2016. szeptember 22., csütörtök

ESETLEG GÉMESI?

Foto: Végh L. MNO
Abban van minden reményem, hogy a legelfogultabb jobboldaliak is érzik, hogy ami itt folyik, az már csak a hülyeség kategóriájába sorolható.
A legutóbbi kommunikációs irányelvek alapján a Fidesz most az önkormányzati lakások bérlőit riogatja, mondván, ha jönnek a migráncsok, akkor az önkormányzati lakások bérlői mehetnek sátorba, míg a migráncsoknak a polgármester köteles lesz libacombot nyomni a kezébe, és beköltöztetni őket Józsi kecójába, ahova aztán a postás minden hónapban kézbesítheti számukra a kvótapénzt, melynek összege a mindenkori átlagnyugdíj tízszerese lesz.
A legjobb vicc,hogy ez nem vicc, hiszen a kormányszóvivő nem zárta ki ennek lehetőségét, merthogy lassan már kétmilliárd migránsra számíthatunk.

Persze félnünk nem kell, hiszen Viktor drótkerítése megvéd minket, jöjjenek bárhonnan, bármely irányból, magyarember a kerítéssel kerített kerítés mögött tökéletes biztonságban végezheti közmunkáját a jól megérdemelt éhbérért.
Ellenben a munkavállalási és tartózkodási engedéllyel, pénzért  betelepülő afrikai embertársunk nem migráns, hanem atomfizikus, aki tőlünk kapja útlevelét és legitimitását szerte Európában.
Ha azt mondom, hogy ez az ország Abszurdisztán, akkor abban semmi túlzás sincs.


Gödöllőn a fideszes országgyűlési képviselő vádolta meg a polgármestert azzal, hogy migránsok tízezreit akarja betelepíteni a városba, pedig a polgármester, Gémesi György nem kimondottan a Téli Palota elől jött T-34-es harckocsin utazva, nem egy elvetemült komcsi.
Ha őt be kellene valahova sorolni (nem kell...), akkor őt a konzervatív polgári demokratákhoz sorolnám.
Huszonéve polgármestere városának, a települési önkormányzatok szövetségének elnöke, nem keveredett soha korrupciós ügybe, nem hőbörög, nem handabandázik.
Sikeres, pedig sokan próbálták már meg ellehetetleníteni.
Higgadt, nyugodt ember, harcedzett, tapasztalt, európai figura.
Sportolói múltja is sikeres, nem kell neki Gerevich Aladár zokniját gyűjteni ahhoz, hogy választott sportágában neve legyen
Kardvívó olimpikon, mégha a Los Angelesi olimpiára politikai okokból nem is juthatott ki.
Mindenesetre nem úgy, nem a kardja miatt hasonlít Gerevichre, mint egyesek Puskásra, a pocakos őrnagyra. 
A kultúrához is vonzódik, színházi előadáson Cyrano szerepét játszotta, remélhetőleg a szerepet magáénak érezve:    
"Mert magamat kigúnyolom, ha kell,

 De hogy más mondja, azt nem tűröm el!"

Nem egy forradalmár alkat, nem várhatjuk tőle, hogy felállíttatja a guillotine-t a Parlament előtt, de azt igen, hogy minden törvényszegést kivizsgáltatna és az igazságszolgáltatást nem akadályozná, nem ülne egyik zsebében a Legfőbb Ügyész, és a másikban sem a bíróságokat irányító hivatal vezetője.


Itt szerencsétlenkedünk, többedik éve, mert nem találunk tisztességes embert a feladatra, hogy az országot - a megfelelő fékek és ellensúlyok mellett - vezesse.
És akkor itt van az orrunk előtt egy ember, aki ezerszer bizonyított, aki évtizedek alatt sem sározta be magát, akiben az általa irányított közösség bízott és bízik ma is - mi meg várjuk a csodagyereket, aki szűziesen kipattan majd valamelyik politikus fejéből, aki még semmit sem lopott ezidáig.

Ami azt illeti, ez nem egy nagy kunszt attól, akinek nem volt módja sem lopni, soha nem kísértette meg senki, nem szeretett bele a hatalomba, mert egy fikarcnyi sem volt neki soha.
De ha valaki évtizedeken át őrizgette közössége pénzesládikójának kulcsát, és mégsem nyúlt bele soha, jóllehet alkalma és lehetősége is lett volna rá - na, az már valami.
Attól se kell tartani, hogy teleépítteti az országot vívótermekkel, őt nem kezelik sem Gödöllőn, sem Grazban...



Bevallom, ha nem nézem meg ma Kálmán Olga műsorában, nem spekulálom végig ezt a személyével kapcsolatos dolgot.
De ha józanul végiggondoljuk a helyzetet, talán ő lenne a tökéletes jelölt egy választási párt élére, mert neki hinnének, jobbról - balról egyaránt.
Tőle nem rettegne az átlag-jobboldali, hogy bevezeti a csajkarendszert, a kolhozt és a nők kollektív megművelését, attól sem, hogy teletelepítené az országot szírrel, afgánnal, attól sem, hogy az önkormányzatokban tisztességesen, közösségükért dolgozó polgármestereket és köztisztviselőket kiseprűzné az országból.
A baloldaliaknak sem kellene félniük attól, hogy semmi sem változik, hogy Gémesi képében Orbán és Kövér viszi az üzletet, hogy ez az új jobboldal elpusztítja a baloldalt, és a szélsőség jut hatalomra.
De attól sem, hogy minden változatlan marad, hogy Mutyiország továbbra is virágozni fog.
Kérdés persze, hogy elvállalná-e, és ha igen, szövetségesei hagyják-e dolgozni a saját ritmusa és elvei szerint.
Jobb lenne az ország, ha ő vezetné - talán.


Egy kísérletet megérne...

:O)))


* KÉRLEK BENNETEKET, SZAVAZZATOK A KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSOMON!!!


48 megjegyzés:

woody írta...

Én baloldali önkormányzati képviselő is egyetértek veled. Ha Tóth József Angyalföldről, Botka Szegedről, Wittinghoff Budaörsről együtt tudna menetelni Gyimesivel, biztos jobbá válhatna az ország. Ráadásul kedvelik is egymást

Kapat írta...

Még annyit hozzátennék, hogy kitűnő, lelkiismeretes sebészorvosként is ismerték.
Gödöllő lakói nagyon kedvelik, nem véletlenül. 1990 óta egyfolytában polgármester.
Két gimnáziumi iskolatársam (házaspárként) is ott lakik, igazi lokálpatrióták. Még egy nagyon kedves dalt is írtak Gödöllőről, érdemes meghallgatni.
Kis otthoni stúdiójukba meghívták Gémesit, örömmel fogadta a szerzeményt. :-)
Nagyon közvetlen, kedves ember. A gödöllői piacon szívesen eltársalog a város lakóival.
Itt a kis "dicshimnusz", ha van kedvetek meghallgatni. Meghatóan kedves, sok szeretettel írták szerzői. A szöveget a feleség, a zenét férje írta. A fotókat is Ők készítették a kliphez. Nekem nagyon tetszett, főleg azért, mert meghatott ragaszkodásuk a városhoz, hogy igazi otthonuknak érzik. Gémesi őrzi a nyugalmat és az emberséget! Jó ember!
Jó lehet ott élni.

https://www.youtube.com/watch?v=B5whwl23PGY

talalom írta...

És hogy kell csatlakozni a kutatásodhoz? Mert a piros mondat sehová se enged.
Más. Nem Gémesi, a Gyimesi woodi? Tudnék még a csapathoz egyvalakit: Bokros Lajos. Két interjút készítettem vele, még a klasszikus módszerrel, nem e-mail kérdések formájában. Találkoztunk, beszélgettünk alkalmanként 2-3 órát, ebből lett az öt perc alatt elolvasható interjú. Kevés olyan józanul gondolkodó, szolidáris embert ismerek, mint ő. A szolidáris talán meglepőnek hat: de csak akkor, ha azt hiszitek, hogy a szolidaritás valami nyálas jótékonyságot jelent.

talalom írta...

Ja, és még Bauer Tamás is beférne. Életem egyik nagy meglepetése volt, hogy a kemény liberálisnak tartott közgazdász pl. híve az alapjövedelemnek - racionális megfontolásokból. Szóval van esze is - nemcsak szíve.

Unknown írta...

Szerintem elvállalná. Hiszen azért indították a Józan ész forradalma mozgalmat. Minimumként 12 pontban megfogalmazták a programot. És igen, Bokrossal is jól kijönnének! 😄

góbé írta...

Nagyon is megérne egy kisérletet ! Csupán attól tartok hogy egy választási párt nem fog összejönni. Egy ilyen párt létrehozásának csak akkor van értelme, ha mindenki benne van aki el akarja takaritani a g.orbán rezsimet s még akkor is csekély az esély.
Eközben azt látjuk hogy a zemeszpé meg a déká egymást baxtatja, az a Pápa Levente, aki megnyilvánulásai alapján értelmes, rátermett személynek tünt, kilép az állitólagosan balra tolódó Együttből, mertmég összefognak... Az elempé Schiffer távoztával sem vett értelmesebb irányt. Abban sem vagyok biztos hogy "demokratikus pártjaink" valóban akarnak e változást.

PuPu írta...

A választási párt azért jó, mert ahhoz minden pártból lehet csatlakozni, nem kell a pártvezéreknek gazsulálni, hogy csatlakozzatok már, pici bogárkáim, hanem egyenesen a választóhoz lehet fordulni: Józsikám, ez itt a mi programunk a következő négy évre, erre adjál felhatalmazást, a miniszterelnök-jelöltünk pedig a Pityi Palkó, akit egész eddigi élete és munkássága hitelesít.
A program pedig olyan kellene, hogy legyen, melyben reálisan megvalósítható dolgok szerepelnek.
Nem azt mondom, hogy egyszerű lenne, de meg lehetne csinálni.
És ez a párt félretenné a megszokott politikai lózungokat, humanista és pragmatikus lenne, a program kidolgozásába pedig minden további nélkül be lehetne vonni Bokrost is, másokat is, komplett pártok is támogathatnák, de nem pártszövetség lenne, hanem az állampolgárok szövetsége vonzó célok érdekében.

:O)))

Kibic37 írta...

@talalom
PuPu blogját olvasva nekem is Bokros jutott az eszembe elsőnek. Sajnos ugyanaz a baj vele, mint Gyurcsánnyal. Sikerült őt is a végtelenségig bemocskolni ennek a hordának. Ráadásul kettejüket is nehéz elképzelni egy szövetségben - és nem Fletó miatt.
Gémesit illetően is vannak kétségeim, hogy szövetkezne-e a fenti kettővel

PuPu írta...

Nem kellene, hogy velük szövetkezzen, az kellene, hogy ők és a pártjaik támogassák, mindenféle formális megállapodás nélkül, a közös cél érdekében.
Talán még azt lehetne megtenni, hogy Gyurcsány támogassa Orbánt, hátha bejön a Piszkos-Fred effektus...
:O)))))

mavtelep írta...

Szvsz a pártok (idővel) támogatnának egy ilyen kezdeményezést saját jól felfogott érdekükben, hiszen tisztességes és okos emberek társasága mindenkinek dicsőségére válna.
Most csak az a kérdés hogyan terjesszük, támogassuk ezt az elképzelést ?
Szervusztok, jó reggelet !

anteus írta...

"Nem az akaratát, az érdekét." Ennek a mondatnak az erejét akkor sem értették a "milliók", ma meg fel sem merülhet.

Belegondoltunk-e (összerakta-e végre már valaki), hogy milyen és mekkora tömegű jogi, igazgatási és rendészeti feladatot kell megoldani az Első Napon? Felfogtuk-e (összegyűjtötte-e valaki), hogy az aláaknázott politikai síkon a hatalomváltás mekkora politikai erőt igényel? Amikor majd nem egy teret, de egy egész országot fognak lángra lobbantani a rejtett orbanista "alvó" kommandók? A közbeszerzésnek álcázott belháborús forrásfelhalmozás eredményeként százmilliárdokkal kistafírozva?

Ehhez sokmilliós tömeg kinyilvánított akaratával döntési helyzetbe hozott kőkemény emberek kellenek, akik a mi érdekeink miatt nem fognak koruk Richard Pipes-jára sandítani, vajon mit fognak összehazudozni róluk? És persze kész jogszabály-tömeg. A jatagánt miért hordták a hátukon? Mert így azzal a mozdulattal, amivel előrántották, a maximális lesújtó pozícióból indíthatták a csapást. Tessék csak végiggondolni...

Tudjuk, hogy a hatalom megszerzésénél annak megtartása nagyságrenddel nehezebb feladat. Ez nem a babarózsaszín naiv szűzleánykák dolga lesz.

Gémesi a konszolidációt lezáró jogi aktus embere lehet. No, de addig ki lesz (kik lesznek) az Augiász-istállót kitakarító Héraklész(ek)? Kik alkotják majd a földet, akik a földre sújtott Anteusban az erőt újrakeltik?

Ez ma a valódi kérdés. Kik tartják majd az értük küzdők lába alatt a talajt?
Ma majd' mindenki tábornokok után kutat, noha a talpasok verbuválása a napirend.

Kapat írta...

"anteus"!
Nagyon igazad van, melletted szólnak a realitások.
Akkor hát minden maradjon így? Komoly dilemma, hol kezdjük el. Az szinte reménytelen, hogy a többség akarata nyiltan Orbán ellen fordul. Visszatartó erő, talán éppen az az ERŐ, melyről írtál. A pénzen vett zsoldosok amíg van miért, kitartanak.
Erre a felhalmozott vagyon garancia egyenlőre.
Alaposan átgondolt, ördögi tervek megvalósítása történt, ebben élünk.
Ezért a reménytelenségünk, de így nem maradhat!
Félő, hogy egy pici szikra hatalmas lángja fogja megoldani a helyzetet. Nem szeretném!

Névtelen írta...

Liberális/baloldaliként is teljesen egyetértek. Pár évig tanítottam Gd-n, volt szerencsém megismerni Gémesi Gyurit és tényleg olyan européer, gondolkodó figura, amilyennek leírtad.
.
Na pont ezért kezdődött meg a kormány lejárató hadjárata ellene.

anteus írta...

Dehogy maradjon! Tanulni kell Orbántól.
És teljes jogi fegyverzetben kipattani a orbánváltók fejéből. Akár 500 törvény elfogadásával az Első Napon. Kész felmentési és kinevezési okmányokkal. Akár rendkívüli állapot kihirdetésével.
Ez rengeteg előkészítő munkát és időt igényel. Meglehet már késésben vagyunk.
De legalább egy összefoglaló az Orbán 2010-ének első hónapjairól legyen már!

anteus írta...

A jatagán helyett kéretik a katana, tanto stb.-re gondolni. ��

PuPu írta...

anteusnak: Na azért!

:O))))

nemóvatos írta...

Nem 500 törvény kell hanem 500 megbízható, tettre kész és alkalmas ember a kulcspozíciókba, akik vallják és értik, hogy ami ma van az alkotmányos puccs következménye, így a szervezői és részesei kiiktathatók, őrizetbe vehetők/tarthatók, miáltal érzékeltethető a "nix ugri-bugri" és a lopott vagyon nem jelent sem biztonságot sem lehetőséget a demokratikus berendezkedés ellehetetlenítésére.

Névtelen írta...

ránéztem, mi történik itt.
jééé...

csak nem a
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK
.
programja az amiről osztjátok az észt?!
csak nem azt kellene mégis megvalósítani?!
kíméletlen kegyetlenséggel elbánni a
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA
.
minden tagjával, szimpatizánsával, strómannjával, kölykével, fattyával, "saját lábán álló"
szutykával?!
he? mi? na!
.
öcsikék!
be kell ismernetek, hogy évekkel le vagytok maradva.
míg egymást nyaljátok-faljátok körbe karikába, addig egy a számotokra, mint bárki más számára elérhető, kész megoldási javaslat volt előttetek, amit nagyképűen, okoskodva félredobtatok, lefitymáltatok, s most, amikor azt akarjátok képviselni látszik meg, hogy milyen vastag a bőr a képeteken.
ezek bizony tények, amikkel nem tudtok mit kezdeni.
.
üdvözöllek benneteket a valóságban!!
.
abramovics voltam, s vagyok

PuPu írta...

Galambocskám, Abramovics, ne találd már fel itten a melegvizet, ha lehet.
A helyzet nem konstans, nem volt ugyanaz az első Orbánság azonos a maival.
Mindig az adott helyzettel adekvát megnyilvánulás a helyes, ha te egy nőt két hónappal azelőtt, hogy a szitu megérett volna rá megdöntesz, akkor az élvezet az lesz, mikor lemászik rólad a sitten a Józsi - már, ha érted, miről beszélek.

:O)))

seres írta...

Az állítólagos ellenzék fél azoktól akik legyőznék őket ! Csak a hatalom kell nekik , magunkon kívül senkit nem ismernek el ! Gémesit már régen meg kellett volna keresni , felkérni miniszterelnök jelöltnek és mellé állni , csak az a kérdés ,hogy Ő ezt hogy fogadná ! Biztos ,hogy a szocikkal , dk-val nem közösködne , nagyon helyesen ! Volt és van nem egy " normális " politikusnak alkalmas személy , pl. Tétényi Éva , Seres Mária Kónya Péter stb. jó néhány olyan akik még nem járatták le magukat , közismertek ! Sajnos a féltékenység , a hatalom mánia megakadályozza Őket ! Inkább csinál mindenki saját pártot és belebukik , de az összefogás nem tetszik nekik !

csakafidesz? írta...

A fentiekben leírtakkal akár egyet is lehetne érteni, ha nem tudnánk, ismernénk, hogy ezek a mindenkik(?) által támogatott emberkék bekerülve a hatalomba nemhogy lojálisak nem tudnak lenni, de adott esetben még szembe is fordulnak az őket kinevező hatalommal.

A baloldal ill. az azt legikább meghatározó MSZP veszte is legfőképp az lett, hogy állandóan a konszenzusra törekedett - olyan embereket nevezett ki fontos pozíciókba akit a másik oldal is elfogad - és nem takarította ki soha a jobboldali "istállókat" azoktól akirkről tudva-tudta, hogy előtte hűen és kellő alázattal szolgálták ki a választáson veszteseket.
Erősen fogalmazva az lett a vesztük, hogy az intenzív megfelelni akarás mellett nem vették észre, hogy ezek a káderek eladtak és átjátszottak a túloldalra mindent amit lehetett és mire vége lett a dalnak - mert egyszer minden dal véget ér - a tegnapi győztesek már ott álltak pőrén, teljesen nincstelenül és teljesen kifosztva.
Vagy nézzük Gyurcsány-pártját. Nagyon jó gondolatnak tünt, hogy érthető okból kiválva a megalázóan legyőzött MSZP-ből igyekeztek egy gyüjtőpártot létrehozni. Egyetlen kicsiny probléma volt ezzel, hogy nem jöttek hozzájuk tömegével a politikától megcsömörlöttek, a csalódottak és a közönyösek. Ma ott tartanak, hogy a legjobb esetben lesz 10% támogatottságuk, amit nagyrészről az MSZP-től "szerettek el."

Azt hiszem anteus hsz-ban olvastam, hogy vereségük esetén a vesztesek (Fidesz-KDNP) futballhuligánjai lángbaborítanák az egész országot, mert számukra a hatalom megtartása élet vagy halál kérdése.

Már erre volt a múltban is néhány péda, tehát a gondolat nem az ördögtől való.

A Gémesi egy visszafogott normális gondolkodású embernek tűnik, de szerintem emberi habitusából kiindulva alkalmatlan erre a feladatra. Az első időkben ide nem egy kompromisszumkereső, halkszavú politikus kell, hanem egy adott helyzetben ütni is képes hadvezér!

Névtelen írta...

tevécském, te kis kérődző!

addig-addig kérőddzőő a dolgokon, míg az agyad is kipúposodik!
tudod az a baj, hogy tétlen tettnek sok a barátja!
így neked is sok a barátod.
amolyan magadfajta tevék, púpos aggyal a semmiről alélva csodálnak,
.
DE
.
szükség van rád hidd el!
tudod kicsi kis kérődzőm, az a helyzet, hogy ha valaki nem tudja mikor kell cselekedni, csak pofázik - mint te - az semmire se jó, mert
.
pofázni a legkönnyebb, mert azt fekve is lehet!
meg kérődzni.
kérődzzééé tovább, az való neked, nem a mások kioktatása.
nem megsértődni kell kistehén, hanem észhez térni!

mavtelep írta...

Névtelen
Én már láttam a Népszava főoldalát, Orbánról egy képet.
Mit csináljunk ? Mondd meg !
Szervusztok, jó napot !

Csige Attila írta...

"Nevtelen"
A vilagon jelenleg az egyik legkartekonyabb allatfajtat amelyik pusztitja a levegot ugy hivjak, hogy sunyi ember.Ha valaki felemeli a szavat a taarsadalom "vadhajtasai" ellen es ezt meg csak nem is ellenszolgatatasert teszi az meg akkor is tiszteletremelto, ha tortenetesen nem ertunk egyet vele. Volt itt az interneten egy zsigerbol rosszindulatu allat, aki Vagreti Laszlonak hivta magat en elkereszteltem Valagreti Laszlonak. Nem vagy veleglen alnev alatt ugyanez az elmebeteg patkany? Visszaterve a lenyegre te mit teszel annak erdekeben, hogy a tarsadalom vadhajtasaira felkivjad a figyelmet? Persze az is nemi elorelepes lenne, ha egy sunyi gorenyben (nevtelen) lenne annyi gerinc, hogy vallana a nevet ahhoz amit leir.
Csige Attila

Cereus írta...

Névtelen 15.31 !

Aki hülye az is marad ! Idézet a Republictól.

Kerekes Zs írta...

Semmi bajom Gémesivel, normális, értelmes tanult férfi.
Bajom azzal a gondolkodással van, hogy nem arról gondolkodunk, hogy mitis akarunk, ennek elérése milyen feladatokat jelent, és milyen eszközökre van szükség, hanem hogy ki legyen az új "vezér", aki majd elvezet minket Kánaánba..
Kérem nem elfeledni, hogy annak, aki meg akarja változtatni a világot, a saját gondolkodásával kell kezdenie :)

hüjjepatikuss írta...

" Egy elitünk van, az is aljas..." - írta valaki anno a Zindexen. Az a probléma Gémesivel, és a hozzászólásokban felsorolt nevekkel, hogy lévén tisztességes emberek, aljas elitünk serc-perc alatt bedarálná és tönkretenné őket, aztán új keresztapát állítanának Orbán helyére. Kövezzenek meg, de számomra rendszerváltás óta egy miniszterelnök volt, aki annak ís látszott, Medgyessy Péternek hívták, és ha a fedezet nélküli osztogatásnak mondott jövedelem felzárkóztatási programja megvalósul, most nem emigrált volna hétszázezer magyar ember, pedig még nem is voltunk benn az EU-ban. Előhoznék én is egy nevet, Oszkó Péter....

PuPu írta...

Na, nehogy már a tisztesség kizáró ok legyen!
Amúgy meg a harc nem a kardcsörtetésből, meg a nagypofájúskodásból áll, csendes ember is lehet jó hadvezér, ha már megint háborús logikában kell gondolkodnunk...
Gémesi élsportoló volt, ez eleve magában hordozza a küzdés képességét.
Ami a feladatokat illeti, csinálhatunk mi étlapot, ha nincs, aki megfőzze, és talán a szakácsot is illik megkérdezni a menüről...
nem egyszerű a feladat, de a feladathoz arcot is kell rendelni, méghozzá olyat, akit a társadalom - és nem egy párt néhányszáz lelkes aktivistája - elfogad, akiről elhiszi a nép, hogy tisztakezű és jót akar neki...
:O)))

talalom írta...

A radikális demokratákkal az a baj, hogy nem demokraták. A demokrácia nem az, amikor nekem van igazam. A Kossuth téri hőbörgők között is volt bizonyosan olyan, aki azt hitte, hogy a "nép" nevében beszél, hiszen időnként akár több ezren is álltak körülötte. A fidesz-szavazók között is lehet olyan, aki teljesen ingyér nem tudja, hogy ha nincs infláció, miért drágább a tejföl a kisboltban. Úgy hiszi, csak a boltoson múlik, de majd jön azorbánvonabárki - és rendet tesz. Tilos lesz drágábban árulni a tejfölt. Aztán kurvára meglepődik, hogy olcsóbb ugyan a tejföl - de nincs.

anteus írta...

Én nem olvastam friss tanulmányt arról, hogy mire vágyik ma a rendszerváltó közember. Ötletelés persze folyik az ügyben, főleg köldöknéző, valóságkitaláló városi entellektüel jóakarók részéről, de hiteles társadalmi lélekbúvárlat nincs. (Van. De elszigetelt, pársoros jajkiáltó cincogás a hazug lózungbombák robajában.)

Úgy látom, a jellemző a csalódottság. És ez nem az a lelkiállapot, amelyre érdemi cselekvést lehet szervezni. Akármilyen kitalált Nagyember által élen lovagolna. Hiába vannak erre bejelentkezők. De a dolog nem így működik.
"... csaak öszszefogni háááát, és holnapra...". Hát nem. Már nem és még nem.

Mi az azonos a dolgozókban ma? A minden korábbi képzeletet felülmúló kiszolgáltatottság. (Régi terminus technicussal: az elnyomottság élménye.) Mi ennek a fő eszköze?
Miközben a termelőeszköz magántulajdona mindent előző szabadságjog, a Szent Grál maga, az Érinthetetlen - az ezt éltető munkatudás és ennek tulajdonosa védtelen és kényre-kedvre kiszolgáltatott. A lenullázott munkajog kadáverétől bűzlik a mindennapi életünk. Megszüntették az erdőt, csak fák léteznek. A magántulajdon az alkotmány 2/3 -osságával védve, a munkajog a polgári törvénykönyv pár szakaszában eldugva, bármikor módosítható pár szerény passzus.

Tehát:
A ma reális és érdemi előrelépést jelentő követelés a Munka Törvénykönyvének újra előállítása. A dolgozók szervezkedési és valódi sztrájkjogának kikövetelése. Kezdve az dolgozók Önvédelmi Köreinek létrehozásával. ("Munkakör", Egységkör" vagy más név alatt akár - lényeg az egyértelmű együvé tartozás kifejezése.) Az internet mindezt lehetővé teszi. Ne csak a politikai rendőrség eszköze legyen - legyen a dolgozók szerveződésének eszköze is végre.
Követelni - népszavazással kikényszerített törvénnyel. Nem a mai baloldal hotvolé, Orbán lába elé szórt rózsalevél-vezetőivel.
Röviden: a Munka jogának egyenlőségét a Tőke jogaival.
És ez nem pártkérdés.

pettra írta...

Miért nem működik a közvéleménykutatás? Szavazni akarok, tessék kijavítani! Gémesi igencsak jó ötletnek tűnik, most már csak az kellene, hogy az ellenzék önjelölt csodatevői képesek legyenek hátrébb lépni.

Unknown írta...

Gémesit feldarabolnák, megsóznák, megborsoznák és befalatoznák reggelire.:)))
Sztem nem úgy tűnik, hogy többre vágyna Gödöllőnél.

anteus írta...

Na,b+!
Mi a fenének irkálunk mi itt mindenféléket?
http://gepnarancs.hu/2016/09/vedhetetlen-a-magyar-szakszervezeti-szovetseg-gyalazatos-viselkedese/

Elfogytak a szavak.

Névtelen írta...

gémesi?

menekültetem előre
mert ha kiderül az a bizonyos tetoválás, ami valami "furcsát" jelöl, akkor lesz csak kellemetlen.
bár én úgy gondolom, hogy VALÓJÁBAN amit jelent vállalható, csak egy kissé furcsa, hogy valaki "kérkedik" vele bizonyos körökben, helyzetekben.

Névtelen írta...

nos teve, bebizonyítottad, hogy egy
.
IGAZI SZARJANKÓ VAGY
.
látszik, hogy valaha katonatiszt voltál, annyit is érsz.
ki fogod törölni,
.
DE
.
most megtapogadtad a saját tégládat a
.
VALÓDI SZARJANKÓK KÖZÖTT!
.
köpök rád, mert annyit érsz, mint mikor a földre köp egy ember - te nem vagy az, te csak egy kérődző vagy!

csakafidesz? írta...

Talalom kedves!
Fentebb azt írod, hogy "A radikális demokratákkal az a baj, hogy nem demokraták."
Kérdésem: Hát akkor mik és egyáltalán kik a demokraták?
Te az ideálisan vsgy a reálisan gondolkodókat favorizálod?
Szerinted a széplelkek gyülekezete képes lesz valaha is legyűrni OV-t? Ha nem akkor mi legyen?
Aki azt mondja, hogy itt szép szavakkal, humánus cselekvési programmal ez a csata megnyerhető az nem mond igazat.
Mondhatsz Te akármit, ameddig nem vagy képes erőt felmutatni a szavad fabatkát sem ér! Sajnos itt már 2010-től a nyers erő - az izmozás - alkalmazása vette át a szerepet.
Sajnos Ti szinte kevés kivételtől eltekintve idealisták vagytok. Vissza akartok kanyarodni a 89-es Ellenzéki Kerekasztalhoz ahol, tárgyalásos úton látaszólag fájdalom és vér nélkül döntöttek mindannyiunk sorsáról, Ha valamire nem, akkor erre még egyszer igazán nem lenne szükség! Egyszer is elég volt ennek a váltásnak a fájdalmait átélni. Sok honfitársunk ma éppen "ettől kódul..."
Jó lenne az álmokat elfelejteni és kizárólag realitásokban gondolkodni.
Ha nem ezt tesszük mindannyian, akkor félrevezetűnk mindenkit, beleértve magunkat is.
Vagy ezt akarjátok? Igazatok van. A langyos víz sokkal kellemesebb mint a forró!

Kovács Erzsébet írta...

Valamikor nagyon bírtam Gémesit.
De manapság úgy gondolom, nagyon kevés ember áll mögötte.
Emberileg a képre nézve az ugrott be, doktor, gyógyítsd meg magadat...
Nagy harcok állnak mögötte, és én beutalnám először is egy kis revitalizáló
üdülésre.Ő túl lelkiismeretes és nagy benne az akarat, de a széllel szemben
nagyon nehéz a feladatmegoldás.És már megpróbálták egyszer kétszer kikezdeni.
Talán a szeméből azért hiányzik már a kisfius ragyogás.Az elszánás kevés.Sajnos.

góbé írta...

Egyáltalán nem tisztelt Abramovics !

Te, aki immár ötödjére kikerülöd a választ, miszerint mely fórumon, hol vagytok elérhetők, ha vagy, ill. vagytok egyáltalán,- a guglin nyomotok sincs, kb. másfél éve szórod azt a tartalom nélküli, üres mantrát amely egy átlag gondolkodó számára is triviális, - ezt emilben megkaptad,- soha ujat, érdemlegeset közölni nem tudsz, valódi konkrét program,- programotok?!? helyett olyan olvasnivalókkal traktáltál, melyeken már rég tulvoltam, már megint előadod a fenomenális nagyhalált meg nem értett váteszként, goromba, közönséges, alpári stilusban, szuttyogó mocskolódások közepette, ezért kénytelen vagyok megkérdezni, ez elementális frusztráltságod, a magába forduló, zakkant elméd az arroganciát segitségül hivó kitörni vágyása önmagadból, - gondolj bele, (vagy legálábbis próbáld meg, talán sikerül, ) nem zsákutca-e ??? Huhhhh...

Ha idáig sikerült eljutnod, esetleg van remény némi javulásra, de sokra nem számits...
Ha tényleg birtad eddig, meg kell kérdezzem, mi a faxt keresel itt már megint. Egyedül maradtál? Pia? Unatkozol? Nagyon zümmögnek a darazsak a fejedben? Nem találod a gyógyszered???

Avagy a fél év előtti második gondolatok a helyes, miszerint megbizásból, provokálni jársz ide?

Névtelen írta...

Ezt a "nevtelennek" hivott szemetet senki nem tudja orbavagni?

anteus írta...

PuPu! Kérdezz már rá varánusznál, hogy működik a "tahótlanítok" gomb? Megérné...

Névtelen írta...

édes kicsi bogaraim!
.
titeket a teve nagyszerűen manipulál,
.
TEKINTETTEL ARRA A TÉNYRE,
.
hogy csak az okozatot olvassátok, az okot magát nem, mert a
.
VALÓDI PROVOKÁTOR
.
azt gondosan kitörölte.
viszont amivel belőletek hülyét, belőlem meg közellenséget csinál, azt bent hagyta
innentől kezdve a kérdés, hogy ki is a tahó úgy vélem egészen más értelmet nyer.
sajnos olyanok vagytok, mint a nagy átlag buta magyar, félimformációkból vagytok kénytelenek levonni tanulságokat - ami ebből következően helytelen lesz - mert a nagy púpos manipulátor játszik veletek, mint macska az egérrel.
.
kíváncsi vagyok, erre mit lép, szerinte mi az érdeke? meghagyja, vagy törli?

hüjjepatikuss írta...

Kedves Pupu!
A tisztesség nem kizáró ok, csak esélytelen!
"Ahol az emberi tisztesség véget ér, ott kezdődik a politika." (Demján Sándor)

Vöröskarom írta...

Kedves Pupu!
Részemről számíthatsz egy "igen" szavazatra, és támogatom Bokros Lajos szerepét is valamilyen formában, ha alakulna valami ebből a kezdeményezésből. Mindkettejüket tisztességes embernek, és a maguk területén kiváló szakembernek tartom.
Sajnálattal tapasztaltam ugyanakkor, hogy "távollétem" ideje alatt sok úgymond "ismerős" kommentelő eltűnt, viszont lett helyettük egy bátor "Nevenincs", de sajnos ő nem éri el azt a színvonalat, amit a korábbiak nyújtottak. Úgyhogy azt hiszem, kénytelen leszek a továbbiakban is csak olvasni az írásaidat, és drukkolni, hogy váljanak valóra a jobbító ötleteid, és legalább Te ne veszítsd el a hitedet, hogy egyszer majd valamikor jobb idők jönnek...
Ehhez kívánok kitartást, és szép napot minden jóérzésű embernek:
Vöröskarom

Az igazi Trebitsch írta...

Kedves Vöröskarom,

mély sajnálattal közlöm, hogy San Antonio főherceg helyett csak Vadsuhanccal tudunk szolgálni, meg egy Bob Varinssal, Wirth kapitány pedig még nem fedte fel valódi kilétét.
Üdvözöl az Igazi Trebitsch.

majoranna írta...

Én ezt már régóta tudom, de úgy néz ki ő nem vállalja. kkor pedig fölöslegsen álmodozni erről.

Olasz Ildikó írta...

Huuuuu! És Brrrrr! Két - három napja nem jutottam ide, és kitört a forradalom.

PuPu! Nem müködik a szavazási lehetőség, hiába "nyomkodom" a piros nagybetüs sort! Vagy már befejeződött a vélemény nyilvánítási lehetőség a sok megrágom, de se lenyelni se kiköpni nem tudom hozzászóláds miatt?
Magam részéről TÁMOGATOM Gémesit (Bokrost. Gyurcsányt és kiváncsi vagyok Molnárra is!) Továbbá akadnak még néhányan pl. Tétényi Éva, aki szintén polgármesterként alaposan sokat kitanult a Fidesz c. tankönyvből.
Anteus ötletét a munka törvénykönvyéről üdvözlöm, bár előtte szivesen tanulmányoznék egy új alkotmány tervezetet. Nem kell hosszú legyen csak 10 - 15 pontja, de az tényleg a jogainkról és kötelességeinkről szóljon. Nem kell márványba vésni, mint a jelenlegit, mert akkor már díszkiadás, díszasztal és díszsarok is kell neki.
Nem vagyok feltétlen híve a kritika nélküli kormányzásnak, pártvezetésnek, esetleg a blogger íróknak sem. Node! Az ócska, alpári, és csak a "beledumálokmerténilyevagyok" a "többimegmindhülye" mentalitásúakat nem nagyon kedvelem.
Szóval hol lehet szavazni?

Olasz Ildikó írta...

És még valami: addig találgattunk a jogainkat korlátozó törvény beveztéséről és alkalamzásáról, amíg...
Szóval sokan helyezték kilátásba, hogy ha szükség lesz a "szükség állapot bevezetésére" majd lesz robbantás is.
Nos lett! Még nem tudni, hogy "migráncs-e" az illető, vagy potenciális ellenség, vagy provokátor, de a legmegfelelőbb jut majd megtnevezésre, az biztos.
Úgy látszik megint eljött az idő, jönnek a robbantók, aztán majd Pintér, most megfelelő pozícióból majd rendet tesz.
Lehet, hogy Orbán megint egy lépéssel előttünk jár?

Olasz Ildikó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.