2015. június 4., csütörtök

MENEKÜLTEK

Azt mondja Kósa, hogy tucatnyi charterjárattal küldik vissza nyáron Magyarországra a német, svájci és francia hatóságok azokat a menekülteket, akiket illegális határátlépés után először nálunk vettek nyilvántartásba.
Azt is mondta, hogy 
2012-ben 2500, 2013-ban 18 ezer, 2014-ben 42 ezer, az idén májusig több mint 50 ezer menekült érkezett Magyarországra; utóbbiak közül szerinte 800-nál kevesebben lehetnek azok, akiknek jogos lehet a menedékkérelmük, a többiek gazdasági menekültek. A gazdasági menekült viszont nem határrendészeti, hanem közgazdasági foglom, ameddig nem kér menedéket, addig egyszerű szabálysértő. 
Elmondta, hogy a Magyarországra érkező menekültek átlagos tartózkodási ideje három nap.
Ennyi ideig akár libasülttel is etethetnénk őket, abba sem halnánk bele - ezt meg én mondom.
De az uniós szabályok szerint a többi európai országból bármikor vissza lehet őket küldeni hozzánk, ha először itt vették őket uniós nyilvántartásba.
Aztán innen vissza a feladónak.
Szóval, tragikus lenne a helyzet, ha Kósa igazat mondana, de sajnos...
Mellesleg egy tucat az éppen tizenkettő, a tizenkét repülőgép hozzávetőleg háromezer hatszáz személyt képes szállítani, ami azért mégsem százezres nagyságrend.


A menekült pedig onnantól tekinthető menekültnek, amikortól a befogadó ország megadja neki ezt a státust, melyet kérelmezni kell, és a kérelmet az illetékes hatóság majd elbírálja.
A fogalmakat kár összemosni, mert téves fogalomhasználattal csak téves képet lehet az ország elé tárni, nem kellene még ebben a kérdésben is hülyének nézni az ország népét.
Aki a szomszédos országból határátkelőn érkezik hozzánk, azt akár azonnal vissza lehet fordítani, aki pedig az úgynevezett zöldhatáron érkezik hozzánk, az nem menekült, hanem olyan személy, aki a tiltott határátlépés szabálysértését valósítja meg, ebből kifolyólag vissza lehet toloncolni annak az államnak a területére, ahonnan érkezett.
Ehhez persze tudni kell, hogy ki érkezett ilyen módon, aztán ha menekültkérelmet nyújt be, akkor azt ki kell vizsgálni, és a döntésnek megfelelően eljárni.
Nopersze, ehhez a határt őrizni kell, méghozzá erősen, merthogy a határsértő ravasz, mint a róka, a rendőrt a határon meg csípi a szúnyog, ez pedig egy rossz felállás, mint sejthetjük.
Hogy a Határőrség megszüntetése, infrastruktúrájának szétverése mennyire bölcs döntés volt, azt már a délszláv válság eseményeiből is visszakövetkeztethettük, de nem tettük.

Mint annyi minden mást, a Határőrséget is kihajigáltuk az ablakon, a tudásával, felszerelésével, tapasztalataival, tradícióival egyetemben, most meg nézegethetünk bánatos pofával.

Vasfüggönyt nekik - gondolhatják Orbánék, de a fagyi éppen most nyal vissza, hiszen ők verték a nyálukat legjobban a hajdani
SZ-100 jelzőrendszer miatt, mely fizikai akadálynak nehezen volt mondható.
Akkor amikor az USA és Mexikó határán kilométerek százain át kanyarog a modern Amerikai Nagy Fal, tövében tűzparanccsal a katonák, mind a mai napig.
Így aztán ma csak az nem jut be Magyarországra, aki nem is akar, aztán a rendőr összeszedi őket az úton, ahol békésen ballagnak, mint hajdan a magyar gazdasági menekültek Traiskirchen felé.
Úgyhogy Határőrség nincs, határzár nincs, jelzőrendszer, kidolgozott határőrizeti, határrendészeti eljárások nincsenek - gyűlöletkeltés van.
Meg magyar nyelvű plakát a bangladesi belépni szándékozónak, talán jobb is, hogy nem értik a szerencsétlenek.


Ha valakinek, hát 1956 okán lenne némi erkölcsi kötelességünk befogadni párezer embert, persze lehetséges, hogy akkor fel kellene függeszteni a nagyüzemi lopást, melyet persze már el se kellett kezdeni, hiszen van itt vagy hárommillió ember menekültstátuszban, akik mellett már meg se kottyan párezer ember.
Viszont a Nemzeti Összetartozás Napja remek alkalom a gyűlöletkeltésre, az ország már minimálisan is kétfelé szakadt, hát akkor most találjunk külső ellenséget, erre éppen megfelel a védekezésre és érdekérvényesítésre alkalmatlan idegen.
Éljen akár húsz éve is nálunk, menjen innen, de sebesen!
Magyarember erre vevő, Gyurcsány meg a bevándorlók oldalán áll, mondja a Fidesz, mely széllel szemben, ezer kilométerről meghallja az európai hangot, és rögtön támadásba lendül.
Már csak azt nem tudjuk, hol van annak a sírja, aki a Nemzeti Összetartozás Napjának dátumát Gyurcsány születésnapjára tette, merthogy annak leesett a kocsija tetejéről a létrája, az tutifix.
De szívesen elnézegettem volna Orbán képét, mikor erre rájött!

:O)))

6 megjegyzés:

nemóvatos írta...

Akár honnan is nézegetjük a helyzetet: ha továbbra is mi maradunk a schengeni határ legtehetetlenebb őrzői, jó sok "vándorunk" lesz, akik jönnek kívülről is meg kapjuk őket vissza is.
Az előbbi forrást a szükség, az utóbbit az EU-s jog kényszeríti ki.
A jelenlegi hatalomnak, de a határőrséget megszüntetőknek is (tévedek, hogy a kettő nem ugyan az?) ezen azért el kéne gondolkodni.
Bár félő, hogy a politikai iszapbirkózás nem a gondolkodás terepe.

Geza írta...

Persze itt a legnagyobb problema megint az, hogy a neep csondben sunnyogva (es meeg a tobbseg egyeterve is) neman elturi, hogy ez a barom a primitiv demagogiajaval reklamozza a faj/idegengyuloletet. Persze a neep mindig is bamba volt, de haat a partoknak semmibe nem kerulne az ezzel kapcsolatos felhaborito diszkussziot elkerulni, es egy kicsit ravilagitani ennek az egesz manovernek a vegtelen becstelensegere. Leginkabb ebbol a szempontbol a DK-n csodalkozom, mert ott lenne meg az az ideologiai toltes, amely egy frappans valaszt generalhatna, es legalabb nehanyan radobbennenek, hogy (mar megint) mit muvel veluk ez a briganti. Mikor a magyarok szeme konnybelabad az 56-os kivandorlastol, meg az egesz elcseszett felfordulastol, es meeg buszkek is ra, akkor legalabb egy picit beleelhetnek magukat azon emnberek sorsaba, akik szinte semmi nelkul probalnak elmenekulni abbol az eelhetetlen szituaciobol, amibe (tobbnyire nem sajat hibajukbol) kerultek. De persze az EU is hibas, hogy meeg mindig elturi, hogy ez akis pocs orszag bszkulodjon az alapvetu emberi ertekekkel es humanitarius alapelvekkel.

Sicc írta...

Tudomásul kellene venni, hogy ami itt folyik, hasonló népvándorlás, mint amivel mi jöttünk ide. Minket se zavartak vissza az akkor itt élő szlávok.

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

A pontosság kedvéért : A Határőrség 2008.01.01.-én szűnt meg, még bőven a Gyurcsány érában.A határőrökből határrendészeket csináltak és átkerültek a Rendőrség állományába.Már aki maradt, mert aki tudott, átszervezéssel elment nyugdíjba.Itt elveszett a tapasztalt állomány kb. 60%-a. Akkoriban az Uniós határok melletti fiatal kollégák jártak a legrosszabbul, mehettek Pestre "lószart" rugdosni, "szarért-húgyért".Persze az élelmesebb réteg kb.4 perc után rájött, hogy inkább átmegy Ausztriába fizikai munkát végezni 5x-ös pénzért...Minthogy szolgáljon 65 éves koráért EZEKNEK.
Na ezért IS lehetetlen 26 évnél idősebb tiszthelyettesi rendfokozatú rendőrt találni a nyugati határvidéken.Csak erről nem szól a fáma.....
Szóval ezt Gyurcsányék is jól elb...ták, persze ez még mindig eltörpül az alkotmányos demokrácia felszámolása mellett, amely fogalmat egy átlag fidesz szavazó nem tud értelmezni..

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Sicc, ne haragudj de amit írsz az demagógia.Akkor ez a vidék szinte lakatlan volt és TELJESEN más viszonyok voltak , mint most.
Akkor a Föld lakossága max. 200 M volt, de lehet, hogy még annyi sem , és az átlagéletkor meg 42 év.
Nyilván tudjuk, hogy minden ember egy fajba tartozik stb. és természetesen a fidesz idióta politikáját sem fogadhatjuk el, de ezt az erősen felturbózott menekültügyeket valahogy kezelni kéne.
Nincs semmi bajom a menekültekkel, de azért jobb ha otthon marad.Nem kell a szomszédba egy küldetés tudatos iszlám hívő-lehet hogy fertőző beteg, stb ,munka nélkül sínylődő ember + családonként 6 éhes száj.
Még mielőtt a torkomnak ugrana bárki , kérem gondolja át.
Mennyivel autentikusabb egy délceg maszáj harcos Kelet -Afrikában, az emberiség bölcsőjében , mint Budapesten:-))
Persze ez is demagógia, -+ ráadásul nem is a maszájok menekülnek- de akkor is valami rugalmas megoldást kéne találni.

rézevőfiamór írta...

Névtelen Naphosszat Henyélő Nagyember:

Igen, a probléma akut és egyre inkább az.
Orbán egy gátlástalan fasz, akit a saját zsebén és jól fejlett leóin kívül senki és semmi nem érdekel, de a menekültügyet egyértelműen a Ny.eu. mainstream szélballibbant elmeroggyantak kúrták el, még az áldott 60-70-es években, amikor nyakló nélkül osztogatták az állampolgárságot, a családegyesítést a sok Alinak és Ahmednak, merugye _MINDEN_ kultúra, _MINDEN_ vallás egyenrangú és egyenértékű és az idegen nem csak egyszerűen szép, hanem SZEBB! Sokkal szebb!
És mindazok széljobbos, náci faszfejek, akik ezeket az "alapigazságokat" meg merik kérdőjelezni!
Aztán senkinek nem tűnt fel, hogy a gettókba tömörültek a második-harmadik nemzedéke SE tanulta meg a "hazája" nyelvét, a kultúráját jobb esetben leszarja, de inkább gyűlöli s szét akarja kúrni, hogy a saját legvadabb, még a Wahhabitákat is eretnek gyaurseggnyaló férgeknek tartó "hittudósait" tartják minden igazság kútfejének.
És azt, aki föl meri vetni, hogy ezeket a drága jó "állampolgárokat" egy kis zsebpénzzel és cakkos ollóval érvénytelenített útlevéllel egyirányú hajójeggyel, "a macskát szarni" elv alapján kéne fölgyakni egy hajóra, ami egy romboló kíséretében visszamegy akiinduló pontra (ha ez nem megállapítható, akkor a legközelebbi arfikai parthoz, ott kapnak fél órát a kiszállásra, utána a romboló szétlövi a teknőt.

Durva? Igen!
Kegyetlen? Igen!
Embertelen? Háááát...
Engem sokkal jobban aggaszt a saját gyerekeim, unokáim, dédunokáim, ükunkáim sorsa, mint a Szahelban békésen gyilkolászók gyomrának teltséége!

Mi egyszer már megtapasztaltuk, mi lesz a vége, ha nyakló nélkül engedjük be a békésen bámészkodó janicsárokat Budavár kapuin.

(lehet nácizni)