2015. január 31., szombat

GYURCSÁNY ÉVE

Te sötétben bujkáló...
Természetesen jól beszélt.
Más politikusok akár karriert is építhetnének abból, ha csak feleannyira jól tudnának beszélni, mint ő.
Ami a beszéd tartalmát illeti, természetesen minden a helyén volt, megvolt az elején a bolsevik önkritika, harcostársak érdemeinek elismerése, mindenki láthatta: a mi Ferink nincs elszállva önmagától, képes saját hibáinak ostorozására is.
Az azért kicsit disszonáns volt, hogy hiába hivatkozott Kósáné Kovács Magdára, nem találta a teremben, aminek talán az lehetett az oka, hogy nem hívták meg, ami viszont érthető, hiszen a terem befogadóképessége kicsi, cserébe viszont úgy néz ki belülről, mint a Téli Palota az ominózus támadás előtt.
Ideális helyszín ez egy - mint megtudhattuk - baloldali párt évértékelőjéhez, a bimbózó diktatúra coming outjának második évében.
Ha a szegényember meglátja ezt a szomszéd lopott árammal üzemeltetett televízióján, hát erőt vesz rajta a heuréka effektus: Aha! Ez az én pártom, ez kell nekem!


Az önkritika tárgya szerencsétlen Pásztor Albert még szerencsétlenebb jelölése volt, melyre rábólintott a káderpolitikához köztudottan zsigeri tehetséggel közelítő pártelnök is, ki eme elegáns fejbiccentéssel a demokratikus jelölés folyamatára feltette a koronát.
Hát mit is mondjunk erre: az önkritika jogos volt, még akkor is, ha szegény Pásztor Albert inkább csak áldozata volt a magyar nép olvasni tudó hányadát jellemző alacsony szövegértési indexnek...


Gyurcsány elnök úr mondott még egy-két érdekes dolgot, ami nem kimondottan évértékelő volt, inkább csak próbálkozott némi rendtétellel az agyakban.
Elmondta, hogy aki kiegyenesítette a kaszát, az nyugodtan visszagörbítheti, mert Péter-Pálra egyelőre nem várható forradalom, ami nagy igazság, de aki forradalomban akar hinni, az forradalmár lesz, ha a reálpolitikus beleszakad is az igyekezetbe, hogy erről lebeszélje.
Aztán azt is taglalta, hogy a parlamentből való kivonulás mennyire értelmetlen és kontraproduktív lenne, ami szintúgy nagy igazság, de ezt sem fogja elhinni az, akinek ez a gyíkja.
És akkor még szó sem esett azokról, akik a fejéhez verik 
felesküdését az Alaptörvényre, beleértve a DK ellenállási záradékát is, vagy szerepét a választásokon való részvételben.
Magam is ismerek a bloggervilág bozótjában olyanokat, akik szerint neki már réges-régen, kezében kováspuskával, fogai között késsel a Bakonyban kellene gerillaharcot folytatni, ahelyett, hogy pelenkát vásárolni járna. 


Senki sem forszírozta, de ő azért bemutatta érzékletesen, hogy mi a különbség az ő vagyonosodása és Orbán vagyonosodása között, és már megint nem volt senki a környezetében aki figyelmeztette volna: drága Elnök Úr, ez senkit nem érdekel, ebből Jóskának annyi jön le, hogy nektek, trógerek van, én meg éhendöglök a gyerekeimmel a fűtetlen lakásban.
Elmesélte azt is, hogy akkor, amikor ő volt a kormányfő, akkor valamelyest javult a helyzet, most meg romlik, és aki azt hiszi, hogy Orbán világgákergetése esetén máról-holnapra gyökeresen változni fog a helyzet, az illúziókban él.
Ez persze nem is igaz, mert az ember közérzetét nem csak az anyagiak befolyásolják, hanem életének teljes környezete, például az, hogy lát-e esélyt gyermekei taníttatására, igénybe tudja-e venni az egészségügyi ellátást, jár-e neki a nyugdíj vagy adható és még ezer ilyesmi.
Ezzel biztatni a népet - szerintem melléfogás, mert ezzel mindent adott, csak értelmet nem a tömegek amúgy is lagymatag harcának.
Nem valami túl lelkesítő perspektíva az, hogy az állampolgár harcol, a cél pedig a nagy semmi.
Volt már pedig, hogy beszédeiben nem bontotta ki az igazság minden részletét, de

akkor választást is nyert, ennek fenyegető veszélyét - úgy látszik - mindenképpen el kell kerülni.

Volt még sok remek megállapítás, az előadásmóddal sem volt baj, hiszen a magyar átlag kenetes beszédekhez szokott, így nem viseli el az érzelmi kitárulkozást - hát, most nem panaszkodhatott.
Szó esett a civilekről a beszéd mazochista blokkjában: szeressük őket, mert majd belejönnek a politizálásba, senki sem kiforrott politikusként kezdi - a szokásos gyurcsányi séma alapján odatartotta a másik orcáját is, jóllehet a fejét már cipóra verték azok, akiket felkarolt, akiket szeretett, akiknek megbocsátott, néha az ember már azt várná, hogy az énekesmadarak leszállnak a vállára, de idáig valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy csak keselyűk lengették a szárnyaikat arrafelé, ki-kitépve egy-.egy darabot a májából, meg innen-onnan.

Még a libák voltak a leghumánusabbak, hiszen ők legalább le sem bombázták...

Nekem ez a beszéd mégis arról szólt, ami nem hangzott el benne.
Nem hangzott el például az elmúlt év értékelése, jóllehet a demokratikus oldal akkora maflásokat kapott sorozatban, hogy a fal adta a másikat, olyan állapotba került, hogy rossz ránézni, olyan durva dolgok történtek, melyeket elfeledni bűn, hiszen az elfeledett dolgokból nem lehet tanulni.
Nem érintette a beszéd a DK és a többi párt viszonyát, ami elhangzott, azt Gyurcsány annyira gondosan becsomagolta, hogy tán már maga sem tudta, hogy miről beszél, pedig ha ennek a beszédnek lett volna, hát éppen az lett volna a pozitívuma, ha elemzi a Nagy Pofáraesés okait, megnevezi azokat, akik a demokratikus oldal vereségéért felelősek, és elmondja, hogy a legnagyobb tévedése nem Pásztor Albert támogatása volt, hanem a megfelelő biztosítékok nélkül kötött megállapodások - például a frakcióról - melynek következtében most úgy ülhet a Parlamentben, mint sértett kakadu az ülőrúdon.
Érinthette volna a beszéd azt is, hogy kinek a pártja is tulajdonképpen a DK, mert attól tartok, hogy jelen állapotában csak Gyurcsány Ferenc pártja, ami igazán kedvező státusz, csak az ország bajainak megoldásához ez kevés.

Nem szólt a beszéd Magyarország helyéről a világban, viszonyunkról Amerikához, a NATO-hoz, az Unióhoz, Oroszországhoz - amit pedig a két Magyarországról elmondott, az számomra rettenetesen ellenszenves volt.
Azt mondta, hosszú távon két Magyarországnak kell egymás mellett élni, amit ugyan érteni vélek, de egyetérteni nem tudok vele.
Igen, nem kell élethalál harcot vívni a jobboldallal, joguk van arra, hogy tőlünk eltérően gondolkodjanak a világról, de azért igenis harcolni kell, hogy ez egy olyan ország legyen, melyben a politikai vitákat demokratikus módon döntik el a politika szereplői, az egyetlen Magyarország érdekében.
Egy az ország, és az lenne a kívánatos, ha ez az egyetlen országunk demokratikus legyen, ahol kompromisszumképes politikai erők folyamatos alkujának eredményeként olyan társadalom létezik, melyben jól tudom érezni magam.


Szóval, szép beszéd volt, teljes egy napig téma lesz talán, aztán a remek időpontválasztásnak köszönhetően  - Merkel előtt két nappal - a kutya sem fog emlékezni rá, ami azért nagy kár, mert voltak benne okosságok is.
Hát majd jövőre, - hátha addigra történik is valami.
Gyurcsány 2016-ot említett, én nem évhez, inkább eseményhez- a koronázáshoz, vagy a nagyturul-röptetéshez, esetleg a nemzetvezér-választáshoz kötném a történést - majd meglátjuk.
Ezt mondta Vak Béla is anno...

:O)))

AZ ÚJ PRÓFÉTA

Új elnököt választott a Magyar Birkózó Szövetség.
A régi elnök, Dr. Hegedűs Csaba a sportág nagy alakja, olimpiai és világbajnok, mesteredző, volt szövetségi kapitány, aki 1992 óta volt a Magyar Birkózó Szövetség elnöke távozott.
Huszonhárom év alatt sportvezetőként minden volt a magyar birkózásban, csak birkózó-szőnyeg nem, sportolóként mindent elért, ami elérhető volt a szőnyegen.
Ami emberi tartását illeti, arról súlyos, életveszélyes autóbalesete utáni visszatérése beszél.
Két év rehabilitáció után még két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.
Edzőként tanítványai közül hárman - Növényi Norbert, Sike András és Kocsis Ferenc - olimpiai bajnokok lettek.
Részt vett a nemzetközi birkózóéletben is, tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének, rövid ideig a Telesport főszerkesztője is volt - egyszóval olyan sportvezetője volt sportágának, amilyet minden más sportág csak kívánni tud magának.

Túl hosszan volt a csúcson, valószínűleg ezért is  jött most helyette más.

Jött a rezsibiztosként elhíresült Németh Szilárd, volt csepeli polgármester, aki szintúgy szép birkózó-szakmai múlttal rendelkezett, iskolás korában utánpótlás-szinten ő is birkózott.
Sportvezető pedig tavaly lett a csepeli birkózóknál, ami egy csepeli polgármestertől - lássuk be - kiemelkedő teljesítmény.
Eddig a rezsit csökkentette, ezután a magyar birkózás renoméjával fogja ezt tenni, de ne legyen igazam.


Mindenesetre az új elnök bemutatkozó beszédében kiemelte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a kormánnyal együttműködve lehet a sportágat felvirágoztatni.
Fő támogatója, a Birkózó Liga elnöke, Komáromi Tibor azt fájlalta, hogy a volt elnök túlságosan kevés pénzt hozott a sportágba, holott a birkózók eredményesek.
Hát igen - az Isten pénze se lenne elég egyetlen sportszövetségnek sem, de én azért inkább úgy fogalmaznék, hogy a birkózók a kevés pénz dacára is eredményesek voltak.
Szóval a döntés nyilvánvalóan a szakmai munkáról szólt, megkoronázása egy szép szakmai karriernek a NER szellemében: pénz beszél, a kutya ugat.
Hogy aztán a karaván halad-e, azt majd meglátjuk, de nekem azért vannak aggályaim, hiszen a nemzetközi birkózó-életben nem olyan könnyű elismertségre szert tenni, mint rezsit csökkenteni.
Másrészt meg egy olyan sportágban, ahol azért a szubjektív döntéseknek nagy szerepe van, nem mindegy, hogy hívják a szövetség elnökét, noha a Németh név is szépen cseng bizonyos körökben.

Hogy ez a döntés szabályos volt, az kétségtelen, de az is, hogy túlmutat a birkózó-szövetség problémáján, részben talán magyarázatot ad a mai politikai helyzetre is.
Adott két ember, akik között választani kellett.
A többség magas ívben tett múltra, érdemekre, szakértelemre, a szavazatokat arra a szakmában névtelen emberre adta, aki politikusként is alulról nyalogatja a középszert.
Viszont odatülekedett Viktor ánuszához, azt nyelvével illette, letette a cselédpróbát, így esélye van arra, hogy az asztal alá hajított libacomb-csontot felkapja és megossza azokkal, akikről ő is, meg a Vezér is azt hiszi, hogy súlyt adnak neki.

Pedighát ez téves elképzelés, hiszen ezek az emberek adott esetben éppúgy cserben hagyják majd őt is, mint elődjét.
Ez a szavazás leginkább arra volt jó, hogy a magyar nép mentális állaptáról egzakt adataink legyenek.
A régi elnök mellett szavazott ötvenöt küldött, ellene pedig hetvenen - ez úgy nagyjából a társadalmi realitásokat tükrözi vissza.
Viszont a hetven koldus kezébe lehet, hogy pottyan valami, ha más nem, a libák majd gondoskodnak róla.

A sportág ettől még megvan, a sportág ikonja pedig elballaghat, végtére is ez a demokrácia.
Vagy a szűklátókörű pitiáner haszonelvűség, értékeink herdálása.
Mert nem csak egy sportcsarnok képez értéket, azt felépíti az ország egy év alatt, bármikor.
Az igazi érték az ember, aki annyit tett a magyar birkózásért, mint rajta kívül kevesen.
Ő volt az a sportoló, aki bebizonyította, hogy a sportág űzéséhez nem kell büdös bunkónak lenni, lehet ezt elegánsan, diplomával a zsebben is űzni, művelt fiatalok ezrei jöttek a hajdani prolisportba ennek láttán.
Elhitték, hogy ez egy értelmiségi által is űzhető sport, sőt, Hegedűs Csaba láttán még azt is el tudták képzelni, hogy egy sportvezetőnek tartása van és azt képzeli,hogy az eredmény minősít.
Na, mondjuk ez esetben ebben az országban ne is csodálkozzon senki, ha világgá küldik, itt többet ér egy játékos, puha nyelv, mint bármilyen eredmény.Példakép lehetne, de nekünk bukott embert kellett csinálni belőle, hogy azok próbálhassák némi aprópénzen megvásárolni maguknak a dicsőséget, akik a kanyarban sincsenek hozzá képest.
Nem ő az egyetlen ilyen a magyar társadalomban - gazdag ország vagyunk...


:O)))

2015. január 29., csütörtök

EMPÁTIA


Tele vagyok empátiával.
Fiatalabb koromban persze inkább halikrával szerettem tele lenni, de az idő rohan, az ember azzal foglalkozzon, amire még képes, jelen esetben - a magam részéről például - rohadt empatikus vagyok.
Arra gondoltam, hogy bizonyára oka van annak, hogy az ország lakosságának egy jelentősnek mondható része a magyar jobboldalt támogatja, meg annak is oka lehet, hogy epét hány, mikor a liberálisokra terelődik a szó, és ezelőtt tizenöt évvel még azon is spekulálnom kellett, hogy miért is haragszik annyira a baloldalra - mára ez legalább tisztázódott.
Mára a magyar baloldalt bátran le lehet haragudni, adtak rá okot, nem is keveset, habár az okok nem azok, melyeket Magyarország másik fele mantrázni szokott.


Ami a magyar jobboldalt illeti, próbálom őket szeretni, de -sajnos - nagyon nehezen sikerül, mondhatnám azt is, hogy e területen kudarcot kudarcra halmozok.
Pedig vannak jobboldali meggyőződésű emberek, akiket kedvelek, van olyan is, akivel baráti jóviszonyban vagyok.
Persze ez is olyan, mint a vízzel való kapcsolat, ha egy kádnyi van belőle, akkor akár élvezetes is lehet, üdítő és kellemes, de ha beleejtenek az Atlanti Óceán hideg vízébe, akkor az már minden, csak nem barátságos, főként, ha a vacogós cápára gondolunk.
De azért kísérletezem, hátha képes leszek megérteni az indulatokat.


Itt vannak mindjárt a liberálisok.
Liberálisnak lenni nálunk érdekes műfaj, a maguk zárt kis világában jól elvannak egymás között, van egy idézet-gyűjteményük, melynek bemagolásából a lustábbak éppenhogy, a szorgalmasabbak elég jól megélnek, az csak a baj, hogy szó szerint kell ismerni, mert amikor a számonkérés folyik, akkor az utolsó betűig követelni kell az előírtak rigorózus betartását.
A jobboldali ezt tulajdonképpen szereti, mert ő maga sem szeret sajátfejűleg gondolkodni, emellett számára roppant rokonszenves gondolat, hogy őt hagyja békén mindenki, főleg az állam, tudja ő jól, hogy mit kell tennie.
Namármost ez a tiszta liberalizmus, ezzel csak egy baja van, hogy az eszme nem írja elő pontosan, hogy más, nála fejletlenebb népek hogyan kötelesek gondolkodni, hanem róluk is azt gondolja, hogy tudnak azok a saját fejükkel gondolkodni, ami csak zűrzavarhoz vezethet.
A jobboldali ember önmagával szemben szuperliberális, míg a társadalom többi tagjával szemben Dzsingisz kán népnevelési módszereit favorizálja, és csak a szomszédasszony megtekintése tartja vissza attól, hogy ne követelje az elfoglalt intézmények nődolgozóinak csoportos megpocsékolását házastársaik tetemeinek kupacán, a jobboldal vitézei által.
Röndnek muszáj lönni, - mondta a hajdani rendőr a kupléban. és ehhez a követeléshez boldogan csatlakozik a jobboldali érzelmű magyarember, és a rend azt jelenti, hogy őt nem abajgatja a hatalom, ellenben ő meg első körben szabadon seggberúghatja a cigányt, később pedig a nyílt utcán végezhet gatyavizitet, meggyőződni, hogy a vizsgált gyanús elem előírásszerű, avagy hiányos bőrkötésben ténfereg ebben a durva világban.


A jobboldal tele van hazaszeretettel.
Ez a hazaszeretet praktikusan pofázásban nyilvánul meg, és meglehetősen szelektív memóriában.
A hazáját szereti, de adót fizetni nem szeret - és itt máris találhatunk egy kapcsolódási pontot a baloldallal, merthogy adót csak a hülye fizet, magyarember kreatív adóoptimalizási eljárásokat alkalmaz, ezt néha államilag is támogatják, ilyenkor felépül egy-egy stadion és az adóhivatal úgy kerüli azokat, akik ezt alkalmazzák, mint a tüzet.
Persze élesebb politikai helyzetben a jobboldal tenni is szokott a hazáért, például papokat nyúz meg böllérbicskával, baloldali kisembereket herél, madárcsontú festőnőket lógat fel a fára, sorkatonákat lő halomra, drótkötélen huzigál végig halottakat a téren, miközben a többiek sztálinista gépírónőket rugdalnak.
Ez persze rokonszenvessé teszi őket bizonyos körökben, melyeket ma akár jobboldalnak is mondhatunk, igaz, inkább a szélének, vagy az aljának, nem is tudom, pontosan mi a helyes kifejezés.
A mainstream jobboldal elhatárolódik a túlzásoktól, például helytelennek tartja a drótkötelet, elég lett volna agyonlőni a delikvenst, de azért beszavazza a parlamentbe azt a bárcást, aki ott ugrált a téren, miközben egyéves gyermekére az isten tudja ki vigyázott.

Hogy miért szereti őket a nép - megfejthetetlen.
A magyar jobboldal ezidáig jót még nem tett ezzel az országgal, ellenben belehajtotta a magyart két világháborúba, halálba kergette párszázezer zsidó és nemzsidó honfitársunkat, megteremtette a hárommillió koldus országát, majd amikor a baloldal élhető országot teremtett, az első adandó alkalommal visszaállította a Rendet.
A hárommillió koldus megvan, az éhező gyerekek stimmelnek, a köznépnek kuss van örüljön, hogy él.
Nem volt könnyű, de amit huszonöt év alatt felépítettünk, annak huszonöt év kellett a rombadöntéséhez is, de végre sikerült!
Amikor a pokolban cigarettaszünet van és jön Belzebub, visszalökdösni a beutaltakat a fortyogó szarral teli katlanba, akkor lemerülés előtt  még odahúzzák az ikszet a jobboldali jelölt neve mellé, mert az megígéri nekik, hogy mire újból feljöhetnek a levegőre, addigra a szar nemzetiszínűre lesz festve, maga lesz a Mennyország.


Szidják Kádárt és a kádárizmust, de főleg a nemlétező komcsikat azok, akik csak köszönhettek annak a kornak, köszönhettek társadalmi felemelkedést, kultúrát, létbiztonságot, emberi életet.
Magyarországon nyolcszázezer párttag volt és hatszázezer KISZ-tag.
Ez - ha átszámítjuk családra, akkor két és fél - hárommillió embert jelent, gyakorlatilag minden családban volt "komcsi" - a jobboldali családokban is.
Megértem azokat, akik 1945-46-ban rettegtek attól a társadalmi berendezkedéstől, azt is megértem, hogy Rákosi rendszere nem szerettethette meg velük az eszmét, azt is tudom, hogy ma már illúzió lenne Kádár rendszerében gondolkodni, na de ettől még nem kellene meghülyülni.

Mint kiderült, nem kellett csajkával sorbanállni az egyforma ebédért, nem kerültek közös tulajdonba a nők, nem kellett pufajkát hordani, a kitelepítettek is visszatérhettek ötvenháromban, az ötvenhatos nagypofájúak is hazatérhettek legkésőbb hatvankettőben, aztán azóta meg eltelt néhány év.
Ebből a néhány évből az utolsó huszonöt lefele vitte a társadalmat, minden tekintetben.
Ma már éppen a sunyi diktatúra idejét éljük, de a magyar jobboldal még mindig nem ébredt fel.
Nem csodálkozom, amióta a világ világ, azóta a magyar jobboldal mindig döngő léptekkel masírozott elmebeteg vezérei után, ma is ez a helyzet.

Pedig van előtte példa jócskán, hova vezet a kritikátlan hitbuzgalom, és biztos vagyok benne, hogy vannak közöttük is olyanok, akik csendben szégyenkeznek.
Mindenesetre ha én jobboldali keresztény ember lennék, a pofámról leszakadna a bőr, ha arról olvasnék, hogy a parlamenti jobboldali kétharmad nem szavazza meg az éhező gyermekek ebédeltetésére szolgáló pénzösszeget, Krisztus születésnapja környékén.
Nem várok én csodát, hiszen Marx megmondta, hogy a lét meghatározza a tudatot, nekik meg sok esetben a létük függ attól, hogy paríroznak-e a hatalomnak, vagy nem.
Nem várok hősöket, kamikázékat, öngyilkos merénylőket, de azt azért elvárnám, hogy ne lelkesedjenek a maffiáért, a diktatúráért, és adott esetben álljanak mellénk.

Az a vágyálmom, hogy a magyar jobb és baloldal a programjaival versengjen a választópolgár kegyeiért, de ez a program konkrét legyen, megismerhető és ellenőrizhető.
Ne az egymással szembeni gyűlöletre építsen, hanem adjon választási lehetőséget, hadd döntse el a választó, hogy ki tudja hatékonyabban emelni az ország tekintélyét és a nép életszínvonalát.
Hogy ne kelljen egymástól tartanunk, ne kelljen egymásban ellenséget látnunk.
Szilárdan hiszem, hogy lehet a kapitalizmust is tisztességesen csinálni, és remélem, hogy eljön még ide egyszer az emberarcú kapitalizmus, még, ha jómagam nem is fogom már megérni.
De el kell jönnie, mert nincs más út az emberiség számára.

El tudod ezt képzelni?

:O)))

2015. január 28., szerda

APÁTIA, FÉLELEM, MERKEL

Ez itt a legnagyobb veszély - az apátia.
A szó az értelmező szótár szerint közöny, érdektelenség - a kislexikon szerint  minden benyomás iránt való érzéketlenség; érzelmi közönyösség, mikor a lélek teng s a benyomások nem találnak benne kellő visszhangra.
Számos foglalkozás hordozza magában kialakulásának lehetőségét, de a politika is okozhatja, főleg akkor, ha az érdekérvényesítés ellehetetlenül, ha az állampolgár úgy érzi, hogy reménytelen küzdeni az őt körülvevő világ negatívumai ellen.
Ha azt kell gondolnia, hogy ő tehetetlen báb, játékszere a nála nagyságrendekkel erősebb hatalmaknak, ha úgy érzi, hogy bármit tesz is, úgysem sikerülhet változtatnia a világ folyásán.

Az apátia általában nem a passzív természetű emberekre jellemző, hanem éppen azokra, akik a munkájukat, hivatásukat nagy elkötelezettséggel végzik, aktivitásuk meghaladja az átlagot, csak éppen rájönnek, hogy bármit tesznek is, eredmény nem mutatkozik.
Elfáradnak a kilátástalan harcban, és ez a fáradtság nem olyan, melyet ki lehetne pihenni, hanem egy állandósult állapot, mellyel az érintett nem tud mit kezdeni.
Azok, akik politikával foglalkoznak ilyen diktatúrával fenyegető időkben, könnyen áldozatul eshetnek ennek a lelkiállapotnak, amit nem is lehet nagyon csodálni.

Itt van például a magyar belpolitika, mely arról nevezetes, hogy az állam egy megalomániás szociopata kezébe került, egy bűnöző kezébe, aki a tetejébe még küldetéstudatos is, csak az a titok a társadalom előtt, hogy mi a küldetése, merthogy ami érzékelhető, abból csak a Horthy-rendszer feltámasztása jön ki, esetleg még Mussolini fasizmusának XXI. századi változata.
Aki demokrata, az az első perctől érzékelte, hogy a dolgok nem a demokrácia felé mennek, de illúziókba ringatta magát.
Azt képzelte, hogy rendben van, megválasztottuk, de a nép nem azt nézi majd, amit mond, hanem amiit csinál, és akkor majd felemeljük szavunk és világgá zavarjuk a despotát, aki ezt majd demokratikus módon tűri.
Hát tévedtünk, nem kicsit, nagyon.

Ott szaladgáltunk az utcákon, skandáltuk a jelszavakat, ezer és ezer okos, vagy okosnak gondolt
 cikket, posztot írtunk, már azzal is beértük volna, ha a Nemzet Elmebetege észbe kap és visszavesz az arcából, de ebben is tévedtünk.
Ez az ember csak megy előre, mint egy tank, melynek vezetője képtelen letérni az önmaga által kijelölt menetvonalról, mindent és mindenkit eltiporva, - csak akkor áll meg kis időre, ha valamiféle 
értéket lát, mert akkor kiszáll, ráfogja a pisztolyát a  tulajdonosra, davaj csaszi, mondja, majd visszaül a harckocsiba és törtet tovább.
Senki és semmi el nem térítheti a céljától, mely gyanúm szerint maga a hatalom, az ő egyszemélyi hatalma, mely állandó gondoskodásra szorul.
Amit már megszerzett, azt védelmezni kell, amit meg nem, azt meg kell szerezni.


Őt nem kell szeretni, számára bőven elég, ha félnek tőle, márpedig - a fene se hitte volna - de az emberek félnek ettől a faluszéli kis suttyótól, akit egyébként a felcsúti kocsmában is pofánvágnának a megalázott és meglopott emberek, ha nem tartanának retorzióktól, melyek a megélhetés elvesztésétől a kocsi tetejéről leeső létráig terjedhetnek.
Ha erre gondolnak, nem sok harci kedvük marad, mert az élethez az eszmén kívül kenyér is kell, ezért aztán - miként őseik ezer és ezer alkalommal - megpróbálnak kiegyezni a hatalommal.
Megpróbálják sunyin kijátszani, nem fizetnek adót, a háta mögött kinyújtják rá a nyelvüket,  de szembefordulásra nem képesek.
Beletörődnek.
A magyar társadalom arra viccbeli emberre emlékeztet, aki panaszkodott az orvosának, hogy mindig becsinál.
Az orvosa minden gyógyszer kipróbál, de a betegen semmi sem segít, míg csak egyszer a feldúlt beteg be nem szed egy marék nyugtatót.
Másnap eldicsekszik az orvosnak, hogy hogyan kezelte magát. 

Az orvos kérdezi: akkor most már nem csinál be?
Dehogynem - mondja páciense mosolyogva - de kit érdekel?

A magyar társadalom is bevette a nyugtatóit.
Ismét csak ezeréves tradícióit használva a sok szerencsétlen egymást üti-veri, rugdalja, feljelent és bejelent, és minden módon igyekszik elnyerni a despota kegyét.
Akit ez a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hiszen ő csak azt figyeli, ki nem retteg tőle, mert azokat kell megtörni, azok a veszélyesek.
Azok pedig, akik nem félnek, egy idő után belefáradnak a harcba, mert összes egyéb bajaikra ráadásképpen ott vannak közöttük a despota megbízottai, akik pontosan tudják, hogy mit kell tenniük, hogyan kell egymással és a társadalom rettegő tagjaival szembefordítani ezeket az embereket.

Egy ötéves óvodás is tudja, hogy az óvoda rosszcsontját egyedül képtelen elverni, de ha öt-hat kislány összefog, akkor gond nélkül kékre-zöldre fegyelmezhetik, miközben az óvónéni elegánsan elfordul.

De ehhez össze kell fogni, és nem szükséges előtte hosszasan megvitatni azt, hogy mi lesz a Mackó-csoportból Bendegúz megrendszabályozása után, mert az eszmei-ideológiai munka alatt elmegy a bátorság, meg a harci kedv, meg összevesznek egymással a lányok, pedig Bendegúz megrendszabályozásához valamennyiük erejére szükség van.
Február másodikán érkezik Angela Merkel, a látogatás előkészítése kormányzati oldalról rendben van, Autógyárak segge kinyalva, RTL Klub adózása tisztába téve, volt menet közben egy-két nyalafinta nyilatkozat arról, hogy mit is nem gondolt úgy, ahogy mondta, ígérgetni meg mindig tudott a Mi Szerencsemalacunk (felcsúti csüngőhasú...)
A demokraták is készülnek a látogatásra, ismét rágják a kiszáradóban levő gittet, csesztetik egymást és gondosan odafigyelnek arra, hogy nehogy találkozzanak Merkellel, még bántaná a szemét a sok szakadt proli.
Ez sem a szegedi egyetem díszdoktori címének átadásán, sem máshol nem fordulhat elő, így hazamehet a jóasszony békével, abban a hitben, hogy alapvetően rend van, nem görögök ezek, de nem is ukránok...
Viktátor emlékszik, hogy neki is mennyire tetszett a ceremónia, amit garage sale-en vásárolt Bostonban...

A demokrácia apróbb hiányosságait meg majd korrigálják.

Közben Rasi már új programot készít elő évfolyamtársainak.
Jövőre már láthatják az új stadion körvonalait Budapesten, míg a régi stadionban liberálisok harcát lehet megtekinteni az oroszlánokkal - az oroszlánokat lándzsákkal kell biztatni az evésre...
Aztán TGM harcol a józan ész ellen, majd Tóbiás a karddal felfegyverzett Gyurcsány ellen - hálóval és szigonnyal.

Az esemény záróaktusaként keresztre feszítik az ötödik kerületi Önkormányzat fideszes portását, mellére tábla kerül: így járnak a korrupt köztisztviselők!
A nép pedig ujjongva élteti szigorú urát, Rasi a császári páholyban saját lábán állva pezsgőzik édesapjával, a fürjnyelv-pástétom után kacsóit Ókovács Szilveszter göndör fürtjeibe törli, miközben fülébe Habony autószerelő súgja a politikai tanácsokat: Vigyázzon a tetűre, Nagyhercegnő!
Rasi megnyugtatja - nem esik kár benne, majd hajat mos és Apa kitünteti!
Szorgos népünk pedig elandalodva figyeli őket és várja a megváltó megszállást.
Azért azok mégsem a mieink, nem?

:O)))

2015. január 27., kedd

RTL

A magyar RTL Klub adott egy-két maflást, néhány tockost, meg lenyomott pár sallert Viktornak, aki nem hiszi, nézze meg a képeit: elcsámpult a Vezér orra.
A kormány egyezkedne, Lázárjankó Berlinbe szaladgál, a szállingózó hírek szerint a kormány hajlandó lenne tizedére csökkenteni a reklámadót, cserébe azt kéri, hogy a csatorna hagyjon fel kormányt népszerűsítő tevékenységével.
Ebből a műértő magyar közönség képes levonni néhány következtetést, úgymint, hogy Orbán valóban csak abból ért, ha pofánverik a hólapáttal, másrészt azt, hogy a csatornára kirótt büntetőadónak nem volt semmiféle alapja, harmadrészt meg azt, hogy nem az a megfelelő eljárás ezekkel a hiénákkal szemben, ha meghunyászkodik valaki, hanem szembe kell fordulni velük, vállalva az ezzel járó összes kockázatot.

Merthogy kockázat van, ez kétségtelen, és a bivalybürgözdi Lóbőr Kft. sem egy Bertelsmann-konszern, hogy kibírjon egy durva padlólaejtést, de mégis.

Ha nekedmegy valaki és szembefordulsz vele, lehet, hogy az adott ügyből kifolyólag megver, mint szódás a lovát, de legközelebb könnyebb ellenfelet keres, mert emlékszik arra, amikor a hasaalját fogta egy jólsikerült térdemelésedet követően, és ez az emlék nem tartozik kedvencei közé.
Az eszem azt mondja, hogy közel a kiegyezés, merthogy itt pénzről van szó, rengeteg pénzről és a Bertelsmann mégis inkább profit-teremtésre szakosodott, mint kopjatörésre.
Örök optimizmusom viszont arra biztat, hogy ne adjak ezeknek a híreszteléseknek hitelt, hiszen Magyarországon kívül mindenki tudja, hogy Nagyurunk úgy hazudik, mint a sebesült frontharcos, akire ráömlött a gulyáságyúból a forró leves.

Ma megegyezik, holnap majd talál valamiféle más eljárást, amivel gödörbe tudja lökni nemszeretem partnerét, merthogy azt se feledjük, hogy több egyéb komoly klinikai tünete mellett még bosszúálló is, nem tud sem felejteni, sem megbocsátani, emellett gyárilag inkorrekt.
Ha az RTL nem azt figyeli, hogy mit művelt eddig és mi várható tőle, akkor nagy hibát követ el, és könnyen a TV2 sorsára juthat.
Ha megszerzett - és mellesleg számára nézettséget hozó - pozícióit feladja, olyan lesz, mint a Guantanamóban víz alá nyomott igazhitű, akit egy levegővétel erejéig a felszín felé emelnek igazmondásra biztató barátai.
Ennek a komának ugyanis nem jelent semmit semmiféle szabály, szokás, megállapodás, ha kiválaszt valakit áldozatnak, akkor annak annyi, legyen bár annyira strapabíró is, mint Gyurcsány.
A magyarországi csatorna vezérigazgatója maradna, folytatná a szépen felépített nevelő-tevékenységet, de nem ő fog dönteni, és ha változik a Bertelsmann álláspontja, akkor neki is valószínűleg mennie kell.

Kár lenne, mert akárki jön helyébe, nem biztos, hogy nélkülözheti azt a tapasztalatot, melyet a jelenlegi vezérigazgató már megszerzett.

A csatorna már így is örök hálára kötelezte a magyar demokratákat, hiszen hosszú idő után Mari néni ismét nézhetett valódi híradót, amelyikből kiderült, hogy talán címert kellene váltanunk: vörös mezőben egy dagadt szarka lopja az életünk.
A "szarka" szó vége itt kicsinyítő képző...
Parttalan optimizmusommal azt várom, hogy az RTL kikérje magának, hogy a kormány belenyúljon a műsor-struktúrába, a szerkesztési elvekbe.
Hogy kikérje magának az ócska alkudozást, hogy úgy hajtsa el Lázárt, mint Juliska a libákat, ha a vetésbe mennek.
Várakozásomnak némileg ellentmond, hogy a csatorna a pénz miatt tudott hétfőről-keddre valódi híradót készíteni, így elképzelhető, hogy a pénz lesz az oka ezirányú képességei hirtelen hanyatlásának is.
Ami azt illeti, egy kereskedelmi csatornához valóban jobban illik egy kicsit bulvárosabb híradó, de hát ez is olyan, mint a kereskedelem: ha a seggenfütyülő gumikutyára mutatkozik igény, hát azt kell árulni, nem rózsaszín pónit.
Hát, majd meglátjuk, jön Merkel asszony, tiszteletére a fiúk megmossák füleiket, tiszta alsógatyát vesznek és vihorásznak, mint szűzlány a kazalban.

Mai hír még, hogy Vezérünk magához vonta a liftek fölötti uralmat is, a liftek ellenőrzését állami tulajdonú nonprofit társaság fogja végezni, csökkentve a rezsit.
Igaz, ezzel párhuzamosan új szabályozást vezetnek be, melynek eleget tenni meglehetősen költséges lesz, ez várhatóan örömkönnyeket 
fog csalni a lakók szemébe, főként a tízemeletes társasházakban.
De igaza is van Nagyurunknak, az alattvaló - főleg a panelproli - nem liba, hogy csak úgy, saját elhatározásából elemelkedhessen a talajszinttől, főleg nem adó nélkül.
Ők is jól elvoltak lift nélkül anno, ezek se urizáljanak - lassan már mind Louis Vuitton hátizsákot akar!
Meg egyébként is, mindenben ő az illetékes, Koltai Róbert meg számolgassa kussban a nyugdíját, míg még van.

Viszont ma meghirdették az egészségügyi ellátás új szervezetét, mely érzékelhetően Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter gondolatmenetét követi, azzal az apró változtatással, hogy ami ésszerű volt benne, amitől működött volna, azt egy erre szakosodott sebész-team kioperálta belőle, majd Angliába távozott.

Még húszat kell aludni, és jön Putyin Budapestre.


Ahogy a nemzetközi helyzetet elnézegetem, szinte látom, hogy a látogatás technikai előkészítéséért felelős tisztviselő megérdeklődi az orosz elnöktől: Repülőgéppel megyünk Vlagyimír Vlagyimírovics, vagy tankkal?
Na, az lesz aztán a tojástánc, amit Vityka Győzevics akkor produkálni fog...

:O)))


2015. január 26., hétfő

A CIGÁNY LOVA

Folyik a nagy átszervezés az egészségügyben, akár tízezer ember, műszakiak, adminisztratív dolgozók, de orvosok és szakdolgozók is lapátra kerülhetnek.
Megkezdődött a karcsúsítás, természetesen a győzelem jegyében, mert ez lesz az a - sajnos nem első - eset, amikor az eszme diadalmaskodik a józan ész felett.
A kórházi és szakellátás ötödének költségeire nincs fedezet, most hát világgá zavarnak mindenkit.
Ugyan ettől sem lesz, de mire ez kiderül a betegek húsz százaléka úgyis meghal, a maradékra meg elég lesz a lóvé, ha otthonról hordják a kaját és a betegek egymást kötözik.
Ügyesebbek nehéz lovassági kardokkal operálhatnak is.
Viszont ha elönti a műtőt a törött csatornából a szar, azt a Vezér személyesen lapátolhatja fel.

Nem akarom bő lére ereszteni a posztot, nem is értek a témához, csak egy megjegyzésem lenne.

A hírről beszámoló Népszabadság megemlíti, hogy mindez a területi ellátási kötelezettség újragondolásával és egy új beutalási renddel járhat együtt: az egészségügyi államtitkár szerint most az Országos Mentőszolgálat kapacitásainak 80 százalékát a kórházak közti betegszállítás köti le.
Ezért az átszervezés célja az is, hogy ez megszűnjön.

Régebben ez úgy volt, hogy az akut esetek szállítását és a felügyeletet igénylő betegszállítást a mentők végezték, a betegszállítást pedig az OEP-el szerződéses viszonyban álló magántulajdonú betegszállító vállalkozások.
Fillérekért, szinte a semmiért dolgoztak, de az alkalmazottaknak megérte a dolog, merthogy ez egy borravalós tevékenység volt.
A betegek "taxiztatása" zökkenőmentes volt, saját menetirányítókkal oldották meg a feladatot, rendkívül rugalmasan.
Egy nagy baj viszont volt, hogy a kevés pénz és a jatt a betegszállítóknál kötött ki, ami zavarta az igen erős érdekérvényesítő képességű és felettébb takarékos Mentőszolgálatot, így elérték, hogy a szállítás irányítását kivették a magáncégek kezéből, és a Mentőszolgálatra bízták.

A helyzetre jellemző, hogy ebben az időben már minden magán-betegszállító GPS segítségével dolgozott, sőt, magánvállalkozások bevonásával már az autók műholdas nyomkövetése is megoldódott, - nem vagyok benne biztos, hogy ezt a Mentőszolgálat ma produkálni tudja-e.
Mindenesetre aki azt hiszi, hogy beteget szállítani nagy üzlet, az rettenetes nagyot téved.
Viszont faguriga legyek, ha ezen nem az Országos Mentőszolgálat fog kaszálni egy nagyot, őket ugyanis nem meri bántani senki.
Olyanok, mint a sírköves, aki a pofátlanul magas áron csodálkozó vevőjelöltektől megkérdezi, hogy hát csak nem sajnálják drága halottjuktól a tisztességes sírt?
A mentőszolgálat soha nem jött ki a saját költségvetéséből, ha az elfogyott, akkor előre tartották a kezüket és az állam belehajított párszáz milliót.
Nem hinném, hogy ez a helyzet mostanában érdemben változna.

A magán betegszállítók előtt pedig ott a szebb jövő - a vélhetőleg ugrásszerűen növekvő igények kielégítésére fekete fóliával át kell húzni a kocsikat - ahova befér egy hordágy, beférhet egy koporsó is, sőt, ha jól gazdálkodnak a hellyel, akár kettő is.
A kocsik oldalára meg két angyal közé fel lehet majd festeni, hogy VIKTOR-HINTÓ, a polgári változatot sofőr vezetheti, míg a CS-kategóriás változatot pedállal hajthatják a hozzátartozók.

És hogy jön ide a cigány lova?
Hát úgy, hogy Gazsi a lovát meg akarta tanítani a takarékos étkezésre.
Kérdezte a cimborája, hogy halad a projekt.
Hát - felelte Gazsi - nagyon biztató volt, már majdnem teljesen leszokott az evésről, mikor megdöglött.
Ilyen a magyar egészségügy is, csak itt az ágazaton kívül mi is bele fogunk dögleni a kísérletbe, persze nem máról-holnapra, hiszen egészséges életmódot folytatunk: gyönyörű stadionokban szaladgálunk majd, télen fűtés helyett, nyáron meg, hogy hűtsön a menetszél a hűtő előtt.
Úgysem lesz benne áram...

:O)))


2015. január 25., vasárnap

EGY DEKA DEMOKRÁCIA

Kultember rajza
Újabb szorítót állítottak fel - most kivételesen és remélhetőleg  nem a hatalom, hanem demokratikusnak tekinthető, jószándékú, de politikában amatőr emberek, melyben a jelenlegi ringek lerongyolódása után buzgón püfölheti egymást tovább az, aki az ellenzékből még talpon van.
Az elképzelés szép, fogjon össze a társadalom, de ennek alapelveit a Nagy Összeborulás előtt vitassuk meg, mert megegyezni csak így lehet.
Vagy még így sem.
Először mindenki vívjon meg a hozzá közelállókkal, ezzel biztosítva, hogy akik eddig még beszéltek egymással, azok innentől kezdve ne beszéljenek, majd a győztesek egyenes kieséses rendszerben forduljanak egymás ellen, hiszen csupa-csupa toleráns értelmiségiről van szó, akik közül mindegyikük képes elviselni, hogy ne az ő igazsága legyen az egyetlen, a megfellebbezhetetlen igazság.


A szervezés úgy kezdődött, hogy a szorítót elneveztük társadalmi, szakpolitikai fórumnak, ez eléggé semleges ahhoz, hogy ne kelljen mindjárt a megnevezésen összevesznünk, másrészt meg tág teret enged annak a szép törekvésünknek, hogy belekezdhessünk a már régóta jólismert és hőn szeretett "alma játszik, körte nem" játékunkba, kirekesztve ezt-azt, vagy távolmaradásunkkal tüntetve.
Így leszünk mások, mint az eddigi ezer amatőr kezdeményezés, ezzel fogunk eredményt elérni - már látom is lelki szemeimmel, hogy Orbán vacogó foggal ül Felcsúton a füstölőben, s időnként le-letörve egy kis darab kolbászt, az evésbe menekül...
A résztvevők listája hosszú, mint a vonatfütty, ott van az első plenáris ülésen Arató András, Heller Ágnes, Herényi Károly, Bodnár Zoltán, Böjte József, Gréczy Zsolt, Kovács László, Majtényi László Setét Jenő, Nagy Navarró Balázs, Tarr Béla, Misetics Bálint, Erőss Gábor, szóval mindenki, aki valaha volt valaki, vagy akart valaki lenni.
Tudnám, miért van nekem olyan Szomszédok-feelingem, hogy a szappanopera ezerötszáztizedik epizódjában a panel alagsorába Kutya úr összehívja a lakógyűlést, ahol azok, akiket már megvert, megvitatják, hogy hogyan lehetne megrendszabályozni vagy költözésre késztetni Orsós lakótársat, aki a liftbe hugyozik és aki ezt szóváteszi neki, azt megveri.


A helyzet az, hogy szerintem nincs öreg zenész meg fiatal zenész, hanem csak jó vagy rossz zenész van, de ha már ez a társaság ebben a felállásban évtizede lassan nem tud kiizzadni magából semmiféle demokratikus alternatívát, hát kicsi az esély, hogy most majd megtáltosodnak és létrehozzák a Tökéletes Együttműködést, mirefel majd dolgos népünk fejlődésnek indul és eléri a morális fejlődés csúcsait, de persze addigra már degeszre zabálja magát libatepertővel, piros hagyma és lágy kenyér kíséretében.
Álom ez, szép álom, de nem az a típusú álom, melyet angolul szoktunk idézni: "I have a dream..."
Az egy megvalósuló álom volt, ez meg itt egy álomvilág.
És ez itt a probléma.
Amit itt tanulmányozhatunk, az az elmélet és a gyakorlat viszonya, melyből rövid távon mindig a gyakorlat kerül ki győztesen, merthogy az tudja korlátozni az elmélet hatását, míg az elmélet önmagában kevés a gyakorlat megváltoztatásához.
Hát még, ha elmélet sincs, vagy ha van, akkor ezer, egymást kioltó elmélet hívei ütik egymást, vallásháborús elszántsággal.


Nem is lesz itt változás addig, míg meg nem jelenik egy erő, amely nem merül el az ideológiai mocsárban, hanem a maga szűk prakticizmusát kínálja a népnek.
Megmondja például. hogyha hatalomra kerül, mit akar kezdeni a családi pótlékkal, az adókedvezményekkel, a vasárnapi nyitvatartással, a segélyekkel, a közmunkával, a középiskolai oktatással, a nyelvtanulással, az egyetemekkel - a korrupció elleni harccal és a bűnözők felelősségrevonásával - és így tovább.
Ez a sok tiszteletreméltó ember az évek során többé-kevésbé már elfelejtette a hétköznapi magyar nyelvet is, és azt a szakzsargont használja, melyre Mari néni a piacon csak bólogat, mert érteni ugyan nem érti, de okos ember mondja, hát biztosan igaza van.
Pedig az is lehet, hogy nincs, hiszen a résztvevők között összesen nincs annyi, aki tisztában lenne az ország valóságos helyzetével, az irgalmatlan szegénységgel és kiszolgáltatottsággal, mint a szervezők között, így aztán beszélnek is néha összevissza, bár jószándékukhoz kétség se férhet.


Emellett a nép rohadtul unja már a terméketlen szócséplést, tetteket akar, akciókat, és ha nem kapja meg, akkor hátat fordít, álljon bár a szónoki pulpituson maga aranyszájú Szent János is.
Nem kell forradalmat szervezni, de egy ütős választási pártot éppen lehetne, mely egy minimálprogrammal indulhatna harcba.
Ez a program pedig a maffia felszámolása és a demokratikus államrend helyreállítása lehetne.
Konkrét dolgok megjelölésével, mint például az Alkotmány helyreállítása, a maffia által fertőzött testületek feloszlatása, a 
közmédia reformja, a puccsisták elszámoltatása, vagyonvizsgálati eljárások folytatása, új választások kiírása, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása és egy többéves az alkotmányozási folyamat elindítása.
Ez viszont csak a nép támogatásával fog menni és ehhez konkrét tervek kellenek, nem pedig szép elvek mantrázása.
Nem egy új vitafórum, hanem friss erőkkel dúsítva egy olyan testület, amelyik tudja is, hogy mit akar, mert a köldöknézegetésből elég volt.
És nem negyven tagú testület, hogy ne sértődjön meg egy haver se, hanem csak annyian, ahány minisztériumra szükség lesz az átmenethez - a hét főt meghaladó testületek ugyanis életképtelenek.
A népnek elege van az untig ismert közéleti arcokból, új arcokra van igény, akik a régiekkel együtt képesek megújítani Magyarországot.

És még egyet: Magyarországnak csak egyötöde Budapest, a négyötöd a falvakban nyomorog, vagy a kisvárosokban él a helytartók uralma alatt.
A vidékiek pedig gyakorlatias  emberek, tudják, hogy hogyan kell a nyulat tarkóncsapni, nem sokat tökölődnek, nem folytatnak végeláthatatlan ideológiai vitákat, ha az életükről van szó.
Ezt nem kihasználni - maga az amatörizmus.
Hol van a vidéki Magyarország?
Vagy azt ajándékba oda kell lökni a Jobbiknak?
El lehetne ezen is gondolkodni talán...

:O)))

2015. január 24., szombat

AZ ARAB KAPCSOLAT

Szaud-Arábiára nehéz napok várnak.
Nem elég, hogy meghalt a király, de utódja jövőjére is setét fellegek ereszkedtek: Orbán Viktor Rijadba utazott a gyász-szertartásra, melynek során valószínűleg találkozik az utóddal, Szalman bin Abdel Azizzal, az új királlyal.
Márpedig akkor neki, szegénynek, annyi.
A Közel-Keleten Orbán olyan, mint az ebola, csak ellene még nem fejlesztették ki a védőoltást.
Hogy miért neki kellett odautazni, azt senki sem tudja, hiszen még a protokoll is a Köztársasági Elnök feladatává teszi az ilyen feladatokat
Persze lehet, hogy vitte magával a hátizsákját, talán leül egy mecset elé, elénekli a fehérvári huszárokat - kíséri Szijjártó Péter, herefonon.
Annyi ott a herceg, mint a tenger, csak dobnak a hátizsákba egy kis olajat vagy arany vécécsészét, minden lehetőséget ki kell használni, csak vigyázva kell lehajolni a szappanért, mert arrafelé nem csak évente egyszer van Rijad Pride...
.

Gondolom, azt hiszi, hogy személyes varázsával ütősebb eredményeket tud produkálni, mint ez a sok tehetségtelen külpolitikus, akikkel megverte őt az ég.
Majd kiírja a hasára, hogy "Orbán vagyok, olyan, mint Puskás, csak szebb!"
Emellé azért még odafér a teljes Korán is.
Vezérünk pragmatikus ember, kis gempáért simán bevállal még egy gyereket, kit majd Allah hitében fog felnevelni, oszt akkor te is készülhetsz muszlimosodni.
Sajnos, Mekkába egyelőre nem eresztik be, joggal félnek, hogy olvasott Rejtőt és a Kába-kő helyén a látogatása után csak egy feketére festett hungarocell téglát találnának, belsejében egy magnóval, mely folyamatosan játszaná a Hej, Rigó-Rigót, esetleg a "Nem loptam én életembe..." című örökzöldet.
Így aztán csak a bazárt tudja meglátogatni, ahol vehet magának kibla-iránytűt, mely az igazhitűnek mutatja, hogy merre van Mekka, merrefelé kell naponta ötször imádkoznia.


Politikai iránytűje ugyanis az idők folyamán elromlott, így ma már fogalma sincs, merrefelé fordulva csapja fejét a porba és merrefelé mutasson égnek álló segge ima közben, úgyhogy ma  már csak forog, mint a megkergült birka, eszementen szegény.
Tulajdonképpen szép elképzelés a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése, csak az a baj, hogy erősek a különbségek országaink között.
A szaúdi király magánrepülőgépének fürdőszobájában több az arany, mint a Nemzeti Bank teljes készlete, és míg ők egy valóságos olajtengeren ülnek, addig mi nyakig ülünk a córeszban, ami azért is baj, mert a Közel-Keleten nem nagyon kedvelik ezeket a jiddis kifejezéseket.
Mindenesetre ha Vikkancs pénzért ment, hát bizony csalódnia kell, arabbal üzletelni lehet ugyan, de általában csak veszteséggel.

A világ nem nagyon figyel erre a gazdag országra, ahol nincsenek lázongások, nincsenek szélsőségesek, köszönhetően annak talán, hogy az esetleges vadhajtásokat a helybéli hóhér azonnal lemetszi a delikvens fejével együtt.
Viszont a világ összement és a problémák egyre jobban közelítenek a sivatagi királysághoz.
Ezek közül a legveszélyesebb a szélsőséges iszlám térnyerése, különösen az Iszlám Állam tevékenysége, mely komoly veszélyt jelent a szaudi monarchiára, ugyanis igényt tart a világ minden muszlímja feletti ellenőrzésre.
Nem mindegy, hogy Mekka és Medina őre milyen politikát folytat, akár az egész világ sorsát befolyásolhatja ez.
A mi sorsunkat is, hiszen például a szaúdi kőolajtermelés biztonsága az olajárakon keresztül nálunk is befolyásolhatja az életszínvonalat.
A Vezérnek régi gyíkja, hogy Szaud-Arábia az az ország, mellyel szorosabbra kellene fűzni kapcsolatainkat, ami egyébként vonzó cél, csak éppen irreális, hiszen amit mi adni tudunk, azt a sivatagi királyság máshol magasabb színvonalon is megkaphatja.
Viktor álomvilága sokba kerül nekünk, pedig még meg sem érdeklődtük, hogy v
ajon, ide milyen repülőgéppel utazott?

Olyankor utazik az arab világba, ha errefelé a sajátjaink közül  már senki nem áll szóba vele, ilyen esetekben jön Marokkó, aztán jön Ázsia, az  azeri kapcsolat meg jönnek a grúzok, hogy ne örüljön már Putyin se, ha éppen erre jár.
A mi Szeretett Vezérünk nemigen ért semmihez sem, de a külpolitikához még annyira sem, mint a gazdasághoz, vagy a társadalompolitikához, pedig azokhoz aztán...
Valahogy nekem nem hiányozna, hogy szorgos munkával ránk húzza az muszlim szélsőségeseket.
Nem lehetne valahogy visszafogni világpolitikai ambícióit?



:O)))





2015. január 23., péntek

SZÍVÁS

Nagyot szippantottak a fakabátok a minap, az ember nagyon röhögne, ha nem lenne ennyire szomorú ez az egész.

Győri rendőrök Ácson megfordultak az úton,  bekapcsolták a kék fényt és megállítottak egy autót.
Miközben a kocsi felé ment az egyik rendőr, odaszólt a társának, hogy kisebbségi vezeti az igazoltatott autót, közben a rendőrségi rádió hangosan tette közkinccsé, hogy kisebbségi igazoltatása van folyamatban.
Miután az autó vezetője semmiféle szabálytalanságot nem követett el, az igazoltatás oka nagy valószínűséggel a gépkocsit vezető férfi származása volt.

A férfi, akit egyébként Lakatosnak hívnak, megkérdezte, hogy miért ezzel kezdik az ellenőrzést, mire odahívtak még egy rendőrautót, mondván, hogy nem eléggé együttműködő.
Aztán megnézték a papírjait, amiből kiderült, hogy ő a település polgármestere, a szolgálati autójában.
A rendőrök ezután átballagtak a fax másik oldalára, merthogy most tőlük kérte el a szolgálati jelvényük számát, a nevüket meg a rendfokozatukat a polgármester, aki aztán fel is jelentette őket.
Én meg reménykedem, hogy az elsőnek intézkedő járőrt úgy vágják ki a Rendőrségtől, hogy a lába sem éri a földet, még akkor is, ha tudom, hogy utána ott fog árpádsávos sállal a nyakában bohóckodni, meg gyerekeket ijesztgetni, negyvenöt kilós cigányokkal emberkedni rettenetes felháborodásában.


Talán nálunk is el lehetne kezdeni táblácskákat írni "Én is Lakatos vagyok" szöveggel.
Merthogy ezek a dolgok egy tőről fakadnak, ahol nincs vallási türelmetlenség, ott megjelenik a rasszizmus, az antiszemitizmus a fajelmélet és a másság gyűlölete.
Ez ellen harcolni kell. de illúziókban nem kell ringatni magunkat, mindig és mindenhol lesz egy kisebbség - nem a cigányok, félreértések elkerülése végett - mely ellenséget keres magának, és meg is találja azokban, akik nem olyanok, mint ő, értve ezen akár külső jegyeket, de érthetünk ezen akár szellemi képességeket is.
Ez sem jó dolog, de mit tegyünk, az ész nem Kossuth-díj, nem adományozható, ezek kinevezéssel sem lesznek okosabbak, mint a Fidesz prominensei, ők már csak hülyén fognak meghalni. 

Aztán ülhetnek majd a kondérban Belzebub felügyelete alatt, és csodálkozhatnak, hogy miért szurkálják a seggüket vidám kisördögök vasvillával.
Az viszont már komoly társadalmi probléma, ha egy ország fegyveres erőinél, fegyveres testületeinél elharapózik a rasszizmus, mert ha az itt szolgáló emberek nem színvakok, akkor a rasszizmust állami szintre emelik, ami egyenes út a nácizmus felé.


Soha nem hittem volna, hogy a rendőrök, katonák között teret tud nyerni ez a mentalitás, hogy a szélsőjobb meg tudja fertőzni a fegyveres szolgálatot teljesítőket, de be kell lássam, hogy tévedtem.
A rasszizmusnak ma melegágya a felsőfokú katonai tanintézet és a rendőrség is, sajnos.
Ez pedig rettenetes hiba, hiszen a katonák feladata a haza fegyveres védelme lenne, a rendőröké meg a bűnüldözés és az állampolgárok védelme a bűnözőktől.

Ennek során egy olyan országban, melynek tíz százaléka cigány vagy félcigány, súlyos melléfogás a diszkrimináció.
Hogy nálunk mégis egyre több jele van, az bizony rettenetesen szomorú.


Ez ellen elsősorban az államnak kellene fellépnie, de erre semmiféle határozott szándékot nem lehet tapasztalni, állami szinten is folyik a maszatolás, összevissza kevernek fogalmakat, tettek helyett szómágiával meg szófejtéssel foglalkoznak, kerülgetik a problémát, mint liba a piros kukoricát.

Komoly emberek tanakodnak, hogy létezik-e cigánybűnözés, miközben mindenki tudja, hogy ha cigány a bűnelkövető, hát akkor cigánybűnözésről van szó, míg ha nem cigány, akkor svábbűnözés, bunyevácbűnözés, vagy parasztbűnözés esete forog fenn, csak a cigányok nem rendelkeznek olyan kreativitással rasszizmus terén, mint némelyik büdöstalpú suttyó, aki mellesleg lop, csal és hazudik szakmányban, de roppant büszke magára, mert ha levakarják róla a patinát, akkor a kosz alól kivirít malacrózsaszín bőre.
Kivéve a pofáját, mert azon nincs bőr.


A valódi probléma pedig az, hogy a társadalom szellemi kihívásokkal küzdő része a cigány és a bűnöző közé egyenlőségjelet tesz, és ehhez képest viselkedik velük.
Nagy hiba ez, mert egyrészt hülyeség, és ezzel a sok hülyével foglalkoznia kellene a társadalomnak, másrészt meg a valóban nehéz sorsú romáknak elveszi a kedvét a tisztességes élettől az, hogy bármit tegyen is, élje bár a legerkölcsösebb, vallásos életet is, betartva a tízparancsolatot az utolsó betűig, akkor is bűnözőnek nézik és akként kezelik.
Márpedig tűzzél valakire egy jelvényt és elkezd annak megfelelően viselkedni: ha úgyis tolvajnak néznek, hát akkor lopok, mert akkor legalább lesz valami megélhetésem, oszt jónapot!
Egyszerűen nem éri meg becsületes, de nyomorgó cigánynak lenni, a társadalom nem becsüli meg a jogkövető magatartást, nem segíti a felemelkedést.
A társadalom azon tagjai közül pedig, akiknek hatalmat és fegyvert adtunk a kezébe, sokan egyenesen élvezkednek a gyenge és kiszolgáltatott emberek rovására.

Érdekes lett volna a helyzet, ha Lakatos úr nem polgármester, hanem mondjuk vásározó kereskedő, és elkezdi igazoltatni a rendőröket, könnyen megeshetett volna, hogy már sírva búcsúztatná a családja, mert a fellépését - mely egyébként teljesen jogszerű lett volna - fegyveres (Lásd: a szó veszélyes fegyver...) ellenszegülésként értékelte volna a járőr, aztán majd a testületi szolidaritás elsikálta volna az ügyet.
Milyen rendőrségünk lett nekünk, ahol ilyen megeshet?
Hogyan nevelik parancsnokaik a ma fiatal rendőreit - vagy ők is ilyenek?
Nekem egyébként meglehetősen szélsőséges nézeteim vannak a tekintetben, hogy a rendőrrel való kommunikáció során hogyan kell viselkedni, egészen addig menve, hogy a rendőrre emelt kezet el kell törni, de ehhez olyan rendőr kell, aki meg is érdemli a társadalom támogatását.

A primitív ember fegyver nélkül is veszélyes, de egy primitív ember fegyverrel - maga az életveszély.

A problémát természetesen nem Talpas XII. János őrmester szintjén kell megoldani, hanem kormányzati szinten.
Az csak a baj, hogy akik ma a rendvédelmet irányítják, többnyire maguk is maffiózók, bűnözők, bűnözők segítői, akik el vannak foglalva a harácsolással, és nem érnek rá az állampolgár problémáival foglalkozni.
Olyanok, mint gyermekkorom tornatanára volt, aki szembeállította egymással a rendetlenkedőket és vigyorogva nézte, hogy az utasítására hogyan verik cipóra egymás pofáját a delikvensek - addig se volt baj velük.
A módszer egyébként a legfelsőbb szintről származik, ahol egy amnéziás, vagy Alzheimer kórral megvert   szociopata üldögél, aki régen elfelejtette már, hogy honnan jött, és sem a szegényekkel, sem a cigányokkal - akik egyébként semmilyen tekintetben nem képeznek egységes népcsoportot - szemben nincs benne csepp szolidaritás sem.
Annak dacára sem, hogy egy faluszéli házikóból jött, és van benne néhány vonóhúzás is, mondjuk egy népizenekarra való biztosan - nem véletlen nyalogatja a szája szélét, mikor meglátja a gyantát.
Akár szolidáris is lehetne, talán tehetne is valamit a cigányság felemeléséért is, ha már öt állami fillérért is lehajol egyébként.


Hülye ember mindig volt, mindig lesz.
De egy társadalom nem lehet annyira hülye, hogy az ő kezükbe adjon fegyvert.
A rendőrnek ugyanis a bűnt kell üldöznie, bőrszínre, nemre, felekezetre tekintet nélkül.
Nem lehet válogatni, nem csak a biciklijén tűzifát toló kiscigányt kell elfogni, hanem a százhúsz kilós, kigyúrt uzsorást is, az összes verőemberével együtt, meg a fehérgalléros bűnözőt, a nemcigány sikkasztót, a korrupt politikust is.
A bűnelkövetőket - amennyit csak lehet.
A zsákfaluk nyomorgó cigányságának pedig kiutat kell teremteni a nyomorból, a gyerekeiknek tisztességes oktatást, ételt, ruhát kell adni, hiszen csak ez a magatartás vezethet eredményre.
Magát az Első Magyarembert is ez emelte ki a nyomorból.


Bizonyos szempontból ez az eset akár még hasznos is lehet, hiszen szembesítheti a társadalmat azzal, hogy milyen érdekes helyzeteket teremthet a hülye előítéletesség.
És megmutatja, hogy a cigány is viheti valamire, ami nagyon fontos, mert ezt hiába hirdeti ezer politikus, sokkal többet ér a példa, mellyel személyesen találkozhatnak azok, akik a társadalom mélyrétegeiben élnek.
Persze ehhez olyan rendszer is kell a háttérben, mely támogatja a társadalmi mobilitást.
Biztosan lesz ilyen, hiszen semmi sem tart örökké, ezt a trágyakurzust is ellapátolja majd a történelem.
Rajtunk múlik, mit építünk a helyére...

:O)))






2015. január 22., csütörtök

ÓVA INTJÜK AMERIKÁT



Az új magyar nagykövet megkapta az elfogadó nyilatkozatot az amerikai kormánytól.
Az agreement megadását Amerika nem kapkodta el, a magyar külügy - már, ha még van ilyen egyáltalán - a körmét rágta nagy idegességében, merthogy ez az új amerikai nagykövet sem akart megérkezni, a Jóbarát meg folyvást csak idegesítette a viktoriánus hivatalnoki kart.
De most végre itt van a nagykövet, akit a jobboldali média nem győzött leszappanopera-producerezni, amin nem csodálkoztam.

Ezek ugyanis annyira ostobák, hogy nem törődnek vele, hogy egy diplomáciai képviselet minden nap megkapja az adott ország sajtóanyagának összefoglalóját, ahol az ilyen megnyilatkozásokat természetesen politikai irányzathoz, párthoz kötik.
Ha a kormányzó párt házatájáról érkeznek ilyen megjegyzések, hát az bizony nem tesz jót a kapcsolatoknak.
Nem mintha film-producernek lenni dehonesztáló lenne, hiszen a mi Andy Vajnánk is ezt a mesterséget űzte, oszt milyen sikeres üzletember, nemde?
Nem is szólva a nőiről, akik közül kettő is országos hírnévre tett szert - az egyik szép volt, a másik meg okos.



Az új nagykövet személyéhez nagy reményeket fűz a magyar diplomácia, szerintem már kidolgozták a kapcsolattartás főbb irányelveit.
Ennek megfelelően már a repülőtéren körbenyálazták, ott smúzoltak neki ezerrel, és ez a mai napig folytatódik, persze hátra van még számára a feketeleves.
A magyar protokoll elmaradhatatlan részét képezi Süsü mutatványa, a Nagy Pucsítás.
Ez az az eljárás, melyet nőnemű politikussal vagy diplomatával való találkozás alkalmából a Legelső Magyarember beosztásra való tekintet nélkül alkalmazni szokott.
Elengedhetetlen fogalmi elemei a tompor hátradüllesztése, az úgynevezett rucasegg-póz felvétele, továbbá a hangos cuppogás, valamint elszánt ábrázat: Ne ráncigáld, úgyis leharapom!
A Pucsítás nagy sikereket szokott hozni.
Emlékezetes például a Sonia Gandhival való huzakodás, mikoris az indiai kormányfő rémülten elhúzta kezét a veszedelmesen csattogó fogak elől.
Kínos volt, főként így, hogy távoli rokonnépről van szó.
De volt már olyan amerikai nagykövet-asszony is, akinek az ellenállhatatlan sármőr, Mr. Felcsút végigcuppogta a karját, csak akkor állt meg, mikor az előző nap beretvált hónalj szúrni kezdte az orrát.




Sajnos, attól tartok, hogy minden igyekezetünk kárbavész, hiába hívja majd külügyminiszterünk futsal-mérkőzésre a nagykövet-asszonyt, szinte kizárt, hogy ezzel sikert érjen el, jóllehet így messziről a misszióvezető amerikai diplomata nem is tűnik botlábúnak.
Viszont már első hivatalos megjelenésein is ott kísérgette Mr. Jóbarát, kinek láttán a hősök terén megejtett koszorúzáskor honvédeink puskáján lekonyult a cső, a koszorúkon elhervadt a virág, Süsü homloka meg még ráncosabb lett a gondoktól.
Ő tudja, amit a propaganda nem hangoztat, nevezetesen, hogy Goodfriend nem attól olyan barátságos velünk, mert egyszer elrontotta a gyomrát a vöröskáposztával körített libasülttel, hanem azért, mert diplomataként erre kapott utasítást.
Ha azt adták volna utasításba, hát nyelvespuszit ad a Legelső Magyarnak, ha meg azt, akkor nagyrabecsülésének kifejezésével párhuzamosan leköpi - ő ugyanis karrierdiplomata, és a karrierjének az tesz jót, ha azt teszi, amire utasították.
Ha itt akárki azt gondolja, hogy önmagában csak a nagykövet megérkezése változtat az ország megítélésén, az rettenetesen nagyot téved.




Süsü tudja is ezt, és belekezdett a pávatánc egy speciális változatába, mely a szokásos lépéseken túl magában foglalja az európai - konkrétan a német - és az amerikai külpolitika szembefordítását.
Merkel asszony még itt sincs, de már sikoltozik a fájdalomtól, melyet a gigász érdes nyelve okoz neki, de ez se tévesszen meg senkit.
Németország és Amerika nem a magyar ellenzék, ezeknek az országoknak eszük is van, de legfőképpen érdekeik vannak, melyek között előkelő helyen szerepel a szövetségesi kapcsolatok fenntartása.
Ezt nem fogják kockáztatni egy pszichiátriai kihívásokkal küzdő diktátorocska idétlenkedései miatt, a vitáikat házon belül fogják rendezni és nem fognak tanácsot kérni Orbántól a rendezés módját illetőleg.




Hogy Putyin látogatása Merkel látogatása után esedékes, az azt bizonyítja, hogy Törpokos nem hagyott fel a próbálkozásaival, ami nekünk csak jó, mert így előbb-utóbb csak seggberúgják a nagyok.
A nagyeszű valószínűleg úgy spekulál, hogy Merkel majd megijed, mert tudja, hogy ha nem Orbán szájíze szerint alakulnak a dolgok, akkor jön majd Putyin, akivel akár meg is lehet egyezni ebben-abban.
Nem hiszem, hogy ez bejönne, egyrészt nem tud mit igérni Putyinnak, akinek ő csak addig értékes, míg belül van az Unión, másrészt meg a politikusok is utálják, ha zsarolják őket.
Orbán azt mondta, hogy a Mercedes-gyár tett vissza bennünket az európai térképre, de ugyanez le is vehet bennünket onnan.
Érdekes dolgok jönnek, pedig ez még csak a külpolitika.
És akkor még hol vannak a Fodor Gábor által képviselt fenyegetések?

:O)))



2015. január 21., szerda

ROHATT KOMCSIK

Csóváljuk a fejünket, mint műanyag kutya a Wartburg hátsó ablakában.
Nem értjük, hogy hogyan képes a nép erre a tolvaj bandára szavazni, hogyan képes kétszer is kétharmadhoz juttatni őket.
Hogyan képes hagyni, hogy kisemmizzék, elnyomják, elvegyék anyja kenyerét, gyermekei jövőjét, hülyét csináljanak belőle, idiótának nézzék?
Aztán mazochista felindulásból elolvas az ember néhány kommentet, melyben vadul komcsizgatnak a hozzászólók, és megszűnik a csodálkozás.
Merthogy az rendben is van, hogy 1989-ben valaki haragudott a hatalomra, mert féllábú létére nem őt indították az olimpián síkfutásban, és Szenes Iván írta a dalszövegeket, pedig ő is kiolvasta az Ablak-Zsiráfot.
De azóta azért eltelt negyed század, éppenséggel van összehasonlítási alap, és mégis - azt a szocialistának nevezett társadalmi berendezkedést szidják sokan, még ma is.

Akkor is, ha a mai viszonyok egyetlen területen sem bírják az összehasonlítást, ha a személyes sorsok többsége is rosszabb, mint a kommunizmusnak nevezett szocializmus idején.

Mi jobb ma?
Az ultima ráció az szokott lenni, hogy ma legalább négyévente választhatunk.
Választhattunk akkor is, el is ment szinte mindenki, a szavazatát is leadta a Hazafias Népfront jelöltjére.
Éppenséggel szavazhatott volna nemmel is, de nem tette szinte senki.

Az utolsó két választás alkalmával már több jelölt közül is választhatott, habár ezt azért még gyakorolni kellett volna...
Most lehet választani, de milyen választékból, és milyen körülmények között?
Ha valaki megnézi a veszprémi választás körüli attrakciókat, szinte visszasírja a Hazafias Népfront jelöltjeit.


Azt is mondják, hogy akkor csak egy párt volt.
Igen, de abban azért volt pluralizmus, voltak viták érdemi dolgokról, és bár Kádár szerint ez nálunk történelmileg így alakult, nem dőlt volna össze a rendszer akkor sem, ha a kor Semjénjei egy keresztényszocialista pártban támogatják a vezető pártot.
De azért jobb volt, hogy nem tették, hiszen a mai kereszténydemokraták a negyed század alatt csak egy pszeudopártot meg a Semjén lovát tudják felmutatni a vagyonukon kívül, az ország érdekében semmit,de az égvilágon semmit sem tettek.
Ami meg az ellenzéket illeti, ilyen minőségre akkor is futotta volna, de ha valakinek a Wittner-Deutsch Tompika-Rogán Antilop vonulat hiányzott, hát lelke rajta.
És mégis komcsiznak.

Még a demokrácia helyzete is különb volt, hiszen a törvényalkotás nem két gülüszemű tolvaj vezényszavára, egyéni képviselői indítványokra történt, hanem azok beterjesztését társadalmi vita előzte meg, hozzászóltak a szakemberek, a szakmai és társadalmi szervezetek, az Akadémia - most meg a képviselők hétfőn reggel kézhez kapják a törvénytervezetet és tíz órakor már úgy emelgetik a kezüket szavazni, mintha pisztolyt fogtak volna rájuk.
A rohatt komcsi tanácstagok nem kaptak pénzt, a közösségért ingyen végezték a munkájukat.
A termelőüzemekben, intézményekben volt szakszervezet, pártszervezet, ifjúsági szervezet - lehetett kihez fordulni, ha sérült a dolgozó érdeke.

Ma legfeljebb felfordulni lehet, aki a jogait követeli, vagy reklamál, azt kirúgják.
Mégis a rohatt komcsikat szidják.


Akkor a melós ököllel verhette az asztalt, ha igazságtalanságot vélt felfedezni, ma kussolnia kell, ha nem akarja éhenveszejteni a családját, de kussol is - és mintha nem is esne nehezére.
A falu élt és fejlődött, tudott adni az öregeknek meg a gyerekeknek, munkát adott a legszegényebbeknek is.

A társadalom nem zárta el a felemelkedés útját a szegény ember gyereke elől sem, mehetett iskolába, egyetemre - valóban ingyen.
Ma már gimnáziumba sem mehet, és ha egyetemre szeretne menni, hát ahhoz olyan családi háttér kell, amelyik bírja az anyagi terheket.
A pénz szelektál, nem a tudás, nem a képességek.
Mégis a rohatt komcsikat szidják, többnyire azok, akik a rendszer nyertesei voltak, és akikből a mai feltételek között nem lett volna senki, legfeljebb újratermelték volna szüleik társadalmi státuszát.


Akkortájt volt valamiféle létbiztonság, ki lehetett számítani a holnapot, lehetett tervezni és a terveket meg lehetett valósítani.
Igaz, az autó Skoda meg Wartburg meg Trabant volt, de azzal is el lehetett jutni a hétvégi házba vagy az Adriára, a jövedelmek között sem volt hússzoros a különbség, de ez volt az ára annak, hogy mindenki megéljen, és szerintem ez az állapot az átlagembernek jobban megfelelt, mint a mai kettészakított társadalom.
Mégis a rohatt komcsikat emlegetik azok, akik szó szerint belebetegednek a létbizonytalanságba.


Akkortájt munkát adtak az embereknek, ma már segélyt se nagyon adnak, ellenben közmunka címen értelmetlen dolgokat csináltatnak a munkanélküliekkel, tovább rombolva a társadalmat, állatnak kezelve legszerencsétlenebb polgárait.
De még ők is vadul komcsiznak, pedig a fűtetlen, sötét lakásban befagy a fenekük.

Az a társadalmi modell diktatúra volt - de legalább a többség diktatúrája egy harácsoló, gátlástalan kisebbség felett - ma már lehet látni őket, hiszen előmerészkedtek és lopnak, csalnak, rabolnak, gátlástalanok és az agresszivitásuk nem ismer határokat.
Akkor mindahányan magyarok voltunk, együtt örültünk a sikereinknek,együtt oldottuk meg a gondokat, ma meg legalább négy Magyarország él itt egyszerre, egymással szembefordulva, ellenségként kezelve a másikat.
Akkor aki nem volt ellenünk, az velünk volt.
Mégis, ezzel nincs baja senkinek, ellenben a népek komcsiznak vadul.


Akkor volt kultúra, hozzáfért a legszegényebb is, ma meg Jóban-rosszban van, meg minden évben négy tehetségkutató - a tehetségeket meg a fogyasztói társadalom dobja a kukába, egy sor csalódott embert termelve.
Akkor lakások épültek ezerszámra, ma királyi vár épül az uborkafára felkapaszkodott parvenünek.
Mégis a komcsikat szidják, pedig tőlük a rendszerváltáskor nem volt mit elvenni, pedig denagyon szerettek volna találni valamit sokan.

Akkor nem éhezett sem felnőtt, sem gyermek, nem fagyott meg senki, sem az utcán, sem a lakásában, akkor a családok nyáron nyaralni jártak, moziba, színházba, koncertre mentek, emberi életet éltek.
Szóval, ha ezt így végiggondolom, akkor azt mondom, nincs mit csodálkozni a kétharmadon, a nép egyszerűen nem lát összefüggést a napi politika és a saját sorsa között.
Ha libacombot nyomnak a kezébe - elrágja, ha éheztetik, akkor korgó gyomorral keres magának valamiféle ellenséget, akit megnevezhet, mint szerencsétlen sorsa okát.

És ha azt mondod neki, hogy az ok ő maga - el se hinné.
Pedig ez az igazság...

:O)))



2015. január 20., kedd

ELMENT S. NAGY ISTVÁN



A felettébb sznob magyar értelmiség nem szokta költőként nyilvántartani a szövegírókat, a felettébb sznob magyar könnyűzene-évezők is leginkább csak a zeneszerzőket tartják számon.
A szövegírók a magyar zenei élet reflektorfényétől kissé távolabb dolgoznak azon, hogy egy-egy dallam köznapi értelmet kapva megmozdítsa a lelked, belemarkoljon a szívedbe és azonosulni tudj vele.
Az ember hálátlan jószág, minden nap új és új kedvenceket keres, miközben a szeme előtt ott él azok, akik évtizedeken keresztül bizonyították már kivételes tehetségüket, és ma is tudnak érvényes gondolatokat adni nekünk.
Meghalt S. Nagy István, a magyar könnyűzene csillaga.
Hiába írnám, hogy költő volt, költőként talán nem is ismerne rá a közönség, és ha azt írom, hogy Payer-S.Nagy, akkor is azt gondolnák sokan, hogy milyen furcsa keresztneve volt ennek a Payernak.
De gondolhatnák ugyanezt Máté Péterről vagy akár Szörényi Leventéről is, hiszen nekik is írt dalszöveget ez a brilliáns tehetségű költő, aki fölényes biztonsággal alkalmazkodott a zenéhez, olyan többletet adva hozzá, mely nélkül talán soha meg sem jegyeztük volna a dallamot.
Művész volt ő, nagy művész, mert értett az emberi lélekhez, ismerte a gondolkodásunkat és bánni tudott velünk - nem is akármilyen fokon.
Ha a magyar politikusok olyan tehetségesek lennének, mint a magyar szövegírók, ez az ország már régen maga lenne a Paradicsom.
Legyen hát ez a poszt S.Nagy Istváné, köszönettel a dalokért, az általa előcsalogatott érzelmekért, a szép percekért.
Nyugodjon békében.













:O(((