2016. november 30., szerda

NYUGGERPARADICSOM

Navégre!
Egészen idáig a nyugdíjas társadalom merő aggodalom volt, de hála Nagyurunk kegyének, megnyugodhatott mindenki, megoldódott a jövő, éljen a Nemzeti Együttműködés rendszere - annyiból, amennyiből egy kisnyugdíjas.
Itt a felvirágzás jele, nem 0,9, hanem 1.6% lesz a nyugdíjemelés mértéke, ami Szabolcsban akár ezerhétszáz forintnyira is rúghat, már, amennyiben a szerencsés nyugdíjas megkapja a megyei átlagot, ami korántsem biztos.
Pesten meg egyenesen krőzusi az összeg, a kétezer kétszáz forintot is meghaladja, fele megy pezsgőre, másik felét felteszi a lovin, adjunk egy esélyt a szerencsének is!


És akkor ezek még csak a jövő évi tervek, de az idei tények még szebbek lesznek, hiszen mindenki kap egy Erzsébet-utalványt, ami azért lesz roppant jó, mert a zsákfalvak hedonista nyugdíjas öreglányai végre megpályázhatják a nyaralást Palma de Mallorcán, lévén, hogy a faluban bolt sincs, nem, hogy elfogadóhely.
Pesten más a helyzet, itt a budai nyugdíjas úrhölgy felkapja a banyatankot és elindul portyázni, megkeresi, hol a legolcsóbba a libakabát (tudod mi az?) vagy a libatepertő, aztán este csap belőle magnum áldomást, kétpofára zabálja a töpörtyűt.
Addigra ugyanis értesül róla, hogy Nagyurunk elrendelte az étkezések során tanúsítandó kötelező egyszerűséget, ennélfogva megszűnt a tepertő, jómagyarember töpörtyűt eszik stanicliból.
Az alapanyag - vallástól függően - lehet liba vagy sertés, utóbbi esetben némi szőrrel turbózva.

Maga a Fényességes mutatott példát egyszerűségből, mint Fülig Jimmy az államtanácsban, mikor lerúgta a kényelmetlen cipőt, ő is úgy evett, kézzel-lábbal, mint ahogy ezt polgári őseitől látta.
De hát éppen ettől a nép egyszerű gyermeke ő, egy közülünk - éppen olyan, mint mi vagyunk ott a faluban, a kocsmahivatalban...


Jó ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban nyuggernek lenni, ez a létbiztonság pótolhatatlan!
Hogy az infláció mértéke milyen lesz, az majd kiderül, mindenesetre optimistán közelítjük a kérdést, hiszen az elemzők 2-2,4%-os inflációval számolnak, tehát a kormány a nyugdíjasok pénzének durván a felét  akarta használni egy évig - ami ha azt nézzük, nem is kis összeg, hiszen majd hárommillió nyugdíjasról van szó.
Így már alig valamicskét nyúl csak le, vagy vesz kölcsön tőlünk a maffia, bár nyúlhatna le sokkal többet a sokkal több emelésből....
Arról nem is szólva, hogy az inflációs adatok mást mondanak a makrogazdasággal foglalkozó közgazdásznak, meg mást a mikronyugdíjjal rendelkező özv. Kocsis Béláné Sárikának, hiszen őt nem vigasztalja, hogy a dízelmozdony és a vastüdő ára csökkent, őt az zavarja, ha a piacon drágább a krumpli és a leszakadt rolót megreparáló iparos sokkal többet kér az új gurtniért, mint tavaly a nagyszoba rolójáért kért.
Mindezzel együtt - leszámítva a szegényeket, akiknek gyakorlatilag mindegy, mint a szélső háznak, hogy 0,9, vagy 1,6 az emelés, számukra mindkettő érzékelhetetlen, - a helyzet még nem drámai, mert még kitartanak a Kádár-korból származó nyugdíjak.
De évről-évre egyre többen maradnak nyugellátás nélkül, egyre több ember marad egészségügyi ellátás nélkül, akinek nem lesz nyugdíja, nem fogja tudni fizetni a rezsit, még ha odáig csökkentik is, hogy a villanykapcsoló minden felkapcsolásakor leesik a csillárból egy huszas.
Valóban érdekes lenne tudni, hogy miben bízik ez a banda, hacsak abban nem, hogy mire a helyzet végérvényesen kezelhetetlenné válik, addigra ők már a Bahamákon isszák a Cuba Librét, ami ugye nem Castro ideológiája, hanem koktél:  két rész fehér kubai rum, fél lime leve, öt rész cola és egy marék jégkocka - merem ajánlani...


Akárhány nyuggerrel beszélek, egységes a vélemény, elmennek ezek a francba.
Már gyanakszom - lehet, ez a legújabb trükk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bevezetésére, először csak mindahányan egyetértünk abban, hogy ezek trógerek, aztán jöhet a gyakorlati együttműködés is.

Nyuggerek, járókeretre fel, harcos kezetekbe a járóbotot, izzítsátok be a rollátort, töltsétek fel munícióval a banyatankokat - zavarjuk ezeket világgá!

:O))) 

30 megjegyzés:

Erzsébet Kovács írta...

Nagyon jó írás.A csüggedés nem jó módszer.
Én a kapában meg a kaszában bízok, ezek nem hagynak cserben.
Vasárnap már elvetettem 20 fm-en fehérrépa és sárgarépa magot.Fokhagymár is dugványoztam, meg egy kis piros retket, salátaféléket, hogy ha jön a tavasz, már csak kapálgatni kelljen.Bió és jó,nem kell fizetni érte.Jól összefáztam,de azt hiszem megérte.

Marika Anikó Benkő írta...

Nem hiszem, hogy megéri Erzsébet, ha beteg leszel. A gyógyszer árán mennyi retket vehetnél, és salátát is a Spar-ban! :)) Igaz, nem bio, de annyi kárt nem okoz, mint a gyógyszerek!

nemóvatos írta...

Ez az Erzsébet utalványosdi jól mutatja, hogy Gorbán mennyire más világban él. Csak akik beveszik a trükköt nehogy hamarosan a másvilágon találják magukat.
Vajon mekkora lesz az árfolyama az utalványnak a nyomornepperek között. Lásd kárpótlási jegyek!

Fábián A. írta...

Gyógyszerre is lehet költeni? Ha kipótolom?

Kibic37 írta...

Görények!!!
(Elnézést kérek a bájos kisragadozóktól...)

öcsike írta...

Kedves Pupu bácsi!
Azért írok, mert apukám a múlt héten megint elvitt magához, ő úgy mondta, hogy "láthatás" volt.
Sok újdonságot láttam. Már nem apu vezeti a terepjáróját, mert már van saját sofőrje, úgy hívják, hogy Batsányy Keve és nagyon jól vezet.
Út közben apu elmondta, hogy magasabb beosztásba került, - megpróbálom úgy mondani, ahogy ő, - az erőforrás minisztériumba került, ő lett a diaszpóráért és a peronoszpóráért felelős helyettes államtitkár.
Már nem élnek együtt Bagoly Bettinával. Más van helyette.
Ő nem olyan szép, mint Bettina néni, de apu szerint nagyon okos. Úgy hívják, hogy Szél Bernadett.
Reggel, mikor még nincs kifestve a szemöldöke... hát elég ijesztő.
Nagyon megijedtem, mikor egyszer magához húzott és a fejemen valami koppant, - kérdeztem is aput, hogy - ugye ez a néni nem pisztolyt visel? - de apu megnyugtatott, hogy - á' az csak egy bordája volt.
Megértően mondta, hogy tényleg nem olyan szép, aztán széttárta a kezét és csak annyit mondott, hogy - nem tehet róla, ez párt utasítás...
Apu vasárnap reggel zoknit keresett és eközben húzogatta a fiókokat. Mindegyik tele volt papír pénzzel...
Közben meg egyfolytában mondogatta, hogy ezt is tisztára kell mosni, meg ezt is, meg ezt is...
Nem teljesen értettem, mert közben zoknit egyet sem talált.
Hát röviden ez történt velem az utolsó "láthatáskor."
Kezit csókolom Pupu bácsi: - öcsike -

Kibic37 írta...

öcsike
:DDDDDDDD

promenad írta...

Pupu !
Nagyon köszönöm a Cuba Libré leírását.
Kedvet kaptam hozzá.
Az emelésből talán futja egyre /otthon,a konyhában,nem a Bahamákon /

1970 írta...

Ilyen "hatalmas" nyugdíjemelés és Erzsébet utalvány kiutalás után jó lenne végre, ha a nyugdíjasok befognák a szájukat, és sűrű sorokban járulnának a pszichopata elé, hogy a kezeit megcsókolhassák:DDDDDDDD

Promenad írta...

'970.

Lesz olyan köztük ! Nem is egy !

Kapat írta...

Tökéletesen leírtad azt az élethelyzetet, melyben a "hálás" nyugdíjas akár a kézcsókot sem sajnálja jótevőjétől. Kapunk is hideget-meleget a kedves kommentelőktől, hogy a nyuggerek tartják életben ezt a korrupt bandát.
Sokszor úgy kell visszafognom magam, hogy ne írjak be egy nem éppen kultúrált hangú ellenvetést, de azután rájövök, igazuk van! (részben)
Talán ha ez a részben megváltozik, akkor jöhetnek a banyatankok! (nekem is van) :-)
Amikor az a mérhetetlen pimaszság előbukkan belőlük, hogy bezzeg Horn nem szégyelte a 0.5 százalékos kiegészítést adni a nyugdíjasoknak, hát, kinyílik a nemlétező bicska a zsebemben.
Látszik, hogy milyen szellemi képességet feltételeznek rólunk.
Ugyanis a nyugdíjkiegészítés minél kisebb, annál tisztességesebb volt az eredeti megállapítás.Ennek megértéséhez nem szükséges ismerni a deriválás műveletét matekból.
Remélem én is, csak eljön a megvilágosodás, másképp nincs sok remény.
Mert sokan vagyunk ám, "uraim"!

Ildikó Olasz írta...


Pupu!
Én benne bagyok - bár csak virtuálisan. Jelenleg arra várok, hogy fogok-e még bottal/járókerettel járni, vagy el kell adjam a Suzukimat és az árán - talán tudok majd egy motoros kerekesszéket vásárolni.- Ahogy minden nap jobban élünk, egyáltalán nem biztos!
De én HISZEK a bebetonozott testek elmozdításában.

Chalky írta...

Nyugodtan vissza lehet majd küldeni a utalványt, semmi probléma.

1970 írta...

Kapat

Messze nem ez volt a szándékom, ironizálni akartam.
Egyébként én nem gondolom, hogy a nyugdíjasok tartanák életben ezt a gusztustalan bandát. Emlékszem nagymamámra, aki akkor utálta meg véglegesen, amikor kifejtette anno azt a tételét a pszichopata, hogy a "nyugdíjasok eltartottak". (Mindig felment benne a pumpa, amikor meglátta...)
Az egészben, ami most történik az a leggusztustalanabb (és ezt üzenem az itt felettem szólónak is!), hogy pontosan így gondolják most is (sőt!), csak odavetettek egy alamizsnát, aminek mentén majd hatalmas dérrel-dúrral dicsérni fogják magukat. Ez egy középkori, hűbérúr gondolkodásmód, aki a különböző társadalmi rétegeket jobbágyként kezeli. Amikor pedig valamelyik csoport elégedetlenkedik, azonnal ráuszítják a többieket.
Teljesen tönkretették a társadalmi kohéziót, a társadalmi szolidaritás alapjait is lerombolták. Ezt tartom a legnagyobb bűnüknek (a sok közül).

pleinair írta...

Chalky,

dehogy küldjük vissza azt a tízezer forintos utalványt! Eddig úgysem ehettük a 2500 Ft-os sertés, vagy libatepertőt, most meg ehetünk belőle egyszerre 4 kilót. Aztán jóllakottan körbe guggoljuk a parlamentet, hogy jótevőnk hadd élvezze hálánk illatát.

pleinair írta...

Öcsike! Imádlak!

Moon River írta...

Kiváló helyzetben vagyok!! Komolyan...már előre örülök! Ugyanis még fél évig pedagógus vagyok, akik ugyan "rengeteg" béremelést kaptak, jó hangosan és számtalanszor beleordítva a TÁRSADALOM fülébe, azt meg nem mondták csendben sem, hogy az Erzsébet utalványunkat, mint úri gyerekek szép hölgyüket a táncteremből, "kivezették", immár a 3. éve.
De most már alig várom, hogy nyugdíjas legyek, hiszen milyen izgalmas lesz, hogy majd újból utálni fognak azok, akiknek sem pénz, sem Erzsébet...kenyere nem jutott.
Ebben egyébként kezdetektől jók voltak a "fiúk", mindig bejött nekik az oszd meg taktika. S mindig kapható rá a nagyközönség, úri és kevésbé úri módon tud (és képes) egymás nyakának esni. Nem tanultunk semmit 20 éve..folyamatosan. (Jönnek is a karók rendesen!)

Borbála Aradi írta...

Nem tudom eldönteni, hogy a blogjegyzet vagy a hozzászólások siralmasabbak-e?

kekec írta...

1. Abból a pénzből amit a csőkosok (lásd még: offsórlovagok)lenyúltak a letelepedési kötvényből (100 mrd), minden nyugdíjasnak 40 ezres egyszeri juttatást lehetne adni, mert a 10 ezer/kopf csak 27 mrd.
2. Még ez a 10 ezer is hónapokra lebontva néhány kiló száraztészta ára, azaz egyszerű szavazatvásárlás (a qurmányközeli Válasz szerint "Orbán most nyerte meg a 2018-as választást)
3. Az igazságos az lenne, ha a regisztrált jobbos szavazók 2 %-al (0,6% emelés)támogatnák a szívüknek kedves qurmányt, a balosok meg ettől mentesülnének (2,6 % emelés az MNB-vel azonosan).
4. Az mszp szerint meg az ő módszerükkel számolva a dupláját kellene kapni havonta a nyugdíjemelésnek 3,3 %.
5. És lesznek golyan hülyék, akik még ezért is kezet csókolnak!

kekec írta...

Borbála Aradi - mazochista-e vagy? Minek jársz sírni ide?
De egyébként ez az egész ország siralmas, Pupu legalább néha felderít.

1970 írta...

Borbála Aradi

A kijelentő mondat végére mióta teszünk kérdőjelet?

Borbála Aradi írta...

Jogos

Moon River írta...

Hát..mindenki olyan kabátban megy vendégségbe, amilyen van neki. De nem a kabát a lényeg.

1970 írta...

Borbála Aradi

Látom, érti, hogy nyelvtanilag mi a probléma a hozzászólásával.
Legyen szíves, fusson neki most tartalmilag is, és gondolja át, amit leírt!

Borbála Aradi írta...

1970!
Úgy tűnik, ön vérszemet kapott, és utasításokat ad. Próbálja magát a véleményezés keretei közé szorítani!

Chalky írta...

pleinair írta...

Ja kérem, tessék tökösnek lenni, ha alamizsnának tartod, akkor nem kell elfogadni...

mavtelep írta...

Chalky
Van aki tovább adja a még szegényebbeknek - már csak hogy ragadjon Rád valami !
Szervusztok, jó reggelt !

1970 írta...

Borbála Aradi

Remélem, érti a "legyen szíves" kitétel súlyát. Vagy nem ismeri ezt a kifejezést?
Írok két szinonimát:

legyen kedves,
szíveskedjen

Talán így könnyebb lesz!

(A legnagyobb probléma persze az, hogy még mindig nem érti, mi a gond azzal, amit eredetileg beírt.)

Névtelen írta...

mavtelep írta...

Hülyeség? Kösz, nem kérek...

Borbála Aradi írta...

1970!

Mi lesz könnyebb és kinek? Véleményt nyilvánítani vagy azt tudomásul venni, hogy ez egy vélemény? Próbáljon beletörődni! A cikket nem én írtam.