Miután sikerült egy tízmilliós országot uszkve kétezer - amúgy elfogott - illegális határsértő miatt ismét egy rángatózó elmebeteg állapotába hozni, a Nemzeti Örökítőanyag felismerte, hogy a projekt leketyegett.
De nem véletlenül van a helyén, azonnal tudta, hogy váltan i kell.
Legfőbb tanácsadója, a homorúképű Habony azt tanácsolta kissé már széteső etetőjének, hogy térjenek vissza a már bevált módszerekhez, hívószavakhoz, kezdjék talán a családdal.
Később jöhet majd a gyermek és a kutya is, habár ezen elfilozofálgattak hangyányit - lehet, hogy a macsek jobb lenne - de aztán megállapodtak, hogy kikérik az állateledelgyártók forgalmi adatait - győzzön a jobb!
Hát akkor lehet arra készülni, hogy hamarosan kiderül, hogy a kormány családbarát.
Igaz, a családi pótlék összege évek óta stabil és szilárd, de ettől a kormány családbarátsága még fennforog, mint majom farkán a stanicli.
Például étkeztetést biztosít a nyári szünidő alatt százharmincötezer gyereknek abból a háromszázezerből, akiket minden joggal éhezőnek lehet tekinteni a Gyermekélelmezési Alapítvány számításai szerint.
Így aztán tág tere van a családbarátságnak, el lehet például gondolkodni azon, hogy a TAO mintájára ne csak a látványsportok támogatására lehessen felajánlani a vállalkozások nyereségadóját, hanem, például a napi háromszori gyermekétkeztetés finanszírozására is.
De tovább mennék a családbarátságban, hiszen mitsem ér az, ha a gyerek libacombot eszik, miközben apja-anyja az éhkoppot nyeli, ettől az apának gyomoridege támad és elkezdi kapcsolati erőszak keretében püfölni első menetben jóllakott gyermekeit, majd levezető mozgás gyanánt élete társát, kinek neme - Semjén idegrendszerére tekintettel - eltér a sajátjától, imigyen képezve egészséges magyar családot.
Papa, Mama, gyerekek, csupa szív, szeretet - az egész család szív...
Persze ez csak fikció, hiszen - hála a magyar családgondozás fejlettségének - volt már olyan periódus, amikor fél év alatt akár húsz ilyen esetre is fény derült, de mégis.
Így aztán lehetne esetleg a TAO mintájára felajánlani a 27 százalékos ÁFA megfelelő hányadát arra, hogy a családok felnőtt tagjai részére is biztosított legyen annyi jövedelem, miből naponta legalább háromszor egészséges ételt tudjanak enni, lehetne ezt a jövedelmet akár fizetésnek vagy nyugdíjnak is nevezni.
Tudom, a látványsportok is fontosak, de talán az a látvány is megérne ennyit, amit az ország felét kitevő nyomorgók elégedett ábrázata mutatna.
Persze ez illúzió, hiszen ez esetben a pénz nem a megfelelő zsebekbe kerülne, de a kormány azért keresi a mindenki számára megfelelő családbarát megoldásokat.
Tudja ugyanis, hogy létminimum alatt élni meglehetősen kényelmetlen, ezért hát azonnali hatállyal eltörölte a létminimum számítását.
Ha nincs létminimum, alatta se lehet élni - ez az intézkedés önmagában is óriási előrelépés, de az ötlet nem rossz, a nép is tanulhatna belőle.
Ha nem jó maffiózók kormányzása alatt élni, hát el kell törölni a maffia-kormányt, és a probléma azonnal megszűnne.
Sajnos, eddig a felismerésig időigényes eljutni, de ami késik, nem múlik, mondja a népi bölcsesség.
A családbarátok kormánya gondoskodott arról is, hogy a gyermekek iskoláztatásának
költségei ne terheljék a családi kasszát - intézkedtek, hogy akinek nem telik rá, az ne iskoláztassa a gyerekét, rengeteg pénzt takarítva meg ezzel a családnak.
A gyereknek is jó az, ha nem kell iskolába járnia, hiszen így kikerül a gyermekéhezési statisztikákból, aki meg nincs benne a statisztikában, az nem gyermekéhezik.
Egyébként is rengeteg feszültség forrása lehet, ha a gyermek kiemelkedik természetes társadalmi közegéből, rosszabb esetben olyan lesz a végén, mint a Nemzeti Spermium - lop, csal, hazudik, veri az asszonyt, méltóságteljes pofával járkál fel-alá és kártékonykodik.
Ha nincs iskola, és maximum traktoros, ugyan akkor is tönkreteszi a családját, de akkor maximum egyet - a sajátját -, míg ha tanul, és véletlenül miniszterelnök lesz belőle, akkor akár milliós nagyságrendre is felszaladhat a tönkretett családok száma.
A család persze nem csak fiatalokból áll, hanem az idősekből is, akikről az egészségügyi ellátórendszeren keresztül gondoskodik a kormány.
Nekik a gyógyszerek árával, várólistákkal és az egészségügyi ellátás színvonalával kedveskedik.
Az elv nem változik, ameddig nem állapítják meg a betegséget, addig a páciens egészségesnek minősíthető, így aztán az egészség időtartama - a várólisták segítségével - a végtelenbe tolható.
De sokat hoz a családok állapotán az a barátság is, mely ember és ember között tapasztalható az országban.
Meg a jólszervezett társadalom, melyben a megzsinegelt kisgyermekhez csak akkor megy a mentő, ha a rendőrség hívja.
Meg ahol a fél évszázadon át békében élő társadalom legfőképpen azzal foglalkozik, hogy akivel együtt él, az zsidó, cigány, szír vagy piréz, nem pedig azzal, hogy rendes ember, vagy nem.
Szóval, családbarát kormány érkezése várható - az Á vágány mellett tássék vigyázni!
Ismétlem, Á, mint Álámér!
:O)))
7 megjegyzés:
PuPu, ez mind megint csak arról szól, hogy a Mici felismerte: velünk BÁRMIT meg tud csinálni. A morgás joga még megvan, ennyivel az istenadta nép be is éri, oszt' jónapot.
Már pedig lopni tudni kell, - mondta Repülős Gizi (néni) és megbilincselt kezeit óvatosan előretéve beszállt a rendőrségi járőr autóba...:)
A szerb niniszterelnőkel tárgyalva kevéssé bölcs vezérünk végreláthatta.milyen is egy igazán nagy államférfi !
Hellókám,
Mióta a világ világ, ilyen furfangos, ravasz és kegyetlen miniszterelnöke nem volt népnek, mint a mi Micink. Túl jár ez még az Unió bölcseinek eszén is. a legdörzsöltebb börtöntöltelék is piti bűnöző hozzá képest. Mint a mesebeli mezitlábas fiú, faluszéli vályogházból indult és szélsebesen lopott össze magának vagyont, hatalmat, egyeduralmat, alázatos udvartartást, testi épségére vigyázó hadsereget, és demokrácia hártyavékony látszata alatt lappangó félelmet.
A legaljasabb tetteit is saját hőstetteként emeli piedesztálra, elhiteti, hogy mindezzel népének védelmét szolgálja.
A zsúfoltság, megalázó bánásmód és embertelen körülmények miatt menekülttáborban kitört lázadást is a maga és bandája érdekében kívánja hasznosítani, már markában érzi a 175 km. kerítésben rejlő üzleti nyereséget.
Be kellene inteni neki, polgári engedetlenséggel kellene keresztbe húzni a számításait.
Ki kellene dolgozni a polgári engedetlenség módját és menetrendjét. Egyelőre részlegesen, később talán egyre szélesebb körben lehetne alkalmazni.
Pl. hogy legalább ne ellenállás nélkül húzzák föl azt a kerítést, akadályokat kellene létesíteni. Mint kisnyugdíjas, magam is hozzájárulnék a kutyáin által termelt "bombák" munkaterületen való szétszórásával.:)
Kaptam, megosztom veletek.
http://nyomaban.blogger.hu/2015/02/11/coudenhove-kalergi-terv-lopakodo-nepirtas-europa-nepei-ellen
Hát, kedves kugli, ezt egy nagy marhaság.
Szerintem kár volt az időért, ami alatt elolvastam...
Nem lenne jó, ha idejárnál a zsidó összeesküvés-elméleteket hirdetni.
Bizonyára ezer más helyen szívesen látnak, de ide általában olyan emberek járnak, akik szeretnek gondolkodni és nem szorulnak előregyártott gyűlölet-sablonokra...
:O)))
Kedves Pupukám! Nagy kár, hogy félreértettél! Nem azért tettem fel a linket mert elhiszem és egyetértek vele! Alapos a gyanúm, hogy a kurucosoktól származhat. Őket meg a leghatározottabban utálom! Ez a link -gondolom- azért terjed e-mail formájában, hogy a Nemzet MegmOndója igazolva lássa kerítésépítési hóbortját. Ebből az aspektusból közelíts a témához.
Megjegyzés küldése