2016. április 12., kedd

APRÓ ÖRÖMÖK

Nem azért fontos a vasárnapi boltzár visszavonása, mert azok, akik szeretnek rossz időben fűtött helyiségben lenni, sétálgatni, nézelődni, most újra megtehetik, habár ez se utolsó szempont.
Idős emberek ezzel tudtak kicsit spórolni a saját rezsicsökkentési projektjükkel, esetleg ennek eredményeképpen futotta nekik akár még egy tányér meleg ételre is valamelyik gyorsétkezőben és ehhez mégcsak kukában se kellett kotorászniuk.
A családok egy része számára is program volt ez, hiszen az emberek vomzódnak a csillogáshoz imádják a fogyasztási cikkeket, és bevásárlóközpontokban ha megvenni nem is, de legalább megbámulni lehetett a legfrissebb újdonságokat.
Ez is fontos, de ez a történet politikailag fontosabb ennél, mert reményt ad a demokratikus társadalomnak.
Reményt ad arra, hogy a hatalom képviselőit vérontás nélkül is el lehet kergetni, ki lehet söprűzni az életünkből.


Azért is fontos ez, mert rengetegen állították, hogy ezeket semmivel sem lehet meghátrálásra kényszeríteni, minden ütőlap a kezükben van, itt csak némi radikalizmus segíthet.
Lám, a kis harcimarci meghátrált, mert megijedt: kiderülhet, hogy korhadt és antidemokratikus rendszerének támogatottsága mégsem annyira elsöprő, mint azt magabiztosan hirdette volt...
Mindenesetre már egy hete sejtette, hogy a népszavazás meg nem úszható, legfeljebb kikerülhető, és bár ezzel is arcot veszít, ahogy a kínaiak mondanák (jobb ezt szokni, később nem lesznek talán annyira furcsák a kínai képes beszéd...), mégse annyit, mintha leszavaznák.
Urunk és parancsolónk ugyanis csak nyerni szeret, itt pedig most erre kevés volt az esélye.

Mindenesetre jellemző, hogy már egy hete készül a törvény a boltzár feloldásáról, Orbán pedig - szokása szerint - harci helyzetnek fogta fel a dolgot, és azt mondta: "Jó, ha a töltény a tárban van. Hátha meg kell húznunk a ravaszt."

Hát, tulajdonképpen az a lövés már eldördült a törvény bevezetésekor, csak éppen Orbán saját magát lőtte tökön, jóllehet neki igencsak illett volna tudnia, hogy ez milyen fontos alkatrész, hiszen a Cinege utcát is át kellene keresztelnie Herezacskó utcává, utalva a miniszterelnök természetes lakhelyére, melyt Simicska utalt volt ki neki.
Vazallusai természetesen csapágyasra forgatták a szemüket, kenetes marhaságokkal kábították a népet, melynek során a csúcsteljesítményt Kósa nyujtotta, aki azzal indokolta a döntést, hogy végtére is ők nem bolsevikek.
Dehogynem, pontosabban bolsevikeknek álcázott maffiózók.

Sokatmondó, hogy amikor a  Keresztapa című filmben összeültek a Cosa Nostra vezetői, ugyanez a kijelentés hangzott el, de ott legalább igazat mondtak, míg itt még ebben is hazudnak.
Úgy látszik a debreceni Don Lajkó a Kósa Nostra mibenlétének pontos definicióján még dolgozik...

Azért azt ne higgyük, hogy innentől kezdve minden mámor és kéjhömpöly, ennek elsősorban Orbán jelleme mond ellent, ő igennagyon szeret bosszút állni a vereségeiért.
Most sem lesz ez másként, de legyőzhetetlenségének mitosza már a múlté. és ez igen nagyjelentőségű fejlemény, hiszen elgondolkodóba ejtheti azokat, akiknél termékeny talajba hullott a kommunikációs gyomnövény magja, és beletörődtek abba, hogy ez a politikai helyzet megváltoztathatatlan.
Bebizonyosodott, hogy a társadalomnak vannak még eszközei az önkényuralom felszámolására. csak merni kell élni velük.
Kevesen voltunk azok, akik hittünk benne, hogy a demokratikus rendnek még ebben a lepukkant formájában is van öngyógyító képessége, és lám, itt a példa.

És ehhez nem kellett kivonulni a Parlamentből, nem kellett illegalitásba vonulni, mindössze meg kellett találni azt a kérdést, mellyel a társadalom többsége egyetért, és amely egyúttal eléggé szimbólikus is, mert a hatalom önkényét jelképezi.

Ez az apró kis győzelem - melyet most azért majd kikezdenek jobbról-balról, hiszen némelyeket ezért fizetnek, mások meg csak simán buták - bátorságot adhat a pedagógusoknak is, visszaadhatja a győzelem lehetőségébe vetett hitét emberek százezreinek.
Márpedig ez roppant fontos, mert az emberek a győztesekhez szeretnek tartozni, és erre most módjuk van, ha egyébként utálják a diktatúrát.
Csak most nem lenne szabad abbahagyni, fel kell írni a pártszékházak falára, hogy addig üsd a Viktort, míg meleg.
Lehetne népszavazást kezdeményezni az állami főméltóságok választások előtti kötelező pszichiátriai-pszichológiai vizsgálatáról, lehetne népszavazni arról, hogy a vagyonbevallások terjedjenek ki a vagyonbevallásra kötelezett egész pereputtyára, vejeket és menyeket nagybácsikat és unokahúgokat is beleértve - a hiányos vagy hamis adatszolgáltatás büntetése pedig azonnali hivatalves
ztés legyen.

Lehetne népszavazást kezdeményezni az állami vezetők egészségügyi ellátásának helyéről a területi elv alapján, hibás döntéseik anyagi és büntetőjogi következményeiről, stb.

És el lehetne gondolkodni azon is, hogy amikor a miniszterelnök vagyonosodását szándékozik vizsgálni, akár mellé is lehetne állni, ha már nem nekünk jutott eszünkbe.
Ettől még nem kell antiszemitává vagy rasszistává válni, ügy mellé kell állni, nem párt, vagy személy mellé - szerintem.
Ma itt győztünk, holnap győzhetnének a tanárok,  holnapután az egészségügyiek, és így apránként győzhetne az egész, sikereiben megerősödött társadalom.

Mint a libák, akik elől menekül a disznó, mikor az egész libasereglet szárnyát kitárva rohan felé, vadul gágogva és sziszegve.
Hogy maradjak a szárnyas-hasonlatnál, a disznó sem kezd menekülni, ha néma kacsák támadják, kell egy kis harci kedv.


Ez az eset alkalmas a felkeltésére, hacsak el nem tékozoljuk a lehetőséget.
Kár lenne érte...


:O)))

15 megjegyzés:

hello írta...

Látom, feltámadt az optimizmusod, és ennek jegyében lendületvételre buzdítod állampolgár-társaidat is.

Miközben magad is írod, de aki ismeri a metódusukat, tudhatja, hogy ez a történet se fog valamiféle tromf nélkül maradni. Most, szerintem, ezerrel azon törik a fejüket, hogyan lehetne valamiképp mégis ágat dugni a küllők közé, hogy ne legyen már ilyen nyilvánvaló az emberek többségi akartának győzelme!

Oszt' azt mivel magyarázod - mármint holmi skizofréniás motiváció híján (!?) -, hogy ha már 1 hete ezen morfondírozott, akkor pénteken mitől beszélt a vasárnapi munkavégzés tilalmát más szektorokra is kiterjeszteni szándékozó terveiről???

promenad írta...

Azért nem árt szárazon tartani a puskaport !

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Olvassátok el az Amerikai Népszavában az ide vonatkozó cikket..Az a helyzet, hogy a kis geciputtony megint kicsúszott a megmérettetés elől, olyan ez ,mint a min.elnökjelöltek vitája , amire szintén nem mer elmenni, a gyáva féreg..
Előre borítékolom, ha az mszp nem fog össze a többi párttal -lehet, hogy még a jobbikot is be kel venni, igen ez van, a számok elég makacs dolgok- akkor itt nem lesz változás, ha csak nem lesz forradalom, bár csökkentenek egy kis rezsit és ismét 3 harmad...
Szóval a helyzet elég reménytelen ne áltassuk magunkat..

talalom írta...

Most hagynám a fenébe a vagyonügyet. Most a KLIK-re összpontosítanék, és arra, hogy végigvigyék a vizsgálatot a február 23-i bűnözők felderítésére, esetleges felbújtóik megtalálására.

Kibic37 írta...

Szinte egyöntetű a nyugati sajtó állásfoglalása, miszerint Orbán a vereség minimalizálására törekedet. Sikerrel. :(
És ha ebből az aspektusból vizsgáljuk a dolgokat, akkor talán még az sem zárható ki, hogy ez a szempont a Kúria döntésében is szerepet játszott. Akár némi súgás révén is.
A pénteki rádiószózatot pedig tekinthetjük a pávatánc egy újabb figurájának.

hello írta...

Elképesztő, ami itt zajlik szinte minden téren! Az olasz maffia jöhetne ide tanulmányútra + tapasztalatcserére! :-((

Névtelen írta...

szerintem ez az írás egy marhaság!
sajnos nem az első, és úgy tűnik, nem is az utolsó a szerzőtől.
.
„ Kibic37 írta...
Szinte egyöntetű a nyugati sajtó állásfoglalása, miszerint Orbán a vereség minimalizálására törekedet. Sikerrel…”
.
egyes elemzők arra a következtetésre jutottak – nem minden alap nélkül – hogy ha és amennyiben nem írtja ki magából teljes mértékben az ország értelmes fele ezt a szörnyűsége-szörnyet, akkor a „választási vereség” után is a háttérből, ha nem is Felcsútról, sokkal inkább Hatvan pusztáról irányítaná a csuti geci tovább az országot.
.
szerintem minden épeszű, értelmes, felnőtt ember számára nyilvánvaló, hogy
.
EZEK A HATALOMÉRT BÁRMIRE KÉPESEK, S ANNAK ELLENKEZŐJÉRE IS AKÁR UGYANABBAN A PERCBEN!
.
nos, ez az a három tényállítás, mely alapján ki merem mondani erre az írásra, hogy marhaság.
.
tipikus.
tipikus, az idiotizmussal határos, tökéletesen félreértett liberális álláspont, hogy nem kell itt radikálisan fellépni, mert békés úton is minden megoldható.
tévedésben vannak azok a véleményformálók, akik a radikalizmust csak és kizárólag az erőszakban látják!
radikális megoldásokat, radikálisan más megoldásokat, válaszokat kell adnunk a jelen helyzet megoldására, tekintettel arra a tényre, hogy a békés megoldás az utópia része.
ezeket egyszer, s mindenkorra kel kiiktatni, megsemmisíteni, mert ha csak egy apró kis sejtet benn hagyunk az ország testének szövetében, az újra támadni, gyilkolni fog. s bizony akár csak az az egy apró sejtecske életben hagyása véleményem szerint nem ér meg egyetlen egy, vagy akár vélhetően sokkal több normális emberi életet!
ez például egy radikális álláspont, aminek képviseletétől irtózik a cikk szerzője, s a többi naiv lélek.
nem kell konkréten ölni,
.
DE
.
magát a rákos daganatot, sejtet, sejteket el kell szigetelni, karanténba/börtönbe zárni, s kiéheztetni.
mindent, ami táplálék számára el kell venni tőle – pénzt, paripát, fegyvert, pozíciót, gazdasági erőt, szabadságot – mint ahogy a rákgyógyászatban is elszigetelik a daganatos sejteket, s kiéheztetik, így pusztítva el azokat.
.
s míg a haláltusájuk tart, addig is lehet őket nyilvánosan mutogatni, megtekinthetővé kell tenni a halálukat, hogy soha többé senkinek ne jusson eszébe ilyet tenni ezzel a kis kurvaországgal!
.
abramovics voltam, s vagyok

PuPu írta...

Bakker Abramovics, ha ez ennyire egyértelmű, hát miért nem kapsz ásóra-kapára?
Ha forradalmárkocc, ne rettenj meg az öléstől se, azt nevezik ugyanis forradalomnak, nem ezt a kontúrok nélküli szarmaszatolást, amit itt hirdetsz.
Semmisítsd meg, de ölni nem kell - hol élsz te, Jóbarát?
Vagy-vagy.
De a te lagymatag elképzeléseidre való hivatkozással felmászni az erkölcsi magaslatra, kissé vicces, nem gondolod?

https://www.youtube.com/watch?v=WqA1kc5xITo

:O)))

Kapat írta...

Kedves "abramovics"!
Szívem szerint én sem venném rossz néven, ha ezeknek írmagjuk sem maradna. Írásod olvasva, mintha hájjal kenegetnének.

DE (bocs a csenésért!)

Ha csak egy kis jelét látnám annak, hogy kivitelezhető lehet (nekem is kedves) elképzelésed, de szívesen látnék ehhez egy forgatókönyvet. Olyat, melynek jelen viszonyaink között legalább egy kis realitása lenne! Szívből örülnék!

DE

Nagyon sok híja van elképzelésed beteljesülésének. A legnagyobb baj, hogy az emberek jó része még mindig szinte fanatikusan hisz ezeknek.
Nem jutnak el hozzájuk azok az információk, melyek ennek a maffia bandának valódi kilétét megmutatnák.
Volt nyolc évük alaposan kidolgozni azt az ördögi tervet, mely minden akadályt "tövényesen" elhárít gátlástalan rablásuk útjából.
Amint PuPu is írta, Orbán iszonyatosan bosszúálló, melyhez segédkezet kap (minden szinten) vazallusaitól.
Félelemben, lelki terror alatt tartják az embereket, nyomorult szegénységben.
Aki pedig még megél valahogy félti azt a kicsit, ami jut neki.

DE

Azt írod : "szerintem minden épeszű, értelmes, felnőtt ember számára nyilvánvaló,...." Sajnos ezt nem jól látod!
Valóban egyetlen esélyünk, ha végre tudatosul az emberekben, mi is történik kishazánkban. Ha az ingerküszöbünk jóval lejjebb kerül, önérzetünkben érezzük mindannyian megalázva magukat. Haragra gerjedünk végre, meglátjuk, milyen sokan vagyunk! Ha megszűnik a "jó vezér" mítosza és hajlandóak leszünk végre szembeszállni, közös célért összefogva.
Sajnos nem hiszem, hogy van más esélyünk! Besorolom magam is a "marhaságot" írók körébe, de szívesen venném, ha mérsékelt elképzelésemet a Te szempontjaid felülírnák!
Üdvözlettel K.! :-)

Névtelen írta...

akkor nézzük a
.
LÉNYEGET!
.
„Ez is fontos, de ez a történet politikailag fontosabb ennél, mert reményt ad a demokratikus társadalomnak.
Reményt ad arra, hogy a hatalom képviselőit vérontás nélkül is el lehet kergetni, ki lehet söprűzni az életünkből.

Azért is fontos ez, mert rengetegen állították, hogy ezeket semmivel sem lehet meghátrálásra kényszeríteni, minden ütőlap a kezükben van, itt csak némi radikalizmus segíthet.”
.
„Bebizonyosodott, hogy a társadalomnak vannak még eszközei az önkényuralom felszámolására. csak merni kell élni velük.
Kevesen voltunk azok, akik hittünk benne, hogy a demokratikus rendnek még ebben a lepukkant formájában is van öngyógyító képessége, és lám, itt a példa.
És ehhez nem kellett kivonulni a Parlamentből, nem kellett illegalitásba vonulni, mindössze meg kellett találni azt a kérdést, mellyel a társadalom többsége egyetért, és amely egyúttal eléggé szimbólikus is, mert a hatalom önkényét jelképezi.”
.
a fentiekkel nem értek egyet, s alapja a véleményemnek – „marhaság”
.
„Csak most nem lenne szabad abbahagyni, fel kell írni a pártszékházak falára, hogy addig üsd a Viktort, míg meleg.
Lehetne népszavazást kezdeményezni az állami főméltóságok választások előtti kötelező pszichiátriai-pszichológiai vizsgálatáról, lehetne népszavazni arról, hogy a vagyonbevallások terjedjenek ki a vagyonbevallásra kötelezett egész pereputtyára, vejeket és menyeket nagybácsikat és unokahúgokat is beleértve - a hiányos vagy hamis adatszolgáltatás büntetése pedig azonnali hivatalvesztés legyen.
Lehetne népszavazást kezdeményezni az állami vezetők egészségügyi ellátásának helyéről a területi elv alapján, hibás döntéseik anyagi és büntetőjogi következményeiről, stb.”
.
egyetértek,
.
DE
.
nem szabad pöcsölni, minden eszközzel, módon támadni, kegyetlen erővel, kíméletlenül!
.
„És el lehetne gondolkodni azon is, hogy amikor a miniszterelnök vagyonosodását szándékozik vizsgálni, akár mellé is lehetne állni, ha már nem nekünk jutott eszünkbe.
Ettől még nem kell antiszemitává vagy rasszistává válni, ügy mellé kell állni, nem párt, vagy személy mellé - szerintem.”
.
nem kell a nácik mellé állni, hanem képviselni kell párhuzamosan az ügyet, tőlük függetlenül, kíméletlen kegyetlenséggel!
.
„kell egy kis harci kedv.

Ez az eset alkalmas a felkeltésére, hacsak el nem tékozoljuk a lehetőséget.
Kár lenne érte...”
.
egyetértek
.
szóval, hogy értsd kedves libazabáló növényevő barátom, nem abban van a vita közöttünk, hogy ezeket el kell takarítani, hanem abban, hogy Te azt a véleményt képviseled – szerintem tévesen – mely szerint békés úton eltakaríthatók.
ezért voltam bátor írni azt, amit.
most ennyit, esetleg folytathatjuk!
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

akkor nézzük a
.
LÉNYEGET!
.
„Ez is fontos, de ez a történet politikailag fontosabb ennél, mert reményt ad a demokratikus társadalomnak.
Reményt ad arra, hogy a hatalom képviselőit vérontás nélkül is el lehet kergetni, ki lehet söprűzni az életünkből.

Azért is fontos ez, mert rengetegen állították, hogy ezeket semmivel sem lehet meghátrálásra kényszeríteni, minden ütőlap a kezükben van, itt csak némi radikalizmus segíthet.”
.
„Bebizonyosodott, hogy a társadalomnak vannak még eszközei az önkényuralom felszámolására. csak merni kell élni velük.
Kevesen voltunk azok, akik hittünk benne, hogy a demokratikus rendnek még ebben a lepukkant formájában is van öngyógyító képessége, és lám, itt a példa.
És ehhez nem kellett kivonulni a Parlamentből, nem kellett illegalitásba vonulni, mindössze meg kellett találni azt a kérdést, mellyel a társadalom többsége egyetért, és amely egyúttal eléggé szimbólikus is, mert a hatalom önkényét jelképezi.”
.
a fentiekkel nem értek egyet, s alapja a véleményemnek – „marhaság”
.
„Csak most nem lenne szabad abbahagyni, fel kell írni a pártszékházak falára, hogy addig üsd a Viktort, míg meleg.
Lehetne népszavazást kezdeményezni az állami főméltóságok választások előtti kötelező pszichiátriai-pszichológiai vizsgálatáról, lehetne népszavazni arról, hogy a vagyonbevallások terjedjenek ki a vagyonbevallásra kötelezett egész pereputtyára, vejeket és menyeket nagybácsikat és unokahúgokat is beleértve - a hiányos vagy hamis adatszolgáltatás büntetése pedig azonnali hivatalvesztés legyen.
Lehetne népszavazást kezdeményezni az állami vezetők egészségügyi ellátásának helyéről a területi elv alapján, hibás döntéseik anyagi és büntetőjogi következményeiről, stb.”
.
egyetértek,
.
DE
.
nem szabad pöcsölni, minden eszközzel, módon támadni, kegyetlen erővel, kíméletlenül!
.
„És el lehetne gondolkodni azon is, hogy amikor a miniszterelnök vagyonosodását szándékozik vizsgálni, akár mellé is lehetne állni, ha már nem nekünk jutott eszünkbe.
Ettől még nem kell antiszemitává vagy rasszistává válni, ügy mellé kell állni, nem párt, vagy személy mellé - szerintem.”
.
nem kell a nácik mellé állni, hanem képviselni kell párhuzamosan az ügyet, tőlük függetlenül, kíméletlen kegyetlenséggel!
.
„kell egy kis harci kedv.

Ez az eset alkalmas a felkeltésére, hacsak el nem tékozoljuk a lehetőséget.
Kár lenne érte...”
.
egyetértek
.
szóval, hogy értsd kedves libazabáló növényevő barátom, nem abban van a vita közöttünk, hogy ezeket el kell takarítani, hanem abban, hogy Te azt a véleményt képviseled – szerintem tévesen – mely szerint békés úton eltakaríthatók.
ezért voltam bátor írni azt, amit.
most ennyit, esetleg folytathatjuk!
abramovics voltam, s vagyok

hello írta...

Névtelen/abramovics vagy amit akarsz!

Ahogy hallgatom a híradásokat, ha elfogadják a terrorellenes törvényt, ezzel a "minden eszközzel támadni, kegyetlen erővel, kíméletlenül!" - szöveggel megszívhatod, ugye tisztában vagy vele?

Névtelen írta...

https://www.nepszava.us/blogs/news/102162118-bartus-laszlo-fel-labbal-a-rendszerben
.
kőne olvasni el!
.
kőne felfogni, megérteni, ésszel!
.
ha nem megy, akkor minden megy! a levesbe!
.
eztet is köne felfogni, megérteni ésszel!
.
szóval, kedves libazabáló nővényevő barátom, s mindenki, aki hülyeségeket beszél, ír,
.
kőne gondolkodni is!
.
.
ui.: nem mkell gyünni most megin, hogy csinájjá kapával-kaszával, meg vérontást! meg vizionálni!
.
CSAK MEG KELL ÉRTENI AZ ÉRTELMES BESZÉDET, S ANNAK MEGFELELŐEN CSELEKEDNI!
.
a személyes szimpáti, vagy antipátia pedig nem lehet szempont, hiszen ugyanazt akarjuk, nem?
.
szabad, demokratikus, európai országot itt e honban!
.
má megin

abramovics voltam, s vagyok

Kibic37 írta...


Nem a boltzár volt a tét, hanem a titok: hogy a nemzet már nem áll mögöttük.

Tudom ajánlani Tóta W. írását a hvg.hu oldalon.
Azt a kérdést is feszegeti, amit abramovics, csak kicsit másképpen.

Unknown írta...

Mindenkinek jó napot kívánok.

Azért jól meg van ez vajazva.
Egy évig a kormány babrált ki az emberekkel, mostantól a multik. Legalábbis azok, amelyek nem nyitottak ki. Kössssz!