2015. augusztus 23., vasárnap

RÉMEK AZ ESŐBEN

MTI foto,  Kelemen Zoltán Gergely
Hogy mi lesz velük később, azt most ne is vizsgáljuk, csak menjünk ki este az erkélyre vagy a teraszra, esetleg az utcán sétáljunk egy nagyot a tizenhat fokban.
Mondjuk egy órácskát, hogy a hideg kellőképpem át tudja járni a csontjainkat.
Képzeljünk hozzá még huszonhárom órát, majd még egy napot, még egy hetet, hónapot  aztán migránsozzunk egy nagyot.


Közben azért jusson eszünkbe a szír kisfiú a afgán csecsemő, vagy a farmerban-pólóban Európát elfoglalni induló muszlim, aki a fiunkkal-lányunkkal, vagy az unokánkkal egyidős, és az éjszakát a hideg földön ülve, fekve fogja eltölteni.
A ruhája átnedvesedik, magyaros vendégszeretetünket élvezve  reggelre már didereg.
Holnap majd valamelyik idióta - észlelve a tüsszögését - megállapítja: Na ja! A kis genomnak igaza volt, hurcolnak ezek idefelejbe mindenféle kórságot, járványt,!
Ez is itt, köpködi a vírusokat, mint a hatalom számítógépe, ha nem tetszik neki az, ami megjelenik a számítógépeden.


Nem azt kérem számon, hogy a kormány miért nem oldja meg a menekültkérdést, nem a pengés kerítés embertelensége ellen tiltakozom, nem a politikai szinten megjelenő rasszizmus ellen akarok most fellépni, nem a gyűlöletkeltés undorítóságára akarom felhívni a figyelmet, nem.
Mindössze a humanizmust kérem számon a kormányon, de a jelenlegi helyzetet eltűrő választókon is.
Azokon, akik előszeretettel nevezik Magyarországot Mária országának.-
Azokon az egyházakon és felekezeteken, akik eltűrik hitük meggyalázását.
Merthogy nincs annál gyalázatosabb, mint magukra hagyni az elesetteket, a minimális életfeltételeket is megtagadva tőlük.
Ha ezek a közösségek valóban keresztények lennének, vagy hithű zsidók közösségei, már az összes templom fedelet adna nekik, a hívek meg kenyeret, meleg ruhát, jó szót.


És a magukat demokratikusnak nevező pártokon is, akiknek ilyen esetben kutya kötelességük lenne kiállni a menekültek mellett, és befejezni a sunnyogást.
Hogy a mai közhangulat menekültellenes?
Hát miért ne lenne az, hiszen a csapból is terroristák, járványok, a megélhetésedet fenyegető migránsok folynak!
De köszönhető ez azoknak is, akik ebben a helyzetben sem képesek tovább látni az orruknál, vagy ha tovább is látnak, egyszerű politikai számításból hallgatnak, mert félnek, hogy még maradék választóikból is veszítenek.
Így majd mindet el fogják veszíteni.


És a kormánypárt hívein is számonkérem ezt a helyzetet, mert a politikai álláspont ugyan fontos, a migráció megoldására tett intézkedéseken is el lehet vitatkozgatni, de annak, aki jobboldali és még ember, nem lehet kétségbevonnia a humanizmus szükségességét ebben a helyzetben.
Orbán szociopata, ha valaki, ő aztán igazán tudja, hogy minek és milyen céllal teszi ki szánt szándékkal az utakon kóválygó családokat, fiatalokat.
De mivel szociopata, hidegen hagyja, mert számára egyetlen szempont létezik csak: a haszonszerzés.
Anyagi és politikai egyránt.
Ő ilyen - éppen a simicskai definíciónak megfelelő.
De, hogy egy egész politikai közösség szociopata legyen, ilyen nincs.
Vagy ha van, azt úgy hívják: nácizmus.


Nem követelek a menekülteknek minden napra piláfot libamellel, csak egy kis emberséget, és csak annyi segítséget, amennyire az országnak lehetősége van.
Hogy legalább ebben a helyzetben ne lopják el a menekülthelyzet kezelésére kapott uniós összegeket, ne mások nyomorán akarják még jobban megszedni magukat azok, akik már egyébként is olyan gazdagok, hogy amikor szarnak, kopog a porcelánon az arany.
Nem villamos kell ide Szeged és Hódmezővásárhely közé, hanem autóbuszok, melyek a hat
árról a menekülttáborok kapujáig szállítják az utasokat.


Egy csepp humanizmust, kis empátiát, jószándékot.
Olyan nagy kérés ez?


:O))) 

16 megjegyzés:

Vöröskarom írta...

Nem lesz ennek jó vége, Pupu... Most aztán jó zsíros falat "pottyant" a semmiből ennek a kettéosztott társadalomnak az ölébe, ezen aztán elmarakodhatunk karácsonyig. A "demokratikus oldal" meg se mer szólalni, mert a "másik oldal" rögtön a képébe vágja - mellesleg, joggal -, hogy "bezzeg amikor a 23 millió románnal riogattak"...

Pedig amerre járok - na jó, nem túl nagy körben -, mindenhol látok elhagyott, lerobbant, pusztulni hagyott épületeket, feleslegessé vált, bezárt kórháza/ka/t, kivonult multik által itt hagyott irodákat, üzleteket - csak egy picurka jó szándék, és - mint Te is írod - kicsit a holnapnál tovább látás kellene...

Az egyházak hozzáállásáról szóló véleményemet megtartom magamnak - attól tartok, még megverne a jó isten, ha magtudná... (bár hovatovább lassan már a papokat kellene a fiának kiűznie a templomokból...)

Wolk írta...

Aki volt már ilyen kiszolgáltatott helyzetben az tudja igazán megitélni. Gondoljunk csak bele a saját hajléktalan sorsú embertársaink helyzetébe. Gondoljunk bele a munkanélkülivé lett magyarok ezreinek kilátástalan helyzetébe. A létminimum alatti jövedelemből tengődőkre. Mit gondoltok egy kalap alá lehet venni a felsoroltakat a vándorlásra kényszerítettekkel? Aztán a felelősöket akik ezeknek az embereknek az életével játszik ki és mikor fogja felelősségre vonni?

hello írta...

Nekem is az jutott eszembe, hogy amikor ezek a qrva nagy hazaffyak a saját hajléktalan honfitársaik nyomorát és kilátástalanságát is simán elnézik, a különböző helyekről való kitiltásuknál, az üldözésüknél, a megbüntetésüknél tovább nem terjed a fantáziájuk, hogy mit kezdjenek velük, miközben meg se rebben a szempillájuk a minden mozdítható gátlástalan lenyúlása közepette, miért is vagyunk meglepve, hogy a "más bőrszínűek" - by Boross Péter volt miniszterelnök! :-( - kínjai hidegen hagyják őket?

Aki hisz egy igazságos istenben, imádkozzon azért, hogy ezek a nyomorultak ússzák meg élve az összes hányattatásukat, forduljon jobbra az életük, akik meg felelősek ezért a szürnyű sorsukért, bűnhődjenek meg mindazért, amit tesznek, illetve nem tesznek velük és értük.

pleinair írta...

A legelkeserítőbb, hogy morálisan menthetetlenül lezüllött néppé lettünk.
Bármilyen aljasságra kapható, legalja néppé, amiben nincs emberség, együttérzés,
csak önzés, és mérhetetlen butaság.
Mint szikrától a kiszáradt széna, úgy kapott pusztító lángra a bennünk lévő embertelenség. Csak egy pszichopata, ócska tróger kellett hozzá, akit a többség saját hitványságának hasonmásaként boldogan emelt hatalomba.
Mondanám, hogy a közhangulatért orbán a felelős, de ez nem egészen igaz. Ő csak népe rosszabbik énjének "magyar" hangja. Ezzel a "rosszabbik én"-nel szimbiózisban erős, uralkodik és okádja a gyűlöletet, az embertelenséget a maga primitív, végtelenül bunkó, bárdolatlan stílusában.
Mintha a nép egy képlékeny, szürke massza lenne ennek a gazembernek a kezében, az utolsó, rejtett aljasság-tartalékot is ki tudja sajtolni belőle.

Évekkel ezelőtt Bécsben jártam, és egy tüntetés tömegébe keveredtem. A bécsiek a bevándorló munkavállalók érdekeiért tüntettek. Innen nézve hihetetlen, hogy ilyen, európai értékrend mellett kiálló, humánus nép is létezik.











Geza írta...

Koszonet az ujabb irasert a szinte totalis beletorodes eluralkodasa kozepette.

Mindennel egyetertek, csak abban vitatkoznek Veled, hogy majd a sunnyogo, magukat demokratikusnak vallo partok szavazoi megbuntetik sajat partukat. Nem, ez nem fog bekovetkezni. Lesz egy kis lemorzsolodas, de ezt majd szepen tulelik, es folytatjak a lakajellenzekiseget, mint eddig (barmennyire is probaltuk elhitetni magunkkal, hogy ez csak az Amerikai Nepszavas csavo [Bartus] idegbajos vizioja). Ugyanakkor igaza van Pleinair-nak is, hogy a helyzet kialakulasaert nem csak Fogenyo felel. A nep nagyon erosen ott van a teman, es ennek megfeleloen az "ellenzeki" partok sunnyogasa is (persze az alapveto kuldetesukrol valo lemondasukba torteno csendes es egyben kiabrandito belenyugvasukkal egyutt) csupan a nephangulat visszatukrozodese [az persze nyilvanvalo, hogy egy demokratikus szervezodesnek egy ilyen helyzetben nem szabadna a nephangulatnak engedni, hanem ejjel/nappal orditva kellene az orszag figyelmet felhivni arra a vegso moralis lejtmenetre, amiben ma az emberek csamborognak].

Névtelen írta...

Nagyon meg vagyok hatódva,egyesek mennyire magukénak érzik a bevándorlók problémáját.Szép,megható gondolatok,üres épületek rendbetétele,de a beköltözőknek valamiből meg is kellene élni.Ki biztosítja az ellátásukat?Miért kell rasszistának nevezni azokat,akik nem valamelyik párt szövegét mantrázzák,hanem végiggondolják a népvándorlás következményeit.Ha valamelyik ország erőn felül vállal,akkor annak az lesz a vége,hogy mindenki éhezni fog.Az EU.is bele fog roppanni ebbe a bevándorló áradatba.Én komolyan veszem Nógrádi György véleményét,mert igazat mond,ez nem más mint Európa megszállása.Szomorú,hogy az EU. vezetői nem ismerik föl a veszélyt.

nemóvatos írta...

Ahogy a poszt írója is szokta mondani "ez csak egy vélemény, ami szabad és vitatkozni is lehet vele".
Mint ahogy Névtelen 6:02 megjegyzése is az.(sok igazsággal és realitással)

Az enyém meg az, hogy Európának meg kell védenie magát az erőszaktól és koránt sem biztos, hogy ez az erőszakolóknak nem jár "kellemetlenséggel" (nopláne ha asszonyt meg gyereket is hoznak magukkal).
Fel lehet készülni arra, hogy ha a most menekülteknek, üldözötteknek tartott vándorlók elég sokan lesznek, nekik is meg lesz az a vezetőjük aki itt felhergeli őket és a "jogaikat" fogják követelni ahelyett, hogy ezt a saját szülőföldjükön tették volna. Abban nem igazán bízom, hogy a módszerük európai lesz majd.

Európa "elitje"(?) ellustult, elkényelmesedett, személy szerint biztonságban tudja magát, momentán vakációzik és a barbekjú sütögetést szeptemberig még nem hagyja abba.

Baj, hogy a védelmi intézkedések nem egyetértésen alapulnak, nem számolnak a "lerohant" országok teherbíró képességével (sem rövid, sem hosszabb távon) ezért nem hatékonyak, így utólag is vitatottak és rengeteg a kibic (köztük jómagam is).

Folyik a politikai zsákmányszerzés és a példányszám meg a nézettség háború.

PuPu írta...

A népvándorlás veszélyes üzem, akik eljönnek az otthonukból, nem jókedvükből, hanem a biztonsá és egy jobb élet reményében teszik.
Európa pedig - bármennyire is vicces ez - munkaerőgondokkal küzd, és azzal fogunk mi is küüzdeni lassan, amin nem segít, ha a statisztikában kimutatjuk, hogy minden eddiginél több orvos dolgozik ma Magyarországon.
Ez a kormányt vígasztalhatja, a beteget nem.
A megoldás nem az, hogy ellenszenvet keltünk a bevándorlókkal szmben, hanem az, ha szabályozzuk a problémát, például a bevándorlók számára egyértelművé tesszük azokat a szabályokat, melyeket be kell tartania, ha le akarnak telepedni, ugyanezt a menekülteknek is elő lehet Írni, és az előírások megsértőit szankcionálni lehet.
De csak együtt a többiekkel, Európa államaival, egységesen, közösen.
A menekültek számával riogatni meg felesleges, az ötszázmilliós Unió elbír egy-kétmillió menekültet is, sőt, vannakl országok, melyeknek kimondottan jól jön a friss munkaerő - igaz, cserébe el kell viselni a muzulmánok jelenlétét, habár nem minden menekült muzulmán és nem mindegyik vallásos sem.
Nálunk se mindenki keresztény és nem mindenki tartja valamelyik tételes vallást, ugye.
És ha vannak jogaik, akkor azok nem képezhetik vita tárgyát, ha pedig ők, vagy utódaik állampolgárságot kapnak, akkor el kell viselni, hogy ugyanannyi joguk lesz, mint neked.
Ez persze feszültségekkel fog járni, hiszen az új szomszéádoddal is össze kell csiszolódnod, az se megy könnyen sokszor.
Sok szó esik itt az erőszakról, a kormány mindent megtesz, hogy provokáljon végre egyet, de ezidáig még csak a menekülteket fosztották ki, úgyhogy ezt az akciót akár abba is lehetne hagyni.
Nem kell ezt a dolgot túldimenzionálni, au Unió erős, a menekülteket meg el kell osztani az országok között, habár a népmozgás úgyis megtalálja a mahga természetes irányát, oda tart, ahol a munkaerőre szükség van.
Nem kell a menekülteket eltartani, gondoskodni is csak addig kell, ameddig meg nem találják a helyüket a társadalomban, mint ahogy megtalálta idáig is a Ceausescu Romániájából menekült orvos, asztalos, bolti eladó.
A menekült szó nem azonos a képzetrlennel, a beváéndorló meg nem azonos a menekülttel, lehetne talán kicsit árnyaltabban is kezelni a kérdést...
:O)))

Geza írta...

nemovatos, nevtelen @ 6:02

Na fsza, kezdjunk el vitatkozni azon, hogy globalice milyen problemakat vet fel a bevandorlok szamanak hirtelen megnovekedese, es hogy ezugyben vajh mit tehetne Europa, meg peresze benne magyarorszag, amely eppen baromira meg van sujtva azzal, hogy egy rovid ideig par ezer ember atgyalogol (majdnem szoszerint) az orszagon. Hat ez valoban borzalmas, es valoban tamogatom, hogy a fertozesek elkerulese erdekeben eloszor jol mossunk meg, majd pedig fertotlenitsunk minden egyes bevandorlot, mert baromira nem birom, ha itt osszefertoznenek "ezek". Azt kell, hogy mondjam, igaza van a kormanynak. Brillians otlet ez a KOJALOS hozzaallas a menekultekhez. Igy kell, szerintem merfoldekre vagyunk Europa elott. Ja es a hirek! Ugy erzem mara az M1 is valodi hircsatornava notte ki magat. Jo volt hallgatni, amikor, a HIR TV-bol elpartolt pcsa szakszeruen, az "elfogas" szot hasznalta a hataron atkelt menekultek redorsegi "kezelese" kapcsan. Na, hol is hagytuk abba szakmai vitankat a bevandorlokkal kapcsolatban?

Attila írta...

Üdv!

Névtelen!
El vagy tévedve, nem kicsit, nagyon! A migránsok elszállásolása az elhagyatott épületekbe csak ideiglenesen történne, és csak addig, amíg a papírokat megkapnák. Azok nem itt akarnak letelepedni, mennének boldogabb tájakra. Tudják jól, hogy ez egy szegény ország, sok munkanélkülivel, semmire se jó fizetésekkel. Lefordítva: nem vagyunk célország.

Névtelen írta...

Arról van -e valamilyen hiteles infó, hogy a beözönlő migránsokból ,TÉNYLEGESEN mennyi marad itt ?
Mondjuk 2-3 hétnél tovább vagy véglegesen?

Névtelen írta...

https://www.youtube.com/watch?v=tKfQuKEzsu0

Névtelen írta...

Nemóvatos, ha elfogadjuk, hogy a menekültek többsége az iszlám terror miatt hagyta ott országát, akkor elég valószínűtlen, hogy később ők, vagy gyerekeik tömegesen csatlakoznának a terroristákhoz. Sőt, én azt remélem, hogy ők valóban Európához akarnak csatlakozni, és akár valamiféle ellensúlyt képeznek majd a későbbiekben a szélsőségesekkel szemben. Persze ha nem vadítjuk el őket…
Egyébként pl. a Szíriából érkezők egy jelentős része keresztény, ők eleve más kultúrkört képviselnek.

Geza írta...

Nevtelen @ 13:18

Nezd, en nem esek hasra a Nogradi magabiztos szovegetol, nem gondolom, hogy ez a fideszkulugyszakerove avanzsalt fazon a mindettudas birtokosa (eppen emiatt, es a "szakertoi" statusza miatt a pasas szemeet, hiszen ra hivatkozik mindenki, ha "autentikus" forrast akar citalni). Ha egy valodi korkepet akarsz kapni, akkor itt van egy:

http://www.bbc.com/news/world-europe-34038779

Nevtelen @ 11:36

Hogy mennyien maradnak itt es mennyien tavoznak el? Miert nem azt kerdezed, hogy vajon miert nem tudod ezt TE MAGAD, egyszeruen a hirforrasokra tamaszkodva! A valasz egyszeru: ma magyarorszagon nincs olyan hirforras, amely ezt az adatot valamilyen modon a hirekben kozolne - talan nem kell magyarazni, hogy ez kinek jo, es hogy mennyi tudatossag (es valoszinu hanyagsag is) van benne.

Wolk írta...

Ferenc pápa már harmadik világháborúról és szemünk láttára folyó egyfajta népirtásról beszélt a világsajtóban agyonhallgatott Santa Cruz-i beszédében, amelyet egy hónapja a népi mozgalmak világtalálkozóján mondott el, lényegében keresztes békeháborút hirdetve a népeket és a földi élővilágot gyarmatosításával végveszélybe sodró „globalizációval”, a demokráciákat, nemzetgazdaságokat túszul ejtő globális nagytőke hatalmával szemben, amelynek kártékony és gonosz természetét is egyértelművé tette a pápa példátlanul bátor és radikális állásfoglalása.

http://tablet.mno.hu/velemeny/a-nagy-bevandorlasatveres-1300729

Mégis milyen nagyhatalmi átrendeződés áldozatai vagyunk épp mindannyian

Hujber írta...

Az orbán-hit a gyűlöletre épül, ahogyan azt itt kicsit feljebb pleinair is megírta. Valahogyan így történt:
https://www.facebook.com/notes/tam%C3%A1s-hujber/az-orb%C3%A1n-hit-gy%C3%B6kerei/2426675722098