Nagy az öröm a jobboldalon, győzött a mi emberünk, ez a Trampli, vagy ki is, ő lesz az amerikai elnök, és akkor a Mi Viktorunk feje fölül is tovaúsznak a fekete fellegek, és felszabadultan fellélegezhetünk.
Merthogy idáig egy zabszemet légkalapáccsal se lehetett volna beverni Boldogságunk seggébe, mivel Clinton már ismerte őt - de most megint van kis idő addig, míg megismeri Trump is.
Az elkövetkező évek során tovább bonyolódik a feladata, hiszen meg kell szereznie az Unió Császára címet, gyakorolni kell a pávatánc figuráit, továbbá új tudományt kell elsajátítania.
Az új tudomány bonyolult, merthogy csak egy nyelve van, miközben Trumpnak is, Putyinnak is külön-külön van segge, és néha egymással szemben is állhatnak majd.
Az, hogy itt majd most kitör a világbéke - illúzió, a két nagyhatalom továbbra is egymás ádáz ellensége marad, legfeljebb a felszínen smúzolnak kicsit egymásnak, de a lényegi ellentétek fennmaradnak.
Egyetlen vitathatatlan nyeresége az ügynek a First Lady személye, aki jobb bombázó a maga műfajában, mint a B-2.
Ellenben a neten a jobboldali kommentelők úgy örülnek Trump győzelmének, mintha hirtelen két farkuk nőtt volna, vagy ha nők, akkor ez az örömteli esemény a partnerükkel esett volna meg a Szahara közepén egy oázisban, ahol ezer kilométeres körzetben nincs konkurencia.
Boldogan ismételgetik, hogy a liberalizmusnak ezennel vége, most majd új világ jön, melynek mibenlétét ugyan nem taglalják, ami nagy könnyebbség lehet számukra, hiszen láthatólag a liberalizmus mibenlétével sincsenek tisztában,.
Azt hiszik, hogy ez az a micsoda, ami őket a boldogságukban gátolja, nem pedig az agytekervényeik alacsony száma.
De most az ő ízlésük szerint alakul majd a világ, vége a politikailag korrekt megnyilatkozásoknak, ezentúl a magyar embert jellemző nyílt szókimondással mondhatják, hogy büdös zsidó, meg szaros cigány, hiszen Trump is őszinte a végtelenségig.
Nem ők az elsők, akik az őszinteséget összetévesztik a bunkósággal, sajnos, nem is az utolsók, Trump meg majd gyorsan meg fogja tanulni, hogy minden kiejtett szavának következménye van, és hogy a diplomáciai érintkezés szabályait azért találták ki, hogy a kapcsolatok zökkenőmentesen működjenek.
Már azt is leírták a kormányoldalon, hogy a magyar-amerikai kormányközi kapcsolatokra jó hatással lehet a váltás - nevezetesen talán Trump szóba áll Viktorral, aki egyébként így kommentálta a változást: a világnak mindig jót tett az, ha sikerült magát kiszabadítani az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából, és vissza tudott térni a valóság talajára.
"Szerintem most ez történt az Egyesült Államokban, és ez esélyt ad a nyugati világ többi részének is, hogy kiszakítsa magát az ideológiák, a politikai korrektség, a valóságtól eltávolodott gondolkodásmód és beszédmód fogságából, és visszatérünk végre a realitások talajára".
Értse mindenki pontosan: adja fel a világ eddig demokratikusan gondolkodó része összes humanitárius elvét, adja fel a szolidaritás eszméit és vegye tudomásul, hogy a világot csak és kizárólag a nyers erő és a tiszta gazdasági érdek kormányozza, az ember pedig a szükséges rossz, mondhatnánk, a porszem a fogaskerekek között.
Nagyon rossz üzenete van ennek, mert a világ tele van közösen megoldandó problémákkal, a klímaváltozásból adódó problémáktól az ivóvíz-készletek csökkenéséig, a hulladékkezelés és az energiatermelés problémáitól a munkaerőhiány és a munkaerő-felesleg kezelésének gondjaiig - mind-mind emberi életeket érintő gondok.
Ha ezek megoldásában az uralkodó elit támaszkodni akar a társadalomra, akkor bizony meg kell becsülni az embert, meg kell kötni a társadalmakkal a szükséges kompromisszumokat, a társadalom tagjait emberszámba kell venni, különben csak az emberiség gondjait szaporítjuk.
A társadalom szétszakítása Amerikában sem mehet büntetlenül, és aki azt hiszi, hogy az a demokrácia, ha ő mondja meg a tutit, hát az legyen bármekkora nagy ember is, téved.
Mindenesetre ma elkezdődtek Trump számára a munkás hétköznapok, amikor elveit fel kell tálalnia a társadalomnak - fogyasztható formában.
Egy dolog ugyanis szakácskönyvet írni, más viszont az annak alapján készült ételt felkínálni a társadalomnak, mert lehet, mégse jó ötlet a libasült mellé egérszar-pürét feltálalni, nem egy szakács jött már rá erre néhány kék-zöld monokli árán.
Érdekes lesz, mit reagál majd a helyzetre Európa, de hát nem lehetünk türelmetlenek - várjunk hát és drukkoljunk a józan emberi észnek...
:O)))
26 megjegyzés:
Fletó nem pánikol, vegyetek róla példát. :)
Gratulálok Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének! Most ő volt az, aki meg tudta szólítani az amerikaiak többségét. Nincs ok pánikra. Az Egyesült Államok ma is a szabadság és a demokrácia hazája, és az egész világ érdeke, hogy az is maradjon. Magyarország pedig továbbra is egyik legfontosabb szövetségeseként tekint az Egyesült Államokra. Úgy gondolom, ahogy Obama Orbán-kritikus viszonya érdemben nem gyengítette a magyar kormányt vagy erősítette ellenzékét, ennek nem fog megtörténni az ellenkezője sem Trump alatt. Orbánt itthon kell megverni, nem Washingtontól kell remélni a segítséget. Fontos tanulság, hogy a vetélytárs anyagi- és médiafölénye ellenére is lehet győzni, és a közvélemény-kutatók sem tévedhetetlenek.
Holnaptól újra összpontosítsunk az előttünk álló feladatokra, és az Orbán-kormány leváltására.
És a blogon sokat fikázott TGM véleményét is olvassátok el, nem kell élni, nem fog fájni.
http://index.hu/index2/#bloghu/kettosmerce/2016/11/09/tgm_amerika_szerda_reggel
Érdekes, én nem érzek errefelé pánikot, legfeljebb a bizonytalanság miatti idegességet - ez egy-két hónap után elmúlik...
Gazsi pedig nagyon nagy elméleti szakember...
:O)))
Nem ugrok nagyot TGM-ért, de nem értem ezt a gunyorosságot Teve: ez speciel egy mértéktartó, jó írás. Egyetértek vele.
Bocsi, nem írtam nevet, a hétszázát! :(
neveletlen (1:23)
Nem lehet nem észrevenni, hogy a globalizáció 'korrekciója' folyik a nyugati világban, ami jókora elit ellenességet is felszínre hozott, lásd Brexit ill. Trump megválasztása. Akik vesztesnek érzik magukat, azok döntötték el a szavazást, lehet őket lesajnálni, de nem számolni velük, politikai vakság.
"Szóval megölték azt az FBI ügynököt, aki Hillary emailjeit kiszivárogtatta."
Ha valakinek még kétségei lennének, hogy korunkban nincs többé objektív igazság, csak narratívák, annak melegen ajánlanám figyelmébe a következő írást:
http://444.hu/2016/11/10/a-facebook-meg-akarta-allitani-trumpot-de-aztan-kifizetodobb-volt-segiteni-neki
Üdv!
Amerikában is bejött a gyűlöletkampány. Aki azt hiszi, hogy Trump maradéktalanul valóra váltja ígéreteit, az nagyon téved. Mi már jól tudjuk, hogy más a kampány és más a kormányzás. Még a saját pártján belül is van ellenzéke. Szóval a magam részéről úgy vélem, hogy nem fognak diadalívet építeni neki. Minden azon múlik, hogy a tanácsadói mennyire tudják majd befolyásolni. A politika az nem egy ingatlan biznisz, ahol átverem a vevőt, oszt jó napot! Meg lehet tenni, de annak következménye is lesz egyszer.
Neveletlen, mit értesz az alatt, hogy a globalizáció korrekciója? A bezárkózás, a nemzetállamok feléledése? Nem hinném, hogy az jó megoldásokhoz vezetne.
Mindenesetre bármi is legyen a globalizáció korrekciója, nem hinném, hogy Trump, aki még a földgömböt sem ismeri rendesen, alkalmas lenne rá…
mozigepesz
Neveletlen akár arra is gondolhatott, hogy egyre inkább kezdünk egy globális kocsmához hasonlítani. Ahol a nagypofájú véleményvezéreké az igazság függetlenül a tartalomtól.
Kitűnő széklábak! Megbízható elsősegély! Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan...
Névtelen: az amerikaiak többségét H. Clinton szólította meg, nem Trump. A különbség több, mint 200 000 szavazat előbbi javára. Csak szóltam...
Aláírva...
Igaz,pánik nincs.
Csak letargia és szomorúság.
Még ha Fletó vigasztal /!/ is bennünket.
Attila amit a gyűlöletkampányról írsz az bizony úgy van!
Ám ha Clinton győz ugyanez a szöveg rá is illeszthető lenne...
Kb 1 év és már látszani fog az eredmény, addig csak hazardírozás minden, (én megmondtam előre) kijelentés...
Egyik elnökjelölt sem volt ideális, tehát csak ízlés kérdése kinek melyik hiba szimpatikusabb... :-)
A nagy amerikai "elnökátlagba" bőven beleférnek, Legalábbis az utóbbi 45 átlagába... :-)
PuPu, feldobtál ezzel a Tramplival! Köszi!!! :-)))
névtelen!
Mindig nagyon megmosolyogtató, amikor Trampli győzelmét az "elitellenességnek" tulajdonítják. DT testesítené ezt meg? Ő, az amerikai elit egyik jeles képviselője?
Vicc...
Norbert
naiva!
Ez a megállapítása korrekt és pontos!
Norbert
Névtelen Norbert!
Akkor szerinted Mészáros Lőrinc is a magyarországi elit egyik jelentős képviselője?
Kibic37
Miért, ön szerint nem? Habony, Vajna, Mészáros, Orbán, Rogán, Lázár és társai...
Igen, ilyen színvonalú elitünk van:(
Nem tudom, milyen demokrácia az, ahol nem az a jelölt nyer, akire a legtöbb ember szavaz. Ez már ezen a ponton olyan gáz, hogy arra nincsenek szavak. Nekem senki ne jöjjön azzal, hogy hát ilyen az ottani szavazási rendszer, el kell fogadni. Nem, nem kell. Sőt: nem szabad! Ez mindenféle szempontból elfogadhatatlan.
Az meg, hogy mi is lesz a világgal egy ilyen gusztustalan őstufa, végtelenül korlátolt, arrogáns emberrel az élén, abba inkább bele sem gondolnék. Egy normális világban az ilyen alsó hangon is elmegyógyintézetben kushadna.
Épp kezdtem kivándorláson gondolkodni, de pillanatnyilag én is úgy érzem, hogy ehhez egy másik bolygóra volna szükség.
Pupu, imádatom tárgya, tudom, hogy nem lehet levegő nélkül élni, de ebben a tramplihangulatban valahogy kifejezetten rosszul esik, hogy annak nézel.
"remegő kezű pupista", tüneményes vagy!
PuPu bizonyára értékeli imádatodat, nem is lehet ez másképp! :-)
Egyszer majd csak szint vall Ő is! :-)
Mi közöm hozzá? Valójában semmi, csak jólesik olvasni, ebben a rideg világban, még ha csak játék, akkor is. :-)
Jaj, unokák álma, ne csesztess még te is!
Én egy egyszemélyes szerkesztőség vagyok, egyébként meg a családban én vagyok a teúgyisráérsz, úgyhogy nem vagyok egy időmilliomos.
Emellett éjjel sokáig szoktam ébren lenni, mint Sztálin elvtárs, úgyhogy néha fáradt is vagyok, de elolvasok mindig, mindenkit, viszont - önvédelemből - nem kezdek bele beszélgetésekbe, csak ha markánsan eltér a véleményem a kommentelőétől - ha megbocsátasz a profán fogalmazásért, nem megyek házhoz a seggberugásért...
De ettől még - már, ha lányból vagy - mikor elképzelem a kezed, felszökik az adrenalinszintem...
:O))))
@Kapat
Átlátsz rajtam, ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén....
:O))))))
HA akartok egy jót röhögni:
http://player.hu/napunk/karikaturak-trump-gyozelmerol/
PuPu és ha felszökik remegőtől az adrenalin, ezek közül melyiket érzed?
"Az adrenalin az a gyógyszerhatóanyag, amely gyors segítséget jelent allergének által kiváltott vagy ismeretlen eredetű (idiopátiás), esetleg fizikai megterhelésre bekövetkező súlyos azonnali túlérzékenységi reakciók (anafilaxia) esetén. A hörgők simaizomzatában lévő béta-receptorokra kifejtett hatása következtében a hörgők simaizomzata ellazul, ami enyhíti a sípoló nehézlégzést és a légszomjat (dyspnoét) . Anafilaxiás, allergiás állapotokban a heveny kóros tüneteket javítja, csökkenti a csalánkiütéseket (urticaria), a szérumbetegség tüneteit, az angioneurotikus ödémát (allergiás gégeödémánál adrenalin-belélegeztetés életmentő lehet), allergiás bőrgyulladást (dermatitis). Az adrenalinnek erős érösszehúzó hatása van alfa adrenerg receptor stimuláción keresztül. Ez a hatása ellensúlyozza az anafilaxiás sokk főbb farmakotoxikológiai tüneteit, vagyis az értágulást (vasodilatatio) és a megnőtt érfal áteresztő-képességet (vascularis permeabilitas) , amely az erekben lévő folyadék térfogatatának csökkenéséhez és így vérnyomáseséshez vezet. A hörgőkben lévő (bronchialis) béta receptor stimuláló hatásán keresztül az adrenalin erős hörgőtágító (bronchodilatator) hatással rendelkezik, amely enyhíti az asztmás zihálást és a légzési nehézséget. Az adrenalin szintén enyhíti az anafilaxiához társuló viszketést (pruritus), csalánkiütést (urticaria), és angioödémát."
Klassz lehet neked az öröm...
-:)
De addig is, amíg valakinek remegni kezd a keze:
http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/11/Melania-Trump-4-gq-magazine.co_.uk_-683x1024.jpg
Hogy milyen elnököt választott Amerika, az majd kiderül.
De hogy milyen First Lady-t azt már azonnal értékelhetjük.
Hát, köszi Pupu. Nem pont ilyen válaszra számítottam, de az már az én bajom. Szexizmus ide vagy oda.
Anteus, az adrenalinról senkinek sem az anaflaxiás sokk jut eszébe, guglizz még egy kicsikét. :P
Kedves PuPu!
Vátesz!
Egyébként értelmes emberek ájult elismeréssel szólnak (áradoznak) OV politikusi nagyságáról, idézvén, hogy ő volt az egyetlen vezető politikus aki előre látta Trump győzelmét. Egy apró körülmény más fénybe helyezi ezt az egyedülálló teljesítményt: hivatalos, vagy akár csak nyilvános nyilatkozatban egyetlen nyugati politikus sem latolgatta a jelöltek esélyeit és nem jelölte meg (tudomásom szerint) preferenciáit, egyszerűen azért, mert ez mérhetetlen otrombaságot tükrözött volna minden más országban. Orbán teljesen egyedül tett egy gőzölgő barna csomagot a fényesen megterített asztalra! Brávó!
Előnyök és ábrándok! Trump üzletember! Nem szokta meg, hogy valamit adjon semmiért. Orbánnak nincs mit adnia. A helyében túl sokat nem várnék a Trump elnökségtől. Persze a diadal látszatát még sokáig fenn lehet tartani! E.
Megjegyzés küldése