2016. február 23., kedd

MINDEN RENDBEN

Mi nincs rendben ebben az országban?

Hát semmi, de ezen belül nagyon nincs rendben például az oktatás helyzete.
Igaz, most éppen nekiveselkedtek a pedagógusok, hogyha beledöglenének is a terület irányítói - élükön szeretett miniszterelnökünkkel, vitéz kőbölcsei Orbán Viktorral, akkor is helyrehozzák az oktatásügyet.

Adjon nekik az Úr szép elhatározásukhoz sok erőt és elszántságot, megalkuvások nélkül.
Nem a pedagógusokkal és nem az oktatási segédszemélyzettel van a baj és nem is a bérekkel vagy nem csak a bérekkel.


De nincs rendben az egészségügy sem, viszont ott legalább van egy egérút, melynek vége Németországban vagy Nagy-Britanniában van.
Ha valakinél elszakad a cérna, csak zsebrevágja a bankkártyáját, beül a kocsijába, mánap reggelre már csak, mint rossz emlék idéződik fel megviselt lelkében a Szent Kleofás Kórház és Rendelőintézet névre hallgató műintézet.
Nem az egészségügy szereplőivel van a baj, nem az orvosokkal, szakdolgozókkal, műszaki személyzettel, és nem a bérekkel, vagy nem csak a bérekkel.

Rendben van a nyugdíjrendszer?
Van a fenét tizenöt-húsz éven belül - ha nem előbb -  itt cudar világ lesz.
Az utcán át kell majd lépegetni a hullákat, merthogy a nyugellátásnak nem lesz fedezete, az állam meg, miután a nyugdíjjárulékot adóvá minősítette, éppúgy viselkedhet, mint a népi zenekar prímása, mikor a kontrás kérdezte tőle, hogy neki nem jár a gázsiból?
Járni jár, Aladár, de nem jut...
Itt két dolog nem volt kéznél az öngondoskodás első említésekor: a tradíció, meg a pénz.
Megszűnt a falusi lakosság nyugdíja, lehet majd az öregeket bezárni a szobába, oszt víz nélkül hagyni - egy bő hét és az örök világosság fényeskedik majd nekik.


Rendben van az ipar?
Rendben hát, csak az a baj, ha kivesszük a német autóipari cégek termelését, meg a többi külföldi üzemet, akkor a maradékkal nemigen tudunk fejlődést produkálni, hiszen nincs hozzá tőkénk, piacunk, gyártási tapasztalatunk.
Járműgyártás van, csak ami van, az nem magyar, ha kell valami, akkor ócska, lefutott buszokat veszünk Genfből, lepukkant villamosokat Hannoverből, teherautókat Németországból - pedig hajdan gyártottunk ezeknél semmivel sem rosszabb járműveket is.
Viszont a múköröm-ipar fellendült, csak hiányzik a kreativitás, külföldre nehezen tudjuk eladni a készterméket, legfeljebb Dubaiba, a kuncsafttal együtt...

És a mezőgzdaság?
Hát, az nagyon rendben van, ül a sok ostoba paraszt a tíz évvel ezelőtt megvett traktor légkondicionált fülkéjében és onnan nézi, hogy a földet úgy rántják ki a talpa alól, mint egy szőnyeget, egy ügyes, gyors mozdulattal.
De nem baj, hiszen a szeme előtt lényegül át a kozmetikus meg a gázszerelő nagygazdává, a nagygazda oligarchává, az oligarcha meg sokszoros, nemzetközi szinten is jegyzett milliárdossá.

A termelés meg a bányászbéka segge alatt van, a libák éhendöglenek a vetésben, mert a mai gazda területalapot vet és támogatást arat, nagy barma lenne a  jóistennek, ha dolgozna - tisztelet a szent megszállottaknak.
A hatalom a családi gazdaságokról trillázik, mint operaházi koloratúr-szoprán, akinek a bassz-bariton belecsípett a popsijába, közben meg a birtok-koncentrációt támogatja.
Ha az uniós támogatások megszüntetését elintézi Pocak, akkor egy szál zeller nem sok, de annyit se fognak megtermelni az új földesurak.


Rendben van a pénzügyi szféra?
Hát ha valami nagyon, akkor éppen ez az!
Meg kell csak kérdezni a quaestor-károsultakat, meg a többieket, akiknek lenyelte a pénzét a nemtudomki, de azt lehet tudni, hogy bárki volt is, kicsi volt, és zsebreb@szott kézzel, kacsázva járt...
Már megvannak a jól bejáratott technikák a forint bedöntésére, a megfelelő emberek is rendelkezésre állnak, akik olyan buta pofával tudnak csodálkozni, mintha semmi közük nem lenne a dologhoz.
Aztán persze az árfolyam helyreáll, az érdekeltek pedig realizálják a tranzakciók hozamát és még gazdagabbak lesznek - a kutya is oda szarik, ahol már van, nemde?


És a társadalom érzékeny szövete, ugyan, rendben van-é?
Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, a társadalmi mobilitás megszűnt, a zsellér gyereke zsellér, a közmunkás gyereke közmunkás marad, igaz viszont, hogy a jogász gyerekéből jogász lesz, az orvoséból orvos, és a maximális mozgás az lesz, ha ez keresztben történik.

Éppen most emelkedik ki egy olyan társadalmi réteg, mely már a saját lábán áll, saját csicskásait neveli ki, saját tarktorral jár fát lopni és olyan helyzetben van, mint a windsori hercegnő, a te gyereked, meg az enyém még kezicsókolommal köszönni sem fog tudni nekik, olyan társadalmi távolságban lesznek...

Hát akkor bizonyára a közbiztonság van rendben?
Naná, - hát éppen az ne lenne rendben?
A rendőrség fenntartja a rendet, üldözi a bűnt, de csak bizonyos értékhatárig, vagy ha valaki belegázol Nagyuram érdek-szférájába, esetleg felismeri, hogy nini!

Ez egy g&ci!
Az ügyészség is vádat emel az ellen, aki veszélyt jelent a hatalomra, vagy éppen csak azt akarja bizonyítani, hogy a szocialista miniszter meg államtitkára velejükig rohadt, korrupt alakok, vagy, hogy a kerületi polgármester korrupt, a volt képviselő meg a bűnsegédje, mert a telefonszámláját kifizette a kerület.
Leesik egy létra, aláírnak egy szerződést, vallomást kellene tenni, erre mindenki belehal, viszont a szoci pártelnök-helyettesnek haja szála se görbül kétségkívül szabálytalan pénzügyi tranzakciói miatt.
Hogy is mondta Salamon Béla?

Ha én egyszer kinyitom a számat!
Ha én egyszer elkezdek beszélni!

És hát, a társadalom sincs rendben, hiszen hagy magából nyálcsortgató hülyét csinálni.
De persze ez se tart örökké.
Van erről egy viccem, lehet,  máskor már elsütöttem...

A rabló beront a házba, pisztolyt fog a lakókra, a süldőlányt orális szexre készteti, a ház asszonyát megpocsékolja,a férj és apa meg csak nézi...
Aztán egyszercsak nekiront a rablónak és a kandalló piszkavasával különös kegyetlenséggel agyonveri, a piszkavasat a fenekébe szúrja és a felesége bugyiját ráakasztja győzelmi zászlóként.

Kérdi tőle a bíró, hát ha már szó nélkül végignézte az atrocitásokat, akkor - mikor már mindennek vége volt - miért kellett ilyen kegyetlenül agyonvernie?
Tudja bíró úrm akikor a feleségem döfölte, nagyon fájt, de beláttam, nem tehetek semmit.

Mikor a lányom úgy oralizálta, hogy behorpadt a homloka, ez is nagyon fájt, de beláttam, hogy nem tehetek semmit.
De tudja Bíró úr, amikor végzett az asszonnyal, és beletörölte a farkát a frissen mosott függönybe, - na, azt már nem lehetett kibírni, - ugye megérti?


:O)))





8 megjegyzés:

Frank írta...

Hát igen, az ellenzék meg nem találja, vagy nem meri kézbe venni azt a bizonyos piszkavasat...
A legtökösebben az eddig megalkuvóknak bélyegzett pedagógusok viselkednek, várjuk a folytatást. Ugyanis a "mi" rablónk nemcsak a függönnyel, hanem már a damaszt szalvétával teszi tisztába magát.

Avi írta...

Mindeközben történnek érdekes dolgok:
http://vs.hu/kozelet/osszes/botrany-a-nemzeti-valasztasi-irodanal-0223?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main
Akinek kétségei volnának a Kedves Vezető módszereit illetően.

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Jó írás, szépen összefoglaltad.De nekünk magyaroknak még EZ sem elég,ahhoz, hogy észhez térjünk, ide már nem is Mohács, hanem Mohácsba oltott Don-kanyar kell, megfűszerezve elvesztett berni VB döntővel.Azt már talán a rezsicsökkentéssel turbózott migráncs elhárítás sem tudná überelni. Bár nincsenek hiú reményeim, de azért hátha már közel a megoldás. vikkancs sem élhet örökké..

Úzbence írta...

Kedves Pupu!A társadalmunk minden szegmentét górcső alá vetted.Nagyon szemléletesen írtad le.Csak az baj,hogy mindegyiknél ugyanaz a refrén:Semmi sincs rendben.És ez sajnos így igaz.De vajon mindenki ilyen tisztán lát?Válaszom:NEM!,mert akkor nem itt tartanánk.Ezért is kell ezeket az írásokat sok emberrel megismertetni.Egyszer csak elszakad a cérna!

béla sperla írta...



és tessék mondani...ennek lehet úgy vége, hogy ..." hááát bocsi..nem sikerült a jó kormányzás...átadjuk a helyünket.."??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Donáto írta...

Kedves Tanító nénik és bácsik!

Ha igaz, hogy Önök főiskolát és egyetemet végeztek, akkor ma, most már tisztán kell, hogy lássanak.
Tisztán kellene látniuk, hogy itt és most fasizmus van Magyarországon!
Tudom, ma este még ki kell javítaniuk harminc dolgozatot, meg vacsorázniuk is kell, de azért azt észre kellene venniük, hogy kormányunk, - lábbal tapossa a demokráciát, amikor mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozzon egy ellenzéki népszavazást.
Teszi ezt úgy, hogy a hivatal elé "odavezényel" SA-legényeket, de a botrány elkerülése végett nem küld ki rendőröket.
A TEK, amely olyan agilis, hogy nem rest "lemenni" egy kis borsodi faluba, ha egy cigány uzsorást kell bilincsbe verve elvinni, most biztosan megérdemelt pihenéssel tölti idejét,

Amikor a következő "pedagógus megmozdulást" előkészítik/szervezik, tessenek figyelembe venni majd, hogy legközelebb ezek a kopasz verőlegények - akik minden bizonnyal az Önök volt tanítványai, - fogják feloszlatni bárhol a tömeget, mert a magyar rendőrök, - akik szintén az Önök tanítványai voltak, - sehol sem lesznek...

Elhatározásukat mindazon által nagyra tartja és tisztelettel üdvözli Önöket egy volt diákjuk:
Donáto

Joszi írta...

Kedves Pupu, lehet itt elegans, humoros dolgozatokat irni, lehet, eltartott kisujjal tiltakozni a Magyar Narancs hitlerbajszos Orban kepe ellen, lehet elemezni, milyen tipusu demokracia ez, mint ahogy Csizmadia Ervin es tarsai teszik.Ennek mar semmi ertelme, itt mar csak egyet lehet mondani, de azt minden nap, minden alkalommal, LE A FASIZMUSSAL.Minden antifasiszta dolga, hogy mindent, szo szerint mindent tegyen meg a fasiszta uralom ellen.Semmit sem varhatunk kulfoldrol, EU-tol, mastol, itt csak utcarol lehet megdonteni a kormanyt es partot, ezek utan valasztast varni felesleges.Pedagogusok , kik ma egyedul vannak, joggal varjak a nep kiallasat, remelem nem hiaba.Itt az ido, bizonyitani, kepes arra a magyar nep, hogy megdontse a fasiszta kormanyt a Szovjet Hadsereg nelkul.

Chuck írta...

Szerinetem itt nem lesz békés kormány(rendszer? rezsim?) váltás. Attól tartok nagyon csúnyán alakul. Az államcsőd lesz a legkissebb gond...