2015. február 6., péntek

ELPATTANT EGY HÚR

Ezúttal Simicska Lajosnál, akiről írni már volt szerencsém.
Oka volt ennek, nevezetesen az, hogy vazallusait elszipkázta Viktor, merthogy elhatározta, hogy ő - egyéb cézárságain túl - médiacézár is lesz, nem teszi ki magát annak, hogy hajdani barátja mondja meg hű népének róla a frankót.
Így aztán eljött a hosszú kések éjszakája, Simicska alvezérei - főszerkesztők, elnökök, miegyebek - kaptak Orbántól egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett visszautasítani, és a kissé ingerlékeny médiacézár reggel érdekes helyzetre ébredt.

Hozzávetőleg úgy érezhette magát, mint Julcsa, aki hajnaltájt arra ébred, hogy az aratóünnepet az ő csupasz segge körül tartják a szérűn, és csak lassan rémlik fel neki, hogy éjjel - még a borozgatás előtt - Miska megígérte, hogy lehúzza róla a bugyit.

Mindenesetre, Simicska, mikor ráébredt a helyzetre, nem sokat tétovázott, lévén operatív természettel megáldva - melynek mellesleg igen sokat köszönhetett a Fidesz.
Nekilendült, és egy nekifutásból mindenkit kirúgott és leváltott, azokat is akik már lemondtak vagy felmondtak, emellett visszavette a strómantól a tulajdonát, és közben némi emocionális túlfűtöttségről tanúbizonyságot téve, de láthatólag nagy kedvvel nyilatkozgatott.
Olyan volt, mint a könyvelő, aki megnyerte a lottó ötöst, és most bemegy a munkahelyére és mosolyogva felajánlja osztályvezetőjének, hogy tehet neki egy szívességet, de akár kettőt is, mert igény esetén hajlandó megfordulni is.
Közben tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy kik is tulajdonképpen volt beosztottai, és ha már így szóbakerült, kicsoda-micsoda is a Mi Vezérünk, minekutána csak az elhűlt újságírók visszakérdezéseit  lehetett hallani: Mici?????


Nem hezitált, a nagy sikerre való tekintettel többször is elismételte, hogy hajdani barátja még a zigóta-állapotig sem jutott el, konkrétan egyelőre még csak csapkod a farkincájával, de reátalálása egy életerős petesejtre még hátrébb van.
Futtában kinevezte az árulók utódait, rendelt néhánytíz méter zongorahúrt, megvásárolt egy mészárszéket a megfelelő számú húskampóval, majd átmenetileg visszavett a tempóból.
Az általa tulajdonolt médiumoknál az élet ment tovább, - mint tudvalevő, egy jó főnök elhunyta is csak hónapok múltán tűnik fel a beosztottaknak, jelen esetben a leselejtezettek hiánya, ha nem mondja meg nekik, talán soha fel nem tűnik nekik.
Szóval, történelmi napok jönnek a jobboldali magyar média történetében, merthogy Süsü az állami televízióra épít, melyet szeletelőkéssel szaporít, a szeletek tetejére pedig díszítésként oda fogja pottyantani a most átadólistára tett csapatot, arra gondolván, hogy hihetetlen tehetségükkel majd átveszik a közbeszéd irányítását, míg Simicska médiabirodalma az állami megrendelések híján hamarosan összeroppan.


Én nem lennék ebben ennyire biztos, a nyomtatott sajtó tekintetében biztosan nem, mert a homo újságolvasusz a tradíciók híve, ha rászokik egy lapra, akkor idő kell hozzá, mire rájön, hogy már régebb óta a zöldségtermelők lapját olvassa az Újkommunista Kiáltvány helyett.
A televíziók esetén is ez a helyzet, a Hírtelevízió nézője csak alkalmilag, borzongani kapcsol át az ATV-re de aztán szemlesütve odébb is áll, mint akit pornónézésen kaptak.
Mindenesetre ezzel ismét szaporodott azon televíziók száma, melyek műsorukban boldogan mondanak véleményt Vezérünk hozzáértő kormányzásáról, az ország kiemelkedően jó helyzetéről és népünk felhőtlen boldogságáról.


Hogy miért nem látom kilátástalannak Simicska harcát Orbán ellen?

Leginkább azért, mert a közmédia természetesen magán viseli az állami szervezetek összes szép jegyeit: nagy, tohonya, lassú alkalmazkodóképessége nem teszi alkalmassá a szép harctéri szereplésre, olyan, mint egy csatahajó, míg Simicska médiája olyan, mint egy rakétacirkáló, mire észlelik a jelenlétét, már bugyborékolnak is lefelé a Mariana-árok mélye felé.
Reggel történt a zendülés, de délre már fel is harsant a kiáltás Simicska hajóján: kapitány a hídon!
Orbán médiája jelenlegi állapotában nulla, a köztévé egy még mozgó hulla, és még jó darabig az is marad.
Lehet bele dönteni a pénzt, ez a média világában kevés, a sikeres tevékenységhez ott kell kreativitás és szorgalom is, ahol pedig a kreativitás csúcsa Habony Árpád fejetetején lelhető, hát, ott bizony nehéz napok is jöhetnek.


Természetesen hiba arra számítani, hogy ettől kezdve a Magyar Nemzet folytatásokban fogja közölni Zoja Kozmogyemjanszkaja titkos naplóját, de az nem elképzelhetetlen, hogy a hangvétel veszít szélsőségességéből, tárgyilagosabb és korrektebb lesz, miközben a média ekevasa úgy szántja Orbán hátát, mint hajdan a Rába-Steiger görgősekéje a szent magyar anyaföldet.
Simicska természetesen megideologizálta szent felhorgadását, mondván, hogy a választások előtt már elfordult Orbán elképzeléseitől, merthogy ő minden ellenkező híresztelés dacára hajdan demokratikus országról álmodott. 

Ne zárjuk ki ezt az opciót se, de azért, ami azt illeti, felijedhetett volna előbb is.
Mi meg ragaszkodjunk materialista gyökereinkhez és ne tévesszük szem elől azt, hogy a világot az érdekek mozgatják.
Jelen esetben is első a megszerezhető libacomb, utána jön csak az ideológiai szilárdság.
De ez esetben az érdekek egybeesnek, Orbánt el kell távolítani, és ennek érdekében igen jól jöhet ez a lépés, merthogy a demokratikus oldalnak legfeljebb iskolai füzetekről leáztatott vignetták állanak rendelkezésre nézetei terjesztése céljából - pragmatikusan kellene kezelni ezt a kérdést.

És várni, míg Orbánt maga alá nem temeti az a nagy kupac, melyet személyesen volt oly kedves idecsinálni az ország közepére.

Addig is nézzük bizakodva újabb és újabb mutatványait, figyeljük, hogy próbál kicsúszni minden szorult helyzetből és csóváljuk a fejünket: Mici, Mici, rossz vége lesz ennek.
Azért a Dunába ne dobjuk, hát hiányzik nekünk egy randapofájú sellő?

:O)))



38 megjegyzés:

hello írta...

Simicska 1 valamiben biztosan tévedett: egy olyan jelzőt, azaz hasonlatot alkalmazott, amiből még lehet rendes ember...

hello írta...

Lehet, hogy innentől Hírtévét is fogunk nézni?

hello írta...

http://444.hu/2015/02/05/a-birosag-szerint-az-mtva-nak-turnie-kell-ha-hazugsaggyarnak-nevezik-oket/

A hír24 cikke szerint a Fővárosi Törvényszék elutasította az MTVA keresetét, amit a DK ellen nyújtottak be. Gyurcsány Ferenc pártja egy október 20-ai közleményben írta azt, hogy “Előléptették a közpénzen tartott hazugsággyárost”, a köztévé ezt kifogásolta.

A bírósági indoklás szerint a közmédia bírálhatósága társadalmi érdek, és ennek következtében majdnem minden közlést kötelesek tűrni.

Korábban a Fővárosi Törvényszék már kimondta, hogy az MTVA új tartalomszolgáltatási igazgatóját, Papp Dánielt lehet hírhamisítónak nevezni.

Kapat írta...

Mit lehet ehhez hozzátenni?
Szellemes tisztánlátás, tökéletes összefoglalója a mai nap ugyancsak furcsa eseményeinek.
Most egyetlen dolog nélkülözhetetlen, a türelem!
Reménykedem, hogy nem tör ki most örömujjongásban a ballib oldal, nem kezdi magyarázgatni a történteket, mert még felébreszti és elijeszti a kellően dühös, tettrekész csatalovat.
Az idő nekünk dolgozik, ki kell várni türelmesen a csata végét.
Mindenesetre érdekes, amikor a pénz és a hatalom ilyen rettenetesen aljas viszonylag nyílt játékba kezd.
Valahogy úgy vagyok vele, egyikért sem fáj különösen a szívem! Győzzön a "jobbik"! (kérem, nem félreérteni!) :-)

Wolk írta...


"Az idő nekünk dolgozik, ki kell várni türelmesen a csata végét."

Tisztára mint az mszp-sek! Csak nekik van annyi jövedelmük amivel a zsebükben türelmesen várakoznak.

De nekünk nincs türelmünk mert annyira a végét járjuk, hogy nem tudjuk holnap mit adunk a gyerekeinknek enni!

Ha lenne munkánk, jövedelmünk amiből tudnánk fizetni a lakás devizahitelünket, a rezsit és a gyermekneveléssel járó kiadásainkat mi is ráérnénk hidd el Kapat.

Kapat írta...

Kedves Wolk! Joga van bárkinek félreérteni az általam leírtakat!

Geza írta...

Apam! Ettol a keptol en mindjart kidobom a taccsot. Rohadtul undorito es keverve azokkal a kijelentesekkel amiket ma a Simicska mondott, egy olyan igazi hahotazasos hanyas jon ram.

Az bazi jo, amikor ket ilyen gusztustalan ember egymasnak esik. Tulajdonkeppen, ha nem mo-n elnek, rohadtul nem ertenem, hogy mi folyik itt. Hogy a seggnyalo mediumok egy reszebol miert lesz kegyvesztett, es masokbol meg miert nem. Mindenesetre ma eleg jo napom volt emiatt, foleg amikor a hir24-en olvastam az interjut (majdnem leestem a szekrol ugy rohogtem, meeg jo, hogy a kollegaim nem voltak a kozelembe). Csak igy tovabb fiuk, vegre rohoghetunk rajtatok!

kekec írta...

Pupu, úgy látszik (legalább most) az ellenzék észnél van és nem áll hivatalosan Simicska mögé. Mesterházy "szórakoztatónak" nevezte a történteket, Gyurcsány megállapította, hogy akkor kezdett harcolni S. amikor adóznia kellene, Somogyvári meg hátradőlt és kért egy kávét.
Egy kommentelő szerint meg annyi pénzből, amennyit S. lerabolt az országról Orbán segítségével - akár adhatnak nekünk egy ilyen szórakoztató műsort is.
Egyelőre ennyi. A puding próbája meg az evés: majd meglátjuk, hogy S. nagy pofán kívül tényleg képes-e valamit érdemit és pozitívat kezdeni az elgecisedett médiájával.

Avi írta...

Panem et Circenes!
Na ebből az utóbbit megkaptuk. Most talán a kenyér kellene.
Bede Mártonnak a 444.hu-n van egy remek mondata:
"Aki ebben a ki tudja, meddig tartó háborúban bármelyik oldalra áll, bármelyik félnek szurkol, az maga is szerepet vállal a magyar közjó további pusztításában."

Wolk írta...

"Azért nincsenek az ellenzéknek támogatói, mert a lakosok, ha nem tudják is, érzik: a baloldali pártelit, médiaelit, kulturális elit azt várja, hogy Orbán megbukjon, és minden ott folytatódjon, ahol abbamaradt. Jönnek vissza a “mieink”, és megint jön a kivételezés, dől a pénz a központi utasítások szerint, kapjuk az állásokat, a protekcióra épülő lehetőségeket, a megrendeléseket, az állami hirdetőket. Szolgáljuk a pártot a sajtóban, mert a párt utasítja az állami cégeket, hány százmillióért hirdessenek a médiumunkban. Nem csoda, hogy ez a sajtó nem tud szabad lenni, és a “párttal” együtt sunnyogva várja a régi világ visszatérését.
Ezek nem szeretik, ha valaki a baloldalt is kritizálni meri, és rontja a zsebük esélyeit. Mindenki látja, hogy azt várják, hogy felszabaduljanak nemcsak a másik maffia kiéheztetése, hanem a piac törvényei alól is. De akik nincsenek ebben az elitben, azoknak ez nem tetszik. Azok azt akarják, hogy ennek legyen vége. Aki eddig megtömte a zsebét, és nem tud megváltozni, az menjen el, kezdődjön egy új világ, és igazuk van. De a korábbi pártkedvezményezettek összezárnak és megakadályoznak mindenkit, akik ezeken az érdekeken kívül állnak. Ezért nincs igazi radikális ellenzék. Aki nem áll be a korrupt társaság mögé a sorba, azt amortizálják. Jobban, mint a jobboldal. Ez a fő probléma, hogy a rendszerváltó demokratikus elit meghasonlott magával, korrupt lett, megrontotta a sok pénz."
Amerikai Népszava

Vagyis nincs minek örvendeni méginkább kárörvendeni, mivel ez a cirkusz is kenyér nélküli és mint előbb írtam -Kapat meg is rótt, hogy félreértettem- ha lenne munkánk, jövedelmünk amiből tudnánk fizetni a lakás devizahitelünket, a rezsit és a gyermekneveléssel járó kiadásainkat még talán érdekes is lehetne az előadás.

Unknown írta...

Lajosnak már főzik a bablevest..........

Wolk írta...

"A legesélyesebb váltópárt a Fideszen belüli Emberarcú Fidesz, a duzzogó Simicskával megerősítve, aki egészen biztosan kér cserébe valamit azért, hogy nyíltan szembeforduljon Orbánnal, és ez nem a szociális szféra revitalizálása és támogatása lesz, hanem valószínűleg a Közgép monopolhelyzetbe hozása, azaz az ország további erőteljes fosztogatása. Pokorni Zoltán szépeket mond a megbékélésről, a háttérben meg dübörögnek a kamionok, midőn viszik a pénzünket elfelé."

Para-Kovács is egy számomra reális megözelítéssel traktál.

Observer írta...

Erre mondják: "Jó rggelt, drága Simicska úr, fel tetszett ébredni?"

Amúgy pedig bizonyos Karl Marx több mint 150 éve megmondta, hogy a lét határozza meg a tudatot... (No meg a "lé", tehetjük hozzá.

Lassan fogynak a fókák, a Miurunk jól látja ezt, ritkítani kell hát az eszkimókat, különben baj lesz a szajré elosztásakor. Hogy most pont a jó Lui került sorra? Istenem, a fák sem nőnek az égig. Az pedig, hogy Lajoska csinált a felcsúti seggdugaszból valakit(Copyright by S.L.), egyáltalán nem számít neki, sőt, még motiválja is: a dinasztia-alapítás előtt jó lenne eltörölni az első millió (milliárd) megszerzésének sötét nyomait, amiről ugyebár Lajosnak van némi információja. Plusz még, Hablaty Árpinak is kéne valami kis juttatás, az meg pont egy fincsi, jól tejelő médiabirodalomra vágyik. Minő véletlen, néhány Simicska-szolgának pont most támadt fel a lelkiismerete, eljött hát az ideje a cselekvésnek.

Ami pedig Lajost illeti, két eshetőség van. AZ egyik, hogy valahol egy bombabiztos bunkerben őriz néhány dokumentumot a Mi Boldogságunk viselt dolgairól, amelyekről a Vezír nem tud, vagy amelyek jelentőségét alábecsli. Én ebben az esetben is megfontolnám Lajos helyébe, mielőtt akcióba kezdek, nem kellene-e a családomat valamelyik karib-tengeri szigetre menekíteni...

A másik változat: Lajos rájött, hogy ad acta tették, és kifosztása csak idő kérdése. Ettől bekattant, és most ordítozva rohangál körbe-körbe a homokozóban, fenyegetőzik, és elátkozza azt a percet, amikor a koleszban szobatársakat választott magának...

Ma még nem lehet megtippelni, melyik variáns igaz. Az egész történet erősen emlékeztet egy középkategóriás hollywood-i gengszterfilmre, amikor a "capo tutti di capi" kiadja a kilövési engedélyt leghűségesebb fegyverhordozójára, aki egy szép estén lófejet talál az ágyában, és rájön arra, hogy a világ nem egészen úgy gömbölyű, ahogy addig gondolta.

Meglátjuk...

talalom írta...

1. Egyetértek Kapat-tal: TÜRELEM!
2. Volk! AZ An-ben írottak részben igazak, de miért van így? Nem etalon nekem Csintalan, de tegnap ő mondta meg a tutit: amíg egy közönség nem tud (vagy nem akar) eltartani egy médiát, addig mindig lesz ok panaszra. Ne dumáljunk itt a gyermekéhezésről - nem erről van szó. Napi öt darab! cigi ára egy napilap (200 ft.) Ami ugyan lehet iszonyú sok, ha nincs, de egy napilap 100 ezer előfizetővel már tisztesen meg tud élni, egy hetilapnak 30-40 ezer is elég. egy internetes médium ugyancsak 30-40 ezer kattintás után tud már a siker reményével hirdető után nézni, hogy az ingyenszerzőknek legalább ne maguknak kelljen fizetniük a szerver-helyet, stb.
Pupublogot nagyon szeretem, elvonási tüneteim vannak, ha egy-egy napot kihagy. De ne tévedjünk, ez nem újságírás. Az információ megszerzése, ellenőrzése, feldolgozása kemény meló. Ezzel szemben a kormánykritikus újságírók pl. Csillag Ádám adhoc baráti segítségekből él, és fogadom, hogyha egy másik színű kormány lenne, azt is bírálná. Akkor viszont kereshetne más támogatókat. mert az ún. baloldali hírfogyasztók sem szeretik, ha kedvenceikről kiderül egysmás.
Egyébként: szoktam nézni a Hír-tévét, és meg kell mondanom, hogy a legprofibb újságíró-szakmai szempontból. Látszik rajta a pénz. Nemcsak a más híreit csócsálják, hanem maguk is csinálnak hírt.
Árulkodó Bayer Zs. Tényleg? című irománya az egész magyar sajtóra. Az írás alapvetése ugyanis még a Lenin et. által megfogalmazott vonalon halad, vagyis, hogy a sajtó "kollektív szervező, agitátor és mozgósító erő". Szó nincs valóságfeltárásról, meg kontroll-szerepről. Hűségről van szó, meg becsületről, amik lehetnek szép erények a magánéletben. De sajtószempontból kifejezetten károsak. Sajnálattal látom, hogy igaznak tűnik az az 1989-ben megfogalmazott állításom - amit egyébként sokan cinikusnak bélyegeztek -, hogy: "független sajtó egyfajta létezik - a tényektől független".

Wolk írta...

Igenis dumáljunk gyermek és nem gyermek éhezésről!!!Mert nincs türelem amikor az emberek éheznek. Nem kell a cirkusz kenyér nélkül!

"...a baloldali pártelit, médiaelit, kulturális elit azt várja, hogy Orbán megbukjon, és minden ott folytatódjon, ahol abbamaradt..."

Ebből a megnyomorított tömegek nem kérnek ez látható.

http://orditok.blog.hu/2014/08/04/szethordott_orszag

http://tenytar.blog.hu/2015/01/14/magyarorszag_epul_a_nyomoralapu_tarsadalom_modellje

Névtelen írta...

Mici?????
Esetleg "zseni"-nek értkették félre az újságírók, ez inkább hasonlít a több helyen is aposztrofált kifejezéshez...

hello írta...

Szerintem érdemes olvasgatni:

a küföldi sajtó

Orbán elvesztette egyik legfontosabb szövetségesét - külföldi sajtó - 06:44

Súlyos csapást szenvedett Orbán Viktor, akinek pártján belül is egyre növekszik az elégedetlenség – írja a Reuters. A Washington Post pedig megemlíti, hogy a jobboldali rádió, újság és televízió éléről távozók akkor jelentették ezt be, amikor már tudható, hogy új csatornákat indít a közmédia. És a Die Presse is a sajtóháborúról cikkezik.

Reuters

Washington Post

CA News

Die Presse

hello írta...

Az lemaradt, hogy a külföldi lapszemlét a Klubrádióban, mint rendesen, Szelestey Lajos készítette.

Panelproli írta...

Egyik szemét nem vájja ki a másik szemét...

PuPu írta...

Kedves talalom, a blog egy külön műfaj, internetes napló, nem a szokványos újságírás.
A naplóban írója általában saját szubjektív benyomásait rögzíti, egyszemélyes műfaj - nekem már a Galamus is kicsit kilóg belőle.
A hírújságíráshoz több kell, mint egy számítógép, nem árt mögé némi apparátus is.
Hol van nekem szerkesztőségem, hol az archívum, hol vannak a munkatársak?
De azt azért túlzásnak tartom, hogy ez nem újságírás, merthogy az újságban nem csak hírek vannak, hanem kommentárok, tárcák, miegyéb.
Ahol csak újdonat hírek vannak, az a hírügynökség.
A blog - szerintem - új műfaj, a modern újságírás része, sokkal demokratikusabb, mint a hagyományos újságok, emellett sokszor érdekesebb is, mint a napilapok.
Nem véletlen, hogy a profik java, meg a pályáról letakarított slapaj boldogan bekóborol erre a területre is.
A blogger feladata - szerintem - hogy ráirányítsa a figyelmet az általa fontosnak vagy érdekesnek vélt jelenségekre, ha lehet úgy, hogy legyen kedve elolvasni is az olvasónak.
Ennek előfeltétele a korlátozott terjedelem, ami átok és áldás is egyben.
Szóval, csak ne becsüljük le a bloggervilágot, mert méltánytalan.
Wolknak és társainak meg csak annyit, hogy nekem semmi kifogásom, ha más blogokat itt népszerűsítetek, gondolom, az én blogom is megemlítitek néha más felületeken.
Merthogy szeretem magam abban a hitben ringatni, hogy a libán kívül van néha egy-két gondolat is bennük.
Persze, lehet, hogy tévedek...
:O)))

Névtelen írta...

Valamikor réges-régen (pár hónappal ezelőtt) már megírtam,hogy ha csökken a lenyúlható zseton mennyisége,de növekszik az arra ácsingózók száma,ezek egymásnak fognak ugrani. Kicsit hülének néztek sokan. Lesz ez még durvább is.

Wolk írta...

Kedves PuPu, természetesen a PuPu blogját mint számomra is mértékadó véleményt mellyel azonosulni tudok ahol csak befér ajánlom és idézek.

Viszont félreértés az ha más blogok vagy site-ok népszerűsítését véled felfedezni. Szándékomon kívűl áll.

Csupán felhasználom a máshol talált esetleg még témába is illeszkedő írásokat, véleményeket melyek itt a Te blogodat olvasók számára is érdekes lehetnek, hogy ezáltal -a vita során- újabb aspektusok, tanulságok is megfogalmazódjanak bennünk.

Az idézeteket sokan kerülik mondván nem saját véleményt tükröz.Azt gondolom, jobb idézni egy profi által megfogalmazott gondolatot mint -sokszor- belekeveredni a pár mondattal kifejezhető véleményünk véget nem érő -talán még logikai hibákkal is terhelt- áradatába.

Öreg harcos írta...

Drága PUPU! Így húzza ki az ember a lábát szűkebb pátriájából..Mire hazajön, kitör a palotaforradalom..
Azért arra büszke lehetsz, hogy tájékozódásul mindig Téged olvaslak el először(liba ide vagy oda).Csak miután "bepótollak" kezdek el más helyeken is olvasgatni.Tegnap este, miután a "szánkózásból" (mert sielésnek azt, amit én előadok nem igazán lehet nevezni)hazaértem, leesett az állam..Mi lesz ebből??? A lavina elindult-hogy maradjak a hasonlatomnál..Azért láttam, mivé tud egy ártalmatlan hógolyó válni.

asta írta...

PuPukám, teljesen egyetértek veled. kezeljük a dolgot pragmatikusan-

Tegnap frissiben leírtam, mit gondolok erről. Egy biztos: az az ember annyira ki volt borulva, hogy őszintén beszélt. A HírTv már régebb óta nagyot változott, igaz nem volt harcos ellenzéki, de ellenzékiek véleményét és megmutatta és nagyon profi módon. Ez az adó ügy, már csak az utolsó csepp volt a pohárban és nem a pénz miatt, ebben biztos vagyok. S. van olyan okos, hogy felmérte, ha most nem lép, rosszabb pozícióból fog indulni és igen, ki is mondta, vagy-vagy. Valaki elesik a harcban. Ez nem semmi.
Az ország szempontjából pedig ez nem Orbánnak kedvez... ez kimozdíthatja a dolgot a holt pontról.... a vezér nem az a fajta, aki képes lenne visszafogni magát és kiegyezni.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Azért jó lenne azt a sok információt, amivel Simicska rendelkezik az ellenzék szolgálatába állítani.
Ki tudja, talán még azt is meg tudnánk, hogy hogyan és hova, kinek a nevére menekítette Orbán az eddig megszerzett vagyonkáját.

És lehetne sorolni.

Az is elgondolkoztató, hogy ez az esemény, a Merkel látogatás után indult be igazán.
Lehet, hogy Simicska a selyemzsinór ?

Amúgy már eddig is sok mindenre fényt derült.
Pl. arra, hogy a diktatúra kérdésében egészen eltérően vélekednek Smidth Mária és Simicska Lajos !

Lajos ezek szerint nagyobb demokrata, mint Mária ?

Szóval zajlik az élet és mi szép lassan igazolva látjuk azt, amit már eddig is tudtunk !

Üdv sphagin.

grund írta...

A Lajosunk körüli mostani történéseket tekintve eltöprengtem,hogy mennyien "világosodnának" meg maffiózóéknál hirtelen, ha az EU felfüggesztené egy időre a támogatások folyósítását. Akkor törne csak ki igazán a belháború...

talalom írta...

Drága Pupu! Kösz, hogy kifejtetted a blog és a hagyományos zsurnalizmus közötti különbséget. Az, hogy a blog nem újságírás, nem minősítés akart lenni, csak tényközlés. (Mellesleg: sok klasszikus publicisztikát író sajtómunkás lehetne módfelett hálás, ha csak a Te stílusod és lényeglátásod felét össze tudná hozni egy publiban.)
Ha ebben így meg tudunk egyezni, akkor úgy gondolom, hogy a blog a közbeszéd egy új, és nagyon jó lehetősége. Maradjunk annyiban, hogy a blog közírás inkább, mint új-ság írás. Farkastól (Wolk) meg elnézést kérek, hogy időnként "lenépezem" (Volk).
Ja, még egy különbség a blog javára. A blog részei, tartozékai a kommentek. És erre igazán büszke lehetsz: itt lehet beszélgetni, és nem fojtják bele az emberbe a mondanivalót ostoba, csak acsarkodni akaró fajankók. És ez a blogíró érdeme (főként, hogy itt nincs is moderálás), mert nem nagyon lehet trollkodni egy jó szöveggel.

Wolk írta...

Soha nem észrevételeztem a Wolk =volk közötti különbséget. Minek? Nem lényeges. Igazad van ez tényleg egy kiváló felület ahol véleményt cserélhetünk kultúremberek társaságában. Viszont alkalmanként egy-egy provokatívabb hozzászólás -ilyet én magam is elkövetek- javunkra válhat. Igyekszem nem úgy és olyan stilusban mint -erre sok példát ismerünk- egyéb netes felületeken teszik. Tényleg nagy öröm, hogy ide nem járnak ostoba, acsarkodók. Bizom benne, hogy ez így is marad.

pleinair írta...

Hogy Simicska sokat tud, az biztos. Valószínű arról is van tényekre alapozott tudomása, hogy orbánék politikai gyilkosságra vetemedhetnek.

Orbánnal kölcsönösen sok kompromittáló, egzisztenciálisan súlyos következményekkel járó törvénytelenséget követtek el.
Egyaránt zsarolhatják egymást. A kérdés, hogy kinek nagyobb a vesztenivalója?

Szerintem Orbánnak, mert ő a vagyonán túl, a hatalmát is elveszítheti. Ehhez pedig betegesen ragaszkodik.
A mai reakciókból, vagyis a Simicskával kapcsolatban várt reakciók hiányából is látszik, hogy a kormány kezd meghátrálni. Már az adószétterítési szándékuk változtatásán gondolkoznak.


Alizka írta...

Soha nem gondoltam volna,hogy egyszer HÍR tv néző leszek.

hello írta...

Simicska Orbánról

Simicska Orbánról: Államférfinek képzeltem, de rá kellett jönnöm, hogy nem az

2015. február 06., péntek, 19:03 Utolsó frissítés: tegnap

Szerző: hvg.hu

Wolk írta...

Az Orbán Simicska kapcsolat nemzetbiztonsági kockázat és mint ilyet a legalaposabban ki kell vizsgálni. Orbánnak és Simicskának is minden kérdésre választ kell adniuk. Pintért -akinek minderről tudomással kellett bírnia vagy ha nem akkor azért,- is bele kell vonni a kivizsgálandó személyek körébe.

A vizsgálatot azonnal el kell rendelni. Csak az a bibi, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, aki véleményem szerint illetékes lehetne a bizonyítékok bemutatására Pintér alá van rendelve.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke talán adhatna a lehetőségekről bővebb információt. De valamiért hangját sem hallani.

asta írta...

pleinair: már késő. Ez a harc lesz a végső szerintem. Itt nem arról van szó, hogy ki mit veszt. Aki veszt, az mindent fog veszteni és ráadásul még börtönbe is kerül. Ez a tét.
Ha lenne egy normális ellenzék, akkor S. megegyezhetne, hogy az infókért cserébe megvásárolhatja a szabadságát. Kb.ennyi. Mivel ilyen nincs... nem tudom, meg azt sem, meg tudjuk-e úszni a Jobbikot. Ehhez meg persze egy normális konzervatív jobboldalra lenne szükség... na az sincs. Patt.

Névtelen írta...

Pintér Sándor belügyminisztert – állítása szerint – külföldi körök karaktergyilkosságnak kívánták alávetni, de szerinte visszarettentek céljuktól. Még tavaly.

A magyar belpolitikában közismert szólásmondás, hogy ha Orbán Viktor le tudná váltani Pintér Sándort, akkor ki sem nevezte volna.

A nemzetbiztonsági bizottság vizsgálta volna a miniszter állítólagos „megtámadásáról” szóló információkat de hogy miért is nem történt semmi ma sem értem.

http://nepszava.hu/cikk/1043215-kinek-van-itt-jo-hirneve

góbé írta...


Simicska azzal hogy a kárpátok varánuszát országok-s a világ előtt lemicizte, majd kétségbe vonta állam és férfi mivoltát, minden hidat felégetett maga mögött. Lassan 48 óra elteltével, viktorunk láthatóan még nem tért magához, bosszút forralva zümmögnek fejében a darazsak, a sameszok meg csak annyit tudnak kellő eligazitás hiányában mondani, hogy " ez nem ügy...".

Hát tényleg nem egy államférfi. Félelmetes helyzetbe navigálta magát. Nimbusza a Lajtától nyugatra eddig sem volt, de új barátai, akár Alijev, akár Putyin, akár Erdogán ugyan mit gondolhat most róla...Ilyen lealázás után egy szava sincs...siralmas. Náluk ilyen elő nem fordulhatna, ha mégis, már fejek hullottak volna.

Nem kellene hagyni hogy magához térjen. Poltpumukli ügyészségére számithat, de Pintér egy nagy talány.
Rajta nagyon sok múlik, szinte minden.
Remélem pártjaink, három kihagyott ziccer után - 2014. évi választások, USA kitiltások, több tizezres, majd egyre laposodó tüntetéshullám - feltápászkodnak a punnyadtságból s felismerik a lehetőséget.

asta írta...

Góbé ne reménykedj. Ennek semmi jele. Ezek vagy kicsinálják egymást, vagy itt maradnak a nyakunkon az idők végezetéig...

góbé írta...


Asta! Most akkor szégyenszemre keresünk egy rozsdás pajzsot s azon emeljük a magasba "Lajost, a megmentőnket" ?!? Szégyen...! és röhej...

asta írta...

Bizony! Szégyen, de nem röhejes....S. ismeri az ellenszert... az ellenzéknek pedig még 100 év sem elég, hogy megtalálja. Egy MICI S. szájából erősebb, mint 100 ellenzéki politikus.
Ez van.