2015. szeptember 17., csütörtök

ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURO UIT

Mindig a rendőrökön csattan az ostor.
Most sincsen ez másként, most éppen a világ kultúráltabbik része utálja őket, pedig ők nem tehetnek semmiről.
Ők csak végrehajtják a parancsokat és ha megtámadják őket, akkor védekeznek.
És most megtámadták őket, a nagyonostoba – vagy nagyonerkölcstelen - kormányszóvivő szerint felfegyverkezve.
Közben - kellett nekem hiányolni? - megjelent a TEK is, páncélozott harcjárművekkel, géppuskákkal, a fekete sereg (kik is erősítették koruk diktatúráját a Vezér testőrségeként, fekete egyenruhákban? ) tagjai közül nem egynek hiányzott az azonosító szám a sisakjáról, rájuk bizonyára nem vonatkoznak az előírások.

Nálunk kulturáltabb országokban a rendvédelmi szervek nem használhatnak katonai harcjárműveket, ott ugyanis fel sem merülhet, hogy a rendvédelem géppuskával lőhet bárkire is.
A zavargás egy Ferencváros mérkőzés utáni helyzetet idéz, persze oda épeszű apa nem viszi a gyerekét -  csak a kormány tűnik most megértőbbnek a sportbarátokkal.
Minden úgy történik, ahogy várható volt.
Orbán addig-addig hergelte a menekülteket, míg azoknál el nem szakadt a cérna, jóllehet hónapokon keresztül fegyelmezetten és csendben várakoztak sorsuk alakulására.
De mára beszorították őket, elvesztették a türelmüket, a bizalmukat, elvesztették a reeményt, hogy ők is nyugodtan élhetnek...
Úgy érezhetik, hogy megoldhatatlan helyzetbe hozták, naponta megalázzák, becsapják, disznóhússal etetik őket, és valószínűleg sokuknak nincs már annyi pénze, hogy megrántsa a vállát és azt mondja, hogy újratervezés.
Rajtuk nem csodálkozom, a rendőreinket viszont nagyon sajnálom, mert ők egy harmadosztályú populista, egy ócska gengszter hatalmi játszmájának áldozatai.

Ne higgye senki, hogy a körülmények szerencsétlen összjátéka az, ami itt most történik.
Ez egy pontosan megtervezett propagandakampány része, és ha menet közben az apák karján ülő, vagy anyjuk szoknyájába kapaszkodó gyerekekre irányították a vízágyú csövét, hát annál jobb: legalább láthatja a világ, hogy nem kukoricázunk.
A új plakát elkészült, rajta a szöveg: Az emberek döntöttek: az országot meg kell védeni.
Szerintem ugyan az embertelenek döntöttek, de kicsire ne adjunk...


Egymilliárd párszázmilliót beleöltek ebbe a projectbe, de az ebből az egy kormányfőre jutó részesedés csak akkor lesz biztonságban, ha a plakátok kikerülnek az immáron simicskátlanított hirdetőtáblákra, ehhez viszont kell még valami: leginkább egy támadó, aki ellen az országot meg kell védeni.
Hónapok óta próbálkoznak, elmondták, hogy a migránsok egyre erőszakosabbak – de nem voltak azok.
Elmondták, hogy lopnak-rabolnak – hát, erre nem őket rabolgatták ki honfitársaink?
Persze ez nem lehetett gátja semminek – ha nincs támadó, hát majd csinálunk.
Mostmár van, jöhet a következő lépés, lehet harcolni a – kik ellen is?
Merthogy a migránsokat kicsukta az országból, a menekültkérelmeket ma például kivétel nélkül elutasították.
Az ország kerítése tovább épül Románia és Horvátország felé, aztán majd folytatjuk, ha kapunk szögesdrótot, merthogy az eddigi szállítók bejelentették: tovább nem szállítanak Magyarországnak.
Maradunk ellenségnek mi...

Egy magyar nyelvű orosz portál szerint két német vállalat is bejelentette, hogy nem hajlandó szögesdrótot eladni Magyarországnak, mert az “sérülést okoz, és megakadályozza a menekülteket abban, hogy belépjenek Magyarország területére”.
Az indoklás a következő: a szögesdrót sérülést okoz, ami a gyógyszerhiány miatt fertőzéshez vezethet. A vállalatok szerint az általuk árusított szögesdrótot börtönök számára gyártják, de azt “nem szabad menedéket kereső emberek ellen használni”. A Berlin központú Mutanox – ilyen téren Németország egyik vezető cége – azzal indokolta a döntést, hogy a szögesdrótot behatolások megakadályozására tervezték, de “a menekülő gyermekek és felnőttek nem bűnözők”.
Nem ringatom magam olyan ábrándokba, hogy ettől megáll a kerítésépítés, legfeljebb megalapítják a Nemzeti Szögesdrót Műveket, ha az kell hozzá, Orbán megdugja a sündisznót is, de hogy a számlát valamelyik strómanja állítja ki, arra mérget lehet venni…
Közben a kis mici beletörődött az uniós kvóták rendszerébe, érezhette: elérkezett a point of no return – a pont, ahonnan nincs visszatérés.
Ennek dacára a helyében nem terveznék a jövő nyárra kormányülést…


Viszont a média vezető hírben hozta, hogy Reménységünk átélt egy identitásválságot.
Először azt hittem, hogy a család megtalálta az elásott Stradivariust, mondtam is, hogy most majd jól elhúzza a migránsok nótáját, de csalódnom kellett: az identitásválság nem az övé, hanem a liberálisoké, ezért ez egy jó identitásválság.
A legveszélyesebb kombináció, amit ember ismer a történelemben az, ha az ember gazdag és gyenge. "A liberális filozófiából gyenge Európa következik, amely közben a gazdagságát meg akarja őrizni, de ha gyenge, nem tudja megőrizni" 
Azt mondta, a keresztény identitás fontossági sorrendet rajzol ki: először is felelősek vagyunk a gyerekeinkért, aztán a szüleinkért, majd a lakóhelyünkért, "aztán jön a hazánk, és aztán jöhet minden más". "Tudjuk, a liberális az egész világért felelős, merthogy jó ember, minden fáj neki, ami a világban történik" – vázolta az ellenpólust.

Hát, hogy vizet prédikálna borivás közben, azt nem lehet mondani, első a Család, aztán Felcsút, és utánuk jöhet minden más, ha még maradt…

Most éppen itt tartunk, de majdcsak tisztul a kép a nép fejében, ha meg jön a migránsözön, akkor úgyis mindegy, a Sejtet kiszögezik a füleinél fogva az ajtóra, mint a denevért – rontás ellen.
A cirkusz közben elkezdett szülni egy bűnöző, a nagy kérdés, hogy a kisbabája is bűnöző már?
Merthogy nem lehet az ilyet elég korán kezdeni.
Viszont a harcias operatőr által felrúgott edző állást kapott Spanyolországban, minden rosszból kijöhet valami jó.
Még az is lehet, hogy ezt a trágyadombot is el lehet takarítani, amit idecsinált a rendszerváltás.


Egyedül a libák tesznek magasról az egészre, őket nem érinti a határzár, és miután nem látják a menekültek környékén Semjént, menekülniük sem kell.
Szerencsés jószágok…

:O)))

72 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sajnos a menekültek között is terjed az erőszak, :(

http://mandiner.hu/cikk/20150915_huffingtonpost_de_noket_es_gyerekeket_eroszakolnak_a_menedekkerok_nemetorszagban/fullsite

“Tudja, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például… ööö… be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mer’ azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma.”

Ezt Szelestey Lajos mondta magyarázatként a Klubrádióban, kiváncsi lennék, ha őt csinálná meg egy raklap arab, akkor is így filozofálna az összetett problémáról.

Racionális (ember/magyar/Föld-lakó) írta...

A véletlen úgy hozta, hogy éppen hazaértem, belenéztem a hírekbe és láttam, balhé van. Bekapcsoltam a tévét, ATV-n beszélgetnek, M1 a magyar oldalról, távolból nézi és elmondja, nem tudja mi történik. BBC és CNN egyenesben közvetít a határ két oldaláról, órákon keresztül, folyamatosan. A cnn riporterét párszor majdnem elsodorják, közben könnygázt kap ő is, ezért átkapcsolnak a Horvát-Szerb határra, ahol egy földúton sétálnak az odavitt menekültek. Aztán később egyes sorokban türelmesen várnak, mert folyamatosan viszik őket el a horvátok. A kommentátorok próbálják magyarázni, mi is történik, és mekkora a különbség. Abban vélik megtalálni a magyarázatot részben, hogy a szerbek és a horvátok a 90-es években megélték egymás között a konfliktust, és bizonyára ezért megértőbbek, mint a magyarok. Az, hogy mi történik, folyamatosan közvetítik, nem szóvivők mondják el, így az egész világ látta.

Orbán Kötcse-i szónoklatából való idézetek leplezetlenül mutatják, mit is gondol ez seggfej. Ha sikerül, belinkelem ide "Hitler: Mein kampf"-ból egy részletet. Ha valaki nem értette volna, mi történt és történik, és a párhuzam miért sérti aprócska diktátorunkat, akkor ez a rövid idézet mutatja. A mi vezérünk pedig nem hagy kétséget mit gondol. Mi kerültünk egy koncentrációs táborba, és szép lassan szögesdrótok vesznek majd körül bennünket - valóságosak vagy képletesek. Szomorú, nagyon szomorú mindez.

https://acuriousmind2013.wordpress.com/tag/mein-kampf/

mozigepesz írta...

Nekem is az volt a második gondolatom, hogy szegény rendőrök (az első, hogy szegény szerencsétlen menekültek)...

Promenad írta...

De ki fogja megállítani?
Hiszen az ország 80 %-a egyetért a menekültpolitkájával !
Nincs fény az alagut végén.

PuPu írta...

Tesztoszterondús Névtelennek.
Ezt a dumát már eladta a szélsőjobb a tízezer megerőszakolt svéd nő című opuszában is, akkor sem volt igaz.
A szexuális erőszakhoz nem kell migráns, megoldjuk azt mi saját erőből.
A nők 20 %-a esik nemi erőszak áldozatául élete során, és további legalább 20% azok aránya, akiket megkíséreltek megerőszakolni.
Az összes nemi erőszak 70%-át ismerős, családi barát, rokon követi el. A nemi erőszakok nagy része tehát az otthon, vagy barátok, ismerősök otthona biztonságosnak nevezett és hitt falai között történik.
A nemi erőszakok maximum 10%-át, a gyerekek elleni szexuális abúzus maximum 1 %-át jelentik fel.
Az igazságügyi statisztikák és a kutatások adatainak összevetéséből arra a becslésre juthatunk, hogy a nemi erőszak elkövetőinek közel 99%-a Magyarországon büntetlen marad.
Minden harmadik lány első szexuális tapasztalata erőszakos vagy kierőszakolt.
A nők 20%-a szenvedett el gyerekkori szexuális abúzust.
Kétségtelen, elfordulhatnak a menekültek között is ilyen esetek, de a cikk nem arról szól, ami a címe, hanem arról, hogy ilyen esetek történnek a menekült-táborokban ahol nem különítik el nemek szerint a menekülteket, hanem közös sátorban laknak, közös vécére járnak.
A szokásos magyar csúsztatással a magyar lakosságot akarják ijesztgetni, ami szépen bele is illik Orbán gyűlölet-politikájába.
Szelestey Lajos meg hülyeségeket beszélt, csodálkoztam is rajta - ezelőtt három hónappal...
Szelestey Lajosnak aktuálisan nem lehetett barátnője, valószínűleg ezért fülledt be kissé a gondolkodása...
:O))

asta írta...

Tudom nem fogok osztatlan lelkesedést aratni de:

Szerintem ezt a problémát két teljesen külön folyamatra kell osztani. 1. Belpolitikára 2. A menekült kérdés általános értékelésére ( hatása a világra). Ebből a keveredésből ered pl. Kertész számomra és sokak számára teljesen megdöbbentő nyilatkozata is.

1. Orbán a szokásos módszert alkalmazza, a legarcátlanabb demagógiát, ami az igazság, a féligazságok mesteri ötvözésével adja meg a kiindulási alapot, miközben a tömegek totális tájékozatlanságára és a legelemibb alantas ösztöneire apellál. Mesterien felépített rendezéssel, mondhatni látványosan sikerült tematizálni a problémát,leegyszerűsítve, könnyen fogyaszthatóvá téve. Ez az aljas eljárás pedig a totális uralom kiépítését segíti... szerinte. Kockázatos módszer, de eddig is ezt csinálta nagyon sikeresen. A módszerek minden normálisan gondolkodó embert undorral töltenek el, miközben azért észrevétlenül gubancolódik bele a félelem hálóba is. A gyakorlatban láthatjuk most részleteiben is ( amit én korábban soha nem tudtam felfogni), hogyan képes egy erőszakos, ámde kulturálatlan ember, nála sokkal magasabb szinten állókat is bedarálni. Ennek a szépen és gondosan megírt forgatókönyvnek színes részletei folynak minden csövön.

2.Nem tudom ki menyire van tisztában az iszlám tanaival. Én bevallom, nemigen foglalkoztam vele és csak nagyon felületes tudásom volt róla. ( persze most sem váltam egyszerre tudóssá a témában..:)) Tegnap ( sajnos nem sikerült elmenteni), feltett valaki a FB-ra egy könyvet,( dán vagy holland szerzőtől...) amiben nincs más, mint témakörök szerint ( um. hitetlenek, nők, családjog stb) szerinti idézetek a szent törvény könyvekből. Aktuális téma lévén, végig olvastam és az eddigi hiányos ismeretek összeálltak. Előre bocsátom, sokak számára lehet, hogy elítélendő módon, mindig is azt vallottam, hogy a világ mára kis faluvá vált és arra fele halad, hogy a korábban megszokott, nemzeti, faji, szín stb -beli különbségek a keveredés folytán meg fognak szűnni és az emberiség közösen tudja felvenni a harcot a fennmaradásért. Persze nem most, hanem valamikor a távoli jövőben. Csak mi van akkor, ha erre a kis falura valaki rá akarja kényszeríteni a maga rendkívül kegyetlen életmódját? Életmódról beszélek, a napi gyakorlatról. A szent könyvek százalékos arányban 60-80%-ban a hitetlenek kérdés körével foglalkoznak. Ez egy nagyon kegyetlen világ és gyökeres, kibékíthetetlen ellentétben áll minden számunkra megszokott, emberies, liberális elvvel, ami még nem lenne baj... de az alap ( ami egyetlen nagy vallásban sincs!) a nem hívők teljes bekebelezése, kiírtása. Ez nem faji alapú kérdés, hanem tisztán politikai. Ha csatlakozol és átveszed az általuk előírt életformát, védve vagy, ha nem, büntetlenül kilőhetővé válsz. Ez azért elég ijesztő...És ne mondjátok azt, hogy majd beolvad, és megszelidül.... nem fog, mert ez az alapállás. Vagy-vagy. És ez az igazság, amivel szembe kell nézni és eszerint politizálni, nem vagy-vagy módon, hanem a mi liberális elveink szerint. Szerintem ez a feladat áll a világ előtt. ( nemcsak a keresztény, hanem az egyéb vallású és nézetű népek előtt is). Ezért vagyok ambivalens ebben a kérdésben.

Névtelen írta...

Igaz vagy nem az erőszak nehéz eldönteni, itt pl doksikat 'lobogtatnak'...
http://www.teaparty.org/report-muslim-migrants-raping-women-children-german-refugee-camp-119274/

Sajnos az emberek többségét könnyen lehet uszítani, elég egy sunyi provokáció is, hogy elszabaduljanak az indulatok. És attól tartok, lesz is. :(

Wolk írta...

„Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban”

Névtelen írta...

Az az igazi gyűlöletkeltő aki ilyeneket ír.Aljas módon nem jelenik meg ,ha valaki a nem tetszikre klikkel.Ilyen alak ne ossza az észt.

PuPu írta...

Ez persze nem igaz, nemmellesleg nekem semmi lehetőségem nincs a tetszik-nemtetszik jelölések megváltoztatására - meg aztán mi értelme lenne?
Amit olvasol az az én véleményem és az olvasók kommentjei - a tied is, ezen semmit nem változtat, hogy neked valami tetszik vagy nem tetszik.
Ha felzaklat ez a dolog, írd be kommentbe, hogy PuPu hüje, oszt jónapot.
Szeretem, ha kedveskednek nekem...

:O)))

Rozi Jónásné írta...

A Thália színházban láttam az " Állítsátok meg Arturo Uit" című előadást .. Szabó Gyula volt a főszereplő .. A közönség AKKOR értette
Csend volt ...

asta írta...

Nem tanultam meg linkelni még mindig, így csak javaslom Ungváry Rudolf Népszabadságban megjelent cikkét a témában. Pont arról ír, amiről fent elmélkedtem....és ahogy látom igaza van.... nemigen lehet erről nyílt vitát kezdeményezni:)

peti írta...

Ungváry Rudolf - Nincs demokratikus válasz?

peti írta...

Tóta W: Így szól az Úr

Para-Kovács Imre: Egyedül vagyunk

Pozsár László: Nem kell tiszteletben tartanod a törvényeiket!

Bartus László: Orbán hadat üzent Európának

Bartus László: Amerika okozta-e a menekültáradatot?

peti írta...

Schilling Árpád: Ezt nem mossa le rólunk senki

peti írta...

Seres: Orbán Viktor és az értelmiségi szögesdrót

peti írta...

Hont András: A buta náci mint országimázs

peti írta...

TGM: Ki a bűnös?

Névtelen írta...

Az illegális bevándorló a gyermekeit csutakolja.

Senki nem tudja, az illegális bevándorló honnan szerzett slagot, lehet, hogy eleve slaggal indult el, és komoly létszámú családdal, akik közt statisztikai alapon minden bizonnyal lesz legalább egy épkézláb férfiember, aki a slagot a pályaudvar mosdójának csapjára gyógyítja, sőt csőbilincs is van nála; és lám, tényleg volt, ezért is csutakolhatja az illegális bevándorló a gyermekét a pályaudvar melletti placcon, legalábbis azon a csücskén, ahová a meglepően méretes slag kiér.

Mindenesetre a soron következő gyermek ordít, ahogy a torkán kifér, éppúgy, ahogy ordított az előző is, és ordítani fog a következő is, a hideg vízsugárra ugyanis nem lehet felkészülni, felnőttnek sem, nemhogy egy ekkorka pöttöm gyereknek. Ugyanakkor a víz kincs, az ásványvizes palack is, amit egy járókelő tett le néhány gyümölcsjoghurt társaságában a tizenhat tagú család elé az imént, az meg különösen, ami a slagból jön, a mosakvási lehetőséget ugyanis meg kell becsülni, ritka és áldott pillanat, lemosni az út porát a maszatos arcokról, a koromszemcséket, amelyek az apró illegális bevándorlók kezéhez-arcához tapadtak, amint a rohanó fákat bámulva a szurtos vonatablakokhoz tapasztották apró tenyerüket és homlokukat, vízsugárral letörölni a gyümölcsjoghurt maradványait az orrocskáról, s mindent, amit anélkül lehet, hogy az illegális bevándorló gyermek ruhája csuromvíz lenne – az illegális bevándorló gyermek ebben partner, nem elszenvedi a mosdatást, hanem professzionális résztvevője a programnak, boszorkányos ügyességgel hajol el, ha arra van szükség, sőt ugyanolyan ügyesen csutakolja maga is apró karjait, méghozzá úgy, hogy az ingecskét vállig feltűri, rendes hegymászó se csinálhatná jobban, feltűri a hosszúnadrágot is térd fölé, fél lábon állva lábfejét suvickolja, három-négy éves ha lehet, vagy annyi se, mozdulatai szakszerűek és pontosak, miközben az ordítást egy pillanatra sem hagyja abba.

Amíg az anyja fel nem emeli a kezét.

Az illegális bevándorló gyerek abban a minutában elnémul.

Rendőr érkezik.

Mindannyian felé fordulnak, a kisméretű illegális bevándorló, aki a pucerájt egyelőre egyetlen hang nélkül folytatja, anyjára néz, hogy mi legyen, félbeszakítsa a műveletet, vagy se, az egész kisméretű illegális bevándorló olyan most, mint egy kérdőjel.

Egy arra járó asszony, aki kicsit sem látszik aktivistának, hanem ezzel szemben két nagy cekkerrel jött ki az imént a Sparból, pillanatnyi hezitálás után leteszi a cekkereit, az egyikből kivesz egy illatozó pogácsákkal teli zacskót, a földre teszi, és megy tovább, az ember azt reméli, soha, de ha menekülni kell egyszer a vén Európából, jól jöhet még ez a mozdulat; az illegális bevándorló család a rendőrre bámul, hogy most mi van. Az egyenruhás rövid helyzetfelmérés után visszafelé indul, a slag ugyanis néhány méterrel hátrébb megcsavarodott, a rendőr kiegyenesíti, vezényszavára a puceráj újraindul. Megvárja, amíg az utolsó gyerek is befejezi, aztán, mintha egy kocsisort akarna megállítani és hátrébb tolni, feltartja és kissé maga elé tolja a tenyerét; az illegális bevándorló asszony visszateszi a hátizsákba a mosnivalót, amit az imént húzott elő. A kisméretű illegális bevándorlók elkezdik összetekerni a slagot, a rendőr kiveszi a kezükből, kirázza belőle a vizet, visszaadja; a slag néhány pillanat múltán eltűnik a hátizsákban, mintha soha nem is került volna elő.

Sok szó nem esett, annyi se hangzott el, hogy, „No information, faszom”; a salzburgi vasútállomáson vagyunk.

Forrás:
http://www.es.hu/molnar_erzsebet;slag;2015-09-11.html

Cereus írta...

Kedves Pupu!
Látva hatalmas küzdelmedet evvel a gyalázatos pondróval, akinek az "édes drága jó édesapja" elvétette azt az ütést a disznóólban, amellyel megszabadíthatta volna ennek az agyalágyult embernek tévelygéseitől Európát, meg engem is.
Csodálom képességedet, kitartásodat, vitakészségedet, és humorodat, amire én már nem lennék képes.
Szerettelek volna hitedben megerősíteni,bár ez részemről nem sikerült.
Azért maradok rendszeres olvasód, így kétségbe esetten is.
Cereus

Geza írta...

peti írta...
TGM: Ki a bűnös?
2015. szeptember 17. 20:55

Haat a TMG a bunos!
Ezt mondjuk nem teljesen viccbol mondtam, mert oe, mint a vilag (de legalabbis MO) legnagyobb filozofusa aztan tudja a tutit. A fazont meg egyszer sem lattam valakivel ugy beszelgetni, hogy valamennyire is belegondolt volna abba, hogy a masik mit mond. Oe, mint pl. Konrad Gyorgy, szepen hozzaadta a sajatjaat a magyarorszagi liberalis gondolkodas nevetsegesse tetelehez es lenyegeben megsemmisitesehez. Konrad az utobbi ATVs nyilatkozataban meeg meg is dicserte orbant az elorelato gondolkodasaert. A kovetkezo lepes a Kertesz-i magaslatok elerese lesz, amikor, majd ahitattal fogja elfogadni tole a Kossuth dijat (ha meg nincs neki).

Névtelen írta...

Ezek nem menekültek!
Ez egy valóságos SÁSKAJÁRÁS!
Hol van most a libacomb féltése?
Etetjük őket, összeszarják, szemetelik az utat, amelyen végigmennek.
Pedig ti is eléggé büdösek vagytok. Meg persze szemetek is.
Most a ti fajtátok tetejébe még őket is megkapjuk! Pedig ti is épp elegen vagytok! Még sokan is. Ti is útrakelhetnétek velük.




pleinair írta...

Kedves Utolsó Névtelen!

Tegnap hallottam,(szerencsére nem láttam) Schmitt Máriát, ahogy laposra hengerelte szerencsétlen Bolgár urat.

Rólad ez a szép asszony jut eszembe, mert érezhetően ő a te fajtád.
Kívánom neked, hogy nézzen egyszer mélyen a szemedbe, és ajándékozzon meg forró, halálos ölelésével.
Hogy büdös voltál, és életed során teleszartad a szennycsatornát, meg az emberek gondolatait - akkor már nem fog számítani.

Nem mintha most számítana.
Lehúzunk, mint orbán végtermékét.

pleinair írta...

Kedves Géza!

Sajnos igazad van. Siralmas állapotban vannak a magyarság európai- és világhírű, emblematikus figurái: írók, filozófusok, (kiknek sorából Heller Ágnest kifelejtetted).
Ezek a szellemi tekintélyek ma már a lényeglátás hiányának fertőző forrásaivá váltak.
Torzultan, de magabiztosan zavaros, torz igét hirdetnek. Hanyatlanak, mint maga a társadalom.

pleinair írta...

Kedves Géza!

Sajnos igazad van. Siralmas állapotban vannak a magyarság európai- és világhírű, emblematikus figurái: írók, filozófusok, (kiknek sorából Heller Ágnest kifelejtetted).
Ezek a szellemi tekintélyek ma már a lényeglátás hiányának fertőző forrásaivá váltak.
Torzultan, de magabiztosan zavaros, torz igét hirdetnek. Hanyatlanak, mint maga a társadalom.

Frank írta...

Lehet hergelni a közvéleményt, különösen azt a részét - nem kevés! - amely vevő erre. Pár hete jelent meg egy írás, hogy egy migráns erőszakot követett el egy magyar lányon, vonat vécéjében. Olvasva a cikket, kiderült, hogy a migráns egy szerb férfi volt. Hogy lehet nálunk migránsnak tekinteni egy szerbet? Ennyi erővel bárkit le lehet "migránsozni".

talalom írta...

Szerintem nem a "magyarság emblematikus figurái" vannak siralmas állapotban, hanem mi mindannyian, minden oldalon. Igen, a jelenlegi kormányfő szólt először nyilvánosan a várható problémáról. A lényeg azonban: mit tett? Talán arra igyekezett meggyőzni a családtagokat, hogy együtt kell kiállnunk, mert egyedül senki nem képes úrrá lenni a helyzeten? Lehet, nem is kellett volna kerítés - hazán (EU-n) belül semmiképp se, ha a sok elszállt nemzetthy politikus nem csupán a saját seggét védi a saját szemétdombján, hanem életében először racionális megoldást keres. Igen, a pillanatnyilag uralmon lévők elsődleges érdeke a jogos félelmeket meglovagolni, sőt gerjeszteni. És máris "bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép"...

asta írta...

Pleinairnek és Franknek

Ketté kéne választani az aljas és megrendezett propagandát attól, amiről ezek az emberek beszélnek. Velük érdemes lenne érvekkel vitatkozni, míg az előbbit a helyén kezelni. A propaganda az 1. pont, az értelmiségi vélemények meg a 2. pontba tartoznak.
Ebben az az ördögi, hogy kedves vezetőnk mesterien használja ki az alkalmat, még túl is biztosítja magát, amivel éppen a probléma megoldásán való gondolkodást (is) sikerül visszafognia. Ez is a kártevés magas foka.

Emiatt nehéz józan érvekkel vitatkozni...mert ha elutasítod az elsőt, akkor a másodikon már el sem gondolkodsz. Tudom nagyon nehéz. Már megint a mód és a mérték, no meg a cél is borzasztó.
Lényegében arról van szó, hogy a mai liberális eszmékkel nem lehet megoldani azt a problémát, hogyan lehet párhuzamosan és viszonylagos békében együtt élni egy olyan nagyon mélyen gyökerező, a napi gyakorlatban is megmutatkozóan eltérő, sőt ellenséges kultúrával.

Ez azért veszélyes, mert nem tudunk a másik fél fejével gondolkodni és a saját evidenciáinkat vesszük alapul, miközben a másik fél ettől teljesen eltérő módon gondolkodik, hiszen pici gyermekkora óra másféle nevelést kapott, mások az elvárások. Tehát nagyon leegyszerűsítve: ugyanazon dolgokra teljesen másképpen fog reagálni, mint ahogy egy liberális demokráciában szocializálódott ember.

Ha kicsit visszatérünk a saját mindennapjainkba, itt is tetten érhető ugyanez a probléma, ha más alapokon is. Elgondolkodtatok azon, miért nincs fegyvere az ellenzéknek itthon? Hát pont ezért. Nem képes a diktatórikusan gondolkodók fejével gondolkodni, ezért önként és dalolva nyújtja tálcán a fejét, azok pedig röhögve használják ki ....
Azért érdemes ezen elgondolkodni... és ez egyáltalán nincs ellentétben az elesetteket védelmező attitűddel. Bár pl. ellenkező esetben, nem valószínű, hogy ugyanezt kapnád vissza. Tudnék példát is mondani, de nem hinnétek el, mert a propaganda már beépült..

Milán Endre írta...

Kedves Asta!

Teljesen a szívemből beszélsz! Az Ökumené hamis, amennyiben az Iszlám befogadhatóságát hirdeti. Bassam Tibi, az "iszlamológia" professzora Göttingeni Egyetemen (maga is vállaltan "liberális" muszlim, a Keresztes háború és Dzsihad c. könyvében azt írja, hogy Nagy Károly korában a megszülető Európa az Iszlámmal szemben határozta meg magát. Így született meg az európai azonosság tudat. Európa az, ami nem Iszlám. Magam is olvasom a Koránt, hogy tájékozottan tudjak beszélni róla, amennyire kell és lehet. Európa vezető eszménye - akár tudunk róla, akár nem: az "antiklerikális ethosz." Hogy miért, azt másutt kell kifejtenem, annyit azonban hangsúlyoznék, hogy az antiklerikális ethosz nem egyház ellenes és nem is vallás ellenes, hanem minden igazi spirituális hagyomány - így különösen jól felismerhetően - a zsidó-keresztény szellemi hagyomány és értékrend - közepe és lényege. "Az Iszlám a közhatalom birtoklásának igénye nélkül semmi" - ezt igen helyesen maga Khomeini Ajatollah jelentette ki. Azaz: a klerikalizmus (az igazság birtoklására hivatkozó és erre alapozott hatalmi igény) kivonásával az Iszlámból semmi sem marad. Az emberiesség megkerülhetetlen parancsából nem a kíméletlenség, hanem az igazmondás következik. Nem hízelgek, ha a barátod vagyok, és nem segítek neked az önáltatásban, hanem osztozom a fájdalmadban és veled vagyok, hogy szembenézzünk vele! Az a fájdalom, amellyel szembe kell néznünk a következő: a muzulmán csak úgy fordulhat szembe az iszlám állam, az "iszlám szélsőség" rémségeivel, ha magával az Iszlámmal fordul szembe. Az iszlám ugyanis az, amit az Iszlám állam tanít és hirdet. Ehhez képest a mérsékelt muzulmán az Iszlám árulója. Ez a szembefordulás fájdalmas, rendkívül fájdalmas! Ha a barátod vagyok, felismerem a fájdalmad, együtt szenvedek veled a remélt gyógyulásig.

asta írta...

Talalomnak:
Igen kb ez a gyakorlat...ha ezt is megesszük, akkor annyi. Mohács lesz.

asta írta...

Milan Endrének:

A legjobb amit tehetsz,hogy a Koránt olvasod. Csak akkor lehetséges, hogy a dolgok ismeretében formálhass véleményt és megoldást találj.... ha van erre egyáltalán jó megoldás.Ez a probléma most csak felszíninek tűnik sokak számára, és nem gondolkodnak el azon, mi lesz a következménye már akár 20-30 év múlva.

asta írta...

"Az Iszlám a közhatalom birtoklásának igénye nélkül semmi" - ezt igen helyesen maga Khomeini Ajatollah jelentette ki.

Ezt a mondatot ajánlom elgondolkodásra azoknak, akik még nem akarnak szembesülni azzal, amiről vezető liberálisaink beszélnek.
Vonjuk ki ebből a napi politikát és propagandát.

Geza írta...

Imadom azt, amikor a gyoker orban "megjosol" valamit, es azt mocskos tetuseggel kiaknazza, akkor mi elkezdunk gondolkodni az iszlam lenyegen, meg kezdjuk meltatni Ofelsege "bolcs elorelatasat". Mi sem konnyebb annal, mint keresni egy-ket szovetsegest Europaban, ahol az embereknek (foleg a Keleti-fele [es feleen]) alapbol megvan a maguk megfelelo szintu irtozasa az iszlamtol (meg persze mindentol, ami nem a sajat megszokott begyoposodott szokasaiktol kulonbozik).

A gyokernek tok mindegy, hogy Te, kedves Milan Endre mit gondolsz az iszlamrol. Neki ez abszolut mindegy (az persze nem art az ugyenek, ha egy kicsit Te sem tapsikolsz [persze tudom, hogy ezt nem teszed] a sok megyotort es/vagy agressziv ember latan. A lenyeg az, hogy ezert, vagy azert minel tobben legyenek a tamogatok vagy legalabbis az "elgondolkodok".

Azert Kedves Endre, ha megmondanad nekem, hogy a kereszteny egyhaznak mikor volt olyan pillanata, amikor letett a "közhatalom birtoklásának" igenyerol (ha nem is a kozvetlen, de a szellemi hatter ertelmeben legalabb). Ha a mindennapi gyakorlatot nezzuk, felsorolni sem tudnam hany esetben kovetett el a kereszteny egyhaz bunoket, kezdve a sunyisagaval, es az ebbol kovetkezokkel.

mozigepesz írta...

Milan, Asta!
És szerintetek ez nem változhat meg?
Pár száz évvel ezelőtt a katolikus egyház is sok tekintetben úgy viselkedett, mint most a szélsőséges iszlám, elég csak az inkvizícióra, vagy dél-amerikai tevékenységükre gondolni. Az akkori spanyolországi muszlimok sokkal kulturáltabbak és békésebbek voltak, mint keresztény kortársaik. Mégis a keresztény vallás, bár az iszlámhoz hasonlóan megtartotta térítő jellegét, sokkal konszolidáltabb lett, és már messze nem olyan agresszív, mint volt 500 éve.
Szerintem azok az emberek (a többségük), akik Európába menekültek, nem akarják az iszlám fennhatóságot (különben otthon maradnak, vagy valamelyik közeli muzulmán országba mennek). Ez különbözteti meg nagy részüket a korábbi bevándorlóktól, akik inkább gazdasági indíttatásból jöttek el otthonról. (Én önmagában még ezt sem tudom elítélni, akkor a Londonban mosogató honfitársaimról is hasonló véleményen kell, hogy legyek).
Szerintem azon is érdemes elgondolkodni, hogy a világ legnagyobb iszlám országában, Indonéziában, tudtommal nincs komolyabb jele a radikalizálódásnak. Nem tudok ilyenről Malajziában, Bangla Desh-ben, és egy sor más iszlám országban sem (ettől még persze lehet, de én nem tudok róla). Mindenesetre a muszlimok között is vannak nagy tömegek, akik békét és nyugalmat akarnak. Én ezt feltételezem azoknak a döntő részéről is, akik Európába jönnek.

asta írta...

Gezának:

Igaz nem én lettem megszólítva, de nem bírom szó nélkül hagyni:) Most mutattad be a tipikus példát arra, hogy lehet összekeverni a napi politikát és az általános működési elveket:)

A nagy egyházak tanításaiban sehol nincs olyasmi, ami vallási kötelesség szintjén, Isten elvárása szerint, a más vallásúak teljes leigázásáról, vagy kiirtásáról szólna. A politikai hatalomról sem szól, még akkor sem, ha a nevében rengeteg gazságot elkövettek. Ez alapvető különbség. A gyakorlatban valami olyasmi, mint a kommunista eszme, amely a gyakorlatba átültethetetlen, de útmutatásként, viselkedési mintaként elfogadható, mert emberiességre nevelne. Hogy aztán ezt különböző korokban, különböző emberek hogyan forgattak ki, az már a napi politika és a gyakorlat szintje.

A számomra sem a gyűlöletről szól ez a gondolat menet. Csak arról szól, hogy szeretnék-e bármilyen diktatúrában élni. Legyen az akár egy nyugati/keresztény tipusú diktatúra ( ha van ilyen egyáltalán), vagy vallási alapon szervezett diktatúra. Szeretném-e felcserélni a mai életformámat, ha az nem is tökéletes, egy tőlem idegennel, amely alapvetően kirekeszt, ellenséges és bizonyos vonásaiban embertelen és kegyetlen még a sajátjaival szemben is a mi felfogásunk szerint.

asta írta...

Mozigepesz:

Röviden: nem!:) Ugyanis akkor maga a vallás szűnne meg létezni.... ez a baj. Ld. fent. :)

Geza írta...

Kedves Asta:

a) Mondjuk, ha az ugyanazon vallason beluli kirekesztesrol van szo, akkor jo, ha visszagondolsz a reformatusok es a katolikusok kozotti, nem csupan elvi szinten tortent kirekesztesre. Nem latom, hogy a kereszteny kulturkor alapvetoen kirekeszto magatartasa (amelyben most "azert elvagyunk") miert lenne alapvetoen mas az iszlam altal gyakorolt kirekesztestol. [Mondjuk most egyelore az elozo mondatomert meeg nem egetnek meg, ez igaz.]

b) Abban egyetertunk, hogy en sem kivanok semmilyen diktaturaban elni. Es azt is bevallhatom, hogy szeptember 11 utan egy evig (legalabb) en sem hallgattam arab konnyuzenet, amely pedig meeg olyan kellemes erzesekkel toltott el, amikor 2001 nyaran volt szerencsem hallgatni egy belgiumi nyari fesztival soran.

c) Engemet SOHA nem tudsz meggyozni arrol, hogy magyarorszagon a jelenlegi helyzetben szeet kell valasztanunk a politikat az altalanos bevandorlasi krizistol (illetve annak melyebb elemzeset most kell megtenni). Minden "egyutt gondolkodas" es "megertes" [a kormannyal es annak intezkedeseivel] csak arra jo hogy TOVABB PROLONGALJA ezt a KBszott RENDSZERT.

mozigepesz írta...

Asta
Én sajnos nem olvastam a Koránt, de ha segítenél abban, hogy hol lehet megszerezni, és hol lehet megtalálni benne ezeket a részeket, azt megköszönném. Mindenesetre úgy tűnik, hogy pl. az indonézek és a malájok többsége sem olvasta ezt a passzust…
Én azt gondolom, nem lehet hosszú távon megállítani a menekültáradatot, csak ha rendeződnek a viszonyok a közel-keleten. Addig is nem rettegni kellene a muszlimoktól, hanem felkészülni (és felkészíteni őket) az együttélésre.
De még ha nem is akarnánk hosszabb távon együtt élni velük: ezek az emberek egy rettenetes háborús területről jönnek. Először segíteni kell rajtuk, és emberségesen bánni velük, és utána közösen kitalálni, hogyan tovább. Különben mi különböztet meg minket a fanatikusoktól? :)

PuPu írta...

Olvashatod te az Ószövetséget meg az Újszövetséget, meg a Koránt is, de legjobban akkor jársz, ha a Káma Szútrát olvasgatod.
Hogy milyen hitek hányféle szószával öntöttek nyakon pőre érdekeket, azt el se lehet mondani, az igazán húzós disznóságokat mindig a hit vagy a haza nevében követik el.
Most is ez a helyzet.
Szíriában is, itthon is.
Az ember könnyen becsapható fajta...

:O)))

mozigepesz írta...

Pupu
Szerintem senki se olvasta még a Koránt. :-)

A Káma Szútra viszont sokkal veszélyesebb, mert könnyen csípőficamot okozhat! :-)

asta írta...

PuPu! Tényleg nem értem, hogy te sem fogod fel a különbséget. Csak az idézett és kiemelt mondatot kéne elolvasnod. A többi csak hangulati aláfestés. Azt nem értitek, hogy legyen az a legszelidebb változat, az alap ugyanaz. A lényeg az, hogy magában az alapvetésben van benne az, ami miatt az iszlám bármelyik változata bármikor radikalizálható, mihelyt többségbe kerül. Ahogy már mondtam, ez nem nacionalizmus, nem rasszizmus, hanem színtiszta politika. Élet formának-filozófiának is nevezhetnénk. Remélem, nem lesz késő, mikor erre rádöbbennek azok, akik még tehetnek valamit.

PuPu írta...

Kedves asta, engem nem érdekel, hogy mit ír a Korán, mint ahogy az se nagyon, hogy mit ír a Biblia.
A XXI. században is élhetnek mindenféle fanatikusok, akiket mindenféle szemétládák felhasználnak aljas céljaikra.
Semmire se mennének, ha nem lennének asták, akik egy kalap alá vesznek minden keresztényt vagy minden muzulmánt, és teljesen homályos vallási utalások alapján egymás ellen hergelik a népeket.
Ahogy én nem hiszek az Istenben és nem vagyok vallásos, éppen így előfordulhat,m hogy egy mohamedán sem vallásos, és az imákon úgy vesz részt, mint atyáink a Szabad Nép félórákon.
nagyon megtetszett neked ez a Korán, én azt hiszem, hogy későn, mert bizony, meg kell tanulnunk együtt élni az iszlámmal.
Ha a törökök otthagynák Németországot, tönkre menne Euróla vezető állama.
Azzal, ha az egyre szűkülő világban vallási ellentéteket szítunk, csak növeljük az ezer bajt, ami létezik a világban.
Ránk nézve sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a saját szélsőségeseink, mint az iszlám.
Nem kellene érveket keresned ahhoz, hogy a szorongásod igazold, inkább próbálj tárgyilagos lenni, - ezteket az embereket kibombázták, megfélemlítették, katonának akarják vinni - ezek nem a próféta harcosai, ha azok akartak volna lenni, akkor otthon maradnak.
Ezek menekültek...
:O)))


Milán Endre írta...

Kedves Pupu!

Már írtam, és most megismétlem: teológiailag botfülű vagy, amint azt az egészen kiváló Határ Győző is büszkén állította magáról. Ez azt jelenti, hogy a spekulatív gondolkodás riaszt téged, és taszít, ellentétben például Szabó Lajossal, aki azt állítja, hogy egy gondolati tétel annál szellemibb, minél spekulatívabb. Ezt a tézist te gyanúsnak és visszatetszőnek találod, amihez kétségbe nem vonható jogod van, és ez a jog olyan fontos, hogy védelmében kész vagyok az életemet adni(mint Voltaire!) Ahol az ateizmus, sőt az istentagadás tilos, ott az eszményekről való gondolkodás, vagyis a végső (hitbéli) kérdések vizsgálata, feltétlenül üres, értelmetlen és káros. Hozzátenném azonban, hogy életképes közösséget csak elfogadott, belsővé vált eszmények képesek teremteni! Kérdés, hogy szükség van e "közösségre?" Úgy hiszem, krízis helyzetekben igen! Hamarosan látni fogjuk!

Kedves Asta! Örömmel látom, hogy jól értesz, mert érted a lényeget. Mások félreértenek, mert figyelem nélkül olvasnak: olyan állításokat cáfolnak amelyek részemről egyáltalán nem hangzottak el. Ismét próbálkozni fogok a világosságra törekedve. Hasznos a feltételezés és hasznos a bizonyosság, de a kettő szigorú elválasztása minden elképzelhető és ismert erkölcsi tanítás alapja.

mozigepesz írta...

Kedves Milán és kedves Asta!

Akkor ebből az következik, hogy helyesled, amit Orbán művel mostanában? Vagy mi a kibontakozás szerinted?

asta írta...

Egyáltalán nem helyeslem. Végtelenül felelőtlennek tartom. Játszik a tűzzel és tudatosan húz hasznot ebből a nagyon nehezen megoldható problémából. És ami még ennél is rosszabb, mivel az EU-s országokat is megosztja, akadályává válik a közös és józan vitáknak és a megoldás keresésének. Orbán eleme a rombolás, a hatalom/uralkodás....Eszköze pedig mindig a megosztás és a gyűlölet szítás, ami ebben az esetben egészen biztos nem a megfelelő megoldás. Az erőszak erőszakot szül.

De vannak az Asták, ( szőkék is, meg libák is, sőt még gágognak is...DD) ugye, akik PuPu szerint mindezt előidézik:))) Sőt elősegítik, hogy a kedves vezető elérje végre az áhított célt. Kösz PuPu, korábban jobban szoktad érteni a mozgató rugókat.

Az a tragédia, hogy az ellenzéknek nevezett társulat, pontosan hozza a formát és Orbán forgatókönyvéből játszanak... még mindig. Ezzel ők is és minden jóérzésű, önfeláldozó segítő szépen sétál bele a csapdába, amit Orbán már szépen felállított nekik. Kihasználja az ezekben az emberekben levő legpozitívabb emberi tulajdonságokat és azt fogja ellenük fordítani. 5 éve csinálja, és nem veszitek észre?
Hogy mi lenne a megoldás... sokféle lehetne, de mindenek előtt közös megegyezéssel kell nekiindulni. Rég fel kellett volna készülni erre, hogy senki ne rohangálhasson ellenőrizetlenül. Ez még pótolható. EU-s szinten régen világossá kellett volna tenni, hogy mi az EU-ba való belépés feltétele, amibe beletartozik az EU-s törvények egységes és szigorú betartatása. Nincs külön törvény, akinek nem tetszik kívül tágasabb. Ezért bizony tényleg az a megoldás, hogy biztonságos helyen a közelben kell olyan táborokat felállítani, ahol méltó módon lehet eltölteni akár több évet is, és onnan nyújtani be kérelmeket, az esetleges befogadásra. Folytathatnám, de hosszú...:)
Ilyen mennyiségű ember integrálása szinte megoldhatatlan, főleg ha ennyire eltérőek az evidenciáink. Ha Koszovóra gondolok, bizony intő példa lehetne, persze csak akkor, ha a már evidenciává kövült propagandától megtisztítanánk és a valódi folyamatokat vizsgálnánk. Rövid néhány évtized alatt a ca. 50-50%-ból, 99% lett. Hogyan?

PuPu írta...

Szeretem, mikor elolvashatom, hogy mit gondolok, sőt, hogy mit fogok gondolni.
Bevallom Endrém, nekem a Biblia meg a Korán éppen olyan, mint az Alapítvány vagy a Trónok harca, és hozzám - szégyen ide, szégyen oda - közelebb állnak Däniken hipotézisei a földre látogató idegen civilizációról, mely fel akarta gyorsítani az emberiség fejlődését és kiválasztott egy népet, melynek adott bizonyos szabályrendszert és lehet, hogy kicsit megbuherálta a genetikai állományukat is, éppen csak annyira, hogy ne lógjanak ki túlzottan a többiek közül, mégis, kovászként segítsék a fejlődést...
De ez persze teológiailag értelmezhetetlen, viszont ha akarod, lóbálok hozzá füstölő ridikült, vagy pörgök körbe -körbe, míg csak révületbe vagy seggre nem esem...
Kedves asta, te meg nem előidézője vagy a folyamatoknak, hanem áldozata - nem tre manipulálsz, hanem téged manipulálnak.
Benned keltrenek szorongástm belőled hoznak elő atavisztikus érzelmeket, az ősasszony jön elő a tudatodban, aki meglátta a másik horda Bumbuli nevű harcosát és a kontyához kapott - ez mindjárt kupán ver és hazahúz téged, és amilyen randa, ennek tényleg erőszakot kell tenni rajtad...
Ellenben én meg bízom abban, hogy a fejlődés nem csak rosszat hoz az embernek, hiszem, hogy a kultúrák találkozásából kijöhet valami pozitív is, bízom abban, hogy az uralkodó egyházak kora leáldozott, hogy a hit egyre inkább magánüggyé válik, erre te meg átmész itten nekem keresztény fundamentalistába.
Olyan ez is, mint a cigánykérdés, a zsidókérdés, a cigány lop, a zsidó meg tuggyukmilyen mennyem az egyik Indiába, a másik szerintünk palesztínába, a palesztínok szerint a tengerbe, az arab meg terrorista.
Mindezenközben az európai de főleg az angolszász ember maga a kéjhömpöly, csupa grál-lovag, aki átkíséri a nénit az utcán, ha akarja, ha nem.
Kettőnk között maradjon, de én egy percig sem csodálkoznék, ha fegyverrel akarnának elégtételt venni rajtunk az elmúlt ötszáz évben elkövetett bűneinkért, beleértve az Arab Tavaszt is...
Háliustennek, itt még nem tartunk, de eljöhet ez a perc is, merthogy embermilliókat nem lehet aterített asztal alatt éheztetni évszázadokig.
Ha a problémájukra nem találunk megoldást, majd keresnek ők, de az csúnya lesz.
Elnézegettem a futballszurkolók kiáltványát, ezek éppen akkora barmok, mint Puskás kettéfűrészelt reinkarnációja, addig nem nyughatnak, míg ránk nem húzzák a terrorizmust, mellé desszertnek a nyílt diktatúrát.
Ehhez miért kell asszisztálni?
A schengeni határ eddig is ellenőrzött volt, akkortól vált ellenőrizetlenné, mikortól a mici úgy döntött, hogy alá kell támasztani az ideológiáját és ijesztgetni kell astát...
Ami történt, várható volt, megírtam ötvenszer, ez egy tervezett folyamat, kockáról kockára építgette fel a gátlástalan maffia.
Az ennyi meg mennyi?
Ötszázmillió az Unió lakossága, egymillió menekülts em érkezett - nemmellesleg az Iszlám Állam elől menekülve...
Gondolkozz ezen, ha kérhetlek!
:)


mozigepesz írta...

Asta, most majdnem teljesen azt mondod, amit én is gondolok. A fő különbség talán, hogy én bízom benne, hogy az európai életmód és kultúra elég erős ahhoz, hogy akár egy nagyobb embertömeget is integráljon, és békésen együtt tudjunk élni a muszlimokkal. Persze ehhez értelmes és hatékony európai politikát kellene sürgősen kialakítani.
Nem hiszek viszont abban, hogy átmeneti táborokat kellene működtetnie az uniónak: ez már Libanonban és Jordániában sem vált be.

Milán Endre írta...

Kedves Pupu!

Ez a mondat nekem szól: Szeretem, mikor elolvashatom, hogy mit gondolok, sőt, hogy mit fogok gondolni?

Mondd csak, te elolvasod amit írok, vagy azonnal válaszolsz? Milyen szégyenről beszélsz? Milyenről amelynek nem az ellenkezőjét beszéltem? Előbb utóbb megpróbálhatunk egymással beszélni. Nem teljesen reménytelen.

Üdvözöllek

Mozigépésznek még tartozom egy fontos válasszal!

Milán Endre írta...

Bocs! Az ellenkezőjét mondtam annak amit mintha cáfolni igyekeznél!

asta írta...

Pupukám! Bassz...jaj...bocsánat! Szóval én is nagyon jól tudok szórakozni azon, ha valaki elmeséli nekem mit gondolok és mit fogok gondolni, különösen ha ezt olyan viccesen teszik, hogy hangosan kell röhögnöm:))) Ha nem sírok éppen .... Jól jön nekem ez most, a manipulált rettegőnek! Elképzeltem a ridikült:))))

És komolyan: rohadtul nem vagyok biztos abban, hogy a most még ennyi és holnap sokszorozódó tömegeket ezzel a mentalitással barátivá lehetne integrálni. Mégiscsak olvasgatni kéne a szent könyveket, pusztán, hogy lássad milyen élet vár majd az unokáidra, ha nem vigyáznak. Pontosan le van írva. Bár ha jól belegondolok, lehet hogy ez titokban azért tetszene neked...???:))) Így mint ateistának, nem is kellene meghalnod. A problémájuk megoldása már éppen folyamatban van. És már rég a kezükbe vették az irányítást. Az EU meg fut utánuk. A mici csak hab a tortán, bár elég vastag.

Ha úgy gondolod, hogy az az asszisztálás, hogy bizonyos liberális elveket felülvizsgálunk, szerintem tévedsz. Az asszisztálás éppen az, hogy a luzer mentalitáshoz ragaszkodunk továbbra is olyanokkal szemben, akik pont erre játszanak. Ismerik és erre épülnek a pontosan kidolgozott terveik. Hol itt a racionalitás és ki is itt a manipulált? Hm? :O)

PuPu írta...

Hát, a helyzet az, hogy téged manipulálnak, te meg hagyod magad.
Hány menekült érkezett eddig az Unióba?
Miből gondolod, hogy megtöbbszöröződik a számuk?
Én éppen az ellenkezőjét gondolom, mínusz tízben nemigen fognak jönni, jövő nyárig meg kell legyen valamiféle nemzetközi rendezés.
Amit te csinálsz, az mohamedánra fordítva olyan, mintha a keresztesek korára , vagy az inkvizícióra, de méginkább a délamerikai konkvisztádorokra hivatkozva csinálnák össze magukat Allah gyermekei, feltételezve, hogy a mai keresztények is tűzzel-vassal terjesztiok a hitet.
A tetejébe Szíria fejlett ország volt, a háború előtt ugyanakkora volt a GDP náluk, mint nálunk, de ez lényegtelen is.
Itt ugyanis menekültekről van szó, akiket a rettenetesen keresztény jobboldalnak, beleértve a muzulmánbarát Jobbikot is - szeretni kellene, de valahogy mégsem érzem ezt, hát akkor hol itt a szavak és tettek egysége astám?
Sehol.
A jobboldal, ha rajta múlna megteremtené a maga Keresztény Államát, lobognának a máglyák, csak úgy sercegne Vadai Ági...
Legyél már tütrelmesebb!
:O)))
:O)))

Milán Endre írta...

Kedves Mozigépész!

Hatalmas tévedés lenne, ha úgy látnád, hogy szavaimmal Orbán Viktor politikáját támogatom. OV-t mérhetetlenül káros és unalmas kalandornak tartom. Meggyőződésem, hogy minden szavát és megnyilatkozását ásítással lenne helyes és hasznos fogadnunk. Támogatnám a miniszterelnök urat (én nem sajnálom tőle ezt a címet) ha minden mozdulatával valamilyen Európai sőt nyugati összefogáson dolgozna. Ő azonban csak rombolni akar és csak zsarolni képes. Mérhetetlen unalom, de azért káros! Amit a menekült kérdés megoldásáról mond az szánalmas illúzió lenne, ha hinne benne. De nemcsak, hogy nem hisz semmilyen megoldásban, de eszében sincs ilyet keresni. Egyetlen dolog foglalkoztatja: a hatalom megőrzése és ezzel a közpénzek elrablásának zavartalan folytatása. Pillanatnyi tétovázás nélkül belelökné - és már bele is lökte - az országot a szakadékba, ha ezzel akár csak két héttel is meghosszabbíthatja a hatalmát. Szánalmas és szomorú. Még fontosabb: teljes tévedés párhuzamot vonni a keresztény egyházak története és az iszlám története között és ebből következtetéseket levonni az iszlám világ jövendő viselkedésére vonatkozóan, amint az te jóhiszeműen de tájékozatlanul teszed. Ha a keresztény tanításokat elválasztod a klerikalizmustól akkor azok egyre keresztényibbek lesznek (ez az európai kultúra és társadalmi ideál utolsó háromszáz éves történetének rövid összefoglalása), ha az Iszlámot megfosztod a klerikalizmustól (az igazság birtoklására hivatkozó és erre alapozott hatalmi - világhatalmi - igényről - ez az "umma"), akkor semmi sem marad! Salman Rushdie-t idézném befejezésül: "én muzulmánnak születtem és muzulmánként nevelkedtem. Azután húsz éves korom körül mindettől elfordultam és azóta egy Istent formáló űr maradt a lelkemben!" Egy Istent formáló űr! Ez az a fájdalom, amiről beszéltem.

PuPu írta...

Endre, te meg szép lassan olvasd el, amihez hozzászóltam, aztán a válaszomat és próbáld értelmezni.
Ha megnyuxol, menni fog!
:O)))

mozigepesz írta...

Kedves Endre!
A miniszterelnökkel kapcsolatban akkor egyetértünk.
Ha ennyire ismered az iszlám világot, lenne néhány kérdésem:
Miért nem lehet párhuzamot vonni a középkori keresztény és a mai iszlám szélsőségek között? A középkor iszlám és a mai kereszténység között? Szerinted a középköri számánida királyság, vagy a mórok uralma Kasztíliában nem volt mai értelemben civilizáltabb, mint a korabeli keresztény királyságok? Ha Bartust olvasol, ő talán még a jelenben is nagyobb problémának tartja a katolikus egyház fundamentalizmusát, mint az iszlámét.
Többször utaltam a távol-keleti iszlám országokra. Azok miért nem radikalizálódnak? Vagy csak nem tudunk róla? Ha a muszlimok többsége nem akarja kiirtani a hitetleneket, akkor ők nem ismerik rendesen a Koránt? Vagy csak nem tartják be? Vagy netán ők egy békésebb értelmezését fogadják el?
Ha most túllépünk az elméleti vonatkozásokon, a gyakorlati kérdés az, hogy mi legyen a menekültekkel. Mert ők jönnek, és amíg nem alakul ki a közel-keleten egy nyugodt, élhető világ, addig jönni is fognak. Legalábbis akik ki akarnak törni az iszlám világból. Mert azt ne felejtsük el, hogy a döntő többségük az iszlám világban marad: Törökországban, Libanonban, Iránban, és a többi környező országban. Szerintem a migrációt nem tudjuk megakadályozni, akkor viszont meg kell teremteni a békés együttélés feltételeit. Ezt viszont nem lehet úgy, hogy folyamatosan rettegünk tőlük.
Nem kell félni! Az európai kultúra elég erős ahhoz, hogy megvédje magát. Nézd meg Izraelt. Nem paráznak állandóan, élik mindennapi életüket. Amikor szükséges, megvédik országukat, vagy fellépnek a terroristákkal szemben, és megteszik a szükséges óvintézkedéseket. Egyébként meg dolgoznak, étterembe járnak, utaznak, és nem élnek állandó jeges félelemben.
Európa persze változni fog, de a változást se tudjuk kiküszöbölni. Akkor viszont igyekezni kell az előnyünkre fordítani.

asta írta...

Csak, hogy legyen befejezése. Endre nagyon szépen leírta, amit erről tudni kell, nemigen tudnék hozzátenni bármit is. ( Főleg mert neki láthatóan nagyon alapos tudása van erről).

PuPu még mindig nem érted, hogy én ( és aki ezen gondolkodik) nem fél, hanem megoldást keres ( de ezt már az első hsz.-ban leírtam). Egy problémát megoldani nekem annyit jelent, hogy legelőbb megismerem a problémát részleteiben, feltárom a természetét. Ha egy problémáról nincsenek egészen pontos elméleti és gyakorlati ismereteim, hamis következtetésekre jutok, következésképpen rossz megoldásokat fogok találni.

Úgy tűnik egyikőtök sem értelmezte, vagy nem olvasta elég figyelmesen Endrének a kereszténység és az iszlám történetéről szóló fejtegetését. Pedig ott a lényeg.

És PuPu, újra írom: nem vallásról, vallásosságról beszélünk elsősorban, hanem politikáról. Ahhoz pedig te érteni szoktál:)

talalom írta...

Pupukám: 18. 21:12: Szó szerint!++++
A legjobban tetszik, amikor hótt komolyan kijelentik: Írva vagyon... Aztán mi "vagyon írva"? Szinte már minden, meg annak az ellenkezője is. (Kivéve néhány fontos szerkentyű, pl. időgép, stb technológiája.)
Emlékezzetek: az ezredforduló táján éppen a "sárga veszedelemtől" rettegtek sokan, és hivatkoztak mindenféle jóslásokra, meg arra a párezer kereskedőre, akik Ázsiából jöttek. Az arabok meg nem sárgák - legfeljebb világosbarnák. Lehet, hogy hamarosan előkerül, hogy az ezer évvel ezelőtt éltek nyelvében a sárga nem létezett, így hívták a világosbarnákat?
Nekem úgy tűnik, hogy miközben emberek millióinak az a hülye problémája, hogy ki "a történelem ura" (isten, allah, budha stb.), aközben elfelejtik, hogy a legfontosabb az lenne, hogy "uralkodj magadon". Persze, ez a legnehezebb...

Milán Endre írta...


Kedves Mozigépész!

Semmit nem írtam a félelemről, sem a rettegésről (erről olvashatsz Kierkegaardnál). Az értékek fontosságáról és az eszmények szerepéről írtam, illetve az együttérzésről és a testvériségről, amely kizárja a hízelgést és az önáltatás bátorítását. Magamra veszem a haragodat, ha ezt csak titkolt megvetéssel és közönnyel, másrészt csak nyílt hízelgéssel tudom elhárítani. Fenntartom, hogy a "mérsékelt" muszlimok csak úgy tudnak szembefordulni az Iszlám Állammal és az "Iszlám szélsőségesek" rémuralmával, ha magával az iszlámmal fordulnak szembe. Helyesen írod, hogy a "mérsékelt" muzulmánok nem ismerik a Koránt. A Korán tanítását az ISIS jeleníti meg (íme egy link: http://www.theatlantic.com/magazine/archive/2015/03/what-isis-really-wants/384980/ ), ezért a "mérsékelt" muszlim - ebben a tükörben - az Iszlám árulója. Szembefordulni az Iszlámmal azért olyan fájdalmas és nehéz, mert a klerikalizmus elutasításával az Iszlám kiürül, semmi sem marad belőle, vagyis az Iszlámra épülő (és ebben változni képtelen)közösség eszmények nélkül marad, ezért feltétlenül (és előbb-utóbb leplezhetetlenül, vagyis látványosan) szétesik. Erről számol be olyan meggyőzően Khomeini Ayatollah, és olyan gyönyörűen Salman Rushdie. Ezzel szemben, amikor Európa elutasítja a klerikalizmust (bármilyen színezetű legyen is),akkor eszményei érintetlenül maradnak, sőt erősödnek mert a zsidó-keresztény értékrend és szellemi hagyomány (a görög-római szellemi örökségéhez, és a felvilágosodás eszmei örökségéhez hasonlóan)lényegénél fogva antiklerikális. Nincs középút a szolgaság és a szabadság között. "Nem szolgálhattok egyszerre az Istennek és a Mammonnak!" Nem az a kérdés, hogy fogadjuk-e a menekülteket, hanem az, hogy fogadjuk-e a szolgaságot! Nem tudunk helyes választ adni az első kérdésre, amíg a második kérdésre nincs válaszunk.

Milán Endre írta...

Kedves PuPu!

Teljesen elképzelhetetlen bármilyen értelmes párbeszéd, ha nem remélhetem, hogy választ kapok egy egészen világos és egyszerű kérdésemre! Megismétlem hát:

Ez a mondat nekem szól: Szeretem, mikor elolvashatom, hogy mit gondolok, sőt, hogy mit fogok gondolni?

Mi lenne ebben a meglepő? Hiszen feltehető, hogy éppen azért teszed közzé nézeteidet, azért osztod meg gondolataidat, hogy sejthető, vagy felismerhető és megítélhető legyen, hogy mit gondolsz, sőt: hogy egyes kérdésekről valószínüleg mit fogsz gondolni.

Ezeket a sejtéseket és felismeréseket az olvasóid megosztják veled és másokkal éppen a tisztázás és a szándékok, a "közös akarat" pontosabb megformálása céljából. Ezt hívják eszmecserének.
Ez ellen lenne kifogásod? Meglepődnék! Vagy te inkább az egyoldalú párbeszéd híve vagy.
A magam részéről a párbeszédet értékesebbnek tartom a "megnyugvásnál!" Voltál kedves aggódni az izgatottságom miatt. Köszi, de szükségtelenül!

PuPu írta...

Kedves Endre, én azt szeretem, ha én írgatom le az adott témáról a gondolataimat és írd le te is a saját gondolataid, de mindenki szorítkozzék a vitában arra, amit a másik leírt.
Ne következtes arra, hogy én akkor mit gondolok másról, mert kezdesz erősen emlékeztetni a rendőrre az akváriumos viccből...
Első az egészség!

:O)))

PuPu írta...

Kedves asta, hamis premisszákból csak hamis konklúzió jöhet létre.
Nem a Koránt kell tanulmányozni, hanem az érdekviszonyokat meg a célokat.
A nácizmust sem a Mein Kampf felől közelítjük, hanem a Lebensraum és Auschwitz, meg a terület és befolyáésszerző háborúk felől, ugye...
:O)))

asta írta...

Az érdekviszonyok mellett, amit természetesen tanulmányozni kell, attól még nem árt tudni, mivel állunk szemben.
Látom új blogban folytatod a témát, a jelzőket köszönöm.... kezd kicsit durvulni a dolog. Nem értünk egyet, ahogy 56 kérdésében sem. Ez nekem nem okoz problémát, el tudom fogadni a más véleményt. Sőt, nagyon is érdekel, mert más szempontokat tudok átgondolni, és tágul a látóköröm.. Az utóbbi időben viszont, ami a régi, bár csak virtuális barátságunk alapja volt, eltűnt a tolerancia és a más vélemények átgondolásának hajlandósága. A frontok bemerevedtek. Kár.
Már nem érted miről beszélek. Azonosítasz a primitív, tahó rendszerrel, ami nekem tényleg sértés. Miközben az iszlám kérdésén rágódunk, egyben a mai belpolitikai viszonyokon is rágódunk. Mindkettőt egyszerre kellene megérteni, hogy az ellenszerét megleljük , és megoldást találjunk. 5-10 éve megy a hülye, luzer politizálás, pont azért, mert nem képesek felfogni, kivel állnak szemben, és hogy ezzel szemben az "én nem süllyedek az ő szintjükre" c. politizálás halottnak a csók. Mindegy... feladom. Ki vagyok én? Senki....A világot nem tudom megváltani, a józan szónak meg nincs keletje. Remélem a gyerekeim találnak a világon olyan pontot, ahol békében élhetnek... lehet, hogy már nincs is olyan. Nekem személy szerint meg már mindegy. Nem az én dolgom.

PuPu írta...

Fenléket tünt el, és én változarlanul barátomnak tartalak, de ettől még lehet más véleményem.
Nem kell egyébként mindet magadra venni, szoktam ám beszélgetni másokkal is...
És dehogynem értem miről beszélsz - arról beszélsz, amiről azt akarják, hogy beszéljél, és ez sajnálatos.
A gyermekeid pedig ezexerint bevándorlólk lesznek, akiknek ugyanúgy meg kell küzdeniük a fogadó ország körülményeivel, mint a szíreknek Európával.
Ez nem vallási kérdés, ez egy háború és a nagyhatalmak szembenállásának következménye, csak vannak, akik azt szeretnék, hogy a nép vallásháborút folytasson, hogy igazolhassák katonai-gazdasági, néha felettébb gusztustalan lépéseiket.
Megint elvisznek az indulataid, kár.
De azért ne húzzál ki a barátaid listájáról, nekem van türelmem hozzád, legyen neked is hozzám!
:O)))

mozigepesz írta...

Kedves Milán!
Csak átfutottam rajta, nem olvastam el alaposan az általad linkelt cikket – őszintén szólva se kedvem, se időm ilyen mértékig elmerülni a Korán rejtelmeiben. Azt azért megjegyezném, hogy a végén pont egy alternatív, a kalifátussal szemben álló irányzatot igyekszik bemutatni.
Lehet, hogy igazad van (bár ez azt jelentené szerinted, hogy a muszlimok többsége nem ismeri eléggé saját szent könyvüket, ami azért elég erős állítás). Engem igazából nem ez érdekel, hanem a hogyan tovább. Mi szerinted a megoldás, vagy legalább a kibontakozás iránya ebben a helyzetben?

góbé írta...

Kedves Milán !

Érdeklődve olvasom az Astával, Mozigépésszel folytatott eszmecseréteket. Nem kevés aggály kérdés merült föl ezzel kapcsolatban.

Bizonyos vagyok benne, hogy létezett egy muszlim Kopernikusz, Luther, Voltaire,- a sor szinte végtelen - ... s a hatásuk nem múlt el nyomtalanul. Ha egy kisgyereknek az Ahmed nevet adták, mert valahol az Eufrátesz környékén született s a Korán szerint neveltetett, attól még lehet gondolkodó ember, akiben felmerül a kérdés, a Koránt miért értik és értelmezik más- és másképpen állitólagos hittestvérei.
Nem kell messze menni, vesd össze Törökországot Szaud-Arábiával. Vagy ahogy Mozigépész nagyon helyesen utalt a távolkeleti muszlim államokra...

Állitásod szerint az IS képviseli, valósitja meg a Koránt, mindenki más, aki "mérsékelt muzulmán", vagy nem ismeri, vagy szembemegy a szentkönyvük tanitásával, igy az iszlám árulója. Tényleg azt akarod elhitetni, hogy muzulmánok 100 milliói, évszázadokon keresztül
megtagadták, elárulták prófétájuk tanitásait? Elég jól elvoltak vagy ezer évig az iszlám állam nélkül is...

Szerintem közelebb járunk az igazsághoz ha elfogadjuk, egyik világvallás, igy az iszlám sem egységes, homogén. Területenként, az eltérő társadalmi, politikai de főleg gazdasági viszonyok eredményezik az eltérő értelmezést.

Európa kereszteshadjáratai igen jó biznisznek bizonyultak. Az Oszmán Birodalom lételeme volt a hóditás, - természetesen Allah akaratából - különben elhalt volna. Az amerikai kontinenst is Isten nevében fosztottuk ki, mi, keresztények. Nemzethy spermánk is a keresztény Európa védőjeként tetszelegve tömi a saját és hivei zsebeit.

Milán Endre írta...

Kedves Mozigépész és Asta!

A Koránban pontosan annyira kell elmerülni, amennyire szükséges, és annak, akinek szükséges. Nem mindenkinek kell, és nem mindenkinek szükséges!

2008-ban több előadást tartottam "Az antiklerikális ethosz és Európa jövője" címmel. Az előadásokhoz kapcsolódó tv interjúk pontosan tükrözik, amit akkor gondoltam Európa jövőjéről, és amit ma is (talán még inkább) gondolok. Az akkor megfogalmazott nézeteim ma aktuálisabbak, mint valaha, és még aktuálisabbak lesznek. Ismerkedjetek meg ezekkel az interjúkkal az alábbi linken: http://www.hunyadilaca.hu/milanendre .

A megoldás kulcsa, ami egyértelműen kiderült abból, amit eddig itt írtam mindazok számára, akik érteni akartak nem az Iszlám "legyőzése" és egyáltalán nem a keresztény hit terjesztése a muszlimok között, hanem csakis az együttérzés, és mindaz, ami az együttérzésből következik. Csak ezt érdemes tovább vizsgálni, hogy mi következik az együttérzés megkerülhetetlen parancsából! A hazugság, a hízelgés, az önáltatás bátorítása, az eltitkolt megvetés és a nyílt közöny, a kenetteljes álarc mögött megbúvó kicsinyes és rövidlátó számítás - biztosan nem! Az első lépéseket valahol a világi értékek felmutatása és cseréje táján kell megtenni. Mi a tapasztalatunk, mit látunk jónak, megosztásra, kipróbálásra, közös alakításra érdemesnek? Hogyan tudunk egymással elfogultság (azaz hazugság) nélkül érintkezni? "Mindeneket megvizsgáljatok! Ami jó: megtartsátok, ami rossz: elvessétek!" Szt. Pál. Ki más?

mozigepesz írta...

Kedves Góbé!

Persze, hogy nem egységes és homogén az iszlám sem. Két fő ága van, a síita és a szunnita, és ezeknek van számos leágazása. Ezek a különféle vallási csoportok élet-halál harcot folytatnak egymással. Ennek volt pl. része, hogy évekig véres háborút vívott a síita Irán a szunnita Irakkal. Asszad szíriai elnök és a kormány többsége alevita, ami a síita egyik ága. Ugyanakkor Szíria lakossága kis többséggel inkább szunnita. A szaúdi uralkodó is szunnita, csakúgy, mint (jelenleg) halálos ellensége, az Iszlám Állam. És ezek csak az arabok. Szíriában ott vannak még a kurdok, akik nem tudom, az iszlám melyik ágához tartoznak, jelentős számú keresztények (amúgy ők is arabok), és egyéb csoportok (drúzok, talán még zsidók is, meg egyéb nemzetiségű és vallású közösségek). Szóval nem hiszem, hogy Szíriában rövidesen béke lenne, így továbbra is kell számolni a menekültekkel. Ha hozzávesszük, hány külföldi ország akar még beavatkozni (pl. Irán, Szaúd-Arábia, Törökország, az USA, Oroszország), akkor a helyzetük még reménytelenebb…
Ha a muszlimok egységek lennének, akkor a kalifátus eszméje óriási veszélyt jelentene az egész világra, ahogy erről Milán Endre is írt. Szerintem ettől még nagyon sokáig nem kell félni.

góbé írta...



Üdv Mozigépész!

Köztünk szólva, qurvára nem érdekel, hány ága és mellékága meg persze a még-mellékebb ágai létezhetnek az iszlám vallásnak. - jegyzem pontosan arról beszélek, hogy nincs egységes iszlám világvallás - Lehet hogy nem kellően cizellálva, arra próbálnék rávilágitani, hogy tiszteljük meg a muszlim hatás alatt, ill. abban környezetben szocializálódó EMBERT, hogy képes önálló individumként saját véleményt, világképet alkotni, a megértés, az alkalmazkodás képességével felvértezni saját magát.

Egy fontos dolgot fogjunk fel! A többségük saját "hittársai" szemellenzős, szélsőséges, gyilkos-kivégzős, felfegyverzett-robbantós tevékenysége elől menekülnek.

Ezért utasitom el Milán Endre azon megállapitását, miszerint aki nem az ISIS tanait teszi magáévá, az magát az iszlámot tagadja meg.

Szerintem köztünk nincs vita, Endre azon tényszerüen és megfellebbethetetlenül közölt megállapitásával van problémám, miszerint Khomeini tanai és megállapitásai vonatkoznak a teljes iszlámra, a török partoktól a maláj tengerig.

Az ámulatba ejtően kifinomult, cizellált stilusa, még nem garancia a közölt tartalom valódiságára.


mozigepesz írta...

Kedves Góbé!

Egyetértek veled.

Beu írta...

Kedves Góbé (és Mozigépész). A helyetekben nem vonnám kétségbe Khomeini kompetenciáját az Iszlám tanításával kapcsolatban. Megfellebbezhetetlenül csak idéztem (értékítélet nélkül), mint ahogy meglehetős biztonsággal tudom idézni, amit az imént írtál a megfellebbezhetetlenségről, illetve azt például, hogy Petőfi Sándor mit írt a nyári napnak alkonyulatáról. Makacsul és ismételten olyasmit cáfoltok amit én nem állítottam, így aztán vígan elbeszélünk egymás mellett és érvek megfogalmazása helyett hűségnyilatkozatokat teszünk, azaz közhelyekkel szórakoztatjuk egymást és keressük a helyünket a brancsban. Bármelyik brancsban! Fenntartom hatodszor is amit a szembefordulásról mondtam: a "mérsékelt" muszlim csak úgy fordulhat szembe az ISIS rémtetteivel az Iszlám szélsőséggel, ha magával az Iszlámmal fordul szembe! Az ISIS szemszögéből - és a korán lényegi tanításaival teljes összhangban - az "ummát" (a világhatalmat) nem igénylők, az ezért folytatott harcot elkerülők, a "mérsékeltek" - az Iszlám árulói. Minden mást, ami ebből következik körültekintően és ismételten leírtam, illetve a linkben elküldött interjúkban (különösen a bogláriban) részletesen kifejtettem. Amint olyasmit cáfoltok, olyasmivel szálltok vitába, amit valóban állítottam, vagy érték-ítéletként megfogalmaztam számíthattok az örömteli figyelmemre, különben vitatkozzatok csak önmagatokkal, ezt is mulatságosnak, mókásnak, és tanulságosnak tartom, és semmiképpen sem mondanám fölöslegesnek.

Beu írta...

A Beu is én vagyok! Endre

mozigepesz írta...

Na, ez az a pont, kedves Endre, amikor megfogadom Pupu tanácsát, és megyek, megkeresem azt a Káma Szútrát. További jó viaskodást a démonokkal, remélem, mielőbb megtalálod a brancsodat. :-)

Milán Endre írta...

"Születtem, elvegyültem és kiváltam..." J.A. Már nem keresek brancsot és nem viaskodom démonokkal. Üdv. Endre