A Keleti Pályaudvar előtt tartott
happeninget a Hatvannégy Vármegye Mozgalom, ennek során az ott tartózkodó
menekülteket vegzálták, ahogy az az ő köreikben divatos.
A rendőrök - bár állításuk szerint semmi ilyesmiről nem tudnak, mégis kiszálltak és begyűjtötték - a migránsokat.
Nincs azzal semmi baj, hogy azokat előállították, akik semmiféle okmánnyal nem rendelkeztek, hiszen ez szabálytalan, de egy normális államban azokat is begyűjtötték volna, akik át próbálva vállalni az ország idegenrendészeti feladatait, hatóságosdit játszottak védtelen, kiszolgáltatott emberekkel.

Ma aztán gyűlést tartottak a Keletinél, ahol beszédeket mondtak, tele okosságokkal.
Felszólalt a Jobbik balassagyarmati
önkormányzati képviselője, aki a migránsokat ország és kontinenshódítóknak
nevezte, amit azért leányos túlzás...
Azt is nehezményezte, hogy Balassagyarmaton menekültek kerültek elszállásolásra, és kissé sántító párhuzamot volt az elszállásolt migránsok és 1919 csehszlovák támadói között, ami akkora baromság, mint ide Lacháza.
De hát ez, ebben a közegben nem okozott lelki törést, viszont megadta az alaphangot, remek felvezetés volt a mozgalom alelnökének.
Ő is ontotta az okosságokat, elmondta, hogy huszonhat éve, mióta él, nem volt biztonságban a Keleti Pályaudvaron.

Hogy mit keresett ott, ahelyett, hogy óvodába meg iskolába járt volna,
legyen az ő titka, de az kétségtelen - meg is látszik rajta, hogy olyan helyen
nevelkedett, ahol az élete veszélyben forgott.
Egy ilyen pályaudvaron mindenféle nemkívánatos elemek is előfordulnak, arab pénzváltók, liberálisok, zsidók, cigányok, sőt románok is - csoda-e hát, hogy ilyen khm... szóval ilyen derék, szellemi kihívásokkal küzdő jómagyarember lett belőle?

Azt is mondta, hogy végre rend
van ott, ami annak köszönhető, hogy ők odamentek.
Ezzel ugyan lehetne vitatkozni, csak nem érdemes, az ember ne kezeljen vitaalapnak szimptómákat, de azt azért le kell szögezni, hogy az ő ottlétükkel és főként éjszakai akciójukkal úgy beleütköztek a BTK ba, mint vakond a rotációs kapába.
Sajnos, a mai magyar állam arról nevezetes, hogy még a saját törvényeire is magasról tesz, ha betartatásával belegázolna potenciális szövetségesének hamvas lelkivilágába.
A BTK 339. § (1) azt írja: „Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Három év a büntetési tétele a csoportos elkövetésnek, és nagyon sajnálatos, hogy ezt én állapítom meg és nem a magyar bíróság.
Aztán fenyegetőzött kicsit, hogy ezeket az akcióikat addig fogják folytatni, míg Magyarország nem lesz ismét magyar, és lehetőség szerint fehér.
Kár, hogy az „épeszű” kitételt nem építette be a mondatba, mert akkor azonnal odaülhetett volna a menekültek közé, főleg, ha belegondolt, hogy Hitler hogy bánt a szellemileg visszamaradottakkal.
Egyébként a tendenciák azt mutatják, hogy Magyarország várhatóan tejeskávé színű lesz, és ez a beszéde nem fog eszébe jutni, amikor az unokája fenekén csókolgatja majd a mongolfoltot…

A rendezvényt szépen építették fel a
szervezők, mert jött Zagyva Gyula, aki nem is okozott csalódást.
Nomen est omen – mondott ő is okosságokat, beszélt az afrikai áradtról, mely el fogja söpörni Magyarországot, ha ők nem állnak ki, de hálistennek kiállnak, így aztán a veszély meg is szűnt.
Merthogy eljött az ideje, hogy az utcán álljanak ki, ami azért helytelen, mert így üresen állnak majd a stadionok, ahol immáron ismét lehet törni-zúzni, vonatozni Magyarország nagyobb dicsőségére.
Ő is ijesztgetett, mondván, hogy mennek tüntetni a menekülttáborok elé, hadd tudja meg az az afgán ott Afrikában, hogy ne ide jöjjön, mert itt őt a Gyula nem szereti, hanem menjenek Svédországba, meg Németországba, majd szót emelt az ezer megerőszakolt svéd szűzért, akiket egytől-egyig a migránsok erőszakoltak meg.
Magyarermber nőjét nem kell, hogy migráns erőszakolja, magyarember ezt saját maga is el tudja intézni!

Engem ez az
ember leginkább az olyan vadászra emlékeztet, aki nézegeti az égen áthúzó vadludakat, és
fenyegeti őket, meg győzködi a libákat, hogy itt nem érdemes leszállniuk.
Ezért kár ez a nagy cécó, a megoldás egyszerű: kormányplakátok helyett ki kell plakátolni Zagyva és bandája képeit, melléjük meg egy-két fidesz - vezér képét.
Amelyik migráns ezt meglátja, és mégis Magyarországon akar élni, annak el kell rendelni a kényszer-gyógykezelését, mert az valószínűleg sík hülye, de lehet, hogy közveszélyes is.
Az ember hallgatja és csodálkozik, majd megfordul a fejében a menekülés gondolata, mert talán még egy olyan országban is jobb élni, ahol a kutyák részére nem előírás a veszettség elleni vakcina.
Ez az ember nem ért semmit, de ezen én valamiért nem is csodálkozom.

Aztán a
rendezvény befejezéseképpen az együttgondolkodás és az összetartozás erősítése
okán a résztvevők közösen skandálni kezdtek lelkesítő mondatokat, bizonyítva azt, hogy még a saját
baromságaik sem jutnak el az agyukig, hiszen itt most huhogni, feketemajmozni,
meg bevándorlózni illett volna, erre ezek elkezdtek románozni.
A legmegkapóbb az volt, mikor üdvözült pofával énekelgették: ledarálunk minden román csecsemőt.
Stimmt, éppen ilyen országban szeretnék élni, ahol ilyen értelmes emberek festik fel a szebb jövőt.
Ezeknek még annyi eszük sincs, hogy tudnák, erre annyi esélyük sincs, mint Orbánnak Gyurcsány szerelmére, ellenben az ilyen dumákkal igen nagy veszélyt hoznak sokat magasztalt erdélyi testvéreik fejére.
Meg az én erdélyi barátaim, rokonaim, ismerőseim hozzátartozóinak fejére is.
Ezek a beszélő seggek ugyanis itt ugatéroznak, míg az erdélyi magyarok Romániában élnek.
Hozzájuk hasonló hülye ott is akad, csak éppen kétszer annyi, mint nekünk, katonájuk meg vagy tízszer annyi, akik jártak már Budapesten, kár lenne meghívót küldeni nekik…

Ha Orbán
továbbra is kíméli őket, akkor ezek fogják a végén fellógatni, pedig
demokráciában megúszhatná húsz év börtönnel.
Nagy kár, hogy a diktátorok mindenben hisznek, csak a saját elpusztíthatóságukban nem…

:O)))
3 megjegyzés:
A szabalyokat betartva, megint csak egyet nyomtam, ezuttal a "tetszik"-re (de tulajdonkeppen egy ideig rajta kellett volna tartanom a cursort:)
Vagy ket hettel ezelott en is voltam egy tuntetesen a Hosok teren (mit egy tuntetesen! szinte mar csoport foglalkozason annak a < 100 vegyes korosztaju, kicsit elgyotort, de meg bizakodo kuloncoknek). Tudtommal ez, a Buki Zoltan altal szervezett megmozdulas (a MOMA-altal szervezett mellett) volt az egyetlen, amely csoportfoglalkozast tartott a bevandorlas hiszteriabol. Eleg jol "civil" volt, de azert minden elismeresem (igaz, hogy Oe is elismerte, hogy megtiszteltuk, meeg velem is kezet fogott). A legaribb az volt, hogy vagy 10 fsza magyar (mit magyar! tobbnyire gipsy, eleg jol oltozott allapotban, ferfiak-nok vegyesen - de persze ferfiak) folyamatosan kiabaltak/orditoztak [mint ahogy az elmegyogyintezetben a bolondok - egyszer mikor nyari munkas voltam fiatal(abb) koromban, lattam ilyet, ugyhogy el kell hogy mondjam, igen remiszto - vegig a torkomban volt a gyomrom, mig a cserepeket raktuk az egyik epulet padlasan]. A rendorok eleg jol a helyukon voltak, de erdekes volt latni, hogy ezek a fazonok milyen magabiztosok tudnak lenni barmilyen helyzetben - a rendoroket csak azert nem cseepeltek el, mert most eppen nem volt hozza kedvuk. Szoval nagy lelkesen fejezodott be a csoportfoglalkozas, foleg amikor a kismetronak az illata megcsapott es nehany jo regi emleket idezett fel bennem.
Ezeknek a bikáknak az agyát elborította a tesztoszteron.
Szerencsétlen tudattalan nyomorultak, akik boldogan lubickolnak a csőcseléki lét közösségi élményében. Végre megtalálták helyüket a társadalomban, végre valahol van szavuk, és végre büntetlenül randalírozhatnak a hatalommal egyetértésben, rendteremtő szerepben tetszelegve.
Huszonéves fiatalok, akik már a rendszerváltás eltorzult neveltjei.
Orbán használja őket, jól jönnek a félelem légkörének fenntartásához.
Kedves PuPu !
Az utolsó mondatoddal és amit előtte írtál, teljes mértékben egyet tudok érteni !
Üdv sphagin.
Megjegyzés küldése