2016. november 28., hétfő

ÁLOMVALLÁS

Az oktatás tartópillére a kereszténység meg a keresztyénség, mondá Lázár János kancelláriaminiszter minapában Mezőtúron, megkóstolva az alattvalók ellenállási hajlandóságát az egyházi állammal szemben.
Ki is fejtette, apróra, hogyan is gondolja ezt a dolgot: "„A legtöbb ma, ami a 21. században egy diáknak adható Magyarországon, Európába és a világban, hogyha jó keresztény, keresztyén embert nevelünk belőle, és hogyha jó magyar embert nevelünk belőle.
Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudjuk, hogy a következő évtized, évszázad próbáját kiállja-e.
Csak azt tudjuk bizton, és nekünk, magyaroknak a múlt ezért különösképpen is fontos, hogy az elmúlt ezer esztendő magyar sikerei azon múlottak, hogy a fiatal magyarok keresztények, keresztyének voltak-e, és hogy mertek-e jó magyarokká válni."
Azért összeírhatná az elmúlt ezer esztendő magyar sikereit, melyek a magyar fiatalok vallási hovatartozásán múltak, továbbá mi történt a tökéletességük felé vezető úton velük?
Tanulságos lenne...


Pers
ze ez így nettó hülyeség, ahogy van, hiszen egy diáknak annyi sok minden adható. Adható például ingyenes oktatás, ösztöndíj, minőségi oktatók, színvonalas tankönyvek, meg kettő a szeme alá, ha nem tanul tisztességesen, de speciel oktatási szempontból szinte mindegy, hogy az illető muzulmán, buddhista, sintó vagy zsidó vallású.
Igenám, csak hát Orbán nem csak oktatni, de nevelni is akar, valahol hallhatta ugyanis, hogy a vallás a nép ópiuma, azt pedig tudhatta, hogy aki ópiumpipát szív, az nem hőbörög, nem száll szembe a tekintéllyel, alázatosan térdepelve adja meg Istennek, ami Istené, a királynak meg, ami a királyé.

Hogy melyiket mi illeti meg, azt meg a régi vicc szerint úgy lehet megállapítani, hogy az aranytallérokat fel kell hajítani az ég felé, amit akar, az Úr magánál tart, ami meg visszaesik a földre, az a királyt illeti, Istenkirálynál meg az egész őt illeti.


Persze ne gondoljuk azt, hogy Lázár sületlenségeket beszél, ugyan nem egy jellemóriás, de nem is bolond, tudja, hogy mit beszél.
Jelenleg éppen legalizálni iparkodik napjaink egy jellemző folyamatát, az oktatás egyházi kézbe adását.
Főként a vidéki Magyarországra jellemző ez, ahol sorra jönnek létre az egyházi iskolák, no, nem új iskolák építésével, hanem az állami iskolák egyházi kézbe adásával.

Ezek az iskolák arról nevezetesek, hogy miután levették az Állami Általános Iskola feliratot, és felszegezték a Szent Bonifác Keresztény Általános Iskola tábláját, azonnal magasabb finanszírozást kapnak, mint az állami iskolák.
A tanárok maradnak, a cigány tanulók mennek, a tanítás tárgyi feltételei javulnak, az egyházak pedig ideológiai apporttal szállnak be a projektbe, - ők teszik bele a folyamatba az Istent.
Isten ehhez nem szól semmit, csak csendben öklendezik, megszokta már a dolgot, nem ez a legnagyobb bűn és trógerság, melyet a nevében elkövetnek.
Az állami iskolában pedig maradnak a problémás tanulók, akiknek nem jut semmi, a szülők is szegények, ők lesznek az a réteg, melynek nem jut majd se kultúra, se egészségügyi ellátás, étel is csak módjával, kiszorulva és kiközösítve a falu szélén, a cigányfalvakban, a város peremén, egyik napról a másikra, kilátástalanul küzdve a túlélésért.



Az egyházi iskola azért jó, mert módot ad a szegregációra.
Az állami iskola köteles a körzetében mindenkit felvenni, de a keresztény iskola feltételekhez kötheti a felvételt.
A jelenlegi helyzet szerint megy ez, mint az ágybasz@rás, éppen annak megfelelően, ahogy ezt Orbán és tehetséges minisztere elképzeli.
Már csak azt kellene még tudni, hogy milyen is az a jó keresztény/keresztyén ember?
Na jó, nem tuggyukki, de mégis?

És milyen a jó magyar ember?
Magyar ember-e egyáltalán, aki nem jó?
És hol kell jónak lennie, a ló segge mögött, a sufniüzemben, a multinál a gép mellett, vagy az ágyban?
Súlyos kérdések ezek, felebarátaim az Úrban, specifikálni illene, meg eldönteni, van-e átfedés a jó magyar ember és a jómunkásember között, vagy az egyik halmazhoz tartozás kizárja a másikat, mint a libák és a róka esetében ez köztudottan fennforog.

Évszázadokat lépünk hátra és évszázadokra kaparjuk el a magyar közoktatást ezzel.


Az egyházi intézmények jó hírüket elsősorban annak köszönhetik, hogy a néhány egyházi középiskolába az egyházak össze tudtak szedni minőségi oktatói kart, ugyanez országos méretekben kissé nehezebben megy, pohos, pedagógiailag felkészületlen plébánosok felügyelik majd az iskolákat, sok szeretettel, persze, néhányan még ölükbe is veszik majd a kisgyerekeket.
Idő kérdése, mikor terjeszt be Semjén egy államvallás bevezetésére vonatkozó indítványt, de akkor rá is cseszik Viktor, reformátusként nem lehet majd királlyá koronázni.

Kénytelen lesz az Unió császára lenni, ott nincsenek ilyen szigorú előírások.
Persze idejében el kellene kezdeni a rőzsegyűjtést a máglyához, melyen a boszorkákat égetjük majd.


Egyelőre még csak magunkat égetjük, de legyünk türelmesek, eljön még a mi időnk!  
Addig is tanúsíts alázatot feljebbvalóiddal szemben, hányd magadra a keresztet buzgón, mert a párttitkár figyel!


:O)))

15 megjegyzés:

talalom írta...

Ez nagyon ott van.

Úzbence írta...

Nem akartam hinni a fülemnek,amikor hallgattam Lázárt!Sajnálom a gyerekeket,mi vár mèg rájuk.Ezèrt is lètfontosságú a 2018-as változás!DE azt írod,PuPu,hogy eljön mèg a mi időnk!Remèlem!

1970 írta...

Nagyon jó az írás, amit csak azzal árnyalnék (ismerve valamennyire a szakképzés rendszerét), hogy van nem egy alternatív pedagógián nyugvó, befogadó szemléletű, egyházi szakképző iskola, melyet komolyan ellehetetlenítenek. Hasonlóan egyébként az alternatív iskolákhoz, melyek tudatosan felvállalják a közoktatásból kihulló, problémás gyermekek, fiatalok nevelését-oktatását, társadalmi integrációját.

anteus írta...

A zsidók kezdhetnek csomagolni.

mavtelep írta...

Valamint az újságírók és a "kommunisták".
Szervusztok, jó reggelt

Kapat írta...

Szerintem a mi kis kommentelő csapatunk is, PuPuval az élen!

1970 írta...

Amennyiben az összes épeszű ember összecsomagol, mi lesz ezzel az egykor sokkal élhetőbb és normálisabb országgal?
Csomagoljanak a rogánok, a lázárok, az orbának, meg az agyhalott robotok:)

mozigepesz írta...

Azok ne csomagoljanak, túl sok mindent elcsomagoltak már. Inkább vissza kellene venni tőlük annyi csomagot, amennyit még lehet!

NewTiborc írta...

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sajnos lassan de biztosan szépen lépegetnek a birkák vissza a sötét középkorba. Ennek biztosítéka az egyre több klérus által irányított oskola, ahol jó "keresztény magyarokat" nevelnek. De mi is az a jó keresztény magyar, milyen jellemzőkkel, tulajdonságokkal rendelkezik?
Abban az átkos rendszerben elég sokáig vezetőként dolgoztam, így elég sok emberrel volt dolgom. Akkor is szép számmal futkostak az egyházi iskolákban végzett "jómadarak", volt köztük valóban akire csak a tudás ragadt rá az iskolában. De a zöme erkölcsileg még a "kommunista" nevelés szintjét sem ütötte meg. Pedig hát a szülőkkel beszélve mind büszkék voltak a csemete neveltetésére. Miért tartom erkölcsileg gyengének Őket? Mert valamennyiüknél tapasztalható volt a "felsőbbrendűség" elve, én más nevelést kaptam, én szuper okos vagyok, a többi az csak selejt. Hogy milyen szöveg keretében nyilvánult ez meg? Hát nagyon változatos, de többségében az egyházi erkölcsöknek sem felelt meg.
Most ugyanezen réteg kitermelése folyik gőzerővel az egyházi iskolákban, dupla gázsiért.

Promenad írta...

Ilyen az,amikor a "netto hülyeség " államvallássá válik !

Erzsébet írta...

Erzsébet : nem tudtam időben reagálni Lázár János szónoklatára. Mezőtúron születtem, ott is tanultam, ismerem a református tempomot, a mezőtúri református gyülekezet gondolkodásmódját is.....soha nem fogom megbocsátani, hogy ez a közösség a szószék elé engedte ezt a fickót, Ígérhetett bármit is.....a könyvtárat még soha nem láttam belülről, mert amíg a város diákja voltam, addig nem lehetett látogatni, később pedig más helyen éltem....

civilhuszár írta...

Történelmi tények igazolják, hogy a néphülyítés mindig sikeresebb volt bármelyik vallás vezetőinek és a vallásoktatóknak valamint politikusoknak, mint sok türelemmel okos polgárokat nevelni. Kivételnek tekintem kis hazánkban, hogy 1867-től Ferenc József császár és magyar király, báró Eötvös Józsefet nevezte ki vallás- és közoktatásügyi miniszterré, aki a következő évben 1868-ban benyújtotta az új népoktatási törvényjavaslatát, melyet a felsőház és a képviselőház törvényerőre emelt. Ez a 1868: XXXVIII. te. a népiskolai közoktatás tárgyában néven elfogadott törvény több százezer oktatás nélkül felnövekvő gyermeket segített hozzá a művelődéshez, s több ezer községet ahhoz, hogy iskolához jusson.
Majd a Kádár oktatási rendszerét, ahol aki akart és nem utált tanulni, azért képességeihez képest kis rásegítéssel sokan tudtak egyetemi képzettséget szerezni.
Orbán és Kövér meg a többi is haszonélvezője volt a rendszernek.
És jelenleg mi az ő aljas szemléletük, szinte ugyanaz mint egy figura anekdota szerinti mondása, hogy a parasztnak nem kell iskola, elég, ha van annyi esze, hogy ha esik az eső, álljon be az eresz alá, hogy ne ázzon.
Remélem erre a szintre már csak nem tudják lebutítani a népet, mert legalább napjainkban már az okos telefonok imádata, használata sem engedi lecsúszni szellemileg az egyedeket. A maffia meg mehet lassan tévéivel a sunyiba, mert fogy a tévénézők száma is.

Kibic37 írta...

civilhuszár
Irigylem az optimizmusodat! Nézd meg mire használják az okostelefonokat! Twitter, Facebook, szelfik. Terjeszteni, megosztani rajtuk minden baromságot, és lájkolni ezerrel.

Kibic37 írta...

Bocs, a játékot kifelejtettem.
Talán azért, mert azt a felsoroltakkal ellentétben magam is szoktam ...:))

1970 írta...

civilhuszár

Nagyon jó példákat hozott fel a fejlődésre vonatkozóan. Hozzá kell azonban tenni, hogy Eötvös József 1870-ben panaszkodott a parlamentben: lassan, vontatottan halad a tankötelezettség végrehajtása (nem tudják a gyermekeket iskolába terelni, mivel egy agrárországban tavasztól őszig a földeken dolgoztak a gyermekek, így csak télen küldték a szülők iskolába őket). Egy évre rá pedig Eötvös elhunyt, ami komolyan visszavetette a népoktatás fejlődését (sógora, Trefort más műveltségi koncepciót képviselt).
A Kádár-korszak oktatáspolitikájának megítélésében egyetértünk. Magam is érintett voltam (fizikai dolgozó szülők gyermekeként) annak a programnak, ami egyetemi, főiskolai felvételit készítette elő, hallgatók küldtek nekünk középiskolásoknak feladatokat, amiket megoldottunk, majd kijavítva visszaküldték. A '80-as években is működött ez a rendszer, de utána csak a pénz határozott meg mindent.
(Igen, Orbánt, Kövért az a rendszer mosta ki a sz.rból, de az már a saját bűnük, amivé váltak. Borzalmas emberek...)
Sajnos én is azt látom, hogy az okostelefon a népbutítás egyik eszköze. Nem a kulturálisan értékes tartalmak mennek, hanem a butaság, a szenny lájkolása, megosztása, terjesztése.