Ismét túl vagyunk egy
tüntetésen, vagy kettőn?
A fene tudja, újabban a menetrend az, hogy a tüntetők két csoportra bomlanak, a tömeg elmegy szónokokat hallgatni, míg a kisebbség elmegy a rendőrökkel huzakodni, úgy téve, mintha be szeretnének jutni a Parlamentbe.
Hogy aztán ott mi a fenét akarnak csinálni, az titok, gyanítom, ők is éppoly tanácstalanok lennének, mint 2006-ban azok voltak, akik bejutottak a tv székházába, de ott legalább meg lehetett a tv-macit keresni, és felelősségre vonni az árulásért, hiszen az egész átkos korban mást sem csinált, csak köpött.
De hogy a Parlamentben…
A Beszari már régen hazahúzta a csíkot páncélozott alsógatyájában, a büfé nem árul túrórudit, a köpéshez is hiányzik a motiváció, hiszen már a képviselők is hazaballagtak.
Legfeljebb a népfelség elvét lehetett volna gyakorolni, sorbaáll a nép és egyenként a fejére teszi Szent István koronáját, mely soha nem volt az övé, de ez lényegtelen is.
A korona ki van tömve Magyar Nemzettel, mert amikor Viktor a fejére tette, akkor a fülének egy idő után fárasztó volt tartani a felségjelvényt, de ígérete van rá, hogy mire a koronázásra kerül a sor, addigra bele lesz applikálva egy bukósisak-bélés.
A cirkusz jól sikerült, az ATV riporterét lefújták paprikasprayvel, ő ezen kissé felpaprikázódott, de aztán kiöblögette a szemét.
Hogy mi értelme van a rendőröket nyektetni, azt senki sem tudja, szerintem ez csak arra jó, hogy akiknek ez érdekében áll, azok elmondhassák, hogy az egész tüntetés csak a csőcselék erődemonstrációja - más haszna nincs.
A tüntetés maga kissé eklektikus volt, valakinek az a fixa ideája, hogy menetelni kell, még szerencse, hogy brekegni nem kell hozzá.
Így aztán a nép masírozott és jelszavakat skandált, azokat is már ismertük a régebbi akciókról, lehetne újabbakat is óbégatni, például „Orbán Mihály – majomkirály!”, vagy „Orbán majma mind ártó, legártóbb a Szíjjártó!”, és így tovább.
A szónoklatok színvonala is vegyes volt, volt közöttük megható, volt közöttük okos, de volt közöttük olyan beszéd is, mely azt tanúsította, hogy lehet veretes névvel is égbekiáltó ostobaságokat mondani.
Aztán jött a Milla-záradék, legyetek jók, menjetek haza, találkozunk másodikán, mikor majd megint elmondjuk ugyanezt.

Valaki mondja már el a szervezőknek, hogy szép dolog
az egyéni ambíció, de azért egy ilyen rendezvényt meg kell szervezni, rendezni,
a szónokokat kordába kell szorítani, a témák számát be kell határolni csakúgy,
mint a beszédek időtartamát.
Nagy tisztelője vagyok Iványi Gábor lelkésznek, de beszéde kissé hosszúra sikeredett, ez egy ilyen rendezvényen hiba, bármennyire is értékes minden szava.
Szóval a résztvevők sokan voltak, mindenfélét akartak, de itt csak akkor lesz továbblépés, ha egy ilyen tüntetésen egy, vagy két követelést fogalmaznak meg, és a tömeg ezeket támogatja, mert aki sokat markol, keveset fog, mondja a népi bölcsesség, feltehetőleg nem a lányok fenekére gondolván.
Meghallgathattunk húszféle unalomig ismert, megvalósíthatatlan életvezetési tanácsot.
Például az összes képviselő vonuljon ki a Parlamentből, meg, hogy nem kellenek a pártok, továbbá rendszerváltást is követelt a saját érdemeit kihangsúlyozni nem hezitáló szónok.
Ez a követelése még kielégítést nyerhet, hiszen a parlamentáris demokrácia már éppen megszűnt és csak percek vannak hátra a Magyar Királyság megérkeztéig.
Már szórópisztollyal fényezik a lovat fehérre, melyen majd Őfelsége I. Viktor Miháj, Isten kegyelméből Magyarország uralkodója felvágtat a koronázási dombra, majd egy arany tolvajkulccsal az ország négy égtája felé suhint, fején a korona, csingilingiznek rajta a fityegők, de gyönyörű is lesz…

Valaki azt is elmondhatná a szervezőknek, hogy nem kellene ezeket a
tüntetéseket mindig ilyen Tesco-gazdaságos módon megoldani, hazafelé beugrunk
tüntetni egyet – lehet esetleg nappal is tüntetni, továbbá ahelyett, hogy három
egymást követő napon hármat tüntetnénk, lehetne egy nagy tüntetést szervezni,
hadd örüljön Nagyurunk, mikor az ablaka alatt zeng az Orbántakaroggy!
A miniszterelnök egyébként régen járhatott Grazban, mert válogatott
hülyeségeket beszél, miszerint itt nincs szükség semmiféle ellensúlyra, mert az
csak egy imperialista trükk, amerikai találmány.
Annyiban igaza van, hogy ellensúly csak annak kell, aminek súlya van, neki meg a nemzetközi politikában olyanja nincs.
Belpolitikailag meg már mindegy, ami neki hátravan, azt a kis időt építkezésre kellene felhasználni, de ennek jelét se látom, sajnos.
Viszont a mi pávatáncosuk ismét belelendült a táncba, most éppen hátrafelé akar sasszézni egyet – nemzetközi felügyelet alá akarja helyezni a paksi beruházást, értsen ezen bárki bármit.
Egy biztos, hogy ettől te még nem fogod megtudni, hogy ez az attrakció mennyibe fog fájni neked.
De hát nem is kell neked mindent tudnod, - nem igaz?
:O)))

22 megjegyzés:
Pupu Kedves!
Tetszettek az új jelszavaid, pláne azzal a kiegészítéssel, hogy ezeknek az Ápolt ablaka alatt kéne zúgnia. Még akkor is pártolható elképzelés ha mint tudjuk ettől egyelőre el kell TEKinteni.
A tüntetést magam is hasonló képen értékelem és úgy gondolom, hogy az ellaposodásban az internetes szervezési lehetőségben megbújó virtualitás üt vissza.
Egyelőre a hatalom minden zavarodottsága és pimaszsága mellett (a rendőrség profizmusa) ellen tud állni a demonstrációk szervezőinek széthúzó, önimádó amatőrizmusának. Már ami a tömeg erejének kihasználását, kezelését illeti.
Úgy tűnik a Nagybetegnek egy darabideig még hergelnie kell a népét, hogy eldőljön bennünk az a bizonyos bornyú.
Kedves hozzászólók! Az a bizonyos borjú nem eldől, hanem elbődül bennem, vagyis elfogy a türelmem.
Pupukám! Ezúttal - bár egyetértek, de kíméletesebb lennék. Minden amatőrizmust, önfényezést, buta és hamis közhelyet megbocsátok a szónokoknak a tömeg miatt. Azért, hogy amikor a cigány fiatalember beszélt, nem hangzott fel brutális cigányozás. (Lehet, hogy voltak páran, akik próbálkoztak, de ez nem hallatszott.) Pedig ebben az országban ez a szónoklat nem volt rizikó nélkül való.De a tömeg bebizonyította: sokan értik, miről van szó. Kösz fiúk, lányok, nénik, bácsik!
Talalomnak:
Igen... köszönet azoknak, akik legalább próbálnak tenni valamit.
És igaz az is, hogy a tegnapi tüntetés különösen amatőr volt, visítani tudtam volna az elhúzódó túl hosszú beszédektől. Igaz. Ezt még tanulni kell.
Legfőképpen azt kéne megtanulni, amit PuPu ír: az alapvető célokat kell megfogalmazni és arra koncentrálni: rendszer váltás, új kormány, tisztességes választási feltételek, ideiglenes kormány...új választások. A többi pedig felsorolás, miért van szükség erre.Világosan és röviden!!!
De mit várunk egy most szerveződő mozgalomtól, ha a profik sem képesek erre. Ha képesek lettek volna, ma nem tartanánk itt. Ezért nem szabad lebecsülni ezt az új erőt.
Nagyon gyorsan lehet aztán választási pártokat alakítani. Gyorsan fel lehet állítani egy szakértői kormányt... már most el kéne kezdeni egy ilyenről gondolkodni... ehhez nem kell pártoskodni. Szakemberek kellenek, akik már bizonyítottak és meg kell fogalmazni az új játékszabályokat. Csak szervezés kérdése az egész. Egy év alatt, miközben az ideiglenes kormány vezetésével újra fogalmazzák a választási szabályokat, visszaállítják az alkotmányt és a köztársaságot, megteszik a legszükségesebb lépéseket, ki lehet írni az új választásokat.
A feladat tehát most a mostani kormány lemondatása úgy, hogy addigra készen áll egy ideiglenes szakértői kormány névsora.
Ez lehet a menetrend, erről gondolkodjatok lányok/fiúk! Mindenkinek szabad a pálya.. pártoknak és civileknek egyaránt.
Kiegészítésként:
Meg kéne végre fogalmazni és megindokolni, mi Magyarország érdeke.
Ez azért nagyon fontos, mert Orbán legfőbb fegyvere, hogy mindent az ország érdekében tesz.
Ezért világosan meg kell fogalmazni, hogy Magyarországnak az a legfőbb érdeke, hogy barátokat, támogatókat szerezzen a világban, hogy ügyesen használja ki a valós lehetőségeit, hogy visszatérjen a realitások világába, hogy az állandó konfrontáció rendkívül káros és az érdekeink ellen való. Ezek a legfőbb célok, de rész feladat pl. az is, hogy az MNB nem működhet elszabadult hajó ágyúként, és az MNB vagyona, nyeresége az ország egészéé, és nem arra való, hogy alapítványokon keresztül magán zsebekbe kanalizáljon súlyos milliárdokat a mi pénzünkből. A bankok sem fejős tehenek, és nincs rendben, hogy magyar tulajdonba kerüljenek jól működő bankok, majd becsődöltetve magán vagyonná váljanak és a hasznuk privát svájci számlákon és átláthatatlan tulajdonú külföldi cégekben landoljanak, miközben a veszteségeiket mi fizetjük az adóinkból. Ez nem érdekünk.
Talalom szavaihoz:szívemből szólottál volt!
Igazad van Asta: a normális emberek, rendszerek célokat fogalmaznak meg, mielőtt munkához látnak. Olyan célokat, amely az ország egészének érdekeit szolgálja, nemcsak a kiváltságosokét. Jó, tudom és, hogy emberek vagyunk, tévedhetünk sőt hibázhatunk is, de ha a társadalmi keretek olyanok, hogy nem engedik, hogy egy országot állítsunk néhány ezer ember szolgálatába, akkor a tendencia már jó. Hazánkban nem működnek az egészséges mechanizmusok, nincs összehangolva a közösség és az egyén érdeke. Illetve pár tízezer fő határozottan megfogalmazta(persze nem deklarálta) a célját: "többiek azért vannak, hogy ők jól élhessenek". Gondolják ők.
Kedves PuPu!
Örömmel olvastam "Féktelenül" című blogbejegyzésedet, annak okán is, hogy a tüntetéseken, ha időm engedi, résztveszek. Így tettem tegnap is. Írod, mi értelme van a rendőrökkel huzakodni, miért kell menetelni. Minderről az a véleményem, hogy ha kellő számú és dühös elégedetlenkedő van, mint tegnap is, helyeslem a vonulást, mert növeli a résztvevők önbizalmát és esetleg elgondolkodásra készteti az embereket a menetelő és jelszavakat skandáló tömeg láttán. Igen, van aki úgy teszi a dolgát, minden olvasód örömére, hogy blogot ír, van aki szereti a rendőröket "nyektetni", vannak akik elzárják a parlament képviselői garázs bejáratát és vannak szépszámmal, akik tüntetéseket szerveznek. Mindez egy-egy szög szerintem a fennálló hatalom koporsójába. Folytatva a gondolat menetedet, én korábban is azonosultam azon felvetésekkel, hogy helytelen volt a magát ellenzékinek mondó képviselőknek felesküdnie a tákolmányra és ha már ez megtörtént, akkor tapasztalva a nép hangját, megfontolásra érdemesnek tartom a mandátumok visszadását, mert a kétharmaddal szemben lényegtelen az ottlétük.
Dicséret illeti a tegnapi tüntetés szervezőit is, hogy megszólaltatták a társadalom legelesettebjeit, a fogyatékkal élőket, a hajléktalanokat, a cigányokat. A rendezők folyamatosan forró teával kináltak a tüntetőket. A szervezés fogyatékosságai, pedig pl. hogy az Alkotmány utcai hangosítás a Bajcsy Zsilinszy út felé lett felállítva eredetileg és várni kellett kb. 15 percet, hogy a hangszórókat a Parlament épülete felé átfordítsák, az nálam simán belefér. Végezetül, minden elismerésem a plagizálásra igen csak alkalmas jelszavaidért! Baráti üdvözlette: denis
asta-nak:
Egyenértek: "Legfőképpen azt kéne megtanulni, amit PuPu ír: az alapvető célokat kell megfogalmazni és arra koncentrálni: rendszer váltás, új kormány, tisztességes választási feltételek, ideiglenes kormány...új választások. A többi pedig felsorolás, miért van szükség erre.Világosan és röviden!!! Üdvözlettel: denis
Egyenértek, helyesen egyetértek.
Kedves PuPu! Úgy gondolom ez volt a lényeg: "...ha egy ilyen tüntetésen egy, vagy két követelést fogalmaznak meg..." akkor megfigyelhetjük a kormány teljesíti-e azt, vagy megrándítja a vállát - nyugodtan sétálgassatok csak - . Erre nagyobb figyelmet kellene a szervezőknek fordítani. Talán megérne egy külön posztot ennek analizálása. Üdv.
T.Velem egyetértő és egyet nem értő barátaim.
Tegnap este levelet hozott a posta.
Pontosan a faxom se tudja, hogy ki írta, de úgy gondolom ez mindenképpen érdemes arra, hogy megbeszéljük.
Idézem: Névtelen írta...
"csakafidesznek
Apukám, te provokátor vagy! Ha valakinek egy csepp esze van, ezután nem válaszol a felvetéseidre.
2014. december 16. 23:08
Hát ez aranyos, nem. Így érvel egy magát értelmiséginek gondoló ember.
Ezzel én nem tudok mást tenni, mint határozottan visszautasítani. Az, ha valaki netán nem azonos elveket vall, a mellette hozzászólókkal még nem azt jelenti, hogy mondjuk az MSZP-DK-PM vagy netán az LMP, Jobbik beépített zavarkeltője lenne.
Az igaz, hogy sokak megnyilvánulása nem tetszik. Nem értek egyet azokkal, akik a meglévő pártokat tehetségtelen, korrupt képződményeknek tartják, vezetőit és tagságát pedig egyszemélyként el(meg)ítélik, és becsukott szemmel hisznek. a ki tudja honnan jött és ki tudja kinek az érdekeit képviselő civilekben.
Ilyen körülmények között elvárható tőlük valamiféle értékelhető teljesítményt?
Eddig semmit sem ítéltetek jónak, amit tettek. Hát ennyire borzalmas lenne a helyzet?
Nekik nem kellene adni egy piciny bíztatást és biztosítani egy piciny nyugalmat?
Ezt tőletek barátaim, sem a kampányok előtt, sem aközben nem kapták meg. Aztán amikor vesztettek akkor sokan hátradőltetek és igazolva láttátok magatokat. Elkezdtétek újra szapulni őket, hogy a következő nekifutás még véletlenül se sikerüljön nekik.
Vezet ez valahová?
Ma reggel Gőgös Zoltán volt MAntónia vendége. Az általam ismertek közül ő az egyik, aki viszonylag az MSZP-nek agilis, hasznos tagja tudott lenni.
Le akar mondani minden párttisztségéről. És tudjátok miért?
Mert nem tudja elviselni, hogy miközben őket mindenki tehetségtelen kóklernek titulálja, mindemellett a munkájukért nem jelentkezik senki.
Ja. hát! Pofázni könnyű, dolgozni már kissé macerásabb.
Ha baloldaliak vagytok, akkor becsüljétek meg a baloldaliságotokat.
Vegyétek észre, hogy most - tisztelet a kivételnek - légüres térben éppen a súlytalanság állapotában vagytok.
Természetesen hallgassatok Névtelen barátotokra és egyáltalán ne reagáljatok egy provokátor írására.
Nekem - bármit is írtok - a véleményem nem fog megváltozni.
Kedves Csakafidesz?!
Szerintem azt fogalmaztad meg, ami nem csak magadra, de az ide írókra is nagyjából jellemzőnek mondható:
"Nekem - bármit is írtok - a véleményem nem fog megváltozni."
Ezt én a magam részéről úgy élem meg, hogy itt jószerivel kiírjuk magunkból, ami PuPu soros posztjával - vagy egyéb, aktuális, és az itteni társasággal megosztandónak ítélt témával - kapcsolatosan megfogalmazódik bennünk, érvelünk is a magunk nézetei mellett, de attól még járnak a körúton a villamosok, ha a többiek nem fogadják el vita nélkül a véleményünket. Sőt, ragaszkodnak a maguk olvasatához.
Max. eltöprengek rajta, hogy alapjában véve mennyire sziszifuszi és hálátlan meló, sőt, adott esetekben kilátástalan mások meggyőzése, pláne, ha jóval alacsonyabb szintű a tájékozottságuk, a műveltségük, a viszonyítási alapjuk stb., stb.
Mert ami egyszer befészkelte magát az agytekervényeikbe - és erről jócskán tettek Orbánék! -, azt onnan kirobbantani...
Így marad a gyurcsányozás, a nemzetinek felcimkézett bármik előtti hódolat, a csőlátás, meg a többi.
Az ország szétrohasztása meg zavartalanul folyik.
"Az ország szétrohasztása meg zavartalanul folyik."
Kedves hello, azt hiszem a legfájóbb pontra tapintottál. Mert ez a folyamat még hosszú ideig eltarthat, amíg a társadalmunk ráeszmél, hogy ezen ő és csakis ő tud változtatni. És az Uniótól várni a segítséget is az álmok világába tartozik. Sajnos! :(((
Az szerintem nem helyes ha valaki mereven ragaszkodik a véleményéhez.
Sokan vitatkoznak a likvid demokrácia elfogadása, bevezetése ellen és mellett de inkább ellen. A politikusok félnek, rettegnek ettől mint a tűztől ez érthető is lehetne. Ők azok akik nagyívben elkerülik a téma felvetését.
Az itt jelenlévők többsége sem tartja jónak ugyanúgy mint a feltételnélküli alapjövedelmet amelynek sajátos változatát legutóbb már Ciprus is bevezette.
Pedig ez a jövő. A nem is távoli jövő. Akár ragaszkodik valaki az esetleg már idejétmúlt véleményéhez akár nem.
http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Részvételi_demokrácia
http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Feltétel_nélküli_alapjövedelem
Ma délután egy DK-s külpolitikai fórumot hallgattam meg: Szelestey Lajoson kívül Ara Kovács Attila és Kakuk György (DK-sokként) voltak az előadói.
Nem akarnálak keseríteni benneteket, de eléggé a borúlátás jellemezte az ő felvázolt, a jövőnket illető, lehetséges verzióikat is.
PuPu, minden szavaddal egyetértek, szükség van a feldühödött tömegre,indulatra, enélkül ezt a bagázst nehéz lesz elküldeni jó messzire, de az utcai politizálás maximális eredménye a Bastille lerombolása vagy a Téli Palota bevétele lehet. De utána jő a másnap, és a két említett példa esetében nem sok jót hozott.
A követeléseket, elvárásokat kanalizálni kell, bármennyire nem is tetszik az újokosoknak, ez a politikusok feladata. A politika pedig, mint tudjuk, főléeg a demokráciákban, a kompromisszumok művészete, tehát tárgyalni, keményen vitázni, érvelni kell, nem legyőzni, sem meggyőzni a velünk egyet nem értőket, hanem MEGEGYEZNI valami közös minimumban. (Egy közös pont már van, ORBÁNNAK MENNIE KELL !)
De addig, mig az újokosok kinn az utcán osztják az észt (legtöbbjükről a szűkebb baráti körén kivül azt se tudja kicsoda, mit tett le eddig az asztalra), a régi okosok pedig tv studiókban, pártirodákban (néha a parlamentben, napirend előtt) elmélkednek a nagytakaritás esedékességén (róluk legalább többnyire tudjuk, kicsodák, mit tettek, vagy nem tettek, a hitelességük mértékét meg mindenki bízza saját értékitéletére és nem a fidesz szóvivőire, spindoktoraira) addig nem haladunk előre, csak toporgunk. Miért nem hoznak létre egy Ellenzéki Kerekasztalt (lehet akár ötszögü is) a tömegnek az a történelmi szerepe, hogy hátulról nyomja, befolyásolja a politikusokat, és álljanak mögötte, hogy nyomatékot kapjanak cselekedeteik. (ezt nevezik tömegbázisnak). Nem tudom, kinek(kiknek) kellene az első lépést megtenni, remélem rövidesen eljön az idő, amikor minden oldal megteszi az első lépéseket egymás felé. Ja, és ne az legyen a tárgyalások alapja, hogy ki hány helyet kap a listán, illetve a jövendő kabinetben.
Mellesleg, hogy mennyire más az akusztikája minden elmondott szónak, mondatnak kinn a téren és egy zárt studióban, szemléletesen példázta ma Kálmán Olga műsorában a tegnapi tüntetés két üdvöskéje, különösen a disszidens orvosnő szereplése. Mindamellett tisztelem őket bátorságukért, kiállásukért, sok (rész)igazságot mondtak, de ez nem elég.:(
Noel, kivel kinek kell megegyezni vagy tárgyalni? Itt már minden létező politikai alakulat becsapta és kisemmizte az embereket. Az ideológia válsága ez?
Noel, örülök, hogy ilyen kristálytisztán összefoglaltad a lényeget.
1.Szükség van a tömeg indulatára.
2.szükség van az indulatok célirányos kanalizálására és ehhez alkalmas
politikusokra.
3.Az ismeretlen, de nagyhangú agresszív" újokosok elől nem lenne szabad régi okosoknak ijedten meghátrálni, és csak stúdiók védett falai közt rebegni szerényen a véleményüket.
4. Az újokosokkal bátran vitába kell szállni, meg kell győzni őket, hogy ez a politikusokkal szembeni fintorgás orbán bukása esetén anarchiához vezetne. Az pedig maga a rémálom.
(sajnos a fiatalok között terjed a Bartus-kór)
5.Régi okosoknak pedig sürgősen össze kellene szedni a bátorságukat, ellenzéki kerekasztal mellé ülni, meghívni a kis újokosokat is, és minden értelmes, jó szándékú fazont.
6. Akinek az első lépést meg kellene tenni, az a jelenlegi kínálat alapján úgy tűnik, hogy ismert politikus kellene legyen. Nagyon határozott, nagyon erélyes, nagyon bátor politikus, aki képes akkorát csapni arra az asztalra, hogy a kis újokosok és a régi, önálló értékítélettel nem rendelkező, csak önálló karriervágytól vezérelt politikusok is haptákba vágják magukat.
Jó emberünk lenne, de ilyen erőset, szigorúan következeteset nem látok.
Az ilyen gondolatok miatt marad a fidesz.
Wolk, ém éppen ezt írtam, nem az adott politikai szervezetek úljenek össze, hanem keressék a kapcsolatokat azokkal, akik hangosan kimondták, mi nem tetszik.Tetszenek a most megszólalt fiatalok, de tisztesség ne essék szólván, a fő mondanivalójuk a negáció, a hogyan továbbról vagy egyáltalán, vagy nagyon zavaros elképzelésük sincs.- Ahogy elnéztem elhallgattam őket, a hogyan továbbról döntsön más. De ki ?Kik?
Nincs semmiféle ellenérzésem a feltünt új generáció szándékáak és tisztességének, valami újra való fogénykonyságának valódiságában, de az össznépi felhorgadás, légyen az hetente 3x-, vagy csak évente 2xi (Milla) nem elég, a feldühödött helyzeti és emocionális energiája csak a Basatille lerombolására és a Téli Palota megostromlására elég. (KöZelebbi élmény: a tv székház ostroma.)
Azt gondolom, hogy az ellenzék mint oly sok mindent ezt sem képes kezelni. Vagy nem is akarja? Talán egy alku is állhat ez mögött de ezt meredeknek tartom. Inkább maradjunk annyiban, hogy erre is alkalmatlanok. Miért fizetjük ezeket az adóforintjainkból. Visszahívhatóvá kell tenni az alkalmatlanokat.
Megjegyzés küldése