2016. június 2., csütörtök

MENTÁLIS KIHÍVÁSOKKAL KÜZDŐKKEL KÜZDVE

Egyre több a manifeszt elmebeteg a magyar politikában.
Közös bennük az, hogy betegségük nem korlátozza őket a fosztogatásokban.
Melyik ingatlanokat gyűjt, másik meg az ország egészét próbálja beletuszkolni egy zsákba, mellyel el tud majd szaladni alkalomadtán.
A nép meg nézi és nem hisz a szemének, jóllehet egyikük el is mondta, hogy nem azt kell nézni, hogy mit beszél, hanem azt, hogy mit tesz.
Jelenleg éppen ott tartunk, mint amikor egy elmegyógyintézeti beteg megkaparintja az orvosi szoba kulcsát, majd kényszerzubbonyt húzva az orvosokra bezárja őket az orvosi szobába, aztán rájuk fordítja a kulcsot, miközben betegtársa az elmegyógyintézet páncélszekrényének kulcsával szaladgálva gumikacsákat vásárol a betegeknek ebédre.


Ez a helyzet nem mai keletű, évek óta fennáll, de Egyeske zavartalanul idétlenkedhet, kártékonykodhat, lophat.
Azért őt említem, merthogy fejétől büdösödik a láb, mint tudjuk, de beszélhetnénk nyugodtan pénztárcánk legfőbb őréről is, esetleg a legmagyarabb nemzeti bajusz tulajdonosát is említhetnénk a mentális kihívásokkal küzdő és e küzdelemben folyamatosan elbukó betegek sorában.
Nem az első eset, hogy egy ország vezetője sérült ember, volt Habsburg, aki mellé őröket kellett állítani, hogy megfékezzék, ha rájön az ötperc és öldökölni indul, de a mieink is előkelő társaságban vannak, hiszen a szociopaták között ott lelhetjük magát Joszif Visszarionovicsot is.
Ő ugyan még a műfajon belül is kiemelkedő személyiség volt, de a mieink is kiadnak egy minisztálint, ha sorbakapcsoljuk őket, sőt, a mieink még cselesen néznek is hozzá.


A legszomorúbb az egészben az, hogy az ország lakóinak tekintélyes része tisztában van a helyzettel, az elmeorvosok és a pszichológusok zöme konkrétan diagnózist is képes lenne felállítani, de mindenki kussol.
Merthogy olyan zsenánt ezt kimondani, merthogy a vonatkozó liberális elv szerint nem lehet a politikust személyében támadni, a tetteit kell bírálni.

Ez persze egy nagy marhaság, hiszen a cselekedet maga nem oka semminek, csak okozata egy mentális állapotnak, melyet a szakirodalom már sokszor leírt az olyan emberről, aki semmiféle erkölcsi gátlással nem rendelkezik, és aki céljainak elérése érdekében semmiféle eszköztől nem idegenkedik.
És ezt értsük most nagyon konkrétan, hiszen van itt egy-két tisztázatlan haláleset is, melynek kivizsgálása olyan lassan halad, mint liba a tarlón, ha a kombájnból elhullajtott kukoricaszemek kupacába botlik.
Nem is lesz eredmény, ezt bizton mondhatom, mert ezek az emberek mindig megtalálják azokat, akik hajlandók együttműködni velük, igaz nagy részük nem mentális sérült, csak gátlástalan, pénzéhes és ostoba.
Némelyikük képe láttán Lombroso sírva fakadna a gyönyörűségtől.
Sztálinnak ott volt Visinszkíj, nekünk meg van egy Poltunk, és valószínűleg nekünk is megvan a magunk Jezsovja, Jagodája és/vagy Blohinja, csak még a nevükben nem vagyunk biztosak.


Sokszor írtam már róla, hogy ha valaki buszt akar vezetni, akkor annak erre való alkalmasságáról orvosi vizsgálatokkal alátámasztott bizonyítvánnyal kell rendelkezni, ha valaki egy ország kormányában van, vagy magas közjogi beosztást tölt be, akkor ahhoz semmiféle alkalmassági vizsgálat nem szükségeltetik.
Pedig, ha valaki bolti eladónak jelentkezik, akkor mielőtt alkalmaznák, el kell mennie a vizsgálatra, mely megállapítja, hogy nincs-e valamilyen kizáró oka foglalkoztatásának.

Ez ugyan röhejes, de ez a tény, amin lehetne ugyan változtatni, de senki nem mer belevágni.
És még, mielőtt valaki elkezdene biztatni engem, elmondanám, hogy szívesen kezdeményeznék népszavazást egy olyan tárgykörben, mely segít megakadályozni azt hogy a sorsunkat olyan emberek kezébe helyezzük, akik ha buszsofőrök lennének két keréken vennék  a kanyarokat, és ha valaki eléjük kerülne, hát legfeljebb bosszankodnának a döccenésen.
Pedig itt egész társadalmi csoportokon döccen a busz, és a java még hátra van.
Sajnos, magánember nem képes összegyüjteni a szükséges aláírásokat, ehhez párttámogatás kellene.


A demokratikusnak mondott pártok ettől idegenkednek, mert tudják, demagóg támadásoknak tennék ki magukat, miközben ők nem a véres harcra, hanem a békés túlélésre szerződtek.
Pedig nagy szükség lenne arra, hogy egy pártatlan és tekintélyes pszichiáterekből és pszichológusokból álló, nemzetközi szakmai testület vizsgálja meg a jelölteket, - egyetlen stadion árából futná a szakma nemzetközi krémjének honorálására ciklusonként.
Tudom, vasatagon megérné.
Persze, a rablógyilkosokat sem vizsgálják orvosok előre, csak a tettek után, lehet, itt is így lesz.
Én azt mondom, hogy ez gazdaságtalan megoldás, jó lenne ezt már a következő választás előtt bevezetni.

Persze ehhez dolgozni is kellene, hiszen az új szabályokat csak  igen pontos szakmai kidolgozás és megfelelő garanciák mellett lehetne bevezetni...

El kellene talán spekulálni ezen a demokratáknak...

:O)))

16 megjegyzés:

Promenad írta...

"El kellene ezen gondolkodniok a demokratáknak "

Pupu ! Légy erős ! Nem fognak !

KZs írta...

Támogatom és bővíteném :)
Ugyanis ahhoz, hogy valaki egyetlen ember sorsa fölött dönthessen, ahhoz meghatározott ismereteket kell elsajátítania, majd gyakorlati ismereteket is szereznie, és erről tanúsítványt is szereznie. Nagyjából úgy 24 év szorgos tanulás után -úgy harminc éves kora körül- holtig tartó folyamatos tanulás mellett mondhatja először ki, hogy Mari néni ebből esténként vegyen be egy felet...
Ha meg téved, akkor jön a műhiba per, vagy akár büntető eljárás, ami akár a tevékenység folytatásának eltiltásával és börtönnel is járhat..
Ahhoz azonban, hogy emberek százezreinek/millióinak sorsa fölött dönthessen valaki, elég a betöltött 18 év és hogy képes legyen vezényszóra egy gombot megnyomni és a legnagyobb kockázat, hogy legfeljebb nem nyomkodhat újra, viszont négy évig annyi kárt csinálhat büntetlenül, amennyi belefér.
És erre mondják, hogy nem tökéletes, de az emberiség még nem talált ki jobbat :)

Erzsébet Kovács írta...

Kedves PuPu!Ha rám lenne bízva, Te lennél az Államfő! Végre a Józan Ész elnyerné a méltó helyét ebben az országban.Már régóta többen vágyakozunk erre az idilli állapotra, sajnos még el fog telleni egy két nap, hogy jobb állapotba kerüljünk.Már rászolgáltunk, ami a türelmünket illeti.De minden elfogy egyszer...

Tamás Rédey írta...

Kedves/Tisztelt KZs!

Van más. (Nem vagyok olyan beképzelt, hogy jobbnak mondjam.) Csak éppen nem találod meg. Lehet, hogy rossz helyen keresed. (Vagy talán sehol.)
Májusban kétszer invitáltam randevúra e blog olvasóit. Ám a meghívást senki sem fogadta el. Pedig majd' mindenki cselekvést követel. (De úgy tűnik, az utolsó írásjelnél bekövetkezik az orgazmus.)

góbé írta...


Ha én Bokros Lajos - helyében - lennék...
A nyilvánosság háta mögött meginvitálnám egy kávéra, egy sötét füstös kis szobában a Pápa Leventét, Gőgöst, Ángyán tanárurat, Mellár Tamást, Juhász Pétert, Hadházi Ákost, Pukliékat, Iványi Gábort, Alföldit, de még Demjánékat is, "... adjuk össze amit eddig külön-külön feltártunk jelszóval és egyesitsük, sőt mozgósitsuk az általunk eddig külön-külön megszólitottakat egy, mondjuk "A Szabad Magyarországért", vagy: "A haza nem eladó", vagy: "Vegyük Vissza A Hazát a zsarnoktól" mozgalom/egyesülés/ végül egy leendő választási párt keretei között.

Nagyon nem értek egyet azon nézetekkel, hogy az a bizonyos összefogás 2014.-ben már megbukott, mert az nem összefogás volt, hanem egy fogcsikorgató, egymást köpködő, teljesen hiteltelen, mondvacsinált, a választókat, azok vágyait, reményeit semmibe vevő gittegylet.

Ha egy ilyen társulat összejönne és hitelesen láttatná hogy komoly a szándéka ogv. nernek nevezett feudál-fasiszta rendszerének felszámolására, majd a demokratikus közállapotok ujbóli megteremtése után egy tisztességes, korrekt választásokon megmérettetni magukat egymással szemben minden választó örömére, 3-4 millió választó rögtön felkelne a folteléből.

Valami ilyesmivel próbálkozott anno Bajnai, de nem számolt Mesterházi gőgjével meg az emeszpé hataloméhségével, nameg Szigetvári sunyiságával.

Rédey Tamásnak/09.11:
Biztos jó buli lenne néhány sör, meg egyebek mellett elemezni, megbeszélni, majd keseregni a magyar tunyaságán, érdektelenségén, birkaságán, majd megállapitani hogy mi azért faszagyerekek vagyunk, de a világ/hazamegváltás részünkről, objektiv okok miatt későbbre halasztandó.

Tamás Rédey írta...

Szervusz, Góbé!

A fönt nevezettek találkozzanak - mi viszont "semmik vagyunk"?

Anikó írta...

Szerintem meg O.V. és K.L. kivételével a többieknél nincs szó itt semmilyen mentális bajról, a belső mag előre kitervelten, részleteire lebontva rabol, fosztogat mindent amihez csak hozzáférnek - lásd Várhegyi Attikát aki a büntetését és leülését követően látszólag eltűnve, de azért a háttérben szép csöndben és csutiban gyarapítja a maga és szerettei javait, nyilván O.V. jóváhagyásával, és így tesznek a többiek is a maguk helyén, a belső mag.
A sameszok/csókosok pedig igenis tisztán racionálisan, érdekből odacsapódva lopnak-csalnak, szemérmetlenül és pofátlanul, és majd, ha változik a széljárás, O.V. eltűnik örökre a politikai színtérről, mind azt fogja harsogni, hogy ő nem is... meg nem úgy gondolta, sőt... ő adatokat gyűjtött a többi büdös rablóról. Akár fölsorolom a nevüket is azoknak, akiket majd látni fogunk 180 fokos fordulatot venni.

Névtelen írta...

szevasz Góbé!

te aztán színes egyéniség vagy!
nem is tudtam, hogy te vagy a Szürke Szamár is, Aki Eltűnik A Ködben!
.
abramovics voltam, s vagyok

Névtelen írta...

Tamás Rédey!

valaha a megboldogult múlt időkben nekem is volt hasonló javaslatom a randizásra,
.
DE
.
hamvában holt ötlet az ügy.
radikalisdemokratakkukacszabadpostaponthu itt megtalálsz, írjál rám, s folytathatjuk, ha gondolod
.
abramovics voltam, s vagyok

PuPu írta...

Kedves Abramovics, ez a 628. utolsó komoly figyelmeztetés,!
Ha bejelentkezéskor nem írod be a nicked, hanem itt névtelenkedsz, akkor eltüntetlek.
Miért nem lehet ezt a kis játékszabályt betartani?
Elmagyaráznád?

O)))

góbé írta...


Hy Abra!

Valamelyikünk forditva ül a lovon. Én feltártam neked "szivem titkait", Te meg olvasnivalókkal traktáltál, fölös igyekezettel, mert ezen glosszákra nélküled is rátaláltam, korábban mint gondoltad. Szintén korábbi kérdéseimre, felvetéseimre választ viszont azóta sem kaptam részedről. Ugyhogy eltünés ügyben javallom Tamás: "Demonstráció" dalát tanulmányozni...Ujfent felmerült, esetedben nem a "Provokáció" cim lenne aktuális?!?

Rédey Tamásnak:

Ahogy mondod ! "...semmik vagyunk..." Magunkban, egyénileg. De a körülmények kedvező alakulása folyamán "...minden leszünk..." vagy legalábbis lehetünk. Vehemens, fiatalos megnyilvánulásaid nem zárják ki hogy ismerd az Internacionálét.

Úzbence írta...

Kedves PuPu! Jól látod a helyzetet,mint mindig.A demokratikusnak mondott pártok a túlélésre játszanak,a civilek pedig meg vannak félemlítve.De akkor meddig marad még a mostani undorító helyzet? Ajánlom figyelmetekbe a Kaláka júniusi számát,amely első oldalán hozza Ady Endre:A hőkölés népe,és Baranyi Ferenc:Ballada a hunyászkodókról c.verseket.Valami az ősrobbanáshoz hasonló megrázkódtatás kellene,hogy történjen valami!

Tamás Rédey írta...

Halihó, Góbé!

Idézőjelet használtam, és szoktam ismerni a citátum forrását. Ellenben: nem mondtam, hanem kérdeztem.
A válaszod szerint kedvező szélre vársz. Én azt mondom "Nem elég", "Még nem elég", "Sosem elég". Az evezőket akarom megragadni.

filmstúdió, hírszerzés, ügynökképzés írta...

Drága Abramovics!
A randevúk ideje lejárt!
Tudomásom szerint már évtizedek óta minden egyszerű magyar állampolgárra nyolc megfigyelő jut (ebből öt fizetett ügynök, három önkéntes). Bár én ennél sokkal izgalmasabb és mozgalmasabb szóval kiemelt körzetben élek :-))) (még valameddig)
Szóval nincs könnyű dolga a kenyeres gazdáknak sem!

Ezen kívül gondolj a fenntartható fejlődésre is!
Ha például Te és én találkoznánk, ezzel minimum 8+8 ügynök embert mozgósítanánk (ha nem többet!) Érdemes ennyi embert felizgatni kettőnknek? Nem hiszem!
Ráadásul még nekem lenne lelkiismeretfurdalásom, hogy miképpen tudok eltartani ennyi közreműködő titkos személyzetet - főleg ha nem történik köztünk semmi érdemi gondolat, szó, cselekedet, vagy egyebek!?

Esetleg ha Benned is lelkiismeretfurdalást okoz egy értelmetlen találkozás akkor persze szívesen találkozom Veled, mert innentől érdekelne a dolog, akkor talán azt sejthetném, hogy nem ügynökösködködsz sem főállásban, sem önként, sem nyugdíjas mellékfoglalkozásban!
Meg aztán van egy régi népi mondás: hívő a hívővel, ateista az ateistával, ügynök az ügynökkel barátkozzon!

Púpos Teve megszüntette az oldalán zenehallgatást, pedig az jó volt:
https://www.youtube.com/watch?v=BdAZfMvOnKY
:-)))

PuPu írta...

HÁT HALLGATTA VALAKI?
Tamás, visszaadtad a hitem az emberiségben!
Jön a zene!

:O)))

Avi írta...

Azért van még remény, mert pártunk és kormányunk újra akarja nyitni a Lipótmezőt. :)