Tudni kellene szépen öregedni.
A magyar celeb nincs ennek a tudásnak a birtokában.
Hogy miért nem érti meg, hogy saját magát alázza a sok aggbakfis és prosztatahuszár, mikor saját maga paródiájaként parádézik egy olyan rendezvényen, melyre tudja, hogy kíváncsi lesz az a rengeteg ember, aki saját élete szürkeségét - vagy szürkeségének érzetét - azzal próbálja oldani, hogy feltűnési viszketegségben szenvedő média-hurkatöltelékek magánéletnek álcázott szerepjátékát figyeli csorgó nyállal.
Tulajdonképpen sajnálni lehet őket, hiszen maguk is azt hiszik, hogy személyük fontos, míg csak egyszer ki nem kísérik őket a rendezvényről, mint a naptárdívát, aki meghívó nélkül akart bejutni ezekbe az előkelő körökbe.
Nem kell sznobnak lenni ahhoz, hogy az ember gyaníthassa, hogy kevés közöttük a komoly művészi teljesítményt nyújtó személyiség, leginkább azok számára fontos egy ilyen megjelenés, akiknek saját maga a legkiválóbb teljesítménye.
Persze van azért közöttük, aki saját jogán is elismert lehetne, mint a bártáncosnő, aki fiatalkorunk éteri magasságokban lakozó sztárja volt, vagy a producer, aki felfedezte nekünk Bunyós Pityut, de ez kevés nekik.
Nem mondom, nehéz lehet lemondani a fényről és a csillogásról, nehéz lehet belátni, hogy elszaladt felettünk az idő, oda a fiatalság, de azt is be kellene látni, hogy ezt nem pótolja semmi, a pótlására tett kísérletek eredménye meg olyan lesz, mint a kormány plakátja: Magyarország erőlködik...
Mégis, letagadhatatlan, hogy az emberek többsége szeret kíváncsiskodni, a bennfentesség látszatát kelteni, és büszkének lenni arra, hogy tudja, ki a Sarka farka, meg hogyan lehet olyan gyönyörűnek lenni, mint Norbi Update.
Az ember esendő, utálni hát nem kell őket, legfeljebb csendesen szánakozni a talmi csillogáson, a kiszolgáltatottságukon.
Idén ismét volt Story-gála, a lap teremtett egy eseményt vásárlóinak, ebből is el lehet tolni a szekeret néhány hétig.
Kell ez a népnek, a cirkusz része, és minél kevesebb a kenyér, annál több cirkuszra van szükség, merthogy erre van kereslet.
A celebek történetei könnyen elképzelhetők, hiszen Maris is veszett már össze a férjével, esetleg voltak már nyaralni is, ha nem is Barbudán, de Nyíregyháza-Sóstón, de a víz víz, a homok meg homok, és lényegi különbség egy libaúsztató meg a tenger között igazán elhanyagolható, - na jó, liba helyett albatrosz, de mindkettő repül...
Hogy ebben az országban már csak képes újságot érdemes kiadni, ez tény, de lehet, hogy ez a fejlődés.
Hogy a legnagyobb könyvkiadó csődbe került, az is tény - de lehet, csak a haladás útján elesett vitéz.
Merthogy a regény helyét átveszi szappanopera, a sorozat, és ha jó iparosok készítik, akkor akár még a műveltségre is áldásos hatással lehet.
A mi korunk a vizuális kultúra kora, és ez a mai celebek tragédiája.
Merthogy az ő igazi életterük a képes hetilapok világa, no, meg a televízió, de ott kevés az adó és magas a túljelentkezés, celeb legyen a könyökén, aki be tud oda törni.
Azért vannak celebek, akiket lehet tisztelni.
Itt van például Majka, aki az évek során a suttyó proliból értelmes emberré nevelte magát, mert fogékony volt a világra és nem szégyellt tanulni, úgyhogy ma már csepp szégyenkeznivalója sincs egy hivatásos és iskolázott művész mellett egy zsűriben, a véleménye miatt, tartalmilag-formailag is megállja a helyét.
És akkor néhány szót a korról.
Azt hiszem, elmúlt már az az idő, mikor a lánynak más viselet dukált, mint az asszonynak, az özvegynek más, mint a férjes asszonynak, de a megjelenés méltóságának követelménye ma sem változott.
Lehet idős korban is fiatalosan öltözni, de csak az egyéniséget, alkatot, alakot is figyelembe véve, mert ha nem tartjuk be ezt a szabályt, könnyen nevetségessé válhatunk.
Férfinak lenni könnyebb, kivéve, ha ragaszkodunk hippi-korszakunk relikviáihoz, a fonott szakállhoz, vagy a kopasz fej tarkóján lengedező bánatos copfocskához.
Mondhatnám, hogy mindenki öltözzön és viselkedjen úgy, ahogy jól érzi magát, mégis azt mondom, hogy megéri alkalmazkodni a bennünket körülvevő világhoz.
Celebnek lenni strapás élet, legyünk hát velük elnézőek legalább fesztiváljuk idején...
:O)))
24 megjegyzés:
Divatos holmikat bárki vehet magának, stílust azonban nem.
(Giorgio Armani)
Honthy Hanna és egyszerűség? jaj, neeeeee
Mű miafesztivál?
Hát ez a téma nekem kábé olyan, mintha a hangyák alvás közbeni REM fázisáról szólna, azaz nagyon magasról nem érdekel. Vagyis most, hogy így szóba került, lehet, hogy a hangyák alvási fázisaira kíváncsi lennék. Alszanak egyáltalán? Na mindegy. :)
De ki a bánatot érdekel ez a sok feltűnési viszketegségben szenvedő senkiházi majom? Egyszerűen nem értem. De ha ez kell a népnek, egészségére.
Nem csoda, hogy itt tart a világ, ahol. Miért is hisszük magunkról, hogy a teremtés koronái vagyunk? Ennél a színvonalnál szerintem a delfinek, de még a házi libák is előrébb járnak.
Azért ha belegondolunk hogy hová is fajult kultúrális-közéletünk, megállapitható, volt mitől megvédenie anno Aczél elvtársnak népi demokráciát, szóval minket.
Egy mai 8-10 éves kölök ha nem tudja ki az a VV Szutyinda, vagy milyen a vasalt here, lefikázzák, kiröhögik, kiközösitik társai...
Szánalmas némelyik vergodese
sima pupista.!
Tökéletesen egyetértek veled.
Kisebb gondom is nagyobb a celebek másod-,vagy harmadvirágzásánál
Bárcsak ez lenne a legnagyobb problémánk !
Feny,es csillogas kijutna neki boven akkor,ha egy gyonyoru estelyiben jelent volna meg,nem ebben a Las Vegasi lepukkant bartancosnoi ruhaban
"elôkelô körök"...???
Ugye nem az Eszterházyakra, Andrássyakra Széchenyiekre gondolt??
Mert ha erre az uborkafára felkapaszkodott brancsra gondol, akkor én vagyok Erzsébet királynô!
Mondják nagy az Isten állatkertje és van benne hely mindenkinek. Így van ez jól. Aztán tudjuk, hogy az ízlések és a pofonok is különböznek, lehet válogatni belőlük. Nem kellene megszólni miatta senkit.
De igenis meg kell szólni miatta mindenkit! Mert ők az irányvonal, a mintakép, ők testesítik meg mindazt, ami az emberek fejében a sikert, szépséget, bőséget jelenti. Márpedig ha ilyen beteg lelkű emberek a követendő példa, az ő viselkedésük, megjelenésük, gondolkodásuk (pontosabban annak hiánya) és szokásaik határozzák meg a fősodort, akkor ott nagyon nagy baj van.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez valamiféle mellékes apróság a társadalomban, pedig egy nagy frászt. A bulvár az, ami mennyiségi plafon nélkül eljut a néphez, mindenhol ott van, emészthető, befogadható, könnyedén követhető - így alapvetően határozza meg a nép legfontosabb megnyilvánulásait. Erre épül az agymosás, a bizonyos szint alatt tartás, a figyelemelterelés és a kontrollálás.
Hát itt van a gond. Ez egy őrületes, hatalmas társadalmi léptékű válság.
Teljesen igaza van annak aki oda mondogatja a véleményét azokra a celebekre akik ocsmányul és ízlésteleműl öltözködnek egy olyan rendezvényre mint ez a gála, vagy micsoda. De...mégis ők nyertek...a brumi medve néni, a mellkirakós várkonyi, varga viktor és az ő diktátora akiknek a szemét kinyomták vagy mi...stb. Akik igazán szép estélyi ruhákban voltak még a nevüket sem említették. Rájuk nem fogunk emlékezni de a fentebb felsorolt pacuhákra bizony igen...
Teljesen igaza van annak aki oda mondogatja a véleményét azokra a celebekre akik ocsmányul és ízlésteleműl öltözködnek egy olyan rendezvényre mint ez a gála, vagy micsoda. De...mégis ők nyertek...a brumi medve néni, a mellkirakós várkonyi, varga viktor és az ő diktátora akiknek a szemét kinyomták vagy mi...stb. Akik igazán szép estélyi ruhákban voltak még a nevüket sem említették. Rájuk nem fogunk emlékezni de a fentebb felsorolt pacuhákra bizony igen...
Ehhez kell igazan tehetség,hogy róla szóljon minden! Ő bizony elérte! A többi celebecskék csak pislogtak, tanulhatnak tőle.Provokativ,szemtelen,illetlen,szép mondhatni gyönyörű és elegáns.Kevesekről mondható ez el.No és kortalan.
Kedves sima pupista!
Ugyan már miért csodálkozunk ezeken, amikor olyan politikai-gazdasági maffiaelitünk van, hogy csak na?
Mondja, Lázár, Rogán, Orbán "picihópata", a disznófejű rezsiharcos volt polgármester, vagy éppen Vajna, Mészáros L., Habony és társai mitől lennének inkább modellszemélynek valók, mint ez a celebvilág? Sőt, amíg az utóbbiak csak majomkodnak, az előbbiek viszont végleg padlóra küldik az országot.
1970, a politikusok nem modellek a nép szemében. Ki utálja, ki isteníti őket, de még soha senkitől nem hallottam olyasmit, hogy bár nekem is olyan gömbölyű kis pocakocskám lenne, mint a viktornak, vagy bár én is lophatnék annyit, mint a rogán. Nekik más szerepük van a nép elbutításában és visszanyomásában, mit az úgynevezett celebeknek.
Nézd meg, a medveckit még itt is védik többen, mert hogy ő táncolt meg milyen jól néz már ki hetvenhat évesen. Ez abnormális. Az, hogy valaki táncosnő volt, akkor mi van? Több millió táncosnő van a világon, jók és kevésbé jók, de minden bizonnyal nélkülük is meglenne a világ valahogy. Nem ennek kéne dicsőségnek lennie. Fél lábbal a sírban bombázó szexistennőnek lenni pedig, nos, ugye senki sem gondolja komolyan, hogy a sok mozgástól meg az egészséges életmódtól van? Most aztán utálhatja magát minden nőnemű lény, aki elmúlt hetven és a látványától nem a dugás jut az eszébe mindenkinek. Ez beteges.
Ahelyett, hogy elérhetetlen ideálokhoz viszonyítjuk magunkat - mert ezt tesszük mindannyian, akár beismerjük, akár nem, ki külsőségekben, ki másban -, inkább arra kellene figyelnünk, hogy használjuk a saját agyunkat, ne dőljünk be semminek, ami a médiából ömlik ránk és bontakoztassuk ki saját egyedülálló tehetségünket, amivel _ténylegesen_ adhatunk valami értékeset a világnak.
Na ez az, amit bizonyos körök nagyon nem szeretnének és nyomnak vissza minket például politikával, például bulvárral, például bálványimádással.
sima pupista
Még jó, hogy nem modellek a nép szemében a politikusok:) Ez ad talán még némi reményt a változásra, mert ha ők lennének a modellek, akkor az lenne a vég!
Hát ez az egész "cikk" szánalom főleg az ózdi hős egekbe magasztalása ,minek cikizi valaki a bulvárt azt ha abból él, illetve ha azt bújja. Medveczky Ilona abban legalább profi volt amit csinált, amúgy kíváncsi lennék ,hogy azok hogy néznek ki akik őt itt leszólják, gyanítom sehogy.
Imre,
ja, hát azt én sem értettem, hogy Majka mitől nagy szám, amikor folyamatosan úgy üvölt a műveletlenségi vetélkedőben, mint akinek elmentek otthonról, meg úgy általában a zenei és egyéb tevékenységei mögött szerintem semmi olyan nincsen, amire te vagy én ne lennénk képesek, vagy akár egy jól idomított papagáj, no de mindegy.
Az is tök mindegy, hogy a medvecki mennyire volt profi abban, amit csinált, mert mondjuk egy prosti is lehet überprofesszionális, tehetséges meg még elhivatott is, no de nem biztos, hogy az olyan nagy tiszteletre érdemes. Kicsit el vagyunk tájolódva, hogy pontosan mi is az érték, mit kell elismerni és mi az, ami mellékes vagy éppenséggel szemét.
Hogy hogyan néznek ki azok, akik őt leszólják? Nos, elárulom: úgy mint a normális hús-vér emberek. Van amelyikük kövér, van amelyikük vézna, egyik magas, másik stöpszli, egyik fiatal, másik öreg. Ami nagyrészt közös bennük, hogy egyikükön sem végeztek plasztikai műtétek garmadát, nem botoxolnak és őssejteznek, nem nyomnak beléjük hormonokat, nem estek át szervátültetéseken csak hogy fiatalosabbak maradjanak, nem isznak emberi vért és még ki tudja, mi mindent nem tesznek az örök fiatalságért, amit a medvecki igen.
És remélhetőleg nem fogják hetven felett úgy érezni, hogy szexuálisan aktívnak kell lenniük, csak mert ez az elvárás a külvilág felől. Az ugyanis teljességgel természetellenes lenne és totál eltávolítaná az emberi lényeket valódi önmaguktól.
Minden életciklusnak megvannak a maga jellemzői, mindennek megvan a maga ideje. Ahogy az is durva lenne, ha egy háromévestől elvárnánk, hogy tartsa el önmagát, ugyanolyan abszurdum az a minta, amit a medvecki állít a nők elé. Ez simán bűn az emberek ellen, mert velejéig hazug, képmutató és totál beteg.
Mèg ma is tökèletes a teste.
Ezért mutatja meg..
"Mèg ma is tökèletes a teste."
Vannak kiváló szemüvegszalonok, ahol optometrista szakemberek megvizsgálják
azoknak a látását, akiknek erre már régóta szükségük lenne. A szemüveget a látszerészek gyorsan el is készítik. Higgye el, csodákat tesz egy-egy ilyen új szemüveg az ember látásával:)))
1970
Az a baj, hogy az ilyen típusú látásproblémákat nem oldja meg a szemüveg. :) Inkább agyműködés kellene (hahó, egy hetvenéves nem nézhet ki így, ha igen ott valami nincs rendben!), azon meg nem segít semmi, legfeljebb a nyitottság.
Na erről beszéltem, ilyeneket köszönhetünk a medvecki-féle hatásnak: http://cosmopolitan.hu/body_love/2016/12/28/ezek-voltak-az-idei-ev-legsokkolobb-plasztikai/
Megjegyzés küldése