Őszintén szánjuk azokat az
embereket, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják az otthonukat, mondta Orbán Viktor
az ENSZ-ben.
Szerinte az otthoni rossz kormányzás áldozatai ezek az emberek, na meg a háborúké, melyek rossz nemzetközi döntések eredményei, illetve az embercsempészeké.
Szerintem is igazat mondott, hiszen ha valami, hát ez volt az oka annak, hogy emberek százezrei mentek világgá Magyarországról akkor, amikor a miniszterelnököt éppen úgy hívták, mint őt.
Ami azt illeti a háborúk még ide sem értek, és máris többen menekültek el, mint ahányan a tömeges migrációs mozgalom és gazdasági bevándorlás keretében átutaztak országunkon.
Merthogy menekültkérdés nincs, szögezte le.
Szerinte az otthoni rossz kormányzás áldozatai ezek az emberek, na meg a háborúké, melyek rossz nemzetközi döntések eredményei, illetve az embercsempészeké.
Szerintem is igazat mondott, hiszen ha valami, hát ez volt az oka annak, hogy emberek százezrei mentek világgá Magyarországról akkor, amikor a miniszterelnököt éppen úgy hívták, mint őt.
Ami azt illeti a háborúk még ide sem értek, és máris többen menekültek el, mint ahányan a tömeges migrációs mozgalom és gazdasági bevándorlás keretében átutaztak országunkon.
Merthogy menekültkérdés nincs, szögezte le.
Ebben egyébkén egyetértek a Hit Védelmezőjével, A Szent Helyek (Alcsút, Felcsút,
Cinege utca) Őrével, mert igaz, hogy sokan jöttek, de ezt túl kellene élje az
Unió, hiszen idén semmivel sem jöttek többen, mint az előző években, amikor az
Európát megcélzó migránsokon túl ugyanannyian éltek menekülttáborokban a
válságövezeteket környező államokban, mint napjainkban.
Viszont
jönnek gazdasági bevándorlók, menekültek, menedékkérők, és - szerinte -
külföldi harcosok is érkeznek Európába, ellenőrizetlenül.
Itt azért felmerül a kérdés, kinek is kellett volna, és kinek kellene ma is gondoskodni a határ őrizetéről, nem szólva a külföldi harcosokról, és mennyivel lenne jobb, ha azok ellenőrzötten érkeznének az országba?
Maradjunk annyiban, a pengésdrót nem határőrizet, amit meg ennek kapcsán művelnek, az nem diplomácia, hanem a felcsúti kocsma hangja.
Itt azért felmerül a kérdés, kinek is kellett volna, és kinek kellene ma is gondoskodni a határ őrizetéről, nem szólva a külföldi harcosokról, és mennyivel lenne jobb, ha azok ellenőrzötten érkeznének az országba?
Maradjunk annyiban, a pengésdrót nem határőrizet, amit meg ennek kapcsán művelnek, az nem diplomácia, hanem a felcsúti kocsma hangja.
Feltalálta a melegvizet is, mondván - jönnek az emberek Szíriából, Irakból, Pakisztánból, Afganisztánból és mostmár a szubszaharai Afrikából is.
Hihetetlen, mindenhonnan jönnek, ahol rakétákkal és bombákkal támadják őket, ahol lefejezik gyermekeiket, meggyilkolják szüleiket, ahol halomra lövik rokonaikat, ahol elrabolják lányaikat, és kisorsolják őket a harcosok között, mint libát a Márton napi bálon.
És mégis, gazdaságilag bevándorolnak, ahelyett, hogy otthon üldögélve várnák a végzetet.
Természetesen nem kizárt, hogy jönnek olyanok is, akiket ma nem bombáztak, ami roppant helytelen, nekik meg illene várniuk a holnapot, holnaputánt, amikor lesz rájuk is szabad kapacitása a bombázógépek tulajdonosainak.
Merthogy lassan mindenki bombázgat arrafelé, akinek van néhány bombázója - a
térség lett a színhelye a nagyhatalmak erőfitogtatásának, márpedig - a már
többször idézett afrikai bölcsesség szerint - nem kellemes ott fűszálnak lenni,
ahol az elefántok éppen szexuális életüket élik.
Orbán szerint a világ minden fejlett és jelentős országának ki kell vennie a részét a menekültek elosztásából, ami szép elv, de mi van akkor, ha máshol is Orbánviktorok vannak kormányon?
Nem egyszerű probléma, hiszen akkor lehet, nekünk is be kellene fogadni menekülteket és oltalmat kérőket, ami azért nehézkes, mert egyszer már kijelentette, hogy ide aztán egyetlen büdöstalpú kecskepásztor se teszi be a lábát, az pedig köztudott, hogy mindig igazat mond – kivéve persze, ha beszél…
Azt is mondta, hogy ő egy keresztény országból érkezett, és a keresztényi
hozzáállás nem ismer muszlimellenességet.
Az iszlám nem felelős a tömeges bevándorlásért, ezért arra kér mindenkit, a muszlimellenes kijelentéseknek vessenek együtt gátat.
Gyönyörű gondolat, Ferenc pápa sem mondhatta volna szebben, az csak a baj, hogy éppen ő az, aki az iszlámot azonosítja a terrorizmussal.
Az iszlám nem felelős a tömeges bevándorlásért, ezért arra kér mindenkit, a muszlimellenes kijelentéseknek vessenek együtt gátat.
Gyönyörű gondolat, Ferenc pápa sem mondhatta volna szebben, az csak a baj, hogy éppen ő az, aki az iszlámot azonosítja a terrorizmussal.
Ez valószínűleg az állapotrosszabbodás jele, hiszen már láthatólag elfelejtette, hogy mekkora
cirkuszt rendezett, mikor Gyurcsány a szaúdi labdarúgók kapcsán elviccelődött,
mondván, "..a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek
ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy
fantasztikus eredmény".
Akkor még volt csapat, amelyik ellen legalább egy döntetlenre futotta.
Akkor még volt csapat, amelyik ellen legalább egy döntetlenre futotta.
Gyurcsány poénkodott, Orbán meg tudatosan ijesztgeti bamba népét a
terroristákkal, de hol a Nagy Nemzeti Felháborodás?
Csak arra tudok gondolni, hogy a demokratikus oldalon értik a viccet, de nem értenek a tömegkommunikációhoz, a népnemzeti oldalon meg fordítva…
De tetszik ez a „keresztény ország” kifejezés is.
Én eddig úgy tudtam, hogy egy szekuláris államban élek, hát nem kiderül, hogy lehet, holnaptól föstölő ridikült lóbálhatok vasárnaponként?
De mi van, ha ateistaként akarok jó patrióta lenni, esetleg zsidó vagyok, vagy a turulbanszületett fehér ló bánatos farkának elkötelezett híve?
Horribile dictu, mi van, ha mohamedán vagyok?
Ez a szerencsétlen permanens tévedésben van, azt hiszi, hogy ő Magyarország, és attól, hogy egyszer elküldte Anikó asszonyt a csatkai búcsúba, már keresztény lett ő is, meg az ország is, jóllehet ő például keresztyén...
Csak arra tudok gondolni, hogy a demokratikus oldalon értik a viccet, de nem értenek a tömegkommunikációhoz, a népnemzeti oldalon meg fordítva…
De tetszik ez a „keresztény ország” kifejezés is.
Én eddig úgy tudtam, hogy egy szekuláris államban élek, hát nem kiderül, hogy lehet, holnaptól föstölő ridikült lóbálhatok vasárnaponként?
De mi van, ha ateistaként akarok jó patrióta lenni, esetleg zsidó vagyok, vagy a turulbanszületett fehér ló bánatos farkának elkötelezett híve?
Horribile dictu, mi van, ha mohamedán vagyok?
Ez a szerencsétlen permanens tévedésben van, azt hiszi, hogy ő Magyarország, és attól, hogy egyszer elküldte Anikó asszonyt a csatkai búcsúba, már keresztény lett ő is, meg az ország is, jóllehet ő például keresztyén...
A Világpolitikai Tényező ma még
megtiportatta csicskásaival a jogot, mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy
Sukoró fejlesztési terve bűncselekmény volt, mígellenben ami Andy Vajna körül
történik, az maga a szűz imája…
A feloszlatott Magyar Gárda betiltott tüntetésén a rendőrök felszólításának nem engedelmeskedő szélsőjobboldaliaknak kártérítést ítéltek meg, merthogy valahogy elbátortalanodtak az utóbbi időkben.
Elmarasztalták az UD Zrt ügyében Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt is, mert nem tűrték szótlanul, hogy a magán-titkosszolgálat azt tervezgesse, hogy talál majd Dávid Ibolyára valami terhelőt.
Persze Orbán állama bocsánatot kért az Új Defendtől, mellékelt hozzá - ha jól emlékszem - úgy kétszáznegyven milliót, megédesíteni a keserű emlékeket.
Közben Tarlós felmondta a Simicska cégével kötött szerződést, többek között azért, mert „a szerződés több rendelkezése, illetőleg annak egésze tekintetében merülhet fel alappal a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség, ezáltal az egyoldalú megszüntetés megfontolásának szükségessége” – írja a 444.hu
Nem vagyok egy Simicska-fan, de jelen esetben nemcsak a lóláb lóg ki, hanem maga a ló…
Vajon ki mesélt ezeknek a jó erkölcs fogalmáról, merthogy nem az édesanyjuk az biztos...
A feloszlatott Magyar Gárda betiltott tüntetésén a rendőrök felszólításának nem engedelmeskedő szélsőjobboldaliaknak kártérítést ítéltek meg, merthogy valahogy elbátortalanodtak az utóbbi időkben.
Elmarasztalták az UD Zrt ügyében Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt is, mert nem tűrték szótlanul, hogy a magán-titkosszolgálat azt tervezgesse, hogy talál majd Dávid Ibolyára valami terhelőt.
Persze Orbán állama bocsánatot kért az Új Defendtől, mellékelt hozzá - ha jól emlékszem - úgy kétszáznegyven milliót, megédesíteni a keserű emlékeket.
Közben Tarlós felmondta a Simicska cégével kötött szerződést, többek között azért, mert „a szerződés több rendelkezése, illetőleg annak egésze tekintetében merülhet fel alappal a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség, ezáltal az egyoldalú megszüntetés megfontolásának szükségessége” – írja a 444.hu
Nem vagyok egy Simicska-fan, de jelen esetben nemcsak a lóláb lóg ki, hanem maga a ló…
Vajon ki mesélt ezeknek a jó erkölcs fogalmáról, merthogy nem az édesanyjuk az biztos...
:O)))
33 megjegyzés:
Szenzációs a kép és megint nagyon jó, amit írtál!
...Ahol a jó munkát díjazzák, ott nő a nemzeti jövedelem. Ahol a seggnyalást, ott meg szép fényes lesz a nemzeti segg. Nemcsak Simicska Lajos előnytelen itt, hanem az egész banda, amely lapot osztott neki és a hozzá hasonlóknak, és amely most bosszút áll rajta.
Velük nem kellene szerződést bontanunk lassan?
Tóta W.: Nemzeti Előnytelenség Rendszere
...Semmi meglepő nincs abban, hogy a Fidesz legarcátlanabb hazudozója (ami nem kis dolog ekkora konkurencia mellett), Rogán Antal lett az Orbán-rendszer propagandaminisztere. Rogán nem Goebbels. Goebbels szintén szörnyeteg, de intelligens ember volt, aki a propaganda technikájának elméletét is kidolgozta, ami a modern marketing alapja lett. A technika, nem a tartalom. Rogán csupán egy immorális lény, egy gátlástalan hazudozó. Talán emlékeznek még arra, amikor a semmiből felbukkant, mint Fidesz-szóvivő. Ekkor került a magyar politikába az a gyakorlat, hogy nem a párt vezetője nyilatkozik kényes ügyekben, hanem a szóvivő, aki gátlástalanul és pimaszul hazudik...
Bartus László: A propagandaminisztérium a nyílt diktatúra előszele
A sukorói földeladás kapcsán, valamint a két volt MDF-es vezetője ellen az UD Zrt.-ügyben hozott bírósági ítéletek bizonyították, hogy az utolsó önálló hatalmi ág, az igazságszolgáltatás is áldozatul esett a hatalom kizárólagos megszerzésére törekvő Fidesznek. Azaz, az utolsó jogállami bástya is elesett...
Szerdán vége lett a független magyar igazságszolgáltatásnak
Magyarország évről évre egyre rosszabbul szerepel a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában. A ranglistán négy éve nem tudunk elmozdulni a 60. hely környékéről, ezzel a világ középmezőnyébe tartozunk. Évek óta probléma a gazdaságpolitikai instabilitás, a korrupció és a túlzott bürokrácia. Gondok vannak a kormányzati transzparenciával és a közpénzek (újra)elosztásának átláthatóságával, ami jelentősen csökkenti a politikába és a gazdaságba vetett bizalmat. Az alap-, közép- és felsőoktatás színvonala messze elmarad a világ élvonalától. Az adóterhek világszintű összehasonlításban is magasak. Az ország nem tudja megtartani a képzett állampolgárokat, és a fejlettséghez képest nagyok a jövedelmi egyenlőtlenségek. Az alacsony kamatok ellenére nagy a nem teljesítő hitelek aránya, így továbbra is nehéz a hitelhez való hozzájutás, kockázatitőke-befektetések pedig szinte alig léteznek...
Magyarország jobban teljesít, de ez csak a Balkánhoz lesz elég
Tényleg szánalmas:
Törő, a pénzszivattyú - Tállai András államtitkár pályaképe
Drámai a magyarok egészségügyi állapota. Minden harmadik férfi a 65 éves kort sem éri meg, a magyar nők is az európai átlaghoz képest 5 évvel hamarabb meghalnak.
A vezető halálokok a daganatos megbetegedések és a keringési rendszer megbetegedései...
"Nem lesz több beteg Magyarországon"
Bevallom, Beríja viselt dolgairól az ismereteim felettébb hiányosak, de hogy ezeknek mi minden fér bele a maguk ún. "erkölcsébe", az már több, mint elképesztő.
Mint mikor a gyerek próbálgatja annak a határait, mit tehet még meg büntetlenül.
Akik számára igencsak mást jelent az erkölcs, az etika, de még a jóízlés határai is másutt vannak, már belefásulnak a felháborodásba, az utálkozásba, az undorba, a megvetésbe is, olyan szinten érik nap mint nap az újabb információk a mind gátlástalanabb húzásaikról.
Egyszer már írtam, megerősítem: ha évtizedek múlva egy tudományos kutató autentikus képet akar kapni a XXI. század második évtizedének magyarországi állapotairól, csak végig kell olvasnia a blogbejegyzéseidet.
Mondjuk, ha valaki meg tudja mondani nekem, hogy az Obamaeknak mi a jofenenek volt jo, hogy ezzel a senkihazival fenykepezkedtek egyutt, annak kezet csokolok. Hova sullyed a vilag, ha egy ilyen piszlicsare gengszter felszolalhat az ENSZ kozgyulesen (tudom, elotte is voltak hasonlok, de azok nem az EU-bol jottek). Azt sem ertem, hogy az amerikai nagykovet hogy tud olyan megerto lenni a faszikam idiota keritesemelgeteseivel kapcsolatban. Mit igerhetett ez az amerikaiaknak, hogy azok egyszerre eltekintenek attol a szellemi rombolastol, amit ez a nyumi itt Europaban csinal. Rettento elkeserito latni, hogy a primitiv gyuloletkeltes az alszentseggel vegyitve az egesz vilagnak bejon. Szinte biztos vagyok benne, hogy a gennylada (es ebbol kifolyolag a sunyi magyar neep) ebbol nyertesen fog kijonni, es nem fogja senki sem szamonkerni sem magyarorszagtol, sem pedig tole, hogy milyen szerepe volt a demokracia es az EU alaasasaban, es a terseg moralis lezulleszteseben.
Kedves hello!
A belefásulással teljesen egyetértek, magam is ezt gyakorlom :(((
Az utolsó bekezdésedhez azonban lenne hozzáfűzni valóm. A teljes kórképhez ugyanis PuPu írásainak tanulmányozása kevés. Ahhoz ugyanis végig kellene olvasni az "ellenzéki" beállítottságú hírportálok (444, 168 óra, HVG, Népszava, NOL, Hír24, stb.) napi aktualitásokkal foglalkozó cikkeihez írott kommenteket.
Na, amiket ott olvashat az ember fia/lánya, az az igazán elkeserítő!
Kedves Kibic, biztos igazad van, de a felsorolt helyeken a kommenteket én nem szoktam olvasni, védendő az egészségemet, megkímélve pl. az amúgy is szambázni hajlamos vérnyomásomat.
Plusz nem olyan rég hallgattam egy elemzőt, aki szerint a fröcsögő, gyűlölködő kommentelők köre aránylag eléggé szűk és behatárolható közeg, akik minden felületen ott vannak, és nyomatják a maguk - vagy a megbízójuk - téziseit. Egy részük magánszorgalomból teszi, de jó párat ezért tartanak és megfizetnek.
Az általad említettekhez hozzátenném a Klubrádió fórumát is, ahol 0-24-ben ott tanyáznak pl. a szélsőjobbosok főhivatású szószólói is. Egy időben még megnyitogattam, olvasgattam a hsz-okat, voltak, akik miatt érdemes volt, de úgy egészében egyre jobban elment tőle a kedvem, így mára fel is hagytam vele. Annál is inkább, mert a 92,9 az én rádióim egyikén se jön be. Arra meg nincs időm, hogy a gépnél vagy a tévé előtt ülve hallgassam.
Kedves hello, azt hiszem a kép így teljes, ahogy írod.
Valami számomra is rejtélyes mazochista beütés hajt állandóan a kommentekre, mintha azokból lehetne következtetni a közhangulatra (marhaság:((). Időnként talán működik ez, de nem mindig könnyű szeparálni az amatőr és a hivatásos trollokat. Logikus, észérvekkel vitatkozó szinte nem is akad közöttük.
Rég írtam ide, de most mégis meg kell erősítselek, hogy igen, jót írsz és cseppet sem elrugaszkodva a valóságtól.. Köszi
0. Majd eljön az az idő amikor a helyzet történelme, (előzmény)története lesz a legérdekesebb:
1. Mióta tart, mikor kezdődött a folyamat (mik okozták, okozzák)
2. Kik fogalmazzák meg először a rendszerszintű problémákat (mikor, milyen összefüggés(rendszer)ekkel)
3. Kik tudnak közérthetően írni, beszélni az 1. és a 2. pontról és milyen alternatív megoldási javaslatok születnek, ahol a (mindaddig) csendben lévőket is képesek meghallgatni, sőt igénylik a gondolataikat
Engem mondjuk még az is érdekel, hogy a nulladik, az első, a második és harmadik pont között hány évszázad telt/telik majd el, mert ebből a túlvilágon talán kikövetkeztethetem, hogy hányadik hányatott sorsú generáció voltam földi életemben.
Kedves Pupu!
Ismételten lenyűgözött az írásod, azonban azt gondolom, hogy a Gyurcsány sztorit igazabbul kéne leírni . Ugyanis Gyurcsány nem terroristákról,hanem gerillákról szólt,mégpedig úgy,hogy: a szaudiak úgy rohamoztak,mint a gerillák ,és ennek fényében jó volt a döntetlen eredmény! Terroristák már csak a Fidesz "átiratában" lettek,mintegy "feljelentve" Gyurcsányt a szaudiaknak!Kösz. Attila
Kedves PuPu! Jogos a kérdésed:
...de mi van akkor, ha máshol is Orbánviktorok vannak kormányon?
Lefordítom Európának és a világnak a kérdésed:
...de mi lesz akkor, ha máshol is Orbánviktorok lesznek kormányon?
Erről szól a történet. Ezt kellene közösen megakadályozni!
Mert ilyen Micik - más néven ugye - másutt is kitermelődhetnek!
Na az lesz csak egy szép Európa, meg egy szép világ...
Erdős Virág: na most akkor
Szilágyi Ákos: Medvemonológ
valami nincs rendbe’ −
mondotta a medve −
mondotta vagy nem mondotta
most már nincs is kedve
valakit itt pik-pak
a börtönbe csuktak
börtönbe vagy nem börtönbe −
széttárták a mancsuk
nem csuktuk csak − tuk-tuk! −
a helyére raktuk
helyére vagy nem helyére
tény hogy megmorogtuk
csak bokáját − tuk-tuk! −
csendült úgy megrugtuk
megrugtuk vagy nem rugtuk meg
meccset mégis buktuk
csak azután lett csend
csigolyája reccsent
reccsent reccsent vagy nem reccsent
van ilyen egy meccsen
van ilyen egy meccsen −
szólalt meg a sípcsont
megszólalt vagy nem szólalt meg
lett halálos síp-csönd
bíró sípja nem szól −
ugye nem haragszol?
haragszol vagy nem haragszol
érted már harang szól
Szilágyi Ákos: Medvemonológ
Apáink mondhatnának ilyen verset a recski és egyéb munkatáborokban megéltekről, nem azok akik minden következmény nélkül, szólásszabadságban GENNYLÁDÁNAK TITULÁLHATJÁK a szabadon megválasztott miniszterelnöküket.
Nevtelen @ 2015. október 1. 20:22
Neezd, aki gennylada az szolasszabadsaggal, vagy anelkul is az. Ja, es ha meeg ennel is kulturaltabb tarsadalmi csevejre vagysz, akkor talaan kisse elobb kellet volna felebredned, meeg mielott a Nagymester Viki minden szavat elkezdted kritika nelkul inni. Ami pedig recsket, meg maas munkataborokat illeti, ezeknek semmi koze nincs a jelenlegi helyzethez, ez csak egy maasik jofogas a Nagymestertol, amellyel lehetosege lett olyanokat mint amilyen te is vagy, jo bepalizni.
Névtelen 10.1. 20:22
Legjobb úton haladunk, hogy álmod beteljesüljön.
A trendet elnézve valamelyik képviselő rövidesen benyújt egy törvényjavaslatot a felségsértés bűncselekménnyé való minősítéséről, ami után szabadon megválasztott GENNYLÁDA miniszterelnökünket csak Felséges Nagyúr címen szabad majd említeni.
:(((
..."a keresztény hozzáállás nem tűr meg semmilyen iszlámellenes politikát. A muszlim hit, amelyet becsülünk és tisztelünk, nem felelős e népvándorlás alapvető okaiért" - mondta képmutatóan Orbán az ENSZ menekültügyi konferenciáján, egyúttal megkért mindenkit, hogy ne hagyja az iszlámellenes hangulat terjedését.
Az ő politikája miatt százezrével itthonról elmenekültekrőln mélyen hallgatott...
Orbán "kétkulacsos" muszlimbarátsága
Elégedett lehet-e Ferenc pápa azzal a segítségnyújtással, amit a Magyar Katolikus Egyház a menekülteknek biztosított? - erről kérdezte a hvg.hu Perintfalvi Ritát, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnökét. A kutatóként dolgozó katolikus hittudós beszélt arról is, hogy Magyarországon nem volt nyilvános az az online kérdőív, melyben a pápa a hívek véleményét kérdezte a családdal, a válással, az abortusszal vagy a melegekkel kapcsolatos egyházi szabályozásról...
Kit érdekel, hogy egy magyar hívő mit gondol!?
Ez áll a mostani simicskátlanítás mögött
A kimaradt link:
Ez áll a mostani simicskátlanítás mögött
Névtelen 20.22,
Csak az a kérdés, lesz-e ideje a mi Gennyládánknak bűncselekménnyé nyilvánítani a felségsértést.
Bár amilyen gyorsan dolgoznak a fiúk, egy nap alatt nyélbeütik az új törvény beadását, megszavazását és életbe léptetését.
Persze, mint azt Öregharcos is kifejti - az igazság egy foganatosított törvény ellenére is csak igazság marad.
Vagyis a Gennyláda az Gennyláda, és kész! De nevezhetnénk Miciládának, vagy akár szarládának is, egy bűzével lassan egész Európát elárasztó szarládának.
Ezt a ...ládát tisztelhetitek Ti szent ereklyeként, szívetek joga. Mi hányunk tőle - ez meg a mi kényszerből ránk hárult jogunk.
Nem vagyok hajlandó mások hitványsága, gyengesége, morális alkalmatlansága miatt szégyenkezni. Én azzal tartozom az Úristennek, hogy ne veszítsem el az emberi arcomat. Ha mások elveszítik is, az nem az én saram...
Donáth: az egyház "elitje" elhatárolódik tőlem
Addig nem lesz béke keleten, nem lesz béke nyugaton, nem lesz béke északon és délen, nem lesz béke a világban, ameddig nem gyúl világosság a fejekben. Ha világosság gyúl a fejekben, akkor a hit nem válhat vakhitté...
Szüdi János: Hit és vakhit
...Ha férje embertelenségével szemben akarta volna demonstrálni az emberséget, megtehette volna, hogy beáll a névtelen civilek közé segíteni. Esetleg a konyhapénzén vesz néhány almát és nem az adófizetők 66,5 millió forintjából. Kiszámolta valaki, hogy 66 millió forintból mennyi almát lehet venni? Mindezt úgy, hogy egy mozdulattal megalázza azokat, akik hónapokon át a sajátjukból etették és itatták azokat, akik ellen a férje olyan uszító gyűlöletkampányt folytatott, hogy a lakosság többsége úgy tekintett a menekültekre, mint az állatokra.
Bartus László: Lévai nagyságos asszony jótéteményei
A HVG csütörtöki számában jelent meg Kis János filozófus négyoldalas esszéje, amiben Orbán Viktor menekültpolitikáját elemzi.
Kis szerint semmi sem igaz abból, amit Orbán Viktor menekültügyben állít. Nem védi meg az Unió határait és Németország intézményeit, hiszen a menekültek továbbra is Magyarországon keresztül áramlanak az EU belseje felé, csak épp megkerülik a lezárt szerb határt. Nem állítja vissza az uniós jog uralmát, mivel (menekültek tömegeinek regisztrálatlan továbbengedésével) megszegjük Dublin III-at, az új magyar törvények pedig, amelyekkel a menekülteket rövid úton kizsuppoljuk, durván sértik a menekültügyi konvenciót, ami része az uniós jognak. A meglévő és a kilátásba helyezett kerítések emelése Orbán számára valójában két, a hivatalostól eltérő célt szolgál: jelzi Horvátországnak és Szlovéniának, hogy ha akarja, bedönti az intézményeiket; beavatkozik Ausztria és Németország belpolitikai küzdelmeibe...
Kis János: Orbán menekültpolitikája kudarcra van ítélve
Republikon Intézet: A menekültek megítélése 2015 őszén
...Többé nem kell félni a zembereknek, nem kell zsákot húzni az asszonyaik, lányaik fejére, helyreáll a közlekedés és megnyugszik mindenki.Én pedig elmondom, micsoda harcot vívtam értük, de lám, mindent megoldottam, megvédtem őket. Én, a győztes hadvezér. A hős. A géniusz.
Lehet a szavazóurnákhoz járulni.
Győztem.
Hogy közben lejáratom az országomat? Hogy az embertelenség jut eszébe másoknak rólunk? Hogy országon belül is ember ember ellen fordul?...
Ha én...mi is lennék?
TEK-es tanulmány: Az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat
Megjegyzés küldése