2015. január 15., csütörtök

MENEKÜLTEK - LASSAN MI IS

Azt írja a hvg.hu , hogy kínos kérdéseket kaphat Orbánéktól a Budapestre látogató Putyin.
Tényleg így lehet, én például azt alábbi kérdések megvitatását várom:
Elnök úr, most vasaltattam a nyelvem, nem dörzsöli az ánuszát?
Vlagyimir Vlagyimirovics, elégedett a vákuummal? Látja a homlokom már behorpadt...
Ugye tudja tovaris Putyin, hogy egy pisztolycső van a halántékomhoz szorítva, mikor bátran megkérdezem - mi a helyzet a Krímmel?

Magyarország megmentője belekezdett a rituális pávatáncba, csak az a baj, hogy amikor a produkciót megkoreografálta, akkor egy futballpálya állt a rendelkezésére, most pedig egy felrúgott hokedli egyik lábán kell előadnia a műsorszámot.
Namármost ilyen kis területen rettenetesen nehéz egyet lépni akárcsak előre is.

Fred Astair-ről mondták, hogy mindent el tud táncolni, de a mostani produkcióhoz Ginger Rogers képességeire lenne szüksége, aki mindent tudott, amit Fred Astaire, csak ő tűsarkú cipőben és hátrafelé.
Ami azt illeti, a Vezért nem külpolitikai képességei okán szeretjük, nem neki találták ki ezt a műfajt, hozzá képest az elefánt a porcelánboltban maga Pliszeckája. 
Ezen a pályán egyáltalán nem mozog olyan magabiztosan, mint disznótorban szokott, habár ez is már félig a múlté, jobb az ilyen rendezvényeket kerülnie, hiszen komolyan fennáll a veszély, hogy egyszer véletlenül összekeverik az áldozattal.
Legfeljebb a böllér csodálkozik majd: Jéééé, ez az első vietnami csüngőhasú, amihez szerencsém van...


Viszont önmaga sztárolásához kétségkívül ért, hiszen az mégiscsak kiemelkedő teljesítmény, hogy terroristák legyilkolnak egy komplett szerkesztőséget, emberek milliói vonulnak utcára tiltakozni a szélsőségek és a fanatizmus ellen, mégsem erről beszél a világ, hanem egy hangyafaxnyi kis ország köztudottan mentális kihívásokkal küzdő miniszterelnökéről, aki új ellenséget talált permanens harca számára.
Merthogy itthon már elfogyott az ellen, a Tesco az utolsókat rúgja, - remélhetőleg egyik rúgása azért célba ér - az ellenzék továbbra is egymás rugdalásával van elfoglalva, a gyurcsánykodást úgy pöccinti le magáról, mint erdőszéli pikniken hangyát a libamájról, szóval új ellenségre kell szert tenni.
Erre kiválóan alkalmasak a külföldi gazdasági menekültek, akiknek semmiféle gazdasági hasznuk nincs, ellenben szotyolát köpköd... - nemjó,  idegen szokásokat honosítanak meg és megbontják a magyar nép legendás egységét.
Éppen ideje volt már, hogy kioktassa ezeket az ostoba nyugati vezetőket, hogy mire van szükségük, meg mi a jó a világnak.


Okos ez a Mivezérünk, pontosan tudja ugyanis, hogy olyan ellenséget jó választani, amilyen nincs, merthogy errefelé - egyes idegesítő bloggereket leszámítva -  meglehetősen kevesen járnak kefijában, de azoknak sem lóg kalasnyikov a vállán.
Az ilyenek ellen jó harcolni, olyan, mint az árnyékbokszolás, vagy az egykapura játszott focimeccs, ahol a csapat tagjai egymás ellen küzdenek, így nem fordulhat elő, hogy például nem a Puskás Akadémia, hanem a Real Madrid győz.
Márpedig győzni muszáj, ezt egy életre beleverte dolomittal idősebb Orbán akkor még vonakodó fia fejébe, de meg is lett az eredménye - a kőbölcsővel együtt, melyben ringatták sikerült kissé összegubancolni mindhárom agytekervényét, ezért is képes ilyen attrakciókra, mint most legutóbb is, ugye...
A világ felkapta a fejét a harc meghirdetésének hallatán, de legyen ez a világ baja, nem tehetünk róla, ha nem értik az idők szavát, nem képesek felfogni a splendid isolation, a teljes elzárkózás ragyogó ethoszát, melyet Vezérünk egyik agyfényesítése alkalmából a grazi zártosztályon sajátított el.


Van barátunk, és ez jó, ő olyan barát, aki mellett nem kellene ellenség, mégis van.
Van ellenségünk, és ez is jó, milyen vilá
ghatalom az, mely  nem tud leigázni senkit?
Van új USA nagykövetünk, és van reményünk, még ha ez a remény hiú is lenne, esetleg.
Van szövetségesünk, akivel egyenrangúak vagyunk, vele imádunk mackóst j
átszani.
Hogy az milyen?
Mi nyaljuk a fenekét, ő meg brummog.
És van nemzetközi elismertségünk, tekintélyünk, még ha erről nem is tud senki más, csak mi.
És van páncélozott mikrobuszunk is,  a franc akar Charlie lenni, ugye


A legszomorúbb az egészben, hogy az örömhírre azonnal belecsapott a húrok közé a Fidesz népi zenekara.
Semjén megette a gyantát, a szóvivők bölcs pofával szorították az álluk alá terített zsebkendőhöz a hegedűt - a zsebkendő azért kellett, hogy nagy buzgalmukban le ne hegedüljék magukat.
A zenekar speciális, a prímás mellett mindenki más csak kontrás.
A prímás virtuóz, ellenben a kontrások - vélhetőleg a családi tradíciók hiányából adódóan - tehetségtelenek, sem ütemérzékük, sem filhallásuk nincsen, de hát úgyis süketeknek játszanak, úgyhogy ez semmi fennakadást nem okoz.


Hát így állunk ma, a Vezér lába már úgy mozog, mint Michael Flatley lábai, az előadás mégsem túl sikeres, percenként esik pofára, de ez őt láthatólag nem zavarja.
Ellenben a belépő árát nekünk kell megfizetni - plusz huszonhét százalék áfa, meg az életünk megy rá.
Az igazi nagy mutatvány, hogy ezt már évek óta sikerül eltitkolni a magyarok elöl.
Meddig még?






8 megjegyzés:

Racionális (Föld-lakó/ember/magyar) írta...

Jó kedvem lett egy hírtől, ilyen is régen volt. Ferenc pápa nyilatkozott éppen: "Ha a barátom szidja az anyámat, pofonra számíthat". Nem akarok belemenni, hogy egymás tiszteletben tartása, és egyebek mit jelentenek, vagy nem csinálunk a vendéglátónk asztalára, ahol enni ad nekünk. A mondatnak a maga természetessége volt üdítő - számomra - ahol nem a várható reakció méricskélése volt az elsődleges, hanem talán valami őszinte emberi reakció tényszerűsége.

Napok óta sokan elemzik saját Napóleon hamisítványunk egyik kijelentését, és értetlenül hallom ezeket a reakciókat. Miért értetlenkednek kedves hölgyeim és uraim? A pocakos focista eddig is ezt mondta, csak nem mutogatott kifelé, hanem ránk és másokra, akik nem értünk egyet azzal, hogy egy őrült vezesse az országot - speciel éppen egy szakadék felé.

Ránk mutatott és idegenszívűeknek nevezett bennünket, hazafiak sem lehettünk, mert nem dicsőítettük, hanem még kritizálni is mertük őkegyelmét. Semmik lettünk a szemében - ami nem lenne probléma - de az ápolók nem őt fogták le, hanem minket kötnek gúzsba a demokrácia látszatai. Viták, érvek, ellenérvek - miközben a kiépülő feudális hűbéri rendszer kedvezményezettjei virulnak és szarnak arra, hogy mit dumál pár sápadt széplélek.

A gazdasági elit pedig egyre jobban érzi magát, mert csak lojálisnak kell lenni látszatra, nem kell konfrontálódni és szabadon lehet bármit csinálni. A muftinak leadni a részét, amit elkért már előre, de cserébe nem szól bele, hogy mit sikerül összeharácsolni. (A szó jelentését nézze meg, aki nem ismeri.)

A baj tehát nem azzal van, hogy mit mond töpörtyű jani, hanem az amit itt művel, velünk! Akik itt születtünk, még talán a kultúrát is műveljük, amit képtelen átvenni ez a falusi paraszt, és Kerényiket, Feketéket és másokat rak a nyakunkba, hogy tanuljunk már valamit az ő "kultúrájából".

kekec írta...

Pupu, erősen sértő a táncosokra, hogy egyáltalán összehasonlítod őket Orbánnal. Egyrészt nincs humora az utóbbinak - másrészt nincs olyan eredeti tánckar, amely szívesen fogadná!
https://www.youtube.com/watch?v=HfuYLkr_rrQ
Egy kicsit off: mit szólsz ezekhez a marhákhoz?
http://nepszava.hu/cikk/1045385-koszi-de-ne-mar---elutasitotta-a-tasz-ajanlatat-a-kurucinfo/
Mi lesz a következő? Kiállnak majd a pedofilok "szólásszabadsága" mellett?

hello írta...

Bevándorló nemzeti kincseink

>>>>

A Lánchídról:

A német anyanyelvű „legnagyobb magyar" megálmodta, majd az álmokból egy angol mérnök terveket készítetett, így egy skót bevándorló irányításával elindulhatott az építkezés. Ehhez persze pénz is kellett, ezt egy görög bevándorló áldozta a kockázatos vállalkozásra, aki minden nehézség és az őshonos polgárok ellenállása dacára sikeresen irányította a vállalkozást. A láncok nagy részét külföldről kellett behozni, egészen addig, amíg egy svájci bevándorló nem létesített olyan üzemet, melyben itthon is tudtak megfelelő öntvényeket készíteni.



Geza írta...

Az odaig csak hanyingerkelto volt, mikor oz orban odapofatlankodott ahhoz a demonstraciohoz, ahol semmi keresnivaloja nem volt, de hogy utana rogton elkezdenek megvedeni a szolasszabadsagunktol, az mar az a szint, amely meeg a szelidebb fajtabol is enyhen aggressziv reakciokat valt ki. Ehhez jarul az elszant seggnyalo "analizatorok" vitatkozasa a hirTV-ben arrol, hogy "honnan lett hirtelen penze a parizsi lapnak a tobbmillios peldanyszam kiadasahoz". Milyen genyo az, aki az elmult het esemenyei alapjan ilyen sejtetesekkel traktalja a nezoket ahelyett, hogy dicsoitene az europai kulturnemzetek - de elsosorban a franciak - bator kiallasat a szolasszabadsag mellett!? Mindenesetre erdekes lesz vegignezni mit fognak ezek osszegurgulazni, amikor az orban megvonja toluk a tamogatast [skrizofen helyzet lesz ez nekik, az biztos].

öcsike írta...

Kedves Pupu bácsi!
Tegnap este a nagyi lebbencs levest főzött, amit én nem nagyon szeretek, mert olyan nagy szürke tészták úsznak a forró vízben, de a nagymamám tesz bele egy kis farhátat, attól már egész ehető lesz, - amikor apu beállított.
Egy nagyon fényes öltöny volt rajta, büszkén mondta, hogy eredeti dodzsem gabana, vagy valami hasonlót.
Kicsattanó jó kedve volt, mert mint mondta, megbízták egy országos jelentőségű projekt vezénylésével.
Elmesélte, hogy sikerült Felcsútra vinni a Deák "Bamba" hagyatékát és ez nagy szó.
Sorolta, hogy most már a Bazilikában van Puskás Öcsi bácsi, a Kocsis "Kocka", a Gyuszi bácsi és most oda kerül a Buzánszky Jenő bácsi is.
Viccesen megjegyezte, hogy így egy helyen lesz a "szent jobb" meg az "arany bal..."
Halkabbra fogta a beszédét, amikor elmondta, hogy fantasztikus ötletei vannak még, - a Bazilika első tízenöt padsorát eltávolíttatja -természetesen közmunkásokkal, - és az így felszabadult terület alkalmassá válik futsál mérkőzések rendezésére, képzeljétek, - tette hozzá, milyen boldog lesz a külügyminiszterünk!
Csak nektek mondom, hogy Ilovszky Rudi bácsit is oda akarjuk temetni és diplomáciai lépéseket tettünk, hogy a Kába Követ is elhozzuk Felcsútra! Az arabok nem Mekkába mennek majd, hanem a Pancho arénába fognak zarándokolni.
Nagyi közbevetette, hogy ha jól tudja, Ilovszky zsidó volt, azt nem lehet a Bazilikába vinni, - de apu legyintett, hogy az nem gond, majd törvényt módosítanak, vagy adnak neki egy svéd menlevelet és kész.

Nagyi ekkor óvatosan leemelte a kész lebbencs levest a tűzhelyről, odatipegett apuhoz, majd az egész fazék tartalmát apu új ruhájára öntötte.
Apu annyira meglepődött, hogy csak ordított és kirohant a lakásból, még a tartásdíjamat is elfelejtett letenni.
Hát ez történt tegnap Pupu bácsi. Kezcsókolom: öcske.

Névtelen írta...

A bécsi Salomon Rothschild és a pesti Wodianer Sámuel és Fia bankház később szintén társult, ők együttesen az 1839-től kiadott részvények egyharmadát vették meg, míg Széchenyi azok 3%-át; a többi kiadást Sina maga fizette. A híd 13-szor annyiba került, mint amennyibe az ezzel egy időben épült Nemzeti Múzeum.
Csak megjegyzésképpen: Széchenyi kívűl a görög származású Sina György bécsi bankár ,a fennt említett bankházak adták a pénzt.A többi magyar főúr bizony csak a lelkesedését adta, de azt legalább ingyen

Névtelen írta...

Kitűnőek a megjegyzések!!

Anikó írta...

... na ezt olvassátok el még gyerekek, megáll az eszem, de a tiétek is, gondoltátok volna akár egy évvel ezelőtt ezt????
Ebből is látszik vége a fidesznek, hogy ez az undorító hernyó milyen húrokat kezd itt pengetni, pedig azt hittem 5.-ikként, kapitányával együtt utolsóként fog ott állni és anyázni a habokban elmerülő hajón....

Lampé Ágnes interjúja Bayer Zsolttal 1 napja

- See more at: https://www.mediapiac.com/mediapiac/Bayer-Zsolt-akkor-mi-horogtunk-most-ok/112121/#sthash.2c2TAW7z.dpuf