FORDÍTSON KI EGY VELEJÉIG ZÜLLÖTT RENDSZERT…MEGREPESSZE A BOMBABIZTOSNAK ÉPÍTETT ERŐDRENDSZER FALAIT…
    ÉS TESZI EZT ANGYALI MOSOLLYAL A SZEMÉBEN. A GYŐZELEM BIZTOS TUDATÁBAN."

    VálaszTörlés
  14. Kibic37
    Jóbarát André nyilatkozta, hogy "szórakoztató Magyarországon dolgozni"
    Én is jól szórakoznék, ha nem a mi bőrünkre menne az Orbánjárás!

    VálaszTörlés
  15. Mikor belépett a bálterem nagyságú irodába, jobb kezét magasan a feje fölé lendítette és hangosan szólt:
    Heim Hitler! Vezérem, ez az egész pisilős projekt el lett baskurálva! A legfrissebb kutatásaink szerint nincs meg ennek az alkotmányos alapja!

    A Mániákus rossz kedvűen legyintett és azt mondta, hogy - sz@rok az alkotmányra, mire Heim Péter arca felderült, . ez az Vezérem! Nem pisiltetni kell az állampolgárokat, mert azt lehet hamisítani, mert össze lehet másokéval keverni, hanem azt, amit az előbb mondtál...
    Végre vidámabb lett Mániákus arca és azt kérdezte: - és akkor meg lesz minden oldva? Az nem, - felelte Heim, de sz@r lesz dögivel!
    És még pár hónapig éltek, míg meg nem haltak...

    VálaszTörlés
  16. " Őrjöngő Zsebdiktátor írta...
    Szerintetek meddig él még a mi Kedves Vezetőnk??
    Emberi számítás szerint /túlsúly, alkoholizmus, klf. mentális és elmebajok, folyamatos stressz, az igazságtól és a néptől való rettegés,stb/ már nem lehet sok hátra.
    Nincs szervezet mely ezt sokáig bírná. ...."


    Szerintem addig(legalábbis mentálisan), amíg örökös mumusát Gyurcsányt pajzsára nem emeli a nép.
    Nem bírná elviselni ha ez bekövetkezne, mert egész életében ellene hadakozott. Az idegei felmondanák a szolgálatot, soha többé nem tudnák helyrepofozni.
    A Jóbaráttal való kétségbeesett küzdelem is ehhez teremt kiváló alapot.

    Ha arra gondolok, hol tartanánk ma, ha Bajnai folytathatta volna tovább a munkáját!!!! De elment a hajó, ábrándozni kár.
    A jövőt kell az előzőeknél sokkal okosabban előkészíteni. Ha ez nem sikerül, hosszú időre elveszünk a süllyesztőben.

    VálaszTörlés
  17. Kibic37! "...tulajdonképpen morál kérdése, hogy egy tehetséges manipulátor - mint vezérürü - mit hoz ki ebből a masszból." - írod. Ezzel meg én nem értek egyet. A morál nagyon változó és viszonylagos. Fogadni mernék, hogy a jelenlegi kormányfő meggyőződése, hogy ő felemeli országát, persze érdekeket is sért (mondott már ilyesmit), de majd mindenki meglátja, hogy igaza van. És nincs egyedül, csaknem kétmillióan követik, és nem mindenki nyertese a dúlásának, legtöbben föl se fogják, miket művel.
    Erre lennének valók a fékek és ellensúlyok, amikbe nemcsak az AB, meg a többi tartozik bele, hanem a többi párt is. Ezért rendkívül káros, ha az egész politikai osztályt gyalázzák, a szervezeteikkel együtt.
    Szó van most valamiféle részvételi demokráciáról, amit én tudok róla, az nem sok. Egy azonban biztos: ahogyan részvétel nélkül nem működnek a pártok - és rosszul teljesít a többpárti demokrácia , úgy a "részvételi demokrácia" is a dugájába dőlhet, ha csak néhány hangosabb csoport fóruma lesz. Nincs mese, a ma emberének meg kell erőltetnie magát, és törődnie kell a saját és embertársai sorsával, ki kell fejtenie, hogy hogyan gondolja ő, meg kell hallgatnia a másikat, és egyezségre kell jutnunk. Az igaz, hogy ezzel a szerencsétlennel, meg az udvartartásával nem fog menni, de vigyáznunk kell, hogy a másik oldalon se essünk személyi csapdába. Például az általam tisztelt Gyurcsány Ferencnek sem adhatunk teljhatalmat, ha kell, neki is meg kell mondanunk, mi nem tetszik.

    VálaszTörlés

  18. Kedves talalom!
    Az, hogy valaki milliók beléje fektetett bizalmát a saját és haveri körének meggazdagodására fordítja az ország felemelkedésének elősegítése helyett, szerintem vastagon morális kérdés. És iszonyúan jóhiszemű vagy vele szemben (ez is szvsz), amikor feltételezed, hogy azt hiszi jót cselekszik.
    Csak olvasd el a hello által belinkelt cikket!

    VálaszTörlés
  19. Örjöngő Zsebdiktátor,

    Kedves Vezetőnk élete hosszú lészen e földön, mert szívós, emberfeletti akarat teszi elpusztíthatatlanná. Ezt a guta se fogja megütni. Esetleg Gyurcsány lenne számára a ciánkáli, de ez se biztos. Egyrészt a csótányok és patkányok mindent kibírnak, másrészt a bölcs nép nem fogja engedni, hogy Gyurcsány kiemelje fejét a vízből, ami alá össznemzeti egység nevében nyomja - hosszú, hosszú évek óta. Jobban félnek Gyurcsánytól a civil aspiránsok is, mint a kis elpusztíthatatlan diktátortól.

    De azért ne veszítsük el a reményt, míg "a vadlibák is velünk vannak, piroskáposztával."

    VálaszTörlés
  20. Kibic37! Nem ebben van a vitám Veled. Igen amorális a kormányfő az egész sleppjével együtt, bár szerintem ezt ők nem így látják. Csak azt mondom: nem lehet személyek moráljára bízni egy társadalom irányítását - szilárd erkölcsű egyéneket is elbódíthat a hatalom "mindentudása". Ezért kellenek a fékek, ellensúlyok, ellenzék, ellenőrzés. Erre pedig egyelőre a többpárti demokrácia látszik a legalkalmasabbnak. Nem tökéletes, de nincs jobb. Szerintem, ha Kádár halála után még létezett volna a rendszer, igen meglepő dolgok történtek volna.

    VálaszTörlés
  21. Igazad van Kibic! Ahhoz nem gyenge az elméje ennek a patkánynak, hogy harácsoljon, viszont a hite, hogy jót tesz, helytálló. Saját magának és bandájának valóban jót tesz. Ehhez van esze ennek a rafinált féregnek!
    Tudatosan hozott létre egy saját képére formált, határtalanul bunkó, lázárokból. rogánokból, mészárosokból álló újgazdag réteget.

    Morálról vele kapcsolatban beszélni annyi, mint az én nem létező millióimat keresni a zsebemben.

    A guta kerülget, mikor a lelkét akarják megérteni, és sajnálgatják, merthogy szegényt verte az apja! Hát itt a bizonyosság, hogy az atyai szigor túlságosan is enyhe volt.
    Szerencséje, hogy nem én voltam az apja! Igaz, hogy csak az anyja lehettem volna, de akkor se járt volna sokkal jobban!

    VálaszTörlés
  22. Talalom, márpedig én morális alapon döntök, ha egy párt, vagy az ország sorsát "bízom" valakire.
    A fékek és ellensúlyok rendszerére ettől függetlenül szükség van, de ha eleve egy teljesen immorális személyiséget ültetek a saját nyakamba, akkor ezek a biztonsági elemek se sokat érnek, kijátszhatóak.
    Orbán rémuralma is ezt bizonyítja, de hivatkozhatnék Hitlerre is. Ha az emberek nem érzik messziről a gátlástalan aljasság bűzét, akkor úgy járnak, ahogy mi.
    A választón múlik, hogy eléggé igényes és érzékeny-e a morális minőségre. Végső soron saját képére adta le mindenki a szavazatát.
    Lett volna egy másik választható ember, Gyurcsány, de mivel a morál nem volt szempont, a gátlástalan erőre szavaztak.

    VálaszTörlés
  23. Plenair! Igen, minden és mindenki kijátszható - ha hagyja magát, sőt egyetért a kijátszóval. Én nem Orbánt akarom megérteni - semmi közöm hozzá, hogy milyen ember, nem kell szeretnem, gyűlölnöm. (Bár néha olyanokat kívánok neki magamban, hogy magam is szégyellem.) Csak emlékezzetek vissza, hogy miket mondtak mindegyik baloldali miniszterelnökről - a legdurvábbakat persze Gyurcsány Ferencről. Holott a baj szerintem azért van a személlyel, mert a rendszer rá épül. Ha nem engeded, hogy egy személyre épüljön egy rendszer, akkor igazítható, javítható. Ebben mindannyiunknak van szerepünk.

    VálaszTörlés

  24. Kedves talalom!
    Amiben - állításod szerint - vitád van velem, abban tökéletesen egyetértünk. Épp e blogon írtam hetekkel ezelőtt akadémiai székfoglalómat (?:-)) a visszacsatolásról, ami társadalmi viszonyokra alkalmazva éppen az általad emlegetett fékek és ellensúlyok szerepét jelenti.
    A fő probléma itt a morál:
    "Így minden ország támasza, talpköve
    A tiszta erkölcs, mely ha megvész:
    Róma ledűl, s rabigába görbed.
    Berzsenyi Dániel

    VálaszTörlés
  25. Igen, kedves Kibic és Plenair! A tiszta erkölcsre nagy szükség van a közügyek intézésében. De a korrupció, vagy a szolidaritás hiánya csak egy szelete ennek az összetett fogalomnak. A morál csak a teljes társadalomban győzhet. Próbálj meg magyar vállalkozó lenni úgy, hogy minden szabályt, szerződést betartasz, és nem korrumpálsz, nem hazudsz. Nem fogsz sokra menni, minimálbérnél nem többre. És ki hisz annak, aki maga se képes boldogulni (mert ez is benne van Lázár szégyenteljes mondatában).

    VálaszTörlés
  26. Talalom, a morál fogalmát nem az élettől elvonatkoztatottan, doktriner módon értelmezem. Aki bliccel a metrón, vagy kisvállalkozóként megpróbálja kijátszani a létét ellehetetlenítő embertelen törvényeket, azt még nem nevezném erkölcstelennek. Sőt, a szegények megélhetési bűnözését is megértem, és a rossz kormányok számlájára írom. Erkölcstelen az a hatalom, ami lopásra kényszerít nyomorban tartott társadalmi csoportokat.

    Nagy igazsága van a közmondásnak, miszerint fejétől bűzlik a hal.
    Ezért fontos a vezető személyisége.
    Az egyik vezérnek tekinti magát, személyiségébe kódolva van a hazugság, önzés, gátlástalan hatalomvágy. Ez a morálisan nulla vezető kihúzza a talajt a demokratikus társadalom építménye alól, önérdektől vezérelve használja pozícióját, és saját magát hizlalva telepszik az országra, mint vérszívó a gazdaszervezetre.
    A másik vezető személyiségéből fakadóan tiszteli a demokrácia szabályrendszerét, korrumpálhatatlan, ezért nem vállal közösséget korrupcióval jogosan vádolható párttal. Elnöki pozícióját szolgálatnak tekinti, és az ország iránti őszinte jóakarat vezérli.
    Ezek vitathatatlan erényei, a vitathatóak se morális hiányosságból fakadnak.

    VálaszTörlés
  27. Am a pénzt hitelező, ajánlom kölcsönt egész nap, i-hez mind a személyi kölcsön és üzleti hitelek, és én kínálnak rövid távú és Lond lejáratú kölcsönt, ha érdekel, nem probléma, azt akarom, hogy csak forduljon hozzám keresztül e-mail címem (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com).

    Hitel ajánlat sürgős.

    VálaszTörlés
  28. Am a pénzt hitelező, ajánlom kölcsönt egész nap, i-hez mind a személyi kölcsön és üzleti hitelek, és én kínálnak rövid távú és Lond lejáratú kölcsönt, ha érdekel, nem probléma, azt akarom, hogy csak forduljon hozzám keresztül e-mail címem (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com).

    Hitel ajánlat sürgős.

    VálaszTörlés
  29. Jad Kimi Pénzügy / Gyors Hitel Jad Kimi Finance kínál kereskedelmi és személyi hitelek 2% -os kamatláb, a haszonbérletet és közepes piaci finanszírozási megoldásokat, amelyek segíthetnek személy vagy cég épít egy erősebb, jobb jövőt. Voltál már elutasították a pénzintézetek vagy a tartozás felülvizsgálata? Ez a cég fogja biztosítani a szükséges pénzügyi megoldást. Jóváhagyása és hitel átadás két munkanappal csak további információért forduljon az e-mail jadkimi@gmail.com további részletekért.

    VálaszTörlés
  30. Ezúton szeretnénk tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy a SAFEGATE Global Finance Kezdolap jelenleg ad ki hitelt megfizetheto arány 3% -os éves kamat. Adunk egy minimális hitelösszeg 1,000.00 EUR, maximális összege 100,000,000.00 euró. Ha van szükségük a pénzügyek az üzleti tevékenység kiterjesztésére, mezogazdasági célú, az adósság visszafizetése és oktatási kölcsön akkor lehet nagy segítséget és támogatást Önnek. További érdeklodik a hitelprogram javasoljuk, hogy lépjen kapcsolatba a hivatalos e-mail alábbiak szerint:

    vállalati e-mail: safegateglobalfinancehome@gmail.com

    VálaszTörlés
  31. Ezúton szeretnénk tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy a SAFEGATE Global Finance Kezdolap jelenleg ad ki hitelt megfizetheto arány 3% -os éves kamat. Adunk egy minimális hitelösszeg 1,000.00 EUR, maximális összege 100,000,000.00 euró. Ha van szükségük a pénzügyek az üzleti tevékenység kiterjesztésére, mezogazdasági célú, az adósság visszafizetése és oktatási kölcsön akkor lehet nagy segítséget és támogatást Önnek. További érdeklodik a hitelprogram javasoljuk, hogy lépjen kapcsolatba a hivatalos e-mail alábbiak szerint:

    vállalati e-mail: safegateglobalfinancehome@gmail.com

    VálaszTörlés
  32. ? Szüksége van egy gyors és egyszerű hitel fizeti ki a tartozást, vesz egy új autót, fizetni a kórházi számlát, beállít egy új üzleti, ha igen karácsony lejárta leolobitohelpfunds@hotmail.com fel velünk a kapcsolatot facebook keresztül vagy https: //web.facebook .com / monica.matute.12382

    VálaszTörlés
  33. Jó napot, én vagyok regisztrált magán pénzt hitelező. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 3% egy éven belül a 30 év törlesztési futamidő bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 5000 euró 100.000.000 €. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (24hourstloancompany1@gmail.com)

    Voltál már elutasították a sok bank
    van szüksége finanszírozáshoz való bővítése üzlet,
    van szükség a személyi kölcsön

    Alkalmazni a kölcsön, küldje le az alábbi részleteket:
    1. Teljes név
    2. Cím
    3. Összeg
    4. futamidő
    5.Phone száma
    6. foglalkozás

    Mrs Farida Stephen

    VálaszTörlés
  34. Keres egy kölcsön? Ön a megfelelő helyen a hitel megoldások itt! Global Finance Limited ad hitelt a cégek és magánszemélyek egy alacsony és megfizethető kamatláb 2%. kérjük, forduljon hozzánk e-mailen camilapedro93@gmail.com

    ALKALMAZÁSI ADATOK

    1) Teljes név:
    2) Ország:
    3) Az a cím:
    4) Állami:
    5) Nem:
    6) Családi állapot:
    7) Foglalkozás:
    8) Telefonszám:
    9) A jelenlegi helyzet a munkahelyén:
    10) Havi jövedelem:
    11) A hitel összege szükség:
    12) Hitel időtartama:
    13) célja hitel:
    14) Vallás:
    15) már alkalmazott előtt:
    16) Születési idő:
    Kösz,

    VálaszTörlés
  35. Jó napot, én vagyok regisztrált magán pénzt hitelező. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 2% egy éven belül a 30 év törlesztési futamidő bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 5000 euró 100.000.000 €. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (24hourstloancompany1@gmail.com)

    Voltál már elutasították a sok bank
    van szüksége finanszírozáshoz való bővítése üzlet,
    van szükség a személyi kölcsön

    Alkalmazni a kölcsön, küldje le az alábbi részleteket:
    1. Teljes név
    2. Cím
    3. Összeg
    4. futamidő
    5.Phone száma
    6. foglalkozás

    Mrs Farida Stephen

    VálaszTörlés
  36. Helló,
    Én Bishop t, d Jakes, egy privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy fokozza az üzleti? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? keres többet, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi pénzt adnak kölcsön az rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti egy 2% -os. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi az a megbízható és a kedvezményezett segítséget, és lesz hajlandó felajánlani a hitel. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen:
    (bishopjakesloancompany@gmail.com)

    VálaszTörlés
  37. Tisztelt Ügyfelünk, én Leona Frederick, a magán- és a hitelesített hitel hitelező, aki ad sürgős hitel hitel kérők. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy javítsa az üzlet? Meg kellett volna utasítani a bankok és csalt többször, Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? mert mi vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi kölcsön pénzt, hogy rászoruló személyek pénzügyi támogatást, a pénz a számlák befizetése, az adósság, vagy befektetni az üzleti kamatláb 2% -os. készek vagyunk nyújtani a hitel akkor bármely részén a világnak, és bármilyen pénznemben akár 7.000.000 € Euro
    Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen:
    leonafrederickloan@gmail.com
    Vagy facebook-on: https://www.facebook.com/mathew.williams.9026

    Hello Customer, I am Leona Frederick, a private and certified loan lender, who gives urgent loan to loan seekers. Do you need a loan urgently to pay off your debts or you need a loan to improve your business? You have been rejected by banks and cheated many times, Do you need a consolidation loan or mortgage? because we are here to make all your financial problems a thing of the past. We lend money to individuals in need of financial assistance, money to pay bills, debt, or to invest on business at an interest rate of 2%. we are willing to offer a loan to you in any part of the world and in any currency even up to €7,000,000 Euro
    So contact us today by email at:
    leonafrederickloan@gmail.com
    Or facebook at: https://www.facebook.com/mathew.williams.9026

    VálaszTörlés
  38. Szia
    Vagyok Korejs Fillip, marketing menedzser, Global Trade Int.
    Kínálunk pénzügyi hitel szolgáltatásokat foreverybody szoruló kölcsön egy nagyon alacsony kamatláb 2%

    E-mail: cashfirmarena@gmail.com
    Köszönettel és üdvözlettel,
    Korejs Fillip

    +60183723787
    Business Marketing Manager.

    VálaszTörlés
  39. Helló mindenki,

    Vagyok Miller Porter egy privát kölcsön hitelező a helyes munkavégzés hírnevét,
    millerporter102@yahoo.com Jelentkezzen még ma, ha szüksége van egy sürgősségi
    kölcsön, egy jó hírű cég, jó feltételekkel és a munkaügyi kapcsolatok, akkor vegye fel a kapcsolatot velünk az általunk kínált hitelek megfizethető kamatláb 3% és a munkát velünk lesz egy jó tapasztalat. Ha érdekel, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: millerporter102@yahoo.com

    millerporter102@yahoo.com
    +2349057519652
    http://millerporter102.wix.com/potterfirms

    Várom a gyors választ
    Miller úr Porter

    VálaszTörlés
  40. Szia
    Vagyok Korejs Fillip, marketing menedzser, Global Trade Int.
    Kínálunk pénzügyi kölcsön szolgáltatások minden ember az egész világon egy nagyon alacsony kamatláb 2%

    E-mail: cashfirmarena@gmail.com
    Köszönettel és üdvözlettel,
    Korejs Fillip

    +60183723787
    Business Marketing Manager.

    VálaszTörlés
  41. Jó napot,

    Én egy bejegyzett magán pénzt hitelezo. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 3% egy éven belül - 30 év törlesztési futamido bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 5000 € - € 500.000.000. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (calvinkingloanmanagementfirms@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  42. Szüksége van egy sürgős pénzügyi hitel kölcsön?
    * Nagyon gyors és azonnali átutalás a bankszámlájára
    * A visszafizetés kezdődik nyolc hónap után a pénzt
    bankszámla
    * Alacsony kamatláb 2%
    * Hosszú távú törlesztési (1-30 év) Hossza
    * Rugalmas hitelfeltételek és a havi fizetés
    *. Meddig tart finanszírozni? És elküldése után a hitelkérelem
    Akkor számíthat egy előzetes választ kevesebb, mint 24 óra
    finanszírozás 72-96 óra, miután megkapta a szükséges információkat
    tőled.

    Kapcsolat e jogszerű és engedélyezett társaság, engedélyezett
    hogy pénzügyi segítséget mindenkinek
    További információ és hitelkérelmi nyomtatvány

    e-mail: cashfirmarena@gmail.com


    Üdvözlettel
    Sir Joel Williams
    CASH társaság hitel cég
    vezérigazgató
    Tel: +60182913326
    E-mail: cashfirmarena@gmail.com
    Webisite: cashfirmarena.wordpress.com

    VálaszTörlés
  43. Szüksége van egy sürgős pénzügyi hitel kölcsön?
    * Nagyon gyors és azonnali átutalás a bankszámlájára
    * A visszafizetés kezdődik nyolc hónap után a pénzt
    bankszámla
    * Alacsony kamatláb 2%
    * Hosszú távú törlesztési (1-30 év) Hossza
    * Rugalmas hitelfeltételek és a havi fizetés
    *. Meddig tart finanszírozni? És elküldése után a hitelkérelem
    Akkor számíthat egy előzetes választ kevesebb, mint 24 óra
    finanszírozás 72-96 óra, miután megkapta a szükséges információkat
    tőled.

    Kapcsolat e jogszerű és engedélyezett társaság, engedélyezett
    hogy pénzügyi segítséget mindenkinek
    További információ és hitelkérelmi nyomtatvány

    e-mail: cashfirmarena@gmail.com


    Üdvözlettel
    Sir Joel Williams
    CASH társaság hitel cég
    vezérigazgató
    Tel: +60182913326
    E-mail: cashfirmarena@gmail.com
    Webisite: cashfirmarena.wordpress.com

    VálaszTörlés
  44. Szüksége van egy sürgős pénzügyi hitel kölcsön?
    * Nagyon gyors és azonnali átutalás a bankszámlájára
    * A visszafizetés kezdődik nyolc hónap után a pénzt
    bankszámla
    * Alacsony kamatláb 2%
    * Hosszú távú törlesztési (1-30 év) Hossza
    * Rugalmas hitelfeltételek és a havi fizetés
    *. Meddig tart finanszírozni? És elküldése után a hitelkérelem
    Akkor számíthat egy előzetes választ kevesebb, mint 24 óra
    finanszírozás 72-96 óra, miután megkapta a szükséges információkat
    tőled.

    Kapcsolat e jogszerű és engedélyezett társaság, engedélyezett
    hogy pénzügyi segítséget mindenkinek
    További információ és hitelkérelmi nyomtatvány

    e-mail: cashfirmarena@gmail.com


    Üdvözlettel
    Sir Joel Williams
    CASH társaság hitel cég
    vezérigazgató
    Tel: +60182913326
    E-mail: cashfirmarena@gmail.com
    Webisite: cashfirmarena.wordpress.com

    VálaszTörlés
  45. Helló,
    Én asszony Bella Albert, a privát kölcsön hitelező, aki életet ad időt lehetőséget hitelek. Szüksége van egy hitel sürgősen ki fizeti az adósságait, vagy szüksége van egy kölcsön, hogy fokozza az üzleti? Meg kellett volna utasítani a bankok és más pénzügyi intézmények? Szüksége van egy konszolidációs hitelt vagy jelzálog? keres többet, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémák a múlté. Mi pénzt adnak kölcsön az rászoruló személyek pénzügyi támogatás, hogy van egy rossz hitel, vagy szükségük van a pénz a számlák befizetése, hogy fektessenek be az üzleti egy 2% -os. Szeretném használni ezt a médiumot tájékoztatni arról, hogy mi az a megbízható és a kedvezményezett segítséget, és lesz hajlandó felajánlani a hitel. Így kapcsolatba velünk még ma e-mail címen:
    (Bellaalbert6@gmail.com)

    VálaszTörlés
  46. helló
    Kell egy üzleti hitelek, hogy megbirkózzanak a pénzügyi nehézségek, és folyamatosan
    elutasította a pénzügyi intézmények do. Kínálunk hitel bármilyen formában természetes
    és a jogi személy összegének 2 %-át. A hitel összege-tól 1000 $ 100 millió. Ez felajánl
    an az ajtaja. Kérjük, adja meg nekünk ezeket az információkat

    Teljes neve:
    Egy ország:
    Szükséges mennyiség:
    Kölcsön időtartama:
    Életkor:
    Emelet:
    Telefon:
    Lépjen kapcsolatba velünk e-mail címünkre: guaranteefundings@gmail.com

    VálaszTörlés
  47. helló
    Kell egy üzleti hitelek, hogy megbirkózzanak a pénzügyi nehézségek, és folyamatosan
    elutasította a pénzügyi intézmények do. Kínálunk hitel bármilyen formában természetes
    és a jogi személy összegének 2 %-át. A hitel összege-tól 1000 $ 100 millió. Ez felajánl
    an az ajtaja. Kérjük, adja meg nekünk ezeket az információkat

    Teljes neve:
    Egy ország:
    Szükséges mennyiség:
    Kölcsön időtartama:
    Életkor:
    Emelet:
    Telefon:
    Lépjen kapcsolatba velünk e-mail címünkre: guaranteefundings@gmail.com

    VálaszTörlés
  48. Micsoda meglepetés Kaptam kölcsön egy társaság hívott Carpa Holdings Limited, egy barátom azt mondta, hogy alkalmazni kell a cég, ahol ő is szerzett hitelt, mert a tanácsot kaptam a barátom, aki kért kölcsön egy Carpa Holdings Limited, és felajánlották a kölcsön kértem, így azt tanácsolom mindenkinek, hogy egy Carpa Holdings Limited egyike a legjobb vállalat a világon, hogy ad kölcsön, így ha szüksége van egy kölcsön lehet velük kapcsolatba lépni az e-mail a cég carpaholdings@gmail.com

    VálaszTörlés
  49. Tisztelt Hölgyem / Uram, kínálunk hitelek minden célra. Regisztráljon még ma, és kap finanszírozást három munkanapon belül. Minimális hitelösszeg: 5.000,00 Maximális hitelösszeg: 500,000,000.00 Kamat: 2% hitelfeltételek egyszerű és kellemes. További információért, kérjük, forduljon hozzánk e-mail: (tuerkiyefinansbank@linuxmail.org)

    VálaszTörlés
  50. Van szüksége hitelek projekt beruházási hitel, személyi hitel, üzlet, lakáshitelek, diákhitel, konszolidációs hitelek és kölcsönök különböző projekt? azok számára, akik szeretnék, hogy egy kölcsön a cég a kapcsolatot velünk ma (ericfinancee@gmail.com vagy ericfinancee@outlook.com), és kap a hitel még ma.

    VálaszTörlés
  51. Sürgős pénzügyi hitelre van szüksége?
    * Nagyon gyors és azonnali átutalás a bankszámlájára
    * A visszafizetés nyolc hónappal kezdődik, miután megkaptad a pénzt
    bankszámla
    * Alacsony kamatláb 2%
    * Hosszú távú visszafizetés (1-30 év) Hossz
    * Rugalmas hitel feltételek és havi fizetés
    *. Mennyi időbe telik a finanszírozás? A hitelkérelem benyújtása után
    Várható 24 óránál kevesebb előzetes válasz
    Finanszírozást 72-96 órán belül megkapja a szükséges információkat
    tőled.

    Vegye fel a kapcsolatot ezzel a jogszerű és engedéllyel rendelkező céggel
    Hogy pénzügyi segítséget nyújtson mindenkinek
    További információért és hitelkérelemhez

    E-mail: cashfirmarena@gmail.com


    Üdvözlettel
    Sir Joel Williams
    CASH FIRM LOAN COMPANY
    Vezérigazgatója
    Tel: +601111850392
    E-mail: cashfirmarena@gmail.com
    Webisite: cashfirmarena.wordpress.com

    VálaszTörlés
  52. Szüksége van valódi hitel üzleti célokra, vagy fizetni az adósság kapcsolatot Mr Kellie Wilson most valódi hitelek e-mailben: Oceanicfinance113@gmail.com

    VálaszTörlés
  53. Én vagyok a Karin P aul. Nekem van egy kölcsön összegének 75000 $-egy kölcsön kölcsönadó. Megígértem, hogy segítsen neki, Hirdessen szolgálatait, hogy bárkinek szüksége hitelek. Kérjük, lépjen kapcsolatba vele, ha még szüksége van egy kölcsön is. Collins James pénzügyi vállalat. kapcsolat e-mail cím: collinsjames420@hotmail.com

    VálaszTörlés
  54. boroka marton hitel cég van itt, hogy segítsen a magyar állampolgár megoldani a pénzügyi problémákat.
    tudom, a magyarországi bankok nem adnak alacsony jövedelmuek hitelek.
    én Hitel cég ad kölcsön az alacsony jövedelmuek
    én kölcsön cég ad ki hitelt, hogy az összes érdekelt hitelt keresok.
    Ha érdekelt, várjuk cégünk email: boroka-marton@naver.com

    Üdvözlettel,
    Grant Ovenseri
    Online hirdeto.

    VálaszTörlés
  55. boroka marton hitel cég van itt, hogy segítsen a magyar állampolgár megoldani a pénzügyi problémákat.
    tudom, a magyarországi bankok nem adnak alacsony jövedelmuek hitelek.
    én Hitel cég ad kölcsön az alacsony jövedelmuek
    én kölcsön cég ad ki hitelt, hogy az összes érdekelt hitelt keresok.
    Ha érdekelt, várjuk cégünk email: boroka-marton@naver.com

    Üdvözlettel,
    Grant Ovenseri
    Online hirdeto.

    VálaszTörlés
  56. Jó nap,
    Janika Róbert vagyok, magyar vagyok. Szeretnék bizonyságot tenni arról a jó kölcsönt nyújtóról, aki két különböző internetes nemzetközi hitelezővel csalóztatott, és mindannyian azt ígérte, hogy kölcsön ad nekem, miután sok díjat fizetett, ami nem eredményezett semmilyen pozitív eredményt. Elvesztettem a kemény pénzt és összességében (500.000 Ft). Egy nap bonyolítottam az interneten, zavarodottan és frusztrálva, aztán találkoztam egy bizonysággal egy olyan emberrel, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy Gina Morgan Loan Company (ginamorganloancompany@gmail.com) nevű legit és megbízható hitelintézettel, ahol Végül megkapta a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazokkal a kölcsöncégekkel, majd elmondtam nekik a történetemet arról, hogy kétféle hitelezővel csaltak velem, akik nem tettek semmit, csak persze több fájdalmat. E-mailben elmagyarázom a cégnek. Azt mondták nekem, hogy ne sírjak többet, mert én kapom a kölcsönt a társaságukban, és én is megtettem a megfelelő választást kapcsolatba lépve velük. Kitöltöttem a hitelkérelem formanyomtatványát, és mindent megtettem, amit nekem kértem, és én kaptam hitelt (20 000 000 Ft) a nagy cégtől. Itt vagyok ma boldog a családommal, mert a Gina Morgan Hitel Társaság kölcsönt adott nekem, ezért fogadást tettem magamnak, hogy folyamatosan bizonyságot teszek az interneten arról, hogy megkaptam a kölcsönt. Úgy vélem, mások is bizonyságot tesznek ezen a becsületes hitelezőn. Sürgősen szüksége van egy kölcsönre? Szívesen és gyorsan kapcsolatba léphet a céggel e-mailben: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  57. Hello, szükség van egy sürgős kölcsönre, hogy megterheljék a számláit és új üzletet kezdjen? Van-e egy biztos és hiteles kölcsön a mai napig, hogy megoldja a problémáit? Vegye fel a kapcsolatot e-mailen a {mrsstellareneloanfirm1@gmail.com} e-mail alatt ma, mert ez ugyanaz a cég, ahol megerősítem a 50.000.000 Ft-os hitelemet múlt pénteken, és most jöttem a blogra, hogy hivatkozzam ezt a nagyszerű és kedves céget, amely segít a számlák rendezésében ma is. Nagyon köszönöm a mes Stella Rene-nek, mert szép, és amikor valaha is kapcsolatba lépsz vele, kérlek, nyugodj meg, és tegyen meg mindent, amit azért kérdezett tőle, mert ma az új életem elkezdődik, és álmaim eljutnak, és soha nem hirdetik meg egyszer Ma sikered lesz, mert minden rendben van velem ma, és nagyon köszönöm Stella Rene asszonynak ma.

    Sousa

    VálaszTörlés
  58. Mi a Loan Arranger Limited-nél 3% kamatozású kölcsönöket kínálunk ügyfeleinknek Dél-Afrikában és Dél-Afrikán kívül, 100% -os garantált kölcsönvállalat vagyunk, amely képes teljesíteni az ügyfeleinknek ígért ügyfeleket. A számunkra elért eredményeinkkel biztosíthatjuk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk, büszkén mondhatjuk, hogy segítünk több százezer embernek, akik nem tudnak segítséget bárhol az országban, büszkén mondhatjuk, hogy kibővítettük Üzleti tevékenységünk és ez a következő:
    Gyors jóváhagyott hitelek, rossz hitelek Welcome .. Offer akár 780,000,00
    Jelentkezzen 500, 000.00 feletti kölcsönre. A különböző hitel opciók széles választékát kínáljuk:
    Személyi kölcsönök - akár 1000, 000,00
    Fekete listázott hitelek - akár 500 000,00
    Fizetésnapi hitelek - akár 5000 000,00
    Üzleti hitelek: 100 000 és 20 000 000 között
    Adósságkonszolidációs kölcsönök - minden havi részletét egy kis összegű kifizetésre fordítsuk. Konszolidációs hitelek: 100 000 és 5 000 000 között
    Járműfinanszírozás - 24 órán belül vezetheti az álmot autóját
    Diákhitelek - továbbadja tanulmányait, és eléri a lehetőségeit
    Minden hitel jó elismert pénzügyi szolgáltatótól származik
    A feketelistára és a rossz hitelezőkkel rendelkezők is szívesen alkalmazzák.
    Get Approved Now!
    További információért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: vegye fel velünk a kapcsolatot
    Info (willamschurchill@gmail.com vagy willamsgoodwill@gmail.com és hívja
    +27843074577 vagy whatsapp szám +27629443297)

    VálaszTörlés
  59. Mi a Loan Arranger Limited-nél 3% kamatozású kölcsönöket kínálunk ügyfeleinknek Dél-Afrikában és Dél-Afrikán kívül, 100% -os garantált kölcsönvállalat vagyunk, amely képes teljesíteni az ügyfeleinknek ígért ügyfeleket. A számunkra elért eredményeinkkel biztosíthatjuk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk, büszkén mondhatjuk, hogy segítünk több százezer embernek, akik nem tudnak segítséget bárhol az országban, büszkén mondhatjuk, hogy kibővítettük Üzleti tevékenységünk és ez a következő:
    Gyors jóváhagyott hitelek, rossz hitelek Welcome .. Offer akár 780,000,00
    Jelentkezzen 500, 000.00 feletti kölcsönre. A különböző hitel opciók széles választékát kínáljuk:
    Személyi kölcsönök - akár 1000, 000,00
    Fekete listázott hitelek - akár 500 000,00
    Fizetésnapi hitelek - akár 5000 000,00
    Üzleti hitelek: 100 000 és 20 000 000 között
    Adósságkonszolidációs kölcsönök - minden havi részletét egy kis összegű kifizetésre fordítsuk. Konszolidációs hitelek: 100 000 és 5 000 000 között
    Járműfinanszírozás - 24 órán belül vezetheti az álmot autóját
    Diákhitelek - továbbadja tanulmányait, és eléri a lehetőségeit
    Minden hitel jó elismert pénzügyi szolgáltatótól származik
    A feketelistára és a rossz hitelezőkkel rendelkezők is szívesen alkalmazzák.
    Get Approved Now!
    További információért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: vegye fel velünk a kapcsolatot
    Info (willamschurchill@gmail.com vagy willamsgoodwill@gmail.com és hívja
    +27843074577 vagy whatsapp szám +27629443297)

    VálaszTörlés


  60. Helló

    Szüksége van valamilyen hitelre vagy bármilyen típusú finanszírozásra? Lefoglalták a bankját rossz hitel miatt? Van fizetett számlája vagy adóssága? Jó visszafizetési ütemtervünk van, alacsony kamatlábon 2%. További információért forduljon hozzánk közvetlenül az alábbi e-mail címre: REMY.CREDIT111@gmail.com,

    Hitelkérelmi nyomtatvány

    A pályázók neve: ____________________
    Kölcsön Kért összeg: __________________
    Hitel időtartama: _________________
    A hitel célja: _______________________
    A kérelmező címe: _________________
    havi bevétel……………..
    Foglalkozása: __________________________
    Város: ___________________________
    Állapot: __________________________
    Ország: __________________________
    Nem: _____________________
    Kor: ________________________
    Kölcsönt kérjen ………..
    Telefonszám:___________________________________
    ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, ,,,,,,,,,
    A cég neve: REMY.FINK CREDIT
    Cég E-mail REMY.CREDIT111@gmail.com
    Vállalat NMLS ID: 517219
    Legjobbakat kívánom,
    REMY.FINK …

    VálaszTörlés
  61. Sürgős pénzügyi hitelre van szüksége?
    * Nagyon gyors és azonnali átutalás bankszámlájára
    * A visszafizetés nyolc hónappal kezdődik, miután megkaptad a pénzt
    bankszámla
    * Alacsony kamatláb 2%
    * Hosszú távú visszafizetés (1-30 év) Hosszúság
    * Rugalmas hitel feltételek és havi fizetés
    *. Mennyi időbe telik a finanszírozás? A hitelkérelem benyújtása után
    Várható 24 óránál kevesebb előzetes válasz
    finanszírozást 72-96 órán belül megkapja a szükséges információkat
    tőled.

    Lépjen kapcsolatba ezt a jogszerű és engedéllyel rendelkező vállalattól
    hogy pénzügyi segítséget nyújtson mindenkinek
    További információért és hitelkérelemhez

    e-mail: cashfirmarena@gmail.com


    Üdvözlettel
    Sir Joel Williams
    CASH FIRM LOAN COMPANY
    vezérigazgató
    Tel: +601111850392
    E-mail: cashfirmarena@gmail.com
    Webisite: cashfirmarena.wordpress.com

    VálaszTörlés
  62. Sürgős pénzügyi hitelre van szüksége?
    * Nagyon gyors és azonnali átutalás bankszámlájára
    * A visszafizetés nyolc hónappal kezdődik, miután megkaptad a pénzt
    bankszámla
    * Alacsony kamatláb 2%
    * Hosszú távú visszafizetés (1-30 év) Hosszúság
    * Rugalmas hitel feltételek és havi fizetés
    *. Mennyi időbe telik a finanszírozás? A hitelkérelem benyújtása után
    Várható 24 óránál kevesebb előzetes válasz
    finanszírozást 72-96 órán belül megkapja a szükséges információkat
    tőled.

    Lépjen kapcsolatba ezt a jogszerű és engedéllyel rendelkező vállalattól
    hogy pénzügyi segítséget nyújtson mindenkinek
    További információért és hitelkérelemhez

    e-mail: cashfirmarena@gmail.com


    Üdvözlettel
    Sir Joel Williams
    CASH FIRM LOAN COMPANY
    vezérigazgató
    Tel: +601111850392
    E-mail: cashfirmarena@gmail.com
    Webisite: cashfirmarena.wordpress.com

    VálaszTörlés
  63. Hitel ajánlat között, különösen a súlyos, oszinte Maga a keresés finanszírozási vagy újraéleszteni a tevékenység vagy a megvalósítása egy projekt ,vagy vegyél egy lakást, de sajnos a bank kéri körülmények között, amely vagy incapbles, hogy töltse ki.nincs több gond egyén vagyok, elismerem, hitelek kezdve a 2000-500000000 € minden ember képes teljesíteni kötelezettségeit.sot, a kamat mértéke évi 3%.kapcsolattartó e-mail: lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  64. Hitel ajánlat között, különösen a súlyos, oszinte Maga a keresés finanszírozási vagy újraéleszteni a tevékenység vagy a megvalósítása egy projekt ,vagy vegyél egy lakást, de sajnos a bank kéri körülmények között, amely vagy incapbles, hogy töltse ki.nincs több gond egyén vagyok, elismerem, hitelek kezdve a 2000-500000000 € minden ember képes teljesíteni kötelezettségeit.sot, a kamat mértéke évi 3%.kapcsolattartó e-mail: lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  65. Helló

    van szüksége valamilyen hitelre vagy bármilyen finanszírozásra? Nem fizetett vissza a bank? Van fizetett számlája vagy adóssága? Jó visszafizetési ütemtervünk van, alacsony kamatlábon 2%. További információért forduljon hozzánk közvetlenül a következő címre: REMY.CREDIT111@gmail.com,

    Hiteligénylési űrlap kitöltése alatt:

    Teljes név:.........
    Ország / állam: ...............
    Összeg:.................
    Hitel időtartam: ........
    Telefonszám:.....
    Foglalkozása:.........
    Születési dátum:.......
    Havi bevétel:.......
    Szex:..........
    ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
    A cég neve: REMY.FINK CREDIT
    Cég e-mail címe: REMY.CREDIT111@gmail.com
    Vállalat NMLS ID: 517219
    A legjobbakat kívánom neked,
    REMY.FINK ...

    VálaszTörlés
  66. üdvözlet
    A nevem CSELÓCZKI ANDREA.
    Csak ossza meg ezt a mulatságot veled.
    Most kaptam 13 000 000 forintos hitelt egy nagy francia gazdasági szereplőtől.
    Veled elégedettségem volt.
    jelenleg,
    Én vagyok a legboldogabb nő a földön.
    És ez, köszönhetően egy embernek.
    Isten volt, aki az ösvényemen tette.
    És azért járok, hogy megosszák veletek ezt a bizonyságot.
    A nevét jelentése CHARLY KERKIR.
    Ő mindig olyan ember, aki mindig betartja kötelezettségeit.
    Ő az ő szavának embere.
    Ez egyedülálló.
    Ha pénzre van szükséged,
    Arra kérem, hogy forduljon hozzá.
    Ez egy nagyon hatékony ember megbízható hiteles dokumentumokkal.
    További információ a nagyszerű emberről,
    vegye fel velem a kapcsolatot e-mailen: andreacseloczki132@gmail.com
    vagy
    lépjen kapcsolatba a kölcsönadóval: charlyikerkir@gmail.com

    köszönöm

    VálaszTörlés
  67. CSELÓCZKI ANDREAüdvözlet
    A nevem CSELÓCZKI ANDREA.
    Csak ossza meg ezt a mulatságot veled.
    Most kaptam 13 000 000 forintos hitelt egy nagy francia gazdasági szereplőtől.
    Veled elégedettségem volt.
    jelenleg,
    Én vagyok a legboldogabb nő a földön.
    És ez, köszönhetően egy embernek.
    Isten volt, aki az ösvényemen tette.
    És azért járok, hogy megosszák veletek ezt a bizonyságot.
    A nevét jelentése CHARLY KERKIR.
    Ő mindig olyan ember, aki mindig betartja kötelezettségeit.
    Ő az ő szavának embere.
    Ez egyedülálló.
    Ha pénzre van szükséged,
    Arra kérem, hogy forduljon hozzá.
    Ez egy nagyon hatékony ember megbízható hiteles dokumentumokkal.
    További információ a nagyszerű emberről,
    vegye fel velem a kapcsolatot e-mailen: andreacseloczki132@gmail.com
    vagy
    lépjen kapcsolatba a kölcsönadóval: charlyikerkir@gmail.com

    köszönöm

    VálaszTörlés
  68. üdvözlet
    A nevem CSELÓCZKI ANDREA.
    Csak ossza meg ezt a mulatságot veled.
    Most kaptam 13 000 000 forintos hitelt egy nagy francia gazdasági szereplőtől.
    Veled elégedettségem volt.
    jelenleg,
    Én vagyok a legboldogabb nő a földön.
    És ez, köszönhetően egy embernek.
    Isten volt, aki az ösvényemen tette.
    És azért járok, hogy megosszák veletek ezt a bizonyságot.
    A nevét jelentése CHARLY KERKIR.
    Ő mindig olyan ember, aki mindig betartja kötelezettségeit.
    Ő az ő szavának embere.
    Ez egyedülálló.
    Ha pénzre van szükséged,
    Arra kérem, hogy forduljon hozzá.
    Ez egy nagyon hatékony ember megbízható hiteles dokumentumokkal.
    További információ a nagyszerű emberről,
    vegye fel velem a kapcsolatot e-mailen: andreacseloczki132@gmail.com
    vagy
    lépjen kapcsolatba a kölcsönadóval: charlyikerkir@gmail.com

    köszönöm

    VálaszTörlés
  69. üdvözlet
    A nevem CSELÓCZKI ANDREA.
    Csak ossza meg ezt a mulatságot veled.
    Most kaptam 13 000 000 forintos hitelt egy nagy francia gazdasági szereplőtől.
    Veled elégedettségem volt.
    jelenleg,
    Én vagyok a legboldogabb nő a földön.
    És ez, köszönhetően egy embernek.
    Isten volt, aki az ösvényemen tette.
    És azért járok, hogy megosszák veletek ezt a bizonyságot.
    A nevét jelentése CHARLY KERKIR.
    Ő mindig olyan ember, aki mindig betartja kötelezettségeit.
    Ő az ő szavának embere.
    Ez egyedülálló.
    Ha pénzre van szükséged,
    Arra kérem, hogy forduljon hozzá.
    Ez egy nagyon hatékony ember megbízható hiteles dokumentumokkal.
    További információ a nagyszerű emberről,
    vegye fel velem a kapcsolatot e-mailen: andreacseloczki132@gmail.com
    vagy
    lépjen kapcsolatba a kölcsönadóval: charlyikerkir@gmail.com

    köszönöm

    VálaszTörlés
  70. üdvözlet
    A nevem CSELÓCZKI ANDREA.
    Csak ossza meg ezt a mulatságot veled.
    Most kaptam 13 000 000 forintos hitelt egy nagy francia gazdasági szereplőtől.
    Veled elégedettségem volt.
    jelenleg,
    Én vagyok a legboldogabb nő a földön.
    És ez, köszönhetően egy embernek.
    Isten volt, aki az ösvényemen tette.
    És azért járok, hogy megosszák veletek ezt a bizonyságot.
    A nevét jelentése CHARLY KERKIR.
    Ő mindig olyan ember, aki mindig betartja kötelezettségeit.
    Ő az ő szavának embere.
    Ez egyedülálló.
    Ha pénzre van szükséged,
    Arra kérem, hogy forduljon hozzá.
    Ez egy nagyon hatékony ember megbízható hiteles dokumentumokkal.
    További információ a nagyszerű emberről,
    vegye fel velem a kapcsolatot e-mailen: andreacseloczki132@gmail.com
    vagy
    lépjen kapcsolatba a kölcsönadóval: charlyikerkir@gmail.com

    köszönöm

    VálaszTörlés
  71. Szüksége van bármilyen hitelre vagy bármilyen finanszírozásra? Nem fizetett vissza egy bankot? Van fizetett számlája vagy adóssága? Jó visszafizetési ütemtervünk van, 2% -os alacsony kamatlábon. További információért kérjük, lépjen kapcsolatba a WESTAMERICABANCO.OPEATION.USA@GMAIL.COM címen

    Hiteligénylő űrlap kitöltésekor:

    Teljes név: .........
    Ország / Állam: ...............
    Összeg: .................
    Hitel időszak: ........
    Telefonszám: .....
    Az ő munkája: .........
    Születési dátum: .......
    Havi bevétel: .......
    Nem: ..........
    ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
    A cég neve: WESTAMERICABANCO.OPEATION
    A cég e-mail címe: WESTAMERICABANCO.OPEATION.USA@GMAIL.COM
    Vállalat NMLS ID: 517219
    A legjobbakat kívánom neked,
    ROBERT

    VálaszTörlés
  72. Szüksége van bármilyen hitelre vagy bármilyen finanszírozásra? Nem fizetett vissza egy bankot? Van fizetett számlája vagy adóssága? Jó visszafizetési ütemtervünk van, 2% -os alacsony kamatlábon. További információért kérjük, lépjen kapcsolatba a WESTAMERICABANCO.OPEATION.USA@GMAIL.COM címen

    Hiteligénylő űrlap kitöltésekor:

    Teljes név: .........
    Ország / Állam: ...............
    Összeg: .................
    Hitel időszak: ........
    Telefonszám: .....
    Az ő munkája: .........
    Születési dátum: .......
    Havi bevétel: .......
    Nem: ..........
    ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
    A cég neve: WESTAMERICABANCO.OPEATION
    A cég e-mail címe: WESTAMERICABANCO.OPEATION.USA@GMAIL.COM
    Vállalat NMLS ID: 517219
    A legjobbakat kívánom neked,
    ROBERT

    VálaszTörlés

  73. Kell egy kölcsön? lépjen kapcsolatba Farida Stephen asszonnyal a könnyű és gyors hitelért ezen az e-mailen: 24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hoursloan.online

    Webhely: http://24hoursloan.online/Home
    Egyéb e-mail: info@24hoursloan.online

    Mrs. Farida Stephen

    VálaszTörlés

  74. Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 dollár közötti kreditet tudunk nyújtani. Max,megbízható, hatékony, gyors és dinamikus 100% garantált kölcsönökkel.Érdeklődés esetén a hitelek kamatlába (3%) kérjük, forduljon hozzánk e-mailben a Lapolendersfirm@gmail. com

    VálaszTörlés

  75. Ha sürgős hitre van szüksége a pénzügyi igények megoldására, akkor 3000 és 80 000 000 dollár közötti kreditet tudunk nyújtani. Max,megbízható, hatékony, gyors és dinamikus 100% garantált kölcsönökkel.Érdeklődés esetén a hitelek kamatlába (3%) kérjük, forduljon hozzánk e-mailben a (Lapolendersfirm@gmail. com)

    VálaszTörlés
  76. Helló,
    az én nevem Regina Trevor, és hamis hitelezők kezében csalás áldozata lettem, 3 000EUROS-t veszítettem el, és ennek eredményeképpen hge adósságba esettem. Az én dolgom összeomlott, és sehová se menjek. amíg találkoztam MARIA HEINZE-vel, aki alacsony kamatozású hitelt adott nekem, és azonnal visszavettem az összes elvesztett pénzt. Jó és biztonságos kölcsönt is kaphat, mint én. Mindössze annyit kell tennie, hogy kapcsolatba lépjen ezzel a nővel az e-mailen keresztül: mariaheinze@marquezfinanceltd.com Biztos vagyok benne, hogy olyan segítséget talál, mint én. További információért lépjen kapcsolatba velem e-mailen keresztül: reginatrevor50@gmail.com

    VálaszTörlés
  77. UPDATE ON LOAN REQUIREMENT

    If you are in need of some financial support and you can pay back the loan at a given period.? *Need 100% financing contact Email : (bdsfn.com@gmail.com )
    (anatiliatextileltd@gmail.com)
    (bdsfn.com@gmail.com)
    What is your situation? *Need 100% financing Loan *Can't verify income *Can't verify employment *Recently self employed *Bankruptcy Collections *Credit issues *Accumulated Bills Settlement * Personal Investment Project or Company Investment Projects e.t.c. Apply for a quick and convenient loan to pay off bills and debts, start a new business or refinance your projects and expand your business in this year 2017 at the cheapest interest rate of %. For more details email
    us today via email:(bdsfn.com@gmail.com)

    For more details :Email : bdsfn.com@gmail.com
    Name :
    Country :
    Phone number :
    Amount Needed as Loan :
    Purpose of Loan :
    Have you applied for loan online before (yes or no)
    Email : bdsfn.com@gmail.com
    Emaill: anatiliatextileltd@gmail.com
    Best Regards.
    Mrs.Emilia Fedorcakova

    VálaszTörlés
  78. Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a €3000 és €80,000,000 Max vagyunk megbízható, eredményes, gyors és dinamikus, 100% garantált kölcsönök .A kamatláb az összes hitelek (3%) ha érdekelt, hogy vissza us.email lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  79. Ha szükség van egy sürgős kölcsön hogy megoldja a pénzügyi igényeinek, kínálunk hitelek a €3000 és €80,000,000 Max vagyunk megbízható, eredményes, gyors és dinamikus, 100% garantált kölcsönök .A kamatláb az összes hitelek (3%) ha érdekelt, hogy vissza us.email lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  80. Kedves Barátságkereső!!!

    Ön bármilyen pénzügyi nehézségekkel küzd? Szeretné kezdeni a saját vállalkozását? Ez a hitelminősítő cég világszerte létrehozott emberi jogi szervezeteket, azzal a kizárólagos céllal, hogy segítse a szegényeket és az embereknek pénzügyi nehézségekkel küzdő embereket. Ha hitelhez szeretne pályázni, lépjen vissza hozzánk az alábbi e-mail címre: elenanino0007@gmail.com

    Név:
    Hitelösszeg szükséges:
    Hitel időtartam:
    Mobil szám:

    Köszönöm és Isten áldja meg
    BIZALOM
    Elena

    VálaszTörlés
  81. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  82. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  83. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  84. Ha szüksége van egy sürgős kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli, hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  85. Jó nap,
    Pénzügyi nehézségei vannak? Kérje meg a megfizethető 2%
    kamat, hogy kiegyenlítse adósságait, Új üzleti vállalkozás indításához, To
    bővítse vállalkozását stb., ha további információért forduljon hozzánk
    a hitelről csak ezen az e-mailen keresztül: hobelmanfinance@gmail.com

    MEGJEGYZÉS: Csak ezen e-mail id: hobelmanfinance@gmail.com címre lépjen kapcsolatba

    VálaszTörlés
  86. * 3% kamatozású kölcsön kölcsön nyújtása
    * Biztosítás készpénz nélküli vállalkozó számára
    * Garancia a pénzért

    Jó hitelnyújtási mutatóval a Credit Financier Home biztosítékokat és nem garanciális kölcsönöket kínál magánszemélyeknek, vállalati vagy szövetkezeti szövetségeknek ipari és személyes előnyök érdekében.

    Kapcsolat Cím:
    Whatsapp: +15184181390
    Közvetlen levél
    creditfinancierhome@gmail.com

    VálaszTörlés