2015. október 31., szombat

TÁMAD AZ IMPRILIZMUS

Az erőpolitika, a meztelen birodalmi érdek jellemezte Colleen Bell amerikai nagykövet szerdai beszédét, amelyben keményen bírálta a magyar kormányt, mondá Orbán, Európa Táltosa legutóbbi rádiós szózatában.
A birodalomépítés, a birodalmi politizálás a mögötte álló gazdasági érdekekkel együtt gyűjtőnéven imperializmus névre hallgat.
Ezen röhögtünk nagyokat serdületlen ifjakként, mikor a kor egyszerűbb politikusai sikertelenül próbálkoztak megbirkózni a kifejezéssel, mely számukra kimondottan a „’sárga bögre-görbe bögre” nyelvtörővel esett egy kategóriába.
Orbán még egy igazságra jött rá.
Az üzlet mozgatja a migránsválságot, nem a háború a legfőbb mozgatóerő – mondta.
Igaz, ő a kiépült, és gazdaságilag a menekültek népvándorlásában érdekelt embercsempész hálózatokban látja a jelenség mozgatórugóját, de hát ez marhaság - olyan, mintha a késeseket és köszörűsöket tennénk felelőssé a libák legyilkolásáért.

Az okok gazdaságiak, geopolitikaiak (szintúgy gazdaságiak), mint ahogy a háborúk oka is a gazdaságban keresendő.
Ha sikerül elhessegetnünk szemünk elől a látáskorlátozás céljából ott lengetett nemzeti zászlót, azonnal megláthatjuk a valós okokat.
Napjaink politikája az érdekszférákon alapul - ezek a háborúk által és háborúk során felosztott területek egy-egy kizárólagosságra törő erős állam, vagy erős államok csoportja által birtokolt gazdasági teret jelentik.
Ebbe a politikába nem férnek bele sem a gazdasági önállóságra törő kisállamok, de más birodalmak csatlósállamai sem, ezért is olyan pikáns a jelenlegi szíriai helyzet, melyben a birodalmi érdekek más érdekek mögé rejtve csapnak össze.

A közel-keleti diktátorok sem fértek bele, mert egyrészt kiszámíthatatlanok, másrészt Amerika – de inkább angolszász-ellenesek voltak, kivéve ahol a franciák voltak a gyarmatosítók, mert ott a franciákat is utálja a nép és mindenkori vezetése egyaránt.
Ebben a harcban a vallás is csak eszköz, bár roppant erős eszköz, és a dolgot árnyalják mindenféle vallási irányzatok, meg évezredekre visszanyúló törzsi és etnikai ellentétek, a gyarmatbirodalmak hagyatékaként beépített időzített bombák - de a lényeg mégiscsak a pőre gazdasági érdek, a szénhidrogén-mezők birtoklásának és hasznosításának joga.
Amerika még meg sem indította csapatait Irakban, de előtte egy évvel az iraki olajmezők hasznosítását már felosztották maguk között a nemzetközi konzorciumok, a háborút pedig nemes célokra és fenyegetettségre hivatkozva indították meg, pedig szerencsétlen Szaddam már bukfencet is vetett, hogy elhiggyék, ő jófiú.
Szaddam Huszeint kivégezték, a napokban pedig angol részről elhangzott egy „bocsi”…

Ebben a világban kellene mozognia Magyarországnak, de ha jól belegondolunk, sok esetben még csak mozogni sem kellene.
Legjobb lenne, ha nyugton és csendben maradna, mert a piaci legyek sorsa nehéz és általában csúnya véget érnek egy légycsapón, legyen a nyele bárki kezében is.
Orbán nagy felismerése a meztelen birodalmi érdekekről, meg az erőpolitikáról szart se ér, ha nem próbál meg ennek megfelelően politizálni.
Ha azt hiszi, hogy megúszhatja szárazon a szembefordulást Amerikával, hát igen súlyosan téved.
Hajdan Róma sem engedte meg, hogy a punok szembeforduljanak a Római Birodalommal, a mi kis betegünk pedig mégcsak nem is pun - egymásközt szólva még puncinak se mondható -, elefántjai sincsenek, csak nagy és ostoba pofája van.
Ez meg kevés ahhoz, hogy szembeforduljon Amerikával, ha meg hátat fordít neki, csak könnyebbé teszi, hogy seggberúgják.
Viszont, ha Róma lerombolja Karthagót és a helyét behinti sóval, akkor az a mi bánatos alfelünket fogja csípni.

Colin Bell mosolygós szájával Amerika szólt hozzánk.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy nem sok közük van hozzánk, egyrészt kilenc-tízmilliárd dollárnyi az amerikai befektetés nálunk, másrészt pedig - bár csak parasztként - fent vagyunk az amerikai – orosz sakktáblán.
Hogy aztán mikor lépnek durvábbat az amerikaiak, az a jövő titka, de a hepciáskodás nem fog jóra vezetni.
Lehet, kiderül, hogy Orbán atombomba előállítására törekszik, erre a célra kell neki Paks 2. – a Makovecz kazánház már készül a szükséges energia előállítására, míg Anikó asszony centrifugájában lassan elkezdik dúsítani az uránt, jelenleg az üzemi próbák folynak Viktor gatyájának felhasználásával.

Az csak a félelmem, hogy mire az amerikaiak ideérnek, itt is sivatag lesz, mi meg ott ülünk
majd a számum közepén a sátorban, Godotra várva.
Utóbbi arról volt nevezetes, hogy sosem érkezett meg…

:O)))

2015. október 30., péntek

RENDŐRTÁBORNOKOK

Mottó:
Három gengszterbéka ül a vízparton.
Megszólal az első:brekk
Megszólal a második:brekk
Megszólal a harmadik:brekeke
Erre az első lelövi a harmadikat.
Kérdi a második:Miért lőtted le?
Az első:túl sokat tudott.


Bíróság előtt álltak a rendőrtábornokok, meg a töltelékanyag, akik 2006 októberében, az elvetélt puccs előtt és alatt a rendőrség tevékenységét irányították.
A piszkos tizenkettőből csak kettőt marasztalt el a bíróság, az egyikük büntetése irgum-burgum, a másikuké ejnye-bejnye lett.
Ezt a Magyar Nemzet példás ítéletként ünnepelte.
Ez az ítélet prognosztizálható volt már az eljárás elindítása idején is, és bár az elsőfokú ítélet ellen a két elmarasztalásban részesülő is fellebbezett, de ez nem változtat semmit a leányzó fekvésén -  ha a per tíz évre lett tervezve, akkor tíz évig is fog tartani.


Ez alatt az idő alatt bármikor előkerülhet egy friss tanú, aki bevallja, hogy ő cipelte egy hórihorgas, rendőregyenruhában, azonosítószám nélkül, géppuskával futkározó egyén után a rakaszokat, majd látta és hallotta, amint a Cinege utca sarkán beásta magát, miközben maga elé morgott: lesz tenéked Őszöd, de tavaszod már nem lesz, kicsiköcsög! - de ekkor megijedt és elfutott.
Minap viszontátta az ominózus embert egy brosúra címlapján, ott pöffeszkedett a Sokak Magyarországa felirat előtt, nerhű állampolgárként kötelességének érezte ezt bejelentemi az illetékes hatóságoknak.

És akkor végre igazságot lehet majd tenni!
Minden esemény okok és okozatok végtelen láncolata, Jancsi a bálban meglöki Juliskát - Jóska ezt látva meglöki Jancsit - bicska ki, bicska be, sikoltozás - Jancsi seggén folytonossági hiány és kettő darab vágás - Jancsifutás - Jóska meglöki Juliskát - medicinlabda lenyelése - lakodalom, libaleves - Jancsi röhög a kocsmában.


Ilyen ez rendőreink házatáján is, hiszen Gergényi ott volt mindig a tűz közelében, ő küldte világgá a Sepsi büntetett előéletűt aktuális bűnei miatt börtönbe juttatni kívánó kiskunhalasi rendőrkapitányt, ő volt akkor a megyei rendőrkapitány Bács-Kiskunban, a szőke olaj földjén, a tablettásborok forrásánál, Sepsihez meg Orbán járt lovagolni és a Nógrádi nevű bűnöző szerint Pintér rendőrfőkapitány ott szedte be a sápot legendás Wartburgján érkezve a helyi zsiványoktól...
Ez egy Rejtőt idéző történet, ha nem akarod, hogy névsorolvasásnál felismerjenek, olvasd te a névsort.
Itt egy virtigli kis puccskísérlet irányítói és résztvevői ellen kellett volna vádat emelni, helyettük kerültek a vádlottak padjára a rendőrtábornokok, nem biztos, hogy nem egy közülük egy ilyen perben is joggal lehetett volna vádlott.
De itt a vád nem azt kérdezte tőlük, hogy miért a szedett-vedett, irodistából és gatyaszámlálókból álló baranyai alegységet állították a védelem első vonalába, hanem a rendőri túlkapásokról értekeztek, miközben a mai napig nem hangzott el azoknak a neve, akik a rendőrök pajzsait kapanyéllel törték ripityára, meg akik betonkockákkal dobálták és kergették halálfélelembe azokat, akik a székház kapuját védték.

Szóval, ezek a rendőrtábornokok többé-nevésbé megérdemelték a sorsukat, de akik idejuttatták őket, még várólistán vannak.
Nincs kétségem, ülnek még majd a vádlottak padján ők is, de ezzel nem lesz reparálható az a kár, melyet okoztak.
Nem teszi majd semmissé a Rendőrség tekintélyének porbatiprását, a rendőrökbe vetett bizalom megingatását, a társadalom szétszakítását, az erkölcsi és anyagi károkat, Magyarország nemzetközi tekintélyén esett csorbát.

A per maga vicces is és szomorú is egyszerre.
A szervezett bűnözés tartja kezében Magyarországot, ez a kirakatper is ezt igazolja.


Mindenesetre ne felejtsed el aláírni a tiltakozó levelet az amerikai nagykövet asszony beszéde ellen, hiszen ez egy demokratikus, szabad ország...

:O)))


2015. október 28., szerda

LÁZÁR, AZ UTÓD

20140410lazar-janos-norveg-alap-lmp1.jpg
Foto: origo.hu
A vs.hu cikke szerint Orbánnak most lett elege Lázárból.
Nekünk már sokkal régebben, habár az kétségtelen, hogy a dzsentroid öngyilkosjelölt tökösebb, mint Orbán mamelukjainak többsége, és nem igazán fékezi a nyelvét, ha valamelyik kollégájával nézeteltérése támad.
Ez persze idegesíti a Család veteránjait, akik már hozzászoktak ahhoz a kényelmes állapothoz, hogyha böffentettek egyet, akkor az engedelmes csicskások a baksis reményében úgy emelgették a kezüket az Országházban, mint elkeseredett német katonák Paulus hadseregében, Sztálingrádnál.
Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére – énekelgetik reggelente a borotválkozó tükör előtt, melybe bátran, emelt fővel néznek, és egyikük se kap hányingert a saját látványától, talán csak egy, az is cigány.
Nem, nem – én Lakatos Bélára, Ács község cigány származású polgármesterére gondoltam, aki besokallt saját pártja viselt dolgaitól és otthagyta a bandát.

Ajánlom ezt a tényt jobboldali barátaink figyelmébe.
Az összesen 133 tagú kormánypárti frakciók tagjai közül ő volt az egyetlen, kinek a gyomra nem volt képes bevenni a politikának nevezett rablásokat, az egyre inkább jobbra csúszó politizálást, a rablásokat, tolvajlásokat és a rasszizmust.
Ezentúl akkor ennek tudatában cigányozzanak.
„Nem egy elsővonalbeli elit vezeti az országot, hanem egy olyan, ami nem mond soha nemet.
Az egzisztencia féltése felülírja azt, ha szakmailag meg kellene szólalnia. Nekem ez nem megy." – mondta.
Igaza van.
Ő nem a belharcokban vett részt, megpróbál kilépni a maffiából, ami nem egyszerű mutatvány.
Mindenesetre a létrámat a helyében acélbetétes gumipókkal rögzíteném az autóm tetején, és ha mégis leesne, hát ott egye meg a fene…

Az érdekes ebben az egészben a belháború, mely egészen érdekes fejleményeket hozhat.
Ölik egymást Lázár és Rogán, táskahordozó kezükkel egymás torkához kapkodnak, aztán itt van a Simicska-háború is, melyben a vazallusok is fegyvert rántottak, a második vonal sem bír magával, lopnak-csalnak-torzsalkodnak, a Jó Király meg csak annak csapja le a fejét, aki nem adja le az őt megillető sápot.
Hogy ez az egész banda milyen elképzelhetetlenül alacsony minőségű emberekből áll, az meghökkentő, ezekhez képest elődeik – hetven évre visszamenőleg – maguk voltak a báj és kellem, a műveltség és disztingvált viselkedés.
Orbán maga is érzékelheti, hogy lassan elszabadul a pokol, nem szólva Kövér Lászlóról, aki pontosan érzékeli, hogy Lázár nem a napi ügyekért harcol, hanem Orbán utódlásáért.

Ma ez utópiának tűnik, de ki gondolta volna Ceausescu kivégzése előtt akárcsak öt nappal is, hogy ez lesz a vége az ünnepelt diktátornak?
Lázár érezhet valamit házon belül, amit mi nem érzékelhetünk a mamelukok félelme miatt, mely sokkal erősebb a hatalmon belül, mint kívül.
Ott mindenki az egzisztenciájával játszik, márpedig a jólétet elbukni sokkal fájdalmasabb, mint szegénységben élni.
Ami azt illeti, ha ezeket egyszer el lehet kergetni a francba, ha egyéb bűn nem terheli őket, csak, hogy elfogadták a júdáspénzt a választók elárulásáért, nem kell őket becsukni, elegendő felszámolni anyagi lehetőségeiket, teljes vagyonelkobzás, miegymás.
Éljenek meg a többi állampolgárral azonos lehetőségek között, álljon meg mind a sajátlábán, Mészáros meg, ha letöltötte a büntetését, kezdjen el ismét boylereket bekötni, abból is szépen meg lehet élni.
Persze el lehet azon is töprengeni, hogy munkásságuk mennyiben számít jogtalan előny elfogadásának, merthogy a hivatali vesztegetés továbbra is bűncselekmény maradna, ott pedig büntetendő az is, aki adja, meg az is, aki kapja.

Lázár nem a mának dolgozik, hanem a holnapnak.
Arra a napra készül, amikor valamely hatalmi csoportosulás eltakarítja Orbánt, elüti egy roller vagy megeszi a bögre fülét, merthogy az a legjobb az egész reggeliből.
Ő addigra készen lesz, hogy átvegye a vezetést, felkészültségét és tapasztaltságát addigra nem tudja majd kétségbevonni senki, mert a többi senki még nálánál is sokkal, de sokkal senkibb.
Orbán ilyenkor meg szokta nyesegetni a mindenáron szárnyalni szándékozó gúnár szárnyain a tollakat, hadd vergődjön a földön, időnként még meg is dicséri a próbálkozásait.
De az idő Lázárnak dolgozik, hiszen a hajdani fiatal demokratából mára pocakos tábornok lett, aki rettenetes nyomás alatt dolgozik, amit eltagadni nem lehet, és bár egy-két napos elemcserén mostanában is járhatott, komolyabb nyomást már aligha bírna.
Ha aztán a mosolygósban Kövérrel kerülne egy kórterembe, lehet, agyonvernék egymást az ágy rácsával…


A menekültválság miatt megemelték őrzésének fokozatát, a kevlár alsógyatya mellé kapott egy könnyűpáncélzatú darabot is, beépített fosmosóval, mely ellenáll a kézi indítású rakéta-páncéltörőknek is.
Jártában-keltében drón kiséri, ott lebeg felette lakása legkisebb helyiségében is, biztosítva zavartalan elmélkedését.
A Cinege utca sasmadara a jövődet tervezi.
:O)))


2015. október 26., hétfő

ARCCAL VAGY HARCCAL EURÓPA FELÉ

A mi csodarabbinknak már majdnem elfogytak a libái.
Különben is, azt észlelte magán, hogy napról-napra növekszik, és amikor már felérte sámli és ágaskodás nélkül az asztalt, koncepciót váltott.
El ezekkel a provinciális, kispályás ügyekkel, ha már Magyarország képtelen hozzánk nőni, mint Rogánhoz lakása, hát tegyük le ezt a nyűgöt és forduljunk Európa felé - megfelelő embert a megfelelő helyre.
Hogy a hely foglalt?
Annál rosszabb neki, de mindenkinek be kell látnia, hogy a követelésnek igazsága vagyon -  márpedig az ember a magyarban a férfit jelenti, és aki csak nő, az nem ember - némber -, egy asszonyi állat.

Ez abból is kiderül, hogy ez az Angela még akkor is ragaszkodik politikai elveihez, mikor már nyivánvaló, hogy kopik a népszerűség, hát ésszerűdolog az ilyesmi?
Nem mondom, ha legalább bemohamedánodott volna, az lenne valami, de így?
Csak az ökör következetes, ez akkor is nyilvávalóvá vált, amikor a Százatmég Intézet felmérte a lakosság szellemi állapotát, és megállapította, hogy ostoba és rosszindulatú, önző és irigy ember sokkal több van, mint nagyvonalú, empatikus, segítőkész és okos honfitárs, így aztán okos politikus őket szolgálja ki először.
Először is bezárja őket egy ketrecbe, aztán eléjük hajiálja az utolsó kétszáz év válogatott marhaságait, kiegészítve Sztálin és Göbbels bölcsességeivel.
Sameszai pedig buzgón segédkeznek a néphülyítésben, némi jutalom fejében.

Imígyen hatalmas energiák szabadulnak fel, a grazi csodadoktorok is alig tudják fékentartani az Erőt, mely vele van, mert elszabadulása a csernobili katasztrófával lenne egyenértékű.
Ha már a honi népesség felére lassan nincs gond, hát Európára is gondolni kell immáron.
Az csak a baj, ha az európaiak fele is éhen döglik, még nagyobb lesz a munkaerőhiány, ergo még több bevándorlót kell beengedni, egészen addig, mígcsak Orbán be nem keríti saját magát egy százötször hatvannyolc méteres, NATO pengés dróttal körbevett területre, melyen két kapu is lesz, de egyik sem zárható.
Ha biztosak lehetnénk benne, hogy nem mászhat ki, lehet, megérne egy-két mecsetet, minaretet, karavánszerájt, az meg, hogy imádkozás közben Mekka vagy Felcsút felé kell fordulnunk, szintre teljességgel mindegy.


Hát ide jutottunk, európai léptékű politikus lett a mi génhordozónkból, az öreg kontinens reménysége, akit mára már megtaláltak a földrész összes idiótái, nemzetállamra való tekintet nélkül, szép jövőt festve fel elénk.
Az a baj, hogy az ilyen idióták nincsenek sokan, de hangosak, míg akiknek eszük van, azok udvariasak és halkak, így aztán tőlük nem fél a kutya sem.
A nép meg vevő a sok süketelésre, és retteg.
Jönnek a csehszlo  muzulmánok, jönnek a muzulmánok, mecsetet építenek, jajmilesz velünk!

Azt persze magam is úgy gondolom, hogy a menedéket kérőknek, még inkább a bevándorlóknak meg kell határozni a jogait ls kötelességeit, beleértve Európához, az európai társadalomhoz való viszonyukat és vallásgyakorlásuk szabályait - tiszta helyzetet kell teremteni.
Például aki itt akar élni, változtasson öltözködési szokásain, magam sem szeretnék nindzsákat kerülgetni a boltban.
Ha belegondolok, az efféle szabályozás nem áll messze az iszlám társadalomtól.

Kemál Atatürk is betiltotta a fez névre hallgató fejfedő viselését, mégis túlélték a törökök.
Egy koszból be lehetne tiltani mindenkire vonatkozólag a bérgyilkos-jelmezek viseletét is, az arc eltakarását tömegrendezvényeken - már, ha valaki Európában akar élni. 

Igaz, ebben az esetben el kellene tűnni az állami intézmények, iskolák falairól a kereszteknek is, ami nem jelentene semmiféle hátrányt a vallásukat gyakorlóknak, éppencsak kifejezésre juttatná az állam szekuláris jellegét.

A menekültek számára minden feltétel nélkül, de szabályozott körülmények között védelmet kell nyújtani.

A menedék azt jelenti, hogy garantáljuk az életüket, biztosítjuk normális életfeltételeket, de megköveteljük, hogy vegyenek részt saját létfenntartásuk biztosításában, tartsák rendben lakókörnyezetüket, késztítsék el ételeiket, gyermekeik vegyenek részt az állami oktatásban, és csak ellenőrzött körülmények között hagyhassák el kijelölt lakhelyüket.
Ha van kereslet a munkájukra, akkor dolgozhassanak szabadon és legyen ez a feltétele annak, hogy végleg elhagyhassák a menekülttábort.

Arra egy társadalomnak sincs szüksége, hogy nincstelen emberek tömegeit szabadítsák az országokra, de módot kell adni a beilleszkedésre és a státuszváltásra, mondjuk öt évi munkaviszony után módot lehetne adni bevándorlási kérelem benyújtására.
Nem egyszerű dolog ez, de Európának meg kell birkóznia vele, a saját érdekében.

Mint ahogy előre kell lépni az Európai Egyesült Államok felé is, hiszen csak az egységes fellépés hozhat eredményt.
Külpolitikailag is, katonailag is, gazdaságilag is.
Nagy dolog a NATO, de lehet, jobb lenne, ha Európa létrehozná saját fegyveres erejét, az ötlet ellenzői pedig elbeszélgethetnének egy-egy szórakozóhely tulajdonosával, melyet "baráti" biztonsági szolgálatok védenek.
Létre kellene hozni a nemzetek feletti jogrendszert, ennek utána csak az maradna Orbán és a hasonló kvalitású politikusok hatáskörében, amihez elég fejlett a gondolkodásuk - például Orbán esetében a futballpálya méretének és a kolbász összetételének meghatározása, de például a kolbásztöltés higiéniai feltételeinek meghatározása már európai jogkör lenne.


De mégis, a legfontosabb az lenne, hogy miután felszámoltuk az iszlám fanatizmust, szépen sunnyogjon ki Európa a térségből, a menekültek menjenek haza, és tegye Európa ugyanezt Afganisztánban is, majd kezdjen el gazdasági tevékenységet foolytatni Afrikában, meg mindenfelé, ahol a szegénység az úr.
Ehhez persze erő kell, de nem olyan erő, amilyet Szeretett Nemzetvezetőnk elképzel, hanem olyan, ami mögött ötszázmillió ember ereje és évezredek tapasztalata áll.
Illúzió, hogy mi,. magyarok egyedül is megállhatunk 
a magunk lábán a mai világban - idáig sem álltunk meg soha.
A hazánk már így is Európa.

Ezt kellene megérteni, erre kellene törekedni, ehhez minden feltétel adott lenne, ha eszünk is lenne hozzá.
Egyelőre nincs.

Csak megjön azért, előbb-utóbb...

:O)))


2015. október 25., vasárnap

SOKAK MOSOLYORSZÁGA

Szívem szerint nem írnék róla, van olyan helyzet, melyben az ember, ha igazat ír, lehet, hogy árt.
Ártani meg nem akarok, mert a Sokak Magyarországa című röpirat szerzőjét az elenyészően kevés számú tisztességes, még kevesebb számú európai színvonalú magyar politikus között tartom számon, ha pedig az olyan politikusok között keresgélek, akik okosak, tisztességesek és tehetségesek is, akkor ő is benne van az elő ötben, hatodik meg talán nincs is.
Igen, Gyurcsány Ferencről van szó, aki írt egy röpiratot, igényesen, magas színvonalon, ahogy tőle már megszoktuk.

Hogy miért éppen most, miért éppen ő – ezt nem lehet most megkérdezni, mert könnyen úgy jár az ember, mint drágajó Bolgárúr, akinek a demokrata politikus akkorákat vert hólapáttal a képére, hogy a fal adta a másikat, merthogy nem azt kérdezte, amit a felajzott szerző elvárt volna.
Talán érthető, hogy aki már annyit kapott, mint ő, időnként begorombul, de ha ennek előjelét érzi, akkor el kell halasztani a szereplést, mert a társadalmi munkamegosztásban a műsorvezető kérdez, a politikus meg válaszol.
Ha esze van, hálás azért, mert médiafelülethez jutott, ahol a választók megismerhették aktuális elveit.
Főleg a mai médiahelyzetben, ahol a vele halványan rokonszenvező rádióadók száma egy, a televízió-csatornák száma talán éppen ennyi, és ennek a helyzetnek előidézésében maga is nyakig sáros…
A műsorvezető meg azt kérdezi meg, ami engem, a hallgatót érdekel, meg amit még akar.

Mint kiderült a politikusnak magánemberi viszonya is van a műsorvezetővel, aki azt is megkérdezhette volna – magánemberi viszonyban, tegeződve – hogy te Feri, hát mi a faxt hemzsegsz már megint, mit akarsz ezzel elérni, miért most írtad, ki lesz erre vevő, szerinted ez nem pótcselekvés, Feri?
A választó húsz szót sem olvas el egymás után, aki meg annyira kedvel téged, hogy a húsz oldalad elolvassa, az le tudja írni maga is, hogy te mit fogsz alapvetni.
Na jó, nem minden mondatod, de a többségét gond nélkül.
Nehéz a próféták sorsa, saját néped azt se érti, amit mondasz, liberális barátaid népe a prófétáit meg szokta előbb feszíteni, és csak haláluk után alapít tanaikra egyházat.
Egy ilyen munka ebben az időpontban leginkább csak arra jó, hogy az ezért fizetett médiamunkások kiemeljenek a szövegkörnyezetből egy mondatot, aztán bizonyítsák vele, hogy te vagy a liberális métely, aki hazudott reggel stb. stb. – ismered a menetrendet, nem?

Bolgárúr persze nem azért Drágajó, hogy ne viselje a primadonna-allűröket, főleg, ha a színházban momentán nincs még egy primadonna, de még szubrett sem, időnként a súgó meg a tűzoltó szokott beugrani egyik-másik szerepre.
Hogy az időzítés milyen, arról ne beszéljünk, arról se, hogy az országot megváltó tanulmányt nem lehet megtalálni a neten, mert olyan ravaszul sikerült eldugni - de aki végül mégis megtalálja, az kétségtelenül részesül abban az élményben, melyet a tarlón keresgélő liba él át egy földbe taposott, majdnem hiánytalan kukoricacső kipiszkálása során.
De nézzük magát az anyagot, melynek nagyrésze a szokott elveket rögzíti, melyekkel minden demokrata egyet kell, hogy értsen.
Most csak arról, ami talán nem annyira egyértelmű.

Azt írja az anyag, merjünk demokraták lenni, régebben kaptunk olyan felszólítást is, hogy merjünk baloldaliak lenni.
Tájékoztatnám a szerzőt, hogy mi mertünk baloldaliak is lenni, mertünk demokraták is lenni, és ha a következő felszólítás az lenne, hogy merjünk emberek maradni, hát ne strapálja magát, mi azok maradunk.
Huszonöt éve is vettük a bátorságot ragaszkodni az elveinkhez, még, ha nem is tudtuk, hogy a demokrácia vállalásához merészség kell, - sajnos, nem voltunk elég bátrak, de ma már mit kockáztatunk?
Körbekiabál bennünket Viktor?
A gyerekeink és unokáink igen, ők az állásukat, az egzisztenciájukat félthetik, vagy merészen elutazhatnak Londonba mosogatni.

Tévedés az, hogy a választók az önkényt választottak demokrácia helyett, vagy erőt gyengeség helyett, a választók a rendet választották a káosz helyett, és a relatív következetességet a torzsalkodó, egymást és saját magukat lejárató „baloldali” pártvezetők helyett.
A választó nem fog soha arra szavazni, aki éppen verekszik a társaival, akikkel állítólag egy táborban van.
Nem fog szavazni kiszámíthatatlan politikusokra sem, olyanra meg végképp nem, aki egy ábrándos pillanatában minden előkészítés nélkül lemond, odadobva a gyeplőt a marhák közé, merthogy  ez a szekér csendesen ballagott, ugye…
A kudarc nem a baloldali vagy a demokrata választóké, hanem vezetőiké, beleértve a röpirat szerzőjét is.


Kétségtelenül sok dologban igaza volt, de az is kétségtelen, hogy éppen elég dolgot kúrt el, nem kicsit, nagyon.
Csak emlékeztetőül, a média ügyét, a lemondását, a párton belüli, Fidesszel kollaboráló ártányok ügyét, a pártfinanszírozás ügyét, a pártszakadásnál a frakció ügyét, de tudnám még folytatni, csak minek.
Nem lehet állandóan doktriner módon viselkedni, a politika harc, néha foggal-körömmel, politikai bátorsággal - szépelgéssel sokra nem lehet menni.
Nem lehet úgy demokratának lenni, hogy kamarilla-politizálást folytatok, meg megköszönöm a választóknak, hogy követnek engem, ahelyett, hogy az köszönné meg, hogy képviselheti az érdekeiket.

Különösen, ha azt se határozza meg pontosan, hogy kiknek az érdekeit kívánja képviselni, hanem még ebben az anyagban is polgározik, jóllehet ebben az országban tízezer polgár sincs, a többi paraszt meg proli.
Annak a tízezernek meg van már, aki az érdekeit képviseli, általában Viktornak hívják, de Simicska például gecinek, és ő jobban ismeri, mint a választók.
Miért szavazzon az általa vezetett pártra a munkanélküli Prolijózsi?
Vagy a zsellérsorba süllyedt, földnélküli Parasztgyuri?
Majd ígérnek nekik nemzetiszínű pénzeszacskót, és adnak neki egy zászlót, ha kilóg a segge a gatyából, azzal befoltozhatja a szerencsétlenje.

A baloldaliságról szóló eszmefuttatás nagyon szép, sok is benne az okosság, de vannak dolgok, melyeket illene tudomásul venni.
Az egyik az, hogy a baloldal múltjából nem lehet szemezgetni, nem lehet azt mondani, hogy az örökségből nekem csak az kell, ami aktuális céljaimnak éppen megfelel.
Ez az örökség egyben örökölhető, Szabó Ervintől Jászi Oszkárig, Rákositól Kéthly Annán át Kádárig, így együtt.
Nem lehet politikai haszonszerzésből elhatárolódni Kádártól és helyette a vértehetségtelen, moszkovita Nagy Imrét idealizálni, megpróbálva egy lyukból hideget és meleget fújni egyszerre.
Kádár a magyar baloldal, egyben a magyar történelem egyik legnagyobb alakja is, aki talán a legjobban élt a kora adta lehetőségekkel.
Ha utódai az ország vezetésében fele olyan jól éltek volna a saját koruk adta lehetőségekkel, már faképnél hagytuk volna Ausztriát.
Most mégis azt olvasom, hogy a szerző „Kádár bárminemű felmentési szándéka nélkül” beszél, jóllehet a négymillió koldus országában ma egyetlen politikus sincs, akinek lenne erkölcsi alapja Kádár felett ítélkezni.
Neki sincs.

Elhiszem azt, hogy zavaró a kádári kor biztonságán elmélkedve keseregni, de ha egyetlen ember is megfagy az utcán egy magát baloldali indíttatásúnak tartó politikus miniszterelnöksége alatt, akkor talán lehetne több szerénységet tanúsítani bíráskodás helyett.
„A baloldaliság a fennálló lehetőségek közül keresi a legemberibb, legtisztességesebb utat. Nem a múlt megoldásaihoz, hanem a jelen lehetőségeihez és a jövő követelményeihez méri magát. Ami tegnap baloldali volt, az mára üres hazugság, populizmus lehet. Ami tegnap jó volt a jobboldalnak, az lehet, hogy ma a baloldal számára is támogatható. Ezt sokan megalkuvásnak, árulásnak gondolják. Én egyáltalán nem” – írja a szerző.
Jó szó ez a populizmus, el lehet mantrázni mindahányszor, amikor adni kellene a szegényeknek egy kis életet, levegőt, reményt.
A baloldalnak nem utat kell keresgélni, hanem meg kell teremteni az emberhez méltó élet feltételeit minden magyar állampolgár számára, mégha ez azzal is jár, hogy a gazdagoknak kevesebb jut.


Tudom, jobb lenne elfelejteni a múltat, amikor a pápai lumpenproli gyereke is eljuthatott – talán nem túl könnyen – az egyetemre, mint ahogy a kőbányász fia se kellett, hogy traktoros maradjon, de a múlt velünk él és kísért, mint Hamlet atyjának szelleme a vár fokán.
Akár büszkék is lehetnénk rá, már, ha baloldaliak lennénk.
Azt a szerény kádári létbiztonságot, kiszámíthatóságot és stabilitást várják az emberek, amit ma a jobboldal ígérget nekik, aztán addig mondja, mondja, hogy már az övék, míg el nem hiszik maguk is, hiszen ehhez csak az kell, hogy a múltat minél sötétebbre fessék.
Ebben a társadalmi rendben természetesen nem lehet munkás-paraszt diktatúrát bevezetni, de aki nem vallja azt, hogy baloldalinak lenni a társadalom bérből és fizetésből, nyugdíjból élő rétegének, a nincstelenek és szegények érdekképviseletét jelenti, az nem baloldali.
Ez nem baj, de nem kell becsapni az embereket.

„Magyarországnak ma nem egyszerűen baloldali, hanem balközép polgári demokrata kormányra van szüksége. Nem szakértői kormányra, mert a kormányzás mindig is szakszerű alternatívák közti értékválasztás, azaz politikai döntéshozás és cselekvés. Amire szükség van, az az európai humanizmus eszményében hívő, szabadelvű, mérsékelt bal- és jobboldali felelős emberek támogatása és cselekvése.”
Magyarországnak egy olyan demokratikus kormányra van szüksége, amelyik felszámolja a mai állapotokat, nem fél kemény kézzel rendet tenni közös ügyeinkben.
Nem keménykedésre gondolok, hanem következetességre, politikai és emberi bátorságra.
Nem kamarillapolitikára, hanem demokratikus nyilvánosságra, egyértelműségre.
Utána lehet majd versengő politizálást folytatni, mert az viszi előre a társadalmakat.

A röpiratot érdemes elolvasni, de hangsúlyoznám, hogy nem, mint az imakönyvet.
Gyurcsány gondolkodó ember, de előfordulhat, hogy rosszul gondol valamit, ami nem jelenti azt, hogy ellenfelei jól gondolják.
Pártja - mondjon bárki bármit is – egyhelyben topog, képtelen vonzani a fiatalokat, emellett gyógyíthatatlanul amatőr.
Arra talán jó lesz, hogy vezetői beüljenek a kupola alá, de a demokraták vezető erejévé ezzel a teljesítménnyel nem válhat.
Van még két és fél év ennek az állításnak a cáfolására.
De valamiért mindig eszembe jut egy népi bölcsesség: a világ legnagyobb marhasága az, ha mindent ugyanúgy csinálok, mint tettem és más eredményt várok.

Javaslom mindenkinek elolvasásra és elspekulálgatásra.
Első lépésként húzzuk ki a szövegből a vágyakat és a jelszavakat.
Ennek utána gondolkodjunk el azon, ha valaki kezünkbe tett egy étlapot és jó étvágyat kívánt, megtett - e mindent azért, hogy jóllakottan keljünk majd fel az asztaltól.

:O)))

2015. október 22., csütörtök

SÁRBATIPORT FORRADALOM

Nincs nekünk szerencsénk, még a forradalmainkkal sem.
1848 még tartja magát úgy-ahogy, habár tanulságait annak se vontuk le, helyette csináltunk belőle egy szép, színes mesekönyvet, Háry Jánossal, Iluskával, kétfejű sárkányokkal, gonosz Hókuszpókkal, meg lánglelkű forradalmárokkal.
Hogy szembenéztünk volna a tanulságokkal, bevallottuk volna a politikai melléfogásokat, szembenéztünk volna az illúziókkal, melyekért az életüket adták Klapka és Bem honvédei – olyan istenfia ebben az országban nincs.
Ha itt valaki azt mondta volna, hogy a Nagy Háborút lezáró Trianoni béke durva rendelkezéseiben ott voltak 1848 bűnei a nemzetiségi kérdés kezelésében, valószínűleg kiátkozták volna, hiszen nem igazán illett a Bem-após, Klapkás, hős Kossuth apánkos freskóra, említeni is súlyos modortalanság volt.
Kossuthról sem készült kép szakáll nélkül, női ruhában, menekülés közben.
Hiába, az illúzió általában felülírja a valóságot.

1918 már feledésbe merült, az őszirózsás forradalom kiszenvedett, mint liba a lakodalomban.
Emberfia nem meri említeni, hiszen ha valaki szóba hozza, hát kénytelen megemlíteni a gyűlölt, nyúlszájú grófot, aki a saját birtokain kezdte volna a földosztást, hogy juttasson valamit a háborúban vérét adó, a vérontásba belefáradt parasztságnak, munkásoknak, hogy legyen okuk feltápászkodni a földről, ahova lerogyni alig maradt erejük, mire hazabotorkáltak az Isonzótól, négy év harcai után.
A gróf egyetlen szerepet tölthet be a magyar történelemben: ő lett kinevezve felelősnek Trianonért – a valódi felelősök által.
Ez a szép szokás a mai napig fennmaradt, ma is azok nevezik meg a felelősöket saját bűneikért, akiknek lelkén száradnak a mai közállapotok.

1919 forradalmát említeni egyenesen hazaárulás-számba megy, jóllehet az alatt a négy hónap, az ominózus 133 nap alatt az a rezsim – igaz, vörös zászlók alatt – az utolsó honvédő háborút folytatta, nem is eredménytelenül az ország területi épségének fenntartása érdekében.
Ha nem ezt teszi, Debrecen, Szolnok, Hódmezővásárhely ma ősi dák városok, Szeged meg Szerbia gyöngyszeme lenne.
De erről sem szabad beszélni, ahogy a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregét vezető Stromfeldről sem, annál inkább a lováról, melyet a románok után hősiesen bevonuló Horthy különítményesei elrekviráltak, hogy a Fővezérnek legyen min bevonulni a bűnös városba, Budapestre.
És a véres, ötezer áldozatot követelő megtorlást sem lehet említeni, sem a Dunába lőtt újságírókat, sem a megnyúzott papot, sem a felakasztott festőnőt, sem Orgovány élve elásott áldozatait, ellenben taknyunk-nyálunk összefolyhat a meghatottságtól Horthy említésekor.

Hogy a Trianoni Békeszerződést ő íratta alá, az senkit nem akadályoz meg abban, hogy honmentőnek tartsa.
Hogy az országot a nácikhoz kötő bécsi döntések miatt hongyarapítónak gondolják, hogy a magyar zsidók százezreit elpusztító intézkedéseket a németek nyakába varrják – napi gyakorlat.
De az országot megszállni kívánó kisantant elleni harcot vezető Kun Bélát természetesen lehet boldogan Kohn Bélázni, és nincs senki, aki elmondaná, hogy hülyegyerek, amikor bánatosan belebőgöd az éjszakába kiérlelt nézeteidet erről a cseppnyi országról, akkor jusson eszedbe: Kun Béla, Stromfeld, Landler nélkül éppen feleakkora lenne az ország.
Amikor meg a Székely Himnuszt porlasztod, emlékezzél egy percre a Székely Hadosztályra is, amelyik megnyitotta a frontot a románok előtt.
Hja, a történelem nem fekete-fehér ám…

Aztán a vesztett II. Világháború után Sztálin vasmarkában már csak vergődni lehetett, majd halála után elindulhatott az erjedés.
Lett Petőfi kör, az egyetemisták is elkezdtek politizálni, a munkásság is elégedetlen volt a hidegháborús állapotokkal, de a világtörténelmi körülmények is szerepet játszhattak abban, hogy ismét lett egy forradalmunk, mely 1956. október 23.-án délután kettőtől hatig tartott, mert ami utána következett, az már mindennek volt nevezhető, csak forradalomnak nem.
Az eredeti követelések feledésbe mentek, megjelentek a Horthy-restauráció képviselői, kommunistákat gyilkoltak, romboltak, fosztogattak – de hát persze, egy forradalom csak távolból szép, közelnézetből leginkább hányingert lehet kapni a látványtól.
Tulajdonképpen a Szovjetunió teljesített volna bizonyos követeléseket, de a kialakult helyzet miatt erre már módja sem volt, hiszen az államhatalom felbomlott, irányítás nélkül maradt, így politikai megoldás helyett törvényszerűen bekövetkezett a bukás.

Szánalmas forradalmaink egytől-egyig elbuktak, mégis azt mondom, hogy lehetett volna hasznuk.
A nemzeti összetartozás, a közös célok akár össze is kovácsolhatták volna a magyar népet, de nálunk ez valamiért soha nem sikerül.
1956 esetében a Horthy-restauráció szorította ki a demokratikus elképzeléseket, 56-ban a hazatérő nagybirtokosok, 1989 után pedig a nosztalgiázó dzsentrik és csemetéik tették lehetetlenné, hogy ez a nap a nemzet összetartozását és közös céljait szimbolizáló nap legyen.
A pontot az i-re a forradalom ötvenedik évfordulója tette fel, amikor a nemzet tiszteletére összegyűlt ötven állam és kormányfő jelenlétében puccskísérletre került sor, mely nem a hatalom határozottsága, hanem a tömegtámogatás hiánya ítélt halálra,
De arra jó volt, hogy 1956 eszméjét szarba tapossa az a beteg ember, aki szeretné bizonyítani, hogy a történelem vele kezdődött.
Ma már ott tartunk, hogy az ünnepen sem a kormányfő, sem az államelnök nincs jelen, ami tulajdonképpen derék dolog, hisz nincs annál szánalmasabb, mint amikor a maffia lengeti a szabadság zászlaját.
Itt állunk ma forradalom nélkül, a hajdani forradalmárok és ellenfeleik sírjai előtt, többségüket csak az különböztette meg egymástól, hogy az egyiken egyenruha volt, a másikon meg civil, de mindketten egy szebb, jobb, demokratikusabb, békés Magyarországot szerettek volna.
Ahogy elnézem, ez a vágy a fülkeforradalom után sem jött össze…
Ma, amikor Rákosi pocakos szelleme itt flangál közöttünk és Horthy hangján szól a néphez, el kellene gondolkodnunk azon, hogy nem lenne-e időszerű elkezdeni levonni forradalmaink tanulságait.

Még mielőtt már megint késő lenne…

:O)))

2015. október 20., kedd

GÉPPARANCS - VAGY CSAK BUNKÓ?

Hát igen…
Van az úgy, hogy kijut a jóból, megvilágosítják a blogger elméjét.
Felindulnak baráti tankok, olyan, magukat bloggerként identifikáló írástudók, akiken az a téveszme uralkodott el, hogy nekik kell megvédeniük tőlem azokat a szerencsétleneket, akik az én írásaimat is olvassák, ahelyett hogy megelégednének azzal a tiszta forrással, mely az ő fejükből bugyog.


Minap a jeles külhoni laptulajdonos vezetgette ki az általam megtévesztett magyarságot a homályból, legutóbb pedig Zsebesi Zsolt érzett késztetést arra, hogy megmondja a tutifrankót, melynek egyetlen hiteles és felkent letéteményese ő maga.
Tulajdonképpen megtisztelő lenne, hogy egy egész posztot pazarolt rám, válaszolnék is rá azon a felületen, ahol volt olyan kedves megszólítani, de nincs rá módom, mert onnan eltanácsoltak.
Ezt természetesen tudomásul vettem, övék a felület, maguknak írják tele.

A kitiltásom azért következett be, mert magántermészetű vitám volt a felület gazdasági lótuszfaktuszával, (Copyright by Hofi) aki maga is jó íráskészségű blogger, de miután ő áll a sarkon a kalappal, így aztán vétója felülírta a felület főszerkesztőjének döntését.
Ez is az ő ügyük, viszont valaki közülük feljelentett a facebooknál, ennek következménye pedig az lett, hogy kitiltották a facebookról - a gépnarancsot.
Én nagyon röhögtem, ők nagyon idegesek lettek, és azóta valahogy azt sejdítem, hogy nem vezetem náluk a népszerűségi listát.
Kibírom.

Zsebesi Zsolt képességeivel sincs baj, életútjából kihámozható, hogy mindenre képes, de ettől még produkálhatna némi emberi minőséget is, sajnos, valamilyen oknál fogva ezt nem teszi.
Hogy miért, arról csak sejtéseim vannak, melyekben felsejlik Marx létről és a tudat viszonyáról vallott nézete, de ez a történet szempontjából lényegtelen is.
Az is, hogy meglehetősen modortalanul, de szilárd következetességgel Pubinak hív, minek páratlan szellemessége a mosoly könnyeit fakasztotta szememből, hiszen a kifejezés fiatal, jólfésült úrifiút jelent, ami talán az utolsó dolog lenne, ami eszébe juthat annak, aki rámnéz.
Mit mondjak, meglehetősen öreg vagyok már Pubinak, emellett, mint ferencvárosi proligyereknek ez majdnem akkora emelkedés lenne számomra, mint Orbáné a faluszéli kétszobás házikóból, melyben az egyik szobát konyhának hívták és a padlót agyaggal fényesítették.
Teljesen elandalodtam, habár méltatóm illemhez való viszonya gyermekszobáját idézte csalhatatlan biztonsággal, melyben a radiátor időnként azt mondta Múúúúúúú! - vekker gyanánt pedig reggelente nyerített a ló.
Szóval, szájára vett, csak nem a megfelelő végemnél és nem a megfelelő időpontban, de spongyát reá.
Elnézem neki, egy teve legyen nagyvonalú.

Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy más a véleménye az ellenzék mai helyzetéről, mint nekem, hiszen miért is kellene mindahányunknak egyforrnán gondolkodnunk?
Nem kell.
De itt azért másról van szó, mint nézeteltérésről, és ezt mindjárt a címadásnál tetten is érhetjük.
Zsebesi Zsolt posztjának címe: JAJ, MI NEM SZERETJÜK AZ ERŐSZAKOT, NE HULLJON FIDESZ-VÉR SE, SEMMIKÉP!
Alcímként odaírja, hogy „Bojkottálni kell a NER-t, a parlamentet. Polgári elégedetlenséget kell szervezni, a tömegek erejével kell kikényszeríteni a rendszerváltást.”
Hát tőlem azt bojkottál, amit akar, de felhívnám a figyelmét, hogy ő a parlamentet kívülről nézegeti, míg a bojkottképesek belülről.
A nép szarik a NER-re, azt se tudja, mifene az,  az elégedetlenséget nem kell szervezni, mert az vagy van, vagy nincs, míg az engedetlenség valóban szervezésre szorulna, de ehhez itt túl sok a nagypofájú, de megalkuvó, beszari alak.

A tömegek erejéről meg csak akkor beszélhetünk, ha fizetnie kell háromszáz forintot, akkor elszántsága mérhetetlenül megerősödik majd engedelmesen fizet más címen hatszázat.

A poszt válasz az általam elkövetett ÁGYÚVAL A VERÉBRE? című dolgozatocskámra, melyben a jeles szerző szerint hülyeséget hülyeségre halmozok, kezdve mindjárt a posztja címében megfogalmazott állítással.
Bizonyára lesz, akiben ez megbotránkozást kelt, de én valóban nem szeretem az erőszakot, és valóban azt szeretném, hogy ne hulljon vér.
Semmiféle vér, Fideszes vér se.
Semmiképp.
Két „p” vel se.
Lehet, meglepő dolgot állítok, de a fideszes ugyanúgy a hazáért aggódó honfitársam ugyanis, mint az a „demokrata”, aki talán szereti az erőszakot és távoli ősei sorában felsejlik Drakula gróf, vagy a szüzek vérében feredőző Báthory Erzsébet – csak ő másképp és más okokból aggódik.


Zsebesi Zsolt bele akar vágni a társadalom élő húsába, még mielőtt a páciens magától kiszenvedne – mégiscsak jobb, ha még, míg él, tudja az ország, mibe döglik bele végképpen, szegény.
Hogy a vagdalózáshoz nincs orvos, nincs szike, ebből kifolyólag legfeljebb a hozzá hasonló khm… - szóval szellemi kihívásokkal küzdők állnak rendelkezésre a műtéthez, ebből pedig nem születne demokrácia, csak fasírt, az nemigen érdekli.


Azt gondolom, az erőszak a végső megoldás, mikor már minden törvényes eszközt kipróbáltunk, amikor már a hatalom is nyílt agresszióval fordul szembe a társadalommal.
Hogy is mondják az Alapítvány trilógiában, mi is az erőszak?
Hogy Zsebesi Zsolt Széchenyihez hasonlít, az roppant megtisztelő, hogy önmagát Kossuthhoz, az meg realista közelítést tükröz, szerintem kudarc esetén ő is szoknyát-pruszlikot öltve menekülne, hogy majd a távolból ossza az észt, új és új álomvilágokat festve a nép elé.
Szeretem én az ilyen harcimarcikat nagyon…
Hogy nem tud olvasni, és azt vélelmezi, hogy én, amikor a pártokat vagy általában a demokratákat munkára biztatom, akkor elküldöm őket Mészáros Lőrincnél trágyát hányni - ezen nem csodálkozom.
Sok bloggert ismerek, aki nem tud írni, ő végre olvasni sem tud, így megteremtette az ideális blogger archetípusát, gratulálok.


Ami a felelősség kérdését illeti, tartom az álláspontom, alátámasztásul pedig hadd hivatkozzam bloggerünk dicső elődeire ’56-ból.
Azokra a médiamunkásokra, akik Münchenben, egy stúdióban üldögélve küldték neki a magyar gyerekeket a harckocsiknak.
A gyerekek meghaltak, ők meg felvették a fizetésüket.
No, ez a modell nekem nem kell, mint ahogy Kossuth lánglelke sem, meg Nagy Imre tehetetlenkedése sem, az ötvenhatos mártírok meg végképp nem, ők ugyanis nem Mécs Imrére hasonlítottak, nem is Göncz Árpádra, hanem inkább a Nemzet Durva Anyjára.
Ez a típus csak szenvedést hozott az országnak, ez a nép meg eléggé ostoba ahhoz, hogy a Zsebesi Zsolthoz, vagy a túloldalon Bayer Zsolthoz – mindegylófax - hasonló népboldogítók után loholjon, aztán mikor seggbelövik, akkor sír, hogy nincs szerencséje.
Bizony, ha nincs trónfosztás – nincs Arad, nincs Köztársaság tér és a kilépés deklarálása a Varsói Szerződésből, talán nincs 56-os megtorlás, lehet, még szovjet csapatok sincsenek Magyarországon.


Mi mégis mindig a lánglelkű hülyéket istenítjük, a Deákok, Kádárok helyett, akik ki tudták hozni az adott történelmi helyzetből a lehető legjobbat.
Zsebesi Zsolt kérdezett, hogy egy megnyert választás után, ha Orbán nem adja át a hatalmat, az miért lesz forradalmi a helyzet?
Hát azért, mert rengeteg ember a mai helyzetet nem tekinti diktatúrának, ez pedig annak nyílt vállalása, konkrétan puccs lenne, ami még a jobboldalon is erős ellenszenvet váltana ki.
Nem is szólva a nyugati demokráciákról, amelyek Orbánt demokrata kulisszák között elviselik még egy ideig, de a választások eredményének semmibevételét nemigen tűrnék szankciók nélkül.
Orbán egy ilyen esetben ugyanazt mondhatná csak, amit a nagypapa mondott, mikor Móricka bevitte a MÉH-be a vastüdőt...
Magyarország nem Ukrajna, hanem az Unió egy tagállama, és ez roppant rossz precedens lenne.

Valaki azt is elmagyarázhatná a lánglelkű slapajnak, hogy ő is azok között van, akik hagyták idáig fajulni a helyzetet, akik ide juttatták az országot.
Hogy beleszartak ezerszer a saját fészkükbe, hogy cserbenhagyták azokat százszor, akik demokráciát akartak, hogy hátbaszúrták azokat, akik nem álltak be egyre hamisabb kórusukba, aztán most kirúgott médiamunkásként összekoldult pénzért bloggerkednek, már megint megtévesztve az olvasóikat.
Ahol pénz van, ott ugyanis érdek is van.
Jómagam nem tudok elképzelni olyan érdeket, mely vérontással járna, legfeljebb önvédelemből.
Meglehet, ez hülyeség, de legalább ingyér vallom.
:O)))

Ps. Magam részéről a vitát lezártam, ehhez sem volt sok kedvem – nem kedvelem a bunkókat.

KUPLERÁJOK, KURVÁK

Gondolkodtam, miről is írjak, mert az előző két nap posztjaival nemigen voltak sikerélményeim.
Azt hittem pedig, hogy egyszerű dolgot javaslok, ha nem akarnám kerülni a "párt" kifejezést. akkor választási programpártnak nevezném a javaslatomat, mely elutasítja a meglévő pártok ideológiai közelítésű és megosztó, llózungokból és kívánságlistákból álló "programjait".
Helyette konkrét feladatok elvégzését tűzi célul maga elé, akár még határidőket is mellékelve.
Reménytelen kísérlet volt, belátom.

Egyrészt meghallgathattam, hogy miért lehetetlen ezt megszervezni, másrészt elolvashattam, hogy milyen remek párt a mi pártunk és mennyire rendes ember annak vezére, és igaz ugyan, hogy a hétmillió választóból aktuálisan hat és félmillió lonkrétan elutasítja, de akkor is.
Aztán megtudhattam, hogy Karácsony polgármester milyen rendes, mert annak dacára, hogy polgármester, szóbaáll a kerület lakosaival - egészen meghatódtam - meg, hogy vizsgáljuk meg az ezt meg az azt, és akkor majd eldönthetjük, hogy melyik pártot támogatjuk, jóllehet a válkasztópolgárok többsége éppen ezek miatt a pártok miatt favorizál kóklereket és bohócokat, akik a hasukra festik, hogy ők civilek.
Azt is elmondták néhányan, hogy  a harc a demokráciáért reménytelen, - ezt különösen szeretem, mert ezzel csírájában lehet megölni minden kezdeményezélst, - ki az a hülye, aki egy eleve reménytelen harcban szerepet vállal, nem igaz?

Én meg vergődök itt, de minek?
Hogy nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség van - ki hiszi el?
Hogy ha egy módszerről kiderül, hogy nem felel meg a célnak, akkor nem a célt kell eldobni, hanem módszert kell váltani.
Ha a csacsit nem lehet szépszóval menetelésre biztatni, hát szénacsomót kell lengetni előtte, vagy a célhoz tenni - majdcsak odaüget, hiszen nem hülye szegény, csak egy sokszor csalódott szamár.
Ha a választó azért nem megy oda az urnához, mert nem hiszi el, hogy ez változtatna a sorsán, akkor meg kell neki mutatni, hogy a segítségével mit lehetne elérni.
Ha a világ legtisztességesebb politikusával nem lehet sikert elérni - már, ha nem azt értjük siker alatt, hogy ott hallgathat a parlamentben - akkor annak a ploitikusnak átmenetileg hátrébb kell lépni.
Ha akkora a megosztottság, hogy a pártok képtelenek a közös cél érdekében dolgozni, akkor menjen az összes párt a francba.
Persze lehetne ezt szebben is megfogalmazni, de minek, úgysem értenek semmiből, ennek isszuk a levét a mai napig.

Úgyhogy, ma nem ezzel a témával foglalkozom, hanem a kuplerájjal - kicsiben-
Úgy hozta a sors, hogy az utóbbi napokban többször is keresztül kellett autóznom a Tétényi fennsíkon, így aztán - ha akartam, ha nem - bepillantást nyerhettem a nehéz testi szexmunkások hányatott életébe, ami nyáron még csak-csak, de most azért már hideg van.
Ott állnak a lányok az út mellett, a bádoghordóban tűz ég, fölötte nem liba forog nyárson, hanema lányok pucér feneke pirul, melyet, mint cégük reklámját tesznek közszemlére.
Hálistennek soha nem szorultam rá, hogy igénybe vegyem szolgáltatásaikat, de erre nem vagyok különösebben büszke, egyszerű szerencséről van szó.
Arról, hogy van kis szókincsem, ismeretségi köröm, tudok mosolyogni és szeretek hízelegni a nőknek,  ez persze egyenes út a házasságba, de addig, ugye, lehet a sivatag rózsáiból legelgetni.

Nem mindenkinek van ilyen szerencséje,  vannak emberek, akik gátlásosak, nincs barátjuk, nincs társaságuk, de ösztöneik nekik is vannak, márpedig a szexuális késztetés igen erős tud lenni - a vágyat ki kell elégíteni.
De vannak olyanok is, akiket egyszerűen a változatosság varázsa fog meg, vagy csak kényelmesek, nem kívánnak udvarolgatni, nincsenek hosszú távú terveik - hoci-nesze és mennek tovább.
A lányok számára is tiszta üzlet lenne ez, ha nem kellene striciket etteniük, pontosabban azok etetik őket abból a pénzből, amit számára megkerestek.
Állnak a nemis csúnya vagy gusztustalan lányok az út mellett, feneküket pirosra csípi a hideg vagy a hordóban lobogó tűz, és várják a fizetőképes keresletet.
Hogy ez a megoldás kinek jó, azt nem lehet tudni, hiszen ameddig a koldusokat és a hajléktalanokat hihetetlen energiával képes eldugni szem elől a társadalom, addig ezeket a puciseggű pillangókat közszemlére teszi.
Nem rendeli el Orbán sem,. hogy csak elsötétített popsikat lehet mutogatni a kiskorúaknak, meg a szex vásárlóinak, vagy hogy rájuk kell írni: Nemzeti Puncibolt...

Szerintem a kupleráj intézménye tisztességesebb lenne, egészségügyi, munkavédelmi és közbiztonsági szempontból is.
A politikusok persze ennek hallatán elkezdik forgatni a szemeiket és erősen remélik, hogy a durvák nem néznek híradót, de persze azért egyszer-egyszer megbuknak, olyankor vadul tagadnak.
Ezt tette ezt Kósa honatya is, mikor reá vetült az erkölcstelenség setét árnya.
Amúgy meg ez az egész ország egy nagy kupleráj, politikai kurvákkal, futtatókkal, a maffia kezéében - tiszta röhej, hogy éppen az örömlányoknak nem lehet egy sokkal kisebb és erkölcsösebb kupi langymeleg biztonságát élvezve dolgozni.
Ha jól belegondolunk ebbe, akkor a politikai kurva élviszi keresménye egy elenyésző töredékét a lányokhoz, vesz rajta szexet és becsaphatja magát azzal, hogy őt is szereti valaki.

Pedig nem...

:O)))

 


2015. október 19., hétfő

ÁGYÚVAL A VERÉBRE?

Békés jószág vagyok, egy teve ne is legyen lázadó típus, cipelje zokszó nélkül a terheket, melyeket a púpjai közé pakolnak.
Ha nem tetszik valami, hát köpjön egyet, de a hajcsár fejének leharapására csak a legritkább esetben érezzen késztetést. 

Most mégis ezen a problémán spekulálok.
A legutóbbi posztban megróttak azért, mert bár az kiderült, hogy nekem sem tetszik a rendszer - a MILLA előtt sem tetszett - mégsem vagyok képes elfogadni azt az alapvetést, miszerint ezt a trógert, kiben Szeretett Vezérünket tisztelhetjük, nem lehet elhajtani a faxba békés eszközökkel.
Deduktív közelítéssel ez azt jelenti, hogyha ennek ellenére  el akarjuk hajtani, akkor békétlen eszközökhöz kell nyúlni.
No, ezt meg aztán végképp nincs ínyemre elfogadni, igaz, én egy finnyás dög vagyok és már a Ceausescu-házaspár kivégzésénél is viszolyogtam - most se tetszene a dolog, pedig a mitugrász kis hörcsögöt úgy utálom, mint Petőfinél Harangláb a kukoricagölödint.
De ezt egyre több helyen lehet olvasni, hallani, én meg abban a hitben ringatom magam, hogy aki ezt hirdeti, az téved.
Vagy provokátor.


Azt el tudom fogadni, hogy az eddig alkalmazott módszerek csődöt mondtak, ezen nem is csodálkozom, hiszen a demokratikusnak nevezhető oldalt többnyire doktriner liberálisok és a seggükbe ájult demokraták vezették, akikben gyakorlati érzék éppen annyi volt, mint libasültben a baracklekvár.
Körbeálltak, egymást ütemesen körbedicsérték, ha mód volt rá a viszontszolgáltatás reményében toltak is egy kis dudvát egymás zsebébe, némelyikük még azt is elfogadta, amit a politikai ellenfél tuszkolt a zsebébe, de ettől még ma is hirdeti az igét, igaz, csendesebben.
Hja kérem, a marxizmusnak nincs párja, a lét határozza meg a tudatot, ugye...
A másik változat a kiszorítósdi volt, ott verték egymás fejét cipóra, Orbán röhögött, Gyurcsány meg egy szent ábrázatával szenvedett, már csak a madárkák hiányozat a válláról.

Igaz az égen kőrözött néhány dögkeselyű, de még azok is leszarták, a szenvedésével együtt...
Viszont azt nem tudom elfogadni, hogy két és fél évvel a következő választások előtt a demokratikus oldal éppen úgy viselkedik, mint viselkedett legutóbb, meg előtte is, ugyanennyi idővel a választások elótt, és valamilyen rejtélyes oknál fogva most mégis más eredményt vár.


Az is igaz, hogy a hatalom megszállta az államgépezet minden kulcspozícióját, a fegyveres erőket, a rendőrséget, létrehozta korunk ÁVH-ját,  a TEK-et, emellett még ott vannak a szélsőjobboldali szabadcsapatok, akik szorgalmasan gyakorolják a fegyverforgatást.
Tehát, ha azt vizsgáljuk, hogy van-e esélye itt egy fegyveres felkelésnek, bátran állítrhatjuk, hogy nincs, a budapesti demokrata nem jár meccsre a verekedés kedvéért, kerüli a bajt és ha puskát adnak a kezébe, akkor eljátssza rajta Papageno belépőjét a Varázsfuvolából...
Egy sikeres fegyveres felkeléshez kell néhány dolog, erről a klasszikusok írtak - például forradalmi helyzet, vezetésre alkalmas emberek, szervezettség és hát fegyverek is, ugye...
Látom lelki szemeimmel Fodor Gábort a barikádon, amint kézigránáttal a kezében magával ragadja a tömegeket, miköztben a TEK zsoldosai fejvesztve menekülnek, a Vezér meg telecsinálja páncélozott kevlár alsógatyáját.
Azt hiszem, hogy a műkörmösök sztrájkja se bénítaná meg a hatalmat, a hármas metró leállításáért meg Tarlós még hálás is lenne, hiszen emiatt aludni is csak azéárt tud, mert éjjel üzemszünet van...
Ergo, itt a mai helyzetben erőszakos hatalomváltásról beszélni: illúzió.
Aki ezt favorizálja, mégha csak áttételesen is, az kezdhet imádkozni bűnbocsánatért, mert ő lesz a felelős minden halottért.


Ami a demokratikus és békés megoldást illeti, annak két módja lehet, ebből az első az utópiák birodalmába tartozik, nevezetesen az, hogy a magukat demokratikusnak tartó pártok dolgozni kezdenek, szervezeteket építenek, fiatalokat vonnak be a munkába, mely nem csak pofázásból áll.
Ott vannak például a mutatós óriásplakátok, a szövegek szinte ordítanak a művészi alkotómunkáért, egy-egy öntapadó csík "ORBÁNTÓL" felirattal remekül egészítené ki az eszmei mondanivalót - az emberek döntöttek...
De beszéljünk a realitásokról: az emberek utálják a pártokat, náluk jobban csakl a politikusokat.
Lehetnek szentek, rózsakeresztes szűzek, a nép szenében mind egyforma.
Nyerni itt akkor lehet, ha egy szervezet közvetlenül a választókhoz fordul olyan programmal, mely elviszi a szavazófülkékig azokat is, akik eddig távolmaradtak, mert nem hittek benne, hogy a sorsukon ezzel képesek változtatni.
Konkrét programről kellene beszélgetni, nem demokráciáról meg narratívákról, és nem olyanokkal, akikre jelenleg nem vevő a nép.


Ezt az utat tartom járhatónak.
Ha pedig ezzel nyerni lehet, hát utána ki lehet kényszeríteni a hatalomátadást, nemmellesleg fegyveres fellépés ellen a fegyveres ellenállás is jogszerűvé válik.
Nincs ennek a hatalomnak annyi nyertese, hogy adott esetben  megvédené őket a népharagtól és nincs annyi érve, mellyel magyarázni tudná csúf bizonyítványát.
Persze ehhez szervezni kellene, és alkalmazkodni a tömeghangulathoz.
A demokrácia hajója nem gőzös, hanem vitorlás. ellenszélben nem halad.
Itt nem a Fidesz-szekta az ellenszél, velük nem kell törődni, hadd mondják a magukét itt nekünk kell megfelelő válaszokat adnunk az ország problémáira, felhasználva a társadalmi szél hajtóerejét.
Lavírozni kell, csak a célt nem szabad szem elől téveszteni.
És el kell vetni a szélsőséges megoldásokat, mert lehet, a hatalom csak erre vár.

Türelem, és munka.
Ez a megoldás kulcsa - gondolom...

:O)))

2015. október 17., szombat

GRÜNDOLJUNK DEMOKRÁCIÁT

Időnként fel-fellángol a vita a baloldal helyzetéről, gyakran a legjobb barátok is egymásnak esnek, mert nem értenek egyet abban, hogy mi juttatta el a baloldalt a senki földjére.
Vert hadak veteránjai ölik egymást, vagy fordulnak el kiábrándultan a baloldaltól, süppednek mélabúba, vagy állnak lehajtott fejjel, mint liba a tó jegén, reményvesztetten.
Időnként feltűnnek váteszek meg különféle megváltók és elmondják lázálmaikat, de lelkesíteni már nemigen tudnak, a szavazópolgár, aki világ életében baloldali elveket vallott, vagy meggyőződéses liberális volt, már nem hisz nekik.

Nem is csoda, hiszen annyiszor vették már hülyére, annyiszor vették semmibe, annyiszor használták már ki és fel, hogy belecsömörlött az egészbe.
Nem szívesen szegődik már megint egy vesztes küzdelem talpasának egy olyan csatában, ahol a vezérek jutalma egy mandátum, az ő jutalma meg a köpés, mellyel jobboldali honfitársa jutalmazza harcát, melyet egyébként érte is folytat a szerencsétlenje.
A baloldali – de mondjuk inkább demokrata – választónak elege van saját pártjaiból, az elenyésző kisebbség, aki még manapság is mozgósítható az meg valószínűleg mazochista, hiszen zokszó nélkül elviseli, hogy a zászló rúdjával, melyet győzelemre vinni szíve vágya lenne, rendszeresen és keményen fejbevágják.

Hogy a folyamat mikor kezdődött, az ma már szinte mindegy is, hogy ki a felelős érte, azt meg reménytele kideríteni - mint a népi bölcsesség mondja, szarnak-bajnak nincs gazdája, és ez jelen esetben is igaz.
Ha ezen kínlódunk, legfeljebb azt érhetjük el, hogy a történet szereplői körbeállnak, mint a tiroli táncban, és időnként fenéken rúgják egymást, de előre nem jut senki.
Természetesen lehet elemezgetni az okokat, ezt valószínűleg meg is teszik komoly társadalomtudósok, aki rojtosra csócsálják majd a helyzetet, persze jó pénzért - de egy egérszürke, - sőt kalahári-sárga - mezei blogger ne legyen ennyire nagyratörő.
Így én csak annyit állapítanék meg – és még ebben is fenntartom magamnak a tévedés jogát – hogy a társadalom kiábrándult a pártpolitikából és új utakat keresne, ha találna.
Ebben nagy szerepe van annak, hogy a - némi megalapozatlan optimizmussal – magukat demokratikusnak nyilvánító pártok képtelenek a tisztességes munkára, azt hiszik, hogy a feladatuk az azonos politikai térfélen álló versenyzők gáncsolása, buktatása, mert ha azok nem jutnak célba, akkor az ő esélyük megnő.

Az csak a baj, hogy rajtuk kívül még futnak a pálya jobboldalán mások is, akik ugyan nagyokat ordítanak egymásra, de arra azért vigyáznak, hogy a másiknak baja ne essék.
A helyzetet jól illusztrálja az MSZP és a Dk egymáshoz való iszonya, a két párt vezetői szinten nemigen kedveli egymást, míg helyi szinten a viszony a két párt tagjainak ép eszétől függ, és ez azért nem minden esetben van jelen ott, ahol és amikor az ég zeng.
Mindkét párt azt hiszi és hirdeti magáról, hogy baloldali, de ez más-más okoknál fogva nem igaz.
A pártok vezetői is eltérő minőséget képviselnek, a szocialistáknál néha úgy tűnik, mintha a Fidesz kottájából énekelnék az Internacionálét, a DK pedig időnként Moon tiszteletes egyházára hajzik, Gyurcsány éppencsak nem ad össze egyszerre tízezer házasulandót,de a „szeressük egymást gyerekek” feeling hiánytalanul megvan.

A két párt tagsága szinte ugyanaz, mint hajdan a pártszakadás előtti MSZP tagsága volt, hiszen az hajtotta végre azt a világhírű mutatványt, hogy osztódással zsugorodott.
Viszont közben mindenki mindenkit megsértett, a középvezetők között elszaporodtak azok, akiknél a cél egy önkormányzati képviselői hely, és szinte mindegy, hogy ezt milyen elvek mentén, milyen zászlók alatt érik el.
A tagok sérelmei többnyire mindkét oldalon jogosak, egy válás sem szép – ez sem volt az.
A harc a mai napig egymás ellen folyik, a szocialisták vezetői Gyurcsányhoz képest határozzák meg önmagukat, ő pedig egy szent üdvözült mosolyával tűri a megpróbáltatásokat, ha levenné a gatyáját, lehet, még a Nemzeti Kerítés pengés drótjából készített cilicium is láthatóvá válna.

A Szocialista Párton belül is folyik a harc a vezetői pozícióért, addig nem is lesz vége, míg Orbán ötödik hadoszlopa ott sertepertél a párt vezetésének környékén.
Gyurcsány párton belüli tekintélye megkérdőjelezhetetlen, a Szentatya iparitanuló lehetne nála tévedhetetlenség terén, ez persze nem kellemetlen állapot, selymes nyelvek illetik a Szent Tomport.
A helyzet befagyott, se előre-se hátra a két párt, de azért, ha valamelyik közvélemény-kutató két százalék fejlődést képes kimutatni a másik rovására, akkor az adott párt diadalünnepet tart, Orbán meg a hasát fogja a röhögéstől.
Az általa létrehozott pártocskákról most szó se essék, azok csak arra jók, hogy a tömegkommunikáció helyett tömegmanipulációról beszélhessünk.

A választó elnézegeti ezt a katyvaszt, és az élettől is elmegy a kedve, nemhogy a választástól.
A demokratikus oldal vezetői pedig még mindig meg vannak győződve arról, hogy pártjaik egyszer majd megerősödnek és képesek lesznek önállóan is a győzelemre.
Lószart, Mama, hogy ismét a klasszikust idézzem.
Ha ezt akarnák, akkor már minden településen és településrészen munka folyna, a közélet iránt érdeklődőknek fórumot adnának, az önkormányzati frakciókban valódi politikai munka folyna, a kisszámú képviselők nem az asztalról lehulló morzsákra vadásznának, hanem az asztalfőn álló székre.
Ehhez persze összehangolt tevékenység kellene, de erre ma kevés a remény – a demokratikus pártok lassan utolsó tartalékaikat is felélik.
Nincsenek ifjúsági szervezetek, ha vannak, nincsenek akcióik, márpedig a fiatal nem fog közénk jönni pofázni, a fiatalnak fizikai cselekvés kell, abban tudja kiteljesíteni magát.

A mai helyzetre egyetlen megoldást látok reálisan végrehajthatónak: ki kell lépni a jelenlegi párt-keretek közül és létre kell hozni egy választási programot, melyhez csatlakozhatnak pártok, magánszemélyek, szervezetek, aztán egy ernyőszervezet égisze alatt indulni a választásokon.
A program ne szóljon se összefogásról, se demokráciáról, szóljon nagyon konkrét dolgokról.
Például olyanokról, hogy szavazz ránk, mi duplájára emeljük a családi pótlékot és x összegre a jövedelempótló támogatást, vagy érvénytelenné nyilvánítjuk a földbérleteket, a trafikpályázatokat, a pénzt pedig az adórendszer átalakításából szerezzük rá, - fizessenek a gazdagok!
És így tovább, minden területen, és minden területen vizsgálva a forrásbevonás lehetőségét is, elkobozva a vissza nem térítendő támogatásokon szerzett vagyonokat, felelősségre vonva a nagyüzemi tolvajokat.

A választások előtt egy évvel már erről kellene szólni a közbeszédnek, nem pedig arról, hogy Gyurcsány hoz vagy visz, vagy, hogy Tóbiás okosabb vagy kopaszabb inkább…
Választási szövetség kell, aki egyetért a programmal, az jöhet, aki nem, azzal meg nem kell foglalkozni.
Helyre kell állítani a demokráciát és két év alatt fel kell építeni néhány kormányképes politikust, azok közül válogatva, akik még nem vesztették el a hitelüket és ebből a szempontból mindegy, hogy karaktergyilkosság miatt, vagy tolvajlások okán.
Néhány embernek menni kell, nem sorolnám a neveket.
Ne éljünk illúziókban, Gyurcsány nem tölthet be integráló szerepet, de például Dobrev Klára igen, de csak akkor, ha Gyurcsány a DK-ban is képes hátrébb lépni egyet, hogy teret csináljon számára.
Nem a pártban, hanem a nagypolitikában.

Van a szocialistáknál is nem egy jóképességű fiatal, aki talán még nincs a maffia fizetési listáján, és vannak sokan, akik egyetlen pártban sem lennének hajlandók dolgozni, de egy program megvalósításából szívesen kivennék a részüket.
Azt a programot viszont össze is kellene állítani, elszakadva a sablonoktól, részletesen és konkrétan.
Orbánt pedig felelősségre kell vonni, a bűntársaival együtt – ennek is szerepelnie kell a programban.
Amelyik halász fél a víztől, nem zabál kecsegét, tartja az ősi mondás, hát lehet kezdeni szőni a hálót…

Persze, ez csak az én véleményem, és csak azért írom le, mert nem szeretem a terméketlen vitákat.
Aki a jövőt tervezi, annak nem hátrafelé kell pislognia, hanem előre nézni.
Vitatkozzunk hát a jövőről, nagyon praktikusan…

:O)))

2015. október 15., csütörtök

ÉGÉS, ÉGÉS HÁTÁN

Hát, bizony, szar egy helyzet az, mikor az embert a saját módszereit alkalmazva billentik fenéken, - márpedig most ez történt.
Simicska állítólag már két nappal ezelőtt megvette a TV2 -t  birtokló céget, ami talán az utóbbi évek legjobb húzása lenne, ha sikerül neki, ha nem.
Ha igaz az állítás, miszerint Simicska-érdekeltségnek elővételi joga volt a csatornát birtokló Megapolis Médiára, akkor Vajna törölgetheti a szemét, mert belevezették a sűrűbe.
Momentán a kivezető ösvény bejárata is kérdéses, de ha talál is egyet, akkor sem biztos, hogy a végén ott a kacsalábon forgó média-kastély, könnyen meglehet, hogy egy hózentrógeres alak áll ott és boldog mosollyal köszönti: Hogy vagy, spermahuszár?


A csatorna jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni, országos lefedettség és jól bevezetett név tulajdonosa, nem kell attól tartania, hogy holnaptól csak Budapest-külsőn fogható, a tetjében földi antennákkal is elérhető, nem kell kábel, nem kell műhold, olcsó és nem ráz...
Az új tulajdonosnak sem kell a kezét tartani az állami támogatásért és két jézuskrisztus között egy orbánviktorral tömni a nagyérdemű fejét.
Még csakj az sem kell, hogy párttelevíziót csináljon belőle, hiszen megszedte már magát tisztességesen - vagy tisztességtelenül -, mindenesetre nem egy koldus a vásárló.
Hogy egy elővételi jog birtokában hogy adhatta el a menedzsment , aki a korábbi tulajdonos is egyben másnak is a csatornát, az rejtély, de persze nem elképzelhetetlen.
Amennyiben biztonyítják, hogy az elővételi jog jogosultja közölte vételi szándékát, akkor nincs az a bíróság, amelyik kimondaná Vajna vételének érvényességét.

Mindenesetre  Simon Zsolt és Yvonne Dederick nem tegnap érkeztek a hathuszassal, mindketten profi menedzserek, akik nem szoktak hozzá ahhoz, hogy ilyen horderejű ügyekben hibázni lehet.
Annál is inkább, mivel mindketten tulajdonosai voltak a csatornának, melyet annak idején hitelből vásároltak meg, a hitelt az akkori hírek szerint az eladó nyújtotta nekik, de hát a követeléseket el is lehet adni, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy valamelyik háttérszerződés tartalmazza a csatorna harmadik személy számára történő értékesítése esetére az elővásárlási jogot a hitelező vagy jogutódja részére.
Fene tudja.

De ötletes, ha igaz.
Yvonne Dederick férje jogász, nem hinném, hogy jó ötletnek tartotta volna egy értékesítést, ha a vétel tárgyát elővásárlási jog terheli - ha csak meg nem érte a dolog, hiszen van az a pénz, amitől vállalható, hogy az embernek korpás a haja.

Hát, majd meglátjuk, mindenesetre Anikó asszony helyében én ma este igen csendesen közlekednék, mert elmúltak a szép, napsütéses napok, felhők alatt meg minek a napszemüveg, nemde?
Mindenesetre most várhatunk, míg tisztul a kép, de ezen Simicska mindenképpen keresni fog - vagy így, vagy úgy, Orbánon pedig röhögni fog a világ.
Úgy hallani, Grazban elrendelték a riadókészültséget, ha megjelenik a kapuk előtt a régi kedves beteg, aki időnként rálép a saját nyelvére, azonnal kezelésbe tudják venni.

A másik égés a Testnevelkési Egyetem sportcsarnokának tetőszerkezetét érintette.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy a tüzet egy égve felejtett gyertya okozta, mely felett a sportolók a heroint melegítették egy kanálban.
A sportcsarnokokat soha nem őrzik, olyanok, mint 56-ban a FÉG volt.
Éppen akkor, amikor a forradalmárok odamentek fegyverért, nem őrizte senki.
Előtte nap még igen, utána következő nap szintén, de éppen azon a napon senki.
Tűzjelző, füstérzékelő, mely ma már Mari néni libaóljának is tartozéka, sehol egy darab sincs, az éjjeliőr meg nappal volt szolgálatban.
Hajdan egy TSZ tehenészeti telephelyet úgy őriztek, hogy a falán dobozokban órák voltak, melyeket ha nem húztak fel félóránként, akkor lejártak, az éjjeliőr pedig, akinél a kulcs volt repült, mint a liba, költözés alkalmából.
De ma még hasonló sincs, kamera sincs, - minek is az, nemde?

A szokásos menetrend szerint Orbán már biztosította a sportolókat, hogy meglesznek azok a milliárdok, melyekből pótolják a létesítményt.
Hogy azt eredeti helyén, az nem biztos, most keresnek területet a budai gigamegakórház részére, egy sportcsarnoknak meg mindegy, hogy hol áll, állhat az a Déli Pályaudvar helyén is, de persze én nem értek az ingatlanfejlesztéshez,  még a túzoltáshoz sem, nem hogy a gyújtogatáshoz, mint a Fidesz piromantái.
Lehet persze, hogy a holdsugár egy kint felejtett borotválkozótükörről valamelyik neves sportoló türülközőjére fókuszálta a fénysugarakat, az meg felgyulladt...
Mégis, az embernek helytelen gondolatai támadnak, és - meglehet tévesen - az egykori Budapest Sportcsrnok leégésére asszociál, ott is azonnal lett pénz a pótlásra és a tűzvizsgálati jelentéseket hatvan évre titkosították...
Nem akarom a Reichstagot se felemlegetni, de az se kizárt, hogy ezt a csarnokot meg migránsimádó liberálisok gyújtották fel, a tuggyukkik megbízásából.


Nálunk minden megeshet, meg mindennek az ellenkezője is.
Nem csak Alice él csodaországban...

:O)))

2015. október 13., kedd

GŐZT A HAJÓKÜRTRE

Ha kevés a gőz a kazánban, a kapitány súlyos dilemma elé kerül, hogyan tudja megoldani, hogy bár a dugattyúk egyre lasabban mozognak, mégis a haladás látszatát keltse.
Ilyenkor szokta kiadni a parancsot: Gőzt a hajókürtre!
A ködkürt pedig bánatosan belebőg a hideg, párás levegőbe, melyben a látótávolság ötszáz méter, a hajó pedig a jelenlegi sebessége mellett egy kilométeren belül nem képes megállni.

Így bolyonguk mi a világpolitika Bermuda-háromszögének vízein, a kapitányi hídon a Látnokkal, kinek nem kell sem kompasz, sem térkép, aki távcsövét fordítva illeszti a szeméhez, így vakon bízik benne, hogy a sziklák még nagyon messze vannak, pedig a hajó feneke már recseg-ropog a zátonyon...
Természetesen ez még nem az úgynevezett Hende féle távolbalátási kísérlet, de nem sokkal jobb ez sem...


Kapitányunk persze nem is kapitány, hanem ellentengernagy.
Attól ellen, hogy a józan ész ellen hajózik és tenger nagy a pofája, ami nem lenne baj, ha a gépeket pofázással lehetne hajtani.
Sajnos itt már gép sincs, csak kilencmillió gályarab az evezőknél, meg a kazán, amelyik a ködöt fejleszti és a gőzkürtöt működteti.
Szóval, a gőz a hajókürtre megy, mely - frissen átdizájnolva - formáját tekintve Rogán Tonyára hajzik, akit egy három államtikárból álló állvány tart a hajó fölé, a gözvezeték a hátsójához csatlakozik, a hangot pedig a száján át adja majd, melyből a gályarabok megtudhatják, hogy mecsoda szerencséjük van, hogy a létező világok legjobbikában húzhatják az evezőt .
A hídon pedig a kapitány rángatja a kürt fogantyúját, pillanatnyi hangulatának és távlati céljainak megfelelően.

Búúúú - szól a kürt, Búúúsulj magyar, jön a migráns!
Búúúú- bőgi bele az éjszakába, Búúúkott Gyurcsány, Búúúúkott baloldal, Búúúúkott liberálisok!
A távolból, a hegyoldalakból bánatosan bőg vissza a sok marha, Múúúúúkodik a rendszer!


Persze ne becsüljük le a propaganda szerepét.
Ami igaz - igaz, a baloldal bukásának és az ellenzéki tevékenység fiolyamatos kudarcainak oka a tömegkommunikáció alacsony színvonalában keresendő - többek között.
Amit Orbán felismert, de a demokraták között a legjobbak sem, az, hogy a modern politikai harc leginkább nem az utcákon folyik, hanem a médiában.
Pedig hányszor elmondták, hogy a média a negyedik hatalmi ág, csak éppen némi lenézéssel beszéltek róla, és nem vették komolyan saját megállapításaikat.
Ha valamit felrovok a gengszterek hatalomrajutása előtti kurzusnak, hát ez talán az első helyen szerepel.

Hogy engedték kisajátítani a médiumokat, egyiket a másik után, mígnem a végére egy rádió, egy televízió és egy napilap maradt, azokből is egyet megvettek kilóra, a maradék meg úgy üzemel, hogy nem jut el a lakosság egészéhez.
A nép azokat a híreket hallja, melyeket megengednek számára hallani, és lassan már annak sem lehet örülni, hogy a jobboldali médiamunkások többnyire vértehetségtelenek.
Megy az idő. felnőtt egy új nemzedék, mely meglehetősen pragmatikus - ott ír újságot, ahol felületet kap, azt írja, amiért megfizetik, aztán a romkocsnákban, tudatmódosult állapotban magyar BBC-t vizionál, de csak halkan, nehogy elveszítse az állását.


A gazdasági-polittikai teljesítmény és a propaganda a fordított arányosság elvén működik, minél gyengébb a teljesítmény, annál hangosabb a sikerpropaganda.
Amit pedig sokan és sokszor elmondanak, az még a személyes tapasztalatokat is képes felülírni.
Brit kutatók végeztek olyan kísérletet, hogy két tárgyat helyeztek el egy asztalon, és a kísérleti személynek meg kellett mondani, melyik a nagyobb.
A résztvevők többsége beavatott volt és a kisebb tárgyat jelölte meg nagyobbnak, az eredmény pedig az lett, hogy a kísérlet alanyai is ugyanígy tettek.
És akkor még nem is beszéltünk a tekintély szerepéről, ennek pedig nálunk kultusza van.
Lehet itt bárki a köztársasági elnök, a politikusok népszerűségi listáját vezetni fogja, egészen addig, mígcsak hülyét nem csinálnak belőle a barátai, hiszen ugyan, mennyivel különb Áder mint - mondjuk - Schmitt Pál volt?
És még valami: amit bemondtak a rádióban vagy a televízióban, az - a népeség egy bizonyos körében - automatikusan igaznak tekintendő.

Szóval, a mi kis Tóni Pasánk jól megdolgozott terepre érkezik, majd torzsalkodnak kicsit Lázárral, de az első mutyinál pajkosan összekacsintanak, hiszen ők egymás ellenségei, nem a pénzüké, és mióta Rákosi meghalt, a népnek már nincsenek ellenségei, csak barátai.
Márpedig megmondta a Talmud: Uram, szabadíts meg a barátaimtól, az ellenségeimmel elbánok magam is.

Az Úr is megöregedhetett, úgy látszik nagyot hall, mert mintha a füle botját se mozgatná...

:O)))