2015. március 31., kedd

A HÓD ÉS A BRÓKEREK

Van ezekben a fiúkban valami bájos gyermetegség, valami örök játékosság, mintha soha nem lennének képesek kinőni a kiskamasz-állapotból.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal Főigazgatójának, Göbölös Lászlónak leváltása kapcsán jutott ez eszembe.
Az eset
 szép példája annak, hogy a Farkincás Félgén és bandája nem képes ellenállni a késztetésnek, és állandóan piszkálja, izgatja a titkosszolgálatokat - most éppen az Alkotmányvédelmi Hivatalt.
A Hivatal pedig a magyar abszurd megtestesülése: egy olyan intézmény, mely a nemlétező, így senki által nem támadott Alkotmányt védi azok irányításával, akik azt megsemmisítették.

Ha jól belegondolunk, lehet, hogy áldott emlékű Mattyasovszky Jenőnek köszönhetjük a buzgalmukat, - túl sok Hód könyvet olvastak, és mivel a valóság egy cseppet eltért attól, amit e könyvek alapján elképzeltek, hát elkezdték a valóságot alakítgatni, míg csak olyan nem lett, mint ők.
Lehangoló és szánalmas.
A magyar titkosszolgálatok ugyanis mára már annyit sem érnek, mint fületlen gomb egy hódprém sapkán.
De csoda is lenne, ha produkálni tudnának, hiszen állandóan belepiszkálnak a működésükbe, feltételezve, hogy sokkal jobban értenek hozzá, mint aki Moszkvában vagy Langley-ben szerezte meg az ismereteket.
Élen jár ebben a nagybajszú házelnök, aki lelke mélyén talán maga a Hód - egy túlméretezett vizipatkány, aki a mellékelt képen éppen Gyurcsány felszólalását hallgatja a Parlamentben...
Mára teljesen fixálódott nála az üldözési mánia,  szinte kényszeresen vívja titkosszolgálati harcát az ellenféllel, melyet el kell tiporni, meg kell semmisíteni, de legelőbb is minden lépéséről tudni kell.
És az ellenség - jó bolsevik szokás szerint - a sorainkban van, de mi ott vagyunk minden kilométerkőnél, sőt.

És bár az ellenség nem alszik, de mi még annyit sem.

Titkosszolgálatoknál dolgozni mindig veszélyes dolog volt, mióta a világ világ, de még Kim Philby kockázata sem érte el egy átlagos magyar titkosszolgálati vezető munkájának veszélyességi fokát.
Utóbbi ugyanis nagymértékben hasonlít a libára, mely hiába éber, mégis repül...
Most éppen Göbölös, akinek kinevezése után újjá kellett volna építeni a kinevezői által porig rombolt gazdaságbiztonsági, kémelhárítási területet és az elemző-értékelő munkát.
Göbölös március másodikai határidővel  kérte felmentését, valószínűleg azért, mert nem sikerült ügynököt építeni a kormányba, és így nem tudta jelezni a Quaestor-ügyet.
De a döntéshozó nem ért rá, mert gatyát kellett váltania, aztán ki kellett találnia, hogy mit is kezdjen a nyakába szakadt trágyadombbal, de mostanra elért az Alkotmányvédelmi Hivatal Főigazgatójáig, aki majd jó lesz egynek a bűnbakok között.
A Főigazgató egyébként megérdemli a sorsát, aki elvállalja, hogy más muzsikájára táncol, az ne csodálkozzon, ha a lábára taposnak, főleg, ha a prímás ritmusérzéke már nem a régi, és a koreográfia is kidolgozatlan.


Mindenesetre a Vezér most elutazott, felejteni.
Vitt magával egy repülőgépre való barátot, akik mindaddig barátai lesznek, míg nála van a pénzesláda kulcsa.
A vendéglátója valódi aranyember, ő is lányos apa, talán még nála is gazdagabb és az ellenzéknek arrafelé kuss van - ott még rend van!

Mindenesetre maga mögött hagyott gondot, búbánatot, Quaestort, Paksot, ellenzéket, az óvatosan távolodó Ádert, a pávatánc nagy reménységét, Lázárt, a házatlancsiga Rogánt, az ostoba kereszténydemokratákat, az ökörképű Harrachot, a seggnyaló Semjént az áhítatos képével.
Hiába, nincs az a jólét, melyet ne árnyékolna be egy-két hétköznapi gond.

Reméljük, hazafelé a másodpilóta nem zárja magára az ajtót, vagy ha így is történik, lesz a hátán ejtőernyő.
Aztán ismét a mienk lesz, az Úr irgalmazzon szegény, szegény Magyarországnak...

:O)))




DILEMMA A KAPTÁRBAN

Hát, becsukták Tarsolyt.
Ami azt illeti, nem kapkodták el a dolgot, de ezen nincs mit csodálkozni, ilyen ez a mai szép új világ.
A Quaestor botránya a világ minden táján azzal járna, hogy menniük kellene a felelősöknek, kezdve a Kuszaszeművel, folytatva az Számvevőszék elnökével, a kormányszóvivővel, a Legfőbb Ügyésszel, a Rendőrség Országos Parancsnokával, befejezésül pedig a miniszterelnöknek minimálisan is bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen.
De ez nem a világ minden tája, ez Magyarország, ahonnan most éppen népes delegáció indul Kazahsztánba, élén szeretett Vezérünkkel, kinek csapkodó farkincája mögött ott üget majd a felcsúti gázszerelő a feleségével.
De így is van ez jól, ha már ekkora gazdasági zseni, akkor menjen is világot látni, legfőképpen Kazahsztánba, mely a Putyin által kezdeményezett Eurázsiai Unió alapító tagja.
Obama örülni fog, de hát ki az az Obama?

Azért jó lenne a delegációt szállító repülőgép utaslistáját félretenni, jól jöhetne az még az elszámoltatásnál...

Érdekes lenne belelátni Tarsoly fejébe, aki most egyrészt boldogtalan, merthogy lesittelték, másrészt valószínűleg boldog, mert egyáltalán eljutott a priccsig a cellájában, és még mindig él, habár lehet, hogy már megitta azt a polónium-koktélt, amit neki, csak neki kevertek...
Súlyos a dilemma, mit is tegyen - rövid távra, vagy hosszú távra játsszon, a hős jóbarát vagy a pentito szerepét hozza?
Ami az első opciót illeti, az tiszta ügy: kussolni kell és csodálkozó tekintettel álmélkodni a szerencse forgandóságán - közben reménykedni abban, hogy a befolyásos pártfogó majd pártfog.
Ez persze illúzió, a kis génbank esetében meg különösen, ő azokat, akiket felhasznált már, gondolkodás nélkül el szokta dobni, kapnak valami világvégi kis stallumot, de azt is csak azért, hogy a klasszikus előírást betartsák: jobb az ilyet belül tudni a sátoron, végtére is jobb, ha onnan pisil kifelé, mintha kintről befelé...

Mégis, a büntetés súlyát egy miniszterelnöki sajtónyilatkozat éppúgy befolyásolhatja, mint ahogy az őrizetbevételt is, már természetesen Magyarországon, ahol takarékossági megfontolásokból minden ügyben egyetlen illetékes létezik.
Aki az Illetékes Elvtársat írta, rendelkezett a jövőbelátás képességével...
Van a másik lehetőség: kitálalni.
Töredelmes, mindenre kiterjedő, feltáró jellegű vallomást tenni, feltárni a Nagy Bulit, merthogy ez az évszázad bűnügye, az ne legyen kétséges senki előtt.
Ebben nyakig benne vannak az állam képviselői, a kormány és a kormányfő, aki most - hálistennek - megijedt és rossz döntést hozott: kivonta az állami pénzeket a Quaestortól, és ezzel azonnali összeomlást idézett elő.
Hosszú távon Tarsoly számára - egy megfelelő vádalkuval kombinálva - ez lenne a legjobb megoldás, de a helyzetet nehezíti, hogy a Legfőbb Ügyész maga is érintett az ügyben, és hogy ez magától lemondani nem fog, az tutifix.
A mai állapotokat tekintve ez lenne a kockázatosabb megoldás.

Persze ezen lehetne változtatni, ha az ellenzék valamennyi pártja külön-külön tudatná vele, hogy egy esetleges kormányváltás esetén vádat fognak emelni bűnszervezet létrehozása miatt is, és abban az esetben az életfogytiglani fegyház se lesz irreális büntetési tétel.
Ellenben nagyra értékelnék az igazság felderítésében kifejtett tevékenységét.


Piszkos ügyek ezek, de hát a helyi pénzügyek már csak ilyenek.
Hogy Tarsoly hogy dönt, majd meglátjuk, de segíteni kellene neki a döntésben.
Az ellenzéknek pedig ki kellene választani az első dominót - gondolom, ez a kétfeléharagostekintetű lehetne, és rá koncentrálva hanyatt kellene lökni, aztán utána már a többi könnyebben menne.
Persze a ma magyar ellenzék esetében ennek kicsi a valószínűsége, de csodák azért mindig lehetnek...
Persze a legnagyobb csoda, hogy ez az ország még mindig áll, habár már talán csak féllábon, mint a liba és aggódva tekintget körül, mikor akarják végképp megmenteni...

:O)))




2015. március 30., hétfő

ÁLOMFEJTÉS

Tegnap írtam az álmomról, az idősebb, az aktív munka világából már kiesett, vagy rövidesen kieső emberek pártjáról., mely "mellékfeladatként" - de nem mellékes feladatként képviselné az unokák érdekeit is.
Magam sem hittem volna, de jónéhány olvasómnak tetszett a gondolat, sokan biztattak, hogy vágjunk bele.
Magam is fellelkesültem, és a neten szinte azonnal akadtak olyanok, akikről tudom, hogy képesek lennének segíteni ebben.

De - habár ez gyorsan menne - nem szeretnék gittegyletet alapítani, ezért hát kérek egy kis türelmet tőletek, hogy kiderüljön, lenne-e valóságos támogatottsága egy ilyen kezdeményezésnek.
Ahányan határozottan elkötelezték magukat az - egyelőre csak ötlet - mellett, az sajnos egy párthoz kevés, legfeljebb egy nívós nyugdíjasklubot lehetne összehozni ilyen létszámmal.
De erre van az internet, a facebook, így aztán meg lehet a ti segítségetekkel mérni azt, hogy ez az álom szerezhet-e valóságos társadalmi támogatottságot.
Ehhez kérek kis türelmet, ehhez kérek kis megértést.

A munka elkezdődött, hogy eredményes lesz-e - nem tudom.
Tudom, lesznek viták - én például nem egy ideológiai pártot képzelek el, hanem egy pragmatikus, a gyakorlati életre koncentráló tömegpártot, melynek tagja lehet Vona hívétől -Thürmer pártjának tagjáig mindenki, aki elfogadja, hogy az ideológiai csatákat nem ebben a pártban kell megvívni, hanem kinek-kinek az általa favorizált politikai pártban.
Itt azokat az érdekeket kell képviselni, amelyek az érintett korosztályok életvitelét, biztonságát befolyásolják.
Ez a párt nem beszélne nemzetről, nem beszélne szabadságról, még keményen dolgozó kisemberekről sem, hanem arról beszélne, hogy hogyan lehetne megszüntetni a várólistákat, hogyan lehetne elérhetővé tenni az anyagi okok miatt ki nem váltott gyógyszereket, hogyan lehetne télre tüzelőhöz juttatni a rászorulókat, mi lenne szükségesebb - egy új stadion, vagy világbajnokság rendezése, vagy meleg étel napjában egyszer azoknak, akik fizikai vagy anyagi okokból nem képesek ellátni magukat - és így tovább.


Mi karolhatnánk fel az ingyen internet-elérés ötletét a kistelepüléseken, mi támogathatnánk azt, hogy minden gyereknek legyen tabletje vagy okostelefonja, mi segíthetnénk a nyugdíjas-magány feloldásában,  szóval ezer és ezer dologban.

Ez persze azzal járna, hogy sokszor szembe kellene mennünk az aktuális hatalommal, de sebaj, nekünk rengeteg időnk és még több felkészült és okos aktivistánk lenne, tapasztalt emberek, akik vitaképesek és tudják, hogy mit akarnak elérni.
Kellene persze pénz is, eleinte tagdíj, mondjuk havi száz forint, mert ehhez a munkához telefon kell, kiadványok kellenek, szervezet kell, melyet például fel lehetne építeni önkéntes alapon is - ennek a pártnak nem lenne fizetett alkalmazottja...


Szóval, először ki kellene dolgozni egy alapszabályt, nevet kellene találnunk a pártnak, ezen is lehetne gondolkodni, ötletelni, aztán majd megszavaztatnánk, melyik a legjobb.
Kellene honlap, facebook-profil, egy ideiglenes ügyvivő testület, és persze rengeteg munka.
Ehhez kérem a segítségeteket, támogatásotokat.
Azt remélem, hogy meg tudunk nyerni olyanokat is, akik államháztartási szinten is át tudják látni a dolgokat, Bod Péter Ákostól Békesi Lászlón keresztül Bokros Lajosig, hogy csak a legismertebbeket soroljam.
Ehhez viszont komoly szervezet kell, azt pedig fel kell építeni, kockáról kockára, hogy Lázár talán egyetlen megjegyzésre érdemes mondatát idézzem.

Kezdjük el?


:O)))

VAN EGY ÁLMOM

Van egy álmom!
Az én álmom egy párt, az én pártom.

Na, nem úgy, mint Orbánnak a Fidesz, inkább úgy, hogy ez az én élethelyzetemhez hasonló emberek, a korosabb emberek pártja lenne.
Tagja lehetne mindenki, aki a nyugdíjkorhatáron túl van, függetlenül attól, hogy kap-e nyugdíjat.

Tagjai lehetnének a rokkantnyugdíjasok, a korkedvezményes járadékosok - mindenki, aki kiesett, vagy belátható időn belül ki fog esni az aktív munka világából.
Tagjai lehetnének azok, akik a nyugdíjkor előtt állnak öt évvel és azok is, akiknek reményük sincs arra, hogy valaha majd nyugdíjasok legyenek.
Az én pártom nemigen érdekelnék a tagok politikai elvei, engedélyezném a kettős párttagságot és tőlem még pincér-jelmezben is szaladgálhatnának, bár erősen remélném, hogy ha lenne az érdekeiknek valódi képviselője, nem mennének gyűlölködni.


Az én pártom az idős embereket képviselné, mondjuk úgy hatvan és Miskolc között, amikor az ember még ki tudna hozni valami jót a hátralevő évekből, ha hagynák, meg, ha módja lenne rá.
Amikor még el tudna járni kirándulni, utazni, barátkozni, horribile dictu szerelmeskedni, ha egyébként a társadalom csak a töredékét tenné érte, mint amennyit ő tett a társadalomért.
Tulajdonképpen ez az ok, hogy ilyesmiken álmodozom.
Ma mindenki valaminek a károsultja, a devizahitelek károsultjait ma követhetik a Questor károsultjai, de rengetegen vannak, akik egyéb ügyek károsultjai, például Orbán károsultjai.
Például a hatvankét év feletti vezetők, akiket alkotóerejük teljében világgá zavartak, a korkedvezményes nyugdíjasok, akiket éppencsak nem tolvajnak bélyegeztek, de az egész nyugdíjjogosult réteg, akiktől elvették a jogot, hogy a  befizetéseik után járjon nekik a nyugdíj, és a megélhetést biztosító járandóságot egy laza mozdulttal áttolták az "adható" kategóriába.
És még sokan mások, ahogy mondani szokták...
A magán-nyugdíjpénztárak pénzének ellopásával a ma nyugdíjasainak megélhetését is veszélyeztetik,  nem is szólva a gyerekeinkről.
Ügyesen csinálták, a nyugdíjasok zöme még mindig azt hiszi, hogy a nyugdíj jár, jóllehet már a szája se nagyon járhat.


Idős embernek lenni soha nem volt kellemes, az ember egészsége kopik, sok esetben egyedül marad, annak minden anyagi és lelki következményével, amit még akkor is nehéz cipelni, ha a megélhetés biztosított.
A tetejébe a mai kor kissé erőszakos fiatalabbjai az öreget leginkább csak nyűgnek tekintik a társadalom nyakán, akiket - úgy képzelik - ők tartanak el, jóllehet talán meg sem születhettek volna, ha az egymást követő generációk nem gondoskodnak elődjeiktől.
Talán már a dédapjuk is éhenhalt volna, és akkor oda a mai ifjú, éhes és mohó, türelmetlen titán.
Kiment a divatból a társadalmi gondoskodás, a szolidaritás, márpedig az idős ember - más és más mértékben - gondoskodásra szorul.

Na, nem úgy, hogy majd a család megmondja a hülye nagypapának, hogy mit tehet meg mit nem, hanem úgy, hogy odafigyel rá.
Kezdve a törvényhozótól, aki gondoskodik arról, hogy ki tudja fizetni szükséges gyógyszereit, a szomszédasszonyig, aki odafigyel arra, hogy Lencsi néni már két napja nem jött ki a lakásából, csak a köhögését hallani.

Lehet, van, akinek csak az hiányzik, hogy legyen kihez szólnia, és egy beteggel kevesebbet számlálhatunk máris.

Aztán itt van ez a nyugdíjas kifejezés is.
Nyugdíjas sokféle van, van például nyugdíjas pedagógus, nyugdíjas orvos, nyugdíjas szőlőmunkás,nyugdíjas nyomdász, és így tovább, mindenki  más és másfajta ismeretekkel, felhalmozott tudással, élettapasztalattal, különféle anyagi helyzetben.
Ebből adódóan máshogy viselik a feleslegessé válás érzését, merthogy szépen lassan ebbe a helyzetbe akarja őket tolni a társadalom.
Aki még tudna dolgozni, azt is elhajtják a munka környékéről, és nem mindenki képes arra, hogy lekösse magát, jóllehet mindenki azt képzeli, hogy ha nem kell a munkahelyre bemenni, az lesz az aranykor.

De a feleslegesség öl és butít.
Az idős ember ma olyan, mint az a szakács, akinek tele van a kamrája, de nincs kinek főzzön, így aztán a kamra tartalma is lassan tönkremegy.
Nem minden az anyagi biztonság, hasznosnak is kell lenni egy embernek.

A magyar falu van a legnagyobb veszélyben, mert ma nincsenek nyugdíjjogosultak, a TSZ megszűnt, huszonöt éve nem fizet senki a feketemunkából járulékot, így aztán nyugdíja se lesz, jóformán senkinek, a gyerekekre vagy az önkormányzatra szorul mindenki, aki nem halmozott fel kis megtakarítást.
Elképzelhetetlen problémákkal néz szembe az ország, de mindenki a homokba dugja a fejét, mint a strucc, jóllehet már régen pokoli ricsajt kellene csapnia mindenkinek, mint libáknak az ólban, Karak látogatása idején.
Az én pártom ezeknek az embereknek az érdekeit képviselné, nem az aktív generációkkal szemben, de nem is engedve a generációs önzésnek, az öregek lenézésének, kitaszításának.
Értelmesebb országokban tisztelik az idős embereket, nálunk perifériára lökik és átgázolnak rajtuk.

Na, az én pártom ezt nem hagyná.
Minden településen lenne szervezetünk, a szervezet a közös politika alakításán kívül a helyi gondok megoldásában vállalna részt, s szervezetek klubként is működnének, együtt a már létező nyugdíjasklubokkal - feladat van csőstől, jutna mindenkinek.

Ez a párt megmutatná az idősebb generációk erejét, mert sokan vagyunk, tapasztaltak vagyunk, okosak vagyunk, roppant vásárlóerővel rendelkezünk, és ha felismernénk érdekeinket, mi lehetnénk Magyarország legerősebb pártja.
Természetesen lenne hőbörgés eleinte, de aztán beletörődne mindenki,hogy számolni kell velünk, meg azokkal, akik utánunk jönnek, mert ha már generációs párt lennénk, hát fel kellene karolnunk a gyerekek ügyét, mert mégiscsak tűrhetetlen, hogy telhetetlen és felelőtlen hazárdjátékosok,bűnözők elvegyék a jövőjüket.

Amerikát mondják a korlátlan lehetőségek hazájának, a fiatalok tönkretétele nálunk azt bizonyítja,hogy ez a korlátlan hülyeség országa.
Igen, van egy álmom, szép álom.
Vajon hányan lennének - rajtam kívül -, akik valóra szeretnék váltani?

:O)))

2015. március 28., szombat

TOLVAJBANDA, HOL A LÉ?

Valahogy olyan ez az egész, mintha valakit szomszéd családfő  fejbevágna baseballütővel ma, majd az áldozat eltöprengve a dolgon elhatározná, hogy majd az eset után három héttel összeszedi a rokonságot, kapára-kaszára kapnak és felvonulnak megfenyegetni az elkövetőt: Irgum-burgum, többé ilyen elő ne forduljon!
Igen hatékony eljárás, a három hét alatt a púp lelappad, a düh elenyészik, a szomszéd közben körbejárja a környéket és mindenkinek elmondja, hogy a szegény áldozatot a saját unokaöccse verte fejbe, mert libát akart lopni az óljából, most meg éppen fel akarja borítani a környék nyugalmát, odacsődítve a liberális tuggyukkiket, meg a bankárokat és a brókereket, akik egyébként tuggyukkik.
De majd ő megvédi a lakótársakat, mert ő erre is fel van készülve, majd  kártalanítja a károsultakat mind egy szálig!


Hogy én most vagyok dühös és most akarom kupánvágni az elkövetőket az éppen használton kívül helyezett hólapáttal, az itt senkit sem érdekel.
A felháborodás óriási mozgósító erővel bír, de egy múló lelkiállapot - az idő múlásával egyre veszít az erejéből.

Egy idő után legyint egyet a magát személyesen érintettnek nem gondoló ember, hát hiszen nincs itt semmi szokatlan, nincs itt semmi néznivaló emberek, a szokásos üzletmenet, haladjunk tovább bátran.
Lopnak?
Hát persze, de hát itt a politikus mind lop, csak mindegyik más tarsolyból szedi ki a maga részét, egyforma ez mind.
Ha pedig a kormány határozott pofákat vág és megmenti a károsultakat, azzal az egész lakosság csodálatát váltja ki - lám, nem hagyják cserben a keményen dolgozó kisembert.


Hogy hova lett a pénz, azt senki sem firtatja, ha megjelenik valahol,hogy egy valahova elutalt pénz útközben eltűnik, hát azon egy napig álmélkodik az újságolvasók azon tíz százaléka, aki egyáltalán elolvas egy ilyen hírt, aztán semmi sem történik, és senki sem hiányolja a választ a klasszikus kérdésre: Tolvajbanda, hol a lé?
Pedig a pénzügyeknek megvan az az előnyük, hogy nyomonkövethetők a pénzmozgások, visszamenőleg is lehet tudni, milyen összegeket mely jogosultaknak utaltak, ki utalta, melyik bankszámláról -melyik bankszámlára, esetleg ki vitt el talicskában készpénzben néhány milliárdot.
Ma bevitték Tarsoly Csabát, nagy hírveréssel tudatták a Nagyérdeművel, hogy előzetesbe kerül, de majd csak vasárnap lesz ebben döntés, miközben a cég akár még működhet is, hiszen nincs ellene csődeljárás, felszámolás, semmi sincs.
Közben megy a cirkusz a NAV-nál is, Vida Ildikó alatt úgy mozog a szék, hogy más környezetben akár még fincsinek is találná, Polt Péter lánya pedig Tarsoly titkárának fiával jár, csak tudnám, hol ismerkedhettek meg?


Tarsoly tizenhét napig azt csinált a cégei pénzével, amit akart, jelzem, elméletileg ma is azt tesz, amihez kedve van.
Ami a keményen dolgozó kisemberek pénzének megmentését illeti, hát az sem olyan egyszerű ügy, ugyanis a keményen dolgozó kisemberek pénzét más, keményen dolgozó - vagy akár munkanélküli, nyugdíjas, közmunkás- pénzéből mentik meg, merthogy ebben az országban mi valamennyien adófizető polgárok vagyunk, akiktől az állam minden egyes kifli és virágpalánta árának huszonhét százalékát lenyúlja.
Ha ellopnak egy jelentősebb összeget és az állam "megment", akkor azt ebből a pénzből teszi.
Az ellopott pénz baráti zsebekben landol, a lefoglalt vagyontárgyakat meg majd értékesíti a felszámoló, természetesen nyomott áron, majd az értéktárgyakat megvásárolja az, akinek pénze van, kétféle valutában fizetve: szarért-húgyért... 

Tekintsük ezt főpróbának, most azt modellezik éppen, amit az országgal akarnak tenni nagyban: egy államcsőd után a felhalmozott pénzekből az érték töredékéért szeretnének felvásárolni mindent azok, akiket a kis genyó képvisel a Parlamentben - persze saját magát sem kifelejtve...

Tarsoly Csaba kapott tizenhét napot a pénzek kimentésére, mi meg kaptunk harmincat arra, hogy megszokjuk a szar édes ízét, meg lehiggadjunk, pedig ez már szinte túlbiztosítása a dolognak.
Az emberek zöme nem érzi ebben érintettnek magát, akik érintettek, azok kevesen vannak, tehetősebbek és a gazdagokkal nem nagyon rokonszenveznek a bolti árufeltöltők, meg a műkörmösök.
Itt azt kellene bizonyítani meg bemutatni, hogy a lopott pénz hova vándorolt, meg, hogy kinek engedték kimenteni a pénzét és kiket hagytak nyakig a pácban.
A magát demokratikusnak nevező ellenzék szokás szerint töketlenkedik, és ebben az is nagy baj, hogy így aztán végképp nem lehet tudni, hogy ki csak a képességei miatt, ki meg az anyagi érdekek miatt ostoba.

Hogy mi lesz ennek a vége - ki merné megjósolni?

Hiszen a sárazsadányi szőlőügyben se hitte volna senki, hogy a jegyzőkönyvezett vallomás - a nemtaggyűlés taggyűlési jegyzőkönyve - ellenére megússza a hivatali hatalommal való visszaélés vádját...
Kellene egy tisztességes főügyész, aki egy Ferenczi Krisztina elszántságával és szívós kitartásával rakná össze a mozaikot.
De ilyen nincs, és nem is lesz, hiszen az ilyen emberek veszélyesek, mert becsületesek, és ezt semmiféle hatalom sem szereti.


Az április tizenegyedikei tüntetés pedig olyan lesz, mint libának a zsír, mellyel meglocsolják sütés közben.
A tüntetést meg akár meg se tartsák, ki lesz addigra felháborodott?

Majd úgy kilencedike tájt meghirdetik a teljes kártérítést a keményen dolgozó kisembereknek - aki utána kimegy az utcára tüntetés címén sétálni, azt még le is fogják hülyézni.
A tüntetés attól tüntetés, ha dühös emberek számonkérnek valamit.
Ha nem dühösek, ne is tüntessenek, mert a barátságos séták csak a hatalmat legalizálják.
Az pedig tévedés lenne...

Hát, miként a vak is mondá: majd meglássuk!
Vagy nem.
Mindenesetre figyeljünk, mint a sas, mert érdekes napokat élünk, a hatalom éppen nekikezdett önmaga fellegelésének, elég undorító takarmánya van, ami azt illeti...


:O)))

2015. március 27., péntek

BLOGOK, KOMMENTEK, KÁRTEVŐK

Nagy dolog az internet, hihetetlen mennyiségű gondolat kering a világhálón, rengeteg ember képes itt kiélni közlési vágyát, rengetegen szeretik olvasni, hogy miként gondolkodik a világról az emberek azon része, aki szereti írásba foglalni a gondolatait.

A blogvilágban az a jó, hogy nem kell senkire és semmire sem tekintettel lenned, a saját mércéd és erkölcsi normáid szerint foglalhatsz állást minden olyan kérdésben, mely foglalkoztat, mely számodra fontos vagy érdekes, vagy csak egyszerűen tetszik - vagy nem tetszik.
Emellett az internet lehetőséget ad arra is, hogy az ott megfogalmazott állítások igazságát vagy hamisságait olvasója azonnal le is ellenőrizze, ami persze veszélyes a bloggerre, aki néha-néha tévedhet, de túl sokszor ezt nem teheti, mert nem marad olvasója.
Jelzem, ez a politikus és választói viszonyára is érvényes...

Mégis, nekem legjobban ebben az egészben a műfaj interaktivitása tetszik, az, hogy az olvasók közül azok, akik akarják, azonnal kommentálhatják is a blogger agymenését, megfogalmazhatják kritikájukat, kifejezhetik egyetértésüket vagy egyet nem értésüket, kiegészíthetik az írást, sőt, még tetszésüket vagy nemtetszésüket is jelezhetik egyetlen kis pöccintéssel az egéren...

Ami viszont valóban hasznos, az a visszajelzések adta kép a társadalom aktuális állapotáról.
Ha meg akarod tudni, hogy hogyan is áll a XXI. század elejének Magyarországa, hát olvasgass internetes kommenteket és szomorodj el.
Merthogy a tükör, melyet eléd tart az internet, nem lesz túl kedvező.
A kommentek ugyanis nem egy nyugodt, optimista, önmaga értékével tisztában levő, más nemzeteket és a tényeket tisztelő nép képét mutatják, hanem egy végletekig megosztott, ezer sebből vérző társadalmat, mely önmaga démonjaival küzd.

Sok illúzióm nem volt, mert már az első blogbejegyzésem kommentjei között meggyőződhettem arról, hogy ha bloggerkedni akarok, akkor nehéz napok várnak rám.
Hadd idézzem, annyira tetszett: 


"Zsidó e-vagy???
Mert szerintem te egy hazaáruló, kártékony zsidó féreg vagy, a nemzet ellensége, aki jobban tenné, ha megvenné a legelső Tel-Avivba induló gépre a jegyét, és elhúzna a büdös picsába!!Olvasgatom, mit okoskodsz az index fórumon sukoróval kapcsolatban....tipikus zsidó köcsög mentalitás, véded az érdekeket, választott hazád kárára!!!

Menj a jó kurva anyádba, te féreg, mert hamarosan ott fogsz állni a Duna paron, és akkor már késő bánat, nem lesz többé holokamu, meg hanuka-kamuka:D:D:D:D
Na csácsumi, fasz!

2015. március 26., csütörtök

ÜRES A TARSOLY

De ez csak a valóság egyik fele, mert a másik az, hogy ellenben egyre inkább tele van a társadalom virtuális töke vele.
Hogy kivel?
Hát azzal a magasan szervezett, átörökítő anyagot hordozó fehérjehalmazzal, mely történetesen éppen a miniszerelnöki posztot tölti be.
Hogy ez a broki eltőzsdézte a zemberek pénzét, ez kétségtelen, hogy keresett egy zsák pénzt az adófizetők pénzén, míg most elcsúszott egy banánhéjon, az nagyon valószínű, és hogy megússza ezt is, - ez sem kizárt.

A szerencséje az, hogy aki a Questornál befektetett, az nem a klasszikus magyar kisember, mert annak nemhogy befektetni való pénze nem marad, de a hónap végére jobb esetben a zsírosbödönjét nyalja ki, rosszabb esetben a helyi uzsorás seggét, hogy kihúzza a hónap végéig.
Így aztán - ismerve a magyar mentalitást - lehet, még dörzsöli is a kezét, örül, hogy jól megszívta végre az is, aki hozzá képest Krőzus, mert félre tudott tenni egy élet munkájával egy-két milliót és még fialtatni is tudta.
De most ennek vége, ez is a fax barátságtalanabb végére került, van isten és van igazság, hiszen én is dolgoztam egész életemben, mégsincs egy kanyi vasam se - hát hol volt itt az igazság?


Mindenesetre a kormány erősen dolgozik azon, hogy ne legyen még egy akkora pénzügyi botrány, mint a devizahiteleseké volt - rengeteg még az ellopni rendelt pénz, nem lehet veszélyeztetni egyelőre a kormányzati pozíciót!
A legszebb az egészben, hogy csodálkoznak, többek között azon, hogy Tarsoly ma estig szabadlábon volt, ami azért vicces, mert ha aznap zárják be, amikor a csőd kiderült, akkor a buktában a többi lóvé mellett a kormány pénze is bennragadt volna, mint a lekvár.
De nem ragadt be, maradt a Qestornál milliárdok átutalásának aláírására jogosult személy, alá is írta mindet, két kis kereszt után három nagy kereszt volt az aláírás, annak aztán nem kell a vagyonnyilatkozatával tökölődni soha...

Tarsoly meg a bútorokat elszállíttatta a villájából. és ha holnap kiderül, hogy az már nem is az ő villája volt, akkor csak te csodálkoznál, kedves olvasó - így írták meg ezt az egekben.
Az eljárás innentől a bejáratott utakon halad, Kulcsár Attila kövezte ki a sztrádát, melyen majd most Tarsoly is végiggyalogolhat büszkén és farokfelcsapva, mint megtévesztett áldozat, aki csak jót akart, de a kegyetlen sors, ugye...

Hogy a miniszterelnök törvényt szegett, az itt nem játszik szerepet, majd kiderül, hogy ő nem a Külügy pénzére gondolt, mikor utasítást adott a befektetések feltörésére és begyűjtésére, és azt sem tudta, hogy van ilyen cég, mint amilyen a Questor, Tarsolyt  meg utoljára a betyárseregnél látott, a baráti találkozón.
Majd Vida Ildikó elviszi a balhét, oszt járhat legalább nyelvtanárhoz,úgyis a Lajos embere volt...
Mindenesetre az ügyek nagyját sikerült az első öncsőd bejelentésének bejelentése és a második "demostmáraztán tényleg bejelentettük" bejelentés között eltelt időben elsimogatni, bízva abban - szerintem joggal, hogy az ellenzék menet közben sem lett okosabb, ami egy reális helyzetértékelésnek tűnik.
A magyar nép meg nem a turultól fogant, hanem egy aranyhal rakta le az ikráit a pöcegödörbe, azt termékenyítette meg a kos, attól lettünk olyan tehetségesek, hogy a memóriánk visszafelé öt másodpercre terjed...

Még akit érint a dolog, azok is azt fogják harsogni egy hónap múlva, hogy az ügyről Gyurcsány tehet, míg Viktor megmentette a befektetők pénzét.

Ki beszél ma már a hitelkárosultak gettójáról, ki beszél Kulcsár botrányáról, kinek jut még eszébe a ne mi nyerjük a legtöbbet szép parancsa?
Senkinek, akinek meg eszébe jut, azt nem érdekli, mert nem foglalkozik politikával.
Mint a hajótörött a kabinajtón, körülötte cápák - de ő nem foglalkozik a hajózással.
Közben - a Questor csődjének bejelentését követő napon meghalt - a Külügyben keringő pletykák szerint   öngyilkos lett egy ember - őt - úgy látszik - otthon találták, így nem kellett létrákkal bajlódni.
Ő vezette a Külügy beruházási főosztályát.

Példaképünk Argentína, az ország felvásárlásához szükséges tőke szépen gyűlik, a nyomorgók száma is kielégítő, már csak az államcsőd hiányzik. 

Ha az is meglesz, jöhet a hatfogásos vacsora a libasülttel, no, nem neked, hanem új uraidnak, akik - valami csoda folytán -  igen fognak hasonlítani a mai urakra...

Nekünk meg ezt dobta a gép...

:O)))

2015. március 25., szerda

RÁKOSI, A SZTÁR

Közgazdász legyen a talpán, aki kiigazodik Magyarország aktuális pénzügyi folyamataiban, aki átlátja a pénzügyi rendszer összeomlásának valódi háttérmozgásait.
Egy biztos, a pénzügyi rendszer ma romokban hever, kezdve a kisbankok csődjeivel, melyek korántsem biztos, hogy valóban csődök voltak, hiszen pár nap alatt született döntés a felszámolásukról anélkül, hogy egy-egy bank helyzetét konkrétan és alaposan megvizsgálták volna.
Mindenesetre eltakarították azokat a halálraszántan bátrakat, akik szembe mertek menni Orbán elképzeléseivel a takarékszövetkezeti vagyon bekebelezéséről.
Pedig nem kis pénzről szól ez a történet, a takarékszövetkezetek ugyanis remekül működtek, a helyi lakosság beleláthatott a működésükbe, igazgatóságaik és felügyelőbizottságaik mindenesetre sokkal átláthatóbban végezték munkájukat, mint a nagybankoknál.
A tevékenység gazdaságos volt, ellenben akadályozta Orbánt abban, hogy az OTP-vel szemben valamiféle ellensúlyt képezzen - a Vezér nem szeret emlékezni a hét szűk esztendőre, ennél jobban már csak hálásnak lenni utál.

Pedig a takarékszövetkezetekben a keményen dolgozó kisember gyűjtögette pénzecskéjét, onnan kérte az icipici mikróvállalkozó a hitelt egy új libatömő és kopasztóberendezés megvásárlásához, és ott helyezte el a tollfosztásból befolyó pénzét, mert megbízott bennük.
Erősen hitt abban, hogy a libái után nem ő kerül sorra megkopasztás ügyében...
Aztán most nyakunkon a Questor összeomlása, melyből az ott elhelyezett állami pénzeket Orbán utasítására egyik napról a másikra kivonták, ami természetesen hozzájárult a cég azonnali összeomlásához.
Ez valami olyasmi, mint amikor Kadhafi kivonta a líbiai pénzeket Magyarországról, és közel kerültünk az államcsődhöz.
Természetesen már megint a keményen dolgozó kisember szív, mint a torkosborz, habár a cég tulajdonosai sem fetrenghetnek örömmámorban.
A legutóbbi fejlemények szerint az Erste Bank fiókjaiban állnak sorba a betétesek, mert híre járt a bank csődjének.
Ezt természetesen cáfolták, de aki emlékszik a Postabank csődjére, az tudja, hogy van egy pont, amin túl már mindegy, hogy cáfolnak-e vagy nem, a folyamatok kicsúsznak az ellenőrzés alól és a bank tönkremegy.

Úgy látszik az Erste is ebből a kottából kell majd játssza saját gyászindulóját...

A keményen dolgozó kisember meg befogja a pofáját és a seggét veri a boldogságtól a földhöz, ha visszakapja a pénzecskéjét.
Az ne tévesszen meg senkit, hogy ez a pénzecske esetleg milliókat jelent, többet, mint amennyire a betétvédelmi alap fedezetet nyújt.
Aki például egy-két hónapra a Questornál helyezte el a pénzét, melyet mondjuk egy életen át építgetett vállalkozása termelt meg számára és amelynek már megvolt a helye, az most ténylegesen is földönfutó lett, hátralevő életében pedig azt fogja maga elé motyogni, hogy újratervezés, de tőke hiányában már tervezhet ő akármit is.
Ő is keményen dolgozó kisember, hiszen nem állami megrendelésekből visszacsurgatott pénzekből szerezte a vagyonát, jövedelme a munkája után keletkezett.
Most pedig ellopták tőle, és még az árfolyamváltozást sem szidhatja, nincs értelme jogászkodnia, a pénze huss - elment.
Persze várható volt.
A jogállam már összeomlott, az iskolarendszer nem ér egy kalap sz@rt, irányítói még annyit sem.
Az egészségügy gyakorlatilag halott, a várólisták hossza a Bajkál-Amúr vasútvonal hosszával vetekszik.
A nyugdíjrendszer összeomlása is küszöbön áll.
Hát miért éppen a pénzügyi rendszer működne még normálisan?
Éppen itt volt az ideje porig rombolni.

A munka sikeres volt, hiszen egy pénzügyi intézmény pénztőkéjénél sokkal többet ér a bizalmi tőkéje, ha van, ha viszont az hiányzik, be lehet csukni a boltot.
Márpedig a mai helyzet éppen ezt a bizalmi tőkét olvasztja el, ez pedig az ország helyzetét is megrendítheti.
Köztudott, hogy a bankok nem a saját pénzeikkel dolgoznak, hanem a betéteseik pénzét helyezik ki, de ha nincs betétes, nincs pénzkihelyezés, nincs hitel sem:
Aki ránéz Orbán ábrázatára és ennekutána magyar államkötvényekbe fekteti megtakarításait, az bizony kihívásokkal küzd szellemi téren.
Merthogy ez a folyamat döngő léptekkel halad az állam összeomlása felé.

Lehet itt papolni GDP emelkedésről anélkül, hogy mellé ne tennénk a pármilliónyi nyomorgót, az életminőség romlását, az államgépezet működési zavarait és a fenyegető szélsőjobbos veszélyt.
A lényeg mégiscsak az, hogy a jogállam itt menthetetlenül halott, Magyarország a II. Világháború utáni mélypontján van.
Még Rákosi is lenyomja a kis gecihuszárt,  hiszen az alatt a tíz év alatt, míg szava volt a magyar politikában, hihetetlen társadalmi mobilitás kezdődött, az ország megteremtette a nehézipart, fejlődött az egészségügy, közkinccsé lett az oktatás, fejlődött a kultúra, és nem halt éhen senki ebben az országban, nem fagyott meg senki a fűtetlen szobában, mindenkinek volt munkahelye és munkával szerzett jövedelme.
A kisembernek módja volt keményen dolgozni.


Ha valaha volt itt ellenforradalom, akkor az most van, amikor a keményen dolgozó kisembert arra ítélték, hogy cseléd és zsellér legyen, rabszolga, esetleg adósrabszolga.
Arra, hogy kétszer haljon meg, mire sorrakerül egy vérvételnél, a gyereke soha ne lehessen több, mint az apja, a zsellér ne juthasson nyugdíjhoz, majd eltartja a gyereke, ha akarja - de ha nem, hát az se baj - szögezze rá a nyárikonyha ajtaját, míg meg nem hal.
Aztán a család majd kiása a sírját a temetőárokban, oszt eltemeti valami túlméretes cipődobozban.
Odavinni nem lesz nagy teher, már úgyis igen könnyű lesz szegény...

Hogy Orbán már megint átverte választóit, ezen nem csodálkozom, azon viszont igen, hogy a szerencsétlenek még mindig nem jöttek rá, hogy a játék az ő bőrükre folyik.
Rasi nem véletlenül áll szilárdan a saját lábán, Tiborcz panasza meg ma nem arról szól, hogy őt a szükség kényszerítette lopni, hanem arról, hogy a lehetőség.
Panaszkodni meg legfeljebb akkor panaszkodik, ha egy beruházást nem az ő cége nyert.


A keményen dolgozó kisember meg megérdemli a sorsát.

:O)))

2015. március 24., kedd

BIZALOM




Uram, te aki oly bölcs vagy, mindent látsz és mindent tudsz, segíts nekünk!
Tudod, bízni szeretnék, de talán már csak te maradtál erre a célra.
Gyanítom, te is csak azért, mert munkaköri kötelességed bizalomgerjesztőnek lenni, és te még a régi iskolán nevelkedtél, mikor a kötelesség, a becsület, az együttérzés, a szeretet, meg az összes ilyen idejétmúlt baromság még divatban volt.
Úgyhogy, te olyan vagy Istenben, mint a mai kor fejlődésképtelen nyugdíjasa, aki megragadt a Záray-Vámosi kettősnél.
Talán ezért is lehet még legalább benned bízni, mert ha egy új kor Istene lennél, akkor már nem lenne liba az égen, mert mindet begyűjtötted volna, sőt, a többségét már fel is faltad volna.


Tudod Uram, régebben voltak intézmények, melyeket lehetett tisztelni, némelyiket még szeretni is, de ma már a társadalom egyetlen szegmensében sem találsz ilyet, már mindegyik elkurvult az idők folyamán.
Legjobban még a tűzoltókban és a katasztrófavédelem területén dolgozókban bízunk, persze csak akkor, ha ég a ház, hiszen állítólag a körükben meglehetősen erős a Jobbik, márpedig nekem nem kedvenceim a neonácik, se feketébe öltözve, se ha átöltöznek lángálló ruhába - habár javukra szóljon, hogy nyilvánosan még nem kötelezték el magukat a szélsőjobb mellett.
Némileg azért is ingadozom megítélésükben, mert a cigánygyilkosságok idején a molotov-koktél és az elektromos zárlat közötti differenciát nem nagyon sikerült felismerniük, de tekintsük ezt kisiklásnak, és örüljünk, hogy mások bíznak bennük.

A Postában is bíznak az emberek, sajnos egyre drágább, de legalább még nem a postás lopja a csomagod - egyelőre.
Elnézegetem a postásainkat munka közben és meg is értem a bizalmat.
Nade a többi!

Itt van mindjárt a Parlament, ahol a képviselők gombnyomogató zombivá alacsonyodtak, akiknek többségében csak a saját meggazdagodásukon jár az esze.
Időnkét beléjük dobnak egy marék pénzt és akkor átmennek kétkarú rablóba, amelyik meg nem, az idióta, kenetes hangon jelszavakat mantráz és becsukja nekem a boltokat vasárnap, mert fogalma nincs a nép szokásairól.
Ezekben bízzak?

Talán a kormányban, melynek tagjai között manifeszt elmebetegek vannak, melynek vezetője egy szociopata despotácska, a többi meg egyszerű maffiózó vagy madzagon mozgatott báb?
Ezekben bízzak?

Esetleg az Alkotmánybíróságban?
Egy testületben, mely - tisztelet a kevés számú kivételnek - a taláros kurvák klubja?
Akik nem az Alkotmányra figyeltek akkor sem, amikor a kis despota megváltoztatta azt?
Akik ma is Orbánra pislognak félszemmel?
Akiknek csak a pénz fontos, az Alkotmányt meg tőlük hívhatnák akár Furmánynak is, csak a nyakukból ne szedje le senki a medált, melyre a nevük és a lakáscímük van írva, hogy megtalálják őket, ha elkóboroltak véletlenül?
Ezekben bízzak?

Vagy a bíróságokban?
Ugye viccelsz, Uram?
Ezeket - tisztelet a kivételnek - belső iránytűjük vezérli, a döntéseik egy része igencsak politika-vezérelt, emellett a gazdagot kímélik, a szegényt ütik, hányinger népség.
Ezekben bízzak?

A Rendőrségben?
Az Ügyészségben?
Vagy a pártokban?
A NAV-ban?
A Nemzeti Bankban?
A bankokban?
Az állami médiában?
Az állami oktatásban, nyugdíjrendszerben, egészségügyben?
Ezekben bízzak?

Lásd be Uram, te maradtál, meg még talán az internet, csak hát ez utóbbi iránt sem lehet korlátlan a bizalom.
Úgyhogy Uram, érezd át a felelősségedet és ne hezitálj használni a hatalmad, különben mi, itt lent belefulladunk ebbe a trágyatengerbe, ami körülvesz bennünket.
Erre még egy Noé se tudna bárkát építeni, arról nem szólva, hogy egyetlen jóízlésű állatot se lehetne belecsalogatni...

Kérlek, gondold végig - mi neked egy marék kénköves ménkű, hát csapd bele azokba, akik megérdemlik, nekünk meg adj már végre egy kis nyugalmat és cseppnyi intelligenciát, hogy belássuk, még ha meghallgatod is a fohászt, akkor is hozzá kell tennünk a magunk részét az élhetőbb jövőhöz!
Mert tied az ország, a hatalom és a libák mind, hát könyörülj meg rajtunk!

Ámen

:O)))



MEGÖLTEK EGY EMBERT


Örkényben ölték meg, az ember bajban volt, akik megölték, azok egyenruhában.
Na jó, nem mind a négy gyilkos, de az az egy, aki lelőtte, az kiérdemeltre a címet, kétségtelenül.
Akit megöltek, harminchét éves volt, falopásért körözték, igen csodálkoznék, ha a vagyoni károkozás elérné a százezer forintot.
A férfi cigány volt, és ez valószínűleg többet nyomott a latban, mint a hazatolt fa, vagy az elmulasztott tartásdíj, amit lehet, nem is volt miből megfizetnie.

Négy rendőr ment érte késő este Dabasról, merthogy az a tanya, ahol élt, Örkény külterületén volt,.
Amikor a rendőrök rárúgták az ajtót, akkor felkapott egy baltát és futva elmenekült.
Fél kilométert futott, majd mikor a rendőrök utolérték, akkor megállt és szembefordult velük, erre a helyi körzeti megbízott lelőtte.
Azt mondták, hogy a kezében balta volt, meg, hogy a körzeti megbízott a kezére célzott, de eltévesztette.
Gondolom, előtte felszólította, hogy dobja el a baltát és adja meg magát, aztán látva, hogy nem engedelmeskedik, kilátásba helyezte a fegyverhasználatot, majd belelőtt a combjába, merthogy ugyan attól is meg lehet halni, de a valószínűsége kisebb, mint annak halála, akit mellbe lőnek - vagy mégsem így történt?
A rokonai szerint már a háznál eldobta a baltát...


Dehát itt csak egy réti négerről volt szó, aki a tetejében még védeni se tudja magát - amilyen primitív, csak ott fekszik hóttan, oszt kussol.
Szerencséje is van tulajdonképpen, így csak megölték, nem verték meg,
Vagy mégis?

A sajtóban most éppen folyik a szerecsenmosdatás,  "kényszerítő eszköz" használatának kivizsgálásáról, meg támadásról írnak a sajtómunkások, az ügyészség is beszállt, az ügyészségi szóvivő szerint a lövedék célt tévesztett...
Namármost akinek a kezében volt már a rendőrségnél rendszeresített szolgálati pisztoly, az erre igencsak csóválja a fejét, merthogy közvetlen támadás esetén a pisztoly hatásosabb a delikvenshez vágva, mint célozni vele, főként kézre.
Ha valaki ötszáz méter futás után, szembefordulva üldözőivel megtámad négy rendőrt, akkor az vagy őrült, vagy Rambo a teljes fegyverkollekciójával.

Egy ilyen támadás (?) elhárítására ezerféle mód van, különösen négy kiképzett, fegyveres rendőrnek, legyenek bár mindahányan a madarak és fák védelmezői.
Lehet az intézkedésnek ellenállót lefegyverezni például.
A fiam, amikor életet tanulni egy kocsmában dolgozott, a feldühödött ácsmestertől elvette a szekercéjét, a támadó este jött vissza könyörögni, hogy adja neki vissza, mert nem tud dolgozni nélküle - pedig a fiam akkor 19 éves volt, egyedül szállt szembe a szekercét lóbáló támadóval - merthogy az valóban támadt.
Persze kellemesebb kimenni negyedmagával a rendőrnek kicsit hatalmat villogtatni, mint nappal begyűjteni a bűnözőt, vagy annál még jobb, mint párosával gyalog sétálni a faluban éjnek idején, esetleg nappal is gyalog vagy kerékpáron mutogatni az egyenruhát, vagy éppen tettenérni a betörőt.
A meggyilkolt ember össze-vissza volt verve, 


Nem az első eset, és legfőképpen nem az első eset a rendőrség elképesztő szakmaiatlanságára és egyes rendőrök rasszizmusára, mely egy ép erkölcsiségű testületnél nem fordulhatna elő.
A rendőr ugyanis attól rendőr, hogy a törvény embere.
A tevékenysége során színvak kell, hogy legyen, a törvény érvényrejuttatását nem érheti el törvénysértéssel, ő a rendnek csak őre, de nem bírája senkinek.
A meggyilkolt ember egyébként a légynek sem ártott, egy közeli tanyán állatokat gondozott - csoda lenne, ha be lett volna jelentve - csúzlikat készített a helybéli gyerekeknek, akik szerették őt, márpedig a gyerek ritkán téved, a rossz embert nem szereti.
A gyilkost most a helyi önkéntes véderő jobbikos vezetője védi...
Örkényben egyébként nincsenek etnikai alapú feszültségek, nincsen kirívóan magas bűnözés, nyugalom van.
Libát sem lopnak, elvétve egy-két tyúkot, talán...


A cigányság helyzete az országban egyre inkább romlik, egyre több a jogtalanság és az erőszak velük szemben - nem lesz ennek jó vége.
A miskolci romák közül hatvan család készül Kanadába, mert a Kanada ismét fogad be menekülteket, és akiket megfosztanak a lakhatásuktól - mint például a diósgyőri stadion parkolójának útban levő számozott utcák elüldözött lakóit - azokat a kanadai állam üldözöttnek ismeri el  - ennyivel jobban értik, hogy miről van szó mint mi, akiknek az orra előtt történik egy új nemzeti tragédia előkészítő fázisa.
Aknamezőn járunk, akiknek dolga lenne, azok pedig nem hatástalanítják a robbanószerkezeteket, hanem még a veszélyre figyelmeztető táblákat is kihúzgálják.


Pintér rendőrsége pedig egyre alkalmatlanabb egy demokratikus jogállam rendőrsége feladatainak ellátására, ezért a felelősség a kormányra került maffiózókat terheli.
Ők úgy tanulták, a jó üzletmenethez az apró bűnözőket ki kell iktatni.

Most is éppen ez folyt, mégha a falopást én nem is tartom bűnnek télvíz idején.
Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy az a három rendőr, aki még részt vett az akcióban, hogy élte meg ezt a dolgot.
Merthogy - lehet, akaratukon kívül - ők is gyilkosok.
Meg mi, akik szintén hallgatunk, merthogy gyilkosok közt cinkos, aki néma, ugye...

:O)))  


2015. március 22., vasárnap

VÍZELJÜNK EGYÜTT

A víz világnapja alkalmából látogatott el a köztársasági elnök az egykori nyirádi bauxitbánya egyik külszíni fejtéséhez, a Darvas-tó 1960-körül kiapadt medréhez, majd innen Hévízre utazott.
Az ok, amiért odautazott, a karsztvizek védelme volt, melynek érdekében 1989-ben megszüntették a bauxitbányászatot a nyirádi bányában, elsősorban a hévízi tó forrásainak vízhozamának csökkenésével összefüggésben.
Azóta a Miskolci Egyetem két professzora is kimutatta, hogy nem csak a nyirádi bánya volt az oka a hozamcsökkenésnek, szerepe van ebben a csapadékvíz mennyiségének is, de a drasztikus megoldás – a bánya bezárása - eredményt hozott, és ma már boldogan lubickolhatnak a tóban az orosz turisták.

Hogy a külszíni fejtésnek semmi köze nincs a karsztvíz-szint mélyművelésű bányákban történő csökkentéséhez ez őt nem zavarta, a külszíni bánya is ott volt, ő is ott volt, hát megtekintette, a bánya meg erre megvonta a vállát.
De ha már ott volt a csornai mosolyalbum, hát mondott beszédet is, melyben kifejtette, hogy
ami az 1989 előtti évtizedekben történt, "az jó példája az emberi önhittségnek, nagyravágyásnak, a természettel szembeni alázat hiányának”.
 Példaként említette, hogy a bauxitbányászat idején egyetlen köbméter érc kitermeléséhez 200 köbméter vizet kellett kiemelni, ami nemcsak a hévízi tavat illetően, hanem a bányászat mintegy 60 kilométeres sugarú térségében is óriási károkat okozott.
Ez valószínűleg igaz is, habár ez a folyamat visszafordíthatónak bizonyult és az is biztos, hogy a kiszivattyúzott karsztvizet nem izraeli turistáknak álcázott Moszad-ügynökök itták fel dolgos népünk elől.

Mindenesetre én roppant elégedett lennék, ha az 1989 utáni kormányok károkozása csak akkora lenne, mint amekkora a bauxitbányászat nettó károkozása volt - talán nem nézne ki ma úgy az ország, mint Coventry szőnyegbombázás után.
Megjegyzem, egyes folyamatok szinte visszafordíthatatlannak tűnnek, például a nácizmus és antiszemitizmus térnyerése – ez esetben sem lesz könnyű visszalapátolni a szart a lóba…
Azért azt se felejtsük el, hogy az alumíniumipar annakidején nemzeti büszkeségünk volt.
Abban az időben a környezetvédelem a világon mindenütt még gyermekcipőben járt, és bár ma már kicsit szorít az a cipő, de nagyobbra még mostanra sem sikerült cserélni.
Az alumíniumhoz gyermekkorom kedves emléke fűz, anno, mint bélyeggyűjtőnek albumom büszkesége volt az alumínium fóliára nyomtatott „alumíniumbélyeg”, mely akkortájt - ha nem is verte le a Kék Mauritiust - számomra mégis magát a filatelista büszkeségét jelentette.

Szóval, Áder mondott okos dolgokat is – biztos be volt rúgva – csak éppen azt felejtette el megemlíteni, hogy ez év júniusában lejár a hazai ivóvíz arzénmentesítésére megszabott határidő, és az arzén és nitritmentes ivóvíz biztosítására kapott támogatásokkal is el kell számolni legkésőbb december végéig.
Merthogy a mai napig kétszáz településen haladja meg a víz arzén-koncentrációja a határértéket, a nitrit-problémákkal pedig nyolcszáz településen küzdenek.
Az előbbinek rákkeltő hatása van, az utóbbi a gyerekekre jelent - szó szerint – életveszélyt, de a felnőttek számára sem nektár.
A szörnyű az egészben, hogy a szükséges források rendelkezésre állnak, az Unió támogatná a probléma megoldására tett erőfeszítéseinket, ha találna erőfeszítést.
De nem talál, mert mi nem ezen a területen erőlködünk.
Bár a települések nem tudják miből előteremteni a pályázatokhoz szükséges önrészt, ami tíz százalék, addig az állam meg stadionokat épít, meg királyi várat a Nemzet Megmentőjének, a vár új kupolája gumiból lesz, narancs ízesítéssel.

Egyelőre semmi esély rá, hogy ne induljon újabb kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen a magas arzénszint miatt, és ne veszítsünk el már elnyert, de fel nem használt, százmilliárdos nagyságrendű támogatásokat.
Egy megoldás kínálkozik, Szent Ilona szigetére telepíteni az érintett lakosságot - Napóleon, akit állítólag arzénnal mérgezgettek, elég sokáig eléldegélt ott – biztosan az áldott jó klíma…

 Még nagyobb veszély az, hogy az ivóvíz drága, a négymillió nyomorgó nemigen tudja megfizetni.

Helyette kutat ver vagy fúr, és tíz méterről pumpálja fel magának a vizet, ami azért jó, mert joggal tehet táblát a kútra: Ki a kutam vizét issza, saját vizét issza vissza!
A közkutakat az önkormányzatok kezelik, néhol felettébb empatikus polgármesterek felügyelete alatt, akik képesek a legvadabb kánikulában csőszűkítőket szereltetni a kutakra, hadd álldogáljon a bánatos kokeró egy órát a hangszerét – a ceglédi kannát - töltve, addig se lop…

Szóval, lett volna miről beszélni, de az esetleg kellemetlen lett volna, hiszen így is megterhelő a funkció – legutóbb például Nagyurunk visszautasította a Köztársasági Elnök saját testőrségének felállítására benyújtott kérelmét, de azért valami eredményt elért: TEK-etlen lett, ezentúl a Készenléti Rendőrség védi őt meg attól, hogy nehogy váratlanul el kelljen röhögnie magát.
De az kétségtelen, hogy a vizek ügyében elkötelezett, ő a Nemzeti Főhorgász, akinek gondja kell legyen a halakra. Ha Semjén nem lenne, a libák lennének ennek a dolognak a nyertesei, mert ők az arzénes vízben is remekül úszkálnának, ha a Nemzeti Lovas Fővadász nem lövöldözne rájuk, és akkor ott van még Lázár is, aki a Nemzeti Uborkafáról nézegeti őket vágyakozva.
Még szerencse, hogy magasról pottyantanak mindahányuk fejére, jó példát mutatva ezzel az emberi önhittséget, nagyravágyást, az állampolgárokkal szembeni alázat hiányát tanúsító politikusokkal szemben követendő magatartásra…


:O)))

2015. március 21., szombat

DE HOL VANNAK AZ ÁLLAMFÉRFIAK?

Merthogy maffiózók vannak - én ide számítom a DNS-spirál trélerét, a nagybajszú méregzsákot, meg még egyet-kettőt, de államférfi vagy államnő ott nemigen akad, mert a pőre érdeken túl semmi más nem játszik szerepet a diktatúrácska építgetése során..

Aztán itt van az ellenzék, mely két részből tevődik össze, vannak a magukat demokratáknak nevezők, meg vannak a nyilasok.
Utóbbiak, bár ügyesen alkalmazzák a politikai technikákat, sőt, támogatóik is vannak - mégis, hirdetett elveik miatt nem nyerhetnének felvételt abba a klubba, ahol az állam ügyeit intézik.
De a politikában semmi sem lehetetlen, mert a Parlamentben már ott vannak, ha a demokraták meg akarják akadályozni a kétharmados népirtást, akkor kénytelenek együtt szavazni velük, így adva többletsúlyt nekik.
De a neonáci és az államférfi egymást kizáró fogalmak, hiszen ők sem demokraták, ők is diktatúrát szeretnének építeni - méghozzá meglehetősen szélsőséges elvek alapján.

A demokraták között lennének az államférfi címre esélyesek, Bokrosra és Gyurcsányra gondolok, de mindketten karaktergyilkosság áldozatai, évtizedek kellenek, mire esetleg elfogadnák őket, de ehhez az kellene, hogy mindkettejük mögött erős és jelentős szavazóbázis álljon, erre pedig ma kevés az esély.
Az nyilvánvaló mindkettejük tekintetében, hogy az általuk előadott one man show nem eredményes, új alapokra kellene helyezni a tevékenységüket.

Hogy próbáljam érzékeltetni, hogy mire gondolok, talán képzeljen el a kedves olvasó egy negyven kilós emberkét a kezében egy golyószóróval, - ez esetben az emberke a pártvezér, a golyószóró (ágyú, atombomba - tetszés szerint) a pártja, mely képessé teszi a győzelemre .
A párt pedig csak akkor funkcionálhat fegyverként, ha erős és jólszervezett, ott van minden választókerületben, sőt minden településen és éveken keresztül azon tipródik, hogy elfogadtassa magát és pártja elveit, célkitűzéseit a választókkal.
A párt vezetőinek feladata a cél kijelölése, a párté pedig a pontos végrehajtás, ha lehet, akkor kreatív de mégis egységes módon.

A pártvezérnek pedig alább kell adnia a világmegváltásból, merthogy a zsenialitás egy százalék tehetség és kilencvenkilenc százalék munka.
Ezt a Jobbik felismerte, a mi primadonnáink nem annyira.
Emellett hibát hibára halmoznak, némelyik lotyaszájú és helybe megy a pofonért, a pártja káderpolitikáját pedig szimpátia alapján menedzseli.
A másik meg eltűnik, aztán egyszer-egyszer kiugrik, mint rugós krampusz a dobozból, majd megint eltűnik.
Aki rengeteget téved, abból nemigen lesz nagy államférfi, merthogy annak az az egyik jellemzője, hogy nem kapkod, de megalapozott döntéseit visszaigazolja a társadalom.

Nem, nem az eljövendő századok történelemtudósai, hanem a holnapi politikai helyzet.
Különben is, pártokat - legalábbis eredményes pártokat - ma már nem egyes emberek, hanem stábok menedzselnek, szakemberek, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak, nem csak úgy gondolják, meg szeretik csinálni.

A szocialista párt ma abban a csapdában vergődik, melyet évtizedek során önmaga fejlesztett tökélyre.
A kamarillapolitizálás, a belső mutyik és megalkuvások sora mázsás súllyal nehezedik rájuk, miközben úgy csinálnak, mintha el is hinnék, hogy ezzel mennek valamire.

Nagy öregjeiket, karizmatikus vezetőiket lapátra tették, helyettük az évtizedek óta beváltatlan reménységeket tolták előtérbe, miközben elfelejtettek megszabadulni azoktól, akik a pártot a szakadékba lökték, és akik neve oly rosszul cseng, hogy szavazók tízezrei maradnak inkább otthon, minthogy rájuk adják szavazatukat.

Vannak aztán még a pszeudo-pártok, nagy hanggal - de társadalmi támogatottság nélkül.
Vezetőik ambíciója nagy, tehetsége kicsi, közöttük egyetlen államférfi címre alkalmas figurát sem lehet lelni.
Nincsenek egyedül.
Merthogy azok között a politikusok között, akik civileknek hívják magukat, szintúgy nincs egyetlen átütő személyiség sem.
Pedig kaptak egy esélyt, éppen a minap, hogy megmutassák, ők lesznek azok, akik majd új gondolatokat, módszereket, friss levegőt hoznak a politikába.
Nem éltek vele, nem bizonyítottak semmit, csak a saját libapecsenyéjüket próbálták sütögetni, miközben tovább forgácsolták a demokratikus oldalt.

A pártoknak praktikusan nincsenek ifjúsági szervezeteik, ha vannak, akkor olyan terepszínűek, hogy lebombázni se lehetne őket.
A pártvezetések utánpótlása nulla, aki talán alkalmas lenne vezetői feladatra, azzal táskát cipeltetnek, önálló feladat elvégzésével nem mérethetik meg magukat,
Hogy hogyan képzelik a pártok ennek dacára, hogy el tudják majd hajtani ezt az erőszakos kis DNS-hordozót, az számomra rejtély.
Talán az is baj, hogy nincsenek példakép elődök, ezért aztán a mai politikusok elképzelése egy pártvezetőről meglehetősen eklektikus, Kádár párttitkáraiból és Az Elnök embereiből gyúrják össze, meghintik kis demokratikus szósszal, majd elkezdenek egyszemélyi okossá válni, és ez a folyamat felettébb gyors...

De azért nem kell elkeseredni, a történelmi helyzet úgyis kitermeli majd a mai kor Deák Ferencét.
Vagy Szálasi Ferencét, amilyen szerencsénk nekünk van...
Aztán várhatjuk a kínai felszabadító csapatokat...

:O)))

2015. március 20., péntek

FÉKEZETT HABZÁSÚ TERMINÁTOROK

Azt mondta minden idők legfelkészültebb és legtehetségesebb külügyminisztere - igen, Szijjártó, hogy jöttél rá? - hogy Magyarország már eddig is küldött humanitárius segítséget és hadianyagokat Tunéziának, de katonák küldésével kellene megnövelnie jelenlétét.Csütörtökön utasította a nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkárt, egyeztessen az észak-afrikai ország budapesti nagykövetével, hogy milyen konkrét segítségre van szükségük.A tunéziai nagykövetség jelezte: köszönettel vették a magyar felajánlást, és ha igénybe vennék a segítséget, azt jelezni fogják.
Ha az Úr el akar veszejteni valakit, annak elveszi az eszét, ehhez persze jelen esetben isteni csoda kellett, merthogy ezek eszetlenek, mint ez már nyilván látnivaló.
Úgy látszik az amerikai nagykövet-asszony meglengette Spermácska előtt a róla szóló dossziét, merthogy más nemigen indokolná, hogy ilyen feszített ütemben nyalja az amerikai segget, mint mostanában teszi.

Katonák az Iszlám Állam ellen, katonák Tunézia megsegítésére - ha még egyet ígérnek, hát nem marad senki a laktanyákban, oszt nézhetünk, ha a pirézek betörnek hozzánk és felisszák az ivóvíz-készleteinket.
Ami az Iszlám Állam elleni harcot illeti, ott ránk katonai értelemben vett szükség nincsen, csak láb alatt lennénk.
Ha ott hemzsegni kezdene valamelyik magyar Rommel, hát igen hamar seggberúgnák az amerikaiak, mint ahogy a délszláv válság idején is letiltották a repüléseinket, nehogy valamelyik pilótájuk ellenünk kezdjen harcolni...
De az Iszlám Állam ellen legalább lehet hagyományos háborút folytatni, vannak frontvonalak, elfoglalt területek, települések, őrizhető táborok, lehet lövöldözni egymásra. Aztán a halottainkat lecinezett, fémbélésű koporsókban majd hazaszállítani, ott parádézni körülöttük a győztes hadvezért alakítva,


A magyar pozíció ebben a relációban értelmezhető, merthogy ránk ott propagandaszempontból van szükség, konkrétan mi vagyunk ottan a pin@n a szőr.
Mi adjuk meg az amerikaiaknak a legitimitást, mint a terrorizmuson felháborodott nemzetek egyike, merthogy Amerikának erre az akcióra sincs semmiféle nemzetközi felhatalmazása. Amerikának csak felhalmozott hadianyag-készletei vannak, ezeket pedig el kell valahol használni.
Hadianyag-gyárai lassan a rajzfilmek megbolondult gépei módjára öntik a fegyvereket, melyekkel nemigen tudna mit kezdeni, ha nem robbantana ki itt-ott egy-egy ügyibevaló kis háborút.
Most éppen Szíria, Líbia és Irak környékén, melyet úgy megvédett Szaddam és diktátortársai önkényétől, hogy a közel-keleti fogalmak szerint rendezetten működő országokban kő kövön nem maradt, emberek ezrei haltak, és még nincs is vége a problémáknak.
Tiszta Fidesz.
A háttérben persze ott csordogál az olaj, melyet már Irak elfoglalása előtt egy évvel elosztottak maguk között a nagy olaj-konszernek, akik olyan gazdasági prognózisokkal dolgoznak, melyek egyúttal partitúraként szolgálnak politikusaik és katonáik szám
ára.

Kivétel persze van - Szíriával óvatosan kell bánni, mert az ottani  vitézkedés során könnyen lehet, hogy orosz érdekeket sértenek, ami Putyin elmorcosodása óta nem tűnik egy jó ötletnek.

Tunéziáért pedig nagy kár, merthogy ez az ország volt a magyar alsó-középosztály kedvenc üdülő-paradicsoma, olcsó utakkal, meleg tengerrel, elfogadható szállodákkal, all inclusive ellátással, akár önkormányzati dolgozónak is elérhető áron.
Az ország nyugodt és biztonságos volt.
Elfogadható életszínvonal, rongyászatok, gagyi, - nőknek extra csöcsörészés a bazárban, szervusz vízibusz, Friderikusz  és más kedveskedések.
Tunéziát barátságos emberek lakták, akik gyermekeiket az iskol
ákban az idegenforgalomra készítették fel, előrelátó módon.
Jó közbiztonság, remek programok, akár még tevegelni is lehetett a szállodáktól öt percre levő sivatagban, melynél a Kiskunságban némileg komolyabb homokbuckákat lehet találni.

De az illúzió megvolt és a nyaralónak erre van szüksége, nem a Szaharára, ahol hamar szomjas lesz az ember...
Mára a fene se kívánkozik Tunéziába, különösen a legutóbbi merénylet óta, mikoris a terroristák meggyilkoltak huszonkét embert, akik szinte mindahányan turisták voltak.
Lengyelek, kolumbiaiak, olaszok - magyar nincs az áldozatok között.
Gondolom, ezen háborodhatott fel annyira a kormányzat, hogy eldöntötte: ebben is jobban teljesítünk...


A terror korunk pestise, hihetetlenül nehéz harcolni ellene, a sikeres harc pedig nem reguláris erőkkel folyik.
Itt nincsenek frontvonalak, nincsenek elfoglalt területek, a terrorista jön, robbant vagy felrobbantja magát, majd távozik, ha tud.
Ha nem tud, akkor a paradicsomban ébred, ahol várja őt a világszép Leila, tizenhat szűz barátnője társaságában, akik közül egy se hasonlít se a zászlóanyára, de még a szöszke szóvivőre sem.
Mézízű sörbet, kuszkusz libahússal, kényeztetés alul-felül, datolyalikőr, fügepálinka, Allah áldása.
Teljesen logikus tehát, hogy a segítségnek egy magyar szakasz formájában kell megérkezni, hiszen jól jönnek majd, ha a terrorista beássa magát az erdős-hegyes terepen, korlátozott látási viszonyok között, a tuniszi hóesésben.
A terrorista meg összecsinálja magát, ha meglátja, hogy megjelenik Hende, a Sivatagi Patkány az ő kerékpáros harcosaival, kardlengetve...

Komolyan mondom, kezd ez az egész szürreálissá válni, rátermett vezéreink meg egyre hülyébbek lesznek.

Kapkodnak, mint szlovák barátaink a kedves mama bugyijához, ötletelnek, improvizálgatnak, ha látnak egy segget elsuhanni maguk előtt, hát nyalintanak egyet - rémálom.
Természetesen a terrorizmus ellen harcolni kell, ennek azonban nem az a módja, hogy Szijjártó is felköti a kardot és gumicsizmát ránt, mint Rogán Tóni gyerekei, hanem az adatcsere, együttműködés a felderítésben, ellenőrzésben, a pénzek mozgásának szigorú felügyelete, a fegyverkereskedelem kontrollja, természetesen a saját országon belül, elsősorban.
Nem kellene magunkra húzni a terrorizmust, van ezer módja annak, hogy ellene harcoljunk, de ne veszélyeztessük országunk biztonságát.
Ha ezekre bízzuk, hogy védjenek meg bennünket, hát hamar úgy járhatunk, mint a szintúgy megvédett magán-nyugdíjpénztári pénzeink - eltűnünk, mint a büdösség, nyomunk sem marad.


Ha viszont túl vagyunk rajtuk, akkor már csak Vonát és nyilasait kell valahogy elhajtani, és jöhet a boldog magyar jövő, ahol a magyar néplélek számára oly kedves módon hétfőtől-szombatig feljelenthetjük egymást, melyet aztán vasárnap meggyónhatjuk.
Hiába, akik ügynökök voltak, azok a besúgókat imádják, hiszen akárhányszor a tükörbe néznek, vamzert látnak,
Márpedig hasonló a hasonlónak örül.
Esküszöm, ezekhez képest még Torgyán is gőzmozdony volt...

:O)))