Az M1 értesülése szerint a Kormányzati Ellenőrzési
Hivatal (Kehi) számos szabálytalanságot talált az ETO Park-beruházáshoz adott
MFB-hitel ügyében.
A vizsgálatra a Quaestor-botrány nyomán került sor, Rogán Antal még március 30-án jelentette be, hogy kivizsgáltatják a Gyurcsány-kormány idején adott hitelt.
Öt munkanap alatt eredményre is jutottak, ami még ezekben a vészterhes időkben is szép teljesítmény, főleg ahhoz képest, hogy a kormányfő érintettségének mértékét és a bennfentes kereskedelem vádját február óta nem sikerült még tisztázni. Bár a kormánypárt fedezetlenként akarja beállítani ezt a hitelt, valójában volt fedezet, a beruházásban megépült ingatlanok, melyeket azóta le is foglaltak.
Erőlködik az Orbán-klán.
Az ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, aki egyébként a kormánypárti civil szervezet, a CÖF szóvivője azt mondta, hogy a Magyar Fejlesztési Bank lépései mögött gyakran állnak politikai, kormányzati döntések, emiatt a nyomozóhatóságnak különös gonddal kell vizsgálnia az érintett politikai döntéshozók tevékenységét.
Lomnici szerint, ha bebizonyosodik, hogy visszaéltek az emberek pénzével, ki kell jelenteni, hogy „a Quaestor-ügy bűnben fogant, mégpedig az SZDSZ-MSZP kormány alatt”.
Hiába egy jogász akkor jó jogász, ha kellőképpen árnyaltan tud fogalmazni.
Jelen esetben hozzávetőleg azt mondta, hogy a baromfitenyésztők lépései mögött gyakran állnak a baromfitenyésztők döntései, emiatt a nyomozóhatóságnak különös gonddal kell vizsgálnia az érintett baromfitenyésztők tevékenységét.
Természetesen igaza van, habár a KEHI nem nyomozóhatóság, de mindegy, végtére is egy jogász arról beszél, amiről akar.
Ellenben ha bebizonyosodik, hogy a libára felvett hitelből vett heverőn malacot nemzett a libatenyésztő, akkor az a malac bűnben – de legalábbis bűnjelen – fogant, mégpedig 2005-ben, úgy tíz tíz évvel ezelőtt.

Hiába, lassan csak eljutottunk
Gyurcsányig.
Nem, nem Orbánig, nem Szijjártóig, nem a miniszterekig és az államigazgatás vezető szintjéig, nem a Katolikus Egyházig, hanem Gyurcsányig.
Komolyan mondom, kezdek ettől a mi Ferinktől félni, hiszen olyan, mint maga az Isten.
Mindenütt jelen van, egy atom sem mozdulhat meg az ő tevékeny részvétele nélkül, már csak az van hátra, hogy a Felcsúti Labdarugó Akadémia centerpályáját is az ő nyakába varrják – de ez persze még nem lefutott a meccs.

Ennél már csak az jobb, hogy az
ügyben maga Enyves Tóni, a felfújható lakóterek nagy mágusa is ficergett már ebben az ügyben, -
ennél a házatlan csigánál kevés gusztustalanabb teremtmény van, de hogy ő a pofátlanság világcsúcstartója, az kétségtelen.
Szóval, Gyurcsány a tettes, akkor lehet is továbbhaladni, nincsen itt már semmi látnivaló, majd vádat emelünk, aztán elvesztjük a pert, kifizetjük a pénzedből a kártérítést.
Gyurcsány elküldi valamelyik alapítványnak, ahol – ellentétben Miskolccal – vannak még éhezők.

Tarsoly tíz évig jól ellesz, majd kilenc évre ítélik és bepereli a Magyar Államot az Uniónál, a kártérítést zsebreteszi, oszt jónapot.
Orbán pedig felavatja saját lovasszobrát, a ló alá Semjén lesz a megfelelő helyre becsavarva, mindenki tapsol, kivéve, akivel a Vezér kezet fogott – egy kézzel nehéz tapsolni…
Jobb, mint a kabaré, Sasjózsi
beájul az irigységtől.
A birkák bégetnek, a marhák bőgnek, business as usual…
Ede* látná, sírna...A birkák bégetnek, a marhák bőgnek, business as usual…
:O)))
* Horváth Ede, a Rába legendás vezérigazgatója.
15 megjegyzés:
Hát nem eccerű? Bármilyen botrány is bukik ki, Gyurcsány a hibás, oszt' kész! Minek ide ilyen-olyan vizsgálatok, meg bizottságok, minek a sok macera, ő a hunyó!
A DK meg araszol közben felfelé, mert egyre többen józanodnak ki. Csak így tovább!
Pupu
Ezek most tényleg azt mondták a győrieknek, hogy Gyurcsánynak köszönhetik az ETO stadiont? Ne mán!
Csak nem egy DK-s fülke-ellenforradalmárt építettek be a fidesz kommunikációs csapatba? :-)))
Közismert a mondás, miszerint a 'nyögésnek beszarás a vége'.
Az illata már a levegőben terjeng, lassan minden zegét-zugát betölti a közéletnek. Akár ki is tehetnénk az országra a táblát: 'Vigyázat, robbanásveszély!'
Kedves PuPu !
Az jutott eszembe, hogy a Fidesz csinálja a legjobb reklámot a Gyurcsánynak és a pártjának.
Mást nemigen érnek el vele, mint, hogy megerősítik azt, hogy a Gyurcsány a legnagyobb ellenfelük.
Valahogy, ez most nem rossz ómen !
Üdv sphagin.
Kedves sphagin!
Aki agonizál, az nem tudja mit csinál...
:O)
Igy igaz. Mennél többet szapulják, annál többen állnak mellé.
Óhatatlanul is eszembe jut a Sukoró ügy. Ott Fletót azért gyanusitották meg, mert annyit mondott, hogy a kormány jónak tartja a beruházás létrejöttét, támogatja.
Ma meg azt vetik a szemére, - sőt szerintem arra hajtanak hogy eljárás alá kellenne vonni, mivel az MFB az ő miniszterelnöksége idején nyújtott kölcsönt az Audi-Eto beruházáshoz, s ezt szó nélkül hagyta.
Ha bármit szól akkor azért, ha semmit nem mond akkor azért...
Mindenesetre ebben profi a fidesz, józsibácsimarinéni fejében lassan-lassan összenő a Gyurcsány-Quaestor.
A demokratikusnak tünő oldal, - a DK-val együtt - meg hozza a szokásos imporens formáját...
Kedves "góbé", mit mondhatnának? Ebben az esetben a védekezés nevetséges lenne. Felemelné ezt a képtelen, szerencsétlen hárítási kisérletet a komolyan veendők sorába.
Úgy általában igazad van, ami a tök(éle)etlenkedéseiket illeti.
Tuggya mindenki,hogy hol fogják megtalálni a 150-220 MD FT ELLOPOTT-ELCSALT PÉNZT:GYURCSÁNY PINCÉJÉBEN!
Elfér ott mind a 7,5 tonna pénz!
Inkább nem is teszek hozzá semmit, mert egyszerűen elképedve hányok attól, ami ebben az országban megy és MEHET!
Hány évtizeden át milyen büszke voltam rá, hogy magyar vagyok! Most meg már azt mondom, be volt rúgva a gólya, hogy ide pottyantott le...
:-((
Hallgassátok meg Bokrost az egyenes beszédben... Magyar György - teljesen jogosan és megalapozottan - csak egy külföldi, független szervezet, mint pl. Európa Bank vizsgálatában bizik. Kriza Ákos a rózsáit siratja a 444-ben, rögtön egy jegyzet után, melynek a cime is félelmetes:
"Gyorsan menjünk innen mert ez nagyon durva"- Budapest közepén a málló, büzlő, szivárgó, párolgó, azonositatlan, tüzveszélyes és mérgező vegyi hulladékot nyaranta locsolják, hogy ki ne gyulladjon, inkább a talajba mosódjon. Évek óta...
Pestiek! A 3-as metro nem egy időzitett bomba? Hány embernek kell ne adj'Isten meghalnia ahhoz hogy végre hozzákezdjenek rendbe tenni mondjuk a várba feccölendő pénz negyedéért...
Minden pénzügyek ura, Matolcsi egy hónap -kvesztorügy- után végre megszólalt, és közölte, mi vagyunk a legdinamikusabb, a legfejlődőbb, a legigéretesebb ország az EU-ban. Hol volt ez az ember egy hónapig...? meg öt évig...
Lehet hogy Simicska keze nyomát vélhetjük az orbánrezsimet egyre mélyebbre döngölő Buda-Cash, Qaestor, Hungária, stb., meg leendő botrányok mögött, de a rezsim gyengülése ezrek, akár tizezrek tragédiájával jár.
Hány kis-közép vállalkozás fog tönkremenni, és hány munkahely fog megszünni pl. csak a 4-es autópálya-épités felfüggesztése miatt? És ez csak a kezdet !
Az oktatás,-egészségügy, a nyugdijrendszerről még emlitést sem téve...
folyt.: 1944-ben néhány értelmesebb, az országa, hazája iránt felelősséget érző, ki akarta vonni a forgalomból hitlert. Elqurták. Németország csak a SZU létének, megerősödésének köszönhette, hogy akkor az antant a hóna alá nyúlt.
1944-45.-ben nekünk is volt egy Dálnoki Miklós Béla nevével fémjelzett ellenállási mozgalmunk, de részben a kormányzóhoz füződő lojalitása, részben később, a szovjet csapatok jelenléte miatt, kellő határozottsággal nem tudott fellépni.
Lassan kezdem újraértékelni a 70-80-as években rendcsinálóként fellépő dél-Amerikai tábornok-diktátorok tevékenységét. Messze voltunk, nem tudhadtjuk hogy tényleg hatalmat akartak-e vagy az anarchiát megelőzni.
A NER rogyadozik, demó pártjaink részben kollaborálnak, részben impotensek, a civil szerveződések egymásal konkurrálnak, Iványiék kezdeményezése süket fülekre talált, Simicska jószerivel csak rombol.
Megjegyzem, rendes helyen, csak a Bokros nyilatkozatai alapján egy főügyész, feljelentés nélkül, HIVATALBÓL! orbánt és sleppjét eljárás alá vonja...
Az orbán-lázár-rogán-vida-polt-kövér-matolcsy- meg a kasztrált alkotmánybiróság, stb. megtörésére, lehet hogy nekünk is egy tökös rendőrtábornokra vagy főügyészre kellene várnunk, aki kellő erőt maga mellé állitva, a fent nevezettek, meg persze a tekeshajdú letartóztatásával megkezdi a rendcsinálást, s persze a munka dandárjának elvégzése után átadja a hatalmat?
Ilyen ellenzékkel, ilyen "civilekkel", ilyen szélsőjobbal még sokáig fogunk itt PuPunál keseregni, meg sóhajtozni...
Kedves Kapat!
Én nem a védekezésüket hiányolom, hanem annak az egyszerre súlyos, s ugyanakkor nevetséges ellentmondásra a figyelem felhivását, mely szerint most, Fletó, mint volt miniszterelnök, éppen azért hibás, mert engedte egy banknak hogy hitelt nyujtson egy 10 ÉVVEL KÉSŐBB ! látszatcsődbe menő vállalkozás tulajdonosának...
1. Miniszterelnökként, köze nem volt és nem is lehetett az ügylethez.
2. Egy másik ügyben - Sukoró melyben senkit, semmilyen kár nem ért, éppen azért gyanusitották meg, mert a projekt résztvevőit a kormány támogatásáról biztositotta.
Tudod az átlag magyar azt jegyzi meg és sajnos az alapján itél és dönt amit utoljára s főleg hangosabban hall. Ezt jó lenne ha ők is tudomásul vennék, Öszödbe is ezért bukott bele.
Lett volna ideje és lehetősége is annak lényegét, mondanivalóját közérthetővé, közkincsé tenni s nem a fideszre bizni a szövegértelmezést.
Felépülhetne már a diliház,egyre több a beköltözendők száma.
Kedves "góbé"!
Az öszödi beszéd értékelésében tökéletesen egyetértünk.
A szövegkörnyezetből kiemelt, közrádióban elhangzott részletek hiteltelenségét csak a teljes beszéd közreadásával tudták volna igazolni.
Mivel mi voltunk kormányon, ennek elmaradása ÓRIÁSI HIBA volt. Ezt ki kellett volna követelni!
Ez nem a közmédia befolyásolása lett volna, hanem a valódi tartalom megismertetése, a tisztességes újságírói viselkedés megkövetelése. Sajnos ez akkor már nem esett egybe az MSZP érdekeivel sem. (nem mellékes körülmény, sőt!)
A karaktergyilkosság tökéletesen sikerült.
Az "átlag magyar" félretájékoztatása a fidesz hatékony fegyvere.
A média majdnem tökéletes birtoklásával ehhez minden eszköz rendelkezésükre áll.
Amit az 1. 2. pontban leírtál, az számunkra evidencia.
Mit tudsz vele kezdeni a jelenlegi "igazságszolgáltatással" szemben?
Még a bíróknak úgy-ahogy van némi tisztességérzetük. (nagyot kockáztatnak)
Az Alkotmánybíróság kész vicc!
Hát itt tartunk.
A Questor ügy viszont már nagyon forró nekik. Ezt hiába szeretnék elkenni, már nevetségessé válnak.
Én csak erre céloztam, itt már nem hatékony a visszamutogatás, a Gyurcsányozás, sőt!
Köszönöm a reagálásodat, alapvetően egyetértünk.
Megjegyzés küldése