2015. október 19., hétfő

ÁGYÚVAL A VERÉBRE?

Békés jószág vagyok, egy teve ne is legyen lázadó típus, cipelje zokszó nélkül a terheket, melyeket a púpjai közé pakolnak.
Ha nem tetszik valami, hát köpjön egyet, de a hajcsár fejének leharapására csak a legritkább esetben érezzen késztetést. 

Most mégis ezen a problémán spekulálok.
A legutóbbi posztban megróttak azért, mert bár az kiderült, hogy nekem sem tetszik a rendszer - a MILLA előtt sem tetszett - mégsem vagyok képes elfogadni azt az alapvetést, miszerint ezt a trógert, kiben Szeretett Vezérünket tisztelhetjük, nem lehet elhajtani a faxba békés eszközökkel.
Deduktív közelítéssel ez azt jelenti, hogyha ennek ellenére  el akarjuk hajtani, akkor békétlen eszközökhöz kell nyúlni.
No, ezt meg aztán végképp nincs ínyemre elfogadni, igaz, én egy finnyás dög vagyok és már a Ceausescu-házaspár kivégzésénél is viszolyogtam - most se tetszene a dolog, pedig a mitugrász kis hörcsögöt úgy utálom, mint Petőfinél Harangláb a kukoricagölödint.
De ezt egyre több helyen lehet olvasni, hallani, én meg abban a hitben ringatom magam, hogy aki ezt hirdeti, az téved.
Vagy provokátor.


Azt el tudom fogadni, hogy az eddig alkalmazott módszerek csődöt mondtak, ezen nem is csodálkozom, hiszen a demokratikusnak nevezhető oldalt többnyire doktriner liberálisok és a seggükbe ájult demokraták vezették, akikben gyakorlati érzék éppen annyi volt, mint libasültben a baracklekvár.
Körbeálltak, egymást ütemesen körbedicsérték, ha mód volt rá a viszontszolgáltatás reményében toltak is egy kis dudvát egymás zsebébe, némelyikük még azt is elfogadta, amit a politikai ellenfél tuszkolt a zsebébe, de ettől még ma is hirdeti az igét, igaz, csendesebben.
Hja kérem, a marxizmusnak nincs párja, a lét határozza meg a tudatot, ugye...
A másik változat a kiszorítósdi volt, ott verték egymás fejét cipóra, Orbán röhögött, Gyurcsány meg egy szent ábrázatával szenvedett, már csak a madárkák hiányozat a válláról.

Igaz az égen kőrözött néhány dögkeselyű, de még azok is leszarták, a szenvedésével együtt...
Viszont azt nem tudom elfogadni, hogy két és fél évvel a következő választások előtt a demokratikus oldal éppen úgy viselkedik, mint viselkedett legutóbb, meg előtte is, ugyanennyi idővel a választások elótt, és valamilyen rejtélyes oknál fogva most mégis más eredményt vár.


Az is igaz, hogy a hatalom megszállta az államgépezet minden kulcspozícióját, a fegyveres erőket, a rendőrséget, létrehozta korunk ÁVH-ját,  a TEK-et, emellett még ott vannak a szélsőjobboldali szabadcsapatok, akik szorgalmasan gyakorolják a fegyverforgatást.
Tehát, ha azt vizsgáljuk, hogy van-e esélye itt egy fegyveres felkelésnek, bátran állítrhatjuk, hogy nincs, a budapesti demokrata nem jár meccsre a verekedés kedvéért, kerüli a bajt és ha puskát adnak a kezébe, akkor eljátssza rajta Papageno belépőjét a Varázsfuvolából...
Egy sikeres fegyveres felkeléshez kell néhány dolog, erről a klasszikusok írtak - például forradalmi helyzet, vezetésre alkalmas emberek, szervezettség és hát fegyverek is, ugye...
Látom lelki szemeimmel Fodor Gábort a barikádon, amint kézigránáttal a kezében magával ragadja a tömegeket, miköztben a TEK zsoldosai fejvesztve menekülnek, a Vezér meg telecsinálja páncélozott kevlár alsógatyáját.
Azt hiszem, hogy a műkörmösök sztrájkja se bénítaná meg a hatalmat, a hármas metró leállításáért meg Tarlós még hálás is lenne, hiszen emiatt aludni is csak azéárt tud, mert éjjel üzemszünet van...
Ergo, itt a mai helyzetben erőszakos hatalomváltásról beszélni: illúzió.
Aki ezt favorizálja, mégha csak áttételesen is, az kezdhet imádkozni bűnbocsánatért, mert ő lesz a felelős minden halottért.


Ami a demokratikus és békés megoldást illeti, annak két módja lehet, ebből az első az utópiák birodalmába tartozik, nevezetesen az, hogy a magukat demokratikusnak tartó pártok dolgozni kezdenek, szervezeteket építenek, fiatalokat vonnak be a munkába, mely nem csak pofázásból áll.
Ott vannak például a mutatós óriásplakátok, a szövegek szinte ordítanak a művészi alkotómunkáért, egy-egy öntapadó csík "ORBÁNTÓL" felirattal remekül egészítené ki az eszmei mondanivalót - az emberek döntöttek...
De beszéljünk a realitásokról: az emberek utálják a pártokat, náluk jobban csakl a politikusokat.
Lehetnek szentek, rózsakeresztes szűzek, a nép szenében mind egyforma.
Nyerni itt akkor lehet, ha egy szervezet közvetlenül a választókhoz fordul olyan programmal, mely elviszi a szavazófülkékig azokat is, akik eddig távolmaradtak, mert nem hittek benne, hogy a sorsukon ezzel képesek változtatni.
Konkrét programről kellene beszélgetni, nem demokráciáról meg narratívákról, és nem olyanokkal, akikre jelenleg nem vevő a nép.


Ezt az utat tartom járhatónak.
Ha pedig ezzel nyerni lehet, hát utána ki lehet kényszeríteni a hatalomátadást, nemmellesleg fegyveres fellépés ellen a fegyveres ellenállás is jogszerűvé válik.
Nincs ennek a hatalomnak annyi nyertese, hogy adott esetben  megvédené őket a népharagtól és nincs annyi érve, mellyel magyarázni tudná csúf bizonyítványát.
Persze ehhez szervezni kellene, és alkalmazkodni a tömeghangulathoz.
A demokrácia hajója nem gőzös, hanem vitorlás. ellenszélben nem halad.
Itt nem a Fidesz-szekta az ellenszél, velük nem kell törődni, hadd mondják a magukét itt nekünk kell megfelelő válaszokat adnunk az ország problémáira, felhasználva a társadalmi szél hajtóerejét.
Lavírozni kell, csak a célt nem szabad szem elől téveszteni.
És el kell vetni a szélsőséges megoldásokat, mert lehet, a hatalom csak erre vár.

Türelem, és munka.
Ez a megoldás kulcsa - gondolom...

:O)))

28 megjegyzés:

Kibic37 írta...

Kedves PuPu!

A hétvége kiesett nálam internet szempontból, így csak most tudtam posztodat elolvasni az előzővel (és a hozzáfűzött megjegyzésekkel) együtt.

Optimista énem hatalmas lelkesedéssel fogadta gondolataidat, nemkülönben azt a tényt, hogy szakítottál az utóbbi idők pesszimizmusra hajazó írásaival, és pozitív kisugárzás érzékelhető soraidban. Valóban meg kell tudni szólítani az embereket fizikai és erkölcsi szükségleteiken keresztül, kihagyva mindazon buktatókat, amelyek az eddigi kudarcokhoz vezettek.

Ekkor a realista énem megkérdezte, hogy ismerem-e a fehér fény és a lézersugarat alkotó koherens fény közötti különbséget. Mert míg az előbbi szelíden megvilágítja a tárgyakat, addig az utóbbi szövetet roncsol, acélt vág, sőt "csillagháborús" elképzelésekben harci objektumokat pusztít el. Továbbá azért is, mert valami hasonló mechanizmust kellene a fenti gondolatok megvalósításához társadalmi méretekben alkalmazni, mint ami a fehér fény szétszórt, különböző hullámhosszon, különböző fázisban és különböző polarizációs síkban terjedő elemi sugarait egyetlen irányba, kínosan azonos hullámhosszon, kínosan azonos fázisban és kínosan azonos polarizációjú síkban haladó sugárba tereli.

Ne érts félre PuPu, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs realitása annak, amit leírtál. (A lézert sem én találtam fel, mégis működik...). Csak arra próbálok rámutatni, hogy szavaidat százan kétszázféleképpen fogják értelmezni mihelyt a megvalósítás kerül napirendre. Elegendő, ha minden egyén tudatában csak egy picit torzul az eredeti elképzelés (márpedig torzul), amikor továbbadja, már ő is módosít rajta valamit (elvesz belőle, illetve hozzátesz). Lám, biztos, hogy az én interpretációmat is másnak fogod találni, mint amit Te elképzeltél.

Ezért vagyok picit szkeptikus. Nem látom azt az egyetemes tudatformáló eszközt, amivel az emberek tudatát tömegméretekben a szükséges kényszerpályára lehetne terelni. Ilyesmivel jelenleg csak a Hatalom rendelkezik.

De reménykedjünk! Talán létezik valahol egy Második Alapítvány, mint Asimov ismert trilógiájában, ami a Seldoni Tervet veszélyeztető Öszvér hatalmát képes volt megtörni.



Névtelen írta...

"...a demokratikusnak nevezhető oldalt többnyire doktriner liberálisok és a seggükbe ájult demokraták vezették..." - Így :(

DarthVader írta...

Pupu, ez a "program" hájpolás egy marhaság, már ne is haragudj. Mert kétféle "program" van: egy választási, amivel nyerni lehet, de köze nincs a valósághoz - az ment eddig is mindenkinek - meg egy valós, ami viszont tuti bukta. A magyar egyszerűen képtelen racionálisan gondolkodni. (Szerinted milyen választást lehet azzal nyerni pl, hogy "vizitdijat/önrészfizetést az egészségügybe"? Pedig enélkül nem fog menni az egészségügy "rendbetétele", ezt elhiheted. Vagy pl "tandíjfizetés a felsőoktatásban". Ezzel csak vesziteni lehet, pedig ezt se lehet elkerülni.) Úgyhogy olyan "programot" maga a szenvedő Jézus Krisztus se tud összehozni, ami akár csak az ingadozókat meg tudná szólitani. (Már ha nem akar a jelölt a szájából segget csinálni ismételten.) A magyar ingadozó választó nem ráció, hanem anyagi érdek/érzelem alapon választ. Utoljára, azt hiszem, Gautáma Szidhárta Buddha herceg világosodott meg a szent fügefa alatt, azóta senki.

Frank írta...

Ez a Pupu bejegyzés Bartus hozzászólására válasz. Pupu érvelését fogadom el. Bartussal egyetértek pl. Orbán megítélésében - ahogy látom itt közöttük (Bartus és Pupu között) nincs eltérés - de a túl radikális megodásokat - azon kívül, hogy semmi feltétel nincs meg a hozzájuk - én is túlzottnak tartom. (Nézzük csak: FIDESZ-nek jelenleg van 1,7 millió szavazója, míg a demokratikusnak mondható ellenzéknek összesen vagy 1,4 millió. A jobbik rendelkezik vagy 1,2 millióval, nekik már vannak félkatonai szervezeteik is. Így aztán még több esély van egy nyilasszerű hatalomátvételre, mint a demokratikus erők győzelmére.)

A baloldal már öt és féléve tényleg csak töketlenkedik, képtelen arra, hogy valamiféle épkézláb üzenet eljusson a választóihoz és a nagyszámú tartózkodóhoz.

Kovács Erzsébet írta...

Nem lesz itt már soha semmi.
Ady szavaival itt már minden dudva és muhar.Az egész dolog egy rúdugró bajnokságra hajaz, egypár jelentkező melegít a pálya szélén, fess mezben, csinosan,úgy ahogy illik,és amikor idő lenne, rá se lép a dobbantóra, elengedi a kezéből a rudat, és átsétál a léc alatt.Az a pár drukker, aki a szép új stadionban jelen van még csak azt se mondja:- Pfújjjj! ..
Csak halkan köpködi a szotyolát.
Hát, Európa ilyen nemzetet még nem nemzett!...
Ez a magyar ugar.
Hungary cum.
Cumi.

góbé írta...


DarthVader !

Csak egy-két vállalható programpont, igy hirtelen, amiket akár a faluvégén is megértenek, elfogadnak, és még sem megfeszülni, sem hazudni nem kell.

Ha azt mondják megcsináljuk az előrehozott nyugdijat úgy, hogy az 58 éves, pl. pedagógusnak nem kell attól tartani hogy ha sokat jár a szája kirúgják, a rezsit, a hiteleit törleszteni nem tudja, s előbb utóbb a lakását is elveszitheti. Ha elmehet arányosan csökkentett összegü nyugdijba, rögtön kiegyenesedhet a dereka.

Azt sem nagyon hallani, - pedig a magyar falunak fontos lenne - hogy pl. a parókiára fiktiven bejelentkezett, igy már "helybenlakó" mükörmösöktől és a hasonlóan csalóktól a földbérletet/tulajdont akár büntetőjogi felelősségrevonással párhuzamosan visszaveszik, s a falu birtokába adják át. Az ott élők döntsék el, hogy mi a szándékuk az állami tulajdban maradtó határral, mellyel a tényleg életvitelszerüen ott lakók rendelkeznek... Ángyán tanár úr, meg a Gőgős igazán félrerakhatják nagyüzem/családi gazdaság vitájukat, amig nincs szabad föld, nincs miről beszélniük.

Nagyon fontos s egyre időszerübb lenne az alapvető élelmiszerek ÁFÁját minimálisra csökkenteni, kompenzálásként pedig visszavezetni a többkulcsos, progressziv SZJA-t.

Azt is törvényben lehetne foglalni, hogy a minimálbér azonos legyen a mindenkori létminimummal, s ezt kapja a közmunkás is, ugyanakkor állami szinten a legmagasabb nettó bér nem lehet több a minimálbér 10-15-szörösénél. Jelenleg úgy 60-szoros a szorzó.
Amennyi önmagától növekvő luxusingatlan, meg terepjáró van már az országban, egyfajta luxus-adó-szerü bevezetésének igérete keveseknek fájna, de bizony hozna szavazatokat.

Szintén törvényt tilthatná a közpénzekkel kapcsolatos bármiféle titkositást. Ha valóban felmerül nemzetbiztonsági kockázat, azt csak Biróság állapithatná meg... i tak dalse...


Pityi Palkó írta...

Tévedés!
A kis görény nem hatalommániás, hanem a saját hatalmának a fogja. Ugyanis ha egyszer kiesne a hatalomból, könnyen lehet, hogy életfogytiglanra ítélnék, vagy élete végéig zárt intézetbe kerülne. (Utóbbinak van valóságos alapja, mert egy bírósági tárgyaláson ügyvédei grazi leletekkel igazolnák, hogy gyógyszerek hatása alatt követte el cselekedeteit.

"góbé" sok hasznos dolgot sorolt fel. "magyarul!" Amit az általam utált kommunikációs szakemberek elfelejtettek. Az emberek többsége csak általános iskolát végzett, ezért nem érti mikor integrációról beszélnek, meg interperszonális kifejezést használnak. Azt értik, hogy Inter-Milan: 2:1, mást nem. Egy autószerelőnek a "fékek és a súlyok kiiktatása" egészen más képzeteket kelt. Tessék tehát újra megtanulni MAGYARUL! - azt értik!

Ami a görény elsöprését illeti. Nem egyszerű dolog, de megoldható. Van olyan milliárdos külországban, aki segítene. Meg kell tudni, hol tartja a pénzét. Ahogy a világ megtudhatta, hogy Líbia diktátorának, vagy a FIFA elnökének hol és mennyi pénze volt Svájcban, nála is utána lehet kavarni.
Mert azt minden nyékládházai, vásárosnaményi, vagy szarvasi közmunkás is megértené ha az újságok lehoznák, hány milliárd (igen, milliárd!) dollár várja, hogy végre egy demokratikus magyar kormány zárolja azt.
Azt igen! De ezt a "demokratikus közbeszéd" című hablatyot nem.

Névtelen írta...

Mivel csodák nincsenek a vezér a helyén marad.Tudja ha lelép azonnal körmére néznek a vagyonának.Pedig még egypár imágót saját lábára kell állítani.

talalom írta...

Góbé! Pont a földügyet meg nyugdíjügyet többször is hallottam ellenzéki oldalról. Éppen Gőgöstől hallottam, olyasmit, hogy jól gondolja meg mindenki, aki ebben részt vesz, mert nemcsak a földeket fogják visszavenni, hanem felelősségre vonják azokat is, akik közreműködtek az alkotmányellenes törvénytelenségben. Kórozs (MSZP) többször kifejtette: túl merev a nyugdíjrendszer, és épp olyan példát említett, mint Te, csak ha jól emlékszem, más foglalkozással.
Az elmúlt öt évben a legkomolyabb politikai győzelmet az egyik legkisebb ellenzéki párt érte el, de senki nem beszél erről, csak egy sima kis adóvisszavonást - amit azóta apránként beszedtek - istenítenek. A választó kötelező regisztrációjáról van szó, amit sikerült visszavonatni. Igaz, sok fd-s se értett egyet ezzel, de az ő torkukon simán lenyomják, ha a DK nem tartja napirenden. Ha jól emlékszem, még ezen a blogon is megkapta a pártelnök a "ripacs" meg a hasonló jelzőket a vezetők éhségsztrájkja kapcsán. Az Együtt-PM (Bajnai pártja) is következetesen küzd egy-egy ügyért, és Hadházy Ákos (LMP, bár szerintem ő eltévedt kicsit) se száll le a trafik-ügyről.
Nem azt mondom, hogy tökéletes az ellenzék, hogy nem hibázik, hogy nem tehetne többet. Ehhez mi is kellenénk...

Unknown írta...

a kormányerők - mindenféle - túlereje SEMMIRE sem mentség / lásd : 1956 !! /

MÉG PROGRAM SEM KELL !!!

AZT KELL ELÉRNI, hogy mindenki menjen el szavazni!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZT kell sulykolni / SULYKOLNI...ÉS SULYKOLNI!!!! /, hogy szavazzon a józan esze szerint!!

Névtelen írta...

Kedves Frank!
Pupu valahol kifejtette, és én ezzel egyetértek, hogy elsősorban a 4 millió nem-szavazóból kellene érdemben megszólítani azokat a jelentős tömegeket, akik változást szeretnének, de nem látnak olyan alternatívát, amit követni lehetne. Ehhez csatlakozhatnának azok is, akik valamelyik párt tagjaként vagy követőjeként megmaradtak demokratának.
Abban én is egyetértek veled és Pupuval, hogy jó lenne, ha a rendszert békés eszközzel meg lehetne dönteni. Itt azonban szkeptikus vagyok, mert ez ritkán szokott sikerülni: utoljára talán éppen a kelet-európai rendszerváltások esetében történt ez meg. Mindenesetre, ha lenne egy vagy több Mahatma Gandhi kaliberű és habitusú vezető a demokratikus oldalon, akkor nyugodtabb lennék :-)
Aki pedig abban reménykedik, hogy 2018-ban itt demokratikus választásokon le lehet váltani a rendszert, az szerintem nagyon naiv. 2018-ban véleményem szerint csak akkor lesznek megtartva a „választások”, ha az ellenzéknek esélye sem lesz a győzelemre. Vagyis pl. minden úgy folytatódik tovább, mint most. Ha addig létrejönne valami reális alternatíva, akkor vagy nem lesznek választások, vagy nem lesznek demokratikusak (még ennyire sem).

góbé írta...


Talalom!

Nálad a pont, de pártjainktól kettőt levonok. Mi halljuk, látjuk, ismerjük demo.pártjaink elkötelezettebb részének kiáltásait, úgy sok-százezren akik hozzáférünk az internethez. - a klubrádiót Budapesten kivül már lehetetlen sima rádión fogni.
A párszáz, néhány-ezer lelkes falvakban alig van kábelszolgáltató, döntően az m1-4, az RTL és a TV2 az amiből hagyományos antennával tájékozódhatnak, ami édeskevés. Nameg van Kossuth, meg Dankó, meg Lánchid, meg Mária-rádió. Kösz. Igy még a közélet iránt érdeklődőbb emberekben is legfeljebb kétség támad, "..ugyan most ki hazudik.." és úgy dönt, hogy mindenki, tehát nem érdemes szavazni.

És ezért van Pupunak nagyon igaza, amiért elmarasztalja a dem. oldal pártjait, mert médiafelület hiján eredményt csak következetes, hiteles és érthető terepmunkával lehet ellensúlyozni. Tisztelem, becsülöm az általad felsorolt politikusokat, de az is elvárható lenne hogy amit feltártak, megállapitottak, jusson el a falu utolsó házában lakó Józsibácsihoz is, különben sem szavazni, sem kaszát egyenesiteni nem fog.

DarthVader írta...

Góbé, drága!

A simplicity tényleg fontos, ezt Matolcsy óta tudjuk :)

A programokról:

előrehozott nyugdij: szépen hangzik, de ki fizeti a révészt, még akkor is, ha értelemszerűen időarányosan csökkentett? Mibe kerül, és honnan lesz fedezete? Viszonylag egyszerű számitással politikafüggetlen szakemberek - bár nálunk ilyen nincs - könnyen ki tudják számitani. (A pedagógus félelmét a szájjártatásért kibacástól nem a nyugdíjba vonulás lehetősége csökkenti, a pedagógus dolgozni szeretne megfelelő bérért. )

Földmutyi? Hát, a törvény kiötlőit és bevezetőit ugyan felelősségre lehet vonni, de a bérlőtől/vevőtől max. a földet lehet elvenni, felelősségrevonásra ugyanis nemigen kerülhet sor, már ha továbbra is jogállamban akarunk élni.

Élelmiszer ÁFA? Prima. Többkulcsos SZJA mint fedezet? Nebazzmá, ember, mondaná a magyar tarka vágómarha. 10 %-kal csökken a kenyér ára, én meg fizessek 30 %-kal több adót? (Merthogy a többkulcsos SZJA-ből ennyit ért meg, a magyarázat pedig már nem fér a simplicity kereteibe.)

Luxusadó: emlékszel-é az öszödi beszédre?
Volt egyszer egy ingatlan-adó tervezet.
"Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt. És egyébként még odaadjuk még az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, már most az ő bevételük. Az egésznek az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint."

És az ingatlanadó ment is a levesbe. Én beszéltem egy emberrel, akkoriban. Doktor volt, - nem orvos, bár ez mindegy - aki 1 bekezdésben el tudta mondani, hogy a vállalkozók meg hasonló csirkefogók minimálbérből a drága ingatlanokban laknak,
az ingatlanadó ötlete pedig micsoda pimaszság a kormány részéről. Na most ez egy doktori fokozattal bíró egységsugarú magyar polgár, Mit várunk a nemdoktortól?

A luxusadó lehet hogy jól hangzik, csak összbevétel szintjén lószar, és nem vagyunk előbbre. Amikor pedig be kell terjeszteni a kőccségvetést, akkor nem nagyon mutat benne.

Sajnos, mint mondtam, a "program" olyan, mint a szocializmus, a "nyerő" nem működik, a müködő pedig nem "nyerő". (Szocializmusban ugyanez a "létezővel").
(Az öszödi beszéd után mondta valamelyik nyugati politikus, amikor Gyurcsánynak egy világ hányta a szemére, hogy "hazudott", holott erről egy szó el nem hangzott, csak a Hirtvben, hogy "minden politikus tud őszintén nyilatkozni, csak azt nem tudja, hogyan nyerjen utána választást".) Szóval a "nyerő programmal" csak két baj van, egy, hogyha megvalósitják, a másik pedig, ha nem.

Wolk írta...

Kedves PuPu,

Azt írod, hogy

"Nyerni itt akkor lehet, ha egy szervezet közvetlenül a választókhoz fordul olyan programmal, mely elviszi a szavazófülkékig azokat is, akik eddig távol maradtak, mert nem hittek benne, hogy a sorsukon ezzel képesek változtatni."

Itt egy program. A miérteket, hogyanokat hagyjuk azokra a szakértőkre akik ezt a programot felvállalják és a választók elé tárják. Feladat, hogy megtaláljuk ennek a programnak a hiteles szószólóit.

Mit kíván a magyar nemzet
13+1 pont

pleinair írta...

Góbé,

a programpontjaiddal egyetértek, hasonló programon dolgozik szakemberek bevonásával a DK.
Jelenleg több-tízezer példányban nyomtatott szórólapok kihordásával talpalnak szegény talpasaink. Kegyetlen és kevés eredménnyel járó, sziszifuszi meló ez, de a lakossági fórumokon kívül nincs más módja a kapcsolattartásnak.

pleinair írta...

Kedves Pityi PÁl,

Gratulálok szép nevedhez keresztapádnak, Pupunak, és nem utolsó sorban Neked.

Örömmel olvasom, hogy a kis görény elsöprését megoldhatónak látod.
Ez lenne minden programok első, legvonzóbb és legfontosabb pontja, a többi csak ennek nyélbeütése után lesz megvalósítható.
Viszont a görény becserkészéséhez és méltó helyre juttatásához vezető út hosszú, és számtalan buktatóval van kirakva. Ezért fontos, hogy ne csak ellene, hanem össztűzszerűen, egyidőben és vele párhuzamosan az általa kiépített rendszer egésze ellen is megtaláljuk a hatékony módszereket.
Polgári engedetlenségek, sztrájkok szervezésére gondolok. A megsértett, ellehetetlenített, megalázott társadalmi csoportokat kellene egyenként, külön-külön öntudatra ébreszteni. Például a pedagógusokat PECS elleni polgári engedetlenségre kellene felszólítani, a kamarai tagdíjak befizetésével kapcsolatos ellenállást is ebben a formában lehetne bojkottálni.
De radikálisabb eredménye lenne a közlekedés megbénításának,
Mivel a szakszervezetek gyöngék és korruptak, szerepüket részben átvehetnék a baloldali demokrata közösségek.






Wolk írta...

Kedves pleinair,

A DK oldalán több program is olvasható. Konkrétan mely szórólapokat hordanak szegény talpasok? A DK honlapon olvasható?

Most, hogy benéztem az oldalra hát semmi újat nem találtam. Csupa általános ígérgetés ami ha beérik esetleg még törvényi hátteret is kap addigra már naponta nem egy két vonatgázolásos baleset, éhhalál, éhezés, maradandó egészségkárosodás, kilakoltatás lesz. Az a párt(ok) amely többséget szerezne a parlamentben szinte tűzoltó munkában azonnal sarkalatos költségvetési átalakításokat kell, hogy tegyen az leszegényedett, kisemmizettek részére az elemi létfenntartás biztosítása végett.

Kérdés mennyi az a legrövidebb idő, hogy ezeket megtegyék?

Egy általam is jónak tartott kezdeményezést olvastam arról, hogyan lehet a pártokat vélemény kinyilatkoztatásra bírni.

"Havonta kidolgozunk 5-10 közérdeklődésre számot tartó, aktuális kérdést. Ezt elküldjük a pártoknak, politikai szervezeteknek akik írnak hozzá egy egy-két mondatos javaslatot (Ők hogy kezelnék az ügyet). Ebből készül egy preferenciális szavazás A PÁRTOK/SZERVEZETEK NEVÉNEK FELTÜNTETÉSE NÉLKÜL. A látogatók szavaznak, a szavazás lezárulása után kerül ki az oldalra a javaslatok mellé a pártok/szervezetek neve.
A látogatók pedig statisztikát láthatnak arról, hogy az adott hónapban vagy több hónap összesítésében ők melyik párt javaslataival értettek egyet (%-os, grafikus kimutatás)"

Innen hamar kiderűlhet, hogy melyik is az a párt amelyiket támogathatunk.

pleinair írta...

Kedves Wolk,

Még nem kaptam a szórólapból, de kérdésedre igyekeztem azonnal utánanézni, mit tartalmaz az anyag.
Egyelőre annyit tudtam meg, hogy nem programot, hanem az orbán-kormány "menekültügy árnyékában" elkövetett disznóságairól tájékoztatja a lakosságot.
Ígéretet kaptam, hogy lefotózzák és fölteszik a facebookra még ma este.
Szerintem a hiteles tájékoztatás is fontos, nem árt, ha ezekről a menekültüggyel elfedett sunyiságokról is tudnak az emberek.
A program készülőben van, és a közeljövőben nyilvánosságra hozza a DK - ezt Gréczy mondta az
ATV valamelyik műsorában. Most a műhelymunka folyik.

hello írta...

PuPukám, örömmel olvastam és üdvözlöm az itt ismertetett és kellően megindokolt álláspontodat egy erőszakos alternatívát illetően - ugyanezt a véleményemet a korábbi posztjaidnál már számtalan esetben kifejtettem, ugyanilyen meggondolások és érvek alapján.
Persze, hogy bizonyos forró fejek lehűtésére ez elég-e, nem tudom, de nagyon észnél kell lennünk, mert sem provokáció, sem bármiféle kalandor ambíció áldozataivá nem válhat sem az ország, sem a lakossága!

Wolk írta...

Kedves pleinair,
Köszi. Gondolom abban egyetértünk, hogy ez a minimum. Ha már szegény aktivistákat hajtják.

pleinair írta...

Szegény Wolk!

Nem akarom, hogy kétségek közt hányódjon a lelked, ezért izibe küldöm a szórólap
tótágast állt, fekvő helyzetű változatát. Szerettem volna fölállítani, de sajnos nem megy. Elfelejtettem a technikáját.

Miután nem sikerült, idemásolom a fotón fekvő helyzetben látható szöveget.

Íme:

Fölül, sárga sávban orbán szenvedő képe és a cím látható:Ezt csinálja OV a menekültügy árnyékában.

Alatta kék mezőben az alábbi tények lettek felsorolva:

Két millióról öt millióra emelte a fidesz az állami cégek fizetését.
Százezer hektár földet juttat a fidesz ingyen a havreoknak.
Alig van gáz a tározókban,magyarok lakásai maradhatnak fűtés nélkül.
A háziorvvosok harmada nyugdíjas, másik harmada 5 éven belűl lesz azzá. Milliók maradhatnak
háziorvos nélkül.
Tarlós bevezeti a dugódíjat - újabb sarc az autósoknak az útdíj után.
De beszélhetnénk még a Qestor-botrányokról,
a Corvinua egyeten feldarabolásáról,
Rogán új propagandaminisztériumáról,
habony médiavásárlásairól,
Lázár titkos utazásairól, az újnál is drágább orosz metrófelújításról,
Mészáros további gazdagodásáról,
az olimpiai pályázatra eltapsolt százmilliókról,
Garancsi úszóvébére kapott 48 milliárdjáról

Amennyiben további fideszes korrupciós ügyekről van tudomása, vegye fel velünk a kapcsolatot.

DK Infoiroda,
cím, tszám.

Cereus írta...

A mi disznóólból szabadult, szakasztott pocakos miniszter elnökünk, ma már nem képes felfogni tettei súlyát, és következményeit. Annyit azért elvárhatnánk, (mindenféle fegyveres harc nélkül), hogy ez a jól fizetett rendkívül balfasz baloldalinak mondott konglomerátum kikövetelje ennek az elszabadult törpe hajóágyúnak, pártatlan elmeorvosi vizsgálatát.

talalom írta...

Darthwader! NEM ELŐREHOZOTT nyugdíjról lenne szó, hanem rugalmas rendszerről. Arról, hogy bizonyos munkaviszony után elmehessen nyugdíjba, aki akar (pl. 58 évesen) - arányosan számított KEVESEBB nyugdíjért.

Névtelen írta...

Ez nagyon szép és jó és liberális,és egyetértek(-tünk) és elgondolkodtató és kezdjünk el dolgozni rajta stb-stb. Majd egyszer ha sikerül 2-300 év múlva meg is valósítjuk,mert addigra lesz a magyar emberekben annyi közösségtudat-szociális érzékenység,demokráciatudat.
Ma csak akkor hajlandóak megmozdulni,ha személyes sérelem éri őket (internetadó).
Nagy tömegek tesznek rá,h gyermekek éheznek...( ők lesznek a jövő adófizetői ha megérik). Nagy tömegek tesznek rá naponta lopnak ki a zsebükből óriási összegeket és a jövőjüket (+ a gyermekeik jövőjét is kockára teszik.)Ugyancsak sok-sok ember szrik rá,hogy megint emelték a felvételi ponthatárokat(legalább több lesz a segédmunkáskéz). Hogy az ápolók-ápolónők szrért-hugyért dolgoznak ,mint az állatok( nem fogják fel,h ők vagy rokonaik is lehetnek majd betegek)Hogy a tanárokat olyan megalázó fizetéssel pluszban kvázi besúgásra kényszerítik.természetvédelmi területeket kótyavetyélnek el haveroknak átjátszva ... sorolhatnánk a végtelenségig... de ezek nem, vagy csak látszólag érintik őket közvetlenül,de addig minek avatkozzanak közbe, menjenek demonstrálni?
Amikor meg a kölküket nem veszik fel az egyetemre, vagy betegek lesznek és az ápolásra panaszkodnak,hogy 20-30 embert lát el egy nővér, vagy a kisfiuk úgy jön haza a suliból (- apuka te nem kerülhetsz a mennyekbe,mert te vasárnap is dolgozol,nem pedig a templomba jársz). Na akkor vakarhatják a fejüket és eszükbe jut,hogy milyen jó lett volna időben megállítani ezeket.
Az ország nagy része nem is tud azokról a dolgokról amit éppen megtesznek,tartanak egy sajtótájákoztatót,azt orrba -szájba tolja a köztévé, (nem lesz fizetős a felsőoktatás- nem árverezünk el természetvédelmi területeket-fizetésemelés lesz az oktatásban-az egészségügy betegbarát lesz) és végül megteszik sumákban( vagy már nem is suba alatt) az ellenkezőjét, a "zemberek" meg csak legyintenek,hogy már úgy is késő bármit tenni.El kell telnie 2-300 évnek, mire rájönnek,h folyamatosan-következetesen és előre megfontolt szándékkal átbszták őket a palánkon... de addigra már valóban késő bármit tenni.... addig is ötletelgessünk-szörnyülködjünk-döbbenjünk meg,írogassunk kommenteket-posztokat... utánna kapcsoljuk át valami "értelmes" sorozatra vagy műsorra,,hagy sorvadjanak az agysejtjeink tovább.
Nem véletlen az ingerültségem pl,kiderült,h az oroszok nem veszik át az elhasznált fűtőelemeket (sem) nekünk kell gondoskodni róla... a magyarok reakciója 0.azaz nulla. Ez csak egy példa volt de rávilágít erre a nagyívű beleszarok-engem nem érint gondolkodásmódra.

Wolk írta...

Kedves pleinair,
Én nem vagyok aktista. Te írtad, "Jelenleg több-tízezer példányban nyomtatott szórólapok kihordásával talpalnak szegény talpasaink."

Vagy képzavar?

Wolk írta...

...helyesen aktivista nem vagyok. Tehát nem engem kellene szegény jelzővel illetned.

góbé írta...

Üdv DartVader !

Ha neked van, - persze nincs - igazad, akár lehúzhatjuk magunkat a wc.-n. Megállapitod hogy baloldali, vagy akár némi szociális érzékenységet tanusitó program kivitelezhetetlen, gyakorlatilag kár erőlködni. Egy kulturált, európai, nyugati stilusú demokratikus berendezkedésnek semmi esélye, aki még tud húzzon el, a maradék vegye tudomásul I. G.-viktor és leendő utódai országlását. Továbbgondolva nézeteidet, teljesen fölöslegesek a pártok, civil szerveződések, sőt, igy a parlament is. Éljen a feudálfasiszta autokrácia, úgysincs más választásunk...

Egy Vaslédinek titulált hölgy egyszer az mondta, - mikoris a mi Földilacinkhoz hasonlóan himsoviniszta módon betámadták, - ha valaki egy család háztartását rendben tudja tartani, esélye van hogy egy országgal is megbirkózik.

A mi kis szép(vagy) gyönyörü(vagy) Magyarország...-unk egy olyan családra hajaz, ahol a családfő a haverjaival, meg luxuskurvákkal bulizik, kaszinóba meg déltengeri utakra jár,
a kölköcskéinek meg az is ünnep, ha a száraz kenyerükre jut egy kis zsir is.
Tudod nem kevesen, bizunk abban - mert nincs más választásunk - hogy létezik egy emberibb, tisztességesebb elosztási forma is. Van és volt is rá példa akár nálunk is. Az ennek megvalósitására törekvés, megér egy misét.

Névtelen 22.39!

"...Az ország nagy része nem is tud azokról a dolgokról amit éppen megtesznek,tartanak egy sajtótájéákoztatót, azt orrba -szájba tolja a köztévé..." irod.

Itt van felelőssége a "mi pártjainknak". Ha már képviselnek minket jó pénzért, igyekezzenek azt hatékonyan tenni. Ha nincs médiájuk, talpaljanak. Az kevés, hogy hogy az interneten közzéteszik véleményüket és nagyon elégedettek magukkal!

Andy Mage írta...

Az a program, izé nem új ötlet. Ismerek olyan blogbejegyzőt, aki ezt a választások előtt is felvette. Beleértve azt is, hogy egy vezérelvű ellenzék kell a kutyának.
Az eredmény?
Semmi.
Vezérelvű maradt az ellenzék és nem kommunikáltak programot.
Meg is buktak.
Ez 2013 nyarán már világos tendencia volt.

Alkalmasint a kormányerők egyre kevesebb olyan utat hagynak nyitva, ami nem nyíltszíni pofozkodáshoz vagy akár akasztáshoz vezet.