2014. december 15., hétfő

MATRICA A HALÁLÚTRA

Hát, ezért nehéz tárgyilagosnak és mértéktartónak maradni, ezért nehéz amellett érvelni, hogy a parlamentáris demokrácia a pártok munkájára épül.
Hogy a Fidesz erkölcsileg egy húsz éve ki nem mert pöcegödörrel van egy kategóriában, azt tudjuk.
De az, hogy az ellenzéki pártok sem képesek – tisztelet a kivételnek – nyilvánosan szót emelni a harácsolás ellen, az azért szomorú.

Merthogy a Pitiáner Parlament megszavazta, hogy a képviselőkre ne vonatkozzon az útdíjfizetési kötelezettség, ami a szarevésnek már egy olyan foka, mely eséllyel pályázhatna a Guinness Rekordok Könyvébe is.
Tudjuk mi, hogy a képviselők nem szentek, tudjuk azt is, hogy öt forintért Dorozsmáig baxxák a kecskét, tudjuk azt is, hogy megvehetők, kilóra, mint a kacsa, de hogy egy nem volt, amelyik felállt volna, hogy elmondja: Jótestvéreim, ezért minket a választók úgy fognak seggberúgni, hogy mehetünk vissza autófényezőnek meg válóperes ügyvédnek, nem lesz ennek jó vége!
Depedig egy sem volt, kivéve egy pártot, mely bejelentette, hogy képviselői nem kívánnak élni ezzel a kedvezménnyel, ha a népnek fizetnie kell, vele fizetnek ők is.

Gyurcsány nem vett részt a szavazáson.
Már éppen elkezdték volna a nyakába varrni az útadót is, mikor kiderült, hogy csak azért nem vett részt a szavazáson, hogy a máj zavartalanul el tudjon válni egyéb anyagoktól, nyilvánosan is kiderüljön, hogy a Jobbik a Fidesz fiókintézménye, és ezen az sem segít, hogy Vonának kalmopyrint kellett szednie ma a náthája ellen.
Hogy ott volt Gyurcsány vagy nem, ez teljességgel mindegy, ha ott van, akkor nem egy jobbikos támogatja a nagy ötletet, hanem kettő vagy három.
Mikor a Jobbik bekerült a Parlamentbe, már megmondtuk itt néhányan, hogy abban a pillanatban, ahogy a Fidesz szorult helyzetbe kerül, mellé fognak állni, és ennek egy percig sem lesz gátja rettenetes szociális érzékenységük meg példanélküli igazságérzetük.
Ez a realitás, a többi csak duma.

Viszont el lehetne gondolkodni azoknak a Fidesz-szavazóknak, akik még nem váltak zombivá, csak hittek a szép szavaknak, hogy akkor most hogyan is vagyunk.
Hogy akarnak-e együtt menetelni nettó neonácikkal, akarnak-e a maffia támogatói lenni mindhalálig, vagy hajlandók elspekulálni azon, hogy esetleg egy másfajta jobboldaliság jobb lenne nekik is, meg az országnak is.
Érdemes összevetni az ígéreteket a valósággal,
a megszorításokat a rezsikamuval, a jövő évtől várható harácsokkal.
Ha az ember beleolvas az Orbán által bevezetett adókba, hát azt hiszi, hogy a hetvenhét magyar népmesét olvassa, merthogy egy olyan országban, ahol az emberek higiéniai állapota egyenesen kétségbeejtő, a szappant meg a sampont adóztatni, hát ilyen nincs, vagy ha van, akkor az egy bomlott elme terméke lehet.
Az ország gazdaságát kétféleképpen lehet rendbetenni: vagy a bevételeket kell növelni, vagy a kiadásokat csökkenteni.
Az, ha a népet éhendöglesztjük, nem igazán optimális módja a bevételnövelésnek, márpedig jelenleg ez folyik.
Igaz, a temetési költségek optimalizálásával javult valamelyest a gazdaságosság, kivéve, ha Mari néni összeesik útközben, mikor a hátán cipeli Jóska bácsi furnér-koporsóját a temetőárok felé.
Egészen addig fog ez folyni, ameddig a parasztban el nem dől a borjú és nem látogatja meg Csányi klimatizált tehenészetét vagy Orbán az üzemeltetőnek nemrég átadott disznóhizlaldáját részben melegedés, részben pörkölt- alapanyag beszerzés céljából.
Mit tegyünk, a magyar nép nem túl igényes, nem ragaszkodik a sült libához, jó neki a malacka is, meg érdekli is, hogy milyen az a nemrég kitenyésztett vándormalac, mely az országban utazgat fel-alá, meg-megállva egy támogatásfelvételnyi, vagy földbérletnyi ideig.

A másik megoldás a kiadáscsökkentés, de hát arról szó sem lehet, hiszen az a pénz Orbáné és vazallusaié, hogy fussa félmilliós laptop-táskára, uszodával ellátott lakásra - kettőre-háromra a Pasa-parkban, meg van még egy – két falu stadion nélkül, megaztán Lázár sem lakott még jól.
Ilyen nehéz időkben kell valamit vetni a talpasoknak is, nehogy azok is megbolonduljanak és lepaktáljanak az ellenséggel.
Nem könnyű királynak lenni, de majd a pallosjog hoz valamit a dolgon, - vannak itt magasra nőtt figurák, majd hozzáigazítjuk őket a magyar átlaghoz, melynek etalonját a Parlament Nándorfehérvári termében őrzik marcona TEK-vitézek - az etalon 165 centi és szalajt....

Vannak útszakaszok, melyeket halálutaknak nevez a nép – ez a parlament és Orbán megváltotta egy ilyenre az autópálya-matricát, ez az út a politikai halálba vezet.
Csak ússzuk meg vér nélkül…

:O)))

34 megjegyzés:

Kibic37 írta...


A legendás tárgyilagosságáról híres magyar média kötelességének tartja vastagbetűs szalagcímekben világgá kürtölni, hogy "Gyurcsány miatt volt meg a kérharmad", de arra már kisebb súlyt fektet, hogy hírül adja: a DK volt az egyetlen párt, amely köszöni nem kér a képviselők számára megszavazott útdíjmentességből.
A Jobbik magatartásán pedig már meg se lepődöm.

Jutka írta...

Ez a szavazás szégyen az összes képviselőre amely megszavazta ,hogy saját maguknak ne kelljen fizetni. Minden fillér jól jön. Hogy tudnak ezekután a tükörbe nézni és a szegény gyerekeről papolni.
Gaskó úr és a többi szakszervezetis, hol volt eddig?
Most hirtelen előbukkantak a sötétből.Nem kapták meg a karácsonyi pénzüket?

Holi Zoli írta...

"Vannak útszakaszok, melyeket halálutaknak nevez a nép – ez a parlament és Orbán megváltotta egy ilyenre az autópálya-matricát, ez az út a politikai halálba vezet.
Csak ússzuk meg vér nélkül…"

Őszintén remélem, hogy megússzuk! Sajna, én már nem lepődnék meg semmin. Újabb pökhendi nyilatkozatok, újabb maszatolások... félő, elszakad az a "cérna"... Ne úgy legyen!

Holi Zoli írta...

"Hogy tudnak ezek után a tükörbe nézni ..."

Jutka, hogy tömören fogalmazzak: simán! No problem!

Névtelen írta...

Elszomorít engem,hogy Magyar vagyok...pedig sokáig olyan büszke voltam rá.Még a maradék hitemet azok a költők,írók,tudósok,egyéb kiváló magyar emberek tartják akik...méltán képviselik ezt a tönk szélén táncoló,szerencsétlen népet..akiknek tisztelet a kivételnek de mindig nagyon rossz vezetőik voltak...vagy lettek választva.Ha most lennék fiatal...lehet hazát cserélnék..még ha vérezne is a szívem.Elmennék oda...ahol tisztességes munkából meglehet élni...és biztonságos nyugodt életet élhetnék.

Névtelen írta...

Értem én a matematikai összefüggést. Mégis azt gondolom, Gyurcsánynak demonstrálnia kellet volna, (a szavazatával) hogy a nem ért egyet orbánék -éppen aktuális- ámokfutásával.

bubo írta...

A képviselők útdíj fizetési mentessége tulajdonképpen egy fizetésemelés a „tisztelt uraknak”.

A képviselő és miniszter urak, mint a nép alkalmazottjai megszavaznak maguknak egy kis béremelést. Ki az a buta munkáltató, aki szó nélkül tudomásul veszi, hogy alkalmazottja bért emel magának?
Ebben az országban mindig nagy hiba volt, hogy természetes a képviselő uraknak, hogy saját maguk mindenféle kontroll nélkül döntik el a saját bérüket.

Erős demokráciákban például ez úgy néz ki. :

XXVII. CIKK 1992
A szenátorok és képviselők fizetését szabályozó törvények csak a következő választási ciklus után léphetnek életbe.

Azaz egyik parlamenti ciklus sem emelhet a saját fizetésén. Ha emel és nem dolgozik jól, akkor az őt leváltó ciklus képviselőinek szavazott meg fizetés emelést.

A mi kis országunkban akkor lesz normális alkotmány, ha egy ilyen szabály ki lesz egészítve azzal, hogy a – választási jogszabályok módosításai csak a következő választási ciklus után léphetek életbe.

Mert az is egészen elképesztő, hogy egy kétharmad birtokában nem csak a fizetést, de akár a választás jogát is megszüntetheti egy kormány belekényszerítve a népet egy véres polgárháborúba.

És még röviden. A normális alkotmány nem több száz oldal, amit jogi végzetséggel is nehéz értelmezni, hanem legfeljebb 10 oldal, amit aki írni-olvasni tud, az is világosan megért.

Csak példaként említem, az USA alkotmánya 8 oldal és a több mint 200 éve született összes módosítása is csak 10 oldal.

18 oldal tokkal vonóval.

http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=4&ved=0CDoQFjAD&url=http%3A%2F%2Fzskflnk.uw.hu%2Fnk%2Fusa__alkotmany.pdf&ei=3NyPVJfqLIX0UriEgrgL&usg=AFQjCNHJYBg7r0exRoEzyT9mizC-YXRSEw&bvm=bv.82001339,d.d24

Donáto írta...

Én ezeken nem csodálkozom.Ezek engem nem tudnak meglepni.
Olvasom, hogy eddig a dohánygyártó és a fogyasztó majd közvetlen kapcsolatban álltak. De most, a kormány egy központi elosztót (biztos valamilyen jól csengő nemzeti zrt-t) hoz létre, gyártó és fogyasztó közé. Ezáltal kb. 10%-al emelkedik majd a cigi ára.
Óriási!
Én azt tervezem, hogy alkalmazok öt (5) kigyúrt kopasz állatot, leállunk a Nagymező és a Csányi utca sarkára és aki át kíván menni a túlsó oldalra, annak fizetnie kell 2.000.-Ft-ot. A cég neve legyen mondjuk - Úton Álló kft.
Cégem ezáltal majd jelentősen hozzájárul a "munkanélküliség felszámolásához" továbbá csökkenti a "multik által, az országból kivitt extra profit mennyiségét," ugyanis szín magyar lesz a cég. Ugyan egy forint új értéket nem fogunk előállítani, de ez mind elvész a többi előny mellett.
Rafkós, mondaná a világhírű polihisztor magyar futball edző, Tornyi Barnabás és köpne vagy fél litert... (Ja és ügyvezetőnk lenne Gíró Szász András)
Hánynom kell!

asta írta...

Érik a gyümölcs.... öntözik, ápolják- Kényszerítik és siettetik. Ha így folytatják bottal fogják őket leverni a fáról.

Most kéne sokkal jobban odafigyelni a Jobbikra. Sokkal többet kéne beszélni róla, mert a Fidesz útja ahhoz képest diadalmi menet. Az elmebaj fokozatai...

Nem kell hát csodálkozni, hogy a tömegek profi politikusok nélkül mennek utcára. A becsületet eljátszották, mindent elölről kell kezdeni... és ezt mondom kezdetek óta.
Rendszer váltásról beszélnek és igazuk van. Én szemlélet váltásról beszélnék... annak a szemléletnek a leváltásáról, hogy a politikus úr. A mai mipolitikusaink nem urak, csak uborkafára felmászott kulturálatlan csorda. Szégyen,amit művelnek.
Félek, nem fogjuk megúszni, pedig nagyon reménykedtem. Miden nap tesznek a tűzre egy lapáttal....

Anikó írta...

Teljességgel fel vagyok háborodva, most, hogy itt nálad tájékozódtam matrica ügyben.
Egyrészt felháborít már az, hogy az M0-ást fizetővé teszik, ami azért épült, hogy akinek nincs Budapesten dolga, annak ne kelljen átmennie a városon, ne szennyezze a város levegőjét, ne legyenek vég nélküli araszolások.
Mi idősebbek emlékszünk még mekkora őrület volt addig, amíg nem volt M0.
/Na és végre amikor elkészült kiderült, hogy leálló sáv nélkül építették meg - nem is értem ki volt az a kolosszális hülye akin ez múlt, mert amikor baleset volt - márpedig volt szép számmal- na akkor onnan sehová nem lehetett emiatt mozdulni/ Én személy szerint, az érintettségem okán alig vártam, hogy az északnyugati rész is megépüljön Pilisborosjenőtől Ürömön át le délig és végre összeérjen a már meglévővel, mert akkor Óbudától, Csillaghegytől, Békásmegyertől nem kellett volna végigautózni a várost, hogy elérjem az M7 vagy az M1 pályát.
Nembeszélve a 10-es út forgalmáról, amin évek óta se a reggeli se a délutáni csúcsban nem lehet közlekedni, kilométeres sorokban megy az araszolás.
Vérlázító, hogy a napokban úgy döntöttek, egyáltalán nem építik meg.
A pofám leszakad, de azon is, hogy fizetni kell érte, sőt, ahány megyén keresztülhajtok azon is mind, külön-külön.
És ezt a Budapestet nevezik majd világvárosnak??? És ezt az országot Európainak????
Ezeknek a büdös tolvajoknak fogalmuk nincs se a világváros fogalomról, se az európaiságról, nem is volt, nem is lesz.
Innen értesültem tőletek, hogy csak a DK nem szavazta meg ezt a csodás ötletet???
Ezekszerint az MSZP igeeeen??????
Miről beszélt akkor Botka meg Tóbiás vasárnap az ATV Szabad szemmel c. műsorában, ezek azt sem tudják, hogy milyen pártban vannak???
Na innentől kezdve tőlem mehetnek a sunyiba, sok hiteltelen, megélhetési seggfej.
A jobbikon nem csodálkozom, az eredetileg is össze volt nőve a fidesszel, mindig szépen egymás alá simultak amikor feltétlen kellett, a többi csak színház volt.
Be kell vegyek egy Xanaxot, nehogy agyvérzést kapjak a méregtől.
Tüntetni ezerrel!!!!!!

Névtelen írta...

Kérlek Pupu, helyesbíts. A következők szavaztak a parlamenti képviselők útdíjhasználatának napirendre vétele ellen: Kónya Péter (Együtt), Szabó Szabolcs (Együtt), Fodor Gábor (MLP), Varjú László (DK) és Szelényi Zsuzsa (Együtt) tartózkodott.

PuPu írta...

Melyik mondatot helyesbítsem, kedves Névtelen?

nemóvatos írta...

Legyünk méltányosak az egyébként jogos felháborodásunk mellett:
http://www.origo.hu/itthon/20141216-visszavontak-a-kepviseloi-utdij-mentesseget.html

Névtelen írta...

A fizetős M0 ötlet is jól bizonyítja, hogy ez a sötét banda mennyire közgazdasági analfabéta.
20milliárd többletre lenne szükségük állítólag, de ezzel az elbaltázott ötlettel lehet akár több mint 20 milliárd mínuszuk is. 20 milliárd többlethez az eddig eladotthoz képest 4 000 000 db 5000 Ft-os kártyát kel eladni. Viszont az éves kártyát használók jelentős része megyekártyák vásárlásával jóval olcsóbbá tudja tenni az eddigi költségét. A gyakorlatban kevesen használják az egész ország minden megyéjén áthaladó összes pályaszakaszát. A Budapesten autózóknak meg Pest megyében egy halom autópályát használni egy éven át 5000-ért lehet, hogy jobb mint ha eddig ezt több mint 40 000-ért használhatta. Ez az ötlet egy nagy melléfogás megint szerintem, mert gerjeszti a fidesszel szembeni haragot miközben még nem is termel hasznot.

grund írta...

Kedves PuPu!

Attól tartok, ahogyan a dolgok alakulnak, hogy ettől a bandától nem tudunk megszabadulni vér nélkül! Ne legyen igazam!
És Kedves Jutka! Szerintem a Gaskó "úr" most barátja megrendelésére tüntetett. Nem lesz második menetük, mert szépen "megegyeznek" majd...

hello írta...

A napokban Csak a fidesz? értetlenül fogadta és összeesküvés-elméletnek tartotta azt a véleményemet, hogy szándékosan feszítik a húrt. Holott az egyre sűrűsödő felháborodás egy nem MINDENRE elszánt bagázsban csak fel kéne ébresszen némi fékezési hajlandóságot. Ezek bezzeg nem, rá még akárhány lapáttal nap mint nap!

A barátom szerint pedig a nyilvánosság előtt gátlástalanul megvalósított lépéseik mögött könnyen lehet, hogy valami még orbitálisabb méretű mocsokságra készülnek, amiről ezek egyelőre ügyesen elterelik a plebs figyelmét.

csakafidesz? írta...

Kedves asta!(10:06)
Örömmel konstatáltam,hogy ismét a köreinkben üdvözölhetünk.
Idézlek:"Nem kell hát csodálkozni, hogy a tömegek profi politikusok nélkül mennek utcára. A becsületet eljátszották, mindent elölről kell kezdeni... és ezt mondom kezdetek óta.
Rendszer váltásról beszélnek és igazuk van. Én szemlélet váltásról beszélnék... annak a szemléletnek a leváltásáról, hogy a politikus úr. A mai mipolitikusaink nem urak, csak uborkafára felmászott kulturálatlan csorda. Szégyen,amit művelnek."

Kedves Hölgyem! Csak rossz híreim vannak!
Elöljáróban meg kell állapítanom,hogy neked is pártfóbiád van. Szavaidból az tűnik ki, hogy a jelenlegi pártokat Te is üldözendő ellenségnek tartod és alig várod, hogy helyükbe a mai modern Szent Grál lovagok lépjenek. Vagy valami csodára vársz, pedig tudhatod, hogy csodák ma már nincsenek,
A becsület és tisztesség lovagrendje ma már nem létezik, de az is lehetséges, hogy soha nem is létezett.
Az ember az emlósöknek egy olyan csoportjához tartozik, aki mindig tisztának születik, de azok a fránya körülmények a jó útról mindig eltérítik. A gazdagok általában nem a létfenntartás ,hanem a felhalmozás érdekében lopnak.
A te ma még ártatlan civiljeid mit gondolsz mit fognak tenni ha majdan a húsosfazék közelébe kerülnek.
Ugyanazt, amit az általad - és még sokan mások - által hitelüket vesztett mai politikusok tettek vagy tesznek.
Kimerik a legjobb falatokat és neked meghagyják a szilánkos alját.
Nem félsz, hogy a rendszerváltás újra csak simán gengszterváltás lesz?
Az idézett utolsó mondatod pedig túlzás.A politikus ma már magasan képzett szakember és úgy viselkedik, ahogy azt a közössége megengedi neki vagy megköveteli tőle. Egyénieskedés ebben a milliőben nem megengedett. Kivételek vannak, de a kivételek mindig a szabályt...

csakafidesz? írta...

Kedves helló!
Most olvasom a engem is érintő hozzászólásodat.
Gondolom itt arra a momentumra gondoltál, hogy a Fidesz-kormény addig élezi a belpolitikai helyzetet, amig a forrongások ki nem kényszeríti a "rendkívüli állapot" kihirdetését.

Végiggondoltad, hogy ez mivel járna?
Ennek nagyon súlyos bel-és külpolitikai következményei lennének.
O-ról sok mindent el tudok képzelni, de ezt még ő sem merné meglépni.

asta írta...

Csakafidesznek

Hogy a ma született báránykákból gazemberek lesznek, nem újság.
De a ma született báránykák, akik még nem éreztek rá sem a hatalom, sem a pénz mindent megrontó ízére, első lendületből még hozhatnak olyan törvényeket, amelyek visszaszoríthatják a mai politikusok mohóságát. Hogy legalább papíron bűnné nyilvánítsák az adó fizetők pénzének ellopását, hogy a politikusnak korlátokat állítsanak én ugyan nem vagyok ma született, de tudnék összeállítani olyan szabályokat, amelyek sokat változtathatnának a mai állapotokon. Ilyen pl. a teljes átláthatóság, a titkosítások feloldása, ügynök listák, teljes körű számonkérés és elszámoltatás a megfelelő jogi szankciókkal kísérve... meg hasonlók.
Ma törvényesített lopás zajlik. Kilopják a MNB pénzét, csődbe viszik a bankot, megkárosítják a betéteseket 7,5 milliárd forinttal és nem történik semmi. A mai ellenzéki (profi) politikusok hozzáállásával az ilyen dolgokat nem lehet megszüntetni, mert ők is benne vannak a játékban, ebben szocializálódtak még a fiatalabbjaik is. Semmi nem várható tőlük.
Unortodox módszerekkel szemben csak hasonlóan unortodox módszerekkel lehet felvenni a harcot. Erre a mostani pártok sajnos nem alkalmasak.

csakafidesz? írta...

asta!
Őszintén örülök, hogy Te semmit sem változtál.
Maradtál az aki voltál. Egy megrögzött ortodox idealista, egy romantikus álmodozó.

No de nagyon sokáig maradjál meg ilyennek.
Csak arra vigyázz, hogy a csalódások nagyon ne viseljenek meg.

homokóra írta...

http://www.tarki.hu/hu/publications/SR/2014/

Anikó írta...

A Gaskótól meg külön ki vagyok akadva, gondolom van aki emlékszik, amikor még a mozdonyvezetők szakszervezeti elnöke volt és a Gyurcsány kormány idején számtalan sztrájkot szervezett, nem jártak a vonatok, bénította a közlekedést a havazásban stb.
Ebből a tetűből hogy lett a Liga elnöke???? Tudja valaki???
Világ életében Orbán csókosa volt, még 2010-ben is ott vigyorogtak, egymás hátát lapogatták, épp csak nem csókolták szájon egymást és ez most a félpályás útlezárásokat szervezi????
Ki hisz ennek a szélhámos köpönyegforgatónak el bármit is????

Névtelen írta...

Gaskó viselkedése jó jel. Nagy köpönyegforgató. Ha nem Orbán megbízásából teszi amit tesz, akkor lehet, hogy ő is veszni látja a fideszt és jó váltókezelőként időben akar váltani.

Góbé írta...


Szassz Csakafidesz! Folytassuk hát !

Kérded Hellotól, tudja-e mivel járna egy rendkivüli állapot kihirdetése s meg is válaszolod. Súlyos bel-, és külpolitikai helyzettel. Kérdem tőled, ma, most, milyen a kül-, és belpolitikai helyzet, mert szerintem súlyos. Mondhatod, hogy ettől még sokkal súlyosabb is lehet s igazad is van. De kérdem mi gerjeszti, fokozza a helyzetet. A sajnálatosan lapitó - s szomorúan állapitom meg hogy ebben a DK is benne van - ellenzéki pártok nyilván nem. A tömeg, a "civilek" csak gerjednek, nem gerjesztenek. Marad viktátor és csapata, akik még azt is "megmagyarázzák", miért jó az nekünk, hagy egy politikus gazdag és tovább gazdagodik. Arra azért kiváncsi vagyok, hogyan magyarázzák meg miért jó nekünk, ha a 28, meg a 47 ezer forintokat is elveszik vagy 2-3 millió honfitársunktól. Még jó hogy a kecskét meghagyják...
Mert ma ezt szavazták meg, tettek még a tüzre néhány szivlapáttal.
Sokunkban felmerül a kérdés miért vonják magukra a nép haragját. Nevessünk azon bárgyú feltevésen hogy mazohisták, vagy aberráltak.
Az a bizonyos sokunk által vélelmezetten bevezetendő rendkivüli állapot kihirdetését az indokolja, hogy orbánc fél 2017-ig várni a mindenható elnöki posztra. Ki tudja lesz-e 2/3-a. A gazdaság xarban, a hivek kopnak, az idő fogy.
A multkori posztban arra hivatkoztál, hogy nálunk azért nincs még egy É-Korea, túlzásnak tartod az aggodalmainkat, bár felhivtam a figyelmedet, hogy az eseményeket praktikusabb folyamatában vizsgálni. Hitler amikor 1933-ban szerdán hatalomra jutott, nem csütörtökön hirdette meg és vezette be a totalitárius rendszerét. Kellett neki 3-5 év...
Ne vedd zokon, de érdekes hogy a hatalom 5 évnyi törtetése, rombolása után nem gondolnád hogy orbán ezt meg merné csinálni, ugyanakkor Te nevezed Astát idealista álmodozónak.

Névtelen írta...

Kedves Anikó! Az M0 úgy lett tervezve, hogy kétszer HÁROM sávossá lesz kiépítve a későbbiek folyamán. Így épültek meg a hidak és egyéb műtárgyak,beleértve a Megyeri híd is,amelyen lehet is látni a még nem használt harmadik sávot.De ugye négy éve nem igen van folytatása az autopálya építéseknek.

hello írta...

Igen, kedves Csakafidesz?, én végiggondoltam: meglehet, túl sötéten látom a lehetséges jövőt, csak tartok tőle - merthogy oly sok minden döntésének a következményeit nem hajlandó végiggondolni -, hogy OV viszont adott esetben nem tenné.

Az általad említett súlyos következmények az ország lakosságát és nem személy szerint őket sújtanák: meggyőződésem, hogy még a leendő unokáik életre szóló anyagi biztonságáról is gondoskodtak már.

Donáto írta...

Kedves Pupu!
Van egy teóriám!
Csaltak a választásokon a fidesz emberei!
Hogy mivel tudom ezt bizonyítani? Hát egyszerű. A magyar ember nem szokta a demokráciát és nem olyan éles eszű ha politikáról van szó, - tehát mi az oka, hogy egyszerre ennyi ember megy ki tüntetni az utcákra? Még vidéken is tüntetnek! És ezeket a tüntetéseket nem ellenzéki pártok szervezik, hanem civilek!
Mi lehet az oka annak, hogy két hónappal az utolsó választások után "egyszerre megvilágosodunk?" Hogy minden közvéleménykutatónál akkorát süllyed a fidesz, mint még soha!? Két hónap alatt kezd tisztán látni az ország?
A várható és mindennapi áremelések? Az nem lehet, hisz abban olyan tréningünk van az eltelt négy évben.
Miért nem megy az utcákra a békamenet? Mert kockázatos lenne! Nagyon.
Nem gondolom, hogy "mert vér fog folyni..." - magyar ember csak akkor tör be kirakatot, vagy gyújt fel autókat,kezd el rendőröket dobálni kővel, ha megfizetik. Ha nagyon megfizetik!
Mi a véleményed? Üdvözlettel: Donáto

csakafidesz? írta...

Góbé!
Elöljárőban én is kérdeném Tőled, hogy honnan ez a végtelen gyűlölet bennetek, ami sokak részéről a baloldali pártok iránt megnyilvánul. Nem gondoljátok, hogy Ti vagytok igazán azok, akik az ellentéteket folyamatosan szítjátok és megakadályozzátok egy egységes baloldal létrejöttét.
Észre sem veszitek, hogy ezzel Orbánnak mekkora örömet szereztek.
Kicsináltátok Mesterházy-t és most Tóbiással van bajotok. Nyugodjatok már le!Vagy - az sem tudjátok, hogy ki kicsoda - civilekben reménykedtek? Fel sem tételezitek Gaskó-ról, hogy akár jót is akarhat? Miért nem várjátok meg a következő lépését.Össze-vissza kombináltok.
Egyáltalán reméltek valakitől valamit is. Vagy Te is asta-hoz hasonlóan a csodára vársz
Vagy a rendkívüli állapotot követő katarzisban reménykedsz.
Az a szcenárió amit te itt vizionálsz enyhén szólva is tulzó. Orbán 5 évi rombolása, csörtetése még nem nemzetgyilkosság.
O,lehet hogy gátlástalan, de nem hülye. Egy ilyen - kimenetelét tekintve teljesen egyértelmű - akciót nem merne megkockáztatni, mert könnyen lehet, hogy elképzelése a 2/3 ellenére nem menne át a parlamenten.

Névtelen írta...

csakafidesznek
Apukám, te provokátor vagy! Ha valakinek egy csepp esze van, ezután nem válaszol a felvetéseidre.

csakafidesz? írta...

Névtelen!
Közlöm veled, hogy nem vagyok provokátor!
Csak sokan szélsőségesen gondolkodtok és közben nem veszitek észre, hogy aki többfrontos harcra vállalkozik az egyszer azon veszi észre magát, hogy egyszál magában marad.

Egyébként szived joga, hogy kinek válaszolsz és kinek nem.
Ha úgy gondolod, akkor szevasz!

nemóvatos írta...

Csakafidesz!
Engedd meg, hogy a kérdőjeledet találóbb helyre tegyem,
"Orbán 5 évi rombolása, csörtetése még nem nemzetgyilkosság"?
"O,lehet hogy gátlástalan, de nem hülye"?
"hogy elképzelése a 2/3 ellenére nem menne át a parlamenten"?
és válaszoljak is:
DE.
És hogy asta és Te közül ki "Egy megrögzött ortodox idealista, egy romantikus álmodozó" azt a közeljövő eldönti.

Névtelen írta...

nemóvatos!
Csakafidesz-nek írt helyreigazító soraid nem gondolod, hogy azért egy kis magyarázatra szorulnának.
Miért képzeled azt, hogy nem Te tévedsz amikor azt hiszed, hogy kizárólag csak neked_és a veled azonos szemlélettel bíró barátaidnak - van igazatok.
Légyszives részletesen fejtsd ki a következőket:
1./Te mit értesz nemzetgyilkosság alatt?
2./Miért gondolod, hogy Orbán annyira ostoba, mint sokan azt hiszitek? Mindig is kockáztatott, de csak a tűrőképesség határáig ment el. Vélemény???
3./El tudod képzelni, hogy annyi esze sincs, hogy felmérje egy rendkívüli állapot következményeit? A következmények őt sodornák el először.
A képviselők családtagjai nem kerülnének veszélybe? A szavazáskor ez a szempont nem "játszana"?
Egyébként szerinted milyen bel-és külpolitikai következményei lennének egy "rendkívüli állapot" bevezetésének?
Kizárólag a tisztánlátás miatt várom pontosító válaszod. Remélem, hogy ha nekem nem is, de neked majd hisznek a mindenkivel háborúskodó barátaid.
Vagy ti szerettek háborús viszonyok között élni? Nem veszitek észre, hogy folyamatosan nem létező démonokkal harcoltok?
Ennek az országnak nyugalomra lenne szüksége, de amíg az állítólagos elvbarátok nem tolni, hanem szétszakítani igyekeznek a baloldal szekerét, tulajdonképpen nincs is miről beszélni.
A "beépített provokátor" Csakafidesz? üdvözletét küldi és azt üzeni, hogy nyugodjatok egyszer már le!

nemóvatos írta...

Névtelen 17.14:04

ad.1./ Oktatás, egészségügy, szociális ellátás...
ad.2./ Egy idézet a nevezettől:„nem vagyunk sült bolondok, hogy meg akarjuk mondani az embereknek, hogyan is töltsék a vasárnapjaikat”
Mert aki a vasárnapi nyitva tartásba kérés nélkül beleszól az sült bolond?
ad.3./ "Mindig is kockáztatott, de csak a tűrőképesség határáig ment el."
Megdumálná a vazallusait és legfeljebb elvétenék "oszt jónapot"
Amit meg nem írtam arra ne tőlem kérj választ.

Góbé írta...

T. Csakafidesz?, Névtelen/14.41!

Nemóvatos kérdőjelei nagyon helyén vannak. A 14.41 bejegyzésének utolsó mondata szintén helyénvaló, vélem nekem kell megválaszolnom a korábbi bejegyzésem okán, bár lehet hogy hiába...
Felvetettem néhány dolgot melyeket kikerültél, de válaszoltál olyanra, amit nem mondtam. Ugyan honnan veszed a „…baloldali pártok iránti végtelen gyülöletet…” ami szerinted bennem lakozik? Elégedetlenség, hiányérzet, van bennem, de gyülölet?!?
Ha már felvetetted, kérdezted, válaszolok. 20 éven át az mszp-re szavaztam. Amikor az öszödi beszéd után, melyről megingathatatlan meggyőződésem hogy párt megújitásának, egyáltalán, a szavazóik által elvártak felé terelésének egyetlen komoly és tiszta szándéka volt, sggel fordult saját pártja Fletó felé. Az mszp tálcán kinálta a fejét a fideszbarmoknak, ahogy Keresztelő Szent-János fejét vitték Saloménak. A 2010-es buktájuk után úgy tünt felismerték, hogy tényleg változtatniuk kellene, de Bajnai megjelenekor újra előjöttek a régi beidegződések. Megijedtek, ha helyettük Bajnai mögé sorakozik fel a demokratikus ellenzék, légüres térbe kerülhetnek. A fidesszel kéz a kézben ellehetetlenitették, pártalakitásra kényszeritették, majd ledarálták. Amikor végre kinjukban „összefogtak” titkon reméltem, hogy a „kilegyenminiszterelnök” bohózatot csak megtévesztésből játszák el, és a választás előtt egy-két héttel előretolják azt a Botkát, akinek kvalitásai maximálisan alkalmassá tették volna a feladatra, és megoldódott volna a „Mesterházi vagy Bajnai” komlexusuk. Naivan túl sokat reméltem tőlük, jött 2014-ben 3 választáson fidesz henger, melyet az újabb pártelnök győzelemként élt meg, merthogy legyőzték a DK-t. Kösz…
A DK: Tökös, jó csapat, a demokratikus oldalon ők a favoritok, de nem értem most miért vannak csendben, miért nem kérnek USA vizumot miért nem követelik ugyanezt a fidesz közeli potentátokól miért hagynak ki hasonló, számtalan lehetőséget a kormányoldallal szemben…
2014-ben, mindenféle csalások, körzetázrajzolás, külhoni magyarok szavatzata ellenére, akár még nyerni is lehetett volna, ha valóban hihetően, közösen erőt, erélyt felmutatva lépnek fel. EZT VÁRTÁK A DEMO SZAVAZÓK DE LÓFAXT SEM KAPTAK! Mit kaptak helyette: Taszitóan ocsmány volt ahogyan a „szövetségesek” leamortizálását végezték. No ezért nullázódott le számomra az mszp. Az pedig amikor a jobb sorsra érdemes tóbiás győzelemnek nevezte a brutális buktájukat, merthogy előbbre végeztek mint a DK, értelmes ember nem tudja hova tenni. Hol él ez az ember, aki egy „nagy” pártot vezet?
Nem értem hogy érted, hogy mi csináltuk ki Mesterházit! Kit is? A balodal vezérét, üdvöskéjét, miniszterelnök-jelöltjét? Akinek a nép szava xszart sem ért? Aki ilyen cimekkel, elbujd duzzogni? Az ilyenre mondják azt hogy egeret szültek a hegyek.
Emlited még Gaskót, aki szerinted jót akar. Azt is tudod hogy kinek? Mig Fletó volt a miniszterelnök nem volt olyan karácsony, hogy ne lett volna vasutassztrájk. Őt éven át, mialatt kifosztották az országot, Szava sem volt, visszafogott mindent, mindenkit. Most hogy viktátorunknak szorul a zabszem, permanens tüntetések vannak, álszent módon szervezett egy olyan demonstrációt, amivel csak kárt okozott nekünk, orbáncnak meg hasznot. Egy útlezárásnál, a 6-8. autós, már azt sem tudja miért kell állnia, ha meg elolvasta a transzparenst, egyetért, de szeretne továbbhaladni és nem érti miért nem teheti...

Végezetül! Sem én sem a hozzám hasonlóan gondolkodók nem kivánják az erőszakot, azt a bizonyos, szükségállapotot, csupán vélelmezzük, orbánc tevései megnyilvánulásai alapján hogy erre bazirozik, ami félelmetes. Azt is látni kell, hogy innen már presztizsveszteség nélkül, ami a hatalma halála, visszakozni nem tud. Van mitől tartanunk.