2015. január 10., szombat

A TERROR SZÍNE ÉS VISSZÁJA

A világ felháborodott az iszlám terroristák franciaországi akcióján.
Ha az iszlám fundamentalisták legagresszívabb harcosai katonailag elég erősek lennének, valószínűleg harckocsikkal, rakétákkal és atombombával indulnának harcba a hitetlenek ellen, Allah nevében.
Hálistennek - bár szegénynek éppen nem mondhatók - erre nincs lehetőségük, így azzal harcolnak, ami rendelkezésükre áll, ez pedig a fanatizmus és a terror.
Félelmetes lett a világ.

Legfőképpen azért, mert a terrorizmus elleni védekezés rettenetesen nehéz.
A katonai lépésekre lehet katonai válaszokat adni, harckocsi ellen rakétát, zászlóalj ellen ezredet bevetni, de az ellen nincs orvosság, ha a helyi pék munkanélküli fia felkap egy kalasnyikovot és Allah nevében lemészárolja apja keresztény vevőit, mert vallási vezetői elhitették vele, hogy a világ jobb lesz, ha mindenki egyazon módon imádja a monoteisták egyazon istenét.
Allah akbar, mondja, és gyilkol, de ugyanezt teheti az angolszász vagy európai kultúra elleni heves felindulásában, a keresztények, a zsidók, Izrael, vagy Amerika elleni gyűlöletében is - mindegy, a cél mindenképpen szélsőséges, az eredmény pedig elborzasztó.
A terror nem az iszlám kizárólagos eszköze, nem is mai találmány, de ebben a globalizált világban vált különösen veszélyessé.
Ma egy terrormerénylet esetén szerencsés az, aki elmondhatja, hogy rosszkor volt rossz helyen, hiszen ha beszél, akkor életben van.
Nem mindenki mondhatja ezt el.

A terror célja elsősorban a félelemkeltés, és lássuk be, erre roppant alkalmas.
Azokban az országokban, melyek a terroristák kedvelt célpontjai az élet egyszerűen elveszíti nyugalmát, hiszen aki reggel elindul munkába, nem lehet biztos abban, hogy a buszra, mellyel utazik nem száll fel egy külsőleg ártalmatlannak tűnő eleven bomba, kinek az élet nem jelent értéket, hiszen áldozatáért, amint megnyomja a robbanószerkezet gombját, azonnal elnyeri jutalmát a másvilágon.
A terrorista nem válogat, vagy csak ritkán, mint most legutóbb is, mikor a karikaturisták ellen elkövetett gyilkosságokat névsorolvasás előzte meg - ez a ritkább eset.
Gyakoribb, hogy a terrorista válogatás nélkül gyilkol, mint ahogy a WTC ikertornyába vezetett repülőgépek terroristái is, akiknek mindegy volt, hogy kit ölnek meg.
Míg régebben a terrorizmust határok közé lehetett szorítani, ma erre esély sincs, a merényletek ma Kabulban, holnap Moszkvában, holnapután New Yorkban vagy Tel Avivban következhetnek be.
Maholnap akár Budapesten is.

A világ nincs jól kitalálva, a rengeteg szegény ember nem tud mit kezdeni egyszerű problémáival, az étel, az ivóvíz, az értelmes emberi cselekvés hiányával, eközben folyamatosan ingerlik a fejlett világ luxusának képei, a mérhetetlen dőzsölés és pazarlás, saját élete semmitérőségének tudata.
Remek táptalaj ez mindenféle szélsőséges próféták számára, akik zavaros eszméikhez keresnek követőket, olyanokat, akik némi agymosás után fanatikus gyilkológépekké válnak.
Fegyver van, eszme van, olyan is van, akit a fegyver használatára kiképeztek, hát akkor ejtsünk rabságba egy leányiskolát, majd a diákokat sorsoljuk ki harcosaink között, hogy soha ne lehessen belőlük a XXI. század asszonya, legyen belőle inkább a Boko Haram harcosának iskolázatlan, de szófogadó felesége.
Vagy haljon meg, mert ezekben a közösségekben erre szűkül a választási lehetőség.

Természetesen terroristának lenni veszélyes dolog, személy szerint gyakran halállal jár, még akkor is, ha csak kevés állam képes arra, hogy - mint Izrael a müncheni olimpia merénylőit - módszeresen kiirtsa, de a terrorista az általa képviselt ügyre is veszélyt jelent, hiszen az akció reakciót szül.
Mint most is, mikor a franciaországi iszlám közösségek ellen máris támadásokat követtek el az idegenellenes terroristák, és Allah legyen irgalmas, hogy a terror ne eszkalálódjon.

Aki azt gondolja, hogy ez minket nem érint, az téved.
Mi mások lettek volna, ha nem terrorcselekmények a cigánygyilkosságok?
Mi mások lettek volna, ha nem terrorcselekmények  Budaházy politikai indíttatásból elkövetett merényletei?
Vajon, megfelelő válaszokat adott rá a magyar társadalom?
Attól tartok, hogy nem.
A tudomány azt tartja, hogy bűncselekmények elkövetése során a visszatartó erő nem a büntetés súlyából, hanem annak elkerülhetetlenségéből következik.
Ugyancsak fontos, hogy a büntetés ésszerű, de igen rövid időn belül kövesse a bűncselekményt.
A cigánygyilkosságok ügyében a mai napig nincs jogerős ítélet, de még az eset felderítettsége is ezer sebből vérzik, Budaházy pedig vígan játssza tovább jelmezbálját betyárseregével a budapesti pusztákon - szabadlábon.

Nem szeretném én az ördögöt a falra festeni, de ahogy akadt egy Bogdán László - Cserdi polgármestere - a cigányok között, éppúgy akadhat majd valaki, aki rájön, hogy mennyire álságos a magyar állam cigánypolitikája és ellenállást szervez - innen pedig már csak egy lépés a hatalommal való erőszakos konfrontáció.

A cigányok szegények, a szegény pedig könnyen odatalál a zavaros eszmékhez - erre jó példa a Jobbik és a Magyar Gárda - a szegény ellenálló számára pedig ideális eszköz a terror.
Ma még nem késő elgondolkodni ezen, nem késő tenni sem ellene, ma még kezelhetőnek tűnnek saját problémáink, de már benne vagyunk a huszonnegyedik órában, és ha egyszer elszabadul a pokol, akkor azon nem segít sem a Leibstandarte TEK Orbán Viktor, sem semmiféle megemlékező menet - nem segít semmi.
Ahogy egyetértek azzal, hogy írjuk fel mindenhová, hogy "Je suis Charlie!", ugyanúgy fel kellene írnunk a bosszúállás ártatlan arab áldozatainak nevét is.

Bolond a világ, jó lenne nekünk megőrizni a józan eszünket...

:O)))



19 megjegyzés:

civilhuszár írta...

Valahogy ez jutott eszembe a mi kis terroristákat kedvelő szélsőséges agyamentekről.
https://www.facebook.com/Fideszfigyelo/photos/pb.119056498136534.-2207520000.1420913807./934120686630107/?type=1&theater

Wolk írta...

Szerintem, Orosz Mihály Zoltán érpataki (modell) polgármester is terrorista hiszen kivégezte Netanjahut és Simon Pereszt is.

Ottilia Marton írta...

"A világ nincs jól kitalálva, a rengeteg szegény ember nem tud mit kezdeni egyszerű problémáival, az étel, az ivóvíz, az értelmes emberi cselekvés hiányával, eközben folyamatosan ingerlik a fejlett világ luxusának képei, a mérhetetlen dőzsölés és pazarlás, saját élete semmitérőségének tudata."
Pontos megközelítés!
7 milliárd ember számára kéne biztosítani mindazt!Főként az értelmes emberi cselekvést, amely az önbecsüléshez nélkülözhetetlen!
Nem tudom, hogy lehetséges-e?!
(1945-ben ez a szám 2 milliárd volt!)

A terrorra ellen terror a válasz.
És mindig van hangadó!

Móric írta...

Kedves Pupu!
Megrázó ami történt és minden részvétem az érintett családoké, kollégáké és barátoké.
Remélem nem bánod ha kicsit más oldalról közelitem meg a témát.
1. Gimnáziumi magyartanárnőnk a lelkünkre kötötte, hogy sose fogadjunk el semmi hirt csak azért, mert a TV vagy az ujság állitja. "Nagyon fontos hogy mindig járjatok utána!"
2. Később meg azt tanultam, hogy az első kérdés ilyen esetekben az kell hogy legyen: "Cui bono?" azaz "Kinek állt ez érdekében?"
Ennek fényében nem vagyok olyan biztos, hogy a gyilkosságokat “iszlám terrorizmus” által motiváltan követték el a Mohamed karikaturák miatt...
Félórai web-kutatás után sokasodtak bennem a kérdőjelek:
1. A kérdéses időben szerkesztői megbeszélés volt. Minden más időben alig tartózkodott valaki a szerkesztőségben. A tettesek valahonnan tudták ezt. (forrás: Le Monde)
2. A két fegyveres viselkedésén látszik, hogy professzionális katonai kiképzésben részesültek; ahogy mozogtak, a fegyvereikkel bántak stb. (Stratfor)
3. A két fő gyanusitott évek óta ismert volt a francia hatóságoknak mint erőszakos személy. (Le Monde)
4. A rendőrség másfél órával a merénylet után már közölte a három “tettes” nevét
5. A harmadik gyanusitott órákon belül jelentkezett a rendőrségen egy megdönthetetlen alibivel (Le Monde)
Elképzelhető, hogy a merényletet muszlim terroristák követték el megtorlásként, de a rendelkezésre álló információk nem feltétlenül támasztják ezt alá.
Még valami: ha esetleg igaz is a hivatalos verzió, akkor is ezek az emberek pont annyira reprezentálják az iszlámot, mint a Ku-Klux-Klán a kereszténységet…
További jó kutatást és blogolást!
Barátsággal,
Móric

Ottilia Marton írta...

2.
"Aki azt gondolja, hogy ez minket nem érint, az téved."

Marsovszky Magda írta:""Es röviden a rasszizmushoz, : a rasszizmus a VELT/ FELTETELEZETT szarmazas szerinti megkülönböztetes - vagyis mindig a töbsegböl kell kiindulni, az erintett szarmazasa nem erdekes ebben. Tehat mindig masok mondjak meg, kinek, milyen a szarmazasa. Ez vagy egybeesik az illetö tenyleges identitasaval, vagy nem. Magyarul: az antiszemitak mondjak meg, ki a "zsido" es az anticiganistak mondjak meg, ki a "cigany". Igy leszek en is "zsido" az antiszemitak szemeben, holott sem az idenitasom, sem a felmenöim nem voltak zsido identitasuak. A rasszizmus tehat maga a motivacio, hogy valakit vagy valakiket "maskent" allitsunk be. Massagkrealasnak is hivjak, angolul: othering. Igen, nagyon el kellene kezdeni dolgozni a probleman.""

""A cigányok szegények, a szegény pedig könnyen odatalál a zavaros eszmékhez - erre jó példa a Jobbik és a Magyar Gárda - a szegény ellenálló számára pedig ideális eszköz a terror.""
Ez a mondat pedig mindenképpen túlmutat önmagán! Ugyanis nemcsak a cigányok élnek mélyszegénységben! Sőt!
És máris megérkeztünk egy olyan problémához, amely már legalább 200 éve izgatja az embereket : létezhet--e gazdasági értelemben hierarchia az emberek között?! (mert a jogi hierarchia már jogilag nem létezik)

Avi írta...

Őszinte részvétem a párizsi merényletek áldozatainak de kérdem, hogy az Izraelben naponta előforduló civilek ellen "palesztinok" által elkövetett támadások miért csak maximum kétsoros hirben jelenik meg ha egyáltalán megjelenik a nyugati lapokban. Azok a csecsemők és iskolások akiket iskolákban utcákon gyilkolnak meg a terroristák miért nem váltanak ki ekkora felzúdulást? Mikorra érti meg Európa és a nyugati civilizáció nagy része, hogy ugyanazon téveszmék által megfertőződött egyedek robbantanak Tel-Avivban Jeruzsálemben buszokat és autókat akik most Párizsban régebben Londonban vagy Spanyolországban?
Mikor veszik észre, hogy a muszlim betelepülők halálos veszélyt jelentenek a nyugati kultúrára?

góbé írta...

Nyugat-Európa, Amerika tartozik Afrikának, Ázsiának Dél-Amerikának.
Vessük össze a nagyvárosaik fényeit, energiaigényét, a fogyasztói társadalom indokolatlan túlfogyasztását, a III. világ átlagosan kb. 300 USD/év/fő jövedelmével. Csak egy példa hirtelen az sokezer közül: elismerem Messi tehetségét, de hogy euró százmilliókért cserél csapatot, azt túlzásnak tartom.
Fel kellene ismerni, hogy a többszáz-éves gyarmati lét nem szünt meg ma sem. A globalizáció eljut lassan az utolsó szudáni kunyhóba is, az interneten látják az orditó különbséget s a migráció még most kezd igazán felpörögni. A nyugatnak igenis áldoznia kellene - akár a saját fogyasztása visszafogásával - többet hagyva a volt gyarmatain, hogy ne érje meg Afrikából áttutajozni európába, vállalva a túlélés 50 %-os esélyét. - ...vagy túlélem vagy nem.. Aztán ha túlélte, rájön hogy neki legfeljebb némi segély, gettósodás, frusztráció jut, sodródik a szélsőségek felé majd bosszút áll vagy igy, vagy úgy...

Pontosan ahogy PuPu jegyzi, ezzel paralel a mi cigánykérdésünk is. Ártunk és ormányunk nemhogy igyekezne helyben megoldást találni a teljes elszegényedésre, még rá is tesz egy lapáttal, a segélyezést a kivéreztetett önkormányzatokra bizva.

Ottilia Marton írta...

Az 1990-es években a jobb módú társadalomrész, amely rendelkezett a munkához jutás feltételeivel, kvázi segéllyel vette meg a többiek lojalitását. Aztán közben irigy lett--és most a segélyt is sajnálja már. Közben viszont az akkor született gyerekek fiatal felnőtt korba nőttek.
A képzettségükre viszont az oktatás nem fordított kellő hangsúlyt.

Okos konszenzusos megoldást kéne kitalálni--az érintettek bevonása segítségével, mert minden szegényre áll a felállított mátrix

MoonRiver írta...

Kedves Pupu!
Ugye nem gondoltad komolyan idehozni Bogdán László nevét? Pont egy olyan emberét, akitől mindenféle zavaros eszme és tett, mélységesen távol áll?? Értem én az összefüggést, amit leírtál, de biztosan ismerted a "kabátlopási-ügyet". Hát csak ezért szólok, ne kerüljön egy ide nem tartozó név ebbe a rémséges eseménysorba és pláne hazai aktualizálásába. Ha lehet...

Joseph Porta-isten kegyelméből-tizedes írta...

góbénak:Pajtás, tévedsz. Messi, Ronaldó,Neymar stb. azért keresnek annyit, mert EZ a piaci áruk.Magyarul még ennyit is megér a teljesítményük, úgy, hogy a klubjaiknak még nyereséget is termelnek.Van igény és FIZETŐKÉPES kereslet a teljesítményükre.
Közgazdaságtan, Marsall kereszt,- tudod -kereslet-kínálat.
Más:
Ha szorulni kezd a hurok, jobb ha óvakodunk a hithű békemenetes,jobbikos,,gárdás stb. robbanó mellényes barmoktól...

PuPu írta...

Moon Rivernek:
Akkor cizellálgatom:
Ahogy akadhatott egy pozitív személyiség, m int pl. Bogdán László, ugyanennyi erővel akadhat egy negatív személyiség is, aki a terrort választja eszközül a cigányság felemelése érdekében.
Azt hittem, érthető...

Joseph Porta-isten kegyelméből-tizedes írta...

Pupunak:
Elég nehéz elképzelni, hogy a cigányokból potenciális terroristák váljanak, ugyanis ahhoz nem elég fanatikusan és gyávák is.Ez személyes tapasztalatom, a seregben lövészetekkor egyszerűen féltek a gépkarabély hangjától , rendszeresen maguk elé a földbe lőttek, becsukott szemmel, ahelyett, hogy a célra tüzeltek volna.
A kézigránát dobáshoz, robbantásokhoz - már oda sem engedtük őket.Ez nem rasszizmus, hanem pusztán biztonsági intézkedés volt.
Sajnos a tények azok, hogy a cigányság elképesztő szellemi, anyagi stb. nihilben él és ez csak rosszabbodni fog.
Ez előbb -utóbb további súlyos problémákhoz fog vezetni, amit ha nem kezdenek el sürgősen orvosolni, akkor akár a franciaországi helyzethez hasonlóan alakulhat.
Pozitív példának jó az általad is említett Bogdán László aki valóban tesz a cigányságért,az ő szintjükön beszél velük / a pesti polkorrekt stílust a vidéki 4 osztályos cigányság nem tudja értelmezni/ , és mivel ő is cigány a sajátjai elfogadják hiteles vezetőnek.
Szóval ezen a vonalon lehetne elindulni, de a Bogdán Lászlókból kevés van...

Anikó írta...

Bármikor érintettek lehetünk mi is, bár nálunk elsősorban a saját kisebbségünknél fog borulni a bili, hamarosan.
Pupu ehhez - "A világ nincs jól kitalálva, rengeteg szegény ember nem tud mit kezdeni egyszerű problémáival, az étel, az ivóvíz, az értelmes emberi cselekvés hiányával, eközben folyamatosan ingerlik a fejlett világ luxusának képei, a mérhetetlen dőzsölés és pazarlás, a saját élete semmitérőségének tudata" - nos, ehhez csak szeretném hozzáfűzni, hogy országunk keleti felében lévő megyei és városi rendőrkapitányságokon már folyamatos kiképzés és felkészítés folyik a majdani /nem is oly sokára/ bekövetkező éhséglázadások kezelésére, leverésére.
Már készülnek rá. Borzasztó lesz.

góbé írta...


Józsi-hosszúnevü -tizedes!

Az a gond nálad, hogy kevered az okot az okozattal.

Maximálisan egyetértek veled abban, hogy van a srácokra fizetőképes kereslet, a magyar agynak mégoly felfoghatatlan összegért is.

- Ha jól tudom ma Messi alulról nézve, 200 mill. Eurót, - 60 milliárd forintot ér. - még néhány évig, aztán amortizálódik...
S ez csak egy példa ahogy emlitettem sokezerből, melyek azt mutatják, hogy a fejlett nyugatnak lenne miből áldozni arra, hogy a III. világ migránsai ne árasszák el Európát, Amerikát, a jobb élet reményében.

Otthon biztosan éhen hal, a feljett világban van némi esélye...

Ha pedig a nyugati demokráciák nem hajlandóak visszacsorgatni a volt gyarmatok több-száz év óta és jelenleg is tartó kizsigerelésé útján megszerzett mérhetetlen haszonból s a saját kis homokozójukban tovább szeretnék élvezni dollármilliárdos játékaikat, előbb-utóbb kénytelenek lesznek ők! egy vasfüggönyt felhúzni, /Ne örülj, azon mi is kivül rekedünk/ avagy eltürni a kikerülhetetlenül rájuk települő permanens gazdasági, szociális, társadalmi és politikai feszültséget...


Joseph Porta-isten kegyelméből-tizedes írta...

Góbénak:
Mondhatni, hogy a fejlett Nyugat most issza meg a levét az évszázados gyarmatbirodalmaknak, a szabad rablásnak.
Franciaország ,Anglia lakosságának már 7-10 százaléka nem európai gyökerekkel rendelkezik.Hogy ennek mi lesz a vége azt nem tudom, de az előjelek nem éppen kedvezőek...
Értsd meg a profi-nem a magyar- foci egy hatalmas üzlet, és éppen az benne a paradoxon, hogy az élet olyan területe amely igazán "demokratikusnak" mondható.Miért mondom ezt? Először is ,mert ott az kerül be a komoly csapatokba -ellentétben a magyar bohózattal-aki tud FOCIZNI, fajra, bőrszínre, vallásra való tekintet nélkül.Ezen sztároknak a meccseken egymás mellett szurkolnak önfeledten a fajra, bőrszínre, vallásra teljesen különböző emberek.
Továbbá lehetőséget teremt a leghátrányosabb helyzetű gyerekek számára is a kitörésre/Zidane,a fél francia,angol,stb válogatott/
Szóval a szegények éppen, hogy nem irigykednek rájuk, hanem követendő példának tekintik őket.

Anikónak:Amit a rendőrök felkészüléséről írsz kissé túlzónak tartom-régebben nekem is volt közöm a testülethez-, de a kis zsebdiktátortól és nyalonc bandájától miden kitelik.Továbbá épp a rendőrökkel basztak ki a legjobban ezek a férgek, csak még ott is sok az olyan világtalan aki még ezt a csökött agyával nem fogja fel..

Joseph Porta-isten kegyelméből-tizedes írta...

http://www.hir24.hu/kulfold/2015/01/11/orban-miatt-magyarazkodnak-parizsban/#sl
Szinte gondoltam, hogy a mi szeretve tisztelt zseb zsarnokunk "hírértékkel" fog bírni.Persze negatív előjellel, sebaj, mindenki jó valamire,orbán például elrettentő példának tökéletes.
Ha önkínzó lennék , akkor ma megnézném a m1 híradót, ahol majd beszámolnak arról,hogy orbanescu a nyugati világ vezetőinek javasolta, hagsúlyozta, tanácsolta, hogy a NER szerint hogyan KELL felvenni unortodox módszerekkel a harcot a terrorizmus ellen.
A világ vezetői pedig tátott szájjal figyelik majd a javaslatait.Magyarország a terrorizmus elleni harcban is jobban teljesít...

Ezzel szemben az igazság az, hogy senki nem fog a zárt ajtók mögött szóba állni a kis kötsöggel...

Névtelen írta...

Góbénak nagy igazsága van. A nyugatnak igenis áldoznia kellene - akár a saját fogyasztása visszafogásával - többet hagyva a volt gyarmatain, hogy ne érje meg Afrikából áttutajozni Európába.
De emellett a zsidóknak meg nem kellene örökké az oroszlán bajszát húzogatnia szólásszabadságra hivatkozva, mert akkor ez vár rájuk. S lehet azt mondani hogy ez támadás volt a szólásszabadság ellen, de valójában itt a vallások állnak egymással szemben. A zsidóknak is tiszteletben kellene tartani mások vallását, talán nem kellene mások vallását gúny tárgyává tenni.
Egy keresztény

pleinair írta...

Névtelen,

Zsidó viccekkel évszázadok óta húzgálja a világ más vallású népe a zsidók pajeszát. Mégse gyilkolásznak emiatt. Mert van humorérzékük és nem ostobák.

pleinair írta...

Góbé,

Úgy tudom, létezik egy olyasféle nemzetközi egyezmény, miszerint Amerika és az európai jóléti államok GDP-jük egy-egy ezrelékével(?) hozzájárulnak a harmadik világ államainak költségvetéséhez.
A probléma az, hogy ezt rendre "elfelejtik" befizetni.