Uram, te aki oly bölcs vagy, mindent látsz és mindent tudsz, segíts nekünk!
Tudod, bízni szeretnék, de talán már csak te maradtál erre a célra.
Gyanítom, te is csak azért, mert munkaköri kötelességed bizalomgerjesztőnek lenni, és te még a régi iskolán nevelkedtél, mikor a kötelesség, a becsület, az együttérzés, a szeretet, meg az összes ilyen idejétmúlt baromság még divatban volt.
Úgyhogy, te olyan vagy Istenben, mint a mai kor fejlődésképtelen nyugdíjasa, aki megragadt a Záray-Vámosi kettősnél.
Talán ezért is lehet még legalább benned bízni, mert ha egy új kor Istene lennél, akkor már nem lenne liba az égen, mert mindet begyűjtötted volna, sőt, a többségét már fel is faltad volna.
Tudod Uram, régebben voltak intézmények, melyeket lehetett tisztelni, némelyiket még szeretni is, de ma már a társadalom egyetlen szegmensében sem találsz ilyet, már mindegyik elkurvult az idők folyamán.
Legjobban még a tűzoltókban és a katasztrófavédelem területén dolgozókban bízunk, persze csak akkor, ha ég a ház, hiszen állítólag a körükben meglehetősen erős a Jobbik, márpedig nekem nem kedvenceim a neonácik, se feketébe öltözve, se ha átöltöznek lángálló ruhába - habár javukra szóljon, hogy nyilvánosan még nem kötelezték el magukat a szélsőjobb mellett.
Némileg azért is ingadozom megítélésükben, mert a cigánygyilkosságok idején a molotov-koktél és az elektromos zárlat közötti differenciát nem nagyon sikerült felismerniük, de tekintsük ezt kisiklásnak, és örüljünk, hogy mások bíznak bennük.
Legjobban még a tűzoltókban és a katasztrófavédelem területén dolgozókban bízunk, persze csak akkor, ha ég a ház, hiszen állítólag a körükben meglehetősen erős a Jobbik, márpedig nekem nem kedvenceim a neonácik, se feketébe öltözve, se ha átöltöznek lángálló ruhába - habár javukra szóljon, hogy nyilvánosan még nem kötelezték el magukat a szélsőjobb mellett.
Némileg azért is ingadozom megítélésükben, mert a cigánygyilkosságok idején a molotov-koktél és az elektromos zárlat közötti differenciát nem nagyon sikerült felismerniük, de tekintsük ezt kisiklásnak, és örüljünk, hogy mások bíznak bennük.
A Postában is bíznak az emberek, sajnos egyre drágább, de legalább még nem a postás lopja a csomagod - egyelőre.
Elnézegetem a postásainkat munka közben és meg is értem a bizalmat.
Nade a többi!
Nade a többi!
Itt van mindjárt a Parlament, ahol a képviselők gombnyomogató zombivá alacsonyodtak, akiknek többségében csak a saját meggazdagodásukon jár az esze.
Időnkét beléjük dobnak egy marék pénzt és akkor átmennek kétkarú rablóba, amelyik meg nem, az idióta, kenetes hangon jelszavakat mantráz és becsukja nekem a boltokat vasárnap, mert fogalma nincs a nép szokásairól.
Ezekben bízzak?
Időnkét beléjük dobnak egy marék pénzt és akkor átmennek kétkarú rablóba, amelyik meg nem, az idióta, kenetes hangon jelszavakat mantráz és becsukja nekem a boltokat vasárnap, mert fogalma nincs a nép szokásairól.
Ezekben bízzak?
Talán a kormányban, melynek tagjai között manifeszt elmebetegek vannak, melynek vezetője egy szociopata despotácska, a többi meg egyszerű maffiózó vagy madzagon mozgatott báb?
Ezekben bízzak?
Ezekben bízzak?
Esetleg az Alkotmánybíróságban?
Egy testületben, mely - tisztelet a kevés számú kivételnek - a taláros kurvák klubja?
Akik nem az Alkotmányra figyeltek akkor sem, amikor a kis despota megváltoztatta azt?
Akik ma is Orbánra pislognak félszemmel?
Akiknek csak a pénz fontos, az Alkotmányt meg tőlük hívhatnák akár Furmánynak is, csak a nyakukból ne szedje le senki a medált, melyre a nevük és a lakáscímük van írva, hogy megtalálják őket, ha elkóboroltak véletlenül?
Ezekben bízzak?
Ezekben bízzak?
Vagy a bíróságokban?
Ugye viccelsz, Uram?
Ezeket - tisztelet a kivételnek - belső iránytűjük vezérli, a döntéseik egy része igencsak politika-vezérelt, emellett a gazdagot kímélik, a szegényt ütik, hányinger népség.
Ezekben bízzak?
A Rendőrségben?
Az Ügyészségben?
Vagy a pártokban?
A NAV-ban?
A Nemzeti Bankban?
A bankokban?
Az állami médiában?
Az állami oktatásban, nyugdíjrendszerben, egészségügyben?
Ezekben bízzak?
Lásd be Uram, te maradtál, meg még talán az internet, csak hát ez utóbbi iránt sem lehet korlátlan a bizalom.
Úgyhogy Uram, érezd át a felelősségedet és ne hezitálj használni a hatalmad, különben mi, itt lent belefulladunk ebbe a trágyatengerbe, ami körülvesz bennünket.
Erre még egy Noé se tudna bárkát építeni, arról nem szólva, hogy egyetlen jóízlésű állatot se lehetne belecsalogatni...
Kérlek, gondold végig - mi neked egy marék kénköves ménkű, hát csapd bele azokba, akik megérdemlik, nekünk meg adj már végre egy kis nyugalmat és cseppnyi intelligenciát, hogy belássuk, még ha meghallgatod is a fohászt, akkor is hozzá kell tennünk a magunk részét az élhetőbb jövőhöz!
Mert tied az ország, a hatalom és a libák mind, hát könyörülj meg rajtunk!
Úgyhogy Uram, érezd át a felelősségedet és ne hezitálj használni a hatalmad, különben mi, itt lent belefulladunk ebbe a trágyatengerbe, ami körülvesz bennünket.
Erre még egy Noé se tudna bárkát építeni, arról nem szólva, hogy egyetlen jóízlésű állatot se lehetne belecsalogatni...
Kérlek, gondold végig - mi neked egy marék kénköves ménkű, hát csapd bele azokba, akik megérdemlik, nekünk meg adj már végre egy kis nyugalmat és cseppnyi intelligenciát, hogy belássuk, még ha meghallgatod is a fohászt, akkor is hozzá kell tennünk a magunk részét az élhetőbb jövőhöz!
Mert tied az ország, a hatalom és a libák mind, hát könyörülj meg rajtunk!
Ámen
:O)))
26 megjegyzés:
Valóban, Ámen! :-)
De inkább bízzál a józan ítélőképességedben (ami megvan) és abban, hogy ezt a helyzetet épp ésszel éljük túl.
Manapság ugyanis ez a legnagyobb hiánycikk! Mintha az emberiségnek úgy általában elment volna a józan esze.
De kitolunk velük, és túléljük mindezt! Ha sokan használjuk józan eszünket, talán talpára állhat ez a feje tetejére állított hamis, hazug, embertelen világunk! Mammon nagy úr, de nem mindenható!
Vannak már jelek, nyíladozik az emberek elméje. Ha az előítéletek sem mérgeznék mindennapjainkat, még egyszerűbb lenne.
Sajnos, belátom, ez hosszú folyamat lehet, de azért ne bízzunk mindent Istenre! :-)
"Bízzunk Istenben és tartsuk szárazon a puskaport ..." - Oliver Cromvell
Egyszer egy szegény ember elmegy a mesterhez és megkérdi , mond te nagy okos , meddig kell még várnom egy jobb életre ,azt mondja a bölcs , hja fiam ,ha csak várakozol,akkor nagyon sokáig !... Hát ezek vagyunk mi is,sajnos .... mert azt mondja a bölcs , TENNED kell fiam érte és akkor hamar nagy változás jön az életedbe !.... Mindenkinek a Kossuth téren kell tennie a dolgát , orbánt csak ott lehet eltávolítani! Kemény munka lesz ?
Balaskó Jenő:
"Tudod, hű vagyok én a hazámhoz - de már nem szeretem."
http://hvg.hu/velemeny/20150325_Huszonot_evuk_elszelelt
Kedves PuPu!
Van egy közmondás, hogy " Segíts magadon, az isten is megsegít !"
Talán ebből kellene kiindulni.
Itt már ugyanis, az ima sem segíthet, mert főleg azok cseszték el, akik bőszen nyomták az imát !
Ezt a sok mindent mi hoztuk ugyanis össze, amit felsoroltál, mi magyarok !
Büszkék lehetünk rá !
Ennyik vagyunk, ez telik tőlünk !
Hogy megjön e az eszünk ?
Nem gondolnám, hogy ennek eljött már az ideje.
Lesz még egy két kör, mire felébredünk talán, ha addig nem hagyja el az országot minden valamire való gondolkodó.
Üdv sphagin
Én nem bízom az Öregben. Saját képére teremtett minket - kell ennél több a bizalomvesztéshez?!
pleinair
"Saját képére teremtett minket - kell ennél több a bizalomvesztéshez?!"
Ez alighanem a nap mondása. :D
Talán az unokáink még megérik !
Mi már biztosan nem !!
Bizalom. Ki az akinek van bizalma az ugynoknek titulált g.-ben? (aki el sem megy hogy tisztázza magát)
Emigyen üzen:
http://m.zaol.hu/belfold/orban-celszemelyek-voltunk-1687962
Bizalom.
Jó ha van bizalmasa az embernek aki figyelmezteti, hogy vegye már ki a Quaestorból -az egyébként ott törvényellenesen tartott- külügy 3.8 milliárdját és ne feledkezzenek meg az állami tulajdonban lévő Eximbank 18 milliárdjáról sem amit ugyanabban az időben menekítettek ki ugyanonnan.
A bizalmas körökön kívülállók azt mondják, hogy a kormányzati szervek csak a Kincstárban tarthatják a pénzüket. Lehet, hogy igaz lehet, hogy nem.
Az embereknek akik befektettek a Quaestorba a történések alapján nem volt bizalmasuk a miniszterelnök. Pedig a Magyar Világ egy régebbi cikke szerint bizony megérdemelték volna a bizalmat, hogy szóljon nekik is hiszen az orbán család meggazdagodásában -a lopásoktól eltekintve-, jelentős szerepe volt, van az általuk befizetett adóforintoknak is.
Igaz ezt orbán tagadja. Szerinte senki nem játszott szerepet családja vagyonosodásában, és ehhez állami pénzek sem járultak hozzá. Ha igaz ha nem a családja meggazdagodását eddig nem igazolta. De meggazdagodott még a szomszédék kutyája is a környezetében! Nem kicsit.
Mit mondjak? Hálátlan ember a minisztereink elnöke. Szólhatott volna a többieknek is akik a bizalmukat ebbe a mineknevezzelekbe fektették. Talán még kötelessége is lett volna a veszélyre felhívni a figyelmüket ha már őt beavatták a Quaestor krakkba.
Gémesi György szerint is rossz irányba mennek a dolgok. Erről a 168 Órában beszél. A bizalom annyira megfogyatkozott, hogy a magasabb politikai szintekre az az információ jut el, „hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó.”
Pedig ha lenne félelem nélküli bizalom ilyen nem történhetne meg. De nincs!
Mint mondja nem ő lesz az, aki a hatalmat lebontja, „az önmagát fogja ledönteni”.
Bízzunk benne!
PUPU! Amikor majd egyszer ne adj isten szájon ver az utcán két jóravaló "csúzlikészítő" a pénztárcádért, akkor kit fogsz hívni segítségül?
Vagy, hogy számodra is életszerű dologgal példálózzak: Ha jönnek a nácik és le akarnak mészárolni, már az ajtódat döngetik (mindennapos esemény) akkor kit fogsz hívni?
Úgy értem a 112-n kívül, mert mint tudjuk, bennük nem lehet bízni... A cigány-gyilkosságok tetteseit is jogvédők, meg frusztrált bloggerek derítették fel, állították bíróság elé... Ugye, PUPU?
Figyelj ide, Sántha.
Régebben volt egy rakás rendőrvicc, mert akkor lehetett szeretni benneteket, kicsit tenyeres - talpas népség voltatok, de el lehetett hinni, hogy a hivatástudatotokkal nincs baj.
Ma ezt már csak részben lehet elhinni, ellenben felhígultatok, mint a pálinka, ha belehugyoznak.
Viszont olyanokat is felvesznek közétek, akik nem tudnak olvasni, pontosabban nem tudnak szöveget értelmezni.
Én ugyanis szeretem a rendőröket, évfolyamtársaim majd fele a rendőrségnél szolgált, ha rendőr vagy, akkor némelyikük előtt úgy csattogtatod a bokád, mint egy őrült kasztanyetta.
Nekem nem az a bajom, hogy a rendőr csúnya, hanem az, hogy elkezded a szerecsent mosdatni.
A kérdéseidre meg csak annyit: ha pofánver az utcán két csúzlikészítő és elmegyek hozzád panaszra, és történetesen cigány vagyok, akkor mi történik?
Tudatom veled, hogy semmi, jobb esetben még meg is vertek és becsukdáztok, de minimálisan is megbírságoltok, mert nincs a kerékpáromon sugárhajtómű.
Belinkeltem neked Horváth Aladártól a legutóbbi történetet, el kellene olvasni, nem csak felháborodottan irkafirkálni.
Ami meg a nácikat illeti, boldog leszek, ha az első soraikban nem menetel egy.két rendőr, vagy kotona.
Ha rendőr vagy, akkor tudod miről beszélek, ha nem, akkor meg nem nagy kár, ha csak olvasgatsz a hittérítés helyett...
:O)))
Na, idefigyelj, te PUPU! Egyrészt ideje volna, ha leállnál a szintetikus anyagokról, mert nincs rád jó hatással.
Másrészt: Ha igaz, hogy magas rangú rendőr ismerőseid vannak, akkor feltételezem, nem olvassák a blogocskádat, különben már elhatárolódtak volna, így az ő nevükben kérem ki azt a sok beteg hazugságot, amit általánosító módon kiböfögsz róluk az internetre.
Szerecsent pedig te mosdatsz, én egy, a jogállami keretek között elbírált rendőri intézkedés mellett állok ki, a te hazug, általánosító hamis, mocskolódó, gyilkosozó vádjaiddal szemben.
Az a feltevésed, hogy a cigány származású sértetteket a rendőrök csak megverik, becsukják, és megbírságolják, mert a kerékpárján nincs sugárhajtómű, mindenképp arról árulkodik, hogy nem látod reálisan a magyar rendőrség helyzetét. Jóformán semmit nem tudsz, nem ismersz a tényekből.
Az általad oly sokat emlegetett cigány-gyilkosságok tetteseit egyébként nem a TASZ, meg a hozzád hasonló mindentudó kriminalisztikai szakértők derítették fel és fogták el, hanem a magyar rendőrök. Tudod nélkülük lehet már te sem lennél... Úgyhogy, ha már tisztelet nem jár nekik, legalább fogd vissza a gyűlöletedet és ne gyilkosozd, nácizd őket nagy nyilvánosság előtt.
Van itt épp elég igazi náci, akikről bezzeg egy sort sem mersz írni. Ezt megszoktuk a nácizó szunkultúrádtól...
Ami Horváth Aladár barátod sztoriját illeti: Tudod, ha a cigányság és a nem cigányság sérelmeiről szól beszámolókat (ideértve a hivatalos jegyzőkönyveket és bírói ítéleteket is) egymás mellé raknánk, nem te jönnél jól ki belőle... Ennek ellenére engem egyszer sem hallottál/olvastál cigányozni. Egyszer sem! Ellenben úgy tűnik, nálad a nácizásban ki is merül minden érv.
ui. Most készülő, nemsokára megjelenő Rendőrsztori c. tanulmány könyvemet javaslom elolvasni. Te is szerepelsz benne. És nem csak álnéven...
:O))))))
Húúú, de megijedtem!
Nem is merek többet írni neked, megyek rettegni!
Azért, ha javasolhatom, este, mikor kitetted az éjjeliszekrényedre a tele meg az üres poharat, utána próbálkozz a gondolkodással.
Gondolom, te vagy a két rendőr közül az, amelyik ír - megkérdezheted annak is a véleményét, aki olvas...
De ennyi azért tényleg elég belőled...
:O)))))
Alig várom!
Biztosan nem felejtetted ki belőle az alábbi rendőrsztorit sem.
"Dr. Szeszák Gyula, Hajdú-Bihar megye főügyésze egy az országba belépő hatalmas olajvonatot próbált leállítani, amelynek bűnszervezetében mindenki benne volt: a határőrség, a vám- és pénzügyőrség, a rendőrség stb., mindenki! A politikai maffia a végül 66 szerelvény hosszú olajvonatot minden törvényekkel ellentétben mozgatta az országon tovább és vették le állomásról állomásra a maffia tagjai a részükre behozott olajat."
Esetleg kisé szájba rágósabb módon n e k e d :
https://www.youtube.com/watch?v=wzQEolKADKI
https://www.youtube.com/watch?v=Ertg6efjLUw
Nem azért mondtam, hogy megijedj, pupu. Csupán úgy gondolom, hogy jót tenne neked, ha látnád magad kívülről.
Ugyanis egy jelenség vagy. Egy beteg torzult értékrendű társadalom szimptómája, egy vadhajtás, aki a bűnözőben látja a jóembert és a rendőrben a rosszat. Bizonyítékul pedig elég neki 2-3 negatív történet, ugyanis annyi esze nincs, hogy rájöjjön: ahogy a cigányokkal kapcsolatban sem szabad általánosítani, úgy 40 ezer rendőrrel kapcsolatban is csak bugyuta kóklerok teszik.
Balázs!
Nem kedves, nem tisztelt, csak igy szőrmentén: Balázs ! Nagyon szépen kérlek, ne alázd tovább indulat fütötte, "csakazértismegmutatom" stilusú hozzászólásaiddal, a cég nagyitóval is alig látható nimbuszának, központilag, kormányunk által vezérelt sárbataposását. Ha ezt feladatként kaptad, egy szavam sincs, de ha saját kútfőből meritettél, kérlek, sok nagy levegővétel után szusszanj egyet, s gondold át, hsz.-eid, tartalmát, stilusát. Ne vagdalkozz! Vigyázz! Ha már, akár tudatlanul, avagy szándékosan felfedted, kinyilvánitottad, hogy rendőrként tevékenykedsz, / előbb azt irtam, szolgálsz, de ez már avult kifejezés / tudnod kell, hogy ilyenformán amit megfogalmazol az nem magánvélemény, az rávetül a cégre.
Valóban úgy érzed, kellően fel vagy vértezve, 40.000 társad képviseletére? Biztos vagy abban, hogy tényleg minden kollegád a te nézeteidet vallja?
Góbé! Baromira nem tartozik ide, hogy én ki vagyok, kár személyeskedned. Ezt pupu kezdte feszegetni, aki mellesleg álnéven, kilétét nem vállalva ontja a mocskot 40 ezer emberre.
Én a véleményemet vállalom, úgy gondolom, a rendőröket gyilkosozó mocskos megnyilvánulások után nincs erkölcsi alapotok a rendőrség nimbuszát tőlem félteni.
Olyan rendőr, aki pedig egyetértene pupu gyilkosozó cikkével nincs. Ha mégis, akkor sürgősen szereljen le, mert alkalmatlan arra, hogy a jogállamiságot képviselje, hisz a boszorkánypereket, találgatásokat részesíti előnyben a szakmával, a kriminalisztiaki tudományokkal és a jogállamiság intézményével szemben.
A továbbiakban ne beszélgessünk! Épp elég nekem a házigazda mentális attitűdjeit értelmezni, áttanulmányozni. Nincs szükségem névtelen erkölcs-csőszökre.
Fejétől büdösödik a hal.
A gugliba bepötyögni Sántha Balázs rendőr. Már látható is ki ő. Ha ő az.
Balázs!
Nocsak! Ennyi vehemens megnyilvánulás után meghátrálsz? Lanyhul a hév, vagy vállalható válaszod nincs? PuPura ne hivatkozz, Te magad nyilatkoztál hogy ki vagy. Elvitt az indulat.
Baromira idetartozik, hogy nem birván fékezni magad, egyértelmüvé tetted, miszerint a rendőrség tagjaként véleményt nyilvánitottál. Ismételten felhivom a figyelmedet, kevesebbet árulj el magadról, igyekezz szuverén személyiségként megnyilvánulni, ha pedig a szándék, vagy a képesség hiányzik belőled, tartsd tiszteletben, hogy a saját véleményedet nem vetitheted ki kollegáidra.
Mellesleg PuPu eggyel korábbi posztjában -"...Megöltek egy embert..." kifejtettem álláspontomat az üggyel kapcsolatosan(20.04).
Tényleg kiváncsi lennék egy szakmabeli álláspontjára, az általam felvetettekkel kapcsolatosan.
A házigazda "mentális attittüdjei" tanulmányozására pedig javaslom, az archivumának áttekintését. A dialektika, mint módszer érvényességét nem emlékszem hogy bárkinek sikerült volna cáfolnia.
Végezetül, szerintem csupán mellébeszélés részedről engem névtelen erkölcs-csősznek titulálni.
Miért is teszed? Talán észre sem veszed, de az jelented ki, amely kollegád nem a Te véleményeden van, az sürgősen szereljen le. Emlited a kriminalisztikát, a jogállamiság intézményeit indokként. Én meg felhivnám a figyelmed, hogy egy törvényi tényállás s egy konkrét, - mással nem, vagy alig összehasonlitható büntetőügy - történeti tényállásának összefésülése igen komoly alaposságot, szakmai és morális cizellátságot kiván.
Igen bátor, de inkább hebehurgya véleménynek tünik, mindent elsöprő megnyilánulásod.
Góbé!
Neked is kevesebbet kéne szívnod.
Áruld már el, hol és mikor nyilatkoztam arról, hogy mi a szakmám?
Sehol... Ezt hívják hallucinációnak.
És mi az a hülyeség, hogy " nem birván fékezni magad, egyértelmüvé tetted, miszerint a rendőrség tagjaként véleményt nyilvánitottál". Mi ez a beteg duma?
Az, hogy én minek vagyok a tagja, az csak és kizárólag a ti spekulációtok, vélelmetek.
Ami pedig ezt illeti: "egy törvényi tényállás s egy konkrét, - mással nem, vagy alig összehasonlitható büntetőügy - történeti tényállásának összefésülése igen komoly alaposságot, szakmai és morális cizellátságot kiván." - ezzel egyet kell értenem. Épp ezért felháborító, hogy a haverod,magasan köpve a tényekre, simán legyilkosozza a rendőröket és rasszizmussal vádol 40 ezer embert, csupán, mert elolvasta az index egyik néphergelő firkászának cikkét. Javaslom az okoskodüó jótanácsaidat az alaposságról inkább pupunak tartalékold. Ráfér.
Rád pedig a friss levegő férne.
Gondolom, ha azt írtam volna, hogy magam is fel vagyok háborodva a náci rendőrökön, meg a szegény csúzlikészító szent ember szándékos meggyilkolásán, akkor nem zavarta volna a lelkedet az, hogy a véleményemet kikre vetítem ki.
Álságos és képmutató dolog az itt megjelent rendőröket ocsmány módon mocskoló cikk után engem oktatgatni etikáról, úgyhogy jobb lenne, ha be is fejeznéd és észrevennéd, hogy a vélemény-nyilvánítás nem csak az általánosító, gyűlölködő, mocskolódók joga.
Még.
Balázs! Esteleg az is meg tudnád jelölni, mely megnyilvánulásomban "nácirendőröztem" ill. általánositva gyülölködtem, avagy mocskolódtam?
Hallucinált.
Pupunak !
Miért szállsz vitába ilyen SB szerű provokátorokkal ?
Aquilla non captat muscat.
Sorry : Aquila egy l-lel írandó. A többit fenntartom..
Megjegyzés küldése