2017. január 4., szerda

CSAPJ BELE A LECSÓBA

Próbáljuk hát összefoglalni, amit tudunk.
A magát demokratikusnak nevező, de gyakorlatban ezen a maga uralmát értő politikai oldal önmagában nem képes győzni, ha ehhez hozzávesszük, hogy az ezen a térfélen egyáltalán számításba vehető két párt egymással is feszült viszonyban van, akkor az esély még tovább csökken.
A mikrópártok zöme Orbán kreálmánya és segédcsapata.
Feladatuk az, hogy fenntartsák a békétlen, megegyezésre képtelen, torzsalkodó baloldal nagy műgonddal és teljes sikerrel kialakított imázsát, ennek érdekében kivitelezhetetlen és megosztó ötletekkel állnak elő, maguk is támadják a valós szavazóbázissal rendelkező pártokat, miközben lényegtelen kérdésekben nagy hanggal és kevés eredménnyel támadják Orbánt.
Szinte ugyanez mondható el az MSZP fizetett forradalmárainak jelentős részéről is, akik a lózungok szintjén baloldaliak, de akikről szívesen meghallgatnám Szanyi kapitány véleményét a harmadik whisky után - gyanítom, sok mindenben egyetértenénk.
A szoci talpasok többsége elkötelezett és jó katona, sokat megélt veterán, akik nemigen értik, mi folyik körülöttük és a nevükben, de tetszik nekik, hogy van, ahol még kikérik a véleményüket, még ha nem is veszik figyelembe azt.
A pártvezetők idősebb generációjával elvitették a balhét a párt leamortizálásáért, a fiatalok meg nem ugyanazon a fizetési listán szerepelnek, mint amelyről ők kapták a pénzüket.
Ők attól kapják az iránymutatás mellé csomagolt pénzt, akinek résztulajdona a volt pártszékház és a Népszava.
Hogy a másik részt ki tulajdonolja - jobban járunk, ha meg se kérdezzük.
Hogy ő kitől kapja az instrukciókat, afelől ne is legyenek kétségeink, főleg, mióta főállású üzletember lett.
A DK vezetői zömükben roninok, ha mond valamit ez a japán kifejezés - urukat, befolyásukat vesztett szamurájok, akik maguk sem tudják már, kinek ajánlják fel a kardjukat, csak fogadja el végre valaki.
Sajnos, zömében mára súlytalan politikusokká lettek, akiknek akár még így is nagy hasznát vehetné a párt, ha lenne mellettük ifjabb generáció, de nincs.
A párt maga is identitászavarral küzd, olyan sokszor, mint Rácz Károly, a visszavonult transzvesztita előadóművész - maga sem tudja, hogy kicsoda is ő valójában...
A párt vezetése egységes, hogy belső működése demokratikus-e, az kétséges, hogy klasszikus értelemben véve nem baloldali párt, az viszont kétségtelen.


Szemben velünk tömör falanxban áll a szervezett bűnözés, melynek csúcsán, a felhők között Nagyurunk trónol, onnan hajigálja villámait csapatainkra, meg a sajátjai közül azokra, akik a legkisebb ellenvetést merik tenni módszerei ellen.
A köpcös gigász szociopata, mely betegség abban áll, hogy egyetlen szikrányi empátia vagy humanizmus sincs benne, ebből kifolyólag gátlásai sincsenek - betegsége mellett még el van szemtelenedve, miként hajdan Berija...
Talán csak majd a boncolásnál derül fény arra, hogy a hatalomvágy vagy a pénzéhség vitte sírba, vagy ebben közrejátszhatott az a százméteres út is, melyet vertikálisan a Királyi Vár ablakától a Dózsa-szoborig tett meg, hogy létrehozhassa ott a Szent Zsírpacnit...
Ezen a térfélen kuss van és azonnali szankció, itt az egyetértés és az éhendöglés között lehet választani, és nem kétséges, hogy az okos vazallus mit választ...
Egy ilyen szervezet ellen nem lehet tizenöt fős szabadcsapatokkal eredményesen harcolni, tehát fel kell építeni a megfelelő, ütőképes struktúrát.
Ellenfeleinknek rendelkezésére áll a teljes államapparátus, az infrastruktúra, szinte a teljes média, vazallusaik között sok a tehetséges ember, és ők a dolgok rendjéből adódólag bátrak is, hiszen nincs mitől félniük, akik ellenfeleik azok hatalmon sem voltak ütőképesek, legfeljebb a sajátjaikat ütötték, ha éppen módjuk volt rá.
Pénz náluk, mint a pelyva, de nem szorulnak rá arra, hogy azt költsék, amit loptak, hiszen könyékig kotornak az államkincstárban.
Övék az Ügyészség, a Bíróság, és szakszervezeti vonalon is jobban állnak: övék az erőszakszervezetek.
Övék az Önkormányzatok, övék az ország, pontosabban Orbáné - vagyoni tekintetben is.
Övé  a vár, tied a lekvár...


Az idő szorít, talán ötszáz nap, ha van a választásokig, nagyon kevés idő, de nem reménytelenül kevés.
A pártok tagsága feltehetné a kérdést vezetőinek, hogy mégis, hogy képzelik el a választásokra való felkészülést, merthogy szervezetileg sem vagyunk képesek felvenni a harcot, lévén nincsenek szervezeteink, vagy, ha vannak akkor azok többsége csak formális közösség, de még ezek is egymás ellen harcolnak.
A mi valódi szavazóbázisunkat, a munkásokat, alkalmazottakat, kisegzisztenciákat képtelenek vagyunk megszólítani, ha mégis próbálkozunk, akkor azt a belvárosi értelmiség bikkfanyelvén tesszük, melyet a derék proli vagy paraszt meg sem ért.
Hozzávetőleg és kicsit sem tudományosan ez a helyzet, és aki ennek tudatában azt mondja, hogy a demokratikus oldal ilyen helyzetben önállóan választást tud nyerni, az vagy téged néz hülyének, vagy ő hülye, de nagyon.
Azt viszont el kell dönteni, hogy akarunk-e diktatúrában élni, vagy nem.
Ha nem, akkor mindenkivel - Thürmertől-Vonáig - össze kell fognunk a zsebdiktátor világgáküldése érdekében, még akkor is, ha esetleg gyanítjuk, hogy van, akinek nem a diktatúra ellen van kifogása, hanem az ellen, hogy nem ő a diktátor.
Akkor nincs finnyáskodás, doktriner szarmaszatolás. nincs kilógás a sorból, kifelé pofázás, egymás csesztetése, - akkor orbántakaroggy van.
Mik tehát a feladatok?


A pártokat úgy utálja a nép. mint Harangláb a kukoricagölödint, ezzel a ténnyel szembemenni ötszáz nap alatt - reménytelen.
Ellenberger mindenki új arcokat szeretne látni, új hangokat kíván hallani, merthogy a régieket felettébb unják, beleértve a Fideszt is, csak éppen nem tűnik jövedelmezőnek ezt hirdetni, hát inkább hallgat a nép.
Új szervezetek, új arcok egyelőre nincsenek, pedig - mint a viccben az antiszemitizmusra - igény volna rá.
Új arcok pedig azért nincsenek, mert nincs kihez-mihez csatlakozni.
Hát teremteni kell egy szervezetet, melyben még nem csalódtak, melynek tisztségviselői még szűzek a politikától, melynek programja érthető, vállalható és hirdethető.
Ez a program egy fő pontot és néhány alpontot kell tartalmazzon, a fő pont a diktatúra lebontása, és annak kivizsgálása, hogy hogyan juthatott az ország népe odáig, hogy a fején egy béka ül Davy-lámpával, sisakban és a keszonbetegséggel harcol...
Tehát létre kell hozni egy pártszerű szervezetet, be kell jegyeztetni, és be kell tartani az összes törvényi előírást.
A pártnak legyen húsz tagja, de egyikük se legyen vezető, egyetlen mai magyar politikai pártban sem.
Ez a párt indítaná a jelölteket, akiknek a megválasztását a mai politikai pártok és azok tagsága támogatná.
A jelölés jelölőgyűlésen történne, a jelöltek közé a jelenlevők szavazatával lehetne bekerülni, választókörzetenként egy embernek, bárki jelölhetne és bárki jelölhető lenne, aki elfogadja a célt: a diktatúra lebontását.
Egyetlen programot kellene meghirdetni, egy ciklusra, kihangsúlyozva, hogy a pártpolitizálás csak a következő választási kampány első napján indulhatna meg.
Erre a pártok és szervezetek vezetői írásos és nyilvános kötelezettséget vállalnának, szankciókkal.
Helyben a - mondjuk Ernyő névre hallgató - szervezet három, nem párthátterű testületet állítana fel: a fiatalok, a munkavállalók és a vének tanácsát, a döntéseket konszenzussal hoznák.
Az Országos Tanácsnak megfellebbezhetetlen döntési joga - és kötelezettsége - lenne.
A pártok célkitűzéseiket a szervezetben dolgozó tagjaikon keresztül érvényesíthetnék, de a tagok nem tartozhatnak felelősséggel egyetlen más pártnak sem.
Így legalább meg lehetne tanulni a tömegpolitikai munka alapjait.
Mindenhol létre kellene hozni az ifjúsági szervezetet, számukra programokat, táborokat szervezni, ezt a feladatot komoly emberekre kell bízni, ez ugyanis a jövő kulcsa... 


A média hiányát mobil-alapú kommunikációval lehetne pótolni, a híreket, terveket, programokat sms-ekben közölve, azonnali visszajelzésekkel.
Az újságok hiányát okostelefonokra optimalizált alkalmazásokkal lehetne pótolni, esetleg a neten politikai és szórakoztató portált indítva.
Ennek a költsége nem haladja meg a hagyományos sajtó költségeit, és hát bizonyára vannak olyan Orbán-károsultak, akik ebben szívesen segítenének...
Persze, ha a szervezet felállna, az se lenne kis teljesítmény, mint ahogy autót összerakni sem egyszerű, de ahhoz, hogy menjen, kellene bele benzin is - egy párnál ez a program.
Hogy mit tennék bele egy négy évre szóló programba?
Holnap megírom...

:O)))

33 megjegyzés:

Olasz Ildikó írta...

Jézusom! PuPu!

Ezt megírni sok volt, elolvasni még több, de a végrehajtáshoz két év is kevés lenne, nemhogy 500 nap!
Úgy olvasva, persze nagyon jó, és kívánatos, és még csak azt sem mondom, hogy ismerve magunkat biztos hárman négy felé húznánk. Az egyetértés megteremtéséhez kellene csak egyetlen egy ember. Neked van erre ötleted? De arra még a magasságos úristen is kevés lenne...
Ami a szocikat illeti, meg a kínálatot: Én is kiváncsi lennék Szanyi kapitány véleményére a harmadik whisky után.
A reszli partokról kialakított véleményeddel is egyetértek. - Még mindig azt mondod, hogy Ernyő?
DK? Hááát nem tudom. Nagy vonalakban egyetértek az értékeléssel, és még teszek is hozzá. Gyurcsányt mindig nagyon tiszteltem, az őszödi beszéd után elfogult vagyok vele kapcsolatban. Nem vagyok hajlandó rosszat mondani róla, egyszerűen a bátorságával (vakságával? mint a cigány lova?) levett a lábamról. Sok kellene belőle, de sajnos csak egy van! Ráadásul Orbán-bandájának ő volt a lejáratási hadjárat prototipusa. SIKERES. Hogy mennyire, azt mindannyian tudjuk. A mai napig jó esetben hoz annyi szavazatot, amennyit visz. Úgy gondolod vele menni fog? De kit tudnál a DK élére állítani? Lesz-e ezek után "Ernyő?"
Thürmertől Vonáig? No meg még Schmuk is? Oké, oké, de mi lesz velü(n)k, ha véletlenül a magasságban trónoló G-emberke megijed és elfut?
Akkor hogyan tovább?
A sok lúd disznót fog legyőzni?

PuPu írta...

Ki az a Schmuck?
Az ilyen bohócokkal nem kell foglalkozni, ha akar csatlakozzon, de kapacitálni nem kell és az első idiótasága után ki kell vágni, mint a macskát...
Itt egyetlen dologban kell egyetérteni, hogy a pártok támogatják azt, hogy a választók szavazzanak mondjuk Fapál Lászlóra vagy Király Júliára.
Utána a többire már nem szabad, hogy hatásuk legyen, mert elcsesznék.
Amikor Róma veszélyben volt, diktátort választottak meghatározott időre - a Fidesznek nem kell választani, nekik abból is van, de nálunk nagyon is kellene egy, aki ledobja ezt a köcsögöt a padlóla.
Dulván...
:O)))...

kiskato írta...

Hi PuPu, ahhoz képest, hogy belpolitikai hattyúdalodat moár megírtad, ez mocsoda? melyik madár szólalt meg ?
Az elemzés nagyon jó, nem is csodálkozom, párszor más megírtad...
De azt nem értem, hogy Medgyessy mögé hogyan sorakozhattál be a véleményeddel: Hogy pont neked nem jutott eszedbe, hogy ugyan ebből az elgondolásból - az ördöggel is, csak ne az eddigiekkel - következett Hitler demokratikus hatalomra jutása és mikor észrevették, mit tettek, már késő volt!!!
Sokkal nehezebb, de valami teljesen újat kell, kellett volna már, kitalálni, nem a deklaráltan nem demokratikus és alapjában náci párt, a jobbik felé kacsintgatni...
Ha valamit félreértettem, elnézést...

Joszi írta...

Kiskato, pontosan ennyi és így ......

PuPu írta...

kiskatónak:
Talán el is kellene olvasnod, amihez hozzászólsz, de előtte nem árt értelmezni az olvasottakat.
A PISA teszten is így bukott el a magyar közoktatás, képtelenek voltak a tanulók érteni az olvasottakat, mint te is itt...
Majd legközelebb lassabban írom , Joszi meg majd segít neked a hosszabb szavaknál...
Idegelsz itt engem...
:O)))))

kiskato írta...

Kedves PuPu, nem fair eljárás, kijavítani-szó szerint kijavítani, mert amit most írsz, azzal teljesen egyetértek, mégcsak elő sem fordul benne a jobbik - és utána szemtelenkedni a kritizálóiddal! :)
Mégis örülök, hogy megírtam a véleményemet és legalább Joszinak volt bátorsága csatlakozni...mert biztos vagyok benne, hogy néhánynak megakadt az a falat a torkán...
Ha lassabban írva ez nem fordul elő, támogatom az elhatározásodat..=D
Köszönöm a változtatást...

anteus írta...

Hm.
Mintha a pártok önfelszámolását tekintenéd a 2017-22 közötti politizálásuk feltételének.
A politika - hatalom. A vezetés is - ez evidencia. Politikai párt, amelyik nincs hatalmon - oximoron.

Bele kell törődni, hogy a magyar választók még nem döntötték el, hogy a szocializmust utálják-e vagy a mai orbanisztikus életüket.
Orbán azt meghamisítja, erről hatalmasokat és folyamatosan hazudik.
A baloldal az elsőben támogatja, a második ellen nem tud mit tenni. Ezért lényegtelenek.

Nem a program a fő feladat ma még. A fő feladat a választók fejét tisztába tenni. Meggyőződésem, hogy ezt várják már. S mivel a választók túlnyomó többségének van saját tapasztalata a múltról, nem fogadják el, hogy félredobják az ő múltjukat.
Olyan ember(ek) kell, aki megmagyarázza, hogy életük kisebb-nagyobb része nem gyűlöletben és kihasználtságban telt. S hogy ennek egy része a ma is elérhető lenne.
Nem a múlt megtagadása (mint az a keretén javasolta a "választanunk kell Kádár és Nagy között" amivel százszor inkább írta ki magát a magyar politikából, mint az őszödi baromságaival), hanem a többség számára akkori jó dolgok mai megkövetelése a mai baloldal követelésének a centrális területe.

A szocializmus vegyes gazdaság. Az lett volna a feladata, hogy fenntartható életvitellel elvigye (átmentse) az embereket a tőke nélküli társadalomig.

Ezért ez még ma is feladat lenne. Nem?

Névtelen írta...

Neveletlen

Kedves Pupu, írád, hogy a klf mokropártok a Fidesz kreálmányai. És a Jobbik, akit itt promózól, az nem? Hozzak reá példát, amikor ezen a véleményen voltál?
Pozitív fejlemény viszont, hogy aranykoszorús fletófényzőként, a DK irányában is teszel némi 'építő kritikát'. Úgy látom, ettől, a rajongóid kicsit besokalltak. :)
Király Júlia meg tuti becsípődött neked, lehet, hogy a fotogenetitása ragadott meg?

Promenad írta...

Attól tartok,hogy mindez csak falrahányt borssó marad...
De azért jó olvasni.

Névtelen írta...

neveletlen

kedves anteus

'A szocializmus vegyes gazdaság. Az lett volna a feladata, hogy fenntartható életvitellel elvigye (átmentse) az embereket a tőke nélküli társadalomig.

Ezért ez még ma is feladat lenne. Nem?'

Ne haragudj, a fentiek semmivel sem visznek előbbre, mint a 'kretén' felvetése.

Névtelen írta...

emlékeztetőül, hogy most is jusson eszetekbe, amiről megvetően nagyképű lenézéssel pofáztatok, most ippeg azt kívánjátok megcsinálni!
.
jelen helyzetben, magyarországon nem lehet más célja egy demokratának, mint az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői
TELJES KÖRŰ, ÉS VÉGLEGES ELSZÁMOLTATÁSA, FELELŐSSÉGRE VONÁSA
.
chartát kell elfogadni csatlakozóra nézve, mely a következőket tartalmazza:
minden csatlakozó szervezet, párt, természetes személy egyenlő
.
szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa.
ha és amennyiben ezek eléréséhez több mint egy választási ciklus, avagy kevesebb, mint egy választási ciklus szükséges akkor addig áll fent a szövetség.
.
létrehozott szövetség a csatlakozott szervezetekkel addig áll fent, míg a fenti célok meg nem valósulnak..
hogy addig az együttműködés résztvevője, míg a győzelem következtében a kitűzött cél, azaz a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása, illetve az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői teljes körű, és végleges elszámoltatása, felelősségre vonása meg nem történik.
.
amint a kitűzött célok megvalósulnak, a szövetség szakértői kormánya rendkívüli választásokat ír ki, melynek lebonyolításáért felelős, s annak végéig, az új kormány létrejöttéig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább.
a rendkívüli választásokon, minden csatlakozott szervezet önállóan, avagy az általa meghatározott szövetségben vesz részt.
a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt. a közéletből, az állami, állami vállalati szerepvállalásból örökre, végérvényesen ki kell őket zárni.
.
remélem, érthetŐ!

ÉRTHETŐ?!
.
ABRAMOVICS VOLTAM, S VAGYOK

Névtelen írta...

te kiskató!

a helyiérdekű tevének soha sem tetszettek azok a hangok, melyek nem az ő végtelen bölcsességét, nagyszerűségét hangoztatták.

PONT EZ A BAJ EZZEL AZ OLDALLAL!

odáig rendben van a dolog, hogy ez a hely az ő saját felségterülete, lévén, hogy ő hozta létre,
.
DE MI VÉGRE?!
.
azért-e. hogy kialakítson manipulatív módon egy mikrokozmoszt, melynek tagjai arról ismerszenek meg, hogy ész nélkül, érvek, gondolkodás nélkül a helyiérdekű tevét, a szerzőt csodálják, mint egy jól működő diktatúrában,
.
avagy
.
azért hozta-e létre, hogy irányvonalat adva a diskurzusnak - mintegy moderátorként, aki demokratikus elveket vall! - ütköztető helye legyen az érveknek, gondolatoknak. egy olyan kis műhely, s
.
NEM EGY MŰ HELY, MINT MOST!
.
mely esetleg mutathat valamilyen értéket is, nem csak a helyiérdekű teve csodálatában, s ajnározásában merüljön ki a szerepe.
.
zárójelben megjegyezni kívánom, hogy a vér nem válik vízzé, azaz ha valaki hozzászokott életében a parancsoláshoz, ahhoz, hogy amit mond az "szentírás" kell legyen a beosztottak számára, az nem tagadhatja meg magát. felhívom viszont az érdekelt - helyileg érdekelt! - figyelmét, hogy akik ide írnak, nem beosztottak, hanem többségükben felnőtt, értelmes emberek, akiknek önálló véleményük van!
s ami még ezekre az emberekre jellemző, az a kétkedés, a dolgok nem azonnali elvtelen elfogadása, hanem megértése, átgondolása, s aztán saját vélemény kialakítása.
mely véleményeknek később lehet egy mindenki számára elfogadható közös eredője!
egy olyan közös álláspont, mely egy konkrét, kitűzött cél - jelen esetben az orbáni diktatúra felszámolása - aminek megvalósítására szövetkeznek.
.
LEHET, HOGY EZ A DEMOKRÁCIA?
.
kéne használni, nem?
.
abramovics voltam, s vagyok

Cereus írta...

PuPu!

Bízom benne, hogy egyre többen olvassák véleményformáló írásaidat. Amit ezért tenni tudok,
azt ma is, és a jövőben is megteszem.
Felháborít, hogy ezeknek a parlamentben melegedő, baloldalinak mondott figuráknak egy épkézláb
gondolata sincs, ennek az ifjúkommunista, bitang, kiskirálynak a leváltására.
Ehelyett van önjelölés, egyet nem értés, vihorászás, meg sunnyogás !
Mert Orbánnal együtt, ezt a tehetetlen bandát is megkaptuk !

mavtelep írta...

Cereus
Nosza ! Ha említett figuráknak nincs egy épkézláb gondolata, gyorsan adj elő egyet !
Csaxólok : a parlamentben 29+4 fő a dem .baloldal. A teljes képviselői testület létszámát tudod ?
Szervusztok, jó napot !

Cereus írta...

mavtelep

Én már elég régi játékos vagyok baloldalon, ezért kérlek ne leckéztess.
Bejegyzésem sértő, de ébresztőnek íródott.
Nem volt szándékom egy ilyen elégedett baloldalit ismeretlenül is megsérteni.

mavtelep írta...

Cereus
Én is elég régen a baloldalhoz tartozom, annak is az angyalföldi tagozatához,magyarán a melósokhoz tartozónak érzem.
Így talán nem meglepő, hogy első gondolatom mindig a lehetőségek felmérése és a feltételek biztosítása.
A parlamentben a dem. baloldal kisebbségben van (de nagyon!), társadalmi támogatottságuk elenyésző. Ha ezen segíteni/változtatni nem tudunk, akkor tök fölösleges örökké anyázni őket, csak Fideszt szolgálod ezzel az eljárással.





.

mavtelep írta...

Még 1 gondolat :
Ha ilyen intenzítással amortizáltuk volna az elmútt7évben Orbánt és bandáját, mint amilyennel a baloldalt ostoroztuk, (hmmm) valszeg nem itt tartanánk.(

Joszi írta...

Valószínű, hogy ez a jobbikozas nem habonyek ötlete volt, hanem Orbán tanacsadojae aki azonos Natanjahueval.Termeszetesen bejött az a dolog, s működik .Lenyege, s itt is ez jelenik meg, senki se szavazzon baloldali pártokra, azok szovetsegere.Mellekzorej, s lényegtelen az ötlet parádé civilekrol, jelöltekről, akik lebegnek a vizek felett, vagy bármi hasonló.Ami lejön s megmarad a z emberek fejeben az , hogy reménytelen balra szavazni, s az egyetlen remény a jobbik.Tipikus a mindenkivel összefogni Thurmertol Vonaig.Ki szavazna Thürmerékre?Ezzel szemben Vona realitás , tehát aki nem fog össze vele elítélendő .Mi következik ebből a kvaszbol?Baloldali szavazok tömege szavaz a nyilasokra, mint a régi szép időkben , s esélye támad a borzalomnak.Ettol soha nem látott mértékben nő a Fidesz iránti szimpátia , mint a nyilasokkal szembeni egyetlen reális lehetőség .Szornyu, hogy ezt a kelepcét nem kikerülni, hanem menedékkent ajánlani képes bárki akar a legjobb indulattal.

peterfix írta...

Elkapkodtam, mert már a tegnapi írás után beírtam. Ide jobban illik!
Tudok erre két megoldást. Az első, hogy fel kell éleszteni az utcabizalmi rendszert. Minden utca választ egy bizalmit. Az utcabizalmik választanak maguk közül egy negyed-tized stb bizalmit. Azok a falu, város bizalmit...................végül megválasztják a bizalmik bizalmiját a képviselőt, Azután már megy minden, mint az ágyba(sz....) fekvés. A képviselők a parlament elnökét, a köztársasági elnököt, a hagyományos minisztereket (nem ám emberminisztérium meg ehhez hasonló baromságok, hanem hadügy, külügy, belügy, gazdaságügy. Na jó, lehet egy kivétel a demokráciaügyi, ahol a demokráciát állítják vissza és bebetonozzák, árgus szemekkel figyelik és őrözik. Persze statáriális bíróságként orsósékkal is foglalkozik a működésük első napjától)A miniszterek pedig megválasztják a miniszterek elnökét. A másik megoldás, amit vonanemnáczigábor, azaz cukigyerek mond, hogy nem kell itt összefogni, az áldott nép megoldja. Ott ahol a jobbiknak van jobb jelöltje ott arra szavaz, ott ahol a baloldalnak, ott meg amarra, csak nem a fityeSSesre! Így azután orsósnak meg a fityeSSnek, kiegészítve a határontúli zujmagyarokkal na meg a zújmagyarokkal, annyi lesz.Kiesik a maffiaállam szőrös csecse a szájukból. Egyik módszerhez sem kel másfél év, se sok pénz, se sok média és minden ember úgy fogja érezni, hogy őt is meghallgatták, ő is jelölt valakit, ergó, az ő embere győzött

civilhuszár írta...

PuPunak igaza van, amikor arra ösztönzi a hozzászólót, hogy úgy olvasson, hogy értelmezni is tudja a leírt szöveget. De van, közönség, és telefonos segítség kérésre is lehetőség. :-)

Úgynevezett baloldalinak mondható kormányzás egy évtizeden belül nem lesz !
Egy valódi jobbközép inkább, amihez segítséget nyújthat g Lajos, csak el kell hitetnie az emberekkel, hogy ő valóban azt képviseli. Ha rendesen beleáll g Viktor totális lejáratásába a Helyi Válasz lapját bevetve, igencsak van rá esély.
És mindig csak a román példát tudom említeni, az ő koalíciós kormányzás kapcsán.

civilhuszár írta...

Jav. kormányzásuk

mavtelep írta...

civilhuszár
Mit értesz valódi jobbközép kormányzáson ? Kik lennének ezen kormány tagjai, milyen gazd.-i, társ.-i változást hoznának ?

anteus írta...

My dear neveletlen.

Írtam 20 mondatot, idéztél tartami kivonatként kettőt.
Ami elvezethet valahová, az a 20 mondatban megjelenített gondolat. A meg nem értés jele, ha kettőre redukálod.
No pláne, ha a "fő feladat" szavak mellet írtam azt, mait most a megoldáshoz vezethet.
Szerintem vezethet.

szanyitibi írta...

Kedves PuPu!

Bár nem szeretem korlátozni mások élvezetét, de nem kell meginnod három whisky-t, hogy megtudd a véleményem az MSZP-n belüli Fidesz-kollaboránsokról. Igaz, ennek örülni sem fogsz, úgyhogy tényleg lehet, mégis jobb ha bedobsz hármat.

Az MSZP jól kimutathatóan mindig akkor erősödött, amikor önálló pályát futott, s mindig legyengült, amikor a különböző politikai formációkkal pettingelt. Ebből az is következik, amire te is utalsz, hogy mindazon ún. 'szocialisták', akik szektákkal, bizniszpártokkal és/vagy egyéb mániásokkal képzelegnek a fényes jövőről, azok valójában mind a Fidesz szekerét tolják.

Tehát: aki amellett érvel, hogy mindenki boruljon össze aki demokrata, avagy befogott orral a még nácikkal is, az a legszebb dallamot dúdolja, amit Orbán hallhat. Ebből ugyanis semmilyen győzelem nem adódik, hanem csak parttalan és belterjes veszekedés , amit Orbán kéjesen nézegetne a Budai Vár teraszáról.

Ezek az erők ugyanis pont azért vannak különböző pártokban, mert mást és mást gondolnak a világról. Orbánt pedig nem utálják annyira mint te, mert ha úgy lenne, akkor már régen az elkergetésével foglalkoznának. Ehelyett zavaros háttéralkuk révén bent ülnek a NER-ben, s beszarva szolgálják a Kormányzó akaratát.

Üdv.,
Szanyi Tibor

Joszi írta...

Lehet, hogy én vagyok Bajcsy -Zsilinszky reinkarnációja , s egyedül harcolok reménytelenül a nyilasok ellen, DE vegyetek észre, ami történik, az semmi más, mint a nyilasok szalonképessé tétele .Az egész cirkusz célja, s ezt segíti, aki velük összefogást ajanlgat, az hogy a baloldali szavazok nyugodtan szavazzanak a nyilasokra.Ennek eredménye ugyan nem Orbánék bukása, de a nyilasok erősödése biztosan, s ha netán meg győznek is ez az ország halála , s akkor innen minden tisztességes embernek menekülnie kell.Keso lesz már akkor siránkozni azon, mily hibákat követtünk el.Egyszer ez már Németországban megtörtént.Ott is jobb középről, mi egyébről álmodoztak Hitlerre szavazva, s tudjuk mi történt.

1970 írta...

anteus
2017. január 4. 10:00

Ez egy nagyon pontos és helyes helyzetelemzés!
Különösen az alábbi sorai fontosak:

"Nem a program a fő feladat ma még. A fő feladat a választók fejét tisztába tenni. Meggyőződésem, hogy ezt várják már. S mivel a választók túlnyomó többségének van saját tapasztalata a múltról, nem fogadják el, hogy félredobják az ő múltjukat.
Olyan ember(ek) kell, aki megmagyarázza, hogy életük kisebb-nagyobb része nem gyűlöletben és kihasználtságban telt. S hogy ennek egy része a ma is elérhető lenne.
Nem a múlt megtagadása (mint az a keretén javasolta a "választanunk kell Kádár és Nagy között" amivel százszor inkább írta ki magát a magyar politikából, mint az őszödi baromságaival), hanem a többség számára akkori jó dolgok mai megkövetelése a mai baloldal követelésének a centrális területe."

stirlitz írta...

Pupu Jobbikal LMP összefogni tilos MSZP-DK közös list többi menjen az anyaba

PuPu írta...

stirlitznek

Gondolom, mikor fuldokolsz, akkor is beleharapsz a kezébe, ha egy számodra kellemetlen alak segít, első a morális fölény.
Csak szólnék, a te közös listádra felettébb kevesen szavaznának, de egy olyanra se sokan, melyen a Jobbik szerepel - átmenetileg el kellene felejteni mindegyiküket, és elindulni a közvetlen demokrácia felé.
Akit Julcsa javasol, arra szavazni is fog - már csak egy ütős miniszterelnök-jelölt kellene...

:O)))

PuPu írta...

Joszikám, a szalont Parlamentnek hívják és harcolhatsz bármennyit, attól ők még bekerülnek, benne vannak, frakciójuk is van, de ha így megy tovább, a következő választáson meg már nem lesz MSZP, de DK se nagyon...
A politika praktikus műfaj, a doktrinerség meg kontraproduktív.
Arról nem szólva, hogy az én javaslatom nem arról szól, hogy adjál nyelvespuszit Vonának...
:O)))

PuPu írta...

Kedves Tibor, szerintem túlzás lenne összeborulásról beszélni, a fene se akar velük összeborulni.
De úgy tűnik, van egy átmeneti érdekegyezés, mely szerint el kell zavarni világgá a Pocakvitézt.
Namármost a választó az erő felé szavaz, és ha te ezen azt érted, hogy az erő veletek van, mert Botka szép nagy marha ember, akkor attól tartok, hogy tévedsz.
Anglia is mindig akkor volt jó, amikor világbirodalom volt, de aztán egyszercsak nem lett az, és akkor tudott a későbbi győzelem reményében Sztálinnal szövetkezni, pedig felettébb utálták egymást, de ettől még megkötötték az adott helyzetben egyetlen, eredményre vezető kompromisszumot.
Ezen a választáson baloldali pártnak nem szabad indulnia, az ország népe ugyanis egy mesebeli szakértőre vágyik, hát azt kell neki adni.
Takarító szakember kellene ide.
A Jobbiknak tetszene, mert előtte nem a szocik a legfőbb akadályai az érvényesülésnek, nekünk is tetszhetne, mert a feladatot elvégeznék - igaz, hogy nem biztos, hogy mindenki megtarthatná a parlamenti mandátumát, ha a nép jelölne.
De azért vagytok talán néhányan...
A whisky meg élesíti az elmét, meg a tisztánlátást, iszom is egyet az egészségedre!
'takkó szittyó!

:O)))

PuPu írta...

Aki ráérez a tömegek hangulatára és a Bastille/Téli Palota ellen vezeti őket, az forradalmár, aki enélkül teszi ezt, az szédelgő.
Abramovics, próbáld megállni személyeskedés nélkül, én sem minősítelek, jóllehet, ha olyan magas lennél, mint amilyen korlátolt vagy, ülve nyalnád a Holdat...
Lehet ezt folytatni, de mi értelme van?
Írj a témáról okosságokat, ha sokat írsz majd megdicsérlek, legyen sikerélményed neked is!
:O)))

pettra írta...

Nem hiszek az összefogásban, láthattuk 2014-ben, hogy nem működik. Időhúzás, figyelemelterelés, a végeredmény pedig parlamenti jelentéktelen részvétel. Akkor már inkább ennyi se legyen szerintem.
Azt hiszem, a legfontosabb 2018-ban, hogy minél többen menjenek el szavazni, és hogy kire szavaznak, az nem annyira fontos, sokkal fontosabb, hogy kire ne.
Üdv.

csakafidesz? írta...

Kedves mavtelep! (T14:57 és 15:04)
BRAVÓ! A szívemből beszéltél! A baloldal folyamatos ekézése egy sehova sem vezető út.
Ezt már nagyon sokszor elmondtam, de hiába mert ez a gyakorlatban valóban csak falrahányt borsónak bizonyult.
Akik ezt csinálják, azoktól időnként szívesen megkérdezném, hogy pontosan meg tudnák-e határozni az ideológiai hovatartozásuk koordinátáit vagy EL TUDJÁK-E EGYÁLTALÁN DÖNTENI, HOGY KINEK AZ ÉRDEKEIT KÉPVISELIK.
Ez a kitétel súlyozottan érvényes az írott és elektonikus sajtó munkatársaira is, akik függetlennek mondják magukat, de már az első kérdésükből vagy mondatukből kiviláglik, hogy tkp pontosan hova tartoznak vagy kinek szeretnének mindenáron megfelelni.
Régi bölcsességÚ: - Ha már segíteni nem tudsz vagy nem akarsz akkor legalább ne árts!