2016. július 26., kedd

ROGÁN ÁRTATLAN...

Majd fenékre estem, mikor ma kiderült, hogy Rogán Antal után nem nyomoz az ügyészség!
Mecsoda meglepetés, ki gondolt volna erre?
Az ember azt gondolta volna, ha már akadt feljelentő, akad tanú is, akkor talán az ügyészség is lép, elrendeli a nyomozást, de lám, az igazság győzedelmeskedett, a jog és az erkölcs egybeesése példás, azt meg nem is vitathatja senki, hogy az emberek természetes jogérzéke is ezt a döntést követelte.
Ez maga a tökéletes megoldás, jobbat ennél senki ki nem találna.



Merthogy hiába itt a jópofizás, meg a rosszízű szójáték Rogán Antal nevével, utalva totemállatjára az antilopra, ha nincs vád, nincs ítélet sem, tehát Anti ártatlan, mint a ma született bárány.
És mindaddig annak is illik tekinteni, ameddig a bíróság jogerősen el nem ítéli.
A bíróság viszont addig nem foglalkozhat vele, ameddig az ügyészség vádat nem emel, az pedig akkor emel majd vádat, mikor a puma dalol, de azért - biztos, ami fux - már a nyomozás megindítását is megtagadja.
Magyarországon így néz ki a jogállam.
Mindenesetre Orbán legnagyobb dobásainak egyike volt Polt kinevezése, merthogy az ügyészség még elvileg sem demokratikus szervezet, szigorú alá-fölérendeltségi alapon működik, így aztán nem kell minden ügyésszel külön nyűglődni, akié a legfőbb ügyész, azé az ügyészség és azé az állam büntetőmonopóliuma.
Ha Polt úgy dönt, akkor az anyagyilkos is ártatlan marad, ha vádat emel, akkor is éveken át sétáltathatnak meg embereket vezetőszáron, ha közben ötvenszer derül
 is ki, hogy nem követtek el bűncselekményt és erről egyszer-kétszer már bíróság is döntött.
Hogy aztán megfordul-e néha Polt Péter fejében az, hogy egyszer lehet, majd ellene is vádat emel valaki, azt nem tudom, csak azt, hogy a magyar jogtörténet legocsmányabb lapjain együtt fog szerepelni a neve Domokos József nevével, mint ahogy főnöke neve sem Kossuth Lajos nevével együtt kerül majd említésre.


Jópofa a nyomozás elrendelésének elutasításáról szóló közlemény is.
Az elutasítás indokai között szerepel, hogy Portik nem tért ki a tízmillió forint értékű euró címletezésére, forrására, még csak egy rohadt nokiás, vagy wiszkis-dobozt sem emlegetett, holott tudhatta volna, hogy a magyar ügyészség dobozfüggő, és ha valaki kimondja ezt a varázsszót, akkortól lehet ráncigálni vezetőszáron politikusokat, tábornokokat.
Az is tetszik, hogy az ügyészség nyomozás helyett a bíróság jogkörét veszi át, hiszen életszerűtlenségről beszél, meg Portik nyilatkozatának erősen kétséges valóságtartalmáról, jóllehet ha igaz, amit Portik állít, akkor Rogán ellen kell vádat emelni, ha nem igaz, akkor Portik ellen, ugyanis a hamis vád is bűncselekmény.
Az állítások igazságtartalmának vizsgálata ebben az esetben irreleváns, emellett Rogán ellen más is tett már feljelentést, tehát annyira nem irreális a bűncselekmény elkövetésének lehetősége.
Viszont az is igaz, hogyha Portikot bíróság elé állítják, akkor beszélhet, és amit mond, az nyilvánosságot is kap, ami nem lenne kedvező a mi Tonyánkra nézve.
Jobb, ha szépen csendben elalszik ez az ügy, hiszen más irányból is támadják ezt a feddhetetlen politikust, aki volt olyan ügyetlen, hogy sápot szedett, ahelyett, hogy a kerületet egyszerűen a Pasa-parkhoz csatolta volna.



Tulajdonképpen itt az anyagi veszteségnél sokkal nagyobb veszteség, hogy az emberek igazságszolgáltatásba vetett hite rendülhet meg, ha még eddig meg nem rendült volna.
Ha valaki ártatlan az ellene felhozott vádakban, akkor azt nem kellene kivonni egy normális eljárás alól, hiszen itt konkrét ügy eldöntéséről lenne szó, ha hagynák.
De nem hagyják, és megkockáztatom, ha hagynák is, majd a parlamenti többség tenne arról, hogy ne lehessen felelősségre vonni ezt a pitiáner maffiózót.



Rogán tipikus mintapéldánya az irritáló politikusnak, a nép percig se gondolja alaptalannak a vádakat, ő is meg a felesége is irritálja a közvéleményt a rongyrázásával, falusi sznobizmusával, sunyiságával, szervilizmusával.
Olyan, mint egy gúnár, mely kőszáli sasnak képzeli magát.

Természetesen őt is be kell majd csukni, aztán ki lehet írni a cellára, hogy Pasa-cella.
De a magyar igazságszolgáltatás jó hírneve már régen odavan, és ez az ügy már csak a tejszínhab a szarkupacon.



Sajnálatos...


:O)))     

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

A menekült és a bevándorló között igencsak lényeges különbségek vannak, egyikük a körülmények kényszerítő hatására kel útra, a másik pedig kényszer nélkül, kizárólag saját döntése alapján keres új hazát magának.

Ezt a differenciát a zsidó Rogánnak pontosan éreznie és értenie kellene..

http://www.pupublogja.hu/2015/10/rahangolas.html

Fideszes menlevele van.

Névtelen írta...

"... a magyar igazságszolgáltatás jó hírneve már régen odavan..." - Így : (

anteus írta...

Kutatok a fejemben, tört-e ki a történelemben erkölcsi okokból forradalom, amely habdagállyal boldogságra vitt?
Pillanatnyilag az egysemnél tartok.

anonymand írta...

Kedves PuPu!

Tévedsz, amikor a gazságszolgáltatásba vetett hitet kétled!
Arra ugyan még várni köll, hogy hazánkbéli főügyész kapjon Becsületrendet, de jogosan megérdemelt karperecre, Louis Vuitton bőrből készült vezetőszárra talán nem olyan távoli jövőben számíthat.
Ámen.

PuPu írta...

Tévedtem, Rogán nem zsidó, bocsánatot kérek a zsidóktól!
:O)))

promenad írta...

És a pénztárosnő terhelő vallomása-ami még csak nem is egy elitélttől ered-az smafu ?
Mennyi bizonyítéknak kell még felmerülnie ahhoz,hogy alaposnak találják a gyanut Arrogáns Antiloppal szemben és elrendeljék a nyomozást ?
Ez a nyögvenyelős "indokolással " ellátott feljelentés-elutasitás a szakma megcsúfolása !

Attila írta...

Üdv!

Ami azt illeti Poltnak nem kell tartania semmitől. Ha lejár a mandátuma, akkor a parlament 2/3-os többséggel választhat új főügyészt. Ha ez nem jön össze mindaddig hivatalban marad amíg meg nem lesz az áhított 2/3. Na, erre aztán az égadta világon semmi esély. A fidesznek mindig lesz annyi szavazata, hogy ezt megakadályozza.

Donáto írta...

Nem értelek Pupu!
Hogy jön ide az, hogy Rogánnak milyen a vallási hovatartozása?
Ha zsidó lenne, az enyhító, vagy súlyosbító körülmény? Nem értem...
Mint ahogy azt sem, hogy egy miniszterelnöknek van öt gyereke. Abból kettőt metodista, kettőt református, egyet meg református vallás szerint kereszteltek meg. Üdv: D.

góbé írta...


Nem tudjátok hol lesz a gyülekező a demo pártjaink, meg a civil jogvédők és egyebek által szervezett, flashmobból átalakuló permanens tüntetésére a legfőbb ügyészség előtt, mely ha szükséges polgári engedetenségi mozgalommá alakul poltpéter lemondásáig és letartóztatásáig ?

Állitólag gyakorló, megcsömörlött ügyészek is letennék átmenetileg igazoványaikat, csak nem a poltpetinek...

Valamit nagyon kellene csinálni, mert ha ez a bünpártolás is simán átmegy, elön az idő hogy irigyelni fogjuk Erdogan bosszujának 60-70.000 áldozatát.

(Btk.282. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna,
a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,
b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik, vagy
c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés egytől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűnpártolást
d) hivatalos személy, hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével követi el.)

anteus írta...

Donato,
ez egy belinkelt korábbi PuPu esszében szerepel, ma az Első Névtelen kommentjében.

Ha megnyitjuk, ez olvasható:
„A menekült és a bevándorló között igencsak lényeges különbségek vannak, egyikük a körülmények kényszerítő hatására kel útra, a másik pedig kényszer nélkül, kizárólag saját döntése alapján keres új hazát magának. Hitler hatalomrajutása után az európai államok és az Egyesült Államok sem lelkesedtek a zsidók befogadásáért, leginkább távol tartották őket, ezzel gyakorlatilag üzembe helyezték Auschwitzot. Volt zsidó menekültekkel tele hajó, amelyiknek egyszerűen megtiltották a kikötést, embertelen körülményeket teremtve ezzel.
Ezt a differenciát a zsidó Rogánnak pontosan éreznie és értenie kellene.”

Így PuPu érthető.
Az Első Névtelen sunyisága nem. Vagy ha igen, akkor undorító.

Olasz Ildikó írta...

Írtam egy hosszú megjegyzést, amit nem tudtam elküldeni, mert valami történt a neten: ma csatlakoztam fel a 30 megáws(?) üvegszálas szolgáltatásra, mert eddig mindig, a gépemben volt a hiba, ha a bnetre panaszkodtam a szolgáltatónál. Két hónapja kaptam egy vadonat új gépet Windwos 7 Homepremium-mal. Azóta elismerte szolg., hogy nála is van hiba. Lakóhelyemen bevezette ezt az új technikát, múlt héten meggyőztek arról, hogy most már nem lesz baj...
A főőróba sikeres volt, mert nem tudtam elküldeni a hsz-emet. Viszont kiírta, hogy ellenőrizzem a kábeleket, stb... Aztán azt is megkérdezte, hogy várok-e vagy kilépek. A "várok" válasz után "elszállt" minden, és bejött az eredeti oldal. Most újra kezdem. Kiváncsi vagyok sikerül-e?

Olasz Ildikó írta...

Tehát: Donato, kiegészítem anteus válaszát: Rogán Antal saját bevallása szerint paraszt. Szerintem meg - diplomája ellenére - egy sunyi, buta paraszt.
Az eredeti témához: Az igazságszolgáltatás ártatlansága már többször is elveszett, most utoljára épp a Fidesz-KDNP segédletével. Amit nem értek, hogy miért tűrjük még? Mire várunk? Talán arra, hogy a Fidesz teljesen befejezze a hatalom bebetonozását. Arra, hogy ha tüsszenteni akarok, arra is engedélyt kell kérni, különben életbe lép a szükségállapot?
Kövezzetek meg, tiltsatok ki de ma, közel két év távlatából azt kell mondjam: Szabó Gábornak, (Tuareg) volt igaza. Miközben jobb és bal oldalról egyaránt a közröhej tárgya volt, és maroknyi csapatát, akikben volt annyi spiritusz, hogy ki mertek költözni a Parlament elé, mint a cirkuszi bohócot szemlélték, és senki nem mert közösséget vállalni velük!
Igaza volt Szabó Gábornak, amikor a március 15-iki Orbán-ünnepet volt bátorsága megzavarni.
Pedig nagyon sokan a fotelból, otthonról nézték, és helytelenítették. Pedig ő volt, aki tett is valamit!
Vajon lesz-e egy újabb Tuareg? Szükség volna rá!

Most néztem meg, hogy első felháborodásomban írt soraimat nem ellenőríztem le. Tele van elütéssel. Úgy néz ki, mintha meglehetősen igénytelen volnék. Bocsánat érte!

Pál írta...

Grósz Károly - MSZMP pártfőtitkár volt 1989-ben - mondta " Nem hiszek a jogállamban , a jog a politika szolgálóleánya "

Joszi írta...

Nem, PuPu nem volt ertheto, s ezt akkor is elmondtam.Rogan , akar zsido is lehetne, semmit sem jelent,rendes ember nem hasznalja a vallasi hovatartozast, de plane szuletest, megkulonbozteto jelzokent.Azota, s ez tuneterteku, itt is elszaporodtak a kovacsjanosok es tarsaik, akik ezt igy hasznaljak, dé szerintem ezekkel nem allunk szoba, mondom ezt mindazok ellenere, hogy ma mar lassan ez valik normava.A dolgok osszefugenek, ahogy tagul a hatar, s mar megengedett az antiszemita beszedmod, ugy valik termeszetesse a nekik mindent szabad rendszere is.Egyre kevesebbeket erdekel, hogy lop e Rogan s egyre tobbeket, hogy kit lehet gyulolni, kirekeszteni.

almas10 írta...

Bocsi, de Polt úr nem hibáztatható. Ugyanis nem volt "kilövési engedély"