2017. március 21., kedd

A NAGY NEMZETI FELEJTÉS

Mint örök optimista, kerestem az újságokban a mai nap aktuális megemlékezést történelmünk egyik érdekes és mindenképpen jelentős periódusáról - a Tanácsköztársaságról.
Valószínűleg valami romlottat ehettem, attól kapott gellert a gondolkodásom, hiszen tudhattam volna: március 21, és az azt követő 133 nap nem volt soha, nem is lesz soha, ezt a napot örökre kivakartuk a naptárból, mint Hóremheb fáraó elődeinek nevét, és leromboltuk a komcsik által felépített hősi mítoszt, mint a neves fáraó Ehnaton karnaki Aton-templomát - nincs új a nap alatt.
Amiről nem beszélnek, az nincs, így aztán a Tanácsköztársaság sincs, nem is volt, mígellenben őfőméltósága a Kormányzó Úr egyre szalonképesebb lesz, egyre demokratább és csak éppen annyira antiszemita, amennyi elengedhetetlen egy magyar úrnál...



Nem kívánnék elemzésekbe bocsátkozni, nincs értelme, hiszen ez a mai magyar valóságban éppen úgy érzelmi kérdés, mint hinni Vezérünk tisztes szegénységében, én meg nem akarok hittérítő lenni.
Ma már szinte mindenki a zsebében hordhatja az eszét, csak előkapja, bepötyögi és máris ő a Tudományos Akadémia, dolgozzon meg mindenki a hitéért, vagy hagyjuk, hadd haljon meg hülyén...
Mindenesetre lennének itt néhányan nagy szarban, ha anno a
Tanácsköztársaság nem hadakozik a kisantant államaival, Kósa frakcióvezető is traktort vezethetne talán, ha szépen tudná mondani, hogy 
mulţumesc, de Botka is nyelvtanfolyamon lenne, Páva Zsolt meg kecskét vezetne madzagon, nem várost.
Mert azt azért ne feledjük, hogy ameddig a vöröskatonák harcoltak, addig a tiszt urak egy

része Szegeden libázott meg pezsgőzött, aki meg harcolt, annak később sokat kellett magyarázkodnia.


Nem is írnék erről többet, nincs értelme.
Egy olyan országban, ahol a szocialisták a vagyoni egyenlőséget tűzték ki célul, de a baloldal vezető lapjában egy szó nélkül elmennek az évforduló mellett, felesleges minden szó.
Ha ezek baloldaliak, akkor én meg éneklőkanonok vagyok Egerben, ebben a szép csehszlovák városban...
Hogy nem az?
Nem hát - úgy kell rákeresni, hogy "Északi hadjárat".
Károlyi jól járt, őt legalább üdülőhelyre költöztették, de Kun Béla meg a proli katonái igencsak fagyoskodhatnak a tétényi fennsíkon.
Egyetlen dolog vigasztal csak: Botka szobra is ott szolidarít velük, ott harsogja, hogy Fegyverbe! Fegyverbe!
Kíváncsi leszek, lesznek-e, akik hallgatnak rá...



:O)))

20 megjegyzés:

Kovács János írta...

Én elléggé tisztelem a tudásod.
De.
Párizsban egy töritanát "zsidó puccsként" definiálta nekem a "tanàcsköztársaságot".
Ha a dolgot magát nèzed-a lényeget kifejező definició.
Bàrmely "metszete" negativ-ez a vöröskatonázós is nagyon erőltetett..(azert csak a Kinder (geci) Béla "nem akart több katonát látni"..)

Kovács János írta...

Lindler.Bocs.

Névtelen írta...

neveletlen

Linder, oszt jónapot. :)

Unknown írta...

És egy "töritanár" Párizsban autentikusabb, mint a történelem tudásunk és az egész európai ismeretanyag?

anteus írta...

PuPu azért a munkád elkeserítő lehet.
De vannak élőagyú olvasóid is, legyen ez bíztatód.

PuPu írta...

Kedves Kovács János, a te töritanárod egy seggfej volt.
A vesztett háború után ezer feszültség terhelte az országot, melyek közül egy volt csak egyébként a nemzetiségi kérdés, a nemzetállamok létrehozása a Magyar Királyság romjain.
A Magyarország új határait (lásd kb. a fenti térképet ) kijelölő Vyx jegyzéket Károlyi kormánya elfogadni nem tudta, szembeszállni vele kilátástalannak látta, ezért Károlyi a szociáldemokratákat kérte fel kormányalakításra, akik viszont egyedül nem merték vállalni a feladatot, így a fogságban levő kommunista vezetőkkel együtt kerültek hatalomra, a két párt egyesülésével.
A minta az orosz forradalom volt, melyben rengeteg magyar hadifogoly is részt vett, így lett az országból Károlyi tehetetlen Népköztársasága helyett Tanács (szovjet) köztársaság és így került felállításra a Vörös Hadsereg, melynek északi hadjárata katonailag is alátámasztotta a Tanácsköztársaság álláspontját - az Antant követelése Magyarország számára elfogadhatatlan.
Linder Béla vezérkari ezredes mindössze nyolc napig volt hadügyminiszter, hogy ezen idő alatt mit mondott, az lényegtelen, se nem osztott, se nem szorzott a háború végső kimenetele szempontjából, Horthyék és a többi ellenforradalmi csoport részére az osztály-szempontok erősebbek voltak, mint a honvédelem szempontjai.
Horthy Nemzeti Hadserege egy lövést nem adott le az ország megvédése érdekében, a Székely Hadosztály megnyitotta a frontot a románok előtt, a tiszai offenzíva haditerveit a vezérkar árulói átadták a románoknak - viszont egyikük sem volt zsidó, ami kétségkívül elsőrendű szempont volt, a későbbiek tükrében...
Lindert nem illik összetéveszteni Landlerrel, és jó, ha az ember helyesen írja a nevét, miközben Károlyiról - és nem a Tanácsköztársaságról beszél.
Amúgy a Vörös Hadsereg kiváló eredményeket ért el az északi hadjárat során, az Antant állította le az offenzívát, melyben részt vettek hazafias érzelmű, világháborút megjárt tisztek is, Horthy pedig Stromfeld lovát köttette el, azon lovagolt be a Bűnös Városba, a román csapatok után...
Bonyolult ám a történelem, de azért érdemes a tényekkel is megismerkedni időnként...

:O)))

PuPu írta...

Kedves anteus, mi lenne jobb feladat egy mazochistának?
:O)))

Tüske Zsófia írta...

történelemtanár..... mint hiteles forrás - ez a jelenlegi helyzet, de ma a történelemtanarak így készülnek: a Jobbik úgy az új évszázad elején stratégiaképpen megszállta az egyetemek bölcsészkarainak történelem tanszékét. Beépült a hallgatói önkormányzatokba, és tudatosan építette a pártját. Egészen addig, amíg az ELTÉ-n ki nem robbant a listázások kapcsán ez a tevékenység (na meg a főjobbikos, Pistának-jó-lesz Szávay részeg balhéi) és a rektor be nem tiltotta a HÖK-öt a bölcsészkaron.
Bár lányom szerint, aki a kilencvenes években egy neves budapesti gimnázium tanulója volt, már az ő történelemtanáruk is virtigli náci volt.

Promenad írta...

Hallottátok Kövér beszédét Mansfeld Péter szobrának a felavatásánál ?

Igazán szép megemlékezés volt egy hajdani kommunistától.Nekem kinyílt a bicska a zsebemben !

Ottilia Marton írta...

Zseniális az utolsó bekezdés!
Mert valóban! Ott szolidarít!

1970 írta...

Kedves Pupu!

Végre egy jó és méltó írás történelmünk e fejezetéről.
(Persze a vérnáci kommentelő is megjelent azonnal, de az a butasághalmaz, amit elővezetett sem semmi. Kinder, meg Lindler; azt sem tudja kiről van szó. A sötétség virít belőle:(

promenad

Teljesen felesleges Kövért nézni; a szerencsétlenje szerintem már maga sem tudja, mit beszél.

Cereus írta...

PuPu !

Ami itt folyik, az alantas számításból történik, és a kancsal szeműekké váltak történelem hamisítása!
Ezek nem tudatlanok, ezek egyszerűen gazemberek !
Náluk a józan ész, az erkölcsi tisztesség, az igazmondás, a becsület , az esküjük a szolgálatra, az adott szó ereje, semmit sem jelent.
Ezek az ifjú kommunista bitangok, hatalmaskodó, nemzetveszejtő, nemzetárulókká lettek.

talalom írta...

Kösz Pupu, ez szép volt!
A többieknek meg: könyörgöm, mikor tanuljátok meg, hogy egy történelmi eseményt a saját korának ismeretében ítéljetek meg?!
1918 novembere: a szétzilált frontokról özönlenek haza a KuK hadsereg katonái, azzal a tapasztalattal, hogy nemhogy a "falevelek lehullásával" érkezhettek dicső győztesként, hanem a 4 évig tartó pokoli szenvedés - amelynek szorgos támogatói voltak a papírtalpú bakancsok szállítói, meg egyéb gazemberek - után, mit találnak itthon? Elcsigázott, éhező lakosságot, megnyomorított családjukat. Naná, hogy eszükbe jutott:voltak régebben is a háború ellenzői, köztük Károlyi, hát persze, hogy éltették a békét! Nemcsak Linder, a többség sem akart volna már "katonát látni". Csakhogy ezt az Antant győzelemittas vezetői nem engedték meg. Pedig nem is lehetett a fizikailag és morálisan is amortizált KuK maradékából hadsereget kovácsolni. Ezt értette meg Károlyi, amikor átadta a hatalmat a szocdemeknek, azok meg a kommunisták segítségét kérték. Nem is a császári és királyi bakák álltak a harcba, hanem a munkásszázadok, amiket sebtében toboroztak május elején. Persze, mentek bakák, meg hazaszerető tisztek is, mint a sikeres északi hadjárat vezetője, Stromfeld. Akik ma párás szemmel nézegetik a pár évtizede barkácsolt "székely zászlót", jó, ha tudják: Erdély elcsatolásában jelentős szerepet játszott a dicsőséges székely hadosztály árulása.

Drank írta...

Az is a történethez tartozik, hogy sok vörös katonát - akik tényleg a hazát védték az intervenciós cseh és román csapatok ellen -, a tiszti különítményesek halálra kínoztak, kivégeztek (a marcali papot valami miatt pedig elevenen megnyúzták). Aztán - mint tudjuk - az Antant utasítására a magyar hadsereg leállt, fel kellett oszlatni, és a románok Budapestre is bevonultak. Maga Horthy kérte a románokat, hogy az ő bevonulásáig maradjanak a fővárosunkban, tartsanak rendet(!).

Frank írta...

Az előbbi nick: Frank (bocs)

Névtelen írta...

neveletlen

Úgy sejtem, hogy az erre kóborlók többsége tiszteletre méltó, okos asszonynak tartja Lendvai Ildikót, nekik küldöm az alábbi interjút.
http://ujegyenloseg.hu/beszelgetes-lendvai-ildikoval-az-mszp-negyedszazados-torteneterol/

(Amit Gyurcsányról mond, az Economist által megerősítve, miszerint Feri annyira hiányzott az országnak, mint libának a H5N1, ne vegyétek komolyan, ez az Ildikó már nem az az Ildikó, v.ö. ez a Putyin már nem az a Putyin. Csakafletó, hajrá DK!)

Persze ezzel, sunyi módon, kamuba sült Pogátsa internetes oldalát is reklámozom és ajánlom a Pupu blogja társadalom politikai szekciójának. Aki egy kicsit is baloldalinak tartja magát, talán örömmel fogadja, hogy ezen az oldalon van modern, tudományos igényű gondolkodás. Olvassátok figyelmesen, nem kell félni, nem fog fájni. :)

Olasz Ildikó írta...

PuPu!
Annak ellenére, hogy született pacifista vagyok, bizony ma már nem tiltakoznék erősen, ha elhangzana az a bizonyos felhívás...

Olasz Ildikó írta...

Még valami. "Tudta Ön, hogy Szolnok elővárosában Szandaszőlősön van egy utca Stromfeld Aurélról elnevezve?" Ugye nem! Pedig van, majdnem szemben a "repülőgép" múzeum bejáratával.
Valószínűleg ott felejtették.
Ami meg a Tanácsköztársaságot illeti, mint minden erőszakos megmozdulásnak, ennek is voltak rosszhírű és nemkívánatos kísérő eseményei. Csak a tárgyilagosság kedvéért említem meg és nem sorolok fel neveket.
Ennek ellenére bizony, ha nem lett volna a fegyverbe hívás, ma Magyarország néhány tízezer négyzetkilométerrel kisebb volna.
Ez tény. Ezen nem lehet vitatkozni, legfeljebb csak elhallgatni.

stirlitz írta...

A TAnácsköztársaságnak volt magyarorszag egyetlen részlegesen sikeres mondern hadjárata megmozdulása amit külsö illetve belsö ellenségek tönkre tettek. Nme tudom miert nem lehet ünnepelni? Ha mar 1848, 1956 lehet amelyek mind elbuktak

stirlitz írta...

Nem tudom